hitelmegállapodás

címke rss

Irányváltás lehet az IMF-megállapodás ára

Több elemző üdvözli, hogy a kormány meggondolta magát, és együttműködésre törekszik a Nemzetközi Valutaalappal. Szerintük ez segíthet elkerülni a leminősítést is, de nem várható el az IMF-től, hogy feltételek nélkül finanszírozza Magyarországot.

Mégis az IMF-hez fordul a kormány

Archívum2011.11.17, 20:56

Új típusú együttműködésre törekszik a kormány az IMF-fel. A kormány az elmúlt másfél évben mereven elzárkózott egy esetleges együttműködéstől, Matolcsy György gazdasági miniszter korábban azt mondta, ez a gyengeség jele lenne.

PC: Politikai katasztrófa a kormány számára, hogy az IMF-hez fordult

Archívum2011.11.17, 21:27

Nagyon közel került az államcsődhöz Magyarország, így a kormány nem tehetett mást, mint saját korábbi kommunikációjának ellentmondva tárgyalásokat kezdett a Nemzetközi Valutaalappal - mondta Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője, aki szerint politikailag ez egyértelműen katasztrofális hatásokkal jár majd.

Matolcsy két perc alatt elintézte az IMF-et

Archívum2011.11.18, 17:43

Két-három perc alatt közölte a nemzetgazdasági miniszter pénteken délelőtt az IMF és az EU küldöttségével, hogy új megállapodást szeretne kötni a kormány a két szervezettel. A találkozó egyik résztvevőjének más forrásból meg nem erősített állítása szerint Matolcsy nem volt önkritikus amiatt, hogy korábban mereven elzárkózott az együttműködéstől. Röviden ismertette a kormány terveit, majd rátért a következő napirendi pontra.

Matolcsy: Még karácsony előtt megkezdődhet a tárgyalás az IMF-fel

Archívum2011.11.18, 13:42

A jövő év elején írhatja alá Magyarország az új megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval, közölte a gazdasági minisztérium. Matolcsy György a megállapodás pontos formáját egyelőre nem tudta megmondani, annyit közölt: az a tárgyalásokon dől el. Az új IMF-delegáció még karácsony előtt Magyarországra utazik.

OTP: Bölcs döntés volt az IMF-hez fordulni

Archívum2011.11.18, 10:47

A pozitív piaci reakciókban, a forint erősödésében látják az OTP-nél annak igazolását, hogy a kormány helyesen lépett.  Az OTP bejelentette: számításaik szerint 40 milliárd forintos veszteségük lehet a végtörlesztés miatt.

Mit kérhet a segítségért cserébe az IMF?

Archívum2011.11.19, 12:05

A magyar gazdaságot próbálja begyorsítani az IMF a magyar kormány által felvetett együttműködésért cserébe. Az IMF működését ismerő közgazdászok szerint nem biztos, hogy keménykedni fog a kormánnyal a Valutaalap, de a végtörlesztés és a nehézkes egészségügyi rendszer felbosszanthatja a szervezet képviselőit.

FT: Az IMF aligha érti a magyar kormány szófordulatait

Archívum2011.11.19, 10:30

A Financial Times feltörekvő piacokkal foglakozó blogja szerint a magyar kormány eddigi elutasító álláspontját figyelembe véve jó hír, hogy az új megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal már jövő év elején megszülethet. Rossz hír viszont, hogy a kormány sincs igazán tisztában azzal, hogy mit is szeretne az IMF-től.

Külső körülményekkel magyarázzák kormánypárti képviselők az IMF-megállapodást

Archívum2011.11.21, 23:16

Nem várt, külső körülményekkel indokolják kormánypárti képviselők azt, hogy miért kötne a kormány megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). Az [origo] által megkérdezett képviselők szerint nem kell lemondania Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek, az IMF-el való tárgyalás pedig "szükséges".

Lázár: "Nem számolunk hitelmegállapodással"

Archívum2011.11.21, 23:35

Lázár János szerint a kormány a piacról szeretné finanszírozni az országot, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötendő új típusú együttműködéssel kapcsolatban pedig azt mondta, hogy nem számolnak pénzek lehívásával. A Fidesz frakcióvezetője az MTV Az Este című műsorában beszélt a köznevelési törvényről, és arról is, hogy szerinte miért nem volt sikeres "a rendszerváltás utáni átmenet".

Előző
Következő