hitelcsomag

címke rss

Könnyítést kaphatnak a görögök

Az Európai Unió akár ötven évre is kiterjesztheti a görögöknek nyújtott mentőhitel lejáratát, ráadásul 50 bázisponttal vághatja vissza a kamatterheket, számol be a Bloomberg meg nem nevezett hivatalos forrásokra hivatkozva.

Egyiptom pénzügyi segítségért fordul az IMF-hez

Gazdaság2011.11.20, 16:07

Az egyiptomi kincstárjegyek hozama a gazdasági válság óta legmagasabb szintre emelkedett a vasárnapi árverésen, miközben a kairói tőzsdemutató közel 2,5 százalékos veszteséggel zárt. A pénzügyminiszter bejelentette, hogy tárgyalásokat kezd a Nemzetközi Valutaalappal egy 3,2 milliárd dolláros hitelcsomagról, amit még a nyáron utasított vissza a kormány.

Nincs szükség a Valutaalap hitelére Szijjártó szerint

Gazdaság2011.11.14, 11:29

Nincs arra szükség, hogy a kormány készenléti hitelmegállapodást kössön a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - jelentette ki Szijjártó Péter. A miniszterelnök szóvivője az MTV-nek azt mondta: a kormány nem szeretné azt, ha "bármilyen nemzetközi pénzügyi szervezet diktálná a magyar kormánynak az intézkedéseket".

Románia lehívhatja az újabb IMF-hitel első részét

Gazdaság2011.06.28, 11:05

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsának döntése konszolidálja Románia pozícióját, így nagyon sok európai állam pozitív példaként tekinthet Bukarestre a mostani nehéz általános gazdasági helyzetben - mondta az ország IMF-képviselője arra reagálva, hogy a nemzetközi pénzügyi szervezet jóváhagyta a román hitelcsomag első részletét.

Július elején döntenek az eurózónában a görögök megsegítéséről

Nagyvilág2011.06.20, 19:35

Részleges áramkorlátozás kezdődött Görögországban hétfőn, mert a dolgozók sztrájkja miatt az energiatermelés közel harmada kiesett. Közben Luxembourgban rendkívüli találkozót hirdettek meg július 3-ára az euróövezeti országok képviselőinek. Ott dönthetnek a Görögországot támogató hitelcsomag újabb részletének felszabadításáról.

Nincs döntés az újabb hitelrészlet kifizetéséről Görögországnak

Gazdaság2011.06.20, 00:01

Legkorábban hétfőn döntenek az euróövezeti országok pénzügyminiszterei (Eurogroup) arról, hogy az Európai Unió folyósítja-e az újabb többmilliárdos hitelrészletet a súlyos adósságproblémával küzdő Görögországnak vasárnap esti miniszteri nyilatkozatok szerint.

Megállapodtak a portugál hitelprogramról az euróövezet miniszterei

Gazdaság2011.05.16, 20:20

Egyezségre jutottak az EU pénzügyminiszterei a Portugáliának nyújtandó hitelprogramról, amellyel megmentenék a pénzügyi nehézségekkel küzdő országot. A csomagról szóló döntést kedden várhatóan hivatalosan is bejelentik.

Urbán szerint új megállapodást kellene kötni az IMF-fel

Archívum2010.09.06, 10:23

A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy újabb megállapodást kellene kötni, mert annak segítségével a kormány hamarabb visszanyerheti a nemzetközi pénzpiacok előtt a hitelességét, és ezzel a kamatfelárak is csökkennének - nyilatkozta Urbán László, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) magyarországi kiküldöttje a Magyar Nemzet hétfői számában.

IMF-szóvivő: Magyarország nem kért időpontot az IMF-tárgyalásokra

Archívum2010.08.26, 18:44

Magyarország még nem kért időpontot a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalások újraindítására - közölte az IMF szóvivője.

Görögország lehívhatja az újabb hitelrészletet

Archívum2010.08.19, 14:30

Görögország megkaphatja az esedékes 9 milliárd eurós hitelrészletét, miután az Európai Bizottság úgy ítéli meg, hogy az ország teljesítette a kölcsön felvételének feltételeit.

Nem kap büntetést Szlovákia a görög hitel elmaradásáért

Archívum2010.08.12, 18:38

Nem indít büntetőeljárást az Európai Unió Szlovákia ellen, amiért az euróövezeti tagország nem nyújt hitelt Görögországnak, közölte csütörtökön az Európai Bizottság gazdasági ügyekért és monetáris politikáért felelős biztosának szóvivője.

Nem adnak hitelt a szlovákok Görögországnak

Gazdaság2010.08.11, 19:14

Eldőlt, hogy - az eurót használó országok közül egyedüliként - Szlovákia nem hajlandó Görögországnak hitelt nyújtani, az Európai Pénzügyi Stabilitási Alaphoz viszont csatlakozik. A görögök nemzetközi hitele ettől még nem forog veszélyben.

Románia megkapja a hitelkeret hatodik részletét az IMF-től

Archívum2010.08.04, 11:08

Románia teljesítette azokat a feltételeket, amelyek a Nemzetközi Valutaalappal kötött hitelegyezmény hatodik részletének folyósításához szükségesek, jelentette be szerdán a román fővárosban Jeffrey Franks, az IMF küldöttségének vezetője. A hitelezők szerint Románia teljesíteni tudja az idei évre kitűzött 6,8 százalékos hiánycélt, akárcsak a jövő évi 4,4 százalékos deficitet anélkül, hogy újabb változtatásokat kellene eszközölni az adópolitikában.

Bukarestben alkudozik az IMF

Archívum2010.07.26, 14:34

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) által nyújtott hitel 900 millió eurós részletének folyósításáról egyezkednek a felek Bukarestben. Az IMF tárgyaló szerint nem befolyásolja hozzáállásukat, hogy Magyarországgal megszakadtak a megbeszélések.

Szapáry György szerint lesz új IMF-hitel

Archívum2010.06.30, 08:33

Új, elővigyázatossági hitelmegállapodást kötne a kormány a Nemzetközi Valutalappal (IMF) 2011-re - nyilatkozta az fn.hu-nak Szapáry György, a miniszterelnök főtanácsadója. Szerinte a hiány 5 százalék körül lenne, ha nem lenne a kormány akcióterve.

A piacoknak tetszik a mentőcsomag, drágult az euró - gazdasági lapszemle

Gazdaság2010.05.10, 11:19

A befektetőknek örülnek az euró védelmére összehozott, összesen 750 milliárd eurós mentőcsomagnak: a közös európai deviza erősödött a dollárral szemben és az ázsiai tőzsdéken is emelkedtek az árfolyamok.

Célegyenesben a görögök segélye

Gazdaság2010.05.08, 17:47

Elutasította a görög segély elleni panaszokat a német alkotmánybíróság, és utolsóként Szlovákia is csatlakozott a többi eurózóna-tagország által már aláírt programhoz. Jogilag minden adott a hitelcsomag folyósításához.

Papandreu: Eltökélt a görög nép

Archívum2010.05.07, 19:42

Eltökélt a görög nép és a parlament abban, hogy változtat a múlton, és az országot a stabilitás és a növekedés útjára tereli - hangoztatta pénteki brüsszeli nyilatkozatában Jeórjiosz Papandreu kormányfő. Angela Merkel pedig a szigorú költségvetés fontosságára hívta fel a figyelmet azon a találkozón, amelyet egyes sajtókommentárok válságtanácskozásnak minősítettek.

A németek hűtik a görög reményeket

Archívum2010.04.26, 10:26

A német pénzügyminiszter hűti a görögök segély felett érzett örömét, mondván, hogy a csomagról még sem az unió, sem a német kormány nem döntött. A nyilatkozat inkább szól a német választóknak, mint a görögöknek, ugyanakkor jelzi, hogy a német kormányt a görögök pórázon tartására kényszerítik a német polgárok.

Kedden ellenőriz az IMF-vezér

Gazdaság2009.01.12, 19:30

Magyarország teljesíti az IMF készenléti hitelkeretéről kötött megállapodás február 15-én esedékes első felülvizsgálatáig vállalt kötelezettségeit - hangsúlyozta Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium sajtófőnöke azzal összefüggésben, hogy kedden Magyarországra látogat Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója. A Nemzetközi Valutaalap sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta azt az értesülést, hogy nincs megelégedve a magyar készenléti hitelcsomaggal kapcsolatos feltételek teljesítésével.

ADB hitel Üzbegisztánnak és Indonéziának

Gazdaság2002.12.09, 08:01

Az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) vasárnap bejelentette, hogy 108,5 millió dolláros hitelcsomagot hagyott jóvá Üzbegisztánnak és további 33 milliós hitelt nyújt Indonéziának.

Előző
  • 1
Következő