hitel

címke rss

A Diákhitel törlesztés még várhat!

Unilife.hu2021.03.03, 16:48

A pandémia jelentős anyagi terheket ró az egyetemistákra. Egyesek elvesztették gyakorlati- vagy munkahelyüket, néhányuknak pedig a lakhatása vált kérdésessé. Ehhez nyújt segítséget a Diákhitel Központ Igazgatósága, ugyanis legújabb bejelentésük szerint az általános hiteltörlesztési moratóriumot 2021. június 30-ig meghosszabbítják.

Diákbarát diákhitel - Interjú Magyar Péterrel

Unilife.hu2021.03.03, 16:49

Soha nem látott mértékben nőtt a diákhitelt felvevők száma 2020-ban: már minden ötödik hallgatónak van valamilyen diákhitele. A szemeszterenként maximum 750 ezer forintig igényelhető szabad felhasználású Diákhitel1 kamata soha nem volt még ilyen alacsony, a költségtérítéses tanulók által igényelhető Diákhitel2 pedig továbbra is kamatmentes. Az elmúlt időszak sikereiről és eredményeiről Magyar Pétert, a Diákhitel Központ vezérigazgatóját kérdeztük.

MNB: Kétharmadához közelít az NHP Hajrá felhasználása

Gazdaság2020.11.04, 11:13

Az áprilisban elindított NHP Hajrában elérhető hitelből már 14 ezer kis- és középvállalat (kkv) jutott forráshoz, a 934 milliárd forintnyi megkötött szerződés több mint felét a működést segítő forgóeszközhitelek tették ki, míg egyharmada új beruházások megvalósulását támogatta. Ezzel az áprilisban indított Növekedési Hitelprogram (NHP) Hajrá 1500 milliárd forintos keretösszegének csaknem kétharmada kimerült - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Az élet mindig drága? Ennyit költ egy budapesti egyetemista

Unilife.hu2020.11.12, 09:46

A Die Hard harmadik részre óta tudjuk, hogy az élet mindig drága. Igen ám, azonban mégsem mindegy, milyen összeg virít hónap végén azon a bizonyos egyenlegen. A Figyelő gazdasági hetilap Felsőoktatási Rangsor kiadványának munkatársai idén is összehasonlították, mekkora az anyagi mozgástere a hallgatóknak Budapesten és néhány vidéki városban.

Nem az ellenséged - három érv a Diákhitel mellett

Unilife.hu2021.03.03, 16:49

„Hitel?! Na, azt már nem!" – hallottad már valaha ezt a felkiáltást, ha szóba került a Diákhitel? Komolyabb összegben mernénk fogadni, hogy igen, pedig nagy hiba zsigerből elutasítani a DH-t.

Robotokkal kezelik a nemzetközi pénzügyi színtéren a megnövekedett számú hitelkérelmet

Gazdaság2020.10.29, 12:57

A koronavírus járvány miatt a bankokat elárasztották a vállalkozások hitelkérelmei, ezért kénytelenek voltak hatékony megoldással előállni.

Nagy siker a struktúraváltó felnőttképzéseknél igényelhető Diákhitel Plusz

Gazdaság2020.11.25, 16:39

A felsőoktatási hallgatók körében rendkívül népszerű félmillió forintos, kamatmentes Diákhitel Plusz mellett, a Kormány döntése alapján a napokban elérhetővé vált a struktúraváltó felnőttképzésekben részvevők számára is a kamatmentes Diákhitel Plusz maximum 1,2 millió forint erejéig. A koronavírus-járvány munkaerőpiaci hatásait enyhíteni hivatott új, rendkívül kedvező hitellehetőséggel pár nap alatt több százan éltek - tájékoztatott közleményben Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója.

4 dolog, amit MINDENKÉPP tudnod kell a Diákhitelről

Unilife.hu2021.03.03, 16:49

Diákhitel. A szó, aminek hallatán az emberek furcsán, néha ijedten néznek. Pedig ahogy általában, a félelmek és az esetleges negatív vélemények ebben az esetben is legfőképp a tudatlanság miatt alakulnak ki. Ha megismerjük az "ellenséget", megértjük a működését, sokkal kevésbé lesz ijesztő. Sőt, azt is ki merjük mondani, hogy egyenesen a barátunk lesz. Összeszedtünk pár dolgot, amit érdemes tisztázni a Diákhitellel kapcsolatban!

Rendkívüli bejelentés az OTP-től, bírósági eljárást kezdeményeznek Horvátország ellen

Gazdaság2020.10.19, 10:50

Az OTP Bank nemzetközi választottbírósági eljárást kezdeményezett a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) Horvátország ellen.

MNB: a személyi kölcsönöket is bevonják a minősített fogyasztóbarát termékek közé

Gazdaság2020.10.02, 12:43

A jegybank szerint a hitelpiacon nincsenek rendszerszintű, makroprudenciális beavatkozást indokoló kockázatok, a bankok megfelelő stabil pufferekkel működnek a járványos időszakban is, a magyar bankrendszer finanszírozása stabil - jelentette be a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője a legfrissebb Makroprudenciális jelentést bemutató online sajtótájékoztatón Budapesten.

Dömötör Csaba: Több mint egymillió embernek segít a hiteltörlesztési moratórium meghosszabbítása

Itthon2020.09.26, 12:39

A hiteltörlesztési moratórium meghosszabbítása több mint egymillió embernek jelent érdemi segítséget - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szombati videoüzenetében.

Az újaknál tarol a biztonság, a meglévőknél még ott a rizikó - mire jó a hitelkiváltás?

Gazdaság2020.09.18, 14:15

Évtizedes távlatban alapos átalakuláson ment keresztül a magyarországi lakáshitelpiac. A kockázat szempontjából látványos fejlődés történt, legalábbis az új hiteleknél, a "régieknél" azonban van még teendő - derül ki a money.hu Origónak készített összeállításából. Szerencsére van megoldás.

Ez az unikornis ült fel Európa starup-trónjára

Gazdaság2020.09.15, 16:35

A Klarna nevű fintech vállalat legújabb tőkegyűjtése során 650 millió dollárt szerzett a befektetőktől, emellett pedig a becsült piaci értéke közel a duplájára, 10,6 milliárd dollárra emelkedett a korábbi 5,5 milliárdról. Ezzel jelenleg a cég Európa legértékesebb startupja.

A fizetési moratórium lejárta után újfajta megoldás kell a bankhiteleknél

Gazdaság2020.09.15, 13:03

A fizetési moratórium lejárta után a sérülékeny jövedelmi helyzetű adósokra fókuszáló, célzott, átmeneti és átlátható megoldást javasolt Fábián Gergely, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója a Portfólió hitelezési konferenciáján.

Még rendelkezésre áll az Nhp Hajrá! hitelkeret közel fele

Gazdaság2020.09.14, 09:50

A pénzintézetek 531 milliárd forintot folyósítottak eddig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési hitelprogramjának (Nhp Hajrá!) 1500 milliárd forintos keretéből, és további közel 186 milliárd forint vár folyósításra vagy hitelbírálatra a Bank360.hu adatai szerint.

Ötből négyen ismerik, sokan igényelni is tervezik a babaváró hitelt

Gazdaság2020.09.10, 09:25

Miközben a 18–29 évesek megközelítőleg fele (44 százaléka) valószínűnek tartja, hogy rövidesen él majd a babaváró támogatás adta lehetőséggel, meglehetősen alacsony, mindössze négy százalék azoknak a 18–59 éveseknek az aránya, akik azért vetik el a konstrukciót, mert függetlenül a gyermekvállalási terveiktől a hitel nem felel meg az igényeiknek – derült ki a Sberbank és az NRC NetPanel ezerfős, reprezentatív online kutatásából.

Nem érheti hátrány azt, aki a törlesztési moratórium mellett venne fel hitelt

Gazdaság2020.08.18, 14:38

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetői körlevélben szólította fel a hazai hitelező és pénzforgalmi intézményeket, hogy hitelezési aktivitásukat továbbra is tartsák fenn. Az MNB elvárja, hogy az adósok hitelképességének megítélése önmagában a moratórium miatt ne romoljon, emiatt ne kerüljenek kizárásra a hitelezésből - írja a jegybank közleményében.

Véletlenül utalt el 900 millió dollárt a Citigroup, most visszakéri

Gazdaság2020.08.14, 15:25

A Citigroup tévedésből fizetett ki közel 900 millió dollárt a Revlonnak, így most a pénz visszafizetését kéri. Az ügy pikantériája, hogy a pénz igazából nem is a Revlonhoz került, hanem a vele vitában álló hitelezőkhöz. A pénzt ezért nem is az amerikai kozmetikai cégnek kell visszafizetnie, hanem azoknak a hitelezőknek, akik a téves utalással már visszakapták a pénzüket.

Magyarország a vállalati hitelgaranciák európai élmezőnyébe tartozik

Gazdaság2020.08.14, 12:05

Magyarország Európában második helyen áll a vállalati hitelekhez nyújtott garanciakonstrukciók alkalmazásában - közölte az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. (Garantiqa) a Garanciaszervezetek Európai Szövetsége (AECM) legfrissebb összefoglalója alapján, amely az európai garanciapiacok 2019-es eredményeit mutatja be.

Nyilatkoztak a bankok: így teljesít a Növekedési Hitelprogram Hajrá

Gazdaság2020.08.13, 12:40

285 milliárd forintot folyósítottak eddig az NHP Hajrá hitelprogram keretein belül a kis- és középvállalati szektor rendelkezésére álló 1500 milliárd forintos keretből – derül ki a termék hivatalos weboldalán közzétett adatokból. A Bank360.hu szakértői a bankokat kérdezték a kedvezményes vállalati hitellel kapcsolatos tapasztalatokról: a pénzügyi szakportál elemzői arra voltak kíváncsiak, hogy melyik a legnépszerűbb hitelcél, pénzintézetenként mekkora összeget folyósítottak, illetve hogy melyik ágazatba jutott eddig a legtöbb pénz.

Hiteltérképpel segíti a vállalkozásokat a jegybank

Gazdaság2020.08.12, 14:04

Mostantól a Magyar Nemzeti Bank új eszközzel segíti a vállalkozások pénzügyi döntéseit. A járvány negatív gazdasági hatásainak kezelésére számos, a vállalkozások működését és finanszírozást támogató jegybanki és kormányzati intézkedés született. Ezek között kiemelt szerepe van a támogatott hitelprogramoknak. Az MNB új Hiteltérképének célja, hogy a vállalkozások a méretüknek, tevékenységüknek és hitelcéljaiknak leginkább megfelelő hitelterméket néhány kattintással megtalálják.

Guller Zoltán: Nulla százalékos, szabad felhasználású hitel a turisztikai vállalkozásoknak, állami garanciavállalással

Gazdaság2020.08.01, 13:30

A kormány döntése értelmében a Széchenyi Kártya Program szeptemberben új hitelkonstrukcióval bővül, amely csak a turisztikai szektorban tevékenykedő mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára lesz elérhető - mondta  Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója szombaton.

Egyre népszerűbb a szabad felhasználású jelzáloghitel

Gazdaság2020.07.24, 09:10

Ugyan a lakáshitelek és a személyi kölcsönök új szerződéseinek összege csökkent az év első öt hónapjában, a szabad felhasználású jelzáloghiteleké több mint ötödé¬vel nőtt. A kereslet növekedését az elérhető hitelösszeg növekedése és a járványhelyzet is növelte – írja a Világgazdaság.

Minden idők egyik legnagyobb aranyhamisítási botránya tört ki egy vuhani cégnél

Gazdaság2020.07.17, 14:07

A kínai hatóságok nyomozást folytatnak a vuhani székhelyű, ám az amerikai Nasdaq tőzsdeindexen jegyzett Kingold Jewelry tevékenységével kapcsolatban. A vádak szerint ugyanis a vállalat összesen 83 tonnányi hamis aranyrudat használhatott föl arra, hogy fedezze a bankhiteleit.

Kamatmentes hitelek indulnak agrárvállalkozásoknak az MFB-nél

Gazdaság2020.07.13, 12:46

Az áprilisban meghirdetett több mint 1500 milliárd forintos, a gazdaság újraindítását célzó finanszírozási csomag mellett, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) újabb kedvező hitelkonstrukciókat jelentett be, ezúttal kifejezetten az agrárvállalkozások számára. A már meglévő hiteltermék megújításával kidolgozott finanszírozási megoldások akár 100 százalékos mértékű kamat- és díjtámogatás mellett jelentősen javíthatják a versenyképességet és ösztönzik a mezőgazdasági fejlesztéseket.

Pátyi boncmester fia: Apám nem perverz

Itthon2020.07.13, 12:23

Június közepén besurranó tolvajok mondták el a rendőröknek, hogy az egyik pátyi házban, ahová betörtek, emberi testrészeket találtak. Mint kiderült, a házigazda boncmesterként dolgozott korábban, később pedig testrészeket szállított, így kerültek hozzá a testrészek. A Blikknek a férfi fia elmondta, hogy miért vitte haza a testrészeket az apja.

A Lufthansa megkapta az állami mentőcsomag első részletét

Gazdaság2020.07.05, 11:39

A Lufthansa német légitársaság megkapta a német állami támogatás első, csaknem 1 milliárd eurós részletét - jelentette be a cég szóvivője szombaton.

Hitelcsapdába került Maksa Zoltán: el kellett adnia házát

Life.hu2020.06.15, 06:44

Maksa Zoltán és párja úgy döntöttek, hogy inkább eladják házukat és albérletbe költöznek. Nyugodtabbak így, hogy már nem kell a hitelük törlesztésével törődni. 

Újabb kormányzati támogatást jelentettek be és újraindult a hazai turizmus

Gazdaság2020.06.14, 09:32

A héten több fontos gazdasági intézkedést is bejelentettek Magyarországon. 140 milliárd forintos kedvezményes hitelprogram indult a kisvállalkozásoknak, a versenyképességi program folytatásáról születhet kormányzati döntés, és örvendetes adatok érkeztek a hazai turizmus beindulásáról. Külföldön a Tesla volt a legfontosabb szereplő, hiszen a vállalat részvényének árfolyama a héten többször is rekordot döntött.

Újabb hitelprogramok indultak az MFB Csoport gazdaságélénkítő csomagjában

Gazdaság2020.06.11, 14:48

A Magyar Fejlesztési Bank három különböző hitelprogram keretében összesen 467 milliárd forintnyi forrást nyit meg a cégek számára, amelyek közül kettőt a Budapest Bankon keresztül is lehet majd igényelni - írja közleményében a hitelintézet. A Budapest Bank korábban is élen járt az az MFB Pontokon elérhető hiteltermékek közvetítésében, és 2013 óta eddig több mint 350 milliárd forintnyi forrást biztosított ily módon a hazai vállalkozások számára korszerűsítésre és fejlesztési beruházásokra.

Bevált a rugalmas és átlátható magyar adóssegítő modell

Gazdaság2020.06.09, 09:10

Az, hogy a tervezettnél kisebb arányban vették igénybe a hiteltörlesztési moratóriumot, arra bizonyíték, hogy a magyar családok és vállalkozások anyagi helyzete az utóbbi években megerősödött. Erről Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára beszélt a Világgazdaságnak.

Gazdaságvédelmi akcióterv: ezek a kormányzati intézkedések segítik a vállalkozásokat

Gazdaság2020.06.07, 15:32

A koronavírus-járvány okozta helyzet nemcsak a mikro-, kis- és közepes vállalatokat, a nagyobb vállalatokat is érintette. A magyar kormány - egész Európában kiemelkedő gyorsasággal sietett a hazai gazdasági szereplők segítségére. Az Origo az alábbiakban összefoglalja a hazai versenyszféra által igénybe vehető támogatásokat, konstrukciókat.

MNB: Sokan vették igénybe a hiteltörlesztési moratóriumot

Gazdaság2020.06.05, 18:12

A lakossági ügyfelek kétharmada és a vállalati adósok négyötöde, összesen több mint 2,7 millió ügyfél választotta a törlesztési moratóriumot június elejéig. Mindkét ügyfélcsoportnál az alacsonyabb összegű hiteleknél – tehát vélhetően részben a rosszabb anyagi helyzetben lévő lakossági adósok és a kisebb méretű cégek – választották az átlaghoz képest többen a fizetés átmeneti felfüggesztését - olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleményében.

MNB: Fix kamattal kiszámíthatóbb a hiteltörlesztés

Gazdaság2020.05.25, 09:33

Az MNB ajánlása alapján idén januárig a változó kamatozású jelzáloghitelekkel rendelkező fogyasztók bankjuktól tájékoztatást kaptak hitelük kamatkockázatáról és annak kezeléséről. E tájékoztatást a bankok évente megismétlik. A fogyasztóknak ráadásul a hiteltörlesztési moratórium időszaka alatt is lehetőségük van hitelszerződésüket hosszabb távon rögzített, fix kamatozásúra módosítani. Ezzel kiszámíthatóvá tehetik törlesztésüket, megtartva a moratórium biztosította védőhálót.

Szilágyi István fia nincstelenné tette Jolika nénit: 40 milliót követel tőle a végrehajtó

Life.hu2020.05.16, 11:27

Bár édesanyját életben hagyta Szilágyi Isván fia, Péter, felelőtlenségével földönfutóvá tette. Jolika nénitől most 40 millió forintot követel a végrehajtó.

Hatalmas a kereslet a Diákhitel Plusz iránt

Gazdaság2020.05.15, 15:28

Már 8500 hallgató igényelte a május 1-jei bevezetés óta a Diákhitel Pluszt, tehát töretlen a kormányzati támogatással létrehozott pénzügyi termék sikere a fiatalok körében" – mondta Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára kifejtette: ez a fajta kamatmentes és teljesen szabad felhasználású kölcsön segítséget nyújthat minden olyan felsőoktatási hallgatónak, aki a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság miatt most pénzügyi nehézségekkel szembesül. „Sok fiatal dolgozik a tanulmányai mellett, és sokuknak most nincs lehetőségük folytatni ezt. Másoknak a családja tud most kevesebbb ...

Már igényelhetők a Széchenyi Kártya Program új hiteltermékei

Gazdaság2020.05.15, 15:25

A hazai kis- és középvállalkozások támogatása érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakmai támogatása mellett május 15-től, vagyis a mai naptól igényelhető négy új, speciálisan a válsághelyzetre kialakított Széchenyi Kártya-konstrukció.

Már érződik a kedvezményes kamatozású hitelek hatása

Gazdaság2020.05.13, 20:46

A háztartások által újonnan felvett lakáscélú és személyi hitelek átlagos hitelköltség-mutatója idén márciusban már csökkent. A személyi hitelek esetében az átlagos-hitelköltség mutató előző hónaphoz viszonyított csökkenésében már érvényesül a 2020. március 18. után kötött fedezetlen fogyasztási hitelszerződésekre vonatkozó kormányrendeleti kedvezmény - írja a Magyar Nemzet.

Már 22 pénzügyi vállalkozásnál érhető el az MFB Krízis hitel

Gazdaság2020.05.13, 14:29

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) már 22 pénzügyi vállalkozással állapodott meg az MFB Krízis hitel közvetítéséről – közölte a pénzintézet.

Népszerűek az alacsony hiteldíjmutatójú kölcsönök

Gazdaság2020.05.13, 08:35

Növekedett a hitelfelvételi kedv az 5,9 százalékos teljes hiteldíjmutatóval (THM) meghirdetett új hitel konstrukciók miatt. Ugyan Jelzáloghitelek esetén nincs teljes online ügyintézés, az eljárási rend azonban egyszerűsödött – összegzi a Magyar Hírlap.

Szilágyi István és özvegye svájci frank alapú hitele 30 milliónál jár

Life.hu2020.05.13, 07:43

Rengeteg adósságot halmozott fel Szilágyi István és felesége, ugyanis néhány éve svájci frank alapú hitelt vettek fel a lakás felújítására, amit nem sikerült befejezni, a tartozás pedig megsokszorozódott, közel 30 millió forintnál tart most.

A K&H Bank elárulta, hogy náluk mennyire sikeres az NHP Hajrá

Gazdaság2020.05.11, 13:41

Két hete veheti igénybe a K&H Bank több mint 110 ezer vállalkozó ügyfele a Magyar Nemzeti Bank mikro-, kis- és középvállalkozások számára szóló gazdaságvédelmi programját, a Növekedési Hitelprogram (NHP) Hajrát. A pénzintézet áprilisi felmérése szerint a cégek több mint 40 százaléka tervezi, hogy részt vesz a programban, amelyben az eddigi tapasztalatok alapján a legnagyobb érdeklődés a forgóeszközhitelek iránt van.

Sokaknak jelent segítséget a törlesztési moratórium

Gazdaság2020.05.11, 08:00

Az érintett ügyfelek átlagosan több mint hatvan százaléka él a törlesztési moratórium lehetőségével - írja hétfői számában a Magyar Hírlap a lapnak nyilatkozó pénzintézetek válaszai alapján.

Varga Mihály: Újabb, több mint 400 milliárd forintot biztosít a kormány a koronavírus elleni védekezéshez

Gazdaság2020.05.06, 14:25

A kormány összesen 420 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít a gazdaságvédelmi intézkedésekhez a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból - nyilatkozta Varga Mihály. A pénzügyminiszter azt is mondta, hogy a GINOP éves fejlesztési keretének módosításával többletforrás juthat egyebek mellett a bértámogatási programra, a vállalatok kapacitásbővítéseinek és beruházásainak támogatására, továbbá kedvezményes vállalati hitelekre is.

Radikális lépésekkel segíti a jegybank az amerikai gazdaságot

Gazdaság2020.05.04, 16:20

Miközben az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve a múlt héten nem változtatott a kamatszinten, jelezte, továbbra is hajlandó minden erejével segíteni az amerikai gazdaságot. A kérdés azonban az, van-e még egyáltalán eszköze a Fednek. Eddig ugyanis a jegybank már egy sor radikális döntést meghozott annak érdekében, hogy támogassa az amerikai gazdaságot.

Már igényelhető az ingyenhitel az agrárvállalkozások számára

Gazdaság2020.04.27, 21:10

Igényelhető hétfőtől a mezőgazdasági szektorban dolgozó vállalkozások részére a teljes kamat-, költség- és díjmentes új Agrár Széchenyi Kártya - közölte Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

A babaváró hitelesek a banki törlesztési moratórium igazi nyertesei

Gazdaság2020.04.27, 11:31

A babaváró kölcsönnel rendelkezőknek éri meg igazán a banki fizetési moratórium igénybevétele; azok az ügyfelek ugyanis, akiknek március 18-ig folyósították a babaváró kölcsönt, az első öt évben nem fizetnek kamatot, tehát a fizetési stop alatt kamattartozásuk nem halmozódik fel. 

A szlovén kormány újabb gazdaságélénkítő csomagot fogadott el

Gazdaság2020.04.22, 17:27

A szlovén kormány újabb, ezúttal 2 milliárd euró (712 milliárd forint) értékű gazdaságélénkítő csomagot fogadott el, amellyel a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségeket szándékozik enyhíteni - jelentette be Andrej Sircelj pénzügyminiszter.

Tízmilliárdos hitelkeretből segíti a CIB Bank a vállalkozásokat

Gazdaság2020.04.20, 14:55

A gazdaság átmeneti megtorpanása ellenére a vállalkozások hitelezése nem áll meg – hívja fel a figyelmet a CIB Bank. A koronavírus okozta nehézségek áthidalására, üzletimodell-váltás költségeinek finanszírozására, de akár fejlesztésekre is vehetnek fel hitelt a vállalkozók a CIB Bankban, amely ebből a célból mintegy tízmilliárd forintos hitelkerettel segíti ügyfeleit. A járványhelyzet okozta gazdasági bizalmatlanságra gyógyír lehet a vevőkövetelések finanszírozása is.

Fontos tudnivalók a babaváró hitelről

Gazdaság2020.04.20, 11:38

Más hitelfelvevőkhöz képest is még inkább megéri a banki fizetési moratórium igénybevétele az idén március 18-ig babaváró kölcsönszerződést kötött ügyfeleknek. Ők az első öt évben nem fizetnek kamatot, tehát a fizetési stop alatt ilyen tartozásuk nem halmozódik fel. Ha pedig megszületik a második és harmadik gyerek – és az első baba után a család nem kért még törlesztési szüneteltetést – a felfüggesztés miatt nagyobb tőkeösszeget engednek el nekik - hangsúlyozzák a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői.