hiszti

címke rss

5 dolog, amit a férfiak utálnak a nõkben

She2022.11.14, 17:35

Mindkét nem hajlamos idegõrlõ tevékenységek gyakorlására, ám a férfiak sokszor nem mondják ki õszintén, mi az, ami igazán zavarja õket bennünk, nõkben. Úgy döntöttem kifaggatom a páromat, és az összes férfi barátomat, hogy megtudjam az igazságot!

Kidobta a hisztizõ Ronaldót a Manchester United

Sport2022.10.20, 22:43

A Manchester United hazai pályán 2-0-ra gyõzte le hazai pályán a Tottenham Hotspur együttesét az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 12. fordulójában. A meccsen az ötszörös aranylabdás támadót, Cristiano Roanldót ismét nem cserélte be Erik ten Hag vezetõedzõ, õ pedig erre reagálva már néhány perccel a lefújás elõtt bement az öltözõbe, ennek pedig meg is lett a következménye.

„Bocs, de most egyedül akarok lenni” Ez nem hiszti, csak szuperérzékenység!

She2022.09.19, 18:02

Viki barátnõmmel wellnessezünk, éppen egy nyugágyban olvasunk békésen, amikor azt mondja, õ felmegy a szobába pihenni, mert kell neki egy kis csend és egyedüllét. Nem értem, mert alig vannak rajtunk kívül itt, és én sem szóltam hozzá már egy ideje, teljes a nyugalom, és éppen pihenünk. Miért jobb a szobájába begubózni, mikor azért jöttünk, hogy mindezt élvezzük?

Nem hisztizek, csak vannak érzéseim!

She2022.06.20, 14:44

Nem tudok olyan könnyen túllépni dolgokon, mint mások. De ettõl még nem vagyok egy gyenge szar. Csak bennem valahogy mindig túltengtek az emóciók.

Neymar megint hisztizik: Csak a pályafutásod után lehetsz boldog

Sport2022.06.19, 18:33

A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplõ Paris Saint-Germain brazil világklasszisa, Neymar a közösségi oldalán panaszkodott, hogy mennyire nehéz a sportolók élete. Az eurómilliókat kresõ támadó szerint csak a pályafutása után lehet boldog egy játákos, addig semmire nem jut ideje.

A pasik, akik "problémamentes" kapcsolatra vágynak...

She2022.06.10, 18:21

Hisztis fiúk! Elegem van belõletek. Belõletek, akik bármit mûveltek, az "jó", vagy legalábbis "megbocsátható", de a részünkrõl egy hibát sem vagytok hajlandóak elnézni.

Mi az istent csináljak, ha a gyerek földhöz veri magát az utcán és ordít?!

She2022.05.23, 08:09

Gyönyörû délután volt. Ezer ágra sütött a nap, minden szikrázott a fényben. Harsogó zöld volt a természet, a járda langyos volt a talpunk alatt. Jöttünk haza a bölcsibõl. Aznap korán elhoztam a kisfiamat, hogy le tudjunk menni a folyóhoz.

Jobb néha hisztizni, mint állandóan jólnevelt kislányként bólogatni

She2022.02.07, 11:34

Több kapcsolatomnak is úgy lett vége, hogy szakításkor hozzávágtam az aktuális exem fejéhez: "Hogy tehetted ezt velem, amikor én mindent megtettem érted és a kapcsolatunkért?" Igaz, sosem kérték, a saját döntésem volt, hogy feláldozom magam és õket helyezem elõtérbe.

A hisztériázás védelmében

She2022.01.25, 10:33

Elõszeretettel forgatjuk a szemünket a hisztérián, pláne, ha egy nyilvános és szaftos kis jelenetnek vagyunk szem- és fültanúi. Pedig, ha a szívünkre tennénk a kezünket, el kellene ismernünk: bizony nincs köztünk egyetlen nõ - de férfi se -, aki legalább egyszer ne hisztizett volna életében!

PMS nõi és férfiszemmel: hogyan lehet kezelni, ha egy nõ hisztis házisárkánnyá változik

Life.hu2021.11.18, 08:05

A PMS a premenstruális szindróma rövidítése. Azon tünetek összességét nevezik így, amelyek a menstruációt megelõzõ 7-10 napban megkeserítik az életünket, és sok esetben a környezetünkét is. Bea és Péter évek óta egy párt alkotnak, de a PMS újra és újra próbára teszi a párkapcsolatukat.

Egy hónapot kellett várni Lionel Messi elsõ párizsi hisztijére

Sport2021.09.15, 10:24

Egy hónapot kellett várni Lionel Messi elsõ párizsi hisztijére. A PSG újonnan vásárolt sztárcsatárának nem a klubból van elege, hanem a lakhatási körülményeivel.

"Én utálom a hisztis embereket" - Gáspár Evelinnél teljesen kihúzta a gyufát a Survivort feladó játékos

Life.hu2021.09.14, 20:10

Ahogy mi is megírtuk, sem az éhezést, sem a tisztálkodási lehetõségek hiányát, sem a konfliktusokat nem bírta a Survivor játékosa, Gábor, ezért feladta a versenyt.

Meddig tûrnéd, ha állandóan hisztizne a párod?

She2021.07.20, 18:10

Minden tiszteletem azoké, akik együtt élnek a végletek emberével. Legyen az nõ, vagy akár férfi. Mert ha volt már olyan párotok, aki az egyik percben hisztikirály(nõ), a másikban meg úgy csinál, mintha mi sem történt volna, akkor tudjátok, milyen õrjítõ tud lenni.

A két leggyakoribb hisztifajta és kezelési útmutató hozzájuk

Life.hu2021.05.05, 16:43

Rémes kétéves! – szokták mondani és bizony ennek a kijelentésnek van némi alapja. Persze akadnak igazi kisangyalok is a gyerekek között, ám a legtöbb csemete ebben a korban inkább egy kisördögre hajaz – fõleg, ha kitör belõle a hiszti.

5 mondat, amire egy síró gyereknek szüksége van

Life.hu2020.10.04, 19:39

Egy síró gyermek ösztönösen vígasztalást keres a szüleinél vagy a hozzá közel álló felnõtteknél. Természetes, hogy ilyenkor szeretnénk mielõbb felszárítani a könnyeket, de sokszor nem tudjuk, hogyan is segíthetnénk.

A depressziós gyereket sokszor hisztisnek hiszik!

She2020.09.28, 14:04

Hisztizik - mondják a kisebb gyerekre. Kamaszodik - legyintenek a tinédzserre. Kevesen tudják, hogy míg a felnõtteknél az állandósuló levert hangulat a depresszió egyik leggyakoribb tünete, a gyerekeknél és a tiniknél ez inkább túlzott érzékenység, ingerlékenység formájában jelentkezik.

A leggyakoribb viselkedési problémák kisgyerekeknél

Life.hu2020.09.17, 20:32

A legtöbb szülõ tökéletesnek látja a saját csemetéjét. A legszebbnek, a legjobbnak, s ha néha huncut is, csak legyint, s elintézi azzal, hogy az összes gyermek csíntalan. Ám minden szülõnél eljön az idõ, amikor szembe kell néznie bizonyos, gyerekekre jellemzõ viselkedési problémákkal.

Miért hisztizel, ha elfelejti a párod az évfordulótokat?

She2020.06.25, 13:16

Vannak, akik szentül hiszik, hogy csak akkor tökéletes partner valaki, ha képes az összes apró dolgot észben tartani. Képesek vérre menõ vitákat generálni. Mintha ezen múlna a világuk jövõje.

Szuper gyereknevelési trükkök szülõktõl szülõknek

Life.hu2020.05.30, 11:22

A gyereknevelés távolról sem könnyû feladat. Fontos megismernünk saját gyermekünk személyiségét, elfogadnunk és apró mozdulatokkal csiszolgatnunk, de sosem annyira, hogy más formát öltsön! Le kell fektetni bizonyos szabályokat, melyekhez minden körülmények között ragaszkodnunk kell. Ezek minden családban mások lehetnek, ám néhány ötlet idõnként jól jöhet más szülõktõl.

Hisztis a gyerek? Bízd rá a kannibál anyára, majd õ elintézi!

Life.hu2020.04.04, 19:36

A közönséges temetõbogarak nem csupán a természetben elhullott állatok eltakarításában játszanak hatalmas szerepet, de igen különleges módszerrel mutatnak (ellen)példát a követelõdzõ gyerekek megregulázását illetõen is: ha hisztiznek, vacsora lesz belõlük.

Megsértõdött Tóth Gabiék kislánya, Hannaróza: "Nem enged énekelni sem"

Life.hu2020.03.23, 07:59

Tóth Gabi március 17-e óta minden este feltölt közösségi oldalára egy éneklõs videót, a minap azonban a kis Marika miatt elmaradt a szobakoncert.

Hisztis kölyköket neveltek, az enyém nem ilyen lesz!

She2020.03.11, 13:26

Lassacskán elmegy a kedvem attól, hogy bárkinek is hangoztassam: belátható idõn belül szeretnék gyereket vállalni. Mert akinek nincs gyereke, egyszerûen nem tud mit kezdeni a témával. Így hát nagyrészt beáll a kínos, tücsökciripelõs csend.

A 3. terhességemig nem is tudtam, mi a szülés utáni depresszió...

She2020.01.16, 11:10

Noha a Föld népességének közel fele képes szülni, és sokan közülük ezt meg is teszik, még mindig keveset tudunk a szülés utáni depresszióról. Pedig milyen hasznos volna, ha kicsit tágulna a perspektíva...

Ronaldo most épp egy rajongó miatt hisztizett - Videó

Life.hu2019.12.12, 15:52

Bár a Juventus magabiztos gyõzelmet aratott a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, Ronaldo nem tudott felhõtlenül örülni a sikernek.

Meghan Markle hisztirohamot kapott a fotósok elõtt

Archívum2019.07.17, 20:28

Meghan Markle két éve a fotósok és újságírók elsõszámú célpontja. Úgy tûnik, betelt nála a pohár és többé nem tûri a sajtó jelenlétét maga körül.

Lavinát indított el a Chelsea kapusa: újabb hiszti a csere miatt - videó

Sport2019.07.09, 09:15

A tunéziai labdarúgó-válogatott tizenegyespárbajban kiejtette Ghánát az Egyiptomban zajló Afrikai Nemzetek Kupája hétfõi nyolcaddöntõjében. A mérkõzés ráadása még sokáig beszédtémát fog szolgáltatni, mivel a tunéziai válogatott kapusa csak hosszas gyõzködés után volt hajlandó elhagyni a pályát. 

Te vagy a fõnök – Ne engedd, hogy a gyereked irányítson

Archívum2019.06.09, 21:46

Ti is ismertek olyan gyereket, aki határozottan hangot ad a véleményének, aztán jelenetet rendez, sírva fakad vagy dührohamot kap, ha mégsem az lesz, amit õ akar? Amikor a szülõnek magyarázkodnia, végül pedig engednie kell, hogy sorozatosan a gyerek akarata érvényesüljön, az azt jelenti, a gyerek a fejünkre nõtt.

Nem vagyok drámai nõ! És akkor mi van?

She2019.06.07, 15:44

Valahol titkon mindig is irigyeltem azokat a nõket, akik heves viták, aztán heves békülõ szexek, vagy éppen többnapos mosolyszünetek és aztán világmegváltó beszélgetések folyamatos lüktetésében élték a mindennapjaikat.

5+1 nõi szokás, ami megõrjít - pedig én is nõbõl vagyok!

She2019.05.24, 10:25

Nõ vagyok ízig-vérig, nõi problémákkal, nézõponttal, ruhatárral és kommunikációval. Bizonyos szokások azonban - melyek a közvélekedés szerint a nõkre jellemzõk - az õrületbe kergetnek. Vagy azért, mert alapból távol állnak tõlem, vagy mert annyiszor láttam már, hogy viszolygok tõlük.

Pataki Ádám átvonul egy másik szobába, ha felesége, Liptai Claudia hisztizik

Archívum2019.02.01, 19:07

Különös magánéleti titkot fecsegett el a tévékamerák elõtt Pataki Ádám. A cukrász elmondta, hogyan kezeli felesége, Liptai Claudia hangulatváltozásait.

Ezért örülj, ha a gyerek hisztizik

Archívum2019.01.02, 21:01

A hiszti életkori sajátosság, egyetlen szülõ sem ússza meg, maximum mértékében és kifejezési formájában lehet különbség. Ám akármennyire is gyûlöljük, a hisztizés bizony pozitív dolgokat is jelent.

Radics miatt hisztériázott részegen a ValóVilág 9 villájában Vivien

Archívum2018.11.21, 12:44

A ValóVilág 9. szériájának elsõ párbaján Radicsnak kellett elhagynia a villát, aki nem sokkal korábban ágyba vitte Vivient. A lány olyannyira kiborult a férfi kiesésétõl, hogy hisztériázó részegre itta magát. 

A ValóVilág 9 újabb kiesõje Radics, hisztériáztak a villalakók: videó

Archívum2018.11.19, 13:19

Szoros küzdelemben alul maradt VV Radics a vasárnap esti párbajban, így VV Era folytathatta a ValóVilág 9 játékát. Amikor a villalakók megtudták, hogy kit kaptak vissza, kitört a hisztéria. 

„Segítség, agresszív a gyerekem!” – Kezeld, különben véged lesz

Archívum2018.06.15, 20:13

Amikor egy gyerek agresszíven viselkedik a szüleivel, a kortársaival, vagy épp a játékaival, sok szülõ megrémül. Ha nem otthon látja, akkor vajon miért „ilyen”? Ez a probléma, komoly konfliktusforrás, nem csupán közösségben, de családon belül is.

Így kezeld a gyerekhisztit Dr. Vekerdy Tamás pszichológus szerint

Life.hu2018.05.22, 20:13

Dr. Vekerdy Tamás  nem csupán remek pszichológus, de a szülõk nyelvén is fantasztikusan ért. Az õ szavai mögött nem kell keresni titkos értelmezéseket, hiszen mindent kerek-perec kimond. Stílusa egyszerre borzasztóan õszinte és megnyugtató, tõle még az is jólesik egy anyának, ha rájön, valamit nagyon nem csinál jól.

Peller Mariann elárulta, õ hogyan kezeli a gyerekkori hisztit

Archívum2018.04.25, 11:46

A hiszti az elsõ helyezett a modern szülõk „nevelési parák" listáján. Az agykutatás és a gyermekpszichológia eredményeinek köszönhetõen árnyaltabban látjuk ezeket a dühkitöréseket, mint pár évvel ezelõtt: természetes és szükséges mérföldkõnek a gyermek fejlõdésében, így igyekszünk empátiával kezelni. Az új Gyereklélek magazin 25 megoldást kínál nekünk, ezekbõl szemezgetünk néhányat, és megkérdeztük Peller Mariannt is, õ mit csinál „vészhelyzetben".

Pásztor Anna nem bírja elviselni a nõket: pincsikutyákhoz hasonlította õket

Archívum2018.03.02, 17:41

A szókimondó énekesnõ nem fél bírálni a nõtársait, szerinte ugyanis sokszor a hölgyek sokszor hisztiznek feleslegesen, amit õ nem bír elviselni: pincsikutyákhoz hasonlította õket.

Nyolcórás non-stop hisztit vágott le egy gyerek a repülõn

Travelo2018.02.16, 11:52

Nem mindennapi megpróbáltatásokban volt része a Lufthansa egyik Németországból New York-ba tartó járatán: egy óvodáskorú gyermek nyolc órán át zsinórban démoni üvöltéssel szórakoztatta magát.

A nõi hiszti oka...

She2017.11.06, 18:19

A férfi foggal-körömmel ragaszkodik önnön szabadságához és függetlenségéhez, legnagyobb félelme pedig, hogy mindezt elveszítheti.

Férfi hiszti - mi, nõk a kanyarban sem vagyunk!

She2018.08.02, 09:40

Már attól kiborulok, hogy mennyi embert ki fogok borítani. Pedig muszáj felfedni a tényeket. Nem maradhat titokban, nem maradhat felfedezetlenül és megvizsgálatlanul ez a nõi idegek terhelhetõségét maximálisan kihasználó jelenség: a férfi hiszti.

Hírességek és hisztis vagy szemtelen gyerekeik - Kim Kardashiantól Fergie-ig

Life.hu2017.05.30, 13:48

A hírességek gyerekeinek nincsen átlagos gyerekkoruk: paparazzik, pénz és hírnév veszi õket körül, ennek ellenére mégis meg tudtak maradni olyannak, mint az átlagos kicsik. Íme, néhány fotó, ami bizonyítja, hogy Kim Kardashiannak vagy Fergie-nek is meg kell küzdenie a hisztivel!

Csipa szerint a nõi agymenés teljesen elviselhetetlen

Life.hu2017.05.26, 18:25

Csipa õszintén bevallotta a nõkrõl alkotott véleményét: nem bírja elviselni, sõt, idõnként már szinte retteg a csajok hisztijétõl. 

Hisztiveszély - Nem fogod elhinni, miért borultak ki ezek a gyerekek!

Life.hu2017.05.06, 23:48

Gyermeket nevelni csodálatos dolog, a legszebb a földön, de tényleg... kivéve, amikor hisztizik. Ezt pedig elég gyakran megteszi, pláne egy pár éves. A kiborulásoknak számtalan formája, erõssége ismert, egy közös azonban mindben van; úgy csapnak le, mint a tornádó, és olyan hirtelen ér végük, mint egy nyári zápornak. Külsõ szemmel nézve a hisztik okai banálisak, de a gyerekek olyan tragédiaként tudják megélni õket, hogy azonnal Oscar-díjat érdemelnének az alakításukért.

Elviselhetetlen sztárok, akiktõl mindenki falra mászik

Life.hu2016.11.17, 13:06

Mindannyian szeretnénk azt hinni, hogy kedvenc sztárunk nemcsak a filmekben, de a való életben is roppant kedves. Ám a látszat néha csal! Számos hollywoodi hírességrõl terjednek olyan történetek, amelyek felfedik valódi énjüket. A következõ összeállításunkban olyan ismert embereket vettünk górcsõ alá, akik már többször is csináltak botrányt egy-egy forgatás alatt. 

VV Vivi hisztirohamot kapott

Life.hu2016.10.28, 08:04

VV Vivi többször bizonyította már, hogy vele nagyon nehéz lehet együtt élni. Ezúttal viszont igent messzire ment...

Terror alatt tartott szülõk

Life.hu2016.10.18, 10:38

Hangos szóváltások, repülõ tárgyak, majd egy ajtócsapódás... Nem, ez nem egy válófélben lévõ pár napi rutinja, csupán egy ötéves kislány reakciója arra, hogy délután már nem kaphat édességet. Azt gondolod, ez egyedi eset? Azt hiszed, ez száz családból egynél fordul csupán elõ? Nagyot tévedsz!

Szabó Zsófi folyton hisztizik? Zsolti kifakadt

Life.hu2016.09.08, 06:50

Kissé feszült volt a helyzet a Nyerõ Páros legutóbbi adásában Szabó Zsófi és kedvese, Zsolti között. 

Az igazi Hiszti Cristi: Így toporzékolt Cristiano Ronaldo a harmadik magyar gól után

Life.hu2016.06.23, 12:50

A portugálok büszkesége kissé behisztizett a magyar-portugál meccsen. 

3 dolog, ami mindent pasit szakításra ösztönöz

Life.hu2016.05.05, 14:20

Egy férfit nem csak megszerezni kell, hanem megtartani is. Néhány nõnek ez nehézséget jelent, de sosem tudják pontosan, mi is volt a probléma. Eláruljuk, hogy miket mellõzz egy kapcsolat alatt. 

Íme, 44 dolog, amitõl egy hároméves egyetlen nap alatt képes kiborulni

Archívum2016.01.25, 08:54

Minden szülõ tudja, hogy a gyerekek akár a legkisebb apróságokon is képesek hisztizni, egy hároméves kislány anyukája, Jenna Gallina azonban most a saját és sorstársai szórakoztatására listázta azt a 44 dolgot, amiken csemetéje egyetlen nap alatt kiborult. 

A hisztis koala lett az internet új sztárja

Life.hu2016.01.16, 10:26

Szereted a cuki koalákat? Akkor a következõ videótól garantáltan elolvadsz majd!

Hisztizõ koalán röhög az internet

Tudomány2016.01.16, 10:06

Rendesen pórul járt az a koala, akit Adelaide Hillsben lezavartak a saját fájáról – bárhogy hisztizik,  szemmel láthatóan nagyobb és erõsebb társa nem engedi vissza maga mellé.

Justin Bieber sértõdötten vonult le a színpadról

Kultúra2015.10.30, 13:34

Az énekes úgy kiborult azon, hogy a rajongók megérintették, hogy befejezte a koncertet.

Cinthya Dictator hisztizése kiverte a biztosítékot a TV2 mûsorának forgatásán

Life.hu2015.09.07, 07:53

Stábtagok szerint a fotós lánnyal igazán nem volt könnyû együtt dolgozni. Pánikolt, hisztizett, nyafogott. 

Van, ami még Cinthya Dictatornál is kiverte a biztosítékot

Life.hu2015.09.03, 11:07

Nézõként nevessünk vagy sírjunk az Ezek megõrültek címû produkció mókás képkockáin? Cinthya Dictator, aki még nem került képernyõre, elárulta, hogy jól bevált hisztije nem maradhatott el a felvételeken. Volt, ami még nála is kiverte a biztosítékot.

Újabb botrány a Germanwingsnél

Life.hu2015.08.17, 13:32

Nem tudott Hamburgból felszállni a légitársaság egyik járata, mert egy magyar anya problémáját kellett kezelnie a személyzetnek.

Hisztis díva lett Caitlyn Jennerbõl?

Life.hu2015.06.27, 08:50

Úgy tûnik, az egykori hétpróbás olimpikon, Bruce Jenner mûtétjével nemcsak nemet, hanem személyiséget és viselkedési formát is váltott. 

5+1 dolog, amivel tutira elriasztod a pasidat

Life.hu2015.06.03, 14:15

Együtt vagytok a pasiddal, de nem mered megmondani neki, hogy mostanság már inkább langyos víznek érzed a kapcsolatotokat a kezdeti lángoláshoz képest? Ha az alábbi tippek valamelyikét is megfogadod, elõbb-utóbb fejvesztve fog menekülni elõled.

Ez a kislány nagyon nem szeretne fiútestvért

Archívum2015.05.31, 13:29

A kis Ella megtudja, hogy hamarosan lesz még egy fiútestvére. Borzasztóan kibukik rajta. 

Nehezen vált embert a Blink 182

Archívum2015.05.28, 12:37

Úgy tûnik, nem megy túl könnyen a Blink 182 átalakulása, ugyanis Mark Hoppus, basszusgitáros egy friss interjúban még mindig arról beszélt, hogy bõven a sûrûjében vannak, de bízik a békés elválásban. 

Ilyen hisztit még soha életedben nem láttál! Éden Barbara megmutatta, hogy is kell ezt csinálni

Life.hu2015.05.10, 13:04

Éden Barbara még a fenekét is földhöz verte.. miközben üvöltözött... és a tehetetlenségtõl még egy furcsa táncba is kezdett.

Ilyen egy kõkemény, vérbeli hiszti - vicces videó

Archívum2015.03.25, 21:10

Mi az a hiszti? Bevallják a gyerekek, ha szoktak hisztizni? Hogyan hisztiznek a gyerekek? MIt gondolnak az emberek a hisztizõ gyerekekrõl? A fiúk vagy a lányok hisztisebbek? A Kisdumások vajon hisztisek? 

Nincs többé gyermekhiszti vásárlás közben

Life.hu2015.02.26, 13:17

Nemzetközi sikerpéldákat követõen Magyarországon is megjelentek az Egészséges Kasszák. Hogy ez mit jelent? Eláruljuk.

Ez a kislány nagyon nem akar testvért - Íme, a reakciója a baba érkezésére

Archívum2015.02.10, 16:06

Mit csinál egy kislány, ha nagyon nem szeretné, hogy megérkezzen a kistesó? Egy apuka levideózta kétéves lánya reakcióját a bejelentésre: hamarosan hazahozzák a kórházból a babát. 

A legjobb ajándék hisztis gyereknek, ha a szülõ saját magát adja

Karácsony2014.11.20, 16:02

Egyre rövidebbek a nappalok, egyre több idõt töltünk a négy fal között, egyre közelebb egymáshoz. Idõnként már talán túl kicsinek is érezzük a teret. Fõleg, ha van a családban egy vagy több kicsi gyerek is, akik idõnként vagy talán túl sokszor is hisztivel adnak hangot elégedetlenségüknek. Mit tegyünk a hisztis gyerekkel?

Emberek, akikkel a legnehezebb együtt élni

Archívum2014.10.28, 17:34

Mindenkinek vannak jó és rossz szokásai. Összeköltözéskor néhány nap után kiderülnek ezek, de persze inkább a rosszat vesszük észre elõször. Pláne, ha egy idegennel osztjuk meg a lakásunkat. Hazánk elsõ reality társasjátékában ráadásul egy szobában zajlik minden.

Van, hogy a spenót csak otthon undorító

[origo] Gasztro2014.10.19, 12:09

A gyerek válogatós, a vajas kenyeret paprikával akkor sem hajlandó megenni, ha büntetésbõl nem kap rétest estére. Komolyan, hat lóval nem lehet a vajas kenyér közelébe vontatni. Kivéve, amikor egy barátjánál, vagy az iskolában/óvodában azt kap uzsonnára. Mert akkor két pofára tömi. 

Molnár Andi szokatlan állatot engedett az ágyába

Archívum2014.10.06, 11:28

Lassan kezdi magát hozzászoktatni a dzsungelben várható rovarokhoz Molnár Andi. A Szombat Esti Láz közkedvelt táncosnõje a Celeb vagyok, ments ki innen! címû RTL-es produkcióval utazik rettegni a legnagyobb dél-afrikai természetvédelmi terület, a Kruger Nemzeti Park szomszédságába, hazánktól 8200 km-re.

Már megint... hisztirohamot kapott Cinthya Dictator

Archívum2014.09.09, 15:23

Az Édes Élet sztárja sírógörcsöt kapott és úgy nyüszített, mint egy kiskutya. Úgy tûnik, Varga Viktor már meg sem rezzen ezeken a hisztiken.

Ki hitte volna? Kárász nagyon harapós tud lenni reggel

Life.hu2014.08.26, 09:27

Ezúttal nem a Mokkában kapott dührohamot egy kekec vendég miatt - kirohanásának sokkal prózaibb oka volt: elfogyott a virsli a reggelizõasztalról.

Megdöbbentõ tényre jött rá a kislány – szinte sokkot kapott

Life.hu2014.07.30, 11:56

Hatalmas hisztit csapott Sadie, amikor megtudta, hogy cuki kistestvére egyszer felnõ.

Pasivélemény: Mi a dolga a barátnõnek a focivébé ideje alatt?

Life.hu2014.06.25, 23:13

Nem szexel velem a meccsek miatt: rámehet egy kapcsolat a focivébére? címû cikkünkben alaposan körüljártuk, mit tehet és mit nem az a nõ, akinek a pasija õrült focirajongó, aki egyet sem hagy ki a 2014-es brazíliai világbajnokság összecsapásai közül. A Life.hu most annak is utánajárt, hogy mit gondolnak minderrõl a férfiak.

Hisztis vagy "beteg" a gyereked?

Archívum2014.05.02, 14:04

A legújabb kutatások szerint meghatározható, hogy mikor hisztizik a gyerek és mikor kell segítséget kérni, mert ijesztõ viselkedése valamilyen súlyos zavarra utal. A Life.hu ezt a különbséget szeretné megfogalmazni.

MIchelin-csillaggal az instagram ellen

Archívum2014.02.19, 10:30

Francia séfek besérültek azon, hogy egyesek befotózzák az étteremben kapott fogásokat, és kiposztolják azt mindenhova. Úgyhogy tiltakozásba kezdtek.

Iza és Aurelio mindent megmutatott (18+)

Life.hu2014.02.07, 14:48

Ismét kitettek magukért a Villa-lakók. Nem tudtuk eldönteni, melyik volt-e a kínosabb: az, hogy Iza hisztizett pár szelet pulykamellsonkáért, vagy inkább az, hogy nõi közönség híján Aurelio most az új beköltözõnek, Dávidnak helikopterezett.

VV Teó kárt tett magában

Archívum2014.01.23, 19:54

Mivel a szimpátiaszavazáson a legrosszabbul teljesített, VV Alexának kellett elhagynia a Villát szerdán. Játékostársai megsiratták, a leginkább azonban Teo borult ki, aki intim kapcsolatba is keveredett a lánnyal.

Hogy ne rúgd fel a karácsonyfát!

Archívum2013.12.14, 11:30

Az ünnepi készülõdés még akkor is próbára teheti az idegrendszeredet, ha van érzéked a finom logisztikához. Ha egyébként képes vagy gond nélkül levezényelni a karácsonyt, akkor is történhet valami olyan, ami kihozhat a béketûrésedbõl.

Elnézést, mióta van a férfiaknak lelkük?

Life.hu2013.11.17, 00:58

Bozsek Márk összeomlik, a ByTheWay tagjai pedig élõ adásban nyilatkozzák, hogy idõrõl idõre eltörik náluk a mécses. Nyilván jó marketingfogás férfiként a kiesett társaddal együtt sírni a mûsor végén, de lassacskán elegünk van a férfikönnyekbõl. Mégis mióta van a férfiaknak ekkora lelkük? Mióta nem gáz gyengének lenni, és annak is látszani? Lemaradtunk volna valamirõl? A Life.hu a manapság kissé túlpropagált férfihiszti nyomába eredt.

Hisztissé teheti a nõket a csokoládé?

Archívum2013.08.03, 13:22

A XVIII. századi orvosoknak meggyõzõdése volt, hogy a túl sok csokoládé a felelõs a nõk hisztériás rohamaiért.

Üvöltözött a díjátadón Tóth Gabi

Life.hu2013.06.10, 13:05

Magából kikelve üvöltözött az öltözõjében az X-Faktor leendõ mentora, aki azért gurult dühbe, mert hangszálgyulladása miatt nem tudott megfelelõen teljesíteni a színpadon.

Hisztizik a terhessége miatt Kim Kardashian

Life.hu2013.03.24, 22:43

Hol van még a július, amikor szülni fog Kim Kardashian! A nyafogós celeblány állítólag már alig várja, hogy vége legyen a terhességének.

Annál több a világ, hogy csak édeset és sósat együnk

[origo] Gasztro2013.02.20, 18:01

Nem eszik meg az ánizst vagy a fahéjat, undorodnak a cubákos falatoktól, irtóznak a pacaltól, a kocsonyától, kávét csak meleg tejjel, levest csak tûzforrón fogadnak el, soha semmi sem jó nekik - õk a finnyások. Interjú egy pszichológussal és egy séffel arról, jó-e a finnyásoknak, ha finnyásak? És mire számítson a környezetük?

Összekapott a TV2 két sztárja

Life.hu2012.11.30, 10:28

Liptai Claudia bevallotta, hogy volt, amikor behisztizett Tillára, mert nem tudta elviselni mûsorvezetõtársa túlzott aktivitását - tudta meg a Life.hu.

Megfenyegette egymást a tehetségkutató két zsûritagja

Life.hu2012.10.03, 16:22

Kibékíthetetlen ellentét feszül Nicki Minaj és Mariah Carey között, akik mindketten az American Idol tehetségkutató zsûrijét erõsítik. A két díva konfliktusa fenyegeti a show-t is, mert képtelenek együtt dolgozni és a stúdión kívül hagyni nézeteltéréseiket.

VV5: Attila mégis a másik szõkét választotta, Vera pedig beindult

Life.hu2012.02.10, 11:36

A párbajhõsök estjére Attilát Kinga és Seherezádé is meghívta, de az összeférhetetlen végül a gogós lány buliját választotta, amin a cselszövõ teljesen kiakadt - már-már aggasztó, amennyit sír, láthatóan megviseli a villalét. Attilának sem volt nyugalma, õt Vera kezdte kikészíteni.

Steiner Kristóf: Hiszti-zsetonnal egy menet szenvedésre

Life.hu2012.01.10, 10:44

"Felszállok az érzelem-hullámvasútra, izgalmakat remélve, pedig pontosan tudom, hogy ha szárnyalni akarok, azt hullámvasútazás nélkül is megtehetem. Mégis a menetet választom."

VV5: Kinga összeomlott, hisztizve õrjöngött

Life.hu2011.12.23, 10:39

Péter és Gergõ azt fontolgatják, hogy Attilát küldik ki párbajozni. Karácsonykor ajándékot kaphat egy lakó: valakit meglátogathat egy rokona. A játékosok választják ki maguk közül, hogy ki legyen a szerencsés. Kinga már a döntés elõtt hisztirohamot kapott.

VV Kinga Attila miatt lett elviselhetetlen

Archívum2011.11.29, 13:08

A Life.hu riportere felkereste VV Kinga édesanyját, aki elmondta, lánya otthon nem káromkodik, és Attila hozza ki belõle a hisztiket. A cselszövõ lány anyukája azt is elmondta, hogy gyermeke jó nevelést kapott, így biztosan nem fog szexelni a villában, és ha Attilával találkozna, lenne hozzá egy-két szava...

VV5: Élõ adásban omlott össze Kinga

Life.hu2011.11.08, 16:28

Kinga õrjöngött, miután Dya kiesett. Seherezádé és Gergõ pedig ismét szakított, mert kiderült, hogy az alfahímnek egyáltalán nem az esete a lány.

VV Dya nyitott szájjal sokkal jobban szereti

Life.hu2011.11.08, 08:29

A ValóVilágból vasárnap kiesett plázacica kikéri magának a róla felröppent híreket, miszerint eddigi életében nem dolgozott volna még soha: Dya igenis kemény munkákban próbálhatta ki magát, ugyanis szórólapozott, és tapsolni is járt statisztaként. Csámcsogni pedig továbbra is szeret, amit a Life.hu riporterének meg is mutatott.

Egyre nagyobb a hisztifaktor szerepe a gyermekek elhízásában

Egészség2011.08.17, 20:24

A gyermekkori elhízás okainak vizsgálatakor egyre gyakrabban vetõdik fel a gyerekeket egészségtelen termékek fogyasztására buzdító reklámok felelõssége. Egy most közzétett amerikai kutatás szerint a reklámokban látott logók és mókás figurák hatására egyre több gyerek követeli ki hisztivel a többnyire alacsony tápértékû, hízlaló ételek és italok megvásárlását.

VV4: Éva hisztirohamot kapott

Life.hu2011.04.16, 00:36

Egy lelkes esemesezõ gázolt bele a törtetõ lány lelkébe, ugyanis púder nélkül negyvenévesnek titulálta. Erre Évike teljesen kiborult, és ami ezután jött, az csak hab a tortán.

Hisztikrisztik - Mit utálnak a pasik bennünk?

Life.hu2011.04.08, 10:12

Sok mindent utálhatunk a férfiakban, szidhatjuk is õket, de ne felejtsük el, az õ lelkük is érzékeny, és olykor harapnak arra, ha akarva-akaratlanul csajos hülyeségekkel egrecíroztatjuk õket.

Ki lesz Magyarország elsõ szuperdadája? 2. rész

Life Network2011.03.04, 18:50

A Lifenetwork TV keresi Magyarország elsõ szuperdadáját! A verseny elindult, feladat pedig van bõven - Málna, Áron és Zétény mellett egyaránt. Az egyik gyerekbe ételt kell erõltetni valahogy, a másiknál a hisztirohamok kezelésére kell valamit találni a számítógép helyett, míg a harmadik gyereknél az akaratosság legyõzése a feladat. Vajon meg tudják ugrani a gyerekek által támasztott akadályokat a dadák? Hogyan kezelik, ha a gyerek nem csak kiabál, de üt is? A második adásból kiderül!

Olivér feladta a ValóVilágot?

Life.hu2011.02.14, 09:46

Taktika vagy sem, sajnáltatás vagy sem? Ez az, amit a villa vagány srácánál esélytelen eldönteni. A kihívás óta megtört benne valami, és úgy érzi, nem õ fogja megnyerni a szombat esti párbajt.

Pénzért meztelenkedtek a VV4 szereplõi!

Life.hu2011.02.14, 09:56

Hisztizéssel kezdõdött a fotózás, de a csodálatos sminkek és a fotókért kapott honorárium feledtette a VV4 lányainak indulatát.

Szandika meg akart szökni?

Life.hu2011.01.29, 00:30

Hajtóvadászattal zárult a villalakók kinti programja, mivel Szandika ismét kiborult, és megpróbált megszökni a lovardából.

4 bevált módszer hisztis gyerek kezelésére

Life Network2010.10.23, 21:57

Sajnos a gyerekek nem születnek használati utasítással és sokszor az anyai ösztön is kevés, hogy a gyereket megneveljük. Most összegyûjtöttünk pár nevelési tanácsot, ami segítségével a hisztis gyerekek tündérré változhatnak.

Hisztizik a gyerek avagy út a magas vérnyomáshoz

Life Network2010.04.22, 11:44

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=ETUMvJNDz9kCysLn

Kényeztetés

Babalapozó2010.02.13, 18:11

Hat hónapos korában a gyermek krokodilkönnyekkel  apellál az anyja lelkiismeretére, követelve, hogy azonnal vegyék fel. Lehetetlen mellette bármit is csinálni, és a méltatlankodó sírást is nehéz elviselni, a gyermek se érti, mi történt, miért esett ki a figyelem középpontjából.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ