hiszti

címke rss

Nem hisztizek, csak vannak érzéseim!

She2022.06.20, 14:44

Nem tudok olyan könnyen túllépni dolgokon, mint mások. De ettől még nem vagyok egy gyenge szar. Csak bennem valahogy mindig túltengtek az emóciók.

„Bocs, de most egyedül akarok lenni” Ez nem hiszti, csak szuperérzékenység!

She2022.09.19, 18:02

Viki barátnőmmel wellnessezünk, éppen egy nyugágyban olvasunk békésen, amikor azt mondja, ő felmegy a szobába pihenni, mert kell neki egy kis csend és egyedüllét. Nem értem, mert alig vannak rajtunk kívül itt, és én sem szóltam hozzá már egy ideje, teljes a nyugalom, és éppen pihenünk. Miért jobb a szobájába begubózni, mikor azért jöttünk, hogy mindezt élvezzük?

Kidobta a hisztiző Ronaldót a Manchester United

Sport2022.10.20, 22:43

A Manchester United hazai pályán 2-0-ra győzte le hazai pályán a Tottenham Hotspur együttesét az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 12. fordulójában. A meccsen az ötszörös aranylabdás támadót, Cristiano Roanldót ismét nem cserélte be Erik ten Hag vezetőedző, ő pedig erre reagálva már néhány perccel a lefújás előtt bement az öltözőbe, ennek pedig meg is lett a következménye.

5 dolog, amit a férfiak utálnak a nőkben

She2022.11.14, 17:35

Mindkét nem hajlamos idegőrlő tevékenységek gyakorlására, ám a férfiak sokszor nem mondják ki őszintén, mi az, ami igazán zavarja őket bennünk, nőkben. Úgy döntöttem kifaggatom a páromat, és az összes férfi barátomat, hogy megtudjam az igazságot!

Ronaldo az új csapatában is megmutatta, hogyan tud hisztizni - videó

Sport2023.03.10, 12:14

A Cristiano Ronaldóval felálló Al-Naszr 1-0-ra kikapott a rivális Al-Ittihad otthonában, ezzel a portugál klasszis csapata lecsúszott a tabella első helyéről a szaúdi bajnokságban. Az ötszörös aranylabdás természetesen nem viselte jól a vereséget: dühöngött a lefújás után, sőt mérgében még bele is rúgott egy vizespalackba.

Megint hisztizett Ronaldo, már a szaúdiaknak is elege van belőle - videó

Sport2023.05.09, 07:39

Mint ismert, a szaúd-arábiai labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában a Cristiano Ronaldóval felálló al-Nasszr hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott az al-Khaleej csapatával. A portugál világsztár nehezen viselte, hogy egy újabb rosszul sikerült meccsen van túl.

A féltékenység 5 szintje - tündéri barátnőtől a boszorkányig

She2023.05.20, 14:31

"A legjobb barátom amúgy egy lány, de tényleg nincs köztünk semmi. Nagyon jó fej, vicces, biztos imádni fogod." - Hát persze, biztos...

Boldogtalan szülinapot, Szívem

She2023.08.18, 12:35

Szerelem. Milyen szép szó és mennyi ígéretet rejt magában. Összetartozást, odafigyelést, kötődést, gyengédséget. Közös örömöket, közös pillanatokat, közös életet. Senki nem azt reméli egy új szerelem hajnalán, hogy néhány hónap múlva már csak nyűg lesz a másik nyakán például, ha szeretné megünnepelni a születésnapját.

Itt az újabb hiszti: C. Ronaldo magából kikelve üvöltözött és lökdösődött - videó

Sport2023.08.23, 12:06

Az Ázsiai Bajnokok Ligája selejtezőjében drámai végjátékot követően 4-2-re győzött az Al-Ahli Dubai ellen és bejutott a csoportkörbe a szaúdi Al-Nasszr, Cristiano Ronaldo azonban ünneplés helyett ismét hisztizett.

Hisztis vagyok. Akkor, ha okot adsz rá!

She2023.10.25, 12:01

Hisztis vagyok. Nagyon! Ha bekattanok, megállás nélkül csak mondom a magamét, és ha még dühös is vagyok, na, akkor kezdj el imádkozni! Mert ha nem csinálsz valami igen meggyőző becsúszó szerelést, akkor vége a világnak és neked is! Menekülj inkább egy oroszlánketrecbe! Jobban jársz....