Hirtling István

címke rss
Megdöbbentő, hogy milyen sokan jelentkeznek az új Színművészetire

Megdöbbentő, hogy milyen sokan jelentkeznek az új Színművészetire

Jászi Mari-díjas színésznő, aki további elismerései mellett az egykori zenés mesterség tanáráról, pályájának egyik meghatározó alkotójáról elnevezett Iglódi István emlékgyűrűt is elnyerte. Mindemellett a XVII. kerület díszpolgára, amely városnegyed ifjúságának, valamint a hivatásra találásának is színtere. Pápa Erika prózai szakon végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, kiválóan alakította szerepek sorát a színműirodalom prózai műfajaiban, ugyanakkor a zenés darabok legszélesebb palettájáról is tisztes repertoárt tudhat magáénak. Diploma után a József Atilla Színházban kezdte a pályafutását, az Origónak adott interjújában egyyebek ...

Erős kritikával nézem, de tudomásul veszem, hogy a dolgok így működnek - videóval

Kultúra2021.02.13, 19:02

Soha nem voltam olyan társulat tagja, amelyet elkényeztetett volna a kritika - állapítja meg Hirtling István. Hét székesfehérvári év után a Vígszínházba szerződött, és noha fontos szerepeket játszott - mások mellett Henry Higginst, Edgart, Kreónt, Harpagont -, az ott létrehozott darabok nem mindig járták be azt a méltó utat, amit egy fővárosi színházban szerinte bejárhattak volna. Hirtling István játszik a TV2 rendkívül sikeres napi sorozatában, a Doktor Balatonban, a Vígszínházban pedig hamarosan a Szerelmek városa című klasszikus Jacques Prévert-Marcel Carné-film színpadi változatára készül, ami nemcsak a műfaj (zenedráma) miatt llesz ...

Hirtling István: A csúcson hagyhattam abba

Kultúra2018.04.03, 11:52

Hirtling István szomorú bejelentést tett a rajongóinak: visszaadta a színházi Tus szerepét, amelyet 28 évig játszott a Macskák című musicalben. A színész azt mondta, hogy így a csúcson hagyhatta abba, és méltósággal engedte el a darabot.

Hirtling István: Észre sem vesszük, milyen az, amikor van kezünk és lábunk, amíg el nem veszítjük

Life.hu2017.02.05, 09:37

Észre sem vesszük, milyen az, amikor van kezünk és lábunk, amíg el nem veszítjük – jelentette ki Hirtling István, aki az Életrevalók című színdarabban egy nyaktól lefelé béna férfit alakít. 

Itt a magyar Életrevalók

Kultúra2017.01.19, 20:50

Február 4-én kerül sor a Játékszín legújabb premierjére: az Életrevalók című darabot, a nagy sikerű film színpadi változatát mutatják be Horgas Ádám rendezésében, Hirtling István és Vadász Gábor főszereplésével.

Versek rendelésre a Játékszínben

Archívum2017.01.04, 10:59

Költészet a la carte címmel mutatnak be verses estet a Játékszínben a színház művészeinek fellépésével, Hirtling István színművész vezetésével január utolsó hétfőjén.

A Játékszínben színpadra viszik az Életrevalókat

Kultúra2016.12.14, 16:40

A Kölcsönlakás című múlt hétvégi premiert követően máris új produkcióra készül a Játékszín. A színház az Omar Sy és Francois Cluzet főszereplésével nagy sikert aratott Életrevalók című francia film színpadi adaptációját tűzte műsorára: február 4-én lesz a bemutató.

Végre nevettünk egy magyar vígjátékon

Film2014.02.10, 19:24

Hirtelen a szex az érettségi találkozón, bunkó a zsaroló, gyáva a hősszerelmes. A Megdönteni Hajnal Tímeát megküzd az elemekkel, és úgy lesz belőle szórakoztató magyar filmvígjáték, hogy vékonyka az alapötlet, és Osvárt Andrea is nehezen birkózik meg a címszereppel.  

Előző
  • 1
Következő