Hír TV

címke rss

Kálmán Olga már a gyomorforgató nyugdíjasgyalázás miatt is védi Vona Gábort

Itthon2017.08.25, 17:17

Kevés viccesebb szereplője van a magyar televíziózásnak, mint Kálmán Olga. Hiszen kevés tévériporternél figyelhető meg jobban a kétségbeesett küzdelem a fizetéséért. A küzdelem, hogy hiba nélkül szolgálja a gazdáját. Tegnap (csütörtökön) is teljesíteni kellett és teljesített is. Ezúttal Vona Gábor nyugdíjasokat gyalázó mondatait védte meg. A Jobbik elnököt a jobbikos Simicska Lajos televíziójában. A Simicska-tévé egy másik műsorából pedig az derült ki, hogy a Jobbik feltehetően lemondott az idős emberekről.

Kálmán Olga helyett Csintalan Sándor lesz a műsorvezető

Tévé2017.07.10, 15:58

Csintalan Sándor fogja vezetni a napi esti beszélgetős műsort Simicska Lajos tévéjében, a Hír TV-ben. A vezérigazgató-helyettes állítása szerint csak ideiglenesen, és amikor két hét múlva Kálmán Olga befejezte a nyaralását, akkor visszajön.

A milliárdos Simicska Lajosé a Jobbik

Itthon2017.04.02, 18:36

Újabb szintre lépett a Jobbik és Simicska Lajos kapcsolata: a párt plakátkampányt indított Simicska plakáthelyein. A kampány költségeit újságírói kérdésre sem árulják el, fennáll a gyanú, hogy azért, mert esetleg nincsenek - vagyis a milliárdos nagyvállalkozó ingyen adja a felületet az álbaloldali fordulattal kísérletező rasszista pártnak.

Óriási bukás Kálmán Olga műsora Simicska Lajos tévéjében

Itthon2017.03.29, 19:02

Március közepén indult Kálmán Olga műsora a jobbikossá lett milliárdos, Simicska Lajos Hír TV-jében. Kálmán Olga, ahogy többször megírtuk, a karácsonyi partin mondott fel előző munkahelyén, az ATV-nél. Egyes hírek szerint 4 millió forintot keres havonta Simicskánál, bár ezt Kálmán Olga tagadta. 

Simicska-Jobbik-Kálmán Olga együtt: Simicska tévéjében Kálmán Olga Vona Gáborral indított

Itthon2017.03.14, 08:04

Az ATV-nél megbukott műsorvezető nyájas Vona-beszélgetéssel próbálta szalonképessé tenni a Jobbikot, már az első munkanapján.

Tömeges felmondási hullám indult Simicska tévéjénél

Itthon2017.01.31, 17:15

Az elmúlt napokban összesen 20 dolgozó jelentette be távozását Simicska Lajos hírtelevíziójában. A távozás oka az ATV-ben bizonyos értelemben megbukott Kálmán Olga érkezése. 

Teljes pálfordulás: Kálmán Olga sajátos útja Simicska Lajos szolgálatáig

Itthon2017.01.05, 11:13

2015 előtt még oligarcházta Simicska Lajost Kálmán Olga, de azóta jelentősen megváltozott a műsorvezető gondolkodása ebben a tekintetben, aminek az lett – legalábbis eddig – a csúcspontja, hogy átment a Hír TV-hez. 

Csatornát vált Kálmán Olga

Tévé2016.12.17, 20:57

Kálmán Olga, az ATV műsorvezetője februártól a HírTV-nél folytatja.

Puzsér évekre tervez, épp a Frizbi műsorsávjában

Tévé2016.10.23, 14:05

Miközben a két nagy csatorna játszótere a vasárnap este (Sztárban sztár, X-Faktor, korábban Kicsi Óriások), a kisebb csatornákon is zajlik a harc a nézőkért.

Lehet rettegni Puzsér tízes listáitól

Tévé2016.10.17, 23:15

Sznobjektív címmel önálló igazságshow-val jelentkezett Puzsér Róbert kritikus, aki már a műsor beharangozójában jó előre jelezte: nem szolgálja ki a közönség igényeit, hanem kulturálisan formálni igyekszik a nézők véleményét. Nyílt lapokkal játszik, nem manipulál, és szórakoztat is.

Kirúgások Simicska médiacégeinél, a 24 éves fiú a vezető

Itthon2016.10.16, 13:58

Több embert elküldtek a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft.-től, amely a Magyar Nemzet, az Mno.hu és a HírTV tulajdonosa, és amelyet lapértesülés szerint teljesen átalakítanak. A társaság vezetését áprilisban vette át a súlyos beteg Simicska Lajos 24 éves fia, Simicska Ádám Lajos.

Simicska Lajos fia régóta készül új szerepére

Itthon2016.04.26, 10:40

Simicska Ádám már hónapok óta ismerkedik édesapja médiabirodalmával, ráadásul április közepétől ő a Nemzet Kft. ügyvezető igazgatója. Simicska fiáról azt mondják, hogy agilis, és arra készül, hogy átvegye az irányítást.

Teszári Nóra a Hír Tv-hez igazolt

Archívum2016.04.19, 09:34

Teszári Nóra hosszú hónapokig keresgélt, mire újra munkába állt.

Teszári Nóra a Hír TV-nél folytatja

Tévé2016.04.18, 17:01

Az RTL Klub reggeli műsora után a Reggeli Járat nézői találkozhatnak vele.

Szöllősi Györgyi: "20 kiló felesleg volt rajtam"

Life.hu2016.02.25, 10:51

A Hír TV műsorvezetője szerencsés alkatnak vallja magát: különösebb erőfeszítés nélkül sikerült visszanyernie szülés előtti alakját.

Nyomoznak a roma önkormányzat ülésén megvert tévés ügyében

Itthon2015.11.24, 12:45

Tanúk meghallgatásával folytatja a nyomozást a mohácsi rendőrkapitányság vizsgálati osztálya a két hete az Országos Roma Önkormányzat ülésén gyomorszájon vágott tévés ügyében. A Hír TV technikusát egy ideges résztvevő ütötte meg a felfokozott hangulatú ülésen.

A kormány tagadja, hogy kézivezérelte a Hír TV-t

Itthon2015.10.07, 20:51

Visszautasította a kormány, hogy korábban, még az Orbán-Simicska-háború előtt beleszólt volna a Hír TV műsorainak témaválasztásába, illetve a hírek feldolgozásának módjába. Erre a csatorna vezérigazgató-helyettese utalt, aki szerint ennek a gyakorlatnak a megszűnését felszabadulásként élték meg.

A TV2 volt programigazgatója főszerkesztő lett a Hír TV-nél

Tévé2015.10.07, 15:38

Poich Lóránd 11 évig volt a TV2-nél, most a Hír TV programstruktúrájáért felel.

A Kossuth Rádióhoz igazol a kirúgott Hír TV-s

Itthon2015.09.22, 23:50

Felelős szerkesztőként a Vasárnapi Újság című műsornál fog dolgozni szeptember 23-tól Nagy Katalin, a Hír TV korábbi szerkesztő-műsorvezetője. Az újságíró nem maga jött el a Simicska Lajos tulajdonában álló csatornától: megmondták neki, hogy ott nem számítanak a munkájára.

Lebontaná a Hír TV köré épült gettót az új vezetés

Tévé2015.09.22, 16:38

Régi-új műsorvezetőkkel, friss műsorokkal, szabad véleményformálással igyekszik erős őszt produkálni a február óta építkező csatorna. Az év végére megdupláznák a nézettséget, és azt üzenik, nem lehet őket ellehetetleníteni. 

Simicska klasszikusa is elhangzik Simicska tévéjében

Tévé2015.09.21, 11:47

A sokat látott Tereskova is csak kapkodta a levegőt, amikor Veiszer Alinda feltette neki a kérdést.

Itt vannak az új Hír TV-sek imázsfotói

Tévé2015.09.21, 10:42

Kikerültek a megújuló Hír TV új arcainak portréképei.

Reisz András és Kovács Kokó István is a Hír TV-hez ment

Tévé2015.09.14, 15:51

Veiszer Alinda, Szöllősi Györgyi mellett további képernyősök érkeztek a csatornához.

Veiszer Alinda leszerződött a Hír TV-hez

Tévé2015.09.14, 14:48

Az egykori közmédiás heti négyszer lesz képernyőn.

Kedden aláír a Hír TV új képernyőse

Tévé2015.09.07, 17:55

Szöllősi Györgyi az MTVA-s évek után tér vissza a Hír TV-re. Politikai háttérműsort kapott, este lesz képernyőn.

Kitérő választ adott Veiszer Alinda

Tévé2015.07.10, 11:52

Lapértesülések szerint a Hír TV-hez szerződik Veiszer Alinda, ő azonban egyelőre nem mond semmit az ügyben.

Politikai sztárújságírót igazolt a Hír TV

Itthon2015.05.19, 16:53

Fordult a trend: az elmúlt hónapokban inkább a Simicska-Orbán médiaháborút megelégelő Hír TV-sek mentek át a közmédiához, most viszont a Hír TV igazolt le egy sztárújságírót a közmédiától.

Újabb Hír TV-ssel erősít a közmédia

Tévé2015.05.12, 19:18

Gyurity Mónika lett az MTVA új programigazgatója. Az új vezető a Hír TV-ben éveken keresztül ugyanilyen feladatot látott el, később pedig a csatorna koordinációs vezérigazgató-helyettese volt.

Balog Zoltán kimondta, miért nem nyilatkozik a Hír TV-nek

Itthon2015.05.07, 20:00

Balog Zoltán megmagyarázta a Hír TV stábjának, miért nem nyilatkozik a csatornának. 

HírTV-s válthatja Borsa Miklóst

Itthon2015.04.23, 08:50

A HírTV-ben felmondott Kovács Andrea kerülhet a múlt héten megvert Borsa Miklós helyére a köztévében. 

Csintalan: Rogán elvesztette a valósággal a kapcsolatot

Itthon2015.04.21, 11:26

Csintalan Sándor keményen visszaszólt Rogán Antalnak, aki szerint teljesen egyértelmű, hogy a Magyar Nemzet, a Hír TV és a Lánchíd Rádió a szélsőjobb felé közeledik. 

Simicska-Jobbik tengelyt sejt Lázár János

Itthon2015.04.16, 20:28

A Jobbik kikérte magának, hogy Lázár János a Hír Tv-vel hozta őket össze. A miniszter a Jobbik és a Hír Tv "bimbózó kapcsolatát" emlegette, de nem kímélte Simicska Lajost sem.

Jobbikos lett a volt Hír TV-s

Itthon2015.04.13, 09:55

Kisberk Szabolcs lett a Jobbikhoz köthető N1TV főszerkesztője. A Hír TV Célpont című műsorának egykori szerkesztője a tapolcai választásról jelentkezett be először. Azt mondta, most is igyekszik majd pártsemleges maradni. Kisberk Simicska Lajosnak is üzent. 

Visszakérnek Simicskáéktól 22 milliárdot

Itthon2015.04.09, 18:19

Az M4 építésére eddig 62 milliárdot fizettek ki, mondta Lázár János, aki szerint az elvégzett munka valójában körülbelül 40 milliárd forint értékű. A fennmaradó 22 milliárd forintot vissza szeretnék szerezni. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kormány azt javasolja, hogy 5,3 százalék legyen a reklámadó maximális mértéke. A csütörtöki tájékoztatón szóba került a brókerbotrány is.

Orbános szelfivel búcsúzik egy Hír TV-s

Itthon2015.03.18, 13:30

Egy Orbán Viktorral készült közös fotóval búcsúzik a Hír Televíziótól Csapó Harold Gábor, a csatorna egyik kameramannja. A televízió indulása, azaz 2002 óta dolgozott a Hír Tv-nél. A képet a Facebook-oldalán osztotta meg. 

A kormány cáfolja a Magyar Nemzet és a Hír TV bojkottját

Itthon2015.03.17, 18:34

Nem kívánják bojkottálni a Hír Televízió műsorait és a Magyar Nemzetet a kormánypárti politikusok – értesült az Origo. Korábbi sajtóhírek szerint Rogán Antal arra kérte képviselőtársait, hogy ne nagyon nyilatkozzanak a Simicska-médiabirodalomban. Az Origónak nyilatkozó elemző szerint drasztikus lenne egy ilyen lépés, de nem példa nélküli a Fidesz történetében.

Kövér: A Magyar Nemzet és a Hír TV már ellenzéki

Itthon2015.03.14, 07:30

Az Országgyűlés elnöke szerint Simicska Lajos a magyar közélet betegségének egyik tünete, a Magyar Nemzet és a Hír Televízió nem kezelhető másként, mint ellenzéki orgánumként.

Nem biztos a tapolcai győzelemben a Fidesz

Itthon2015.03.08, 18:09

Nem okozna meglepetést a Fideszben, ha az április 12-i tapolcai választáson vereséget szenvednének – tudta meg az Origo. Kormánypárti berkekben az Orbán–Simicska-konfliktusnak sem örülnek, mivel a Magyar Nemzetet és a Hír Televíziót nem lehet egyik napról a másikra pótolni.

Távozott a Hír Televízióból a Híradó főszerkesztője

Itthon2015.03.03, 14:50

Távozik posztjáról a Hír Televízió Híradójának főszerkesztője, Mentes Katalin, aki tizenkét éve dolgozott a csatornánál. Múlt héten a csatorna legnézettebb műsorának, a Célpontnak a stábja állt föl. A Simicska-médiabirodalomban február 6-a óta, amikor a korábbi vezetők lemondtak, folyamatosak a távozások. 

Közreadták Simicska titokban rögzített beszélgetését

Itthon2015.03.02, 18:48

Fordulatot várt médiaérdekeltségeitől Simicska Lajos – az Orbán Viktorral háborúzó üzletember erről egy titkos hangfelvételen beszél.

Kevesebbet fizethetett Simicska Liszkaynak

Itthon2015.03.02, 11:56

Simicska Lajos akár kevesebbet is fizethetett az általa említett 100 millió forintnál Liszkay Gábornak médiapiaci tulajdonrészeiért, amelyektől nem sokkal később nagyrészt megvált.

Megbüntette a Hír TV-t a médiahatóság Maksa kínos poénja miatt

Tévé2015.02.26, 11:50

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa megállapította, hogy a szilveszteri Maksa-viccrovatban elhangzottak az emberi méltóság alapvető értékét nem sértették meg, de a műsorszám korhatár-besorolása túl alacsony volt, ezért 100 ezer forint bírságot szabott ki a műsor médiaszolgáltatójára, a Hír TV-re.

NMHH-eljárás miatt adhatta el Simicska cégei egy részét

Itthon2015.02.17, 17:31

Simicska Lajos eladta a Magyar Nemzetben, a Hír Televízióban és a Lánchíd Rádióban meglévő tulajdonának egy részét. A legvalószínűbb ok, hogy így akart elébe menni a médiahatóság eljárásának.

Menekülnek Simicska Hír TV-jéből a munkatársak

Itthon2015.02.10, 15:38

Felmondott a Hír TV egyik legismertebb műsorvezetője, Kovács Andrea, mert nem tudott azonosulni Simicska Lajos múlt heti kijelentéseivel. Sajtóhírek szerint a televízió több munkatársa is benyújtotta már a felmondását. 

Megvan a Magyar Nemzet új főszerkesztője

Itthon2015.02.06, 18:04

D. Horváth Gábor, a Magyar Nemzet korábbi főszerkesztő-helyettes lesz a lap új főszerkesztője, miután pénteken a teljes vezetés beadta a felmondását.  

Hova mehetnek Liszkayék?

Gazdaság2015.02.06, 18:40

Nem csak a jobboldali médiát érte váratlanul a Simicska-médiabirodalom vezérkarának távozása. Az még kérdés, hol landolnak majd a távozók. A közmédiába tartanak vagy valami teljesen új jön?

A Hír TV és az Origo is kapott Bolek Zoltántól

Itthon2015.01.24, 12:21

Rágalom, hogy pénzt tettem volna zsebre állami normatívából, nálunk minden forint nyomon követhető - cáfolta az erről szóló híreket a Magyar Iszlám Közösség elnöke. Bolek Zoltán az iszlám valódi arcáról tartott sajtótájékoztatót. Beszólt a Hír TV-nek, az Origón pedig számon kérte, hogy pontosan azt írtuk le, amit riporterünk diktafonjára mondott.

Beszólt az MNB a Hír TV-nek

Itthon2015.01.21, 00:21

Alaptalan támadást intézett a Hír TV a Magyar Nemzeti Bank ellen - állítja a pénzintézet. A televízió egyik műsorában a Matolcsy György vezette MNB politikáját bírálta a jegybank két korábbi elnöke.

Népszabadság: Jön az állami hírtévé

Gazdaság2014.12.29, 11:40

Új, állami hírcsatorna indulhat március 15-étől a Népszabadság információi szerint. A lap úgy tudja, lehet, hogy csak az M1 profilja alakulna át, de az is elképzelhető, hogy M5 néven új adó indul.

Tévés díjat kapott a Sztárban sztár, a Spektrum tévé

Tévé2014.12.17, 10:10

Átadták a 2014-es, televíziós Kamera Korrektúra díjait, több tévétársaság kapott elismerést. Az RTL-csoport tévéi nem indultak idén.