Hír TV

címke rss

Csintalan: Rogán elvesztette a valósággal a kapcsolatot

Itthon2015.04.21, 11:26

Csintalan Sándor keményen visszaszólt Rogán Antalnak, aki szerint teljesen egyértelmű, hogy a Magyar Nemzet, a Hír TV és a Lánchíd Rádió a szélsőjobb felé közeledik. 

Simicska-Jobbik tengelyt sejt Lázár János

Itthon2015.04.16, 20:28

A Jobbik kikérte magának, hogy Lázár János a Hír Tv-vel hozta őket össze. A miniszter a Jobbik és a Hír Tv "bimbózó kapcsolatát" emlegette, de nem kímélte Simicska Lajost sem.

Jobbikos lett a volt Hír TV-s

Itthon2015.04.13, 09:55

Kisberk Szabolcs lett a Jobbikhoz köthető N1TV főszerkesztője. A Hír TV Célpont című műsorának egykori szerkesztője a tapolcai választásról jelentkezett be először. Azt mondta, most is igyekszik majd pártsemleges maradni. Kisberk Simicska Lajosnak is üzent. 

Visszakérnek Simicskáéktól 22 milliárdot

Itthon2015.04.09, 18:19

Az M4 építésére eddig 62 milliárdot fizettek ki, mondta Lázár János, aki szerint az elvégzett munka valójában körülbelül 40 milliárd forint értékű. A fennmaradó 22 milliárd forintot vissza szeretnék szerezni. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kormány azt javasolja, hogy 5,3 százalék legyen a reklámadó maximális mértéke. A csütörtöki tájékoztatón szóba került a brókerbotrány is.

Orbános szelfivel búcsúzik egy Hír TV-s

Itthon2015.03.18, 13:30

Egy Orbán Viktorral készült közös fotóval búcsúzik a Hír Televíziótól Csapó Harold Gábor, a csatorna egyik kameramannja. A televízió indulása, azaz 2002 óta dolgozott a Hír Tv-nél. A képet a Facebook-oldalán osztotta meg. 

A kormány cáfolja a Magyar Nemzet és a Hír TV bojkottját

Itthon2015.03.17, 18:34

Nem kívánják bojkottálni a Hír Televízió műsorait és a Magyar Nemzetet a kormánypárti politikusok – értesült az Origo. Korábbi sajtóhírek szerint Rogán Antal arra kérte képviselőtársait, hogy ne nagyon nyilatkozzanak a Simicska-médiabirodalomban. Az Origónak nyilatkozó elemző szerint drasztikus lenne egy ilyen lépés, de nem példa nélküli a Fidesz történetében.

Kövér: A Magyar Nemzet és a Hír TV már ellenzéki

Itthon2015.03.14, 07:30

Az Országgyűlés elnöke szerint Simicska Lajos a magyar közélet betegségének egyik tünete, a Magyar Nemzet és a Hír Televízió nem kezelhető másként, mint ellenzéki orgánumként.

Nem biztos a tapolcai győzelemben a Fidesz

Itthon2015.03.08, 18:09

Nem okozna meglepetést a Fideszben, ha az április 12-i tapolcai választáson vereséget szenvednének – tudta meg az Origo. Kormánypárti berkekben az Orbán–Simicska-konfliktusnak sem örülnek, mivel a Magyar Nemzetet és a Hír Televíziót nem lehet egyik napról a másikra pótolni.

Távozott a Hír Televízióból a Híradó főszerkesztője

Itthon2015.03.03, 14:50

Távozik posztjáról a Hír Televízió Híradójának főszerkesztője, Mentes Katalin, aki tizenkét éve dolgozott a csatornánál. Múlt héten a csatorna legnézettebb műsorának, a Célpontnak a stábja állt föl. A Simicska-médiabirodalomban február 6-a óta, amikor a korábbi vezetők lemondtak, folyamatosak a távozások. 

Közreadták Simicska titokban rögzített beszélgetését

Itthon2015.03.02, 18:48

Fordulatot várt médiaérdekeltségeitől Simicska Lajos – az Orbán Viktorral háborúzó üzletember erről egy titkos hangfelvételen beszél.

Kevesebbet fizethetett Simicska Liszkaynak

Itthon2015.03.02, 11:56

Simicska Lajos akár kevesebbet is fizethetett az általa említett 100 millió forintnál Liszkay Gábornak médiapiaci tulajdonrészeiért, amelyektől nem sokkal később nagyrészt megvált.

Megbüntette a Hír TV-t a médiahatóság Maksa kínos poénja miatt

Tévé2015.02.26, 11:50

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa megállapította, hogy a szilveszteri Maksa-viccrovatban elhangzottak az emberi méltóság alapvető értékét nem sértették meg, de a műsorszám korhatár-besorolása túl alacsony volt, ezért 100 ezer forint bírságot szabott ki a műsor médiaszolgáltatójára, a Hír TV-re.

NMHH-eljárás miatt adhatta el Simicska cégei egy részét

Itthon2015.02.17, 17:31

Simicska Lajos eladta a Magyar Nemzetben, a Hír Televízióban és a Lánchíd Rádióban meglévő tulajdonának egy részét. A legvalószínűbb ok, hogy így akart elébe menni a médiahatóság eljárásának.

Menekülnek Simicska Hír TV-jéből a munkatársak

Itthon2015.02.10, 15:38

Felmondott a Hír TV egyik legismertebb műsorvezetője, Kovács Andrea, mert nem tudott azonosulni Simicska Lajos múlt heti kijelentéseivel. Sajtóhírek szerint a televízió több munkatársa is benyújtotta már a felmondását. 

Megvan a Magyar Nemzet új főszerkesztője

Itthon2015.02.06, 18:04

D. Horváth Gábor, a Magyar Nemzet korábbi főszerkesztő-helyettes lesz a lap új főszerkesztője, miután pénteken a teljes vezetés beadta a felmondását.  

Hova mehetnek Liszkayék?

Gazdaság2015.02.06, 18:40

Nem csak a jobboldali médiát érte váratlanul a Simicska-médiabirodalom vezérkarának távozása. Az még kérdés, hol landolnak majd a távozók. A közmédiába tartanak vagy valami teljesen új jön?

A Hír TV és az Origo is kapott Bolek Zoltántól

Itthon2015.01.24, 12:21

Rágalom, hogy pénzt tettem volna zsebre állami normatívából, nálunk minden forint nyomon követhető - cáfolta az erről szóló híreket a Magyar Iszlám Közösség elnöke. Bolek Zoltán az iszlám valódi arcáról tartott sajtótájékoztatót. Beszólt a Hír TV-nek, az Origón pedig számon kérte, hogy pontosan azt írtuk le, amit riporterünk diktafonjára mondott.

Beszólt az MNB a Hír TV-nek

Itthon2015.01.21, 00:21

Alaptalan támadást intézett a Hír TV a Magyar Nemzeti Bank ellen - állítja a pénzintézet. A televízió egyik műsorában a Matolcsy György vezette MNB politikáját bírálta a jegybank két korábbi elnöke.

Népszabadság: Jön az állami hírtévé

Gazdaság2014.12.29, 11:40

Új, állami hírcsatorna indulhat március 15-étől a Népszabadság információi szerint. A lap úgy tudja, lehet, hogy csak az M1 profilja alakulna át, de az is elképzelhető, hogy M5 néven új adó indul.

Tévés díjat kapott a Sztárban sztár, a Spektrum tévé

Tévé2014.12.17, 10:10

Átadták a 2014-es, televíziós Kamera Korrektúra díjait, több tévétársaság kapott elismerést. Az RTL-csoport tévéi nem indultak idén.

Megsértődött a Hír TV, lejárató kampányt emleget

Itthon2014.11.30, 17:46

A Hír TV lejáratására indult internetes kampány azután, hogy a csatorna beszámolt arról: a kormányellenes tüntetéseken felszólalóVárady Zsolt ellen kábítószerrel visszaélés miatt indult korábban büntetőeljárás - hangzott el a Hír Tv vasárnap déli hírműsorában, illetve jelent meg az mno.hu-n.

Hatalmas a Simicska-birodalom

Gazdaság2014.11.27, 11:29

Simicska Lajos hosszú utat tett meg, céghálóját lassan és jórészt rejtve építette fel. Gazdasági birodalma óriási, de kérdés, mire lenne elég, ha komolyan politizálni kezdene.

Mennyire politikus a magyar híradó?

Tévé2014.10.17, 12:16

A Nézőpont Intézet harmadik negyedévi elemzésében hat csatorna, a TV2, az RTL Klub, az M1, a Duna Televízió, a HírTV és az ATV esti híradóit vizsgálta, amiből képet kaphatunk az önkormányzati választásokat megelőző kampány dinamikájáról is.

Adókedvezményt kapnának a devizahiteleseket segítő bankok

Gazdaság2014.04.09, 06:24

Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője a Hír TV Magyarország élőben című műsorában arra célzott, hogy a devizahitelesek problémájának megoldásában együttműködő bankok a különadóból akár kedvezményeket is kaphatnak.

Film készülhet Zuschlag könyvéből

Itthon2014.03.18, 13:04

Kálomista Gábor tévés producernek mindig is hiányzott egy rendszerváltó film, Zuschlag története szerint ideális lenne hozzá.

A Hír TV felhangosította a köteles beszólást Mesterházy beszédében

Itthon2014.01.31, 10:58

Felhangosították a „Kötelet!” bekiabálást, miközben ez a helyszínen alig volt hallható.

Ezek a legnépszerűbb TV-csatornák

Life.hu2014.01.08, 18:50

Kiderült, hogy mely tévécsatornák voltak a legnézettebbek 2013-ban. Íme, a rangsor, ami bőven tartogat meglepetéseket.

Tarlós ószövetségezett a Hír TV-ben

Itthon2013.08.30, 09:56

A főpolgármester nem akart semmit sem mondani arról, hogy miért mindig az Ószövetségnél nyílik ki a DK-sok Bibliája, csak finoman megállapította ezt a tényállást.

Felfüggesztett börtön a HírTV-t megtévesztő férfinak

Itthon2013.02.22, 13:38

B. Miklós a HírTV riportereit keverte drogügybe, és egy ügyvédet is átvert.

Bevitték a rendőrök a Hír TV riporterét

Itthon2012.09.18, 12:13

Rendőrök vezették elő a Hír TV egyik riporterét kedden hajnalban, mert néhány hónapja nem jelent meg egy bírósági tárgyaláson - számolt be a hatósági intézkedésről híradásában és online felületén a televíziós csatorna.

Hír TV: Több száz kiló kormányzati iratot találtak egy szeméttelepen

Itthon2010.04.24, 00:10

Több száz kiló kormányzati iratot talált a Fidesz egy budapesti szeméttelepen a Hír TV szerint. A zsákokban talált iratokon a csatorna szerint több miniszter aláírása szerepel. A kormányszóvivő azt mondta, csak az iratok valódiságának tisztázása után lehet dönteni a további intézkedésekről.

Eltávolították a katonai ügyészség szóvivőjét a Hír TV-s elszólása miatt

Itthon2010.02.19, 10:06

Visszavonták a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivőjének megbízatását, aki a Hír TV-nek a Honvédelmi Minisztérium egyik cégét "gengszterszervezetnek" nevezte - olvasható a Hír TV honlapján. Az ügyészség szerint a szóvivő átgondolatlan magánvéleményét mondta, amelyet a Hír TV a tudta nélkül rögzített.

Mentés másként a Hír TV-n

Tévé2009.10.08, 17:30

Október 11-én új, hungarikumokkal foglalkozó műsor indul a Hír TV-n.

Csalással vádolják a Hír TV-seket droggyanúba keverő férfit

Itthon2009.05.28, 15:28

Vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki droggyanúba keverte tavaly a Hír TV két munkatársát. Az ügyészség többek között csalással vádolja a férfit, aki a tévések és az akkori pénzügyminiszter kampányfőnöke közötti rossz viszonyból próbált hasznot húzni, úgy, hogy az egyik felet droggyanúba keverte, és ezt a másik félre kente. Három évet kaphat, ha bűnösnek találják.

Digitálisan fizetős lesz az ATV és a Hír TV

Itthon2008.12.03, 10:52

Átáll a digitális sugárzásra ATV és a Hír TV is. Mindkét digitális adás kódolt lesz, nézésükhöz külön dekóder kell majd - írja a Népszabadság.

Hamis vádat gyanítanak a Hír TV-s drogügyben

Itthon2008.12.01, 18:57

Újabb fordulatot vett a Hír TV munkatársainak állítólagos lejáratási ügye: a Fővárosi Főügyészség szerint valótlanul vádolta meg B. Miklós a tévé két riporterét kábítószer-fogyasztással. B. Miklóst ezért hamis vád gyanújával hallgatták volna ki, de nem tett vallomást.

Gyanúsítás nélkül zárulhat le a voksvásárlási ügy

Itthon2008.10.22, 09:57

Szerdán jár le szabolcsi voksvásárlási ügyben indított nyomozás határideje. Az ügyet az robbantotta ki, hogy a Hír TV egyik munkatársa a pénzügyminiszter kampányfőnökének nevében hívott föl több roma vezetőt, akiktől arról érdeklődött, hogy mennyiért lehetne megvenni a szavazatukat. A Népszabadság úgy tudja, az ügynek nincs gyanúsítottja.

Leállt a nyomozás Kálmán László nyelvész ügyében

Itthon2008.10.04, 08:34

Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a Fővárosi Főügyészség abban az ügyben, amely arra adott volna választ, hogyan kerültek az Országos Választási Bizottságnál (OVB) korábban népszavazási kezdeményezést tett Kálmán László nyelvész személyes adatai a Hír Tv-hez - írta a szombati Népszava, hozzátéve, hogy az érintett panasszal élt.

Elviccelte Kiss Péter kormányfői álmait

Itthon2008.09.02, 11:06

Kiss Péter kancelláriaminiszter nem vetné meg a kormányfői posztot - állítólag ez derül ki egy felvételből, amin Kiss Zoltai Gusztávval, a Mazsihisz ügyvezetőjével beszél. A beszélgetést a Hír Tv rögzítette. Kiss Péter neve korábban többször felmerült, mint a kormányfői poszt egyik esélyese.

Nem találták meg Csintalan bántalmazóit

Itthon2008.08.19, 15:20

A rendőrség megszüntette az eljárást Csintalan Sándor, a Hír TV műsorvezetője megverésének ügyében. A nyomozást azért szüntették meg, mert nem találták meg az elkövetőket.

Tagadja a bocsánatkérést a Hír TV riportere

Itthon2008.08.08, 17:51

Újabb ellentmondásokkal bővült a Hír TV munkatársainak állítólagos lejáratási ügye. Az ügy egyik szereplője, Baráth Miklós az [origo]-nak korábban azt mondta, a Magyar Nemzet székházában agyalták ki az egész történetet, ezt azonban az egyik állítólagos résztvevő és a lap főszerkesztő-helyettese is tagadja. Baráth azt is mondta, hogy Kisberk Szabolcs riporter elnézést kért tőle az állítólagos manipulációik miatt, a tévés azonban ezt is tagadja.

Közös agyalásra emlékszik a Hír TV forrása

Itthon2008.08.07, 22:04

Hét-nyolc ember találta ki a Hír TV által kirobbantott állítólagos lejáratási ügy drogos részét a Magyar Nemzet székházában - állította az [origo]-nak Baráth Miklós, az ügy egyik szereplője. A Hír TV hírigazgatója, Szikszai Péter szerint Baráth hazudik és hülyeségeket beszél. Baráth viszont állítja, hogy a csatorna manipulál a titokban rögzített felvételekkel. A hírigazgató azt mondta, egyelőre nem hozza nyilvánosságra a vágatlan felvételeket.

Már csak egy ember hallgat a Hír TV-s drogügyben

Itthon2008.08.06, 18:57

Későbbre ígéri Tóth Viktor, a pénzügyminiszter egykori kampányfőnöke, hogy megszólal a Hír TV által kirobbantott drogügyben. A csatorna egyik műsorában azt sugallta, hogy Tóth áll annak hátterében, hogy két munkatársukat állítólag le akarták járatni. A szövevényes történetben minden szereplő mást állít. Az [origo] egy ki kicsodával próbál segíteni az eligazodásban.

Kitálalt a Hír TV-s drogügy egyik szereplője

Itthon2008.08.06, 10:54

Megszólalt a Hír TV által kirobbantott kábítószerügy állítólagos drogdílere, és Veres János pénzügyminiszter volt kampányfőnökét, valamint a tévé újságíróit is megvádolta. Baráth Miklós szerint Tóth Viktor kereste meg azzal, hogy valamilyen "kellemetlen" ügybe kellene keverni a tévéseket, az állítólagos drogügyletet viszont állítása szerint a televízió munkatársai találták ki. A Hír TV hírigazgatója szerint nem ők találták ki a "drogsztorit". Az ügyben szintén érintett Helmeczy László ügyvéd pedig közölte: beperli a Hír TV-t.

Felvétellel védi magát a drogügyben megvádolt ügyvéd

Itthon2008.08.04, 23:44

Saját védelme érdekében nyilvánosságra hozott Helmeczy László ügyvéd egy hosszabb - általa rögzített - hangfelvételt az egyre zavarosabb drogügyben, amit a Hír Tv indított el péntek este. A felvétel szerint nem ő akarta megbízni a drogdílert azzal, hogy csempésszen kokaint két Hír Tv-s kocsijába, hanem a férfi kereste meg őt ezzel az ajánlattal. Közben negatív lett a tévé egyik riporterének önként vállalt drogtesztje.

A Hír TV szerint csapdába akarták csalni munkatársaikat

Itthon2008.08.01, 23:08

A Hír TV pénteki híradása szerint a pénzügyminiszter kampányfőnöke által Helmeczy László ügyvédnek ajánlott bűnöző kábítószert akart elrejteni két riporterük autójába; a bűncselekményre felbujtással hírbe hozott ügyvéd szerint az elhangzott állításokból egy szó sem igaz.

A kormány kérte a Kurucinfo leállítását

Itthon2008.07.21, 12:38

Magyar közbenjárásra állította le a Kurucinfo radikális honlapot az Egyesült Államokban a szolgáltató - ismerte el szombaton a Hír Tv-ben az igazságügyi miniszter. Az oldal készítői korábban annyit közöltek: a szolgáltató egy bejelentés nyomán, a felhasználási feltételek megsértésére hivatkozva szüntette meg a honlapot.

A Hír TV-től Doktor House-ig

Tévé2008.06.13, 21:12

Másfél hónapja indult sorozatunkban tévéseket kérdezünk ugyanarról: minden héten öten válaszolnak. Tudjuk, van-e példaképük, tudjuk, hogy melyik a kedvenc rajzfilmjük és miért, most pedig arra kérdeztünk rá, mely csatornára kapcsolnak először, mely műsorok kihagyása okoz nekik fájó hiányérzetet.

Mégsem lépnek be a Gárdába az okányi romák

Itthon2008.06.06, 09:09

Csak tesztelni akarták a Magyar Gárdát - ezzel indokolta a Hír TV-nek tagfelvételi kérelmük visszavonását az a három okányi roma férfi, akik a múlt héten jelentkeztek a gárdisták közé. A Magyar Gárda helyi kapitánya közölte: tudomásul vették a kérést, és törlik őket a várományosok közül.

A Hír TV-t nézi az ORTT

Tévé2008.05.15, 10:40

Az ORTT Csintalan Sándor Hír TV-n vezetett adását, a Vonalban című betelefonálós műsort vizsgálja.