hipermarket

címke rss

GfK: ritkulnak a nagybevásárlások

Gazdaság2009.06.02, 14:04

Az elmúlt másfél évben a fogyasztói szokások lassú változása figyelhetõ meg, amely a válság hatására erõsödni látszik: a nagy alapterületû, széles választékkal rendelkezõ hiper- és szupermarketek esetében az élményszerû nagybevásárlások aránya csökken, helyette gyakoribb, de kisebb kosárértékkel rendelkezõ bevásárlások lépnek - derül ki a GfK Hungária felmérésébõl.

Áruházi árkörkép újratöltve

Gazdaság2009.03.26, 12:15

Decemberben is összeállítottuk az [origo] bevásárlókosarát. Novemberhez képest valamivel nõtt a három különbözõ hipermarketben összerakott kosár értéke, ám a különbség minimális. Az elõzõ hónapban ugyanakkor még bõ 10 százalékos különbség volt végösszegek között, míg a decemberi felmérésben 10 százalék alá süllyedt a különbség.

Árkörkép a hiperekbõl

Gazdaság2009.03.26, 12:16

Elmentünk bevásárolni. A Budapest határában lévõ, három nagy, egymáshoz közel esõ hipermarketben tettünk kirándulást azért, hogy felmérjük, mekkora különbségek vannak az árak között. Az apropót a gazdasági válság adta, a mostani helyzetben ugyanis egyre több háztartásban fontos szempont a megtakarítás. Meggyõztük a biztonságiakat, hogy az árakat összehasonlítani nem csak nekünk, újságíróknak, de mindenkinek joga van, ezután már atrocitások nélkül tudtuk végigböngészni a sorokat. 

Januári árkörkép - a hagyma és a krumpli húzott

Gazdaság2009.03.26, 12:14

A hipermarketekben elvégzett szokásos árfelmérésünk januári eredménye szerint változott a sorrend decemberhez képest. A vásárlók számára kedvezõ, hogy a 68 cikket tartalmazó kosár átlagára decemberhez képest 5 százalékkal, 40 ezer forint alá csökkent.

Hamis étkezési jegyeket foglaltak le

Állás 20112008.12.03, 08:22

Háromezer darab, 1000 forintos címletû hamis étkezési utalványt foglalt le a rendõrség az ország nagyobb városaiban - közölte a rendõrség. Budapesten, Kecskeméten és Baján használtak fel hamisítványokat a nagyobb hipermarketekben - írja a Világgazdaság.

Pécsre tart az Auchan

Gazdaság2008.11.27, 07:57

Az Auchan újabb egységeket nyit a jövõben, Maglódon már folyik az építkezés, a következõ hipermarket pedig Pécsett kap helyet - derül ki a Világgazdaságból.

Csökkent a hipermarketek piacrészesedése

Archívum2008.10.08, 14:11

Csökkent a hipermarketek piaci részesedése, ezzel szemben a szupermarketeké 2008 elsõ hat hónapjában erõteljesen nõtt a GfK Hungária Piackutató Intézet tanulmánya szerint.

Hasítanak a szupermarketek

Gazdaság2008.09.09, 16:06

A magyarországi kiskereskedelemben a szupermarketek növekedtek legnagyobb mértékben az elsõ félévben, piaci részesedésük 2,4 százalékponttal, 17 százalékra nõtt egy év alatt. A diszkontokban és hipermarketekben nõtt ugyan a forintban mért forgalom, de piaci részesedésüket nem tudták növelni.

Iskolakezdés, te drága

Archívum2008.08.13, 09:02

Idén sem okoz nagy meglepetést az iskolakezdésre készülõ szülõknek az áruházi választék. Egyes termékek olcsóbbak ugyan egy-egy boltban, másokhoz viszont egy következõ kereskedelmi egységben tudunk jutányosabb áron hozzájutni. Ahhoz, hogy mindent a lehetõ leggazdaságosabban vegyünk meg, végig kell járni a várost, így viszont az utazási költség nõ meg. Trükkök azonban vannak, az élelmesebb szülõk pedig ki is használják a lehetõségeket.

Mediterrán kihívás elõtt áll az agrárium

Archívum2008.07.22, 10:17

Miközben manapság sok gyümölcs leszedetlenül marad vagy a hipermarketek parkolójában végzi, szakértõk azt állítják, éppen ezek a hagyományos és keresett termékek húzhatnák ki a magyar agrárium szekerét a kátyúból. A kereslet itthon és külföldön egyre nõ a friss zöldségek, gyümölcsök iránt, de a dísznövénykertészet elõtt is komoly perspektíva áll. Plinius, a napfényes Itália fia már 2000 éve is a "gyümölcstermõ" jelzõvel írt Pannóniáról, de régi dicsõségünket csak fejlesztésekkel állíthatjuk vissza.

Nyáron olcsóbb a családi jégkrém

Gazdaság2008.07.21, 14:17

A jégkrémpiac értékben nagyobb, mennyiségben kisebb mértékben bõvült 2007 júniusa és 2008 májusa között: az eladások értéke évi 17,5 milliárd forintra növekedett, így 8 százalékkal több a tavalyihoz képest. A kiskereskedelemben eladott hideg édességek éves mennyisége pedig meghaladja a 25 millió litert, ami 1 százalékkal több, mint elõzõ évben.

Nagy az árkülönbség az akciós áruknál

Archívum2008.07.03, 07:51

A szokottnál sokkal jobban eltérnek az árak a nagy budaörsi hipermarketekben a Napi Gazdaság nyári kosarának tanúsága szerint - ennek oka az lehet, hogy az áruházláncok más-más elképzelésekkel futottak neki a nyári vásárnak, így akcióik is különböznek. Nagyobb a hasonlóság a klasszikus árleszállítások terepén, a ruházati kereskedelemben.

Megéri plázában patikát nyitni

Archívum2008.06.25, 08:13

A plázákban és hipermarketekben jóval többe kerül patikát nyitni, de a sokkal nagyobb várható forgalom okán az esetek nagy részében így is jövedelmezõ - írja a Világgazdaság.

A hipermarket a kedvenc a régióban

Archívum2008.05.15, 11:03

Közép- és Kelet-Európában a megkérdezett vásárlók 25 százaléka jelölte meg a hipermarketeket, 18 százalékuk a diszkontüzleteket, mint a napi fogyasztási cikkek beszerzésének fõ helyét - áll a GfK csoport legújabb felmérésében.

Száz felett a hipermarketek száma

Archívum2008.05.09, 17:39

A hipermarketek száma 125-re nõtt Magyarországon, ezzel párhuzamosan e kereskedelmi csatorna piaci részesedése az élelmiszerkereskedelemben 2 százalékkal, a vegyi áruk között pedig egy százalékkal nõtt az elmúlt 12 hónapban, az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Nielsen piackutató vállalat.

Versenyt akar Sarkozy az élelmiszerpiacon

Archívum2008.04.28, 12:38

A gazdaság modernizálásáról szóló törvényjavaslat keretében a nagykereskedelem liberalizálásával és a hipermarketek számának növelésével kívánja csökkenteni a francia kormány az élelmiszerárakat és ösztönözni a gazdasági növekedést. A parlament elé májusban kerülõ javaslatot a hétfõi kormányülésen vitatták meg a miniszterek.

Szlovák ultimátum a hipermarketeknek

Archívum2008.04.18, 07:32

A szlovák parlament elfogadta a kereskedelmi kapcsolatok aránytalan feltételei elnevezésû törvényt, amelynek lényege: rontja az üzletláncok alkupozícióját. Büntethetõk lesznek a kiskereskedelmi üzletláncok, ha visszaélnek helyzetükkel - írja a Napi Gazdaság.

Nekimegy az EU a nagy áruházaknak

Archívum2008.02.05, 11:54

Európai bizottsági vizsgálatnak kell indulnia a nagy áruházláncok tevékenységérõl, miután az Európai Parlament képviselõi kellõ számú aláírást gyûjtöttek össze a témában. A szuper- és hipermarketek a verseny korlátozásával árthatnak a fogyasztóknak, míg az alacsony áraikkal a termelõket tarthatják sakkban.

Kínában terjeszkedik a Tesco

Gazdaság2008.01.28, 12:21

Alig két héttel a Tesco eddigi legrosszabb angliai karácsonya után a hipermarket máris Kína felé terjeszkedik. Nagy-Britannia legnagyobb üzletláncának új tervei között szerepel az elsõ kínai kiskereskedési részleg megnyitása.

Tavalyi árakon a ponty

Archívum2007.12.21, 08:08

A halárak nem emelkedtek karácsonyra a tavalyihoz képest: a hipermarketekben 500 és 570 forintba kerül az élõ ponty kilogrammonként. Keresett fajta az amur, a busa és a pisztráng is.Az energia- és a takarmányárak emelkedése 10-15 százalékos termelõi árnövekedést tett volna indokolttá - véli a Haltermelõk Országos Szövetsége.  

Tovább terjeszkednek a hipermarketek

Archívum2007.11.15, 11:53

Továbbra is sikeresen terjeszkednek a hipermarketek. Magyarországon idén november elsõ hetéig 11 új egység nyílt a legnagyobb eladóterû üzletekbõl. Ezzel a hipermarketek száma elérte a 115-öt. A teljes múlt évben 17-tel, tavalyelõtt pedig 15-tel bõvült a hálózat.

Áruházláncokat bírságolt a GVH

Gazdaság2007.11.05, 18:04

Mást kínált és mást adott három hipermarket, s ez nem tetszett a versenyhivatalnak. Az "eredmény" összesen 80 millió forint bírság, a legnagyobb büntetést a Metro szakította. A nagyáruházak reklám- és akciós kiadványaiban leírt vevõcsalogató ajánlatok bizonyultak átverésnek.

Három nagy áruház nem tud Horváth hallókészülékérõl

Itthon2007.10.11, 15:47

A siketek szövetsége arra kérte Horváth Ágnes egészségügyi minisztert, hogy egy közös bevásárlás keretében mutassa meg, hogy melyik hipermarketben kapható hallókészülék. A tárca ugyanis azt állította, hogy a boltokban olcsón kapható a készülék, a civil szervezet viszont a szupermarketben nem lehet beszerezni ilyen eszközt. Az [origo]-nak három áruházlánc mondta: náluk nincs hallókészülék.

A visegrádi országokban erõsít a Tesco

Archívum2007.07.16, 13:45

Húsz új szupermarketet nyit fél éven belül Csehországban a brit Tesco üzletlánc. A Tesco csehországi szuper-, illetve hipermarketjeinek a száma ezzel 119-re emelkedik - közölte a Hospodárské Noviny címû cseh gazdasági napilap a brit anyacég évi jelentésére hivatkozva.

Új áruházat nyitott Csornán a Tesco

Archívum2007.04.12, 18:04

Újabb áruházat nyitott csütörtökön Csornán a Tesco, ez Gyõr-Moson-Sopron megye negyedik, az ország 71. Tesco hipermarket áruháza - tájékoztatott a kereskedelmi cég közleményben.

Tatán nyitja legújabb áruházát a Tesco

Archívum2007.03.19, 17:03

Ötezer négyzetméteres hipermarketet nyit Tatán a Tesco, az M1-es autópálya tatai lehajtója mellett épült áruház kínálatát benzinkút teszi teljessé - közölte a létesítmény átadóünnepségén a vállalat kommunikációs igazgatója.

Tesco szupermarket nyílt Üllõn

Gazdaság2007.03.08, 15:01

A Tesco csütörtökön ezer négyzetméter nettó eladóterû szupermarketet nyitott Üllõn - közölte a Tesco Magyarország. A vállalat 2007-ben 25 újabb egység - 15 hipermarket és 10 szupermarket - megnyitását tervezi.

Tovább nõtt a plázák és hiperek részesedése

Gazdaság2007.01.08, 07:09

A bevásárlóközpontok és hipermarketek Magyarországon 2005-ben 1189 milliárd forint értékû forgalmat bonyolítottak le, ezzel 21 százalékos volt a részesedésük a kiskereskedelembõl - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiadványából.

Az ország fele karácsonykor sem pihen

Archívum2006.12.27, 08:45

Bár a termelést végzõ üzemek jelentõs részében leálltak, a gépsorok, a kereskedõk nem pihenhetnek karácsonykor. Mivel a hipermarketek éves forgalmuk közel negyedét bonyolítják ilyenkor, az alkalmazottaknak november végéig ki kellett venniük éves szabadságukat.

Olcsón adják a karácsonyi pontyot

Gazdaság2006.12.22, 12:31

Bõven ötszáz forint alatt is hozzá lehet jutni a magyar halfogyasztás legnagyobb részét kitevõ karácsonyi pontyhoz. Az egyenletes termelés mellett növekvõ kereslet nem érzõdik az árakon, a hipermarketek által diktált árverseny komoly gondot okoz a termelõknek.

A hiperben drágább az ünnepi bevásárlás

Gazdaság2006.12.15, 16:06

Utánajártunk, hogy hol a legolcsóbbak a hozzávalók az ünnepi ételekhez. Az eredmény bennünket is meglepett: az árakat összevetve ugyanis kiderült, hogy a karácsonyi bevásárlás a belvárosban a legolcsóbb, és a piacon is jobban járunk, mint a hipermarketben. A város széli nagyáruházban drágább a hús és a szaloncukor, a bejgli viszont túlzottan olcsó.

Vonzó a gyógyszer-kiskereskedelem

Archívum2006.11.23, 09:29

A parlament által elfogadott gyógyszer-gazdaságossági törvény alapján a hipermarketek, a drogérialáncok és a benzinkúthálózatok többsége fontolgatja, hogy értékesít a jövõben gyógyszereket.

halloweenparty

T-Online Portal2006.10.30, 16:05

Egy ideje már viszonylagos biztonsággal állíthatjuk, hogy a Halloween nem egy alkoholmámorban fetrengõ bécsi telefonközpontos utolsó mondatáról kapta hangzatos nevét, hanem sokkalta mélyebb gyökerekre nyúlik vissza (ha nem derengene, múlt heti cikkünkben bõvebben is olvashatsz az ünnep eredetérõl). Arról a cseppet sem elhanyagolható kérdésrõl azonban még nem ejtettünk szót, hogy hol, miként, milyen jelmezben érdemes bulizni a Mindenszenteket megelõzõ éjszakán, amennyiben druida õseink elõtt kívánunk fejet hajtani (vagy éppen egyszerûen csak indokot keresünk a lazításra).     Amikor a sötétség és a fény, az éjjel és a nappal egybeolvvad, ...

Már tart az iskolaszerek akciója

Gazdaság2006.08.09, 10:50

Augusztusban iskolaszer-akciókkal várják a hipermarketek a vásárlókat. Ebben az idõszakban bonyolódik az irodaszer forgalom negyede-harmada, amelybõl egyre nagyobb rész jut a távol-keleti termékeknek.

Egyre több üveges sört vásárolunk

Archívum2006.05.24, 10:26

A termékdíjak bevezetése a magyar sörpiacon is éreztette hatását: egyre több sört értékesít a kiskereskedelem üvegben, és mind kevesebbet fémdobozban. Hipermarketekben inkább dobozos sört, kisboltokban inkább üvegeset vásárolunk. A legnépszerûbbek továbbra is a világos sörök.

Azonos árszintek vannak a hipermarketekben

Gazdaság2006.04.13, 10:10

Idén a Coránál kell a legkevesebbet fizetni a húsvéti kosárért, de csak azért, mert a francia hipermarketlánc, az Unicum esetében a tavalyi ár alá ment, miközben a konkurenseknél 3 százalékos emelést hajtottak végre - derül ki a Napi Gazdaság összeállításából. A nagyáruházak árszínvonala egyébként, egy-egy termék kivétellel szinte azonos.

A hipermarketek és a diszkontok nyertek

Gazdaság2006.04.12, 11:12

Még mindig átalakulóban van a hazai napi fogyasztású cikkek kiskereskedelme. A hipermarketek tovább folytatják terjeszkedésüket, a diszkontboltok pedig új lendületet kaptak. A legkevésbé talán a vásárlók szokásai változtak.

Romániában terjeszkedik az Auchan

Archívum2006.04.11, 15:17

Az idén nyitja elsõ áruházát Romániában a francia Auchan. A hipermarketet Bukarestben építik fel. Az Auchan Romania a BRD- Societe Generale bankkal együttmûködve 10 millió euróból építi fel az elsõ áruházat, amelyet további 20 követ majd.

Félezerrel nõtt a boltok száma tavaly

Archívum2006.03.06, 10:16

Mintegy félezerrel nõtt a boltok és üzletek számra 2005-ben. A KSH jelentése szerint ez éves összevetésben 0,3 százalékos növekedés, a kiskereskedelmi üzletek száma 166,7 ezer. Az üzletállomány növekedése lassuló tendenciát mutat. A bevásárlóközpontok száma 64-re, a hipermarketeké 91-re, a szakáruházak száma 91-re nõtt.

Tovább koncentrálódott a kiskereskedelem

Gazdaság2006.02.17, 10:32

A hipermarketek, a diszkontok és a hazai tulajdonú láncok tovább erõsítették piaci pozícióikat, a kis boltok részesedése csökkent, tehát tovább koncentrálódott az élelmiszer és háztartási vegyi áru kiskereskedelme 2005-ben.

Egyre nõ a saját márkás termékek részaránya

Archívum2006.01.06, 08:09

Franciaországban több hipermarket úgy döntött, hogy csökkenti a világmárkák részarányát a kínálatában és a helyüket saját márkás termékekkel tölti fel. Elemzõk szerint Magyarországon ez közgazdasági nonszensz lenne, de tény: a saját márkás termékek szerepe tovább nõ.

Áfaváltozás: indul a pénztárgépek átállítása

Gazdaság2005.12.07, 17:15

A boltokban megkezdõdött a január elsejétõl érvényes áfaváltozások miatt a pénztárgépek átállítására való felkészülés. Az egyik legnagyobb gondot a termékek új árcédulájának kihelyezése jelentheti, fõként a több tízezres termékkört kínáló hipermarketekben.

Hipermarketekben érdemes új árut tesztelni

Gazdaság2005.11.28, 08:56

A háztartási vegyi áruk és testápoló szerek hazai kiskereskedelmi eladásainak egyharmadát mindössze 78 hipermarket bonyolítja le. Ennek hatására folyamatosan át kell alakítani a drogériák és a lakóhelyhez közeli boltok választékát és értékesítési taktikáját. Az új termékek közül leggyakrabban az lesz sikeres, melyekbõl a hipermarketekben is sok fogy.

A megamarketek ideje lejárt

Gazdaság2005.11.23, 16:35

A hipermarketek száma tovább emelkedik, átlagos alapterületük viszont jelentõsen csökken a következõ években - vélekedett Madarász Tamás, a Tesco Global Rt. hálózatfejlesztési igazgatója egy szerdai ingatlankonferencián.

Hipermarket-ellenesség a régióban

Archívum2005.11.07, 07:56

Nemkívánatosnak nyilvánította a Tesco által megtestesített kereskedelmi kultúrát az új lengyel pénzügyminiszter. A hipermarketeket az utóbbi hónapokban Csehországban is egyre több kritika éri - olvasható a Világgazdaság összeállításában.

Reklámfogás a boltok áfacsökkentése

Gazdaság2005.10.26, 10:40

Az éles árverseny miatt lesznek boltok, amelyek a jövõ januártól életbe lépõ áfacsökkentést reklámszlogenként használva, alacsonyabb árakkal jönnek elõ már decemberben. A kisebb boltok számára így még nehezebb lesz követni a nagyobb hipermarketek árait. A karácsonyi akciók egyébként már a jövõ héten indulnak.

Eltûnnek a kisboltok

Archívum2005.09.05, 10:34

Magyarországon 2005. június 30-án 112 ezer vállalkozás összesen 166 ezer kiskereskedelmi üzletet mûködtetett; az üzletek száma 674 darabbal haladta meg az egy évvel korábbit. A második negyedévben a községekben csökkent az üzletek száma. A forgalom egyre nagyobb része a hipermarketek üzleteibe koncentrálódik - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Minden harmadik CD hamis

Gazdaság2005.06.28, 09:20

Az év elsõ öt hónapjában negyedével csökkent a magyar lemezpiac, már A hipermarketek olcsó CD-i sem olyan kelendõek. Minden harmadik CD-lemez hamis - olvasható a Világgazdaság keddi számában.

Hipermarketek lisztháborúja drágítja a kenyeret

Gazdaság2005.05.26, 12:41

A hipermarketekkel folytatott árháború vezetett áremeléshez a malomiparban. A Gabonaszövetség azzal indokolta a kilónkénti négy forintos lisztáremelést, hogy a hipermarketekben áron alul forgalmazott liszt és pékáru komoly veszteségeket okozott az ágazatnak. A pékek várhatóan júliusban emelik meg áraikat.