Hiller István

címke rss

Még nem döntött a kormány a libanoni részvételről

Itthon2006.08.30, 18:12

Várhatóan nem vesz részt Magyarország a libanoni ENSZ misszióban a honvédelmi miniszter szerint. Szekeres Imre ugyanakkor hozzátette, hogy a kormány még nem döntött a kérdésben.

Áder Gyurcsánynak esett az ünnepen

Itthon2006.08.20, 14:36

Előszőr a honvédség történetében egy nő mondta a tisztavatáson az eskü szövegét. Szekeres Imre honvédelmi miniszter az avatási ünnepségen azt mondta, kevésbé bürokratikus katonai irányítást alakítanak ki és a jelenlegi 15-16 ezerrel szemben 18-19 ezer katona szolgál majd az alakulatoknál. Áder János, az Országgyűlés fideszes alelnöke ünnepi beszédében Gyurcsány Ferencet bírálta, szerinte az ország vezetője politikailag erkölcstelennek bizonyult, mert mást mondott a választások előtt, és mást, miután hatalmon maradt.

Slota újabb magyarellenes kijelentést tett

Nagyvilág2006.07.31, 08:00

Brutális magyarosítás zajlik Szlovákiában - véli Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), a szlovák koalíció magyarellenes kijelentései miatt többször is bírált elnöke a Die Presse című osztrák lap hétvégi kiadásának adott interjúban. Hiller István, az MSZP elnöke aggodalmát fejezte ki a politikus nyilatkozatai miatt a szlovák miniszterelnöknek szombaton írt levelében.

A marketingesek hadához később nyúl Hiller

Itthon2006.07.12, 11:06

Hiller István oktatási és kulturális miniszter tervei szerint a tandíjrendszert már idén őszre kidolgozzák, a különböző képzésekre felvehető hallgatók számát azonban csak jövőre kezdik a munkaerőpiaci igényekhez hangolni. Várhatóan a műszaki diplomások számát próbálják növelni, mert ahogy az [origo] által megkérdezett szakértő fogalmazott: "ennyi marketingesre nincs szükség".

Szekeres Afganisztánba megy

Itthon2006.07.04, 11:55

Egy új katonai misszió előkészítése érdekében Afganisztánba utazik Szekeres Imre honvédelmi miniszter, akinek célja, hogy Magyarország aktívabban részt vegyen az ottani missziós feladatokban. A magyar katonák veszélyesebb térségbe költöznek Afganisztánban.

Titkos javaslattal mentek Hillerhez a hallgatók

Itthon2006.06.29, 16:11

Alternatív, de egyelőre titkos javaslattal álltak elő a hallgatói önkormányzatok képviselői, amikor a tandíjról tárgyaltak Hiller Istvánnal. Az oktatási tárca tovább egyezkedik a hallgatókkal, akik a tandíj bevezetésével nem értenek egyet.

2008-tól bevezetik az egyetemi tandíjat

Itthon2006.06.27, 17:04

Utólagos képzési hozzájárulás helyett bevezetik a tandíjat a felsőoktatásban, melyet 2008 szeptemberétől fizetniük kell az egyetemistáknak. Az alapképzésben 105 ezret, a mesterképzés után évente 150 ezret kell várhatóan fizetni. Hiller István oktatási miniszter szerint a költségvetésnek mindebből nem származik plusz bevétele. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának alelnöke elutasítja a tandíjat.

Gyurcsány a reformok menetrendjéről beszélt

Itthon2006.06.24, 17:28

Jövő héten kedden jelenti be Hiller István az oktatási reform második ütemét, július 31-ig pedig elindul az egészségügyi reform - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombaton.

Miniszteri biztos az Operaház élén

Itthon2006.06.14, 14:48

Vass Lajos, a kulturális tárca korábbi államtitkára miniszteri biztosként vezeti fél évig az Operaházat - jelentette be szerdán Hiller István kulturális miniszter. Vass Lajos a terveiről nem árult le részleteket.

Konfliktusok is kódolva vannak az új kormányszerkezetben

Itthon2006.06.13, 14:53

Gyengülhet a miniszterek jogköre a kormányfő irányítása alatt álló új testületek miatt. A fontosabb szakpolitikai kérdések, így az egészségügyi és az oktatási reform ügyében a döntéselőkészítést az Államreform Bizottság végzi. Hasonló feladata lesz az évente érkező ezermilliárd forint körüli uniós támogatások elköltésével a Fejlesztési Kabinetnek. Az új testületekre a kormányfő szerint azért van szükség, mert a miniszterek hajlamosak rövid távú politikai érdekeiket követni.

Felfedezővel vág vissza Hillernek a tibeti szak

Itthon2006.06.08, 13:23

A tibeti szakos egyetemi hallgatók számát kritizálta Hiller István leendő oktatási miniszter, amikor a felsőoktatási szakok rendszerének átalakításáról beszélt. Szerinte ugyanis "álságos" egy időben öt-nyolc ilyen hallgató képzése. Ezzel lényegében az érintettek is egyetértenek. Az ELTE tanára szerint ráadásul Kőrösi Csoma Sándor óta Magyarországon hagyománya van a tibeti filológia kutatásának. Idén egyébként nem is indul tibeti filológia képzés.

Nem volt katona az új honvédelmi miniszter

Itthon2006.06.07, 17:53

Politikai súlyt akar adni a Honvédelmi Minisztériumnak Szekeres Imre. A tárca várományosa a szerdai bizottsági ülésén elmondta, hogy soha nem volt katona. Persányi Miklós miniszteri kinevezését az ellenzéki képviselők annak ellenére sem támogatták a környezetvédelmi bizottság szerdai ülésén, hogy szakmai felkészültségét kivétel nélkül elismerték. Gráf József, a régi-új földművelési miniszter pedig meghallgatásán közölte: távol tartaná Magyarországtól a génmódosított készítményeket

Bemutatta új kormányát Gyurcsány

Itthon2006.06.06, 10:39

Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök pénteken délelőtt bemutatta új kormányát. 11 minisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal működik az új kormányban. Három tárcát SZDSZ-es, a többit MSZP-s politikus irányíthat. A nevek többsége már napok óta ismert volt, a legnagyobb meglepetés, hogy a pszichiáter végzettségű Göncz Kinga, aki eddig szociális miniszter volt, külügyminiszter lesz. Kiss Péter "baloldali csúcsminiszterként" Gyurcsányt is helyettesíti majd, de emellett a szociális és munkaügyi tárcát is megkapja.

Juhász Ferenc vette át az MSZP irányítását

Archívum2006.06.02, 13:56

Az MSZP vezetésével kapcsolatos napi teendőket Juhász Ferenc alelnök látja el a kormány megalakulása után, mivel Hiller István, az MSZP az elnöke, Szekeres Imre, a párt elnökhelyettese és Ujhelyi István alelnök is feladatot kap a kabinetben.

Szekeres Imre lehet a honvédelmi miniszter

Itthon2006.05.29, 08:36

Nem cáfolta Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese azokat a híreket, melyek szerint ő a honvédelmi tárca várományosa. Egy reggeli tévéműsorban Szekeres utalt arra, hogy Gyurcsány Ferenc befolyásos pártvezetőkkel töltené fel kormányát.

Hiller: nincs akadálya a koalíciós szerződésnek

Archívum2006.05.27, 14:07

Hiller István, az MSZP elnöke szerint nincsen akadálya annak, hogy pártja aláírja a koalíciós szerződést az SZDSZ-szel. Lendvai Ildikó frakcióvezető szerint az MSZP lehetőséget kapott, hogy a reformok szempontjából legfontosabb bizottságokat vezesse.

Szuperhelyettest adnának Demszky mellé

Itthon2006.05.21, 21:28

Az MSZP támogatja Demszky Gábor főpolgármester-jelöltségét, ha a helyettese Molnár Gyula, XI. kerületi szocialista polgármester lehet - erről Hiller István, a szocialista párt elnöke beszélt egy vasárnap esti tévéműsorban. Az MSZP nagy hatáskörrel ruházná fel a szocialista főpolgármester-helyettest. Demszky korábban cáfolta a "szuperhelyettesi" poszttal kapcsolatos találgatásokat.

Felhatalmazták Gyurcsányékat a koalíciókötésre

Itthon2006.05.20, 15:25

Az MSZP kongresszusa közfelkiáltással, egyhangúlag felhatalmazta Gyurcsány Ferencet és Hiller Istvánt, hogy koalíciót kössenek a párt nevében az SZDSZ-szel. A miniszterelnök nyugalom, biztonság, igazságosság új Magyarországát ígérte a résztvevőknek.

Fiatalítást hirdettek a szocialisták

Itthon2006.05.01, 20:41

A zuhogó eső ellenére is sok százan voltak a Városligetben, hogy meghallgassák Gyurcsány Ferencet. A miniszterelnök azt ígérte a szocialista párt szimpatizánsainak, hogy a szolidaritás, a szabadság és a rend fogja vezetni kormányát. Hiller István pártelnök szerint egyre több fiatal bevonásával kell folytatni a baloldal átalakítását.

Több témára nem marad idő Balatonőszödön

Itthon2006.04.28, 10:03

Csak általánosságokat árultak el a kormányprogramról a Balatonőszödön folyó egyeztetéssel kapcsolatban a koalíciós pártok elnökei. Hiller Istvánt és Kuncze Gábort telefonon kérdezték egy péntek reggeli tévéműsorban. Hiller szerint a már megvitatott témák nagy részében egyetértés van közöttük, Kuncze azt mondta, több témára csak a jövő héten kerül sor.

Június elejére ígér új kormányt Hiller

Archívum2006.04.24, 09:12

Hiller István szerint május végére, június elejére állhat fel az új kormány, és akkor azonnal nekiállnak az állam megreformálásának. Az MSZP elnöke erről egy reggeli tévéműsorban beszélt, ahol elmondta azt is, nem csak a minisztériumok számát csökkentik, hanem helyi, megyei szinten is rendet kell tenni.

Hiller: Orbán gratulált a győzelemhez

Itthon2006.04.23, 20:57

Hiller István szocialista pártelnök bejelentette: Orbán Viktor felhívta Gyurcsány Ferencet, és gratulált neki a győzelemhez.

Az összes függő körzetbe elmegy az MSZP

Itthon2006.04.11, 15:36

Mind a 110 függőben maradt egyéni választókörzetbe elmegy vagy Gyurcsány Ferenc, vagy Hiller István - ezt utóbbi jelentette be. Az országjárásban részt vesznek a párt vezető politikusai, és csatlakoznak az SZDSZ-esek is.

Dávid a Fidesz halálos ölelésétől tart

Itthon2006.04.10, 11:06

Komoly fenntartásokat fogalmazott meg a Fidesszel szemben Dávid Ibolya, aki szerint egyik pártot sem segítik hatalomra. Az MDF nem kíván egy halálos ölelés részese lenni - mondta a párt elnöke hétfőn a Nap-keltében. A műsorban ugyancsak megszólaló Kuncze Gábor SZDSZ-elnök elismerte, hogy az általa emlegetett 8 százalékos eredmény igencsak ambiciózus cél volt, Hiller István szocialista elnök pedig úgy fogalmazott: "még jobban belehúzunk".

A párthívek szerint jól is jöhetne egy bomba

Itthon2006.04.04, 17:22

A választók szerint több szavazatra számíthat az a párt, amelyik hétvégi nagygyűlésén esetleg valóban terrorakciót hajtanak végre - derül ki a Gallup Intézet által készített felmérésből. A pártok egyelőre titkolják a gyűlések programját, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök blogjáról annyi derül ki: az MSZP gyűlésén rajta kívül Szili Katalin házelnök és Hiller István pártelnök is beszédet mond. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint a szombati napos idő vasárnapra várhatóan esősbe fordul.

A Fidesz nem engedett Hiller kérésének

Itthon2006.03.20, 15:14

Hiller István, az MSZP elnöke megkérte Orbán Viktort, hogy a Fidesz hozza egy nappal előre április 2-ára tervezett Kossuth téri nagygyűlését. A Fidesz viszont erre nem hajlandó, úgy vélik, elfér a városban két békés rendezvény egy napon. A rendőrségnek az MSZP jelezte előbb, hogy gyűlést tartanak.

Családtámogatásról vitázott Pokorni és Szekeres

Archívum2006.03.15, 11:06

A Fidesz és az MSZP képviselői, Pokorni Zoltán és Szekeres Imre ütköztette nézeteit, pártjuk elképzeléseit a családtámogatásról, az otthonteremtésről, a nyugdíjnövelésről a Magyar Televízió 1-es csatornájának Kedd 21 című műsorában.

Hiller szerint a Fidesznek nincs programja

Itthon2006.03.11, 14:46

A Fidesznek nincs programja, nekünk van; ők az MSZP-ről, az MSZP az országról beszél - mondta Hiller István, az MSZP elnöke egy battonyai választási fórum után.

Hiller István

Itthon2006.03.01, 14:57

Papíron ugyan Hiller István a vezérek közé tartozik, valójában azonban hiába övé az elnöki poszt, Gyurcsány Ferenc szavának - jelen állás szerint mindenképp - nagyobb súlya van, mint az övének.

Hiller beszélni akar Orbánnal a szerverügyről

Itthon2006.02.16, 16:53

Személyes találkozót akar Hiller István szocialista pártelnök Orbán Viktorral az úgynevezett szerverügyről. Hiller szerint ugyanis, amin Orbán Viktor mosolyog, az bűncselekmény.

Fórumról szedte a Fidesz az MSZP-jelszót

Itthon2006.02.14, 10:10

Az MSZP elnöke, Hiller István szerint a server.fidesz.hu számítógépes szerver segítségével valaki szocialista választási anyagokat lopott el. A szocialistáknak dolgozó cég, amelynek rendszerébe állítólag betörtek, feljelentést is tett a rendőrségen. A Fidesz szerint szó sincs szerverfeltörésről, nyilvános fórumokon olvasható volt a belépéshez szükséges név és jelszó. Az MSZP szóvivője cáfolja a jelszó nyilvánosságát.

Több MSZP-s vezető kampánytervét is látta a Fidesz

Itthon2006.02.14, 16:54

A 11 órán át tartó támadás alatt 2912 dokumentumot töltöttek le a szocialisták titkos választási anyagai közül - közölte Hiller István MSZP-pártelnök keddi sajtótájékoztatóján. A server.fidesz.hu számítógépes szerver segítségével az ismeretlen tettesek többek között Lendvai Ildikó, Juhász Ferenc és Szili Katalin kampányanyagaiba nézhettek bele. Áder János szerint az egész ügy "vihar egy kanál vízben". Az MSZP állásfoglalást kért az ügyben az Országos Választási Bizottságtól.

Rövidebb munkaidőt ígér újra az MSZP

Itthon2006.02.10, 15:08

200 ezer új munkahelyet, egyenlő munkáért egyenlő bért, utakat, hidakat, mindennapos testnevelés órákat, új alkotmányt, alanyi jogú internetet, kisebb parlamentet, sajtószabadságot, a gyermekvállalási kedv ösztönzését ígéri az MSZP választási programtervezetében, amelyben a négy évvel ezelőttihez hasonlóan ismét szerepel a munkaidő rövidítésének terve is. A főleg általánosságokat tartalmazó dokumentum 45 pontban sorolja, mit ajánlanak a szocialisták a nemzetnek.

Hiller Gyurcsányt javasolja miniszterelnök-jelöltnek

Itthon2006.02.04, 12:58

Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt javasolja az MSZP miniszterelnök-jelöltjének Hiller István, az MSZP elnöke. A politikus az MSZP országos választmányának ülésén beszélt a miniszterelnök-jelölt személyéről. A választmány egyhangúlag megszavazta, Gyurcsány jelölését.

Büszke a csökkenő inflációra az MSZP

Itthon2006.01.29, 17:31

Történelmi eredménynek tartja az MSZP, hogy 3,6 százalékra csökkent az infláció. A nagyobbik kormánypárt elnöke, Hiller István és Veres János pénzügyminiszter Orbán Viktor ellenzéki vezető évértékelő beszédével nagyjából egy időben értékelte a magyar gazdaság állapotát.

Gyurcsány nem akar személyes csatát Orbánnal

Itthon2006.01.16, 11:55

Az MSZP elnöke, Hiller István szerint a választások tétje, hogy a hataloméhes, fenyegető, harcias politizálás helyett az MSZP képviselte nyugodt építkezés győzzön. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint a választás arról szól, "halljuk-e a nyugdíjasoknak, a gyermekes családoknak, a munkát keresők százezreinek és a több bért akaróknak a hangját". A Fidesz szerint ugyanakkor a "luxusbaloldal" nem akarja meghallani az emberek szavát.

Különleges Nap-Kelték egy héten át

Tévé2005.12.23, 11:22

Családlátogatás-sorozat lesz a Nap-Keltében: vendégségbe ment a stáb Dávid Ibolyánához, Gyurcsány Ferenchez, Orbán Viktorhoz, Kuncze Gáborhoz és Hiller Istvánhoz. A hagyományos ünnepi műsor december 24. és január 2. között felvételről megy.

Gyurcsány személyesen kezeli az országos listát

Itthon2005.12.07, 14:21

Bár korábban az MSZP elnökségének komoly befolyása volt az országos lista összeállítására, most az [origo] információi szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök személyes ügyként kezeli a névsort, amelybe csak Hiller István pártelnöknek van még beleszólása. Kiszivárgott hírek szerint a párttisztség nem jelent automatikus bejutást, de a közvélemény előtt jól ismert politikusoknak egyelőre nem kell félniük a kieséstől. A végleges névsor januárban áll össze

Az országos MSZP-listán indul Mécs

Itthon2005.11.30, 16:50

Az MSZP országos listáján indul jövőre Mécs Imre jelenlegi SZDSZ-es képviselő. Kedden még nem volt egyértemű, hogy a budapesti vagy az országos listán indulhat-e Mécs.

Februárban kezd hivatalosan kampányolni az MSZP

Itthon2005.11.22, 16:48

Az MSZP hivatalosan februárban kezdi el a 2006-os választási kampányt - jelentette be Hiller István pártelnök. Ekkor kongresszust tartanak, ahol többek között a miniszterelnökjelölt személyéről és az országos listáról is döntenek. Közben folynak az egyeztetések az SZDSZ és az MSZP között a választások első fordulós indulóiról.

Fiatalokat toboroz az MSZP

Itthon2005.11.05, 21:09

A Fiatal Baloldal tagtoborzásával indul az MSZP kampányának következő hathetes időszaka. Hiller István pártelnök és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök országjárásba kezd.

Cselgáncsos küzd óvónővel Miskolcon

Itthon2005.10.10, 15:56

Az MSZP és a Fidesz is a tavaszi parlamenti választások főpróbájának tartja a vasárnapi miskolci önkormányzati választásokat. Az MSZP részéről Hiller István pártelnök, valamint két miniszter is kampányolt a helyi jelölt mellett. A cselgáncsozóból politikussá avanzsált Fidesz-jelöltet az ellenzéki párt két alelnöke népszerűsítette. A 2002 óta szocialista vezetésű borsod megyei városban az MSZP színeiben induló óvónő számít esélyesnek.

Hiller: Káros a belpolitika kivitele Brüsszelbe

Nagyvilág2005.10.05, 20:30

Magyarország európai uniós tagságával Brüsszel és Strasbourg a nemzeti érdekérvényesítés meghatározó színhelyeivé lettek, a belpolitikai viták kivitele az uniós intézményekbe ezért az ország számára káros és fölösleges - vélekedett szerdai brüsszeli sajtótájékoztatóján Hiller István, az MSZP elnöke.

Hiller Gyurcsányt javasolja kormányfő-jelöltnek

Itthon2005.09.23, 16:27

Gyurcsány Ferencet javasolja az MSZP miniszterelnök-jelöltjének Hiller István pártelnök. A jelöltségről a párt jövő februári kongresszusa dönt.

Hiller nagy előrelépést lát a határon túli magyarok ügyében

Itthon2005.09.05, 18:41

Tartalmában és hangvételében nagyon eredményesnek és pozitívnak tartja Hiller István, az MSZP elnöke azokat a megbeszéléseket, amelyeket hétfőn, Budapesten folytatott egymás után Bugár Bélával, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának, Kasza Józseffel, a Vajdasági Magyar Szövetség, valamint Markó Bélával, az RMDSZ elnökével.

Hiller: győzelemre készülünk 2006-ban

Itthon2005.08.27, 17:15

Győzelemre készül a 2006-os választásokon a szocialista párt Hiller István pártelnök szavai szerint. A pártelnök az első választási felkészülést szolgáló MSZP-s találkozón beszélt erről. A területi listákat az év végéig fogadják el, miniszterelnök-jelöltet pedig jövő februárban neveznek meg.

Szekeres szerint Zuschlag nem lesz képviselő

Itthon2005.08.09, 08:57

Zuschlag János nem lesz országgyűlési képviselő - közölte kedden Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese. Zuschlag 2004 őszén mondott le mandátumáról, miután a nyilasterror áldozatainak emlékét sértő kijelent tett a Terror Háza előtt.

Újra az SZDSZ-szel kormányozna az MSZP

Itthon2005.07.09, 10:16

Az SZDSZ-szel közösen képzeljük el a kormányzást a következő ciklusban is - közölte az MSZP elnöke a Magyar Hírlapnak adott interjúban. Az együttműködés lehetőségeiről Hiller István úgy nyilatkozott, hogy a kérdés nyitott, tárgyalnak, de még nincsenek eredmények.

Gyurcsány lesz jövőre az MSZP miniszterelnök-jelöltje

Itthon2005.07.06, 09:21

Gyurcsány Ferenc lesz az MSZP miniszterelnök-jelöljte a 2006-os válsztásokon. Erről szerda reggel számolt be a közszolgálati televízióban Hiller István pártelnök.

Hiller lesz az MSZP fővárosi listavezetője

Itthon2005.06.24, 14:41

Az MSZP a jelöltállítás záró szakaszához ért. Eddig 152 jelöltet fogadott el az országos elnökség. Hiller István pártelnököt felkérték, hogy vezesse a párt budapesti 2006-os területi listáját.

Hétvégén egyeznek meg az adóváltozásokról

Archívum2005.06.24, 14:17

Hiller István MSZP-elnök szerint jó esély van arra, hogy a koalíciós partnerek hétvégén megegyezzenek az adóváltoztatásokról.

Hillerrel tanulhatnak angolul Zuglóban

Itthon2005.06.15, 10:52

Hiller Istvánnal lehet megtanulni angolul bemutatkozni, egy zuglói ingyenes tanfolyamon. A tanfolyam tankönyvében ugyanis a bemutatkozásról szóló dialógus mellett a szocialista pártelnök szerepel egy illusztráción. A tankönyvben rajta kívül feltűnik a II. kerületi MSZP-s polgármester is - gyorséttermi felszolgálóként. A zuglói jobboldalt felháborították az illusztrációk - írja a Népszabadság.

Gyurcsány átvette az MSZP irányítását

Itthon2005.06.13, 16:24

Gyakorlatilag Gyurcsány Ferenc miniszterelnök átvette az MSZP irányítását Hiller István pártelnöktől. A szombati kongresszuson ugyanis kiderült, hogy a párt választási bizottságának a kormányfő lesz az elnöke, Hiller István pártelnök pedig az elnökhelyettese. Hiller hétfőn elismerte, hogy lényegében a miniszterelnök irányítja a pártot a választási időszakban.

Állítólag kifütyülték Szilit az MSZP-s küldöttek

Itthon2005.06.11, 18:27

A miniszterelnök szerint korábban kellett volna mondania, hogy nem Szili Katalin a megfelelő jelölt az államfői posztra, míg Szili Gurcsányt hibáztatta a kudarcáért. A zárt kongresszusról kiszivárgó hírek szerint kifütyülték beszéde során Szili Katalint. Hiller István pártelnök bizalmi szavazást kért saját magával szemben, amelynek során a küldöttek elsöprő többsége támogatta őt.

Hillert és az SZDSZ-t büntetnék az MSZP-sek

Itthon2005.06.08, 15:41

Dühösek és sértődöttek a szocialisták az SZDSZ-re az elnökválasztás miatt. Sokan "bosszút állnának", mert úgy érzik, "orrba vágta őket az SZDSZ, amit nem lehet balga mosolygással, tétlenül nézni". Ezért van, aki újraértelmezné a koalíciós szerződést és az összes szabad demokrata államtitkárt kirúgná. Bár Hiller István nem akar távozni a párt éléről, több párttársa szerint viszont a kongresszuson le kellene mondania.

Hiller: Nem mondok le

Itthon2005.06.07, 19:46

Hiller István az MSZP elnöke kedd este bejelentette, hogy szombaton a párt rendkívüli kongresszust tart, ott vitatják meg az államfőválasztás tanulságait. Hiller kijelentette: sem a koalíció felbontása, sem az ő távozása nem merült fel.

Ragaszkodnak a szocialisták Szilihez

Itthon2005.04.09, 17:20

Szabad tárgyalási mandátummal folytatja az MSZP az egyeztetéseket az SZDSZ-szel a köztársaságielnök-jelölésről - mondta a szocialisták elnöke a párt országos választmányának döntését ismertetve szombaton Budapesten. Hiller István szerint a pártban a legnagyobb támogatottsága Szili Katalinnak van.

Egyelőre nincs közös államfőjelöltje a koalíciónak

Itthon2005.04.07, 17:32

Nem sikerült megállapodniuk az államfőjelöltről csütörtökön a koalíciós pártoknak. Az MSZP továbbra is ragaszkodik Szili Katalin személyéhez, az SZDSZ számára pedig elfogadhatatlan, hogy pártpolitikust jelöljön a koalíció. A tárgyalások pénteken folytatódnak.

Szabadnap lehet szenteste

Itthon2005.03.22, 13:22

Már idén szabadnappá nyilváníthatják december 24-ét. A szakszervezeti javaslatot ugyanis az MSZP is támogatja.

Hiller nőt jelölne államfőnek

Itthon2005.02.25, 07:18

Hiller István, az MSZP elnöke szerint jót tenne az országnak, ha a következő államfő nő lenne. Gönczöl Katalin nem vállalja a jelölést - írja a Népszabadság.

Már alakulnak az MSZP-s körök

Itthon2005.02.05, 22:07

Szombaton két társaság is alakult a Sikeres Magyarországért Mozgalom keretében. A Hiller István MSZP-elnök által pénteken közzétett felhívásra megalakult a Sikeres Szigethalomért Társaság és Sikeres Pesterzsébetért Társaság.

Polgári köröket akar az MSZP is

Itthon2005.02.04, 16:25

Az MSZP mozgalmat indít a sikeres Magyarországért - jelentette be Hiller István pártelnök pénteken. Javaslata: a településeken alakuljanak olyan társaságok, amelyek az Európai Unió következő költségvetéséből Magyarországra érkező források felhasználását terveznék meg.

Orbán a legjobban fizetett pártelnök

Itthon2005.02.01, 15:01

Idén is nyilvánosságra hozták az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatát. A pártelnökök vagyona nem változott jelentősen az elmúlt egy évben. Továbbra is Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kapja a legmagasabb fizetést, miközben Hiller István, az MSZP elnöke és Dávid Ibolya, az MDF elnöke nem kap pártelnöki fizetést a vagyonnyilatkozatok szerint. A frakcióvezetők vagyona szintén nem gyarapodott jelentősen.

Az MSZP már a választásokra készül

Itthon2005.01.29, 15:23

Az MSZP megkezdte a parlamenti képviselőjelöltek állítását a 2006-os országgyűlési választásokra, és arra szólította fel szervezeteit, hogy ezt június 30-ig zárják le - mondta Hiller István, az MSZP elnöke a párt kétnapos elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón Tapolcán.

Népművelő műsor a Big Brother ellen

Tévé2005.01.27, 14:14

Részben a világhírű valóságshow ellenében készült el Nagy-Britanniában az olvasást népszerűsítő Big Read, amelynek magyar változata márciusban kerül képernyőre. A műsorról és a vele egy időben zajló művelődési programsorozatról Hiller István kulturális miniszter és Rudi Zoltán, az MTV elnöke közösen számoltak be.

Feloszlatták a vasi MSZP-t

Itthon2005.01.22, 15:49

Az MSZP etikai bizottságának kezdeményezésére a párt elnöksége feloszlatja Vas megyei szervezeteit - jelentette be az MSZP elnöke, Hiller István. A drasztikus lépést a vasi szocialisták sorozatos botrányaival indokolták. A különböző helyi érdekcsoportok fiktív tagtoborzással, nemi erőszakkal, rágalmazással vádolták egymást, több vezetőjük ellen a rendőrség is nyomoz.

Februárra meglesz Hiller utóda

Itthon2005.01.17, 14:52

Mire Hiller István távozik kultuszminiszteri posztjáró, meglesz az utód - ígérték a Kormányszóvivői Irodán. Várhatóan a keddi MSZP-elnökségi ülésen is szóba kerül, ki lehet az új kulturális miniszter.

Februárban távozik a miniszteri székből Hiller

Itthon2005.01.16, 10:32

Február közepén lemond kulturális miniszteri posztjáról Hiller István MSZP-elnök. Hiller pártelnökké választása után megígérte, hogy a 2006-os választási kampány előtt távozik a miniszteri székből.

Hiller hiányzott a legtöbbször a kormányülésekről

Itthon2005.01.13, 15:34

A Gyurcsány-kormány tavalyi nyolc üléséről Hiller István kulturális miniszter hiányzott a legtöbbször, összesen háromszor. A miniszterelnök kétszer nem ment el kormánya ülésére. A Medgyessy Péter vezette előző kormányból maga a volt kormányfő vezeti a hiányzási listát, 12 alkalommal. Igaz, Medgyessy lemondása után bejelentette, hogy bár jogilag még 30 napig miniszterelnök, nem vesz részt a munkában. Medgyessyt Csillag István, Hiller István és Bárándy Péter követi a sorban. Több miniszter, például Kiss Péter egyszer sem hiányzott egész évben.

Vizsla 2004

Techbázis2004.12.23, 10:45

2004-ben naponta százezer látogató jóval százmillió feletti számú keresőkérdést írt be a Vizslába. Ha egymás mellé, egyetlen sorba felírnánk - átlagos betűmérettel - az összes keresőszót, 4000 km hosszan sorakoznának egymás után a szavak és kifejezések. Ezt a szóözönt rendezgetve, gyakoriságokat elemezve néztük meg, kire és mire kerestek 2004-ben a legtöbbet a magyar weben.  

Az MSZP a nemzetpolgárság intézményét sürgeti

Itthon2004.11.13, 18:13

A szocialista párt azt várja a kormánytól, hogy alkossa meg a "nemzetpolgárság" fogalmának jogi intézményét, amely Hiller István pártelnök szerint egyesítené a határokon túli magyarság jogos igényeit, illetve a Magyar Köztársaság lehetőségeit. Orbán Viktor úgy látja, hogy akik nemmel érvelnek a kettős állampolgárság kapcsán, azok is valójában igennel szavaznának. Az egyetlen szlovákiai magyar napilap, a pozsonyi Új Szó, a magyarországi pártcsatározásokról ír.

A külhoni útlevél sem oldja meg a problémát

Itthon2004.11.11, 16:22

Hiller István kulturális miniszter szerdán bejelentette: a kormány külhoni útlevéllel, szülőföldalappal és munkahelyteremtési programmal kívánja támogatni a határon túli magyarokat. A Fidesz szerint a kormány menekülőpályát keres a Magyar Állandó Értekezlet előtt, míg a miniszterelnök egyik tanácsadója szerint a státustörvény kibővítéséről van szó, amit már régóta terveztek. Kolláth György alkotmányjogász úgy látja: a probléma kezelésére sem a kettős állampolgárság, sem a külhoni útlevél nem megoldás.

Hiller: védekezés helyett támadni fog az MSZP

Itthon2004.10.24, 21:02

"Magyarországon a baloldal kezdi visszanyerni a hitét, az önbizalmát, azt a képességet, amivel egy politikai erő győzhet" - mondta Hiller István, az MSZP új elnöke egy soproni lakossági fórumon. Szerinte komoly esély nyílt arra, hogy az MSZP 2006-ban újra győzzön.

Hiller István lett az MSZP új elnöke

Itthon2004.10.18, 09:08

Hiller István eddigi alelnököt választotta új elnöknek az MSZP kongresszusa, Szekeres Imre pedig elnökhelyettes lett. Az országos választmány élére Simon Gábor került. Záróbeszédében az új pártelnök közölte, profi és meggyőző lesz az új pártvezetés.

Zuschlag kész lemondani képviselői mandátumáról

Itthon2004.10.17, 11:37

Zuschlag János kész lemondani képviselői mandátumáról, mert szerdán a Terror Háza előtt az elhurcolt zsidókkal kapcsolatban viccelődött. A szocialista képviselő lemondásáról az őt jelölő kiskunhalasi pártszervezetnek kell döntenie. Hiller István MSZP-elnök szerint "több történt, mint néhány buta és megfontolatlan mondat".

Hiller felkészült az elnökségre

Itthon2004.10.17, 09:48

Hiller István, az MSZP szombaton megválasztott új elnöke felkészültnek tartja magát a pártelnöki poszt ellátására. A politikus a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában hangsúlyozta, hogy az MSZP célja, hogy nyerjen a 2006-os országgyűlési választásokon, és számot vetett azzal, hogy csak két év van hátra a választásokig. Az elnök kijelentette, hogy nincs olyan szocialista politikus, akivel ne tudna együtt dolgozni.

Medgyessy levélben búcsúzik a szocialistáktól

Itthon2004.10.15, 07:43

A vezetők fele biztosan lecserélődik az MSZP pénteken kezdődő tisztújító kongresszusán, Kovács László után a szocialista párt elnöke szombaton szinte bizonyosan Hiller István lesz - írja a Népszabadság. Medgyessy Péter volt miniszterelnök személyesen nem vesz részt a kongresszuson, a Népszabadság pénteki számában megjelent levelében köszön el a szocialistáktól. Levelét azzal zárja, hogy még korainak tartaná, hogy személyesen vegyen részt az MSZP összejövetelén.

Elnököt választ szombaton az MSZP

Itthon2004.10.15, 21:19

Szombaton eldől, Hiller Istvánt vagy Szekeres Imrét választják-e a szocialisták elnöküknek. A Hungexpón tartott tisztújító kongresszuson akár a teljes vezérkar lecserélődhet.

Hiller már megnevezte csapatát

Itthon2004.10.15, 15:06

Szombaton eldől, Hiller Istvánt vagy Szekeres Imrét választják-e a szocialisták elnöküknek. A Hungexpón tartott tisztújító kongresszuson akár a teljes vezérkar lecserélődhet. Az esélyesebbnek tartott Hiller csütörtökön megnevezte azokat az embereket, akikkel együtt szeretne dolgozni. Vadai Ágnest, Kállai Katalint, Juhász Ferencet, Veres Jánost, Újhelyi Istvánt, Mesterházy Attilát, Mandur Lászlót, Steiner Pált, Szekeres Imrét, Kiss Pétert, Lamperth Mónikát és Lendvai Ildikót említette. Medgyessy Péter volt miniszterelnök az előzetes tervekkel ellentétben nem vesz részt a pénteken kezdődő kongresszuson.

Hiller megnevezte, kit látna szívesen az elnökségben

Itthon2004.10.14, 18:42

Hiller István   kulturális miniszter, az MSZP alelnöke és pártelnök-jelöltje a fővárosi kongresszusi küldöttek csütörtöki találkozóján megnevezte azokat, akikkel megválasztása esetén szívesen dolgozna együtt az országos elnökségben.

Toller már nem akar MSZP-elnök lenni

Itthon2004.10.08, 12:38

Toller László pécsi polgármester bejelentette, hogy sem az MSZP elnöki posztjára, sem más párttisztségre nem jelölteti magát a jövő héten kezdődő szocialista kongresszuson. Elvállalta viszont a kormányfő mellett működő önkormányzati tanácsadó testület vezetését. Toller visszalépésével már csak ketten maradtak versenyben az MSZP elnöki posztjáért: Hiller István kultuszminiszter és Szekeres Imre.

Letette az esküt az új kormány

Itthon2004.10.04, 15:50

Az Országgyűlés hétfői ülésén letette az esküt az új kormány. Gyurcsány Ferenc kormányfő a jelöltek ismertetésekor azt mondta: van, akin ő változtatott és van, akinek magán kell változtatnia. Gyurcsány utalt arra, hogy reményei szerint Hiller István kultuszminiszter lesz az MSZP elnöke.

Már csak hárman küzdenek az MSZP elnökségért

Itthon2004.10.04, 12:29

Lamperth Mónika belügyminiszter, és Jánosi György visszalépett a párt elnöki posztjáért folyó küzdelemből. Már csak Hiller István, Szekeres Imre és Toller László maradtak versenyben. Jánosi ráadásul nem szerezte meg a kellő számú támogatást a választmányi elnöki posztra.

Molnár Gyula az MSZP budapesti elnöke

Itthon2004.10.03, 09:15

A párt budapesti küldöttgyűlésén Molnár Gyulát választották a szocialisták budapesti szervezetének új elnökévé. A tanácskozáson elhangzott: a fővárosi szocialisták azt szeretnék, hogy Budapestet szocialista főpolgármester vezesse. Szimpátiaszavazást is tartottak a közeljövőben megválasztandó új pártelnökről: a budapesti szocialisták többsége Hiller Istvánt, a nemzeti kulturális örökség miniszterét szeretné ezen a poszton látni.

Vastapsot kapott Hiller az elnökjelöltek bemutatkozóján

Itthon2004.09.12, 10:23

Péntek délután a budapesti MSZP-s párttagok előtt mutatkozott be az öt elnökjelölt a Thália Színházban. Egyedül Hiller István kultuszminiszter, az MSZP alelnöke mondta ki direktben, hogy ő akar lenni a pártelnök, a többiek inkább az összefogást és a kölcsönös baráti viszonyt emlegették. Mindenki a változás szükségességét hangsúlyozta, Hiller egyenesen radikálisnak hirdette magát. Bár a jelöltek érdekes kérdéseket kaptak, volt olyan néző, aki elaludt a rendezvény alatt.

Hiller: "Élvezem a versenyt"

Itthon2004.09.12, 10:33

Az MSZP-s elnökjelöltek budapesti bemutatkozó rendezvénye után készített interjút az [origo] Hiller Istvánnal, a legesélyesebbnek tartott jelölttel. Elmondta: nem tartja életszerűnek, hogy aki pártelnök lesz, az azonnal lemondjon kormányzati pozíciójáról. A főállású pártelnökséget a kampány előkészítésétől kezdve tartja fontosnak.

Gyurcsány tájékoztatta programjáról a választmányt

Itthon2004.09.04, 16:09

Hiller István, az MSZP alelnöke szerint a Gyurcsány-kormány programja összhangban lesz az MSZP új programjával. Ez azután hangzott el, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt tájékoztatta formálódó programjáról a párt országos választmányát.

Hiller már a kongresszuson megnevezné csapatát

Itthon2004.09.03, 16:32

Pénteken találkozott az MSZP jelölőbizottsága a hat elnökjelölttel. A megbeszélésen megállapodtak a nyolc nyilvános bemutatkozó rendezvény részleteiről. A jelöltek vállalták, hogy a kampány során nem beszélnek a többi jelöltről. Hiller István azt szorgalmazza, hogy a jelöltek már a kongresszuson nevezzék meg, kikkel dolgoznának szívesen együtt.

Klubokba vinnék a szerethető MSZP-t az elnökjelöltek

Itthon2004.09.01, 14:16

Kedden nyilvánosságra hozta az MSZP az elnökjelöltek programvázlatát. A hat jelölt mindegyike a változtatás szükségességét hangoztatta írásában. Hiller István alelnök, a legesélyesebbnek tartott jelölt egyenesen radikálisnak nevezi magát, csakúgy, mint Gyurcsány Ferenc kormányfőjelölt.

Hatan küzdenek az MSZP elnöki székéért

Itthon2004.08.31, 17:03

Hat jelölt indul neki az MSZP elnöki székéért folyó versenynek: Hiller István, Jánosi György, Lamperth Mónika, Szekeres Imre, Szili Katalin és Toller László nyolc nyilvános vitán érvelnek majd a tagság előtt.

Egymásnak adják a kilincset a miniszterek Gyurcsánynál

Itthon2004.08.27, 15:18

Folyamatosan érkeztek a miniszterek Gyurcsány Ferenchez a sportminisztériumba. Pénteken Hiller István kulturális, Csillag István gazdasági, Göncz Kinga esélyegyenlőségi, Bárándy Péter igazságügyi miniszter keresi fel a miniszterelnök-jelöltet, csütörtökön Kiss Péter kancelláriaminiszterrel találkozott Gyurcsány a Miniszterelnöki Hivatalban, és tárgyalt már Draskovics Tibor pénzügyminiszterrel és Lamperth Mónika belügyminiszterrel is.  

Lamperth indul az MSZP-elnökségért

Itthon2004.08.23, 18:02

Lamperth Mónika megerősítette, hogy vállalja a jelölést az MSZP elnöki tisztségére. Lamperth Mónika mellett eddig Hiller István alelnök nyilatkozott hivatalosan arról, hogy vállalja a jelölést. A pártszervezetek augusztus elejéig 14 politikust jelöltek az MSZP elnöki posztjára, közülük Mandur László, Mesterházy Attila és Újhelyi István úgy nyilatkozott, hogy nem indul a tisztségért.

Ma kiderül, ki az MSZP miniszterelnök-jelöltje

Itthon2004.08.21, 11:07

Elkezdődött az MSZP és az SZDSZ szombati koalíciós egyeztetése, ahol tárgyalnak a kormányzás prioritásairól, valamint szó lesz a leendő miniszterelnök személyéről. Ezután összeül az MSZP elnöksége, választmánya és frakciója is. Több mint valószínű, hogy a kormányfői posztért Gyurcsány-Kiss párbaj lesz annak ellenére, hogy pénteken felmerült Szili Katalin, Hiller István és Veres János neve is.

Hiller, Szili, Veres is kormányfőjelölt lehet

Itthon2004.08.21, 00:09

Az [origo] több forrásból megerősített információi szerint pénteken megbeszélést folytatott Kiss Péter kancelláriaminiszter és Gyurcsány Ferenc távozó sportminiszter. Mindketten kijelentették, hogy ringbe szállnak a miniszterelnöki posztért. Az MSZP megyei elnökeinek esti ülése után azonban kiderült, hogy lehetséges jelöltként felmerült Hiller István kulturális miniszter, Szili Katalin országgyűlési elnök, és Veres János pénzügyminisztériumi politikai államtitkár is.

Az elemzők szerint ez az eddigi legmélyebb koalíciós válság

Itthon2004.08.19, 18:43

Az [origo] által kora délután megkérdezett politológusok szerint megjósolhatatlan, melyik fél kerül ki győztesen a koalíciós válságból. Kéri László szerint a rendszerváltás óta nem volt példa ilyen mély koalíciós válságra. Simon János szerint Medgyessy Péter miniszterelnök azért jelentette be most a kormányátalakítást, mert úgy érezhette: az SZDSZ a korrupciós ügyek, az MSZP pedig az elnökválasztás miatt meggyengült. A politológus szerint a miniszterelnöki posztra leginkább Kiss Péter kancelláriaminiszter az esélyes, de szóba jöhet Lendvai Ildikó frakcióvezető vagy Szekeres Imre alelnök is.

Az SZDSZ már nem bízik Medgyessyben

Itthon2004.08.18, 21:06

Négy miniszteri poszton lesz változás a kormányban: Burány Sándor munkaügyi minisztert Szekeres Imre váltja, Gyurcsány Ferenc sportminisztert Baráth Etele, Veres János pedig fejlesztési miniszter lesz - jelentette be Medgyessy Péter. A miniszterelnök kirúgta Csillag István SZDSZ-es gazdasági minisztert is. Az SZDSZ viszont nem ért egyet a kormányátalakítással, ezért nem jelöl új embert Csillag helyére. A vitás kérdésekről csütörtökön koalíciós tárgyalás kezdődik.

Tizennégy elnökjelölt az MSZP-ben

Itthon2004.08.04, 14:43

Szili Katalin, Lamperth Mónika, Hiller István, Jánosi György, Juhász Ferenc, Mandur László, Mesterházy Attila, Szekeres Imre, Toller László és Veres János is lehet az MSZP új elnöke - írja a Népszabadság. A 14 jelöltből 5 már bejelentette: nem akar elnök lenni.

Gyurcsány miatt meneszthették a kormányszóvivőt

Itthon2004.08.02, 17:22

Valószínűleg a kormányátalakításról is tárgyal Medgyessy Péter vezető MSZP-politikusokkal és szocialista miniszterekkel. A találkozón Kovács László pártelnök, Szekeres Imre és Hiller István alelnök, Lendvai Ildikó frakcióvezető, Lamperth Mónika, Jánosi György, Juhász Ferenc és Burány Sándor elnökségi tag vesz részt. A találkozón valószínűleg szó lesz Gál J. Zoltán kormányszóvivő menesztéséről is, mivel több munkatársa szerint Gál J. felmentése Gyurcsány Ferenc sportminiszterhez való "szakmai közelségének" tudható be.

Hiller Gyurcsány intelmei alapján írt programot

Itthon2004.07.06, 17:44

Hiller István, az MSZP elnöki tisztségére készülő politikus új programot írt az MSZP-nek. A szöveg több tekintetben is eleget tesz azoknak a javaslatoknak, amelyeket Gyurcsány Ferenc még 2001 tavaszán írt le. A vitairat szerint a Fidesz tekintély-mániás és faragatlan, az MSZP viszont okos és elegáns.