Hillary Clinton

címke rss

Egykori riválisa támogatja Clintont

Itthon2016.07.12, 18:14

Mégis támogatja Bernie Sanders vermonti demokrata szenátor, Hillary Clintont. Egység. Így jellemezhetõ a két demokrata párti politikus kampánybeszéde, melyben bejelentették: együttmûködnek. Céljuk, hogy egyesítsék a demokratákat és legyõzzék Donald Trumpot.

Új vizsgálatot indít az amerikai külügy Clinton levelezései miatt

Nagyvilág2016.07.08, 08:43

Újraindítja az amerikai külügyminisztérium a belsõ vizsgálatot Hillary Clinton volt külügyminiszter és munkatársai e-mail-botrányának ügyében – jelentette be a külügyi szóvivõ helyi idõ szerint csütörtökön késõ este.

Az FBI igazgatója szerint Hillary Clinton nagyon hanyag volt

Nagyvilág2016.07.07, 21:44

Az FBI igazgatója szerint Hillary Clinton külügyminiszterként hanyagul kezelte a titkosított információkat, de nem volt bizonyíték arra, hogy szándékosan megsértette a törvényt.

Obama reptetné Clinton kampányát

Nagyvilág2016.07.07, 18:32

Hillary Clinton és Barack Obama együtt kampányoltak Észak-Karolinában, ami nagyon jól jött Clintonnak: az FBI igazgatója ugyanis keményen kritizálta az egykori külügyminisztert a szerverügy miatt, bár vádemelést nem javasolt. Közben Donald Trumpnak azt kellett bizonygatnia: nem szereti Szaddám Huszeint.

Nem indítanak eljárást Hillary Clinton ellen

Nagyvilág2016.07.07, 04:35

Nem indítanak eljárást a Demokrata Párt várható elnökjelöltje, Hillary Clinton ellen elektronikus levelezésének hanyag kezelése miatt - jelentette be helyi idõ szerint szerdán Loretta Lynch igazságügyi miniszter.

Egy elnökjelölt Twitter nélkül már vesztett is

Techbázis2016.07.06, 12:26

Donald Trump rendszerint éles szóváltásba keveredik ellenfeleivel a Twitteren. Vajon a 140 karakteres minivita elég ahhoz, hogy egy képviselõ megnyerjen egy választást? Kik azok, akik a közösségi médiában zajló kampányok mögött állnak?

A Wikileaks nyilvánosságra hozta Hillary Clinton iraki háborúval kapcsolatos leveleit

Nagyvilág2016.07.06, 08:35

A Wikileaks kiszivárogtató portál nyilvánosságra hozta Hillary Clinton, az amerikai Demokrata Párt várható elnökjelöltjének több mint 1200 olyan e-mailjét, amelyet még külügyminiszterként írt és küldött el az iraki háborúval kapcsolatban, és amelyet szabályellenesen a magánszerverén tárolt.

Nem emel vádat Hillary Clinton ellen az FBI

Nagyvilág2016.07.05, 17:55

Ne emeljenek vádat Hillary Clinton, a demokraták várható elnökjelöltje ellen - ezt javasolta James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója keddi washingtoni sajtótájékoztatóján az amerikai politikai élet egyik központi kérdésévé vált e-mail-botrány ügyében folytatott nyomozás eredményeit ismertetve. 

Az FBI kihallgatta Hillary Clintont

Nagyvilág2016.07.03, 11:56

Hosszú meghallgatáson vett részt Hillary Clinton az FBI székházában. A szövetségi nyomozók azt vizsgálják, Clinton külügyminiszterként törvénytelenül használta-e saját szerverét levelezései során. A hírek szerint az elnökjelölt megúszhatja a vádemelést. 

A politikuscsemeték sem nyomorognak – Less be Clinton és Trump gyerekeinek luxuséletébe

Life.hu2016.07.01, 17:31

Korábbi cikkeinkben már bemutattuk a két amerikai elnökjelölt otthonát: Hillary és Bill Clinton holland gyarmati stílusban épült családi házát és Donald és Melania Trump meglehetõsen giccses luxus penthouse lakását. Na de mi a helyzet a politikuscsemetékkel? Vajon az elnökjelöltek ivadékai milyen körülmények között tengetik életüket?

Hillary Clinton szobrot kapott Albániában

Kultúra2016.06.30, 17:52

Szobrot állítottak Hillary Clintonnak egy albán városban, hogy ezzel köszönjék meg, amit a nemzetközi politikában az országért tett.  

Clinton és Trump mellett is van alternatíva

Nagyvilág2016.06.23, 07:38

Gary Johnson libertárius amerikai elnökjelölt és alelnökjelöltje, Bill Weld egy szerda esti tévémûsorban fejtette ki, hogy pártjuk miben különbözik Hillary Clinton demokrata párti és Donald Trump republikánus várható elnökjelölttõl, valamint, hogy milyen alternatívát kínálnak a választóknak.

Csökkent Hillary Clinton elõnye

Nagyvilág2016.06.21, 16:01

Míg pár nappal ezelõtt még több mint 10 százalékpontos Hillary Clinton elõnyt mutattak a felmérések, addig most már csak 4-5 százalékpont az elõnye Donald Trumppal szemben. Nagyon megerõsödtek a kis pártok jelöltjei is. 

Megjelentek az elsõ hivatalos fotók Hillary Clinton unokájáról

Life.hu2016.06.21, 09:42

Hillary Clinton és Bill Clinton lánya, Chelsea Clinton a napokban világra hozta kisfiát, Aidant-t, akit hétfõn már haza is vihettek, így a fotósoknak hála, megszülettek az elsõ hivatalos fotók a kicsirõl.

Clintonékhoz is beugrott a gólya: Hillary és Bill lánya megszülte a második gyermekét

Life.hu2016.06.20, 14:02

Kétszeres nagymama lett Hillary Clinton, miután lánya, Chelsea életet adott második gyermekének, Aidannek.

Bernie Sanders nem támogatja Hillary Clinton elnökjelöltségét

Nagyvilág2016.06.17, 05:40

Bernie Sanders vermonti demokrata szenátor, Hillary Clinton vetélytársa az elnökjelöltségért folytatott küzdelemben, csütörtökön este videoüzenetben fordult támogatóihoz.

A szakszervezetek Clinton mögé álltak

Nagyvilág2016.06.16, 21:09

Hillary Clintont látná legszívesebben elnökként az AFL-CIO, amely 56 tagszervezetével és csaknem tizenhárom milliós tagságával az Egyesült Államok legnagyobb s egyben legbefolyásosabb szakszervezeti szövetsége.

Donald Trump: Belgium gyönyörû város

Nagyvilág2016.06.16, 11:36

Donald Trumpnak nem megy a földrajz, szerinte Belgium egy város. De legalább szép.

Ezt gondolja a világról Hillary Clinton és Donald Trump

Nagyvilág2016.06.16, 06:06

Június elsõ hete óta biztosan tudjuk: november 8-án Hillary Clinton és Donald Trump csap össze az amerikai elnökválasztáson. Mindketten kampányesemények százain vannak túl, ez pedig elég volt arra, hogy nagyjából kiderüljön: mit gondolnak hazájuk és a világ lényeges dolgairól. Az Origo ezek alapján most összeszedte azokat a kérdéseket és válaszokat, amelyek nem csak az Egyesült Államok, hanem a világ többi országa számára is relevánsak lehetnek: melyikük mirõl mit gondol. Hitte volna, hogy az abortusz körüli kérdésekben és Vlagyimir Putyin szerepében például egyetértenek? Böngéssze végig, milyen világot képzel el a bolygó leendõ leggbefolyásosabb ...

Clinton nyerte az utolsó demokrata elõválasztást

Nagyvilág2016.06.15, 06:04

A részeredmények szerint Hillary Clinton nyerte helyi idõ szerint kedden az amerikai szövetségi fõvárosban, Washingtonban rendezett, utolsó elõválasztást az elnökjelöltségért folyó demokrata küzdelemben.

Érdekességek Hillary és Bill Clinton családi fészkérõl

Life.hu2016.06.15, 12:16

Ha már korábbi cikkünkben közelebbrõl is bemutattuk, sõt néhány meglepõ érdekességet is elárultunk a republikánus elnökjelöltté lett ingatlanmogul, Donald Trump káprázatos luxusotthonáról, akkor most jöjjön a másik oldal is – lássuk, milyen házban éldegél a demokrata elnökjelölt Hillary és az exelnök Bill Clinton.

Tagadja a Google, hogy kivételez Hillary Clintonnal

Techbázis2016.06.13, 15:59

A Google tagadja a SourceFed azon feltételezését, hogy Hillary Clinton javára manipulálják a keresési eredményeket, ezzel torzítva az elnökjelöltségért folyó harcot.

Terrortámadás: volt, aki halottak alatt vészelte át a mészárlást

Nagyvilág2016.06.13, 14:18

Súlyos személyiségzavara volt korábbi felesége szerint Omar Mateennek, aki szombat éjszaka ötven embert megölt, és legalább ugyanennyit megsebesített egy floridai melegbárban Amerika történetének legtöbb áldozatot követelõ lövöldözésében. Egyre több beszámoló érkezik a túlélõktõl is: volt olyan, aki holttestek alá bújva menekült meg, az áldozatok azonosítása még napokig eltarthat. Donald Trump szerint az ország gyenge vezetése a tragédia oka, Hillary Clinton viszont úgy gondolja, ellenfele politikai haszonszerzésre használja az esetet. 

Hillary Clinton országosan is vezet Trump elõtt

Nagyvilág2016.06.11, 20:19

Jelentõs az elõnye Hillary Clintonnak Donald Trump elõtt a legfrissebb felmérések szerint. A megkérdezettek 46 százaléka szavazna a demokraták várható elnökjelöltjére, míg Trumpot csak 35 százalék támogatná.

Twitteren háborúzik Clinton és Trump

Techbázis2016.06.10, 12:45

A közösségi médiában kezdett csatározni egymással Hillary Clinton és Donald Trump, a demokrata elnökjelölt háromszavas bejegyzése a legtöbbet megosztott posztja lett.

Bajban lehet Donald Trump

Nagyvilág2016.06.09, 20:13

Nem alakult jól az elmúlt hét Donald Trump számára: egy szövetségi bíróra tett, sokak szerint rasszista megjegyzéseivel nemcsak a választók egy részét, de fontos republikánus politikusokat is magára haragított. Ráadásul a pénz sem gyûlik úgy a kampányhoz, ahogy azt eltervezték, ezért a sikerhez külsõ támogatókra kell támaszkodnia. 

Nõi alelnöke lenne Hillary Clintonnak

Nagyvilág2016.06.10, 10:41

Joe Biden alelnök és a demokraták balszárnyán álló, befolyásos Elizabeth Warren is bejelentette, hogy támogatja a volt külügyminiszter, Hillary Clinton elnökjelöltségét. Sajtóhírek szerint ugyanakkor Clinton állítólag fontolgatja, hogy Elizabeth Warrent választja alelnökjelöltjéül.

Egyvalaki biztosan örül Hillary Clintonnak

Nagyvilág2016.06.08, 15:25

Most, hogy Barack Obama is gratulált neki, Hillary Clintont már tényleg csak a matematika ütheti el attól, hogy õ legyen a demokrata elnökjelölt. Bernie Sanders is inkább a számokban, mintsem a valóságban bízik. A nevetõ harmadik pedig Donald Trump. 

Gyõzelmet ígért a republikánusoknak Donald Trump

Nagyvilág2016.06.08, 05:14

Az elsõ eredmények alapján New Jerseyben Hillary Clinton, Észak-Dakotában Bernie Sanders nyert kedden a demokrata elnökjelölt-aspiránsok közül, a nap folyamán az Egyesült Államok hat államában tartottak elõválasztásokat, s a többi négy államban is Clinton gyõzelmét jelzik az elsõ felmérések.

Jobb, ha belenyugszunk: Clinton vagy Trump lesz az elnök

Nagyvilág2016.06.07, 16:32

Sokszor jósolták már, de most már szinte tényleg valóság: Clinton–Trump-küzdelem lesz a Fehér Házért. Az egyetlen, ami az utolsó elõtti, egyébként jelentõs elõválasztási körön kívül ebbe belekavarhat, az a Demokrata Párt nyári konvenciója. Legalábbis Bernie Sanders ezt hiszi.

Clinton és Trump küzdhet az amerikai elnökségért

Nagyvilág2016.06.07, 08:26

Hillary Clinton megszerezte a szükséges számú támogatót ahhoz, hogy a demokrata párt valószínû elnökjelöltje lehessen - jelentette hétfõn az AP hírügynökség, saját számításai alapján.

Puerto Ricóban is nyert Hillary Clinton

Nagyvilág2016.06.06, 06:45

Több mint hatvan százalékos szavazataránnyal Hillary Clinton nyerte meg az amerikai elnökválasztásra készülõ demokraták elõválasztását Puerto Ricóban Bernie Sanders vermonti szenátor elõtt. A volt külügyminiszter - aki spanyol nyelvû Twitter-üzenetében köszönte meg támogatóinak a voksokat - ezzel egészen közel került ahhoz, hogy õ legyen a Demokrata Párt elnökjelöltje.

Hillary magabiztosan vezet Trump és Sanders elõtt is

Nagyvilág2016.06.05, 11:40

Hillary Clinton, az amerikai demokraták esélyes elnökjelöltje több mint tíz százalékkal vezet Donald Trump, a republikánusok várható elnökjelöltje elõtt a legutóbbi közvélemény-kutatás szerint.

Fej fej mellett Clinton és Sanders Kaliforniában

Nagyvilág2016.06.02, 10:15

Hibahatáron belül van a különbség Hillary Clinton és Bernie Sanders támogatottságában a kaliforniai demokrata választók között.

Bánkódik a Hillary Clinton levelezését feltörõ hacker

Nagyvilág2016.05.26, 06:33

Beismerte bûnösségét egy egyesült államokbeli bíróságon a Guccifer álnéven ismertté vált romániai hacker, akit azzal vádolnak, hogy feltörte számos román és amerikai magas rangú politikus elektronikus postaládáját.

Hillary Clinton: Trump csõdbe vinné az Egyesült Államokat

Nagyvilág2016.05.24, 09:33

Hillary Clinton szerint Donald Trump csõdbe vinné az Egyesült Államokat. A volt külügyminiszter most a vetélytársa külpolitikai állásfoglalásai után a republikánus elnökjelölt-aspiráns üzleti ügyeit vette célba. 

Hillary Clinton keményen bírálta Donald Trumpot

Nagyvilág2016.05.20, 08:02

Az amerikai demokraták esélyes elnökjelöltje, Hillary Clinton "túlságosan kiegyensúlyozatlannak" mondta várható republikánus vetélytársát, Donald Trumpot ahhoz, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen.

Clinton egyre közelebb kerül az elnökjelöltséghez

Nagyvilág2016.05.18, 06:01

Szoros gyõzelmet aratott a kedden tartott demokrata párti elõválasztáson Hillary Clinton volt külügyminiszter Kentucky államban. Oregonban a republikánusoknál Donald Trump, a demokratáknál pedig Bernie Sanders nyert.

Bill Clinton is szerepet kapna Hillary mellett

Nagyvilág2016.05.16, 08:25

Elnökké választása esetén Hillary Clinton a férjére, Bill Clinton volt amerikai elnökre bízná a gazdaság fellendítését. A demokraták várható elnökjelöltje errõl Kentuckyban beszélt egy kampányrendezvényen. Ebben a középnyugati szövetségi államban, illetve Oregonban kedden lesznek az elõválasztások.

Donald Trump nyert Nebraskában és Nyugat-Virginiában is

Nagyvilág2016.05.11, 08:10

Donald Trump nyerte a republikánusok nebraskai és nyugat-virginiai elõválasztását. A demokraták csak Virginiában szavaztak, a szoros versenyben Bernie Sanders nyert 51 százalékkal.

Román faluból törhették fel Clinton leveleit

Techbázis2016.05.05, 12:18

A Guccifer nevû hacker állítása szerint kétszer is feltörte Hillary Clinton privát email-szerverét, amelyen keresztül két gigabájtnyi érzékeny adatot is letöltött. Szerinte bárki meg tudta volna ezt tenni, annyira gyenge volt a szerver biztonsága. A Clinton-kampány szerint soha nem törték fel a szervert.

Szinte biztos, hogy Trump elnökjelölt lesz

Nagyvilág2016.05.04, 08:20

Donald Trump üzletember nagy fölénnyel megnyerte a republikánus elõválasztást Indiana államban. Egyik ellenfele, Ted Cruz szenátor erre bejelentette, hogy befejezi elnökválasztási kampányát. A Republikánus Párt elnöke szerint Trump lesz a jelöltjük. A demokratáknál Bernie Sanders szenátor legyõzte Hillary Clinton volt külügyminisztert.

Obama Trumpon és Clintonon poénkodott

Nagyvilág2016.05.01, 21:12

Barack Obama odaszúrt Donald Trumpnak és Hillary Clintonnak is a fehér házi tudósítóknak rendezett gálavacsorán. Az elnök Kobe Bryant szavaival zárta a beszédét.

Borulhat az amerikai kampányfinanszírozási rendszer

Gazdaság2016.04.29, 10:31

A Demokrata Pártban a papírforma látszik érvényesül, bár már az is meglepõ, hogy a kis adományokból kampányoló Sanders képes volt megszorongatni Clintont. A republikánusoknál azonban évtizedes trendeket boríthat fel Trump gyõzelme. Az amerikai választásokon évtizedek óta nem jutottak ilyen sokáig a kis donorok által finanszírozott jelöltek.

Bernie Sanders megválik több száz emberétõl

Nagyvilág2016.04.28, 10:20

Több száz munkatársától megválik a demokraták elnökjelölt-aspiránsa. Szóvivõje azzal magyarázta a lépést, hogy már csak tíz államban tartanak elõválasztást, a kevesebb munka kevesebb embert igényel.

Trump és Clinton nyerték a legtöbb támogatót

Videó2016.04.27, 17:36

Donald Trump republikánus elnökjelölt-jelölt ötbõl öt államban nyert, míg Hillary Clinton demokrata elnökjelölt-aspiráns ötbõl négy államban lett befutó az amerikai elnökjelöltségi elõválasztásokon.

Trump óriásit nyert

Nagyvilág2016.04.27, 07:48

Donald Trump az elnökjelöltségért versengõ republikánus politikus ötbõl öt államban nyerte az elõválasztási küzdelem legújabb fordulóját. A demokratáknál Hillary Clinton ötbõl négy államban gyõzött.

Pénz, prostik és szex: Dan Bilzerian újra hergeli a népet!

Life.hu2016.04.26, 08:38

A milliomos pókerjátékos imádja a szép nõket és a méregdrága fegyvereket. Ezt nem is titkolja, sõt az Instagram-oldalán szinte naponta posztol valami botrányosat.

Clinton és Trump is nagyot szakíthat

Nagyvilág2016.04.25, 11:20

Öt államban tartanak elõválasztást kedden, és mindenhol az éllovasnak, Hillary Clitonnak és Donald Trumpnak van nagyobb esélye nyerni. Két riválisuk mindent megtesz, hogy ezt megakadályozza, ezért koordinálják a kampányukat, hogy minél több államot elvigyenek Trump elõl.

Clinton és Trump nyert New Yorkban

Nagyvilág2016.04.20, 10:19

A demokratáknál Hillary Clinton, a republikánusoknál Donald Trump nyerte meg a New York-i elõválasztást. Ez fontos gyõzelem volt mindkét elnökjelölt-aspiránsnak, hiszen ezzel elhúzhattak a versenytársaik elõl.