Hillary Clinton

címke rss
Donald Trump, az egyik legsikeresebb amerikai elnök

Donald Trump, az egyik legsikeresebb amerikai elnök

Donald Trump már 1988 óta gondolkodott azon, hogy elinduljon az amerikai elnökválasztáson, végül erre Barack Obama elnöksége és tevékenysége miatt szánta rá magát. Minden idők egyik legkeményebb választási kampányában az előrejelzésekre fényesen rácáfolva simán legyőzte a liberális Hillary Clintont, hogy aztán elnökként pontosan azt tegye, amit ígért, és amit a választói elvárnak tőle. Egyenesen fogalmaz, vállalja a konfliktusokat, de ami a választóknak a legfontosabb: megvédi az amerikai munkahelyeket és az országot az illegális bevándorlás és az iszlamista terror jelentette veszélytől.

Trump-Orbán csúcstalálkozó: a két kormány viszonya még sohasem volt ilyen jó

Nagyvilág2019.05.13, 08:09

Donald Trump meghívására az Egyesült Államokba látogat Orbán Viktor miniszterelnök. A két ország kapcsolatai a rendszerváltás óta nem voltak ennyire jók, mint Trump választási győzelme óta (előtte, a kommunista rezsimben hidegháborús ellenfelekként nem is volt értelme erről beszélni). Pedig Trump előtt az Obama-kormány mindent elkövetett azért, hogy megtörje a polgári-konzervatív magyar kormányt, sikertelenül.

Obama elnök közbenjárására úszta meg a felelősségre vonást Soros Ukrajnában

Nagyvilág2019.03.28, 09:53

A bevándorláspárti milliárdos az egyik ukrajnai álcivil szervezete (NGO) miatt került komoly bajba, a papíron a korrupció ellen harcoló Anti-Corruption Action Centre (AntAC) ugyanis 1,2 milliárd forintnak megfelelő összeggel nem tudott elszámolni. A sorosista szervezet ellen azonban megszüntették a nyomozást, Barack Obama akkori amerikai elnök közbenjárásának köszönhetően. A nyomozás megszüntetésére Hillary Clinton kampánya miatt lehetett szükség a rendelkezésre álló források alapján. 

Hillary Clinton nem indul a 2020-as elnökválasztáson

Nagyvilág2019.03.05, 09:57

Hillary Clinton korábbi amerikai külügyminiszter és legutóbbi demokrata párti elnökjelölt helyi idő szerint hétfőn bejelentette, hogy nem indul a 2020-as elnökválasztáson.

Már nem Hillary Clinton, hanem Michelle Obama a legcsodáltabb nő Amerikában

Archívum2018.12.31, 09:33

Már nem Hillary Clinton, hanem Michelle Obama a legcsodáltabb nő az Egyesült Államokban a Gallup friss közvélemény-kutatása szerint. Az előző elnök, Barack Obama neje 17 év után szorította le az első helyről a volt külügyminisztert, demokrata szenátort és first ladyt, a 2016-os elnökválasztás vesztesét.

Soros saját külügyminisztériumot hozott létre, hogy terjessze befolyását

Itthon2018.12.28, 13:48

A washingtoni székhelyű, konzervatív alapítvány, a Judicial Watch nyilvánosságra hozta 2018-as beszámolóját, amely megmutatja, hogy Soros György továbbra is hatalmas összegekkel támogatja a radikális baloldali programokat a világban - írta meg a Tűzfalcsoport blog. Nem túlzás azt állítani, hogy gyakorlatilag saját külügyminisztériumot hozott létre, hogy ezen keresztül terjessze befolyását, a nyílt társadalmat és a korlátok nélküli migrációt a világban. Ezt a tervét az Európai Unió vezető politikusai is segítik, elég csak arra gondolni, hogy Brüsszelben rendre állami vezetőnek járó fogadtatásban részesítik Sorost. Leleplező volt, hoggy ...

Hillary Clintonnak nem volt elég a bukásból: megint elnök akar lenni

Nagyvilág2018.11.12, 20:18

Újra indul 2020-ban az elnöki tisztségért az Egyesült Államokban Hillary Clinton, két magas beosztású demokrata politikus szerint. A Soros György által is támogatott bevándorláspárti politikus már kétszer megbukott, de ez láthatólag nem zavarja őt.

Clinton is a Soros-féle bevándorláspárti politika mellett áll

Nagyvilág2018.10.09, 17:26

Kovács Zoltán Twitter-üzenetében reagált a Mirror brit lapban megjelent cikkre, melyben Hillary Clinton a brit kormányfőt támadta, amiért kiáll Orbán Viktor politikája mellett.

Bíróság elé idézték Soros Györgyöt

Nagyvilág2018.06.23, 10:40

A bevándorláspárti spekuláns polgári peres eljárásra számíthat, csalással és zsarolással vádolják.

Sztárpárok, akiknek már rég szakítaniuk kellett volna: Beyoncé és Pink házassága sem tökéletes

Archívum2018.03.19, 13:08

A sztárházasságok a kirakatban zajlanak, ha akarják a felek, ha nem. Sajnos a botrányaik is kiderülnek, de még sokan azután is szívesen őrzik a látszatot, miután a közvélemény és a bennfentesek is úgy vélik, jobb lenne véget vetni a kapcsolatnak. Beyoncé és Jay-Z házassága sem példamutató, de nem ők az egyetlenek, akiknek bőven van probléma a tökéletesség mögött.

Bill Clinton szerint nem a Clinton Alapítvány fizette lánya esküvőjét

Nagyvilág2018.01.15, 08:13

Bill Clinton, volt amerikai elnök vasárnap Twitter-bejegyzésben közölte, hogy személyes sértésnek veszi azt az állítást, miszerint a lánya, Chelsea Clinton esküvőjét a Clinton Alapítvány fizette.

Gyűlöli egymást Hillary és Bill Clinton

Nagyvilág2017.10.13, 22:18

A Clinton-klán viselt dolgairól megbízható forrásokból informálódó Ed Klein újságíró és bestseller szerző állítása szerint Hillary Clinton és Bill Clinton úgy összevesztek, hogy már nem is beszélnek egymással, de igazából már nincs is miről.

Hillary Clinton és az Obama-házaspár elítélte Harvey Weinstein filmmogult

Archívum2017.10.12, 12:42

Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje, valamint Barack Obama volt amerikai elnök és felesége is elítélte a szexuális zaklatással és nemi erőszakkal vádolt Harvey Weinstein filmmogult cselekedetei miatt.

Trump: A Demokrata Párt összejátszott Clintonnal, Sanders ellenében

Nagyvilág2017.06.25, 23:16

Donald Trump amerikai elnök szerint a Demokrata Párt vezetése a tavalyi előválasztási folyamatban összejátszott Hillary Clintonnal, hogy legyőzze pártbeli vetélytársát, Bernie Sanders szenátort.

Hillary Clinton visszatér a politikába

Nagyvilág2017.05.16, 04:30

Új politikai szervezet létrehozását jelentette be hétfőn Hillary Clinton, az amerikai Demokrata Párt volt elnökjelöltje. Az Együtt Előre (Onward Together) elnevezésű csoport megalakításával Hillary Clinton visszatérni látszik az aktív politikába.

A nők nagy napja lehetett volna

Unikornis2017.03.21, 08:23

Az amerikai elnökválasztás apokaliptikus végeredménye ellenére ne feledkezzünk meg arról, hogy a nők nagyot meneteltek. Még úgy is, hogy Hillary Clinton történelmet akart írni, de nem számolt azzal, hogy a történelem megrekedt.

Hillary Clinton lánya gyerekeknek írt könyvet

Kultúra2017.03.17, 16:03

Chelsea Clinton az amerikai történelem erős és inspiráló nőiről írt könyvet gyerekeknek.

Jó a kapcsolat Donald Trump és Orbán Viktor között

Itthon2017.04.12, 16:57

Látszik, hogy az Egyesült Államok másfajta viszonyt akar az európai kontinenssel, mint amilyen az előző amerikai kormányzatok politikáját jellemezte – mondta Schmidt Mária a XXI. Század Intézet által rendezett Mi az a „trumpizmus"? című kerekasztal-beszélgetésen, a Terror Háza Múzeumban. 

Híres nők, akik kezet emeltek férjükre

Life.hu2017.02.10, 21:07

Bár a  statisztikák szerint a családon belüli erőszak elsődleges áldozatai nők és a gyerekek, bizony vannak esetek, amikor a férjek a bántalmazott felek. A következőkben olyan hírhedt eseteket elevenítünk fel, amikor ismert feleségek emeltek kezet férjükre.

Fehér Ház: 3-5 millió illegális szavazat volt az elnökválasztáson

Nagyvilág2017.01.25, 06:57

Noha Donald Trump maerikai elnök és a Fehér Ház szóvivője ismét arról beszélt, hogy három-ötmilliónyian szavazhattak illegálisan a novemberi elnökválasztáson, nem biztos, hogy indíttatnak vizsgálatot a feltételezett csalások miatt.

Trump százezrével mozgósítja a nőket

Unikornis2017.01.13, 13:30

Ironikus módon nemcsak Hillary Clinton, hanem Donald Trump is megszólította a női szavazókat, csak épp az új elnök nyilatkozatai másfajta tettekre sarkallják őket. Beiktatásának napján közel kétszázezres tüntetést szerveznek ellene a nők. 

Csarnokot neveztek el Hillary Clintonról

Nagyvilág2017.01.11, 07:52

Csarnokot neveztek el Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszterről a minisztérium most épülő, illetve részben éppen kedden elkészült diplomáciai központjában. A ceremónián jelen volt és beszédet mondott a névadó.

Assange: Nem oroszok hackelték meg a demokratákat

Techbázis2017.01.04, 11:55

Julian Assange, a Wikileaks kiszivárogtató hírportál alapítója szerint nem oroszok hackelték meg amerikai demokrata politikusok elektronikus levelezését.

A Clinton házaspár is ott lesz Donald Trump beiktatási ünnepségén

Nagyvilág2017.01.04, 08:42

Hillary Clinton, az amerikai demokraták volt elnökjelöltje és férje, Bill Clinton volt elnök kedden bejelentették, hogy részt vesznek Donald Trump megválasztott elnök január 20-i beiktatási ceremóniáján. Ezzel lezárultak a hetek óta tartó találgatások és híresztelések, miszerint Clintonék "kihagyják" az ünnepséget. A beiktatáson több volt elnök is részt vesz majd hitvesével.

Hírességek, akikről idén derült ki, hogy súlyos betegek

Life.hu2016.12.25, 20:28

Hiába szépek és gazdagok, a betegségek a legnagyobb sztárokat sem kerülik el. Most összegyűjtöttük azokat a világszerte ismert celebeket, akiknek sajnos nem sok jót hozott 2016 az egészségi állapotukat illetően. 

Az álhírek terjedése ellen emelt szót Hillary Clinton

Nagyvilág2016.12.09, 11:13

Az álhírek "járványszerű" terjedése ellen emelt szót csütörtökön Washingtonban Hillary Clinton, az egy hónappal ezelőtti amerikai elnökválasztás demokrata párti vesztese.

Találja ki, Hillary Clinton kit kezdett követni a Twitteren!

Archívum2016.11.28, 17:48

Amióta elvesztette az elnökválasztást november elején, Hillary Clinton Twitter-profilján meglehetősen visszafogott tempót vett fel. A napokban kezdte követni az első embert a választások óta. 

Konkrét tervek a szexizmus elleni harchoz

Unikornis2016.11.21, 11:34

Péntek óta 1200 amerikai kutatónő írta alá a nyílt levelet, amelyben a tudósok aggodalmukat fejezik ki Donald Trump kampány során elhangzott kijelentései miatt. 

Clinton veresége megrázta a vállalkozó nőket

Archívum2016.11.21, 11:05

Négy amerikai nőből három érzi veszélyben az üzletét, a karrierje kilátásait a novemberi elnökválasztás eredménye miatt. Ugyanezek a nők azt vallják, az a legnagyobb baj a helyzettel, hogy két jelölt közül a kevésbé kvalifikált nyert. Trump ki- (és be-)szólásai mély szexizmusról árulkodnak. De a tény, hogy őt választotta meg az amerikai nép, arra utal, ez az egyenlőtlenség jelen van a társadalom gondolkozásmódjában.

Joe Biden sejti, miért bukott el Hillary Clinton

Nagyvilág2016.11.18, 08:33

Joe Biden amerikai alelnök szerint a demokrata párt választási vereségeinek fő oka, hogy nem vettek tudomást a vidéki Amerikáról és a munkásrétegekről. Más politikusok teljesen új irányt követelnek a párttól.

Egy elkeseredett, de bizakodó Hillary Clinton beszélt

Nagyvilág2016.11.17, 08:33

A közvetlenül az elveszített elnökválasztás után mondott beszéde óta először jelent meg, és mondott beszédet a nyilvánosság előtt Hillary Clinton szerdán.

Őrjöngött Hillary Clinton: így fogadta a vereséget

Life.hu2016.11.16, 15:10

Higgadt és nyugodt vérmérsékletű nőnek képzeli a legtöbb ember Hillary Clintont, de nem is állhatnának távolabb az igazságtól. A vesztes jelölt vehemens vérmérsékletéből korábban is adódtak gondok, ez a választás után sem volt másként.

Donald Trump győzelme mélyütés volt a magyar baloldalnak

Itthon2016.11.15, 10:21

Egyik utolsó reményét vesztette el a hazai baloldali ellenzék azzal, hogy nem Hillary Clinton nyerte az amerikai elnökválasztást. A demokraták 2010 óta meglehetősen kritikusan viszonyultak az Orbán Viktor vezette kormányhoz, és az előzetes nyilatkozatok is azt mutatták, hogy az amerikaiak aktívan beavatkoztak volna a 2018-as parlamenti választásokba. Donald Trump győzelmével viszont jelentősen megnőhet a magyar külpolitika mozgástere, mivel többek között az illegális határátlépés elleni küzdelemben is szövetségese lehet a magyar kormánypártoknak az új amerikai kormány.

Clinton a vereségért az FBI vezetőjét hibáztatja

Nagyvilág2016.11.13, 00:05

James Comey-t, az FBI igazgatóját hibáztatja választási vereségéért Hillary Clinton, a Demokrata Párt elnökjelöltje, aki alulmaradt az elnökválasztáson a republikánus Donald Trumppal szemben.

Összefutott az erdőben Hillary Clintonnal

Unikornis2016.11.11, 11:15

Az első felvétel, amely az elnökválasztás utáni beszédét követően megjelent Hillary Clintonról, egy Facebook-poszt. Egy New York-i anya éppen az erdőben sétált a gyerekével és a kutyájával, amikor belebotlott a volt elnökjelöltbe. Clintonnal szóba elegyedtek, és még egy közös fényképet is csináltak. 

Hillary Clinton után szabadon - A legbefolyásosabb nők a politikában

Life.hu2016.11.11, 10:06

Talán nem túlzás azt állítani, hogy az egész világot sokkolta az amerikai elnökválasztás eredménye. Trump megválasztásával Hillarynek nem jött össze, hogy ő legyen az Egyesült Államok első női elnöke. A pozíció betöltésére 2020-ra azonban már meg is van az újabb jelölt – a következő listán ő is szerepel. Íme, öt igazán befolyásos női politikusnő.

Hillary Clinton és Donald Trump arca mindenhol

Fotó2016.11.10, 19:09

Az amerikai elnökválasztás elengedhetetlen kellékei a jelölteket ábrázoló vagy hozzájuk köthető ajándéktárgyak, amiben az emberek meg is találták a hatalmas üzleti lehetőséget. Az igazi fanatikusok hatalmas választékból válogathattak; a kitűzőkön, zászlókon vagy bögréken túl Clinton- vagy Trump-maszkokat, matrjoska babát, zoknit és miniatűr spanyol szobrokat is vásárolhattak az elhivatott támogatók. 

Vizsgálatot indíthatnak Hillary Clinton ellen

Itthon2016.11.10, 18:59

Rudy Giuliani, a megválasztott amerikai elnök, Donald Trump egyik bizalmasa egy interjúban nem zárta ki, hogy vizsgálatot indítanak Hillary Clinton ellen a Clinton-alapítványnál feltételezések szerint elkövetett visszaélésekkel kapcsolatban, de hangsúlyozta, hogy a leendő elnöké a döntés.

Miley Cyrus eléggé kiakadt Trump győzelme miatt

Tévé2016.11.10, 15:57

Hatalmas csalódást jelentett a színész-énekesnőnek, hogy nem támogatottja, Hillary Clinton, hanem Donald Trump nyerte az amerikai elnökválasztást. Elkeseredettségének sírva, megható szavakkal adott hangot, és az erről készült felvételt a Twitterre is kitette.

Egy szoftver előre megjósolta Trump győzelmét

Techbázis2016.11.10, 12:11

Tizenkét éve fejleszti mesterséges intelligenciáját egy indiai startup, ami már több ízben is sikeresen jelezte előre a választások kimenetelét. Az elnökválasztás napja előtt már két héttel látta, hogy Trump fog győzni.

Trumpot szokatlan összefogás röpítette a Fehér Házba

Nagyvilág2016.11.10, 10:14

Donald Trump győzelmében alapvető szerepet játszott az elmúlt évtizedek vesztesének számító, alacsony iskolázottságú, fehér munkásosztály szavazata – írja a Washington Post. Az újság publicistája szerint a republikánus jelölt üzenetei ennél a rétegnél értek a legjobban célba. Ugyanakkor furcsa, hogy a globalizáció nyertesei is Trump mögött sorakoztak föl.

Donald Trump legyőzte az esélyeket és Hillary Clintont

Nagyvilág2016.11.09, 21:19

Annak ellenére, hogy az előrejelzések alapján szinte mindenki Hillary Clinton győzelmére számított, a republikánus Donald Trump nyerte az amerikai elnökválasztást. Clintonnak nem sikerült mozgósítania és kellőképpen maga mellé állítania azokat a társadalmi csoportokat, főleg a színes bőrűeket, akiknek Barack Obama az elnöki széket köszönhette, a fehér munkásosztály pedig nemcsak délen, de északon is inkább Trump mellé állt. A világ vezetői gratuláltak Donald Trumpnak, ugyanakkor néhányan kritikát fogalmaztak meg a győztes jelölttel szemben.

Fájdalmasnak nevezte a vereséget Hillary Clinton

Nagyvilág2016.11.09, 18:39

Nyilvánosan elismerte az elnökválasztáson elszenvedett vereségét Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt, és együttműködést ajánlott Donald Trump megválasztott amerikai elnöknek.

Öröm- és bánatkönnyek az amerikai elnökválasztás után

Fotó2016.11.09, 18:05

Donald Trump lesz az Egyesült Államok 45. elnöke. Az óriási izgalmakat és szoros eredményeket hozó versenyben Trump végül az elektorok számát tekintve nagy előnnyel győzött Hillary Clintonnal szemben. Republikánus többségű lesz a szenátus és a képviselőház is.

Trump nekimehet az illegális bevándorlóknak

Nagyvilág2016.11.09, 15:52

A demokrata szavazók elitellenességével, az Obama-korszakhoz való túlzott kötődéssel és a politikai ciklusok változásával magyarázta Magyarics Tamás Amerika-szakértő Donald Trump meglepő győzelmét az elnökválasztáson. A szakember szerint egyelőre semmi biztosat nem lehet mondani azzal kapcsolatban, milyen külpolitikát várhatunk az új elnöktől.

A Szilícium-völgyet sokkolta Trump győzelme

Techbázis2016.11.09, 11:28

A technológiai cégek és befektetők már korábban is hangoztatták, hogy nem örülnének, ha Trump nyerné az elnökválasztást. Egy befolyásos befektető azt mondta, ha valóban Trump nyer, kezdeményezni fogja Kalifornia függetlenedését. Több szakember is Twitteren adott hangot döbbenetének.

Ezért veszített Hillary Clinton

Nagyvilág2016.11.09, 10:38

A feketék, a latinók és a fiatalok nem mentek el kellő számban szavazni: ez is közrejátszott a demokrata elnökjelölt vereségében – derül ki a CNN összeállításából.

Elsöprő győzelmet aratott Donald Trump

Nagyvilág2016.11.09, 10:53

Donald Trump lesz az Egyesült Államok 45. elnöke, miután Hillary Clinton elbukta a történelem talán két legnépszerűtlenebb elnökjelöltjének csatáját. Az óriási izgalmakat és szoros eredményeket hozó versenyben Trump végül az elektorok számát tekintve nagy előnnyel győzött. Republikánus többségű lesz a szenátus és a képviselőház is.

Donald Trump nyerte az elnökválasztást

Archívum2016.11.09, 09:59

A közvélemény-kutatások eredményeivel ellentétben  nem Hillary Clinton költözhet majd be a Fehér Házba. Már biztos, hogy Donald Trump nyerte az amerikai elnökválasztást.

Clinton felhívta Trumpot és beismerte a vereségét

Nagyvilág2016.11.09, 08:44

A CNN szerint Hillary Clinton felhívta Donald Trumpot és elismerte a vereségét. John Podesta, Hillary Clinton kampányfőnöke percekkel korábban még nem ismerte el a választási vereséget, és mindenkit hazaküldött a New York-i kampányközpontból. Hillary Clinton nem beszélt. 

Isten hozta a pokolban!

Unikornis2016.11.09, 09:48

Az Egyesült Államok következő elnökét Donald Trumpnak fogják hívni.

Újra történelmet írhat Hillary Clinton

Nagyvilág2016.11.08, 23:05

Sokszor, sok mindenben volt már első Hillary Clinton. Ő volt például az első first lady, aki elindult egy választáson egy állami hivatalért, és meg is nyerte. És ő lehet az első nő, akit megválasztanak az Egyesült Államok elnökének, vagyis elnyerheti azt a pozíciót, amelyre már évtizedek óta készül.

Lehet ennél mélyebbre süllyedni?

Unikornis2016.11.09, 10:07

Ezt a kérdést az elnökválasztási kampány több pontján is feltehették maguknak az amerikai választópolgárok. Néhány pontban összefoglaljuk, mit kellett kiállniuk az elmúlt hónapokban.

Amerika első női elnökjelöltjének tündöklése és bukása - 2. rész

She2016.11.09, 08:29

Az előző részben megismerhettétek Amerika első női elnökjelöltjének az útját a bordélyházaktól a politikáig. Persze nem Hillary Clintonról beszélünk! Hanem Victoria Woodhullról, aki 1872-ben indult a választásokon. Lenyűgöző egy asszony volt, az már biztos. Jósnőként és kuruzslóként kezdte „karrierjét”, majd prostituáltak segítségével jutott értékes fülesekhez tőzsdei spekulációkról – és ezzel megcsinálta a szerencséjét. De nem fordított hátat a múltjának! Felelősséget vállalva a nyomorban szenvedőkért és az elnyomottakért politikai karrierbe kezdett. Innen folytatjuk történetünket.

Madonna egy szál gitárral énekelt Hillary Clinton győzelméért

Kultúra2016.11.08, 21:57

Csillagos-sávos kötött sapkával a fején, egy akusztikus gitárral adta elő Madonna az Imagine-t New Yorkban,a Washington Square Parkban. 

Ezek a márkák álltak bele az amerikai elnökválasztásba

Archívum2016.11.08, 10:57

Nem látott még ennyire ellentmondásos választási kampányt Amerika, a marketingesek pedig lecsaptak a lehetőségre. Sok cég egészen komolyan bedobta magát. A Tinderen az érdeklődők megtudhatják, hogy egyeznek-e az egymásra találók nézetei az adóról. A Lyft 45 százalékos kedvezménnyel szállít az urnákhoz, így tisztelegve a pillanatokon belül megválasztott 45-ik elnök előtt. Egy fejfájás-csillapító brand pedig egészen a reflektorfénybe került, mert azt ígérte, a tablettái megoldást adnak Amerika fejfájására.

Itt az első eredmény: Hillary Clinton nyert, négyen szavaztak rá

Nagyvilág2016.11.08, 08:38

Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje első választási győzelmét aratta kedden Dixville Notchban.

Clintonra keresnek legtöbben a választási hajrában

Techbázis2016.11.07, 17:11

Kedden választanak új elnököt az Egyesült Államokban, az utolsó felmérések szerint Hillary Clinton esélyesebb a győzelemre. A Google Trends elemzése szerint nem csak Amerikában kíváncsiak arra, hogy ki lesz az új elnök, az egész világon megugrott a választásokkal kapcsolatos keresések száma. Legtöbben a Clintonnal kapcsolatos nyomozásra, vagy éppen a tőzsdére kíváncsiak.

Londoni elemzők szerint ez történhet, ha Trump győz

Gazdaság2016.11.07, 17:24

Londoni pénzügyi elemzők szerint a brexitszavazás utáni rövid távú piaci sokkhoz hasonló reakcióra lehetne számítani abban az esetben, ha a keddi amerikai elnökválasztást Donald Trump nyerné. Egyes City-beli elemzői vélemények szerint ugyanakkor hosszabb távon komoly reálgazdasági veszteségeket, akár recessziót is okozhatna Trump győzelme, ha a republikánus jelölt végrehajtaná választási ígéreteit.

Nagyot hajrázott Trump, de így is Clinton az esélyes

Nagyvilág2016.11.07, 12:42

Kedden választanak új elnököt az Egyesült Államokban, az utolsó felmérések szerint ismét magabiztosabbnak tűnik Hillary Clinton előnye, de még nem dőlt el a verseny. Viszont ahhoz, hogy győzzön, Trumpnak az összes szoros államban nyernie kellene.

Clinton még mindig előnyben

Nagyvilág2016.11.07, 10:05

Az NBC News és a Wall Street Journal legutóbbi felmérése szerint Hillary Clinton négy százalékponttal vezet Donald Trump előtt.

Trump–Clinton-meccs a sportpályákon

Sport2016.11.06, 18:51

Az amerikai elnökválasztási kampányból a sportolók sem maradnak ki. Elsőre Donald Trump támogatói tűnnek aktívabbnak, de a beszólogatós üzletember jó néhányuknál kihúzta a gyufát. Hillary Clintont több sportoló támogatja, különösen a kosarasok. Különmeccs tömött lelátók előtt. 

Az FBI nem indít eljárást Clinton ellen az újabb e-mailek miatt

Nagyvilág2016.11.07, 08:46

Nem indul bűnvádi eljárás Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje ellen az újabb e-mailek miatt – jelentette be vasárnap meglehetősen váratlanul James Comey, az FBI igazgatója.

Madonna nagyon beveti magát Hillary Clintonért

Unikornis2016.11.06, 11:07

Az amerikai elnökválasztás előtti utolsó napokban egymást szárnyalják túl a jelöltek és az őket támogató hírességek licitálásai. Madonna is egészen elragadtatta magát a felfokozott hangulatban. 

Meztelenül is kampányoltak Clinton mellett

Archívum2016.11.06, 07:30

Ha a sztárokon múlna az amerikai elnökválasztás, akkor nem kérdés, hogy ki nyerne: Hollywood és a zeneipar krémje egyértelműen a demokrata jelölt, Hillary Clinton mellett tette le a voksát. Igaz, hogy sokan vannak olyanok is, akik nem kifejezetten Clinton mellett, hanem inkább Donald Trump ellen kampányolnak. Idióta, bohóc, a legrosszabb dolog, ami Amerikával történhet – csak néhány példa, hogy mit gondolnak a hírességek a republikánus jelöltről. Viszont olyan is van, aki szívesen lenne Trump alelnöke.

Obama: Trump közel áll a győzelemhez

Nagyvilág2016.11.05, 10:22

Miközben pár nappal az amerikai elnökválasztás előtt a demokrata Hillary Clinton mellett kampányoló Obama elnök is arra figyelmeztetett, hogy a republikánus ellenfél, "Trump közel áll a győzelemhez", két felmérés szerint Clinton, egy harmadik elemzés szerint Donald Trump vezet.

Nem lefutott a választási hajrá Amerikában

Gazdaság2016.11.07, 10:40

Az USA elnökválasztási küzdelme nagyon szoros – a felmérések szerint a demokraták vezetnek, de a verseny még koránt sincs lefutva. A pénzügypolitika terén a jelöltek valószínűleg elsősorban az adóreformra összpontosítanak majd, de szerephez jutnak az infrastrukturális beruházások is. A vegyes adatok nem könnyítik meg a Fed helyzetét, de a decemberi alapkamat-emelés elkerülhetetlennek látszik.

Robotok támogatják az elnökjelölteket

Techbázis2016.11.04, 17:00

A Twitteren közzétett, amerikai elnökválasztással kapcsolatos posztok jelentős százaléka nem emberektől származik. Az úgynevezett botok, azaz automatizált programok akár napi több száz hamis, generált üzenettel próbálják azt bizonyítani, hogy egyik jelölt miért jobb a másiknál. A Trumpot támogató tweetek egyharmada hamis volt az első elnökjelölti vita után, Clintonnál ez az arány valamivel kevesebb.

Nem Hillary az első női elnökjelölt Amerikában!

She2016.11.08, 16:11

Hol máshol fordulhatna elő olyan hajmeresztő történet, mint az Egyesült Államokban, hogy egy igen sötét múltú nő eljuthat az elnökjelöltségig? No, ne ijedjen meg a kedves olvasó, nem Hillary Clintonról szól az alábbi krónika. Mert hát nem ő az első hölgy, aki indult e rangos posztért!

Mégis mitől félnek a férfiak?

Unikornis2016.11.03, 15:36

Az amerikai elnök megint bedobta magát Hillary Clinton kampányában.

108 év után lett újra bajnok Bill Murray kedvenc csapata

Unikornis2016.11.03, 10:03

A Chicago Cubs győzelmével hosszú baseballátok tört meg. Amerika még a választást is elfelejtette egy éjszakára.

Elvesztheti Clinton a választást az e-mail-botrány miatt?

Nagyvilág2016.11.01, 20:35

Az e-mail-botrány újabb fordulója után jelentősen csökkent Hillary Clinton előnye az országos közvélemény-kutatások szerint Donald Trumppal szemben, egy héttel az elnökválasztás előtt. Az amerikai választási rendszer jellege miatt azonban ez valójában nem sokat jelent, az a fontos, hogy az úgynevezett csatatérállamokban hogyan állnak. Ezeket néztük meg.

Van, ahol már Trump vezet

Nagyvilág2016.11.01, 19:29

Először született olyan közvélemény-kutatási eredmény, amely már Donald Trump előnyét mutatja Hillary Clintonnal szemben az Egyesült Államok elnökválasztási kampányában. Az ABC televízió és a The Washington Post című lap közös felmérése szerint Trump országosan 46:45 arányban átvette a vezetést Clinton előtt. A többi felmérés még mindig Clinton-előnyt mutat, de jól láthatóan fogy a demokrata jelölt fölénye.

Katy Perry Clintonná maszkírozva készült a halloweenre

Kultúra2016.10.31, 20:57

Egy ideje már Magyarországon is tapasztalható bizonyos halloweenláz, de még mindig Észak-Amerikában veszik legkomolyabban a hagyományt. A zenészsztárok idén sem fogták vissza magukat. 

Sexting miatt indulhatott újra a nyomozás Clinton e-mailjei ügyében

Nagyvilág2016.10.29, 10:15

Hillary Clinton „biztos” benne, hogy az e-mailjei miatti újabb FBI-vizsgálat ugyanarra az eredményre jut majd, mint az előző. Úgy tűnik, sexting miatt indul az újabb nyomozás. Tanácsadójának a férje állítólag egy 15 éves lánynak küldött szexuális tartalmú üzeneteket.

Újraindította a nyomozást az FBI a Clinton-e-mailek ügyében

Nagyvilág2016.10.29, 08:13

Újraindította a vizsgálatot az FBI Hillary Clinton levelezésének ügyében, mivel újabb e-mailek kerültek elő, amiket most át kell nézni. Az elemzők szerint az újabb nyomozás már nem fogja érdemben befolyásolni az elnökválasztást.

Trump szerint nem kell választás, elég ha ő a győztes

Nagyvilág2016.10.28, 10:25

A republikánus elnökjelölt szerint felesleges az egész amerikai választás, elég ha őt hirdetik ki győztesnek verseny nélkül. Kampánykörútján Donald Trump ezúttal sem kímélte riválisát, Hillary Clintont, aki szerinte "a korrupt politikai rendszer kreatúrája".

Fox: Clinton munkatársai Soros kegyeit keresik

Nagyvilág2016.10.28, 10:16

Soros György milliárdos üzletember kedvében akartak járni Hillary Clinton munkatársai – ezt állítja a Fox televízió WikiLeaks-dokumentumokra hivatkozva.

Katy Perry szavazással ünnepelte a születésnapját

Archívum2016.10.26, 11:50

Katy Perry azzal ünnepelte meg 32. születésnapját, hogy már most elment Hillary Clintonra szavazni.

Elvette a fiatalok kedvét a voksolástól a kampány Amerikában

Nagyvilág2016.10.25, 11:34

A felmérések szerint alacsony a részvételi hajlandóság az amerikai elnökválasztáson a nagy létszámú fiatal generációban: úgy tűnik, a Clinton–Trump-kampány elvette a kedvüket a voksolástól.

Clinton még Trump hazai pályáin is megerősödött

Nagyvilág2016.10.23, 22:35

A felmérések szerint Hillary Clinton demokrata elnökjelölt magasan vezet Donald Trump republikánus jelölt előtt. Hillary Clinton több, hagyományosan republikánus államban is jól áll.

Clintont és Trumpot is leszólta az iráni elnök

Nagyvilág2016.10.23, 18:10

Mindkét amerikai elnökjelöltet bírálta vasárnap Haszan Róháni iráni elnök a tévévitáikban tanúsított viselkedésük miatt.

Fehér port küldtek Clinton kampányirodájába

Nagyvilág2016.10.22, 17:41

Valaki borítékban fehér port küldött Hillary Clinton demokrata elnökjelölt kampányirodájába. A rendőrség szerint a por nem veszélyes.

Már fel sem szisszentek Donald Trump szavain

Nagyvilág2016.10.22, 06:44

Donald Trump egy pénteki kampányrendezvényen ismét ellenfelét, Hillary Clintont támadta, s azt hangoztatta: ha győz az elnökválasztáson, sok lehetősége lesz, hogy "utánanézzen Clintonnak".

Röhögjetek csak, gondolta magában Donald Trump

Nagyvilág2016.10.21, 14:00

Hillary Clinton demokrata párti és Donald Trump republikánus párti elnökjelölt humorizált, de a közönség nemegyszer morgással fogadta tréfáikat a New Yorkban hagyományosan minden évben megrendezett katolikus jótékonysági gálavacsorán, helyi idő szerint csütörtök este. 

Titkosítási bizottságot hozna létre Clinton

Techbázis2016.10.21, 10:06

A Szílicium-völgy nagy része Hilary Clinton mellé állt a választások idején, mivel Donald Trump politikája több szempontból is veszélyeztetheti a techszektor fejlődését és az innovációt. Az informatikai szakemberek szerint Clinton az egyetlen jelölt, akinek tényleg van digitális stratégiája, ám az általa hangoztatott törekvéseknek ellentmond az, hogy kiszivárogtak a privát emailjei. Clinton egy titkosítással foglalkozó bizottságot is felállítana.

Már csak a csoda segíthet Trumpon

Nagyvilág2016.10.21, 09:31

Hillary Clinton demokrata párti elnökjelöltnek 86,9 százalékos esélye van arra, hogy megnyerje a november 8-án esedékes amerikai elnökválasztást - derül ki egy friss felmérésből.

Madonna megőrült? Furcsa ajánlatot tett az énekesnő

Archívum2016.10.21, 07:13

Az énekesnőtől már megszokhattuk, hogy durvábbnál durvább dolgokat tesz egy kis figyelem érdekében. Most itt az újabb merész kijelentés. 

Épp csak a legfontosabbról nem volt szó az elnökjelölti vitákban

Unikornis2016.10.20, 13:14

Az idei év minden melegrekordot megdönt, de miért is kellene a klímaváltozásról beszélni a politikusoknak?

WikiLeaks: Bill Gates is lehetett volna Hillary Clinton alelnökjelöltje

Nagyvilág2016.10.18, 22:33

Hillary Clinton alelnökjelöltjei között volt többek között Bill Gates, Tim Cook, az Apple vezére és Howards Schultz, a Starbucks-kávézólánc vezetője is - ez derül ki a WikiLeaksen megjelent új dokumentumból. Clinton kampánytanácsadója származásuk szerinti csoportokra osztotta a jelölteket.

Nem volt boldog a kislány, akit Trump megpuszilt

Nagyvilág2016.10.18, 21:35

Egyáltalán nem tűnt boldognak az a kislány, akit egy kampánygyűlésen hívott fel a színpadra Donald Trump, és megpuszilt.

Sokak szerint elcsalhatják a választást Trumptól

Nagyvilág2016.10.17, 23:11

Az amerikaiak 41 százaléka úgy gondolja, hogy a választásokat "elcsalhatják" Donald Trumptól – derült ki egy felmérésből. A demokrata szavazóknak csak 17 százaléka tart csalástól. Eközben állítólag Trump arra készül, hogy ha veszít, saját tévécsatornát indít. 

Szinte csoda kellene Trumpnak ahhoz, hogy elnök legyen

Nagyvilág2016.10.16, 19:39

Négy százalékponttal vezet az egyik új országos felmérésben Hillary Clinton Donald Trump előtt, egy másik szerint 11 százalékpont az előnye. Ha viszont az elnökválasztást valójában eldöntő úgynevezett ingadozó államokat nézzük, akkor az előnye szinte behozhatatlan.

Trump szerint Clintont begyógyszerezték

Nagyvilág2016.10.16, 12:04

Donald Trump kampánykörútjának egyik állomásán arról beszélt, hogy drogtesztet kellene végezni az utolsó elnökjelölti vita előtt, mert ellenfele, Hillary Clinton legutóbb nagyon furán viselkedett.

Clinton az eddigi legnagyobb adománygyűjtő hálózatot építette ki

Nagyvilág2016.10.15, 22:36

Hillary Clinton, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje az eddigi legnagyobb adománygyűjtő hálózatot építette ki kampánya alatt.

Obama megszagolta magát, démon-e

Nagyvilág2016.10.12, 15:36

Barack Obama egy kampányrendezvényen megszagolta a saját kezét, hogy kénszaga van-e. Egy rádiós műsorvezető azt állította Hillary Clinton biztonsági személyzetének tagjaira hivatkozva, Obama és Clinton mindketten démonok, kénszaguk van.

Obama: Ne támogassák Trumpot a republikánusok!

Nagyvilág2016.10.12, 11:54

Hillary Clinton folyamatosan növeli támogatottságát a legutóbbi tévévita és Donald Trump trágár, szexista kijelentéseinek nyilvánosságra kerülése után. Barack Obama elnök is elítélte a republikánus elnökjelölt nőkkel kapcsolatos kijelentéseit, és felszólította a magas rangú republikánus politikusokat, hogy hivatalosan is vonják meg támogatásukat Trumptól. Igaz, már maga Trump sem kéri a támogatásukat.

Előző
Következő