Hillary Clinton
címke rss- kapcsolódó címkék:
- USA
- Donald Trump
- Barack Obama
- elnökválasztás
- amerikai elnökválasztás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hillary Clinton bejelentheti visszalépését
Hillary Clinton szenátor az utolsó demokrata előválasztási forduló napján, kedd este beszédet tart New Yorkban legjelentősebb adományozói és támogatói előtt. Elemzők szerint bejelenti, hogy visszalép a demokrata elnökjelöltségért folyó küzdelemből és riválisát, Barack Obamát támogatja.
Clinton besöpörte Puerto Ricót, sokra nem megy vele
Hillary Clinton szenátor megnyerte a Puerto Rico-i előválasztást. A volt first lady ezzel sem tudta érdemben csökkenteni lemaradását párton belüli ellenlábasával szemben, így továbbra is úgy tűnik, a novemberi elnökválasztáson Barack Obamát indítják a demokraták.
Kevés Clintonnak a felemás kompromisszum
Kompromisszumos döntést hozott a demokrata párt a floridai és michigani előválasztási eredmények kérdésében: a két állam korábban távolmaradással büntetett delegáltjai részt vehetnek a nyári konvención, viszont fele annyi szavazati erővel bírnak majd. Hillary Clinton számára az utolsó szalmaszálat jelenthette volna, ha - korlátozás nélkül - ott lehetnek a két állam küldöttei a konvención, így viszont nem sikerült nagyot fordítania az elnökjelöltségért Barack Obamával vívott harcában.
Obama szakít kínossá vált egyházával
Szakít a Krisztus Egyesült Szentháromság Egyházzal Barack Obama, miután annak chicagói gyülekezetben egy pap prédikációjában kigúnyolta vetélytársát, Hillary Clintont. Obamának már korábban is sok kellemtlenséget okozott az egyház, amelynek lelkésze, Jeremiah Wright az Egyesült Államok ellen prédikált. Obama mellett a republikánus John McCainnek is meggyűlt a baja a lelkészekkel.
Kicsúszik az utolsó szalmaszál Clinton kezéből
Várhatóan csak felemás győzelmet arat majd Hillary Clinton a floridai és michigani előválasztási eredmények elismertetéséért folytatott harcában. A demokrata párt bizottsága szombaton dönt az ügyben, de a testület jogászai már jelezték, csak részben szabad engedni az egykori first lady követelésének. Így viszont Clinton számára újabb esély úszik el arra, hogy fordítson a Barack Obamával vívott párbaj állásán.
Obama már alelnökjelöltjét keresi
Titokban megkezdte alelnökjelöltje keresését Barack Obama szenátor, akitől vetélytársa, Hillary Clinton egyre több elemző szerint már nem tudja elvenni a demokrata párti elnökjelöltséget.
Megint megnyert egy döntetlent Obama
A keddi előválasztási fordulóban Barack Obama nyert Oregonban, Hillary Clinton pedig Kentuckyban. A döntetlennek tűnő eredmény valójában Obamának kedvez, aki tovább erősítette pozícióját azzal, hogy megszerezte a mezei pártküldöttek többségének támogatását. Clinton győzelmi beszédében ismét megerősítette, nem fog kiszállni a versenyből, riválisa azonban láthatóan egyre biztosabb abban, ő lesz a demokraták jelöltje a novemberi elnökválasztáson.
Warren Buffett is felsorakozott Obama mögé
Már a világ leggazdagabb embereként számon tartott Warren Buffett is Barack Obama jelölését támogatja, szerinte ugyanis eldőlt, hogy ő nyerte meg az előválasztási versenyt. Buffett nyilatkozata azért jelentős, mert voltak arra utaló jelek, hogy inkább Hillary Clintonhoz áll közelebb. Az egykori first lady azonban még mindig versenyben van, és koncentrál az újabb keddi előválasztásokra.
75 ezer rajongója előtt szónokolt Obama
Minden korábbinál nagyobb tömeg előtt szónokolt Barack Obama. Az afro-amerikai szenátor egyre inkább a Demokrata Párt egyértelmű jelöltjeként fogalmazza meg üzenetét: elsősorban már nem pártbeli vetélytársa, Hillary Clinton, hanem a republikánus jelölt, John McCain ellen érvel.
A háttérben már egyezkednek Obama és Clinton emberei
Bár még javában tart Barack Obama és Hillary Clinton párbaja a demokrata elnökjelöltségért, a két tábor tagjai már egyeztetnek arról, hogyan egyesítsék erőiket a republikánusok ellen - írja a The Washington Post. Előtte azonban felül kell emelkedniük az egymásnak okozott sérelmeken, amelyekből nincs hiány.