Hillary Clinton

címke rss

Egykori riválisa támogatja Clintont

Itthon2016.07.12, 18:14

Mégis támogatja Bernie Sanders vermonti demokrata szenátor, Hillary Clintont. Egység. Így jellemezhető a két demokrata párti politikus kampánybeszéde, melyben bejelentették: együttműködnek. Céljuk, hogy egyesítsék a demokratákat és legyőzzék Donald Trumpot.

Új vizsgálatot indít az amerikai külügy Clinton levelezései miatt

Nagyvilág2016.07.08, 08:43

Újraindítja az amerikai külügyminisztérium a belső vizsgálatot Hillary Clinton volt külügyminiszter és munkatársai e-mail-botrányának ügyében – jelentette be a külügyi szóvivő helyi idő szerint csütörtökön késő este.

Az FBI igazgatója szerint Hillary Clinton nagyon hanyag volt

Nagyvilág2016.07.07, 21:44

Az FBI igazgatója szerint Hillary Clinton külügyminiszterként hanyagul kezelte a titkosított információkat, de nem volt bizonyíték arra, hogy szándékosan megsértette a törvényt.

Obama reptetné Clinton kampányát

Nagyvilág2016.07.07, 18:32

Hillary Clinton és Barack Obama együtt kampányoltak Észak-Karolinában, ami nagyon jól jött Clintonnak: az FBI igazgatója ugyanis keményen kritizálta az egykori külügyminisztert a szerverügy miatt, bár vádemelést nem javasolt. Közben Donald Trumpnak azt kellett bizonygatnia: nem szereti Szaddám Huszeint.

Nem indítanak eljárást Hillary Clinton ellen

Nagyvilág2016.07.07, 04:35

Nem indítanak eljárást a Demokrata Párt várható elnökjelöltje, Hillary Clinton ellen elektronikus levelezésének hanyag kezelése miatt - jelentette be helyi idő szerint szerdán Loretta Lynch igazságügyi miniszter.

Egy elnökjelölt Twitter nélkül már vesztett is

Techbázis2016.07.06, 12:26

Donald Trump rendszerint éles szóváltásba keveredik ellenfeleivel a Twitteren. Vajon a 140 karakteres minivita elég ahhoz, hogy egy képviselő megnyerjen egy választást? Kik azok, akik a közösségi médiában zajló kampányok mögött állnak?

A Wikileaks nyilvánosságra hozta Hillary Clinton iraki háborúval kapcsolatos leveleit

Nagyvilág2016.07.06, 08:35

A Wikileaks kiszivárogtató portál nyilvánosságra hozta Hillary Clinton, az amerikai Demokrata Párt várható elnökjelöltjének több mint 1200 olyan e-mailjét, amelyet még külügyminiszterként írt és küldött el az iraki háborúval kapcsolatban, és amelyet szabályellenesen a magánszerverén tárolt.

Nem emel vádat Hillary Clinton ellen az FBI

Nagyvilág2016.07.05, 17:55

Ne emeljenek vádat Hillary Clinton, a demokraták várható elnökjelöltje ellen - ezt javasolta James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója keddi washingtoni sajtótájékoztatóján az amerikai politikai élet egyik központi kérdésévé vált e-mail-botrány ügyében folytatott nyomozás eredményeit ismertetve. 

Az FBI kihallgatta Hillary Clintont

Nagyvilág2016.07.03, 11:56

Hosszú meghallgatáson vett részt Hillary Clinton az FBI székházában. A szövetségi nyomozók azt vizsgálják, Clinton külügyminiszterként törvénytelenül használta-e saját szerverét levelezései során. A hírek szerint az elnökjelölt megúszhatja a vádemelést. 

A politikuscsemeték sem nyomorognak – Less be Clinton és Trump gyerekeinek luxuséletébe

Life.hu2016.07.01, 17:31

Korábbi cikkeinkben már bemutattuk a két amerikai elnökjelölt otthonát: Hillary és Bill Clinton holland gyarmati stílusban épült családi házát és Donald és Melania Trump meglehetősen giccses luxus penthouse lakását. Na de mi a helyzet a politikuscsemetékkel? Vajon az elnökjelöltek ivadékai milyen körülmények között tengetik életüket?