hiba

címke rss

Problémákat találtak az ételízesítőknél az ellenőrök

Gazdaság2022.02.08, 13:27

Az ételízesítők is sorra kerültek a Szupermenta termékteszt programban, mely során 35 terméket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. 27 ételízesítőnél fordultak elő jelölési hibák, továbbá a hatóság – már a tesztfolyamat legelején, tavaly júliusban – öt, zellert is tartalmazó ételízesítőt kivont a forgalomból, mert a csomagoláson nem jelölték az allergén jelenlétét - írja közleményében a hatóság.

5 üzleti döntés, melyet egészen biztosan megbántak - képek

Gazdaság2022.02.05, 20:19

Az évszázadok során az üzleti világban elképesztő sikertörténetek íródtak. De míg egyesekre rámosolygott a szerencse, addig voltak olyanok, akik bizony hatalmas kudarcot vallottak. Bár mindenkivel megeshet, hogy hibázik, azonban a most következő összeállításunkban bemutatott rossz döntések elkövetői olyan elképesztő üzleti lehetőségeket mulasztottak el, amelyeket a pénzügyi szakemberek még jó ideig emlegetni fognak tanulságként.

Szerető voltam, és ezt tanultam belőle!

She2022.01.10, 16:52

Biztos vagyok benne: már a cím elolvasása is sok nőnél kiveri a biztosítékot, és legtöbbjüknek rögtön egy miniszoknyás, tűsarkús, nagymellű szőke képe ugrik be, aki belerondít a tökéletes családi idillbe.

Hibáztam: elüldöztelek, mert kevés voltam hozzád

She2022.01.02, 23:57

Olykor csak későn jövünk rá a hibáinkra. Nem reagálunk időben, nem látjuk a jó megoldást, csak az annak hitt lehetőségek lebegnek előttünk. Mindig rá vágytam, mégis elüldöztem, mert kevés voltam hozzá.

Egy viccből csináltatott DNS-tesztből derült ki, hogy a család egyik gyermeke más férfitól van

Life.hu2022.01.01, 20:17

A Johnson család a móka kedvéért elvégzett egy DNS-tesztet, ám az eredmény nem volt ennyire szívderítő, kiderült ugyanis, hogy egyik gyermeküknek más az édesapja.

Véletlenül felhasználói fiókokat törölt az eBay

Techbázis2021.12.08, 11:58

A Twitteren és a Redditen nagy felháborodás tört ki, az eBay végül értesítette az érintetteket a helyreállítás lehetőségéről.

Ingyen javítja a hangszóróhibás iPhone 12 és iPhone 12 Pro mobilokat az Apple

Techbázis2021.11.24, 09:02

Új szervizprogramot hirdetett bizonyos iPhone 12 mobilokhoz az Apple: akár ingyenes is lehet a javítás.

Több mint 200 ezer autót hív vissza a Toyota

Gazdaság2021.11.18, 11:33

A Toyota mintegy 227 ezer Camry modellre vonatkozó biztonsági visszahívást jelentett be az Egyesült Államokban, mivel a járművek fékrásegítő rendszerei hibás működése növelheti a balesetek kockázatát.

5 hiba, amit fiatalon mindenki elkövet a konyhában - Fogadjunk, hogy ezeket te is elrontottad!

Sulilife.hu2021.11.02, 17:51

Az önálló élet tele van buktatókkal, többel is mint gondolnád majd. A takarítás és a főzés számos olyan baki lehetőséget tartogat, amikről nem is álmodtál. Mutatjuk, mik ezek a legtipikusabb hibák és hogy kerülheted el őket.

Több mint 10 ezer járművet hív vissza a Tesla szoftverhiba miatt

Gazdaság2021.11.03, 13:33

A texasi autógyártó csaknem 12 ezer járművet hívat vissza, miután a „Full Self-Driving" funkciója egy szoftverfrissítés után hibásan működik. A biztonsági intézkedés a 2017 és 2021 között gyártott S, X és 3, valamint a 2020 és 2021 között gyártott Y típusú járműveket érintheti.

Baldwin-ügy: Nem először hibázott a fegyverszakértő: korábban Nicolas Cage életét sodorta veszélybe

Life.hu2021.10.27, 14:16

Halyna Hutchins tragédiája már korábban is megtörténhetett volna, ugyanis az Alec Baldwin filmnél dolgozó fegyverszakértő, Hannah Gutierrez-Reed nem először hibázott.

Cikiből menő! Ezek a tetkó-feljavítások meghozzák a kedved a varratáshoz

Unilife.hu2021.10.21, 10:20

Mindannyian láttunk már ékes darabokat a neten keringő temérdek, igencsak félresikerült tetoválásból, amik tutira ráveszik az embert, hogy kétszer is meggondolja, varrasson-e magára valamit. A pórul járt alanyok szerencséjére ma már az ügyesebb tetoválóművészek pikk-pakk feljavítják a félresikerült műveket. Ezeket érdemes megnézni!

10 hiba a történelemben, amik rettentően sokba kerültek - galéria

Gazdaság2021.10.06, 11:27

Senki sem szeret hibázni, különösen akkor, ha sok pénz forog kockán, hiszen egy pár ezer forintba kerülő malőr is lehet nagyon frusztráló. A világ legdrágább hibái azonban nem pusztán több milliárd dollárba, hanem - némelyikük - emberéletekbe is kerültek. Különös belegondolni abba, hogy néha egy ember döntése akár több millió embertársa létezését is megpecsételheti. Cikkünkben ezekre mutatunk példákat.

Súlyos hiba miatt kell távoznia a TV2 sztárjának - Videó

Life.hu2021.10.01, 09:26

Nagyon nagy hibát követett el Majorosi Péter a Séfek séfe műsorában, ami után a a három séf egyöntetű döntése alapján távoznia kellett a show-ból.

5 általános hiba, ami még a legerősebb párkapcsolatot is tönkreteheti

She2021.09.23, 05:29

Sokan azt gondolják, ha valakivel egymásba szeretnek, akkor már minden megy magától és nem kell tenni semmit a kapcsolatért. Ez azonban hatalmas tévedés: egy párkapcsolat olyan, mint egy kert. Folyamatosan gondozni kell, különben ellepik a gazok.

Elképesztő! A forgalommal szemben hajtott fel az M6-os autópályára egy nő, gyerek is volt vele - Videó

Life.hu2021.09.20, 07:38

Megdöbbentő esetnek lehettek szemtanúi azok, akik vasárnap este az M6-os autópályán közlekedtek.

Megszólalt az ápolónő, aki miatt összecserélték a babákat Hódmezővásárhelyen

Life.hu2021.09.13, 21:00

Óriási port kavart az elmúlt napokban a hír, ami szerint összecseréltek két csecsemőt a hódmezővásárhelyi kórházban. Most megszólalt az ápolónő, aki óriási hibát vétett.

Riadó volt a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén

Tudomány2021.09.09, 11:44

Füst és égő műanyag miatt volt riasztás a Nemzetközi Űrállomáson - írta a BBC.

Na ezt ne csináld! Súlyos hibák, amiket friss egyetemistaként elkövethetsz

Unilife.hu2021.09.05, 18:24

Talán egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy egyetemi tanulmányai megkezdésével minden fiatalnak megváltozik az élete. Természetesen ez alól te sem leszel kivétel, az életre szóló élményekkel viszont hatalmas felelősség is jár, így nem árt felkészülni mindenre, ami szeptembertől várhat rád.

Orvosolná a Xiaomi a mobilos közelségérzékelők problémáit

Techbázis2021.08.25, 13:07

Sokan panaszkodnak az utóbbi időben megjelent Xiaomi okostelefonok közelségérzékelőjének hibáira.

Azt hitte, tetoválása az őrangyalát ábrázolja, de helyette kapott egy szexuális aktust - Videó

Life.hu2021.08.26, 12:39

Bekah Milly egy szép, számára sokat jelentő mondanivalóval bíró tetoválást szeretett volna, de helyette teljesen mást kapott.

Egy szülőszobán elkövetett hiba miatt szenvedett agykárosodást egy újszülött kisfiú

Life.hu2021.08.13, 17:19

Óriásit hibáztak az orvosok: az újszülött fejére helyezett elektródák maradandó sérüléseket okoztak egy kisfiú agyában.

A legnagyobb hibák, amiket a Balatonnál elkövethetsz: ugye te nem csinálsz ilyeneket?

Unilife.hu2021.08.12, 11:35

Aki kipróbálta, tudja mennyi baki lehetőséget tartogat egy balatoni nap. Mik a legtipikusabb hibák, amelyeket egy strandolós nap folyamán el lehet követni?

A szakértő elárulta: ezzel rontjuk el leggyakrabban a szexi üzengetést

Life.hu2021.07.20, 13:16

Amber Sweetheart havi 71 000 fontot keres a OnlyFans felnőtt oldalon, most pedig könyvet ír, melyben tippeket és trükköket oszt meg, hogyan javítsunk szexuális életünkön és szexting szokásainkon. 

A Windows 11-ben már nem lesz kékhalál

Techbázis2021.07.05, 10:55

A Microsoft következő operációs rendszeréből eltűnik a legendás kékhalál, a helyét fekete hibaképernyő veszi át.

Amazon csomagok tömkelegét szállították ki tévesen egy nőnek

Gazdaság2021.06.25, 09:08

Tévesen körülbelül 150 darab Amazon csomag árasztotta el egy New York-i nő házát, mire a vállalat leállította a folyamatot. A négygyerekes anyuka, aki egy kisvállalkozás tulajdonosa is, pontosan tudta mit kell tennie a rosszul kiszállított termékekkel.

Szereted a tésztát? Ha ezeket a hibákat nem követed el, új szintre emeled a készítését

Unilife.hu2021.06.19, 22:35

A tészta első ránézésre a legkönnyebben elkészíthető ételnek tűnik, ám épp azért, mert annyira gyakran esszük, érdemes jól csinálni. Ha ezeket az egyszerű tippeket követed, elkerülheted a legtipikusabb hibákat. Így lehetsz te a legkirályabb szakács a koliban vagy az albérletben!

Bajban van a Hubble

Tudomány2021.06.17, 11:45

Számítógépes probléma sújtja a Hubble űrteleszkópot, emiatt jelenleg minden csillagászati megfigyelés leállt - közölte a NASA.

Ugye nem sétálsz majd bele? Öt hiba, amit friss egyetemistaként elkövethetsz

Sulilife.hu2021.06.13, 10:55

Amikor belépsz az egyetemre, az egész világ kitárul előtted és egy rakás új kihívással találod szembe magad. Ezekkel a tippekkel segítünk elkerülni a legtipikusabb hibákat, hogy zökkenőmentes legyen az első időszak.

Étterembe készülsz? Ezeket a hibákat semmiképp se kövesd el!

Unilife.hu2021.05.28, 13:18

Végre úgy tűnik, hogy lassan véget ér a koronavírus-járvány. Kinyitottak a mozik, a pubok és az éttermek is. Azonban emlékszünk még, hogy hogyan kell jó vendégként viselkedni? A következő öt hibát semmiképp se kövesd el, ha étterembe mész!

"Rengeteg házasság ezért megy tönkre" - Voksán Virág szerint sok nő követi el ezt a hibát szülés után

Life.hu2021.05.17, 11:46

A szexi DJ hamarosan újra a pult mögé áll a tőle megszokott dögös stílusban. Voksán Virág azt vallja, nagy hiba, ha egy anyuka megszűnik nőnek lenni.

Tévedésből 6 adag Pfizer-vakcinát adtak be egy nőnek: ez történt utána

Life.hu2021.05.10, 16:49

Tévedésből hat adag koronavírus elleni Pfizer-BioNTech-vakcinával oltottak be egy 23 éves orvostanhallgatót egy toszkánai kórházban - jelentette az AGI olasz hírügynökség.

A Windows 10 egyik bosszantó hibáját javítja a Microsoft

Techbázis2021.05.02, 19:47

A többmonitoros rendszereken állandóan átrendezi az appokat a Windows 10, de ezt a hibát hamarosan javítják.

5 hiba, amiből legalább egyet biztosan elkövettél tiniként

Unilife.hu2021.04.30, 13:12

Biztosan vannak olyan emlékeid tinikorodból, amiket legszívesebben kitörölnél a memóriádból. Elevenítsük fel ezeket, és szenvedjünk együtt a ciki pillanatokra gondolva!

Ugye nem így csinálod? A legnagyobb hibák, amiket házimunka során elkövethetsz

Unilife.hu2021.04.27, 21:27

Legtöbben a saját kárunkon tanulunk, miután kirepültünk a családi fészekből, és időnként ezek a leckék bizony nagyon fájnak. Segítünk, hogy te ne kövesd el ezeket a hibákat, vagy legalább ne mindet.

Hatalmas épületek, amelyeket feleslegesen építettek meg, mert sosem használták - galéria

Gazdaság2021.04.16, 17:27

Egy létesítmény felhúzása nagy szakértelmet, rengeteg pénzt és ügyes kivitelezőket is igényel. De ezek megléte ellenére sincs minden projektnek sikere. A legnagyobb kudarcnak talán az számít, ha egy épületet vagy infrastrukturális létesítményt az építése közben hagynak ott, vagy épp teljesen feleslegesen épül meg. Az el nem készült, vagy magára hagyott „szellemprojektek" sokszor kísérteties emlékeztetőivé válnak a régmúlt eseményeinek, de egyúttal izgalmas turistalátványosságok is. Képes összeállításunkban ezekből gyűjtöttünk össze néhányat.

Sokan nem tudtak telefonálni hétfő délelőtt

Gazdaság2021.04.12, 13:43

Technikai probléma miatt fennakadásokat tapasztalhatott a Vodafone-ügyfelek egy része hétfőn délelőtt az ország keleti és déli részén a 2G és 3G szolgáltatások működésében, a szolgáltató szakemberei 1 óra 15 perc alatt elhárították a problémát - közölte a távközlési vállalat az MTI érdeklődésére hétfőn.

Soha többé nem szállsz liftbe, ha elolvasod ezt a történetet

Unilife.hu2021.04.10, 10:05

Horrorfilmbe illő jelenetet éltek át a cikkünkben szereplő személyek, akik vásárolgatás közben egy valóra vált rémálom kellős közepébe csöppentek.

Kocsis Máté: Kizárólag Brüsszel a hibás azért, hogy Európában nincs elég oltóanyag

Itthon2021.03.26, 17:54

Kizárólag Brüsszel a hibás azért, hogy nincs elég oltóanyag Európában - írta közösségi oldalán Kocsis Máté.

Semmiképp se kövesd el ezeket a hibákat, ha egészséges hajat szeretnél!

Sulilife.hu2021.03.19, 21:19

Ki ne vágyna egészséges, csillogó, dús hajra? Lehet, hogy mindent elkövetsz a tökéletes frizuráért, a végeredmény mégis töredező, zsírosodó és fénytelen haj. Az egészségtelen haj rengeteg okra vezethető vissza. A következő öt szokás nagyban károsítja a hajkoronát.

Megszólalt a férfi, aki Pfizer helyett másodszor kínai vakcinát kapott: így érzi magát

Life.hu2021.03.03, 08:17

Egy nap alatt bejárta a világsajtót a szerb férfi esete, akit először Pfizerrel, majd kínai vakcinával oltottak be. 

Nem érted, miért nem sikerül lefogynod? Eláruljuk, hol a hiba!

Unilife.hu2021.02.15, 15:25

A dolog nyitja nem valamilyen hangzatos, villámgyors trükk, hanem pár táplálkozási alapelv, amit már csak az egészséged érdekében is érdemes észben tartani.

Te jól hordod? Öt meglepő hiba, amit sokan elkövetnek a maszkkal

Unilife.hu2021.02.10, 18:28

A járvány elleni védekezés során fontos a minimum másfél méteres távolság tartása, a rendszeres kézmosás, és az orrot és szájat eltakaró maszk használata. Sajnos gyakran lehet találkozni olyanokkal, akik rosszul, esetleg egyáltalán nem hordják maszkjukat, ezzel növelve a fertőzések kockázatát.

Az emberek többsége nem találja a hibát ezen a képen - Neked sikerül?

Unilife.hu2021.02.04, 20:20

Lehet, hogy ránézel a képre, és röhögve legyintesz, hogy korábban kell annak felkelnie, aki ilyen egyszerű rejtvénnyel akar téged csőbe húzni, de hidd el, sokan órákig bámulhatnák a monitort, akkor sem jönnének rá, hol a hiba!

Egy hiba miatt olyan nevet adott gyermekének az anya, amivel tönkretette az életét

Life.hu2021.06.08, 13:41

Nem sokkal a születés előtt tudta csak meg a nevét nem vállaló nő, hogy gyermeket vár. A felfokoztt lelki állapot és az izgalom pedig egy hibához vezetett.

A Fordnak 3 millió járművet kell visszahívnia hibás légzsákok miatt

Gazdaság2021.01.21, 09:34

Az amerikai gépjárműbiztonságot felügyelő hatóság közölte, hogy a Ford Motor vállalatnak 3 millió olyan járművet kellett visszahívnia, amelyekben valószínűleg hibásak a vezető oldalán lévő Takata-légzsákok - írja a Reuters.

Óriási hibát vétettek az örökbefogadó szülők: csak 17 évvel később derült ki, mit tettek

Life.hu2021.01.06, 11:21

Furcsa történetet elevenítettek fel a TikTokon a 2020-as év utolsó napján. A sztori egy örökbefogadott fiúról és szüleiről szól...