hiánycél

címke rss
Varga Mihály: Tovább csökken a hiány és az államadósság

Varga Mihály: Tovább csökken a hiány és az államadósság

„A kormány folytatja az egyensúlyi mutatók javítását, a költségvetés hiánya 4,9 százalékra csökkenhet az idei év végére, az államadósság rátája pedig 76,1 százalékra mérséklődhet" - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter-jelölt az Országgyűlés költségvetési bizottsága előtti meghallgatásán csütörtökön Budapesten.

Varga Mihály: A GDP több mint 5 százalékkal emelkedik jövőre

Gazdaság2021.12.17, 13:10

A jövő évi finanszírozásnál a Pénzügyminisztérium azzal számol, hogy a GDP több mint 5 százalékkal emelkedik, ez lehetővé teszi az államháztartási hiánycél 4,9 százalékra csökkentését - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken.

Többlettel zárt a költségvetés júliusban

Gazdaság2019.08.08, 18:08

A gazdaság jó teljesítményének köszönhetően júliusban 37,2 milliárd forint többlettel zárt a költségvetés. Ennek nyomán az államháztartás központi alrendszerének első hét havi hiánya 352,7 milliárd forint volt - közölte a Pénzügyminisztérium.

Másfél évtizedes rekordtöbblet az államháztartásban

Gazdaság2017.03.21, 12:26

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden közölte, hogy az év első két hónapját 180,4 milliárd forintos többlettel zárta az államháztartás központi alrendszere. Ez az elmúlt több mint másfél évtized legkedvezőbb egyenlegének számít.

Banai: a módosított hiánycél teljesíthető

Gazdaság2016.10.21, 14:34

Az államháztartás idei első kilenchavi adatainak tükrében elmondható, hogy a módosított, ez évi 1,7 százalékos hiánycél biztonsággal teljesíthető - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára Budapesten.

Még két év a 3 százalékos infláció

Gazdaság2016.09.22, 11:14

Az infláció a korábban jelzettnél később, 2018 közepére emelkedhet a 3 százalékos jegybanki cél közelébe, míg a magyar gazdaság növekedése folytatódik az év hátralévő részében az év eleji átmeneti lassulást követően - áll a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb inflációs jelentésében.

Tartható a 2 százalékos hiánycél

Gazdaság2016.05.09, 12:20

Az államháztartás központi alrendszerének 2016. április végi halmozott hiánya 144,9 milliárd forint volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Az idén még jöhet megszorítás

Gazdaság2014.07.17, 13:52

A most bejelentett intézkedéseken túl születhetnek még a hiánycél elérését garantáló további lépések - vélik az elemzők. A kormány nem akar visszakerülni a túlzottdeficit-eljárás alá, és egyelőre nem tudni, hogyan fogja érinteni a költségvetést a devizahitelek forintosítása.

Csúnyán elszámolta magát a kormány

Archívum2013.10.02, 18:20

Elvétheti jövőre a kormány a 2,9 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánycélt, ráadásul nem is akárhogyan. A Concorde becslései szerint 3,4 százalékos lesz a hiány, vagyis a 3 százalékos maastrichti plafont is kilőhetjük. A kormány azonban ezt várhatóan nem hagyja majd annyiban.

Óriási lyukat kell betömniük a franciáknak

Nagyvilág2013.02.25, 11:02

Franciaországnak mintegy 6 milliárd eurónyi többlet adóbevételt kell előteremtenie jövőre, hogy betömje az idei évre ideiglenesen bevezetett intézkedések kiesésének költségvetési hatását - mondta Jerome Cahuzac költségvetési miniszter egy rádióinterjúban.

Elsasszézna a kormány a megszorítások elől

Gazdaság2012.10.03, 09:18

Az Orbán-kormány által korábban büszkén hangoztatott 2,2 százalékos hiánycél jóval magasabb lehet jövőre. A kormány arra figyel majd, hogy a 3 százalékos határ alatt maradjon a deficit - értesült a Magyar Nemzet.

Aggasztja a költségvetési módosítás több pontja Járait

Gazdaság2011.12.19, 12:12

A Költségvetési Tanács elnöke több aggályt is megfogalmazott költségvetéshez benyújtott módosító javaslataival kapcsolatban. A tanács szerint például a magán-nyugdíjpénztári tagok befizetéseinek nyugdíjkasszába történő átirányítása csökkenti a gazdaságpolitika kiszámíthatóságát és előreláthatóságát, így növeli az ilyen kockázatokat.

Matolcsy 13 milliárdot befagyasztana az idei büdzsében

Gazdaság2011.11.25, 20:56

A nemzetgazdasági miniszter az alkotmányos és média tartalékból venne el pénzt a deficitcél teljesítéséhez.  

Kibírja a költségvetés a gyenge növekedést az NGM államtitkára szerint

Gazdaság2011.11.16, 18:16

Nátrán Roland szerint a kormány felkészült azokra az esetlegesen bekövetkező külső sokkokra, amelyek az eurózóna válságából következnek, és a 2012-re várt 1,5 százalékos gazdasági növekedésnél kisebb GDP-bővülés mellett is tartani tudja a 2,5 százalékos hiánycélt.

Egy nap alatt kell tervet készíteniük a tárcáknak a jövő évi hiánycél tartására

Gazdaság2011.10.14, 16:45

Egy csütörtöki kormányhatározat péntekig adott határidőt a minisztériumoknak, hogy készítsenek intézkedési tervet, hogyan fogják elérni a 2012-es hiánycélt.

Nem teljesül a 2011-es görög hiánycél az EU és a Valutaalap szerint

Gazdaság2011.10.11, 15:11

Az Európai Unió, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap képviselői szerint nem teljesül a 2011-es görög hiánycél, de a 2012-es hiánycél betartására van esély.

2013-an is szükség lesz kiigazításra egy költségvetési tanulmány szerint

Gazdaság2011.09.29, 13:36

Jövőre tartható a költségvetési hiánycél, miután kiigazításokat és adóemeléseket jelentett be a kormány - vonható le a következtetés a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest (KFIB) tanulmányának megállapításai alapján. 2013-ra és 2014-re azonban további bevételnövelő intézkedésekre lehet szükség a KFIB szerint.

Megszorításoktól remél megtakarítást Franciaország

Gazdaság2011.08.24, 20:03

Tizenegy milliárd eurós megszorítással tudja csak tartani a 2012-es hiánycélt Franciaország. A francia kormány csökkentette az idei és a jövő évre vonatkozó növekedési várakozásait is. A francia miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a bejelentett intézkedések ellenére sem hasonlítható az ország helyzete Görögországéhoz vagy Olaszországéhoz.

Gyorsabb mentőakciót kér Görögország

Gazdaság2011.08.22, 11:22

Még a 2011-re tervezett hiánycélt sem tudja tartani Görögország, legkevesebb 8 százalék lesz a deficit, ezért a kormány a második görög mentőakció felgyorsítását sürgeti.

A negyedéves hiány ellenére tartható az idei hiánycél Cséfalvay szerint

Gazdaság2011.04.19, 21:42

Magyarország tartja magát a 2011-es, 2,8 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánycélhoz - mondta kedden Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára. Az első negyedéves hiány az éves hiány 108 százaléka volt, de az államtitkár szerint a később befolyó különadók egyenesbe hozhatják a büdzsét.

Navracsics: Nincs szükség rendkívüli takarékossági intézkedésre

Gazdaság2011.04.01, 09:39

A miniszterelnök-helyettes a köztelevízió Ma Reggel című műsorában arról beszélt, hogy van elegendő tartaléka az államnak, ezért nem lesz szükség rendkívüli takarékossági intézkedésre.

Matolcsy vitatja az Európai Bizottság számait

Archívum2010.11.29, 18:56

Matolcsy György szerint "hiteltelen és professzionálisan megalapozatlan" az Európai Bizottság (EB) Magyarországgal kapcsolatos gazdasági előrejelzése. A kormány tartja magát saját előrejelzéseihez.

Kormányszóvivő: Nem készül a költségvetési tanácsot érintő változtatás

Gazdaság2010.11.12, 15:03

A kormánynál nincs napirenden a költségvetési tanácsot érintő változtatás - közölte a kormányszóvivő arra reagálva, hogy Domokos László számvevőszéki elnök a testület feleslegességéről beszélt egy interjúban.

Az ÁSZ-elnök szerint nincs szükség költségvetési tanácsra

Gazdaság2010.11.12, 11:26

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke szerint kérdés, hogy szükség van-e a Költségvetési Tanácsra, amely fogatlan oroszlánná vált.

Simor szerint elszáll a struktúrális hiány

Archívum2010.11.11, 17:33

Az idei 2,5-ről jövőre 4,5 százalékra növekszik a struktúrális hiány Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint.

Matolcsy 2013-2014-re 10-15 százalékos GDP-bővülést vár

Gazdaság2010.11.05, 13:47

2015-ig 400 ezer új munkahelyet ígért Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén. A miniszter szerint megalapozatlanok azok a félelmek, miszerint a válságadók kivezetése után nem marad egyensúlyban a költségvetés, mert szerinte 2013-tól 1000 milliárd forinttal nagyobbak lesznek a bevételek, miközben a kiadások 600-800 milliárddal csökkennek.

EU: pénzügyi szankciók várnak a renitens tagokra

Gazdaság2010.10.18, 21:57

A jövőben automatikusan szankciók sújthatják azokat az uniós tagállamokat, amelyek megszegik a pénzügyi, elsősorban a hiányra, adósságra vonatkozó szabályozásokat. Bár végleges megállapodás még nincs, szakértők szerint a stabilitási csomag legnagyobb mértékű átalakítása körvonalazódik Brüsszelben.

Varga Mihály: A kormány tűzön-vízen át tartja a hiánycélt

Gazdaság2010.10.11, 07:51

A kormány mindenáron tartani fogja az idei hiánycélt, a külföldi befektetők szemében javult Magyarország megítélése, a hitelminősítők szerint pedig egyre jobbak a térség kilátásai - mondta egy vasárnap esti tévéműsorban Varga Mihály. A Miniszterelnökség államtitkára egyúttal közölte, a vörösiszap-katasztrófa költségvetésre gyakorolt hatása egyelőre megbecsülhetetlen.

Londoni elemzők: Valószínű a kormány-IMF-tárgyalások újrakezdése

Archívum2010.09.23, 18:48

Az EU nyomásának hatására immár a "normalizálódás jelei" látszanak a magyar kormány gazdaságpolitikájában - vélekednek legfrissebb helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik azt is valószínűsitik, hogy újrakezdődhetnek a tárgyalások az IMF-fel.

Néhány tízezer bedőlő devizahitelesre számít a kormány

Gazdaság2010.09.16, 14:32

A kormány azzal számol, hogy néhány tízezer bajba jutott devizahitelesen segíthet a hamarosan felállítandó nemzeti eszközkezelő társaság, amely a Magyar Fejlesztési Bank egyik leánytársaságaként jöhet létre - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön reggel a tv2 Mokka című műsorában.

Matolcsy: Kőkeményen tartjuk magunkat a hiánycélhoz

Gazdaság2010.09.14, 17:06

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter újra megerősítette, hogy Magyarország tartani fogja a kitűzött hiánycélokat.

Mérföldkőnek nevezte Matolcsy kijelentését Bihari Péter jegybankár

Gazdaság2010.09.10, 19:51

Bihari Péter, a jegybank monetáris tanácsának tagja szerint a hiánycél tartására vonatkozó kormányzati ígéretre nagy szükség volt. Ennek köszönhetően van esély arra, hogy Magyarország megítélése javuljon.

Kevés újdonsággal szolgálnak Varga csontvázai

Itthon2010.09.09, 13:14

Költségvetési "csontvázakkal" csak a töredéke foglalkozik annak a jelentésnek, amelyet szerdán hozott nyilvánosságra Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára. A Varga által felsorolt, a fideszes politikusok szerint az előző kormányok felelőtlen gazdálkodását bizonyító, többletkiadásokat rejtő tételek jelentős része ismert ügy, több esetben pedig bizonytalan, hogy a jelentés mire alapozza a megállapításait. A jelentés szerint a csontvázak miatt a költségvetésben tátongó lyukat be lehet tömni a kormány 29 pontos gazdasági intézkedéscsomagjával.

Óvatosan kezelik Matolcsy bejelentését a londoni elemzők

Gazdaság2010.09.09, 16:37

Egyelőre óvatosan kezelik a londoni elemzők az Orbán kormány jövő évre bejelentett 3 százalék alatti hiánycélját, ahogy fogalmaztak: az elmúlt időszakban láttak már néhány fordulatot a retorikában.

Az EU-IMF-magyar tárgyalások felújítását sürgetik az EU-pénzügyminiszterek

Archívum2010.09.07, 19:46

Az Európai Unió pénzügyminiszterei az IMF-EU- magyar tárgyalások felújítását szorgalmazták brüsszeli egyeztetésükön.

Szó sincs pánikról az elemzők szerint

Gazdaság2010.08.24, 19:44

Ilyen magas lakossági devizahitel-állomány mellett indokolt a kamattartás és a kamatemelés belengetése is, pláne, hogy a kockázati felárunk sem javult az elmúlt hónapokban - mondták elemzők az [origo]-nak. Egyes szakértők szeirnt a jegybank legújabb, negatív irányba módosított előrejelzése még reálisabb is, mint az előző negyedéves. Pánik egyelőre azonban nincs, a kedvezőtlenebb előrejelzést követő forintgyengülés inkább régióspecifikus folyamat.

Költségvetési Tanács: A kormány mondja ki, nem akarja növelni az államadósságot

Gazdaság2010.08.18, 12:07

A konvergenciaprogramban vállalt cél közelébe kerülhet a hiány, ha sikerül beszedni a pénzügyi különadót, írja legfrissebb elemzésében a Költségvetési Tanács. Amennyiben a költségvetési politika fenntartható pályára kerül és azon is marad, akkor a felépülő hitelesség néhány éven belül jelentősen csökkenti az állami és a lakossági kamatterheket is.

Átírta az idei forgatókönyvet Matolcsy tárcája, már növekedéssel számolnak

Gazdaság2010.08.10, 14:44

A korábban várt 0,2 százalékos visszaesés helyett idén 0,6 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP), közölte kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az előzetes várakozásokat felülmúló első negyedévi GDP adattal  és a külpiaci konjunktúra jóval dinamikusabb bővülésével  indokolja a minisztérium a márciusi növekedési előrejelzés javítását

Matolcsy: Nem fogunk megszakadni a 3 százalék alatti hiányért

Archívum2010.08.05, 15:16

Magyarország nem ragaszkodik mindenáron ahhoz, hogy jövőre már 3 százalék alá csökkentse az államháztartás hiányát - derül ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter nyilatkozatából, amelyet a Hír Televíziónak adott.

Orosz állami oriáscégeket kínálnak eladásra

Gazdaság2010.07.26, 12:56

Tíz orosz állami óriásvállalat kisebbségi tulajdonrészét kívánja értékesíteni Moszkva, melyből magyar pénzre átszámolva 6550 milliárd forint bevételt terveznek.

Merkel figyelmeztette Orbánt a hiányra

Gazdaság2010.07.21, 19:04

Angela Merkel német kancellár berlini tárgyalásaik után emlékeztette Orbán Viktort, hogy az EU Magyarországtól is elvárja az eurózóna tagjai számára előírt maximális hiányszint betartását. A magyar kormányfő - a kormány eddigi kommunikációjával szembemenve - kijelentette, az IMF-fel már nincs értelme megegyezni, Magyarországnak az EU-val kell megállapodnia.

Navracsics: A bankadót és a 2011-es büdzsét is firtatta az IMF

Itthon2010.07.20, 23:28

Nincsenek abban a helyzetben, hogy "kötelezzenek erre vagy arra" - mondta a Nemzetközi Valutaalapról Navracsics Tibor, közigazgatási és igazságügyi miniszter. A valutaalap képviselői a jövő évi költségvetésről és a bankadó ütemezéséről is érdeklődtek, pedig a miniszter szerint csak a hiánycél megtartása tartozik rájuk.

Örül az IMF, hogy a kormány tartaná a hiánycélt

Archívum2010.06.09, 21:49

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán üdvözölte, hogy a magyar kormány vállalja a 3,8 százalékos államháztartási hiánycél teljesítését. Hivatalos tárgyalás csak június elején lesz a kabinet által tervezett lépésekről.

Matolcsy: Tartani fogja a kormány a hiánycélt

Itthon2010.06.08, 00:31

Olyan akciótervet fogadtak el a kormány tagjai, amivel Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint tartani tudják a 3,8 százalékos hiánycélt. A Luxembourgban tartózkodó miniszter elmondta azt is, hogy folynak a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), júniusban további egyeztetések várhatók.

Mesterházy szerint megszorításokat készít elő a Fidesz

Itthon2010.06.05, 18:00

Megbukott hitelességből a Fidesz, amely azzal, hogy elfogadta, nem emelheti a hiánycélt, minden eddigi ígérgetését visszavonta - közölte szombaton Lendvai Ildikó az MSZP elnöke. Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője szerint az új kormány újabb megszorításokat készít elő azzal, hogy mindent az előző kormányokra fog. Az MSZP-s politikusok Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentésére reagáltak, aki többek között bejelentette, hogy tartani fogják az előző kormány által megcélzott költségvetési hiányt.

Oszkó: Csontvázak helyett lerágott csontokat tálalt Varga

Gazdaság2010.06.05, 14:18

Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint nagyon helyes, hogy az Orbán-kormány tartani kívánja a 2010-re kitűzött 3,8 százalékos hiánycélt, ahogy azt a Bajnai-kormány kijelölte. Oszkó az [origo]-nak nyilatkozva azt mondta, Varga Mihály államtitkár semmi újat nem mondott a csontvázas tájékoztatóján, amit korábban ne tisztáztak vagy cáfoltak volna.

Az államcsődtől a magyar euróig - fordulatos napok krónikája

Gazdaság2010.06.05, 21:54

Sűrű napokat élt át Magyarország, mire Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár szombaton bejelentette, hogy a kormány tartani akarja az elődje által kitűzött idei hiánycélt, illetve megerősítette, hogy konszolidált helyzetben van az államháztartás, és az egyetlen út az euró bevezetése. Varga nyilatkozata előtt két napon át zuhant a tőzsde és világvárosok piaci elemzői álmélkodtak szerintük aggasztó fideszes és kormánynyilatkozatokon.

Ígéreteinek feladásával vádolja a Fideszt a Jobbik

Itthon2010.06.05, 16:56

A Jobbik szerint a Fidesz ki akar hátrálni olyan ígéretei mögül, mint az adócsökkentés, ennek megfelelően tett megjegyzéseket az elmúlt napokban a gazdasági helyzetre. Az ellenzéki párt felelőtlenségnek tartja, hogy politikai okokból nemzetközi botrányt dagasztottak kormánypárti politikusok a forintot gyengítő kijelentéseikkel.

Matolcsy lemondatná a monetáris tanácsot

Gazdaság2010.05.11, 08:26

Matolcsy György elégedetlen a PSZÁF és az MNB munkájával, a monetáris tanács tagjait egyenesen lemondatná. Az IMF és az EU által elfogadható új hiánycélt 4,5 és 6,5 százalék közé teszi, szerinte 5-6 százalékos hiányban fognak megállapodni az IMF-fel. Az új kormány gazdasági csúcsminisztere állítja, nem lesz vagyonadó, hároméves adócsökkentési program indul, de marad a 25 százalékos áfakulcs.

IMF-fel egyeztetett hiánycél-emelést várnak a Fidesztől Londonban

Archívum2010.04.19, 19:28

Valószínűsíthető az új magyar kormány részéről az államháztartási hiánycél valamelyes emelése, de csak a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalások eredményeként - áll londoni felzárkózó piaci elemzők hétfőn kiadott legújabb helyzetértékelésében, amely szerint a Fidesz-kormány sem készül költségvetési lazításra. Az elemzés szerint a korábbi nyilatkozatokban szereplő, 7 százalék körüli deficit teljesülését nem fogadná jól a piac.

Már összejött az éves hiány 70 százaléka

Gazdaság2010.04.14, 16:17

Március végén az éves GDP-arányos államháztartási hiány csaknem 70 százalékát tette ki a decifit, május végére pedig 82 százalékra várható ennek mértéke - jelentette be a Pénzügyminisztérium. Katona Tamás államtitkár arra emlékeztetett, hogy 2002-ben sem volt jobb a helyzet.

Londonban nem veszik komolyan a fideszes kardcsörtetést

Gazdaság2010.04.14, 19:18

Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint az új magyar kormány aligha keveredik konfliktusba a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val az államháztartási hiánycél ügyében. Ez pedig "még vonzóbbá" teheti a forintot a befektetők számára, miután az ország túljutott választások második fordulóján.

Londoni elemzők: Fidesz-IMF kompromisszum lehet

Archívum2010.02.26, 18:19

"Valahol középen" találkozhat a Fidesz és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a választások utáni költségvetési tárgyalásokon, de az IMF-nek szigorú feltételei lesznek a hiánycél esetleges növelésének elfogadása fejében - áll az egyik vezető nemzetközi elemző cég pénteken ismertetett forgatókönyvében. A cég szerint az IMF 5,5 százalékos hiánnyal egyezne ki, míg a Fidesz 7 százalékosat ajánlott.

Nem hagyott pénzt a kormány egy újabb válságra

Gazdaság2010.02.16, 16:15

A gazdasági válság előre nem látható hatásainak ellensúlyozására hozta létre a kormány, most mégis a vagyonadó alkotmánybírósági eltörlésével keletkezett lyuk betömésére használták fel a stabilitási tartalékot. Az új kabinet csak abban bízhat, hogy a válság lecsengőben van, az ilyen jellegű pluszkiadásokra ugyanis alig maradt pénz a büdzsében.

A Fidesz visszatérő recesszióra számít

Gazdaság2010.02.04, 11:25

Nem hisz a kormány előrejelzésének megalapozottságában, ezért elhúzódó növekedési gondokra számít a Fidesz, valamint arra, hogy korlátozott lesz a következő kormány mozgástere. Az IMF-hitelt meghosszabbítaná a párt - mondta Varga Mihály alelnök a Bloombergnek.

Bajnai: Letett a kormány az ingatlanadóról

Gazdaság2010.01.27, 19:15

A kormány nem írja át a vagyonadóról szóló törvényt - közölte szerdán Bajnai Gordon. A kormányfő hozzátette: keresik a megoldást, hogyan lehet pótolni a költségvetés egyéb fejezeteiből, illetve a tartalékokból az ingatlanadó megsemmisítése miatt kieső 50 milliárd forintot.

A GKI szerint tartható a hiánycél

Archívum2009.12.28, 10:11

A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint a magyar gazdaság 2010-ben stagnálás körüli állapotban lesz, kilábalás, szerény növekedés csak a második félévben várható. A hiánycél nehezen, de tartható, korrekciójára a kutatóintézet kétféle reális lehetőséget lát.

GKI: Jövőre már stagnálhat a gazdaság

Archívum2009.11.30, 07:55

Az idén 6,5 százalékkal esik vissza a magyar gazdaság teljesítménye, de jövőre már stagnálás várható - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzéséből. A kutatók teljesíthetőnek tartják az államháztartás hiányának kormány által megcélzott mértékét, és figyelmeztetnek: érdemben nagyobb deficitet csak reformokkal alátámasztott tartós hiánycsökkentési programmal együtt fogadna el a piac. A GKI-ban a munkanélküliségi arányt idén 11 százalékra becsülik, jövőre ez is mérséklődhet kis mértékben.

Varga: A Fidesz sem tolerál 7 százalékos hiányt

Archívum2009.11.17, 13:08

A Fidesz reagált a hétfői IMF kijelentésre, amely szerint a Nemzetközi Valutaalap nem engedi a 7 százalékos vagy nagyobb költségvetési deficitet. Varga Mihály fideszes képviselő szerint az ellenzéki párt "sem tolerál" hiánynövelést célzó gazdaságpolitikát.

Tartja a hiánycélt a PM

Archívum2009.10.13, 11:59

Továbbra is a GDP 3,8 százalékát kitevő pénzforgalmi, 992,4 milliárd forintos államháztartási hiányt vár a Pénzügyminisztérium önkormányzatok nélkül az év egészében - derült ki a tárca keddi sajtótájékoztatóján.

Egy szám van kőbe vésve a büdzsében

Archívum2009.08.25, 14:03

Szeptember 1-én, rendkívüli kormányülésen tárgyalja első olvasatban a 2010-es költségvetés tervezetét a kormány. A kabinet 9-én el is fogadná a   büdzsét, amelyet 11-én a tervek szerint benyújt az Országgyűlésnek - tudta meg az MTI.

Tarthat� hi�nyc�lt �s tov�bbi kamatcs�kkent�st l�t a piac

Gazdaság2009.08.18, 14:26

A Reuters Magyarorsz�gra vonatkoz� elemz�i becsl�se szerint 260 forintos eur� mellett l�p majd az orsz�g az eur�bevezet�s el�szob�j�t jelent� ERM-2 �rfolyamrendszerbe. A szak�rt�k v�lem�ny�nek �tlaga szerint 2009 v�g�re az infl�ci� 7 sz�zal�k al� cs�kken, m�g 2010 v�g�re 2,69 sz�zal�k v�rhat� �ves �sszevet�sben.

Nagyobb hiánycélt kér Szerbia az IMF-től

Gazdaság2009.08.17, 15:38

Szerbia a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jóváhagyását kéri, hogy a várható GDP további 1,5 százalékával növelhesse az idei évre eredetileg 3 százalékra tervezett államháztartási hiányát, a bevételek elmaradása miatt.

Csökkent a lengyel hiány

Archívum2009.08.17, 16:18

A júliusi költségvetési többletnek köszönhetően az év első hét hónapjában 15 milliárd zlotyra csökkent Lengyelország központi költségvetésének hiánya az első hathavi 16,7 milliárdról. Az egész idei évre 27,2 milliárd zloty hiányt terveznek.

Két év múlva érhető el a 3 százalékos hiány

Archívum2009.06.15, 16:19

Az Európai Bizottság fenntartja ugyan a túlzottdeficit-eljárást Magyarországgal szemben,   várhatóan a következő hetekben fogalmaz meg új hiánycél ajánlást, amelyben a GDP arányos államháztartási hiány 3 százalék alá szorítását 2011-re írja elő - mondta Kovács Álmos, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára hétfőn az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottsága európai ügyek albizottságának ülésén.

Fitch-igazgató: Magyarország nem Izland

Archívum2008.10.17, 18:03

Nem a költségvetési hiánycélok teljesítése feletti aggodalmat, hanem a globális piaci fejleményeket és a romló befektetői hangulatot tükrözi a magyar szuverén adósosztályzat kilátásának negatívra rontása - mondta pénteken Londonban az MTI-nek a Fitch Ratings szuverén adósbesorolásokért felelős igazgatója, aki határozottan elvetette az izlandi és a magyarországi helyzetet összehasonlító vélekedéseket.

Elsodorja az adócsökkentést a válság

Gazdaság2008.10.10, 21:10

Az idei hiánycélt négyről 3,4, a jövő évi költségvetésben tervezettet pedig 3,2 százalékról 2,9-re csökkentenék - mondta Gyurcsány Ferenc péntek délutáni, a frakcióvezetőkkel a pénzpiaci válság kapcsán kialakult helyzetről folytatott egyeztetésen. A miniszterelnök - az egyeztetésen részt vevő jegybankelnökkel egyeztetve - 12 pontos intézkedéscsomagot javasol az ellenzéki pártoknak a pénzügyi válság miatt. A tervezett lépések között az adócsökkentés és a bértárgyalások elhalasztása felfüggesztése is szerepel. A Fidesz hétpontos csomaggal érkezett a megbeszélésre.

Elemzők szerint reális az új hiánycél

Archívum2008.07.17, 17:49

Londoni feltörekvő piaci elemzők hitelesnek minősítették csütörtökön a magyar pénzügyminisztérium új, csökkentett idei államháztartási deficit-előrejelzését, sőt szerintük akár az új prognózisnál is jobb lehet a tényleges eredmény, de most már a jövő év költségvetési teljesítményét tartják igazán érdekesnek, tekintettel a 2010-es választásokra. Egyes citybeli vélemények szerint jövőre a deficit valamelyes visszaemelkedése is lehetséges.

Veres: nem az adócsökkentési csomagra

Gazdaság2008.07.03, 16:30

Veres János szerint jó esély van arra, hogy mind a költségvetésben megfogalmazott, 2008-as, mind a konvergenciaprogramban szereplő 2009-es hiánycélt teljesítse az ország. A pénzügyminiszter szakmailag megalapozatlannak, irreálisnak és populistának nevezte a Fidesz adócsökkentési javaslatait csütörtökön.

Veres: teljesíthető a hiánycél

Gazdaság2008.05.23, 14:35

Teljesíthető az idei államháztartási hiánycél, a féléves deficit várhatóan jobb lesz az időarányosan tervezett mértéknél és év végén a GDP 4 százalékán belül marad  - mondta Veres János.

EU: Teljesíthető a magyar hiánycél

Gazdaság2008.02.14, 06:46

A magyar konvergenciaprogramban lefektetett hiánycsökkentési célok teljesíthetők az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei szerint. A tárcavezetők keddi brüsszeli találkozójukon az Európai Bizottság értékelésével egyetértésben megállapították, hogy Magyarország deficitje jövőre a hazai össztermékhez képest 3 százalékos szint közelébe szorítható.

Messze még az euró

Archívum2007.12.27, 08:40

A költségvetési kiigazítás, valamint a mezőgazdaság és az építőipar visszaesése lassította le az idei magyar gazdasági növekedést. További gondot jelenthet a költségvetés szerkezete, amely a gazdaság fékezésén túl a 2009-es hiánycél elérését is hátráltatja. A szakértők szerint mindet figyelembe véve még távoli az euró beveztése - írja a csütörtöki Napi Gazdaság.

Londonban hitelesnek tartják a deficitcélt

Gazdaság2007.09.27, 16:32

Az euróbevezetés dátuma ugyan továbbra sem tűnik közelebbinek, de a jövő évi államháztartási hiánycél reális. Csökkenhet az infláció is.

Pénzügykutató: A hiánycél elérésére "mérget lehet venni"

Gazdaság2007.04.03, 15:28

A magyar gazdaság 2007-ben 2,5 százalékkal nő, az infláció 6,6 százalék lehet, miközben a GDP-arányos eredményszemléletű államháztartási hiány a tavalyi 9,7 százalék után az idén 6,3 százalékra csökken - mondta Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Zrt. főmunkatársa a keddi tájékoztatón.

Brüsszel nagyobb hiányt vár

Gazdaság2007.02.07, 10:02

Az Európai Unió szakértőinek kétségeik vannak az idei hiánycéllal kapcsolatban. Ettől függetlenül pedig szeretnék elérni, hogy Magyarország folyamatosan ellenőrizze aktuális költségvetése betartását.

Növekedési áldozattal teljesül a hiánycél

Gazdaság2007.01.04, 10:46

A gazdasági elemzők szerint a tavalyi évnél nyugodtabb, de nem izgalommentes esztendőnek ígérkezik az idei. A világgazdaságban lassulás várható, Budapest pedig, a növekedés szempontjából a sereghajtó pozíciót veheti fel az EU-hoz 2004-ben csatlakozott országok között.

A települések miatt szállhat el a hiánycél

Gazdaság2006.07.20, 11:11

Idén meghaladhatja a 150 milliárd forintot, ezzel rekordot dönthet az önkormányzatok összesített hiánya - írja a NAPI Gazdaság. Eredetileg csak valamivel több mint 30 milliárdot tervezett a Pénzügyminisztérium (PM). A tárca indoklása szerint a választási években a szokásosnál lényegesen nagyobb deficittel zárnak a települések.

Veres: Arra van garancia, ami már megtörtént

Vendégszoba2006.07.14, 09:12

A megszorító csomagról, az államháztartás rekordméretű hiányáról kérdezték olvasóink a Vendégszobában Veres János pénzügyminisztert. A beszélgetésből kiderült, meddig tartanak a megszorítások és hogyan próbálja a kormány méltányosabbá tenni ezeket. A miniszter szerint az EU-ban, a deficit ellenére is jó a megítélésünk. A chatelők azt is megtudhatták, kit látna szívesen a nemzeti bank élén Veres.

ICEG: Jövőre érezzük meg igazán a kiigazítást

Gazdaság2006.07.11, 14:39

Összességében lassuló ütemű, de még így is kedvező növekedést vár 2006-tól az International Center for Economic Growth (ICEG) gazdaságkutató. Az elemzők szerint 2007-ben meglódul az infláció, az ICEG szerint idén összességében 3,5 százalékra számíthatunk, míg jövőre a fogyasztói árak növekedése a 6,5 százalékot is elérheti. A kutatók szerint az államháztartási kiigazítások teljesen átírják a növekedési pályát. Az államháztartás hiánya idén teljesíthető, de 2008-ra nem érjük el a 3 százalékos hiánycélt.

Lefelé módosította az éves hiánycélt a PM

Gazdaság2006.04.19, 13:36

A Pénzügyminisztérium (PM) áprilisra - önkormányzatok nélkül - 159,2 milliárd forint államháztartási hiányt prognosztizál. Az első félévre 1283 milliárdot, egész évre pedig 3,3 milliárddal kevesebbet, 1542,6 milliárdos hiányt várnak- hangzott el a szaktárca szerdai tájékoztatóján.

A hiány lefaragására szavaz a külföld

Archívum2006.04.10, 17:42

Az elszabadult deficit csak szűk manőverezési lehetőséget ad a következő kormánynak, így bárki nyeri is a választásokat, legfontosabb feladata az államháztartás rendbetétele lesz. A nemzetközi elemzők nincsenek meggyőződve arról, hogy a pártok elkötelezettek az euró bevezetéséhez nélkülözhetetlen hiánycél elérése mellett.

Borulhat a büdzsénk londoni elemzők szerint

Gazdaság2006.01.09, 15:30

Továbbra is az eredményszemléletben számolt idei államháztartási hiánycél jelentős túllépésére és az euróbevezetés négyévi csúszására számítanak londoni elemzők. Teszik ezt azzal együtt, hogy központi kamatemelést egyelőre nem várnak.

Matolcsy: az euró már 2009-ben bevezethető

Gazdaság2005.11.08, 16:59

Kóka János gazdasági miniszter szerint a befektetők a lábukkal, illetve a pénzükkel szavaznak. Járai Zsigmond szerint fel kell készülni az állandó reformokra, amire Katona Tamás szerint is szükség van a hiánycél teljesítéséhez. Varga Mihály további adócsökkentés mellett érvelt, míg Matolcsy szerint már akár 2009-ben lehet eurónk - hangzott el a GKI keddi konferenciáján.

Változatlan maradt az alapkamat

Gazdaság2005.10.24, 16:55

Nem nyúlt az alapkamathoz a Monetáris Tanács. Az irányadó jegybanki alapkamat továbbra is 6 százalékon áll. A tanács szerint az utóbbi időszak kedvezett az alacsony infláció kialakulásának. Ugyanakkor a testület igen borúlátóan nyilatkozott az euró bevezetéséhez szükséges hiánycél túllépéséről. Járai Zsigmond jegybankelnök közölte: a jegybank mostantól a Monetáris Tanács üléseinek jegyzőkönyveiben feltünteti, hogy ki mire szavazott a kamatdöntésen.

Londoni elemzők: nem tartható a 2008-as hiánycél

Archívum2005.10.20, 15:59

Az Európai Bizottság csütörtöki állásfoglalását kommentáló londoni feltörekvő piaci elemzők szerint sem tűnik lehetségesnek a magyar költségvetési hiány 3 százaléka alá csökkentése 2008-ig; így gyakorlatilag lehetetlen a 2010-es magyar euróövezeti csatlakozási céldátum tartása.

Elkészült a 2006-os büdzsé

Gazdaság2005.09.26, 10:33

Elkészítette a kormány a 2006-os költségvetés tervezetét. A büdzsé szeptember 30-án kerül a parlament elé. A kormányzat elsősorban a kisembereknek akar kedvezni a költségvetésben. A GDP-növekedést 4 százalékosra, az inflációt 2 százalékosra tervezik. Ugyanakkor a pénzügyminiszter elismerte, nem tartható a jövő évi, 2,9 százalékos hiánycél. 

Veres: jövőre 2,9 százalék a hiánycél

Archívum2005.09.01, 10:40

A jövő évi költségvetési tervben 2,9 százalékos államháztartási hiánycél szerepel eredményszemléletben a GDP-hez képest az idei, 3,6 százalékos cél után - idézte Veres János pénzügyminisztert a Reuters hírügynökség csütörtökön.

Veres: Tartható az államháztartási hiánycél

Gazdaság2005.06.27, 16:32

Tartható az államháztartás idei, eredményszemléletben 3,6 százalékos GDP-arányos hiánycélja - közölte Veres János pénzügyminiszter hétfőn sajtóbeszélgetésen. Elmondta, hogy ősszel lesz két hónap, amikor az éves előirányzat 100 százalékát is meghaladja a deficit, ezt azonban tekintetbe vették a prognózis készítésekor.

152,8 milliárd a májusi hiány

Gazdaság2005.05.18, 17:13

A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint az államháztartás májusi hiánya 152,86 milliárd forint lesz, az első félév végére pedig összességében 986,42 milliárd forintra emelkedhet a deficit. Ez az érték a féléves hiánycél 96,4 százaléka.

Biztos nem tartható a hiánycél az elemzők szerint

Gazdaság2005.04.20, 13:15

A keddi államháztartási adatok és előrejelzés után most már gyakorlatilag bizonyos, hogy nem tartható az idei egész éves hiánycél, írták a vezető londoni elemzők. A JP Morgan szerint még saját előrejelzésük sem teljesül, a DrKW elemzői szerint mindenképpen kiadáscsökkentő intézkedések kellenek, míg a BNP Paribas szerint megállt a forint erősödése, és ezzel elhárult az MNB-re nehezedő erőteljes nyomás.

Elemzők szerint kérdéses a hiánycél és Draskovics jövője

Gazdaság2004.08.31, 14:26

Már magyar kormányzati források szerint is várható az államháztartási deficitcél túllépésének beismerése, annak ellenére is, hogy Draskovics Tibor pénzügyminiszter egyelőre ragaszkodik a 4,6 százalékos GDP-arányos hiány tarthatóságához - áll az egyik vezető londoni befektetési ház keddi elemzésében, amely szerint a deficitcéllal együtt Draskovics kormányzati jövője is kérdéses.

Előző
  • 1
Következő