Heves megye

címke rss

Élő malacot is bevetettek az egri kórház védői

Itthon2008.02.29, 18:26

A HospInvest pályázatát nyilvánította az egri Markhot Ferenc Kórház vagyonkezelésére és működtetésére kiirt pályázat nyertesévé a Heves megyei önkormányzat - született meg a döntés Egerben, a testület pénteki, botrányos körülmények között megtartott ülésén. A tiltakozók egyike élő malacot akart átadni a megyegyűlés elnökének.

Beruházás Kálon

Archívum2008.02.22, 18:23

Befejeződött a Heves megyei Kálon a kizárólagosan német tulajdonban lévő Türk+Hillinger Hungária Kft. több mint száz millió forintba kerülő beruházása, az új üzemcsarnokot pénteken adták át.

Több szálon nyomoznak az egri méreg ügyben

Itthon2008.02.21, 13:01

Nyomok vannak, gyanúsított azonban még nincs - közölte az egri kórházban talált brómcián ügyében indított vizsgálatról a Heves megyei rendőrségi szóvivő. A mérgező anyagot jelenleg egy budapesti laborban őrzik, és a vizsgálat lezárását követően minden bizonnyal megsemmisítik.

Keresik az egri méreg gazdáját

Itthon2008.02.18, 15:44

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat vizsgálta meg az egri kórházban talált méregdobozt. Az elsődleges vélemény szerint brómcianid volt benne. A Heves megyei rendőrség 8 fős csapata igyekszik kideríteni, hogyan kerülhetett a kórház hűtőkamrájába a mérgező vegyület.

Meghalt a Tarnabodon megvert idős férfi

Itthon2008.02.08, 15:40

Pénteken belehalt sérüléseibe az a 67 éves férfi, akit még szerdán vert meg három fiatal a Heves megyei Tarnabodon. A halál okát igazságügyi orvosszakértő vizsgálja.

Sípálya nyílt Szilvásváradon

[origo] utazás2008.01.30, 18:10

A "négy évszakos turizmus" megteremtése érdekében, 8 millió forintos ráfordítással sípályát alakított ki a helyi önkormányzat Szilvásváradon - tájékoztatta a távirati irodát a Heves megyei község polgármestere.

Megtalálták az eltűnt bicikliző kamaszt

Itthon2008.01.23, 11:41

Ötven kilométerre a lakóhelyétől előkerült az a 13 éves fiú, aki kedden délután - miután biciklizni indult - tűnt el a Heves megyei Balaton községből. A kamaszt száz rendőr helikopterrel, hőkamerákkal és kutyákkal kereste.

Súlyos baleset Ecsédnél

Itthon2008.01.12, 08:18

Két ember meghalt, egy harmadik súlyos sérüléseket szenvedett szombaton hajnalban a Heves megyei Ecséd határában egy közúti balesetben. A továbbra is nedves, csúszós utakon fokozott elővigyázatosságra int a katasztrófavédelem.

Elnézik a durva családi ügyet az erdőkövesdi polgármesternek

Itthon2008.01.09, 16:19

Engedékenyek a falubeliek az erdőkövesdi polgármesterrel, többségük azt mondja, akár megverte a feleségét, akár nem, kitartanak mellette. A falu minden útja aszfaltozva van, és bármikor fordulhatnak hozzá segítségért - a helyieknek ez számít elsősorban. A Heves megyei település polgármesterét felesége jelentette fel, az asszony azt állítja, hogy férje bántalmazta. A polgármester nem tagadja, hogy megrángatta a nő haját, de szerinte volt oka rá, a nő ráadásul borsot szórt férje szemébe.

Lőrinci közbeszerzéseket vizsgálnak

Itthon2007.12.06, 21:04

A Közbeszerzések Tanácsának (KT) elnöke szerint a Heves megyei Lőrinci önkormányzata közbeszerzési eljárás nélkül valósított meg több építési beruházást több megvalósítása során.

Kirúgnak hat megyei rendőrfőkapitányt

Itthon2007.10.30, 17:00

Hat megyei rendőrfőkapitány vezetői kinevezésének visszavonását kezdeményezte kedden az országos rendőrfőkapitány. Bencze József november 14-i hatállyal indoklás nélkül megválik Baranya, Bács-Kiskun, Heves, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megye rendőrfőkapitányaitól. A főrendőröknek kiemelt főtanácsadói, illetve főosztályvezetői beosztást ajánlott fel, melyet ők el is elfogadtak.

Álrokkantságba kapaszkodnak a lecsúszó falu lakói

Itthon2007.09.25, 15:55

Egy névtelen levél írója szerint a Heves megyei Kápolna tele van műrokkantakkal. A faluban annyira kevés a munkalehetőség, hogy már fiatalok is segélyért folyamodnak, az idősebbek pedig megpróbálják leszázalékoltatni magukat. A környéken nem ismeretlen a jelenség, van ahol még rosszabb a helyzet. A polgármester nem tudja, hány rokkant van a faluban, a jegyző szerint nem lógnak ki a statisztikából, de ezt számokkal ő sem támasztotta alá. Csak a pékségben vidám az élet Kápolnán, igaz, ott meg mindenki más faluból származik.

Folytatódhat az utcai harc Hevesen

Itthon2007.07.15, 16:23

Megerősítették a rendőri jelenlétet vasárnap Hevesen, mivel újra gyülekezni kezdtek az utcákon annak a két családnak a tagjai, akik az elmúlt napokban többször is összecsaptak.

Több száz fős tömegverekedés Hevesen

Itthon2007.07.14, 18:30

Feldühödött tömeg támadt szombat délben egy családi házra Hevesen, ahol több száz fő részvételével tömegverekedés tört ki. A rendőrség minimum 20 autóval szállt ki.

Megnyílt az egerszalóki fürdő

[origo] utazás2008.03.31, 12:08

Megnyílt pénteken a nagyközönség előtt a 4,3 milliárd forint beruházás nyomán elkészült egerszalóki gyógy- és élményfürdő. A létesítmény a Heves megyei község határában megvalósuló fejlesztés első üteme. A tervek szerint strand és ötcsillagos szálloda is épül a területen, összességében mintegy 11 milliárd forintból.

Könnygáz fékezte meg a tömegverekedést

Itthon2007.06.18, 14:41

Két településen is tömegverekedés tört ki a hétvégén Heves megyében. A verekedők kaszákkal és botokkal estek egymásnak. Az egyik csetepaté leállításához a rendőrség könnygázt vetett be.

Megrázott az áram egy színesfémtolvajt

Itthon2007.06.18, 14:13

Életveszélyes áramütést szenvedett egy színesfémtolvaj Heves megyében. A férfit kórházban ápolják, lopás kísérlete miatt eljárás indult ellene.

Túl sok tanárt rúgtak ki Tarnabodon

Itthon2007.06.08, 12:18

A tanárok elbocsátása miatt veszélybe került az oktatás a Heves megyei Tarnabodon - állítja az Oktatási Minisztérium. A tárca vizsgálatot kezdeményezett az ügyben.

Juhnyájak vesztek oda a hétvégi tüzekben

Itthon2007.04.15, 11:56

Az elmúlt 48 órában hatszázszor riasztották a tűzoltókat, kétszer több alaklommal, mint egy átlagos hétvégén - közölte a katasztrófavédelem. Békés megyében több mint 800 juh pusztult egy tűzben, Hevesben pedig 100 hektáron pusztított a tűz.

Tehénszag miatt éhezik egy férfi

Itthon2007.03.27, 13:13

Az elviselhetetlen tehénszag miatt kezdett éhségsztrájkba egy adácsi férfi a település polgármesteri hivatala előtt. A férfi évek óta küzd azért, hogy a Heves megyei településen betartassák szomszédaival azt a rendeletet, miszerint egy portán maximum négy tehén tartható.

Sorra találnak puskákat és Molotov-koktélokat

Itthon2007.03.14, 15:17

Sorra találnak fegyvereket és más veszélyes eszközöket különböző magánlakásokban a rendőrök. Lőfegyvereket találtak a budapesti VII. kerületben, Borsod, Heves és Csongrád megyében és egy határátkelőnél is, míg egy VI. kerületi fiatalember lakásán  Molotov-koktél gyárra bukkantak. Utóbbi állítólag kapcsolatban állt a Kossuth téri tüntetőkkel. Az ORFK szóvivője szerint nincs összefüggés az esetek közt.

Nem a kiugrott fideszes írta a nyílt levelet

Itthon2007.03.13, 08:16

Nem Ambrus Zoltán független Heves megyei közgyűlési képviselőtől származik az a levél, amelyet egy, feladóként az ő nevét feltüntető e-mail címről küldtek el hétfőn a Magyar Távirati Irodának - közölte maga a képviselő.

Kövér a hevesi történetről kérdezi az MSZP-t

Itthon2007.03.08, 17:54

A kiugrott fideszes képviselő segítségével Heves megyében megválasztott szocialista közgyűlési elnökről kérdezi Kövér László fideszes politikus az MSZP Országos Választmányának elnökét. Kövér kíváncsi, hogy a nagyobb kormánypárt elfogadhatónak tartja-e, ami történt. Simon Gábor szerint Kövér Lászlónak a Fidesz képviselőinek kellett volna címeznie a levelét, az MSZP Heves megyei szervezete semmiféle megállapodást nem szegett meg.

Állítólag elment síelni a leárulózott fideszes

Itthon2007.02.26, 17:38

Érvénytelennek tartják a pénteki Heves megyei közgyűlés elnökének megválasztását a helyi Fidesz-frakció tagjai. Szerintük ugyanis a frakciót váratlanul elhagyó Ambrus Zoltánnak nem lett volna joga a kilépés után voksolni. Ambrus Zoltánt hétfőn hiába próbáltuk elérni, a Fidesz frakcióban úgy tudják, hogy péntek este családjával együtt elutazott síelni.

Beperlik a kilépett fideszest

Itthon2007.02.25, 14:40

Polgári pert indít a Heves megyei közgyűlés Fidesz-frakciója Ambrus Zoltán képviselő ellen, aki kilépett a képviselőcsoportból. Orbán Viktor pártelnök árulónak nevezte Ambrust. A képviselő petőfibányai otthona elé pénteken pedig tüntetők vonultak.

Tisztújításról és Heves megyéről tárgyalt a Fidesz

Itthon2007.02.24, 13:49

Az MSZP tisztújító közgyűlésével egy időben a Fidesz országos választmánya is ülésezett. A jobboldali párt küldöttjei ugyancsak foglalkoztak tisztújítással is: kitűzték az erről szóló májusi kongresszus időpontját. Egyúttal felszólították az MSZP-t, hogy oszlassa fel a Heves megyei közgyűlést.

Kiugró képviselő segítette a hevesi szocialistákat

Itthon2007.02.23, 15:50

Kilépett az ellenzéki frakcióból egy Heves megyei képviselő, és szavazatával a szocialisták javára billentette a mérleget a közgyűlés elnökének megválasztásánál. Ezzel az országban egyedül a hevesi megyegyűlést vezeti kormánypárti politikus.

Egyre több gyerek influenzás

Itthon2007.02.08, 17:14

Egyelőre még nincs országos influenzajárvány, de a vírus aktivitása erősödött az elmúlt hetekben. A betegek többsége a gyerekek közül kerül ki, emiatt Heves és Csongrád megyében óvodákat, iskolákat zártak be. Az ÁNTSZ azt tanácsolja, ne látogassák a szülészeti osztályokat.

Influenzagyanú miatt bezárták a nagyrédei iskolát

Itthon2007.02.07, 11:55

Tömeges, influenzagyanús megbetegedések miatt ideiglenesen felfüggesztették az oktatást a Heves megyei Nagyréde iskolájában és óvodájában. A helyiek attól tartanak, hogy egy agresszív kórokozó jelent meg a községben. Az ÁNTSZ még vizsgálja, hogy valóban influenzáról van-e szó.

Lincshangulat alakult ki egy gázolás után

Itthon2007.02.01, 13:35

Több feldühödött környékbeli sereglett az utcára a Heves megyei Tiszanánán azt követően, hogy egy kisteherautó elütött egy kerékpárost. A kiérkező rendőrök akadályozták meg, hogy a környékbeliek a gázolóra támadjanak.

Minden gyorshajtót elkap a szupertraffipax

Itthon2007.01.10, 13:08

Új lézeres sebességmérőket állítottak üzembe Heves megyében. A berendezés még arra is képes, hogy éjszaka, ködös időben lefotózza a távolodó gyorshajtót.

Halálos autóbaleset Hevesben

Itthon2006.12.22, 11:09

Két személygépkocsi ütközött össze Hevesben. Egy Füzesabony felé haladó járművezető autójával áttért a menetirány szerinti baloldalra, és belerohant a szemből érkező, szabályosan haladó járműbe, amelynek vezetője a helyszínen meghalt.

Feloszlatná a hevesi közgyűlést a Fidesz

Itthon2006.11.29, 10:28

Hivatalosan is a Heves megyei közgyűlés feloszlatását kezdeményezte a Fidesz. A testület október 1 óta képtelen volt elnököt és tisztségviselőket választani, mert az MSZP és a Fidesz egyaránt 20 mandátumot szerzett.

Új választásba torkollhat a hevesi patthelyzet

Itthon2006.11.28, 15:58

Két hónap alkudozás és egymásra mutogatás után már készülődnek a pártok Heves megyében a megismételt önkormányzati választásra, amelynek mielőbbi kiírását szerdán kéri majd a Fidesz. A megyei közgyűlésben a szocialista és a jobboldali frakciók közötti patthelyzet ellehetetleníti a működést, a fő probléma, hogy a 20-20 fős képviselőcsoportok képtelenek dűlőre jutni a közgyűlési elnök személyéről.

Makacs pártok béníthatnak meg két megyét

Itthon2006.10.17, 10:22

Megmakacsolta magát mindkét politikai oldal Somogy és a Heves megyében. A két megyei önkormányzat a mandátumegyenlőség miatt képtelen tisztségviselőket választani, annak ellenére, hogy mindenki az együttműködésről és a kompromisszumról beszél. Ha nem tudnak megegyezni, a parlament feloszlathatja a testületeket.

Hevesben koalíciót ajánl az MSZP a Fidesznek

Itthon2006.10.11, 16:41

A Fidesznek szóló koalíciós ajánlattal oldaná fel a Heves megyei közgyűlésben kialakult patthelyzetet az MSZP. A közgyűlésben ugyanis mindkét oldalnak ugyanannyi képviselője van. A szocialisták megtartanák az elnöki posztot, cserébe viszont a bizottságok többségének vezetését átadnák a Fidesznek.

Öt tonna veszélyes húst foglaltak le

Itthon2006.09.16, 11:40

Több mint öt tonna virslit és sonkaféleséget foglaltak le Heves megyében. Az élelmiszert hulladék közelében, megfelelő hűtés nélkül tárolták.

Unalmas, de biztos pont a befogadó falu

Itthon2006.08.17, 15:31

A Heves megyei Tarnabod mintájára további száz településre terveznek hajléktalanokat költöztetni. Az első befogadó faluba jól beilleszkedtek a másfél évvel ezelőtt érkezett hajléktalanok, és a település is fejlődésnek indult: nemrég adtak át egy elektronikai bontóüzemet, és készül az új óvoda is. Az új lakók örülnek, hogy végre van egy biztos pont az életükben, bár egyre inkább keveslik a munkájukért járó fizetséget, és néhányan unják a falusi életet is.

Halálos közúti baleset történt Hevesben

Itthon2006.07.22, 11:23

Egy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült, amikor kamion ütközött személygépkocsival Heves megyében szombaton. A helyszínelés idejére a 24-es utat lezárták.

Eloltották a siroki lőszerraktárat

Itthon2006.05.23, 21:38

Eloltották a lőszerraktárban keletkezett tüzet a Heves megyei Sirokon, jelenleg az utómunkálatokon dolgoznak a tűzoltók - közölte a katasztrófavédelem kedden este.

Ég egy lőszerraktár Hevesben

Itthon2006.05.23, 18:05

Hatszáz négyzetméteres lőszerraktár ég Heves megyében, Sirok közelében. Az öt épületben tartózkodó ember ki tudott menekülni, személyi sérülésekről nem tud a katasztrófavédelem. A kivezényelt harminc tűzoltó egyelőre csak a környezetet próbálja védeni, mert a raktárban még mindig nagy lángok vannak és pattogva égnek a lőszerek.

Heves megye - második forduló

Itthon2006.04.24, 00:15

Az alábbi összeállításból megismerheti a Heves megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit. A második oldalon összegyűjtöttük a megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.