heti

címke rss

Heti holdnaptár (július 13-19.)

Life.hu2020.07.12, 16:58

Egész héten fogyóban lesz a Hold, s bár érezhetően csökken az energiánk, fogy a lendületünk, mégsem okoz ez a helyzet galibát. Nagy dolgokba kevésbé ajánlatos belevágni – inkább a függő ügyeket érdemes rendezni. A jövő hét hétfői Újhold által majd feltöltődünk, addig merjünk pihenni, kikapcsolódni és nemet mondani olyasmire, ami nem szolgálja az érdekünket. Megeshet, hogy alkalmanként nem a legjobb dolgokra használjuk az időnket, ugyanakkor sok tennivalónak a végére járunk. Csak fontos és nem halasztható esetben ajánlott a szerződéskötés, megrendelések leadása, hosszú távú tervek készítése.

Heti holdnaptár (július 6-12.)

Life.hu2020.07.05, 06:18

Bár kifejezetten sok a tennivaló, mégis vontatottan haladunk előre, legfőképpen azért, mert négy bolygónk is retrográd (a Szaturnusz, a Plútó, a Neptun, az Uránusz). Eközben fogyóban lesz egész héten a Hold, s a látszólagos nyugalom ellenére a gondolataink gyakorta cikáznak, és sikerül meglepő módon motiválni magunkat és másokat. A hétvégén remek ötletek pattannak ki a fejünkből, ezeket érdemes lejegyzetelni, nem pedig azokra legyinteni. Ez a hét – mindent egybevetve – lassacskán, de talán és szerencsére békésen telik.

Heti horoszkóp (július 6-12.)

Life.hu2020.07.05, 06:17

Ezt tartogatják számodra az éiek erre a hétre!

Megjelent az első kereskedelmi forgalomba kerülő számítógép

Techbázis2020.06.14, 20:40

Új rovatunkban összegyűjtjük azokat a fontos dátumokat, amelyek jelentősen befolyásolták a technológiai univerzumot, a felhasználói szokásokat, valamint a különféle technológiák, termékek fejlődését. Tehát azokat a mérföldköveket, amelyek alapvetően változtatták meg az életet, és amelyek ezáltal komoly hatást gyakorolnak most is mindennapjainkra.

Heti horoszkóp (június 1-7.)

Life.hu2020.05.31, 05:42

Kíváncsi vagy, mit tartogat számodra ez a hét? Nézd meg a horoszkópodat!

Heti holdnaptár (május 25-31.)

Life.hu2020.05.24, 12:55

A Hold napról napra dagad, elsődleges célja az, hogy teljesen kikerekedjen és a Naptól kapott fényében ragyoghasson. Amíg erre az állapotra felkészül, addig fokozódó energiák jellemzik mindennapjainkat. A többletenergiák miatt alkalmanként túllőhetünk a célon – ezt tudatossággal jól és okosan lehet kezelni. Az extra energiákat használjuk fel önfejlesztésre, új dolgok megalkotására, segítségnyújtásra, vagy akár önkénteskedésre. Az új feladatokat örömmel végezzük, jó eredményekkel zárjuk - a rutin viszont nem lesz ínyünkre.

Heti holdnaptár (május 18-24.)

Life.hu2020.05.17, 14:59

Péntek estig fogyóban lesz a Hold, így pedig csökken az energiánk, fogy a lendületünk, kevésbé leszünk aktívak, nagy dolgokba kevésbé ajánlatos belevágni. Az Újholdat követően égitestünk növekedésnek indul, s éltető energiával tölti fel a testet és lelket már a hétvégén. Emellett persze megeshet, hogy alkalmanként nem a legjobb dolgokra használjuk az időnket, ugyanakkor sok tennivalónak a végére járunk. Csak fontos és nem halasztható esetben ajánlott a szerződéskötés, megrendelések leadása, hosszú távú tervek készítése. Lassan járva tovább érünk...

Szeszélyes nyári időjárásra számíthatunk a héten

Life.hu2020.05.07, 15:00

Hol kellemes nyárias, hol erősen felhős, záporos időjárásra várható a héten.

Heti holdnaptár (április 20-26.)

Life.hu2020.04.19, 14:53

A hét első felében fogyóban lesz a Hold, így pedig csökken az energiánk is, kevésbé leszünk aktívak, nagy dolgokba nem ajánlatos belevágni csütörtök reggelig. Az Újholdat követően égitestünk látványos növekedésnek indul, és éltető energiával tölt fel testet és lelket egyaránt. Emellett persze megeshet, hogy alkalmanként nem a legjobb dolgokra használjuk ezt a tobzódó energiát. Jó hír, hogy ezekben a napokban rengeteg tennivalónak a végére járunk. Ajánlott a szerződéskötés, megrendelések leadása, hosszú távú tervek készítése, az első lépések megtétele.

Heti holdnaptár (március 2-8.)

Life.hu2020.03.01, 13:09

A Hold egész héten hízik, célja az, hogy március 9-én kiteljesedjen, és fényben ragyoghasson. A jövő hét hétfői Telihold miatt ezen a hétvégén frusztráltnak, feszültnek érezhetjük magunkat. A Teliholdat megelőző napok nagyrészt energikusak lesznek, nő az elhivatottság, az aktuális feladatokat örömmel végezzük, jó eredményekkel zárjuk. Függő ügyeinket gyorsan befejezhetjük, és elismerésre találunk.