Heti Válasz

címke rss

Orbán: Az MDF a Fidesz szétesését várja

Itthon2006.04.19, 18:00

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Heti Válasznak adott, csütörtökön megjelenő interjújában azt mondja, hogy az MDF a "Fidesz szétesését" próbálja elérni, ezzel igyekszik saját pozícióit erősíteni. Megjegyezte, hogy bár követett el emberi hibákat az MDF-fel szemben, de úgy vélte, a "fórumosok számos esetben vehemensebben ostoroztak bennünket, mint a kormányzó erőket".

Egyházügyi állambiztonságiak nevét tették közzé

Itthon2006.02.09, 15:32

Egyházakkal foglalkozó egykori állami szervek munkatársainak és egyházügyi állambiztonságiak nevét tartalmazó listát adott közre csütörtöki számában a Heti Válasz. A hetilap listája olyan személyek nevét is tartalmazza, akik jelenleg is aktív közéleti tevékenységet végeznek. Többek között a Belügyminisztériumban és a Miniszterelnöki Hivatalban dolgoznak. A listán szereplő egyik személy az [origo]-nak azt mondta, már a rendszerváltás előtt a vallásszabadságról szóló 1990-es törvényen dolgozott.

Keller helyreigazítási pereket nyert

Itthon2006.01.12, 18:29

A Heti Válasz és a Magyar Nemzet ellen is helyreigazítási pert nyert első fokon, nem jogerősen csütörtökön a családtagjainak állami fizetéséről megjelent írásokkal kapcsolatban Keller László volt közpénzügyi államtitkár a Fővárosi Bíróságon; három másik ügyben is megkezdték a tárgyalást, de ítélet később várható.

Huszonegy vádlottja van a brókerbotránynak

Itthon2005.08.24, 17:30

A vádemelésig jutott a brókerbotrány ügyében folytatott nyomozás, az elsőrendű vádlott Kulcsár Attila lett. Mellette Kerék Csaba, Rejtő E. Tibor, Forró Tamás és Bitvai Miklós is vádlottak. Csak egyetlen politikust vádoltak meg, egy kőbányai MSZP-s önkormányzati képviselőt. A rendőrség szerint csak kétmilliárd forint tűnt el, a többi elsikkasztott pénzt sikerült zárolni, vagy vagyontárgyak formájában lefoglalni. Polt Péter legfőbb ügyész a Heti Válasznak adott interjújában azt mondta, nem kötöttek vádalkut Kulcsárral.

Újabb jegyzőkönyv jelent meg brókerügyben

Itthon2005.05.05, 12:30

Újabb, Kulcsár Attilának tulajdonított jegyzőkönyv-részletek jelentek meg a Heti Válasz csütörtöki számában. A volt bróker a neki tulajdonított állítások szerint kenőpénzt fizetett többek között Puch László MSZP-pénztárnoknak.

Még kevesebb pénzt kap a Heti Válasz

Itthon2003.10.21, 07:26

Tovább csökken az előző kormány idején létrehozott, pénzzel és ingatlannal is megsegített Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány állami támogatása a költségvetési törvény tervezete szerint - írja a Népszabadság. A 2002-es 500 millió forintot a Medgyessy-kabinet első költségvetésében a tizedére vették vissza, jövőre pedig mindössze 20 millió forintot kapna a Heti Válasz című lapot, közéleti-kulturális internetes portált, könyvkiadót működtető és konferenciákat szervező közalapítvány.

Nem tudják fenntartani a Heti Választ

Itthon2003.10.21, 07:32

Az év végéig megválik a Heti Választól a lapot finanszírozó Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány - nyilatkozta a Népszabadságnak Elek István kuratóriumi elnök. A tizedére csökkentett idei költségvetési támogatásból a testület nem tudja fenntartani a veszteséges újságot és a közalapítvány egyéb tevékenységét.

Állami pénzből bírálják a kormányt

Itthon2003.01.17, 14:53

Egy alapítványon keresztül közvetve állami pénzekhez jut az a vállalkozás, amelyik az üvegzseb.hu oldalt működteti. A honlapon a Medgyessy-kormányt élesen bíráló, gunyoros írások olvashatóak.

Eladó a Heti Válasz

Itthon2003.01.16, 21:34

Eladja a Heti Válasz Kft.-t a Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány (TTFK) - jelentette be a kuratórium csütörtöki ülését követően a testület elnöke. A piacra bocsátás fő oka az, hogy a kormány az eddigi támogatásnak csak egy tizedét, ötven millió forintot biztosít a közalapítvány számára..