HETI TV

címke rss

A nemzet érdekében össze kellene fogni!

Itthon2022.05.20, 15:13

Hollik István országgyűlési képviselő, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a kormány előtt álló feladatokról, a gazdaságról és az ellenzékről is.

Magyarországon a zsidó közösség biztonságban érzi magát

Itthon2022.05.20, 10:53

Hozzátette, sajnálatos módon valószínű, hogy a többi európai ország csupán papírokat tud gyártani, ilyen sok konkrétummal nem fognak szolgálni a konferencián. Kijelenthető, hogy az európai társaikhoz képest is nagyobb biztonságban érzi magát a magyarországi zsidó közösség. Küzdeni kell az antiszemitizmus minden formája ellen, amihez be kell sorolni Izrael állam folyamatos kritikáját is. A magyar kormány minden fórumon, amikor úgy érzi, hogy igazságtalanul akarják elítélni Izraelt, vétót emel, és ez így lesz a későbbiek során is. Orbán Viktor miniszterelnök a megválasztása utáni beszédében is kiemelte azt, hogy Magyarország a migráciió ...

Azt kell keresni, amiben egyetértés van

Itthon2022.05.20, 10:50

Jakab István, az országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt kárpátaljai és amerikai látogatásáról és azok tanulságáról.

Visszaadni a paraszti munka becsületét

Itthon2022.05.20, 10:48

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a terveiről, a magyar agrárium jövőjéről.

A szankciók minden területen kárt okoznak

Itthon2022.05.17, 11:02

Ferencz Orsolya, a Fidesz józsefvárosi önkormányzati képviselője, űrkutatásért felelős miniszteri biztos a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az űrkutatás problémáiról, és a szankciók okozta nehézségekről. 

Csak Magyarország emeli fel a hangját

Itthon2022.05.17, 10:56

Azbej Tristan a még Miniszterelnökségen működő, az üldözött keresztények megsegítésére létrejött államtitkárság, valamint a Hungary Helps program vezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az ukrajnai segítségnyújtásról, valamint a közel-keleti és afrikai projektjeikről.

Szlávik János: Úgy tűnik, a koronavírus velünk marad

Itthon2022.05.17, 10:53

Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a járványokról.

Májusban nyithat a néprajzi Múzeum

Itthon2022.05.13, 15:23

Baán László, a Szépművészeti Múzeum és Nemzeti Galéria főigazgatója, a Liget projekt kormánybiztosa a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a Városligetben történő legújabb fejleményekről.

Ismét pályázik az Operaház élére Ókovács Szilveszter

Itthon2022.05.12, 14:24

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója beszélt az operák megújulásáról, az Eiffel-házról, valamint terveiről is.

Semmi sem valósult meg az ígéretekből Erzsébetvárosban

Itthon2022.05.10, 15:30

Veres Zoltán a Fidesz erzsébetvárosi frakcióvezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a városvezetés okozta problémákról.

Ennek a háborúnak csak vesztesei vannak

Itthon2022.05.05, 10:59

Hollik István országgyűlési képviselő, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt az orosz-ukrán háború kapcsán kialakult európai energiahelyzetről, de szóba került a jogállamisági eljárás is.

A 21. század történelmét a világűrben írják

Itthon2022.04.22, 10:52

Ferencz Orsolya, a Fidesz józsefvárosi önkormányzati képviselője, űrkutatásért felelős miniszteri biztos a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az űrkutatás helyzetéről, jövőjéről, valamint értékelte a hazai belpolitikai helyzetet is.

Dunai Mónika: Ki kell lépni a buborékból

Itthon2022.04.16, 22:40

Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a választási győzelméről, valamint a siker zálogáról.

Erzsébetváros honlapja, közösségi oldala és újságja elvesztette közszolgálati jellegét

Itthon2022.04.01, 11:04

Veres Zoltán önkormányzati képviselő, a Fidesz frakcióvezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a kerületi média és tájékoztatás visszásságairól, valamint a Belső-erzsébetvárosi közlekedésről, a biciklikről, rollerekről.

Erkölcsi kontrollra lenne szükség

Itthon2022.03.30, 14:26

Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője, volt elszámoltatási kormánybiztos a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt egy rendőrségi feljelentésről, a kampányfinanszírozásról, valamint az erkölcsi kötelességről.

Az egyházak az élet minden területén jelen vannak

Itthon2022.03.25, 16:41

Soltész Miklós, a miniszterelnökség egyházi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Karitatív Tanács elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt az egyházak szerepéről, jelentőségéről.

Most nem az öndicséret ideje van

Itthon2022.03.25, 14:47

Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője, volt elszámoltatási kormánybiztos a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a korrupció-vádakról, a szélsőséges gondolatok elleni fellépésről, valamint a menekültek megsegítéséről.

Az állam figyeli a gabonapiacot

Itthon2022.03.25, 15:37

Dr. Feldman Zsolt az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért és mezőgazdaságért felelős államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a gabonahelyzetről, a műtrágyáról, de szóba került a Magyar Falu Program is.

Németh Szilárd: Ez nem Magyarország háborúja

Itthon2022.03.17, 12:20

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az orosz-ukrán háború kapcsán a magyar álláspontról, de szóba került az április 3-i választás is.

Az állam elismeri az egyházak társadalmi szerepvállalását

Itthon2022.03.09, 14:01

Szalay-Bobrovniczky Vince, a miniszterelnökség helyettes államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az orosz-ukrán háború kapcsán a menekültek megsegítéséről, valamint említést tett az egyházakról egy rabbiavatással kapcsolatban.

Benkő Tibor: A békét csak úgy lehet megőrizni, ha felkészültek vagyunk

Itthon2022.03.08, 15:42

Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt az orosz-ukrán háborúról, annak hatásairól, valamint a Magyar Honvédség feladatairól.

Jakab István: A hazai fogyasztókra kell elsősorban figyelni

Itthon2022.03.08, 15:40

Jakab István, az országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a gazdatársadalom lehetőségeiről, valamint a magyar gabonapiacról.

Nyitrai Zsolt: A polgárőrség egy modern hazafiság

Itthon2022.03.02, 10:13

Nyitrai Zsolt, kiemelt társadalmi csoportokért felelős miniszterelnöki megbízott a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a fontosabb társadalmi csoportokról, mint például a polgárőrökről.

Szlávik János bízik benne, nem indulnak meg nagy tömegek Ukrajnából

Itthon2022.02.24, 13:42

Szlávik János infektológus, a Dél-pesti Centrumkórház főorvosa a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az orosz-ukrán válságról és a járványhelyzetről.

Minden területen kapkodás van a baloldali vezetésű Erzsébetvárosban

Itthon2022.02.18, 12:13

Veres Zoltán önkormányzati képviselő, a Fidesz frakcióvezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a kerületről, annak gazdálkodásáról, valamint a tervezett kulturális negyedről.

Jakab István: Az EU agrárpolitikája nem segíti a magyar vízgazdálkodást

Itthon2022.02.18, 12:11

Jakab István, az országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt az EU agrár- és környezetvédelmi stratégiájáról, a hazai vízgazdálkodásról.

A beteg ember nem biodíszlet

Itthon2022.02.18, 12:07

Olajos János erzsébetvárosi polgár a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a kerületről, valamint az áprilisi választásról.

Hölvényi György: A kereszténydemokrácia tette naggyá Európát

Itthon2022.02.14, 16:12

Hölvényi György, a KDNP EP képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az Európai Néppártról, Afrikáról, és a migrációról.

Közel 700 óvoda, bölcsőde épült meg

Itthon2022.02.11, 15:58

Gaal Gergely miniszteri biztos, a KDNP Pest megyei elnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a Magyar Falu Programról, a vidék fontosságáról.

Magyarország számára Izrael egy különlegesen fontos kérdés

Itthon2022.02.08, 12:29

Szalay-Bobrovniczky Vince, a miniszterelnökség helyettes államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a legújabb antiszemitizmus-kutatásról, valamint Magyarország és Izrael kapcsolatáról.

Jó hírt közölt a járványról Szlávik János

Itthon2022.02.07, 10:09

Szlávik János infektológus, a Dél-pesti Centrumkórház főorvosa a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a koronavírus járványról, a legújabb variánsról, az oltás fontosságáról.

Ezek azok a közös pontok, amelyek mentén őszintén lehet beszélni egymással.

Itthon2022.02.01, 16:31

Hollik István országgyűlési képviselő, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt az orosz-magyar csúcstalálkozóról, valamint az április 3-i választásról.

Németh Szilárd: A Fidesz már 2014-ben is kijelentette, a rezsicsökkentés marad

Itthon2022.01.27, 11:40

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, a HM parlamenti államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a választások fontosságáról, az ellenzékről, valamint a holokauszt emléknapról.

A kormány a magyar gazdák érdekeit tekinti fontosnak.

Itthon2022.01.27, 11:41

Nagy István agrárminiszter a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a magyar mezőgazdaság jelenéről, lehetőségeiről, az európai piacokról.

A Liget projekt kiállta az idők próbáját, folytatni kell

Itthon2022.01.20, 12:46

Baán László, a Szépművészeti Múzeum és Nemzeti Galéria főigazgatója, a Liget projekt kormánybiztosa a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a Városligetről, valamint az általa vezetett intézmények jövőjéről.

Bármit mondanak, a kormány cselekszik

Itthon2022.01.20, 12:44

Dömötör Csaba, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában az árstopról valamint a kormányzati teljesítményről nyilatkozott.

Boross Péter: Márki-Zay egyszerűen nincs tisztában a szavak súlyával és jelentésével

Itthon2022.01.18, 16:29

Dr. Boross Péter volt miniszterelnök a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt életéről, tapasztalatairól

Nagy kihívás lenne Erzsébetvárost újra pályára állítani

Itthon2022.01.14, 14:28

Vattamány Zsolt, az erzsébetvárosi kormányhivatal vezetője, a városrész korábbi polgármestere a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt Erzsébetváros helyzetéről, a szomorú hétköznapokról és a jövőről.

A lakástörvény igazságos helyzetet teremtett

Itthon2022.01.12, 16:18

Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője, helyettes frakcióvezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a lakástörvényről és a tavaszi választásról.

Ez az igazi befektetés

Itthon2022.01.12, 16:09

Ferencz Orsolya, a Fidesz józsefvárosi önkormányzati képviselője, űrkutatásért felelős miniszteri biztos beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a magyar űrprogramról, annak jelentőségéről, de természetesen a járvány is szóba került.

A kormány megbecsüli a civileket

Itthon2022.01.05, 16:08

Szalay-Bobrovniczky Vince, a miniszterelnökség helyettes államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a falusi és a városi civil alapokról, a civil szervezetek működéséről.

Előbb szűnik meg az EU, mintsem Magyarország kilépjen belőle

Itthon2022.01.04, 15:12

Ifjabb Lomnici Zoltán, a Századvég jogi igazgatója a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a világpolitika és az európai politika átalakulásáról. 

A magyar kormány örményországi mentőakciója

Itthon2022.01.04, 15:08

Azbej Tristan a miniszterelnökségen működő, az üldözött keresztények megsegítésére létrejött államtitkárság, valamint a Hungary Helps program vezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában számolt be a magyar kormány fellépéséről az örmény-azeri konfliktusban, valamint a keresztények helyzetéről a Közel-Keleten.

Az adatvédelem szabályozásában Magyarországnak mindig is nagy presztízse volt.

Itthon2021.12.30, 12:10

Péterfalvi Attila, NAIH elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a hatóság jövő évi feladatairól, az információszabadságról, valamint az adatvédelem területén tett fontos lépésekről.

Ez a szövetség nem csak kötelezettséget, de örömet is jelent

Itthon2021.12.29, 10:37

Németh Sándor, a Hit Gyülekezet vezető lelkésze a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt felekezete elmúlt évéről, Izraelről, a közösség erejéről.

Azokat kell meggyőzni, akik még eddig nem oltakoztak

Itthon2021.12.23, 13:22

Szlávik János infektológus, a Dél-pesti Centrumkórház főorvosa a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a koronavírus járványról, az omikronról és az oltás fontosságáról.

Növelni kell a vörös-hús fogyasztását

Itthon2021.12.23, 12:12

Süle Katalin, a Nemzeti Agrárkamara agrárgazdaságért felelős alelnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt többek között a vörös-hús fogyasztás előnyeiről.

Ez a kormány visszaadta az emberek hitét

Itthon2021.12.21, 14:42

Szalay-Bobrovniczky Vince, a miniszterelnökség helyettes államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az európai helyzetről, a civilszervezetekről, valamint az egyházakról.

Kövér László: 2010 óta szeretnék megbuktatni a magyarországi polgári-konzervatív kormányzatot

Itthon2021.12.06, 15:24

Kövér László, az országgyűlés elnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a Parlament munkájáról, eredményeiről

A civil szervezetek értéket képviselnek

Itthon2021.12.03, 11:46

Szalay-Bobrovniczky Vince, a miniszterelnökség helyettes államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a németországi helyzetről, a civilekről, valamint a zsidó temetők felújításáról.

Németh Szilárd: Az embereket meg kell hallgatni

Itthon2021.12.01, 13:56

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, a HM parlamenti államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a rezsicsökkentésről, az emberekkel való kommunikációról, az Európát is érintő új biztonsági kihívásokról.

Magyarország és Izrael kapcsolatai nagyon jók

Itthon2021.11.29, 16:09

Yacov Hadas-Handelsman, Izrael Állam magyarországi nagykövete a két ország közötti kapcsolatokról beszélt, valamint a közel-keleti és a nemzetközi helyzetről is a HETI TV-ben. 

Egyre tragikusabbak az erzsébetvárosi fejlemények

Itthon2021.11.26, 13:11

Veres Zoltán önkormányzati képviselő, a Fidesz frakcióvezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a kerületi áldatlan állapotokról, valamint arról, hogy a városvezetés egyáltalán nem figyel egyes társadalmi csoportok problémájára

Soltész Miklós: Ezek a gondolatok a parancsuralmi rendszerre emlékeztetnek

Itthon2021.11.25, 13:20

Soltész Miklós, a miniszterelnökség egyházi kapcsolatokért felelős államtitkára a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a magyarországi egyházakról, a felekezeti oktatásról, az egyházi fenntartású kórházakról.

Az európai vezetők felelőssége vitathatatlan

Itthon2021.11.19, 10:51

Ifjabb Lomnici Zoltán, a Századvég jogi igazgatója a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a lengyel-fehérorosz határon kialakult migrációs válságról, a pandémiáról, valamint arról, hogy a brüsszeli elefántcsonttoronyból csak a valóságot nem látják.

Péterfalvi: A sajtónak is be kell tartania a GDPR előírásait

Itthon2021.11.17, 11:56

Péterfalvi Attila, NAIH elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt az ellenzéki előválasztásról, a bírságolásokról, valami a sajtó szerepéről az adatvédelem területén.

Budai Gyula: Most kell tiszta vizet önteni a pohárba

Itthon2021.11.17, 11:53

Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője, volt elszámoltatási kormánybiztos a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a Városháza tervezett privatizációja kapcsán kialakult botrányról, valamint az ezt az ügyet kirobbantó egy másik projekt kapcsán tett bejelentéséről.

Az elmúlt években megtöbbszöröződik a civil támogatások

Itthon2021.11.17, 12:02

Szalay-Bobrovniczky Vince, a miniszterelnökség helyettes államtitkára a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a zsidó médiáról, valamint a civil szervezeteknek nyújtott támogatásokról.

Jakab István: Győznie kell a józan észnek

Itthon2021.11.17, 11:59

Jakab István, az országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a mezőgazdaság jelenéről, jövőjéről, a gazdatársadalom, a magyar falu helyzetéről, az európai csatározásokról

Az élet és a halál kultúráját sem tiszteljük

Itthon2021.11.03, 10:34

Ifjabb Lomnici Zoltán, a Századvég jogi igazgatója, a CÖF szóvivője Halottak napján a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a politikai tudatlanságról, kultúráról, kommunikációról.

A magyar kormány Malmőben is csak igazat mondott

Itthon2021.10.21, 14:29

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt többek között az európai antiszemitizmus elleni konferenciáról.

Újabb parkolóhelyek szűnnek meg Erzsébetvárosban

Itthon2021.10.19, 11:16

Veres Zoltán, az erzsébetvárosi önkormányzat Fidesz frakciójának vezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a rollerparkolókról, a Király utcáról.

Nacsa: A Fidesz-KDNP folytatja az akcióját

Itthon2021.10.13, 15:19

Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt többek között Magyarország európai helyzetéről.

Az emberek sokat tanultak az elmúlt közel két évből

Itthon2021.10.12, 11:21

Szlávik János infektológus, a Dél-pesti Centrumkórház főorvosa a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a negyedik hullámról, a védőoltásokról.

Gerő András: Nem elfogadható, amikor a magyar baloldal összeáll neonácikkal

Itthon2021.10.07, 12:17

Gerő András történész a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt Kasztner Rezsőről.

Veres Zoltán: Ez így nem együttműködés

Itthon2021.10.07, 12:10

Veres Zoltán, a Fidesz erzsébetvárosi önkormányzati képviselője, frakcióvezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az önkormányzat feladatairól, a jelenlegi városvezetés hibáiról.

Németh Szilárd: Magyarországon át senki sem tud Európába jutni

Itthon2021.09.28, 16:52

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Fidesz alelnöke beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában a migrációról, Afganisztánról és a Magyar Honvédség jövőjéről beszélt.

Versenyképes lehet az agrárium

Itthon2021.09.27, 15:58

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (MAGOSZ) vezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a magyar almáról és más termékekről, a vízről és a jövőről.

Felélheti a kerület vagyonát Erzsébetváros vezetése?

Itthon2021.09.20, 22:29

Veres Zoltán, a Fidesz erzsébetvárosi önkormányzati képviselője, frakcióvezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az újbóli forgalom-átszervezésről, a legutóbbi testületi ülés döntéseiről az abból adódó problémákról, félelmekről.

Szeptember 21-én indul a Kárpát-medencei Komolyzenei Fesztivál

Itthon2021.09.16, 14:23

Bonnyai Apolka zongoraművész a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a Kárpát-medencei Komolyzenei Fesztiválról, melyet hagyományteremtő szándékkal hívtak életre.

Halász János: Ez az idei év egyik legnagyobb beruházása

Itthon2021.09.15, 15:46

Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt Debrecenről, az ország gazdaságáról, valamint az ellenzéki előválasztásról.

15 évvel az őszödi beszéd után még mindig Gyurcsány Ferenc a baloldal élén

Itthon2021.09.07, 13:49

Nyitrai Zsolt, kiemelt társadalmi csoportokért felelős miniszterelnöki megbízott a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a feladatairól, a párbeszédfontosságáról, valamint az ellenzéki összefogásról.

"A zsinagóga nem egy bevásárlóközpont"

Itthon2021.09.07, 13:46

Oberlander Baruch lubavicsi rabbi a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a nagyünnepekről, valamint arról az 50 zsinagógáról, amit tíz éven belül nyitnának meg.

Egyre nagyobb a káosz a baloldali vezetésű Erzsébetvárosban

Itthon2021.09.07, 13:42

Veres Zoltán, a Fidesz erzsébetvárosi önkormányzati képviselője, frakcióvezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a kerület egyre súlyosabb problémáiról.

Aktívan a mindennapokban és a szabadidőben

Itthon2021.09.07, 13:40

Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Aktív Magyarország Program kormánybiztosa a mozgást fontosságáról beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában, de szóba került az ellenzék helyzete is.

Nincs látszatja a takarításnak Erzsébetvárosban

Itthon2021.08.31, 11:37

Benedek Zsolt, a Fidesz erzsébetvárosi képviselője beszélt Heti Tv Pirkadat című műsorában a kerület helyzetéről.

Nacsa Lőrinc: Magyarország nem változtat migrációspolitikáján

Itthon2021.08.31, 11:40

Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az afganisztáni helyzetről, az ellenzéki összefogásról, valamint a kormánypártokról.

Ez a forrás jár Magyarországnak

Itthon2021.08.24, 11:08

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a Norvég Alapról, valamint a hazai zsidó szervezetekről.

Erzsébetvárosnak sincs gazdája

Itthon2021.08.24, 11:05

Veres Zoltán, a Fidesz erzsébetvárosi önkormányzati képviselője, frakcióvezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a "slum"-osodó kerületről, a városvezetés felelősségéről.

Yacov Hadas-Handelsman: Mindenkire figyelni kell

Itthon2021.08.17, 16:17

Yacov Hadas-Handelsman Izrael Állam magyarországi nagykövete a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a két ország kapcsolatáról.

Bűvésztrükk a tettek helyett

Itthon2021.08.17, 16:03

Veres Zoltán, a Fidesz erzsébetvárosi önkormányzati képviselője, frakcióvezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a közösségi költségvetés problémáiról.

Az értékek a fontosak

Itthon2021.08.17, 12:26

Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt augusztus 20-a jelentőségéről, valamint az afganisztáni helyzetről.

A magyar kormány a szülők kezébe helyezi a gyermekvédelem fontosságát

Itthon2021.08.12, 12:07

Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője, a frakció családügyi kabinetjének vezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a választókörzetéről, valamint az ellenzéki összefogásról.

Péterfalvi Attila: Ez egy demokratikus országban nem megengedett

Itthon2021.08.11, 09:53

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt a gyűlöletbeszédről, valamint a lehallgatási ügyről.

A helyi ügyek fontosabbak, mint a nagypolitika

Itthon2021.08.11, 09:50

Ferencz Orsolya, józsefvárosi önkormányzati képviselő, űrkutatásért felelős miniszteri biztos a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a VIII. kerületről, az ellenzéki összefogásról.

A baloldal politikusai az elveiket a sutba vágják a hatalom érdekében

Itthon2021.08.11, 09:47

Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a a kormánypártok felelősségéről, az ellenzéki összefogásról.

A népszavazás azért fontos, mert egy ugyanolyan konfliktushoz jutott el az ország, mint a migráció

Itthon2021.08.09, 13:57

Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője, a Fidesz szóvivője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a nemzeti konzultációról, a népszavazásról, az ellenzéki összefogásról.

Itt valaki mulasztott

Itthon2021.08.09, 13:55

Veres Zoltán, a Fidesz erzsébetvárosi önkormányzati képviselője, frakcióvezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a kerületvezetés hibáiról, a Klauzál téri vásárcsarnokról.

Sajnos az önreflexió mára eltűnt

Itthon2021.08.09, 13:51

Erdélyi Rezső Krisztián, a Nézőpont Intézet elemzője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az ellenzék vállalhatatlan jelöltjeiről, az összefogásról.

A főpolgármester nem törődik a várossal

Itthon2021.08.09, 13:48

Ughy Attila, a Fidesz fővárosi képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt Budapestről, a jelenlegi vezetés hibáiról.

Szlávik: Angliában most komoly járvány van

Itthon2021.07.27, 11:11

Dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet infektológus főorvosa beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában a koronavírus-járványról, de szóba kerültek a különböző nemi betegségek is.

Szerencsére még nincsen minden kő elhajítva

Itthon2021.07.26, 15:26

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a Szenes Hanna emlékére rendezett eseményről, a civil szervezeteknek nyújtott adományokról, a Norvég Alapról.

Magyarországon nem sérülnek az LMBTQ jogok

Itthon2021.07.26, 15:23

Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt Ferenc pápa látogatásáról, a gyermekvédelmi törvényről.

Erzsébetvárosban a polgárok nem tudják, hogy mire számíthatnak.

Itthon2021.07.22, 14:40

Veres Zoltán, a Fidesz erzsébetvárosi önkormányzati képviselője, frakcióvezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a Molnár Antal Zeneiskoláról, a kerületi vezetésről, a képviselői munka fontosságáról.

Tedd a jót és beszélj is róla!

Itthon2021.07.21, 21:07

Azbej Tristan, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára, az üldözött keresztényekért felelős kormányprogram vezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt munkájukról, a válságos országokról, a magyar kormány küldetéséről.

Vannak olyan keretek, amiket az EU-nak figyelembe kellene vennie

Itthon2021.07.21, 20:59

Szili Katalin, az Országgyűlés volt elnöke, az autonómia ügyeiért felelős miniszterelnöki megbízott a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a nemzetpolitikáról, a magyarság helyzetéről.

Itthon is egészséges élelmiszert kell előállítani

Itthon2021.07.21, 20:56

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (MAGOSZ) vezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az agrárium hazai és európai helyzetéről..

A nemi identitás megélése hálószoba kérdése, de most gyerekszoba kérdést akarnak ebből csinálni

Itthon2021.07.21, 20:39

Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a lehallgatási botrányról, valamint a gyermekvédelmi törvényről.

Változás a ferencvárosi képviselő-testületben

Itthon2021.07.20, 11:59

Gyurákovics Andrea ferencvárosi önkormányzati képviselő, a Fidesz frakcióvezetője a volt és a jelenlegi polgármesterről is beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában.

Valóban EU pártiak a magyarok, de az Európai Egyesült Államok ötletét nem támogatják

Itthon2021.07.19, 14:31

Erdélyi Rezső Krisztián, a Nézőpont Intézet elemzője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az EU ahazai támogatottságáról, de szóba került az ellenzéki összefogás is.