heti gazdasági összefoglaló

címke rss

Orvosbéremelés, ötszázalékos újlakás-áfa, adókönnyítések és tízmilliárdos új beruházások

Gazdaság2020.10.11, 13:02

A történelmi jelentőségű orvosi béremelés mellett kormányzati döntés nyomán, ismét 5 százalékra csökken az új lakás áfája. Több magyarországi nagyberuházást jelentettek be a héten, Ózdon és Bükön is jelentős, munkahelyteremtő és -megőrző fejlesztések valósulnak meg. A héten is több gazdasági szakember érvelt úgy, hogy a járvány miatti gazdasági visszaesésből a beruházások támogatása és a versenyképesség-növelés hozhat viszonylag gyors kilábalást. 

Döntött a kormány: rendkívüli mértékű béremelés jön az orvosoknál

Gazdaság2020.10.04, 11:06

A KSH legfrissebb jelentéséből kiderült, hogy júliusban több mint 10 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek. Jelentős adómérséklést javasolt az Állami Számvevőszék elnöke. A kormány válságkezelő munkájának támogatására 50 pontos javaslatcsomagot dolgozott ki az MNB. A hét gazdasági összefoglalója.

Pozitívra javított adósbesorolásról és meghosszabbított hitelmoratóriumról szólt a hét

Gazdaság2020.09.27, 10:04

A héten elhangzott, hogy már több mint 900 hazai vállalat fogott beruházásokba a munkahelyek védelmében, a kiskereskedelem pedig úgy tűnik nyáron túljutott a nehezén és megkezdte a kilábalást. Építőipari akciócsoportot hoz létre a kormány és első ütemben 13 milliárdot biztosít az illegális hulladék felszámolására az országban. A hét gazdasági összefoglalója.

Újabb milliárdos beruházásokról, fejlesztésekről és munkahelyteremtésről szólt a hét

Gazdaság2020.09.20, 10:18

A héten több, milliárdos nagyságrendű hazai beruházást és fejlesztést jelentettek be. Augusztusban ismét 4,5 milliónál többen dolgoztak Magyarországon. Meghosszabbították a diákhitel igénylésének határidejét, és kiderült, hogy a vállalkozások fejlesztésére soha nem látott mértékű uniós források érkezhetnek. A hét gazdasági összefoglalója.

Élelmiszer- és hadiipari beruházásokat, sikeres ázsiai együttműködés lehetőségét hozta a hét

Gazdaság2020.09.13, 20:31

Újra a beruházásokról szólt a hét a magyar gazdaságban: új növényolaj-finomító üzem alapkövét tették le, átadtak egy korszerű technológiájú palackozóüzemet, és több jelentős, hadiipari fejlesztést, illetve beruházást jelentettek be. Két ázsiai országgal is szorosabb együttműködésre nyílik lehetőség a héten elhangzott tájékoztatók alapján. Bemutatták az ország Mesterséges Intelligencia Stratégiáját is, és kiderült: újabb pályázati konstruckió készül az elektromos autók beszerzésének támogatására. Kínából kedvező gazdasági fejleményekről érkeztek hírek, miközben a világ legértékesebb autógyártója története eddigi legnagyobb zuhanását ...

Történelmi gázmegállapodás, emelkedő keresetek, bővült az azonnali átutalások rendszere

Gazdaság2020.09.06, 09:05

Mozgalmas volt az ősz első hete a pénz világában. Több fontos hazai gazdasági adat érkezett: kiderült, hogy megmaradt a keresetek növekedésének üteme, ahogy a kiskereskedelem is megkezdte a kilábalást a járvány miatti válságból. Történelmi gázmegállapodást is hozott a hét, ami Magyarország engergiaellátásának biztonságához járul hozzá, és bővült az azonnali utalások rendszere is. Megkezdődött a dolgozók toborzása az egyik nagy dél-koreai beruházáshoz, és kiderült az is, változások jöhetnek a távmunka szabályozásában. Az OPEC növelte olajkitermelését, miközben a Tesla minden korábbinál magasabb piaci értéket ért el. 

A nyáron rekordok dőltek meg a belföldi turizmusban

Gazdaság2020.08.30, 12:51

Kampányt indít a kormány a hazai termékek népszerűsítésére és folytatódik a közúthálózat fejlesztése, sőt megkezdték egy új főút tervezését is. A jegybank felmérést készített a gazdaság talpra állásáról és megindulhat húsz vasúti beruházás előkészítése. A hét gazdasági összefoglalója.

Ősszel újabb gazdaságvédelmi intézkedések jöhetnek

Gazdaság2020.08.16, 14:59

A héten kiderült, hogy a kormány már dolgozik azon, hogy ősszel újabb támogatásokat és gazdaságvédelmi intézkedéseket jelenthessenek be. Megemelik a kutatás-fejlesztési alap keretét, és kiderült az is, hogy már ötödik éve folyamatosan nő az újonnan átadott lakások száma. Komáromban pedig egy 12 milliárdos beruházást jelentettek be. A hét gazdasági összefoglalója.

Elfogadták a jövő évi költségvetést, és új támogatás indul a hazai cégeknek

Gazdaság2020.07.05, 13:01

A héten a parlament elfogadta a jövő évi költségvetést. A kis- és középvállalkozások - megemelt összegű - százmilliárd forintos fejlesztési forrásra pályázhatnak, szerdától pedig 170 ezer egészségügyi dolgozó kapta meg a bruttó 500 ezer forintos juttatását. Újabb nagyberuházás érkezik Debrecenbe. A Tesla lett a héten a világ legértékesebb autógyártója, a Volvo pedig történetének legnagyobb visszahívását jelentette be. A hét gazdasági összefoglalója.

Változik az alapkamat és újabb munkahelyvédelmi támogatásokról döntöttek

Gazdaság2020.06.28, 13:09

A héten újabb, fontos, gazdaságvédelmi intézkedésekről döntöttek. Megalakult a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs, 80 milliárdos támogatást kapnak a Pest megyei vállalkozások, de lezárult egy több hónapos tárgyalássorozat is Brüsszellel, amelynek eredményeként 800 ezer euró feletti támogatás is adható a magyar vállalatok versenyképességének javítására. A hét gazdasági eseményeinek összefoglalója.

Eddig 1400 milliárd forintot költött az állam a járvány elleni védekezésre

Gazdaság2020.06.21, 19:14

Orbán Viktor miniszterelnök a héten arról beszélt, hogy komoly kormányzati támogatásra lesz szükség a gazdaság újraindításához. Varga Mihály pénzügyminiszter pedig azt mondta, hogy operatív törzs alakul a gazdaság védelméért. Már a jövő héten létrejöhet a megállapodás az Európai Bizottsággal az állami beruházásösztönzés uniós korlátozásának feloldásáról. Debrecenben újabb nagy beruházás indul, és a kormány 100 milliárdra emeli a vállalkozásfejlesztési pályázat keretét.

Újabb kormányzati támogatást jelentettek be és újraindult a hazai turizmus

Gazdaság2020.06.14, 09:32

A héten több fontos gazdasági intézkedést is bejelentettek Magyarországon. 140 milliárd forintos kedvezményes hitelprogram indult a kisvállalkozásoknak, a versenyképességi program folytatásáról születhet kormányzati döntés, és örvendetes adatok érkeztek a hazai turizmus beindulásáról. Külföldön a Tesla volt a legfontosabb szereplő, hiszen a vállalat részvényének árfolyama a héten többször is rekordot döntött.

Már egymillió felett jár a megvédett álláshelyek száma

Gazdaság2020.06.07, 12:08

Már jóval több mint egymillió felett jár a megvédett álláshelyek száma, a kormány 1,2 millió ember számára nyújt olyan támogatást, amely segíti munkahelye megtartását vagy pótolja kieső jövedelmét. A héten megerősítést nyert, hogy több ezer hazai vállalkozás tervez komoly beruházásokat a magyar gazdaságban, ami mellett jelentős összegek jutnak a vállalkozások versenyképességi támogatására is. A héten fogadták el a klímavédelmi törvényt, és bizakodásra okot adó adatok érkeztek a hazai turizmus újraindulásáról is.

Negyedmillió munkahelyet védett meg a Gazdaságvédelmi Akcióterv

Gazdaság2020.05.31, 07:50

A héten lezárult a versenyképesség-növelő támogatási program, negyedmillióra nőtt a Gazdaságvédelmi Akciótervvel megvédett munkahelyek száma, és bejelentették az egészségügyi dolgozóknak járó 500 ezer forintos juttatás kifizetését. A kormány benyújtotta a 2021-es költségvetés tervezetét, és elindult minden idők eddigi legnagyobb szabású hazai szálláshely-fejlesztési programja. Ez történt a héten a gazdaságban.

Közel egymillió embernek és rengeteg vállalatnak segítenek az intézkedések

Gazdaság2020.05.24, 11:54

Százezres nagyságrendű azon munkahelyek száma, melyet a koronavírus-járvány miatt hozott kormányzati gazdaságvédelmi intézkedések őriznek meg a munkáltató és a munkavállalók számára is. Az akcióterv egyes elemei összesen már közel egymillió embernek nyújtanak valamilyen formában segítséget, miközben a kormányzat tovább bővíti a gazdasági eredmények megőrzésének, és a gyors talpra állásnak a forrásait. Jelentős összegek jutnak a belföldi turizmusra is, miközben a nemzetközi szinten is kedvező fejleményekről, például újrainduló nagy autógyárakról szólt a hírek. Heti gazdasági összefoglalónk.

Nőtt a negyedéves magyar GDP, bővültek a gazdaságvédelmi intézkedések

Gazdaság2020.05.17, 14:27

Az első negyedévben is bővülő magyar gazdasági teljesítményről, a járvány miatti gazdaságvédelmi intézkedések megerősítéséről és kiterjesztéséről, újabb termelőüzemek újraindulásáról érkeztek hírek. De a héten megszületett az állásfoglalás is: a légicégek nem adhatnak utalványt utasaiknak pénz helyett a törölt repülőjáratok jegyeiért, csak ha az utas ezt elfogadja. Heti gazdasági összefoglaló.

További források és jelentős adókedvezmények jönnek a gazdaság védelmében

Gazdaság2020.05.10, 09:47

Ismét jelentős intézkedéseket hoztak Magyarországon a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére. Több vonatkozó törvényjavaslat vitája zajlott a héten, miközben újabb költségvetési források szabadultak fel a védekezésre. A hét újabb milliárdos beruházást hozott a magyar gazdaságba, és pozitív elemzői várakozásokat a nemzetközi színtéren.

Újraindítják a magyar gazdaságot, újabb intézkedések védik a munkahelyeket

Gazdaság2020.05.03, 11:42

A járványhelyzethez kapcsolódó fontos gazdasági változások bejelentéséről szólt a hét. Ezek közül is kiemelkedő, hogy május 4-től megkezdődik a fokozatos visszatérés Magyarországon a szokott kerékvágásba, ami azt is jelenti, hogy a gazdaság egyre több szektorában indulhat meg a munka. A héten történt bejelentés a járvány miatt veszélybe került munkahelyek bővített támogatásáról, valamint további könnyítésekről, melyek enyhítik a vállalkozásokra nehezedő nyomást. Magyarország több nagy autógyárában is újraindult a termelés, és érkeztek hírek nagyberuházások indításáról is. Heti gazdasági összefoglaló.

Újabb gazdaságvédelmi és családtámogatási intézkedésekről döntöttek a héten

Gazdaság2020.04.26, 12:03

A héten a bankok többségénél már közvetítették a vállalkozásoknak az új növekedési hitelprogramot. A kormány további családtámogatási lépésekről döntött, és az MFB Csoport 1500 milliárd forinttal segíti a gazdaság újraindítását. Emellett aláírták a Budapest-Belgrád vasútvonal hitelszerződését, a nemzetközi olajpiacon pedig hihetetlen mélyre süllyedt a kőolaj ára. A hét gazdasági összefoglalója.  

Újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket és adókönnyítéseket jelentettek be

Gazdaság2020.04.19, 19:35

A héten a kormány újabb adókedvezményeket jelentett be, és emellett további részletek is kiderültek a 13. havi nyugdíjjal kapcsolatban. Az MNB szerint rendkívül sikeres volt az azonnali fizetési rendszer bevezetése, legalábbis az első hónap tapasztalatai alapján. A legtöbb autógyártó jelezte, hogy fokozatosan újraindítja a termelést magyarországi gyáraiban. Elérhető lett a munkahelyvédelmi bértámogatás, a bankok és nagyvállalatok pedig 91 milliárd forinttal járulnak hozzá a Járvány Elleni Védekezési Alaphoz. A hét gazdasági összefoglalója.

Történelmi gazdaságvédelmi akciótervet jelentett be a héten a kormány

Gazdaság2020.04.12, 12:09

A héten Orbán Viktor történelmi gazdaságvédelmi akciótervet mutatott be, kiderült, hogy miként módosul a költségvetés a koronavírus elleni harc ráfordításai miatt, és megjelentek a bértámogatási program részletei is. Emellett februárban emelkedett a hazai ipari termelés és a lakáspiacon pedig éledezik a kereslet.

Minden idők legnagyobb gazdaságélénkítési akcióterve készül Magyarországon

Gazdaság2020.04.05, 08:30

Nagyszabású gazdaságvédelmi terv elindításáról beszélt a héten Orbán Viktor miniszterelnök a kormány és a gazdasági kamarák videokonferenciáján. Mint mondta, ezt a vasárnapi kormányülésen véglegesítik és a jövő hét elején ismertetik a részleteit. Szombaton Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter részleteket közölt a kormányzati gazdaságélénkítő tervekről. Eszerint a kormány elvon és átcsoportosít a tárcáktól összesen 1345 milliárd forintot, ami a gazdaság védelmére és újraindítására létrehozott alapban áll rendelkezésre. A járvány elleni védekezési alapba 663 milliárd forintot biztosítanak, abba be kell fizetni az idei ppárttámogatások ...

Újabb gazdaságvédelmi akcióterv indult a héten

Gazdaság2020.03.29, 15:50

A héten újabb gazdaságvédelmi akcióterv indult, és további ágazatok megsegítését jelentette be a kormány. Mindemellett a hitelesek is további könnyítésekhez jutnak, a kormány pedig bejelentette, hogy eddig már mintegy 250 milliárd forintot költött a járvány elleni védekezésre. Az Egyesült Államokban hatalmas pénzügyi mentőcsomagot fogadtak el, és a légitársaságok is segítséget kérnek, különben sokan csődbe mehetnek. Ez volt a hét a gazdaságban.

A kormány mindent megtesz a koronavírus okozta gazdasági gondok enyhítésére

Gazdaság2020.03.23, 14:24

A héten a magyar kormány mellett a világon több tucat államban jelentettek be gazdaságvédelmi intézkedéseket. A pénzügyminiszter szerint a hazai bankrendszer felkészült a rendkívüli helyzetre. Európában sorra zártak be a nagy autógyárak, és ez Magyarországot is érinti. Az NKM, az E.ON és az ELMŰ pedig bejelentette, hogy felfüggesztik a mérőórák leolvasását. A múlt hét gazdasági összefoglalója.

Már érződik a koronavírus-járvány komoly gazdasági hatása

Gazdaság2020.03.15, 19:17

A héten a koronavírus határozta meg a legfontosabb gazdasági eseményeket. A kormány bejelentette, hogy komoly támogatást adnak a járvány miatt nehéz helyzetbe kerülő iparágaknak, a világ tőzsdéi pedig rég nem látott zuhanást produkáltak. Komolyan esett az olaj ára is és a globális turizmus nagyon rossz időszak elé néz. A hét gazdasági összefoglalója.

Nőttek a bérek, csökkent a munkanélküliség, és indul az azonnali átutalás

Gazdaság2020.03.01, 13:23

A Központi Statisztikai Hivatal a héten több fontos, a magyar gazdaságot érintő jelentést is közzétett, külföldön pedig folyamatosan zuhannak a tőzsdék, távozott a Disney első embere, és úgy tűnik, a koronavírus miatt mindenki aranyat akar venni. A hét gazdasági összefoglalója.

Felminősítés és uniós rekorder magyar GDP - a hét legfontosabb gazdasági hírei

Gazdaság2020.02.16, 14:52

A német gazdaság lassult, Magyarország viszont továbbra is élen van a gazdasági növekedés tekintetében. A héten kiderült az is, hogy ötből négy magyar támogatja a Liget Projektet, az építőipar pedig elképesztően jó évet zárt 2019-ben. A Teslával ismét gondok akadtak, összesen 15 ezer autót hívhatnak majd vissza, Skóciát és Írországot pedig híddal kötnék össze. A hét gazdasági összefoglalója.

Tavaly rekordot döntött a hazai turizmus, és szárnyalt a kiskereskedelem

Gazdaság2020.02.09, 11:10

A koronavírus miatt az egészségügyi vészhelyzet mellett minden jel arra utal, hogy a világgazdaságra is negatív hatást fog gyakorolni a járvány. Több tőzsdén lévő vállalat árfolyama is erősen ingadozott, elsősorban azért, mert Kínában egyre több helyen állnak le a gyárak. Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből kiderült, hogy a kereskedelem továbbra is szárnyal. A hét gazdasági összefoglalója.

Tovább nőttek az átlagkeresetek, és csökkent a munkanélküliség

Gazdaság2020.02.02, 16:27

A héten a foglalkoztatás és a munkanélküliség mellett a keresetekről is fontos adatok érkeztek a Központi Statisztikai Hivataltól. Kínában egyre nagyobb gazdasági problémákat okoz a koronavírus, de elkezdtek befutni az első vállalati gyorsjelentések is. A Facebook és a Boeing csalódást okozó számokat közölt, az Amazon viszont átlépte az ezermilliárd dolláros küszöböt.

Felvették a rekord lottónyereményt, új magyar állampapírt dobtak piacra

Gazdaság2020.01.19, 16:01

A héten megszületett Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi részmegállapodás. Emellett kiderült, hogy hány munkahelyet teremtettek a 2019 végéig Magyarországon bejelentett óriásberuházások, a GVH pedig vizsgálatot indított a Sága felvásárlásának ügyében. A Tesla továbbra is szárnyal, Elon Musk közel került ahhoz, hogy történelmi bónuszt kapjon. A hét gazdasági összefoglalója.

Kiváló magyar gazdasági adatok és nemzetközi feszültség az év első hetében

Gazdaság2020.01.12, 22:22

A Közel-Keletre figyelt a világ 2020 első teljes hetében. Az amerikai-iráni konfliktus feszültsége rányomta bélyegét az arany és az olaj árára, melyek régen látott táncba kezdtek a kereskedés során. A héten érkeztek friss magyarországi makrogazdasági adatok az előző év utolsó hónapjairól, és nagy bejelentést tett a legnagyobb hazai bank, az OTP is. Gyenge adatokat jelentett a Tesco, miközben a svéd IKEA kártérítés megfizetésére tett ajánlatot egyes vásárlóinak. Heti gazdasági összefoglalónk.

Újabb gazdaságvédelmi intézkedések jönnek jövőre és emelkedik a minimálbér

Gazdaság2019.12.22, 15:09

Az idei év utolsó gazdasági összefoglalójában szó lesz arról, hogy jövőre is jönnek gazdaságvédelmi intézkedések, a minimálbér pedig 2020-ban is 8 százalékkal emelkedhet. Emellett gigabírságot kapott a Telenor a Versenyhivataltól, a Viagogo ellen pedig vizsgálat indult. Külföldön a Boeing nehézségei mellett félmillió tűzveszélyes mosógépről adtunk hírt, a Tesla részvények pedig valósággal kilőttek. A hét gazdasági összefoglalója.

Jövőre is emelkednek a nyugdíjak, újabb gazdaságvédelmi akcióterv készül

Gazdaság2019.12.15, 15:56

Két újabb beruházást jelentettek be a héten és az is kiderült, hogy európai összehasonlításban is élen jár a magyar ipar, amelyen belül kiemelkedő, 20 százalékos bővülést produkált az építőipar októberben. A Saudi Aramco nemrég ugyan csak rövid időre de átlépte a kétezer milliárd dolláros álomhatárt a szaúdi tőzsdén, egy kongresszusi meghallgatáson pedig kiderült, hogy az amerikai légiügyi hatóság is hibázott a Boeing 737 Maxokkal kapcsolatban. A hét gazdasági összefoglalója.

A Nemzetközi Valutaalaptól kapott elismerést a héten a magyar gazdaság

Gazdaság2019.12.08, 09:13

Továbbra is kiemelkedő teljesítményt nyújt a hazai kiskereskedelem és a héten az is kiderült, hogy miért a gyógyszeripar a magyar gazdaság egyik motorja. Beszámoltunk arról is, hogy a Mol új üzeme akár 70 milliárd forinttal is hozzájárulhat a magyar GDP-hez, külföldön pedig nagyon magasan árazták be az Aramco részvényeit, de rekordot döntött a Cyber Monday és a Black Friday is. A hét gazdasági összefoglalója.

Tovább nőttek a bérek, továbbra is alacsony szinten a hazai munkanélküliség

Gazdaság2019.12.01, 12:29

Továbbra is sorra érkeznek az óriásberuházások Magyarországra. A héten a Schaeffler-csoport jelentette be, hogy 23,5 milliárd forintért új gyárat épít Szombathelyen. Befutottak az első adatok a hálaadás és a Black Friday forgalmáról, és ezekből valószínűsíthető, hogy újabb kiskereskedelmi rekordok dőlnek meg idén. Most már egészen biztos, hogy a Louis Vuitton anyacége felvásárolja a Tiffanyt, az Audi pedig komoly leépítéseket tervez Németországban. A hét gazdasági összefoglalója.

Világszerte elismerik a magyar gazdaság kiemelkedő teljesítményét

Gazdaság2019.11.10, 10:53

Jövőre is folytatódhat a hazai minimálbér-növekedés és több nemzetközi szervezet is javított a héten Magyarország GDP előrejelzésén. Emellett jó negyedévet zárt az OTP és a Richter is, illetve úgy tűnik, hogy javulnak az eddigi fagyos gazdasági kapcsolatok az Egyesült Államok és Kína között. A hét gazdasági összefoglalója.

Átlagot meghaladó fizetésemelés, közelgő határidők

Gazdaság2019.10.27, 09:34

Fontos határidőkhöz kerültek közelebb a héten úgy a társasházak, mind a banki ügyfelek. A héten lezajlott a 2018-as költségvetés zárszámadási vitája, amelynek során ismét figyelmet kapott az, hogyan támogatta és támogatja az állam a hazai gazdaságot és a magyar családokat. A hét felminősítést is hozott Magyarország számára, miközben a nemzetközi színtérről a Tesla jelentett jó híreket. Újabb pofont kapott problémás gépeinek földön tartása miatt a Boeing, a vállalatnak egyre sokasodnak a nehézségei. Pont került ügyanakkor egy régi vitára a Rubik-kocka körül.

Méreteiben a debreceni BMW-gyár nagyságú beruházást jelentett be a Samsung

Gazdaság2019.10.14, 13:03

A héten jó inflációs adat érkezett, és több óriásberuházást is bejelentettek Magyarországon, köztük a Samsung közel 400 milliárd forintos bővítését. Külföldön hatalmas botrány robbant ki az észak-amerikai profi kosárlabda liga (NBA) és Kína között, de az is kiderült, hogy mikor szállhatnak fel leghamarabb a Boeing 737 Max típusú gépei. A hét gazdasági összefoglalója.

Kezdődhet a BMW gyár építése és rekord alacsony a hazai munkanélküliség

Gazdaság2019.09.29, 10:52

A héten eldőlt, hogy hivatalosan is megkezdődhet a debreceni BMW gyár építése, jövőre pedig komoly változások lesznek a társasházi törvényben (THT). Külföldön komoly baj van a WeWorknél és a világ legnagyobb e-cigi gyártójánál a Juulnál is, de a Netflix is szorongatott helyzetbe került. A hét gazdasági összefoglalója.

Milliárdos beruházásokat adtak át Magyarországon, óriási siker az Otthon Melege Program

Gazdaság2019.09.22, 16:34

A héten ismét több óriásberuházást jelentettek be Magyarországon, amelyek eredményeként közel ezer új munkahely jön létre. Külföldön a szaúdi Aramco olajfinomítói elleni támadás nyomán ugrott meg a kőolaj ára, majd később korrigált némileg. Az Airbnb és a WeWork is fontos híreket közölt a tőzsdére lépésükkel kapcsolatban. A hét gazdasági összefoglalója.

Fontos határidőkről szólt a hét, kilőtt júliusban az ipari termelés

Gazdaság2019.09.15, 15:56

A héten a német kutatók beismerték, hogy valóban recesszió van Németországban. A kereskedelmi háborúk, valamint a globális gazdasági növekedés lassulása miatt pedig akár új csúcsot is dönthet az arany árfolyama. Magyarországon kiderült, hogy a British American Tobacco külföldi leépítései nem érintik a pécsi gyárat, Szijjártó Péter pedig elmondta, hogy mi lehet a jövőben a magyar gazdaság sikerének a kulcsa.

Kiemelkedően teljesít a magyar ipar, több fontos beruházást is bejelentettek a héten

Gazdaság2019.09.08, 12:29

A héten a Facebook újabb adatkezelési botrányba keveredett, de a YouTube is hasonló okok miatt kapott rekordnagyságú büntetést. Globálisan visszaesett az elektromos autók eladása, Magyarországon pedig több száz új munkahelyet teremt a Bridgestone. A hét gazdasági összefoglalója.

Rekordmélységben a munkanélküliség, két számjegyű a keresetek bővülése

Gazdaság2019.09.01, 10:24

A legfrissebb KSH jelentések szerint nőttek a bérek és a foglalkoztatottság, valamint csökkent a munkanélküliség. Az Egyesült Államokban az ópiát válság miatt sorra büntetik a gyógyszergyártó cégeket, a globális piacon pedig hamisított aranyrudak jelentek meg.

Csökkent az államadósság és megérkezett a szeptemberi családtámogatás

Gazdaság2019.08.25, 15:21

Az augusztusi kánikula ellenére sem állt meg az élet a pénzügyi világban. Kiderült, hogy a Disney hamisította a pénzügyi jelentéseit, a Microsoft pedig adatvédelmi botrány főszereplője lett. Idehaza nőtt a belföldi turizmus, az államadóság pedig folyamatosan csökken, a kormány pedig az iskolakezdésre is gondolt és már pénteken megérkeztek a családtámogatások.

A magyar gazdaság kiemelkedő teljesítményéről szólt a hét

Gazdaság2019.08.18, 16:12

A héten nyilvánosságra hozott, legfrissebb hazai makrogazdasági adatok alapján, kiemelkedően jól teljesített az ország az év első felében. A magyar GDP szárnyaló emelkedéséhez több ágazat teljesítménye is hozzájárult. Ez az állítás azonban nem állja meg a helyét a németországi helyzetre: Európa meghatározó gazdaságában a lassulás, illetve a recesszió jelei mutatkoznak. Az elmúlt napokban érkeztek hírek a Budapest és környéki HÉV-hálózatok integrálásáról, és arról is, hogy a Boeing újabb nehézséggel küzdve, kénytelen halasztani legújabb repülőgépeinek bevezetését. Heti gazdasági összefoglalónk.

Történelmet írhat a szuperállampapír, miközben rekordokat dönt az OTP

Gazdaság2019.08.11, 10:14

Fontos negyedéves jelentések érkeztek a héten, hiszen például a Richter, az OTP és a magyar Telekom is nyilvánosságra hozta az eredményeit. Emellett a BWM rekordnegyedévről számolt be, kiderült, hogy miért csökkenhet akár 30 dollárra a nyersolaj hordónkénti ára, és meglepő fordulatok voltak a héten kirobbant dinnyeháborúban. A hét gazdasági összefoglalója.

Közel a teljes foglalkoztatás, emelkedő bérek, új magyarországi beruházások

Gazdaság2019.08.04, 11:59

A Központi Statisztikai Hivatal jelentéseiből a héten kiderült, hogy májusban ismét nőttek a bérek, rekordmélységbe zuhant a munkanélküliség, és az ország közelít a teljes foglalkoztatottsághoz. Emellett több beruházást is bejelentettek Magyarországon, az Egyesült Államokban pedig folytatódott a gyorsjelentési időszak. A hét gazdasági összefoglalója.

Negyvenmilliárdos beruházás Győrben és átalakuló OKJ-s képzés

Gazdaság2019.07.28, 12:02

A diákhitellel kapcsolatban is voltak bejelentések a héten és több nagyberuházás is érkezett Magyarországra. Emellett kiderült, hogy mennyit bukott a Boeing a második negyedévben, miközben nagyszámú leépítést jelentett be a Nissan és a Deutsche Banknál sem rózsásak egyelőre a kilátások.

Új motorvonat, év közbeni bérfejlesztés és fenyegető banánválság

Gazdaság2019.07.21, 19:58

A tömegközlekedés fejlesztéséről szólt többek között a hét a gazdaságban itthon: kigördült a gyártócsarnokból az első új, emeletes motorvonat, mely 2020-ban már használatba is vehető az elővárosi közlekedésben. Ugyanakkor a MÁV év közbeni, több mint 20 ezer munkavállalóját érintő bérfejlesztést jelentett be. Kiderült az is, mekkora költségvetési támogatást kap a főváros jövőre új, a BKV-hoz kerülő buszok beszerzésére. A hét fejleménye volt, hogy megtörtént a jóváhagyása a Vodafone és a UPC üzletének, melyben előbbi felvásárolja az utóbbit. De nagy jelentőségű változást jelentettek be a szentendrei HÉV, valamint a budapesti Lánchíd éés ...

Elfogadták a jövő évi költségvetést, újabb nagyberuházás Magyarországon

Gazdaság2019.07.14, 10:33

Vidéken már húzza a csok az ingatlankeresletet, az Európai Bizottság pedig megemelte a Magyarországra vonatkozó növekedési előrejelzését. A héten az is kiderült, hogy hova utaznak legszívesebben a magyarok, és hogy hol lesz nálunk egy újabb, több mint 100 milliárd forintos japán nagyberuházás. A hét gazdasági összefoglalója.

Előző
Következő