heti gazdasági összefoglaló

címke rss

Kiderültek a debreceni BMW gyár fizetései, korlátozás jön a Coca-Colánál

Gazdaság2019.01.20, 12:12

A héten egy 730 millió e-mailcímet tartalmazó dokumentum került ki az internetre, ráadásul nagyjából 22 millió jelszó is. Ez a történelem egyik legnagyobb adatszivárgása. Komoly változások történtek az autóiparban, hiszen a Volkswagen és a Ford bejelentette, hogy szövetségre lépnek. Itthon remekül teljesített az építőipar, és újabb autóipari beruházást jelentettek be. Varga Mihály pénzügyminiszter pedig elmondta, hogy egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója (kata). A hét gazdasági összefoglalója.

Új óriásberuházás, kiváló magyar gazdasági mutatók, hazai kézben a Tungsram

Gazdaság2019.01.13, 15:30

Tovább tart a Takata légzsákok körüli botrány, ennek következtében pedig 1,7 millió autót kénytelen visszahívni a Toyota. Emellett a héten Indiában lezajlott a gazdaságtörténet egyik legnagyobb sztrájkja, amelyben 150 millióan vettek részt. Kínában húsz év után először csökkent a személygépkocsi-eladás, Magyarországon viszont novemberben is rengeteget vásároltunk. A hét gazdasági összefoglalója.

Emelkedik a gyed, jön a gyod, tovább nőnek a bérek

Gazdaság2019.01.06, 09:03

Az Apple nem csak a tőzsdén került bajba, hiszen Németországban betiltják bizonyos készülékei értékesítését. Magyarországon januártól olcsóbban vásárolhatunk tartós tejet, emelkedik a gyed, és mindemellett idén is folytatódhat a bérnövekedés. A héten az is kiderült, hogy mely ország jelentheti a legnagyobb problémát a világgazdaságnak 2019-ben. A hét gazdasági összefoglalója.

1200 milliárd forintot költhetünk el a boltokban karácsony előtt

Gazdaság2018.12.09, 10:06

Újabb csúcsot ért el az ipari termelés Magyarországon, a PayPal pedig felvásárolta a legnagyobb riválisát, ez nem tetszik a brit hatóságoknak. Mindemellett ismét csökkent az üzemanyag ára, és hamarosan a fúrt kutakról is végleges döntés születik. A hét gazdasági összefoglalója.

Rendkívüli bejelentés a lakásáfáról és a fúrt kutakról

Gazdaság2018.11.11, 11:52

A héten Budapesten tartották a Kína és a kelet-közép-európai országok jegybankelnökeit magában foglaló 16+1 csúcstalálkozót. Elindult az Otthon Melege program is, megmutattuk, hogyan pályázzon hűtő- és mosógép cserére. Emellett Elon Musk távozott a Tesla igazgatótanácsából, a Pepsi pedig elhagyja a régiónkat.

Lakásfelújításra is kiterjesztik a csokot, és nőttek az aranytartalékok

Gazdaság2018.10.21, 12:14

Augusztusban is jelentősen nőtt az átlagkereset, Érden pedig több millió eurós beruházás indul. A héten csődöt jelentett az Egyesült Államok egyik legnevesebb áruházlánca, és utánajártunk annak, hogy mennyibe kerül a fúrt kutak engedélyeztetése.

Idén is lesz nyugdíjprémium, és akár 300 ezer nyugdíjas dolgozhat majd újra

Gazdaság2018.10.06, 20:03

Lesz idén is nyugdíjprémium, ráadásul több is, mint tavaly. Kiderült az is, hogy Japánban mennyi pénzt hoz az egyik gyógyszergyártónak az általuk forgalmazott rákellenes csodagyógyszer. A héten a magyar kormány 225 millió euró (73 milliárd forint) értékű hitelszerződést kötött az Európai Beruházási Bankkal (EIB), és akár 300 ezer nyugdíjas térhet vissza a munkaerőpiacra.

Ezermilliárdos hitelprogramot indít az MNB

Gazdaság2018.09.23, 15:58

A Magyar Nemzeti Bank új, ezermilliárd forintos hitelprogramot indított a kis- és közepes vállalkozások számára, Tatabányán pedig 6,7 milliárd forintos beruházást jelentett be a Sanmina. A héten új fordulatot vett a dán bankszektor eddigi legnagyobb botránya. A Danske Banknál úgy tűnik, 200 milliárd eurót mostak tisztára. A vezérigazgató, miután mindent bevallott, lemondott. Az Európai Bizottság a Facebookot fenyegette meg, a Tesla ellen pedig az Egyesült Államokban indul eljárás.

Tulajdonosváltás a Mammutnál, és jön a MOL gigaberuházása

Gazdaság2018.09.16, 15:45

A héten eladták a Mammut bevásárlóközpontot, amely a NEPI Rockcastle dél-afrikai ingatlanbefektető és -fejlesztő vállalaté lett. Ők vették meg korábban az Aréna Plázát is. A török jegybank 17,75 százalékról, 24 százalékra emelte az alapkamatot, a hazai szakértőknek pedig az építőipar elképesztő teljesítménye okozott meglepetést. Emellett bemutattuk, hogy mit rejt az internet sötét oldala, és beszámoltunk a MOL gigaberuházásáról is.

Visszakaphatja régi nevét a Telenor

Gazdaság2018.09.02, 09:17

A héten több gazdasági vonatkozású magyar rekord is született, Kínában lezárulhat az egyke korszak és Argentína is a csőd felé száguld.    

Megerősítették a magyar államadós-besorolást, és a kínaiaké lett a Gorenje

Gazdaság2018.08.19, 12:28

Péntek éjjel kiadott jelentésében a Standard and Poor's hitelminősítő megerősítette a magyar államadósság-besorolásokat. Még tart a török válság, azonban szakértők úgy gondolják, hogy elképzelhető a közeljövőben egy még nagyobb pénzügyi krízis is. Eközben Katar nyújtott segítő kezet Törökországnak, és 15 milliárd dolláros befektetésre tettek ígéretet. Kiderült az is, hogy milyen meglepő helyen nyit üzletet Budapesten a Spar, valamint hogyan szállítottak el egy szupertitkos amerikai katonai műholdat.

Magyarországon épít gyárat a BMW, romokban a Ferrari

Gazdaság2018.08.05, 13:44

Bár a hét legfontosabb gazdasági híre az volt, hogy a BMW gyárat nyit Debrcenben, a világ más tájain is történtek érdekességek. Több vállalat is közölte második (bizonyos esetekben harmadik) negyedéves pénzügyi jelentését és kiderült, hogy az Apple mellett a Huawei is nagy győztese volt az elmúlt időszaknak. Emellett új vezetőt kapott a MÁV, a Facebook és a Ferrari pedig megállíthatatlanul gurul a lejtőn.

A hét, amikor padlóra került Görögország, a Ryanair és a Facebook is

Gazdaság2018.07.29, 18:05

A héten inkább a negatív hírek jellemezték a gazdaság világát. Görögországot történelmi katasztrófahullám sújtja, ez kihatással lesz a turizmuson keresztül az ország gazdaságára is. Rossz híreket közölt a Facebook, és a legendás elnökét elvesztő Fiat-Chrysler csoport is. Bajban van a Ryanair, amely több száz járatát törölte a sztrájkok miatt. Heti gazdasági összefoglaló.

Elfogadták a jövő évi költségvetést, két számjegyű volt a bérnövekedés

Gazdaság2018.07.22, 16:23

A parlament elfogadta a 2019-es költségvetést és kiderült, hogy a kormány idén már 3,4 milliárd forinttal támogatja a diákmunkát. Több rekord is megdőlt a héten. A Volkswagen történetének legjobb negyedévét zárta, míg a Google gigabüntetést kapott az Európai Bizottságtól. Megmutattuk azt is, hogy mi köze van az algának a floridai rendkívüli állapothoz. Az autósok is örülhettek, hiszen a héten kétszer is csökkent az üzemanyag ára.

Itt az új ötszázas, kihalnak a bankautomaták

Gazdaság2018.07.08, 18:48

Egyre kevesebb magyar akar külfödlön dolgozni, derült ki a héten, mint ahogy az is, hogy jövőre is hatalmas adókedvezményeket kapnak a magyar családok. Létrejött Európa második legnagyobb acélgyártója és megint Magyarországot választotta egy cég az autógyártáshoz. A hét gazdasági összefoglalója.

Helyes döntés volt a devizahitelek forintosítása, és új pénzünk is lehet

Gazdaság2018.07.01, 19:22

A héten Lettországban szükségállapotot hirdettek ki a szárazság miatt, a Holdon pedig vagyonokat érő gáz után kutatnak. Emellett fény derült arra is, hogy hamarosan új pénzünk lehet, Varga Mihály pénzügyminiszter pedig kijelentette, hogy helyes döntés volt a devizahitelek forintosítása

Marad a hazai bérek két számjegyű növekedése

Gazdaság2018.06.24, 15:12

Mark Zuckerberg a botrányok ellenére egyre feljebb kapaszkodik a világ leggazdagabb embereinek listáján. A héten bejelentették, hogy hivatalosan is véget ért a görög válság. Magyarország gazdasága tovább szárnyal, az MNB javított a GDP előrejelzésén, már 4,4 százalékos bővülést várnak. 

Történelmi csúcstalálkozó és médiapiaci rekord

Gazdaság2018.06.17, 16:10

A Tesla bejelentette, hogy óriási leépítést tervez, több ezer alkalmazottól vállnak meg. A Volkswagent egymilliárd dollárra büntették, az amerikai médiapiacon pedig rekordfelvásárlást hajtott végre az AT&T. A héten bemutatták a 2019-es magyar költségvetési tervezetet, amelyből kiderül, hogy több támogatást kap majd az oktatás és az egészségügy.

Irreális bérigények és kevés munkaerő a Balatonon

Gazdaság2018.06.10, 18:54

A héten újabb botrányba keveredett a Facebook, ezúttal kínai mobilgyártóknak adták el a felhasználók adatait. Kiderült az is, hogy a Spar beszáll az élelmiszer házhoz szállításba, a Balatonnál pedig továbbra is komoly a munkaerőhiány, a bérelvárások pedig irreálisak. Beszámoltunk arról, hogy Izrael miként küzdötte le a vízhiányt.

Az Aldiban már robotok dolgoznak

Gazdaság2018.06.03, 11:39

A héten szakértők segítségét kértük, hogy megmutassuk az Airbnb és a rövid távú lakásbérbeadás előnyeit, valamint hátrányait. Indiában óriási sztrájkok voltak, megbénult a pénzügyi szektor, leálltak a bankok. Idehaza kiderült, hogy ki lesz a NAV új vezetője. 

Tovább nőnek a hazai bérek, jön az új 50 forintos

Gazdaság2018.05.27, 17:23

Tovább nőnek a hazai bérek, derült ki a héten a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből. A török gazdaság viszont komoly bajban van, egyre többen gondolják úgy, hogy akár a törököktől is indulhat a következő gazdasági válság. Nincs könnyű helyzetben a Samsonite sem, hiszen a vállalat részvényei - egyetlen nap alatt - 11 százalékot zuhantak a tőzsdén. Kiderült az is, hogy miért csökken folyamatosan a termékek mérete a boltok polcain, és hogy mennyibe is került a hercegi esküvő.

Nyomoznak a szennyezett tejek miatt

Gazdaság2018.05.20, 14:43

A héten kiderült, hogy az Auchan áruházakban lehettek a szennyezett tejek és azt is megmutattuk, hogy melyik márkák lehetnek érintettek. Örömteli, hogy a magyar gazdaság továbbra is szárnyal és a KSH szerint 2014 óta nem látott GDP növekedést ért el az első negyedévben. Gondban van viszont az Air France, és Kongóban kitört az ebolajárvány.

Nestlé és Vodafone: mindenki mindent felvásárolt

Gazdaság2018.05.13, 12:56

A héten gazdasági szempontból is több fontos esemény történt. A Vodafone felvásárolta a UPC közép- és kelet-európai cégeit, a Nestlé pedig megvette a Starbucks italainak és zacskós kávéinak forgalmazási jogát. Emellett kiderült, hogy pontosan mennyien használják a legnépszerűbb videomegosztó portált, és az is, hogy mit gondol Bill Gates és Warren Buffett a bitcoinról.

Árváltozásokról, áruházakról, adóbevallásról, adatvesztésről szólt a hét

Gazdaság2018.05.06, 14:52

Tőzsdére lép az egyik kínai mobilgyártó, a vállalat, amely rekordgyorsasággal nőtt óriásira, és zárkózott föl a legnagyobbakhoz. Eközben tovább dagadt az ausztrál bankbotrány is, miután kiderült, hogy az egyik legnagyobb pénzintézet húszmillió ügyfelének adatait veszítette el. Több, Magyarországon is működő kiskereskedelmi lánc tett fontos bejelentést, miközben az üzemanyagok drágulása mellett, egyes postai szolgáltatások árai is módosulni fognak. Ez történt a héten a gazdaságban.

Eltűnnek a ToiToi vécék, a Facebook pedig gigantikusat kaszált

Gazdaság2018.04.29, 09:29

A héten átnevezték az egyik afrikai királyságot, és a ToiToi vécék is komoly változáson mennek át az idei évben. Kenyában hihetetlen súlyos büntetéseket szabnak ki azokra, akik nejlonszatyrot használnak és kiderült, hogy a Facebook a botrányok ellenére is gigantikus bevételt termelt 2018 első negyedévében.

Szárnyalnak a magyar fizetések, a Tesla pedig teljesen leáll a gyártással

Gazdaság2018.04.22, 13:32

A héten kiderült, hogy az Amazon dolgozói a cég hatalmas sikerei ellenére is embertelen körülmények között dolgoznak. A magyar fizetések továbbra is szárnyalnak, 2018 februárjában a bruttó átlagkereset 306 500 forint volt. Hatalmas felfedezést jelentettek be japán tudósok, miután a Csendes-óceán fenekén, Tokiótól mintegy 1850 kilométerre ritkaföldfém-lelőhelyet találtak. Abból az alkalomból, hogy Magyarországon rendezik meg a Divízió I/A Jégkorong Világbajnokságot, az 50 forintos forgalmi érme emlékváltozatát bocsátja ki a Magyar Nemzeti Bank. Az érmén lévő ábra az Origo fotósának munkája alapján készült.

Szárnyalt a tőzsde a Fidesz-győzelem után, kemény hete volt Zuckerbergnek

Gazdaság2018.04.15, 14:23

A héten volt Mark Zuckerbergnek, a Facebook alapítójának és vezérigazgatójának meghallgatása az amerikai kongresszus illetékes bizottsága előtt. Egyenesen szárnyalt a tőzsde a Fidesz újabb kétharmados választási győzelme után. A benzinesek bizonyára nem fognak örülni, hiszen kiderült, hogy komolyan drágulhat az üzemanyag világszerte. Emellett kiderült, hogy Tanzánia miért húzott fel egy 25 kilométeres falat. 

Kilőtt a magyar gazdaság, miközben karnyújtásnyira van a filléres áram

Gazdaság2018.04.08, 14:48

A héten egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy fillérekbe kerüljön a lakossági áram. Fölfelé tart a magyar ipari termelés, amely februárban 4,1 százalékkal bővült, és talán éppen egy magyar startup oldja majd meg a Facebook adatvédelmi problémáját. Amerikában a Spotify valósággal berobbant a tőzsdére, Bahrein alatt pedig hatalmas olajmezőre bukkantak.

Kemény hetet zárt a Facebook és a Tesla

Gazdaság2018.04.01, 16:49

Szomorú hírrel kezdődött a hét, mert meghalt Demján Sándor, Magyarország egyik legsikeresebb üzletembere. A tőzsdén nehéz héten van túl a Facebook és a Tesla, az Uber pedig úgy tűnik, feladta a Délkelet-Ázsiában folytatott terjeszkedést és átengedte a piacot riválisának. 

Hazahozták a magyar aranytartalékot, előre dolgozott a NAV

Gazdaság2018.03.11, 15:15

A héten kiderült, hogy milyen őrült összeesküvés-elméletet gyártottak az internetezők az egyik népszerű matracáruházzal kapcsolatban, valamint az is, hogy a nyitott légterű irodák miért nem megfelelőek a munkához. Magyarország hazahozta az aranytartalékait, Varga Mihály pedig bejelentette, hogy az adóhivatal két héttel a határidő előtt elkészült az szja-bevallási tervezetek kitöltésével. 

Bajban a Snapchat és a KFC, a SpaceX hozza el a szupergyors internetet

Gazdaság2018.02.25, 14:11

A héten több nagyvállalat is komoly problémákba ütközött. A népszerű gyorsétterem - a KFC - húshiány miatt zárta be üzleteinek többségét az Egyesült Királyságban, a Snapchat pedig a rosszul sikerült frissítése miatt került gondba. Kiderült az is, hogy Elon Musk és a SpaceX hogyan szeretné még gyorsabbá tenni az internet sebességét. Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a kormány továbbra sem mondott le arról, hogy a személyi jövedelemadó egyszámjegyű legyen.

Kitört a digitális aranyláz Izlandon, bajban a Remington és a Snapchat

Gazdaság2018.02.18, 17:14

A héten több nagyvállalat is komoly bajba került. A Remington csődvédelmet kért, míg a Snapchat egy elbaltázott frissítés miatt vívta ki a felhasználók haragját. Emellett kiderült, hogyan és mit változtat a McDonald's a népszerű menüjén és az is, hogy Izlandon mire használják el a legtöbb áramot. Továbbá örülhettek az autósok, hiszen nagyot csökkent a benzin ára.

Ilyenek az IKEA trükkjei, és kiderült, hogy mire készül a Coca-Cola

Gazdaság2018.02.11, 16:00

A héten megmutattuk az IKEA trükkjeit, valamint kiderült, hogy a Coca-Cola mire készül a jövőben. Emellett írtunk arról is, hogy Kínában miért nem jó üzlet a dezodor, továbbá beszámoltunk arról országról, ahol választható a 28 órás munkahét is. A hazai turizmus szárnyal, ráadásul az autósok is örülhettek, hiszen csökkent az üzemanyagok ára.

Jön az új 1000 forintos bankjegy, felkészül az 500-as

Gazdaság2018.02.04, 09:47

A héten kiderült, hogy melyik IKEA termékeket vásárolják a legtöbbet a hazai és a globális piacon. A Wizz Air rekordbevételt ért el a harmadik negyedévben, valamint megtudhatták az olvasók, hogy miért került nehéz helyzetbe az Egyesült Államok kedvenc gyümölcse. Az autósok szomorkodhattak a benzin árának emelése miatt, viszont a magyar foglalkoztatottság rekordszinten van.

Az Apple mégiscsak hallgat Trumpra, kilőttek a magyar bérek

Gazdaság2018.01.21, 14:46

A héten kiderült, hogy remekül teljesített a hazai turizmus 2017-ben, és a magyar bérek is rengeteget nőttek az elmúlt időszakban. Érdekes átverés terjed az interneten, a mystery boxok valósággal ellepték az eBayt. Közben pedig Kongóra figyelnek a világ vezető elektromos autó gyártói, hiszen drágulhat egy fontos nyersanyag.

Az Aldi bérbombája és az elmúlt 150 év legjobb befektetése

Gazdaság2018.01.14, 17:21

A héten kiderült, hogy az Exxon szerint a globális felmelegedés csak egy hatalmas átverés. Eközben Japánban már van egy olyan város, ahol 2020-ra az összes hulladék eltűnik. A reformintézkedéseknek köszönhetően a nyugdíjrendszer bevételei immár a 2030-as évek közepéig fedezhetik a kiadásokat. Az autósoknak rossz hír, hogy pénteken drágult a benzin. A kriptovaluták is mozgalmas héten vannak túl, a poénból indult dogecoin pedig egyre jobban hasít.

Az alvilág újabb pénz után néz

Gazdaság2018.01.07, 16:33

2018 első hetében kiderült, hogy egy eddig sokak számára ismeretlen kínai cég hogyan kerekedett a Google fölé. Megmutattuk, hogy melyik az a város, ahol kizárólag elektromos buszok közlekednek. Az eredmény meglepő. Ez az idei év első gazdasági összefoglalója.

Megvan az év legszerencsétlenebb embere, ellenfelet kap a Tesla

Gazdaság2017.12.24, 16:17

A Tesla új ellenfelet kapott, ezúttal az egyik kínai startup próbálja meg lenyomni az elektromos autók királyát. A Nio feleannyiba fog kerülni, mint amerikai vetélytársa. A héten is főszerepet kapott a bitcoin. Egy szerencsétlen informatikus véletlenül 127 millió dollárnyit dobott ki a kukába. Idehaza változatlan maradt az alapkamat és a diákhitelek kamata is. Idén elbúcsúzik a régi 20 ezres, már csak január 1-ig lehet fizetni vele.

Fontos üzletet kötött a Disney, egyre keményebb a helyzet Észak-Koreában

Gazdaság2017.12.17, 15:04

A héten történelmi megállapodás született a Disney és a 21st Century Fox között. Kínában átadták a világ második legmagasabb épületét. Itthon továbbra is nagy az érdeklődés az Otthon Melege Program iránt, már 63 ezren nyújtottak be pályázatot. Emellett kiderült, hogy mi is a világ leglátogatottabb szobrának a rejtélye. A hét gazdasági összefoglalója.

Karácsonyig megkapják a nyugdíjasok az Erzsébet-utalványokat

Gazdaság2017.12.10, 17:07

A karácsonyi időszakhoz közeledve a gazdaság világában is felpörögtek az események. A héten az Apple történelmi büntetést kapott, a General Electric pedig nemcsak külföldön, hanem hazánkban is leépítéseket tervez. Emellett kiderült, hogy miért dőlt el a Google új felhőkarcolója. A Tesco dolgozói mellett a nyugdíjasok is jó híreket kaptak. 

Budapestre figyelt a világ, az első lépés a Hold gyarmatosítása felé

Gazdaság2017.12.03, 11:57

Örülhetnek a nyugdíjasok, hiszen januártól több lesz a nyugdíj. Megtették az első lépést a Hold gyarmatosítása felé, jövőre landolhat az első magánvállalat járműve az égitesten. A briteknél pedig Meghan Markle-re, Harry herceg jegyesére figyel az ország, úgy tűnik, mindenki imádja. 

Gyerekhalálok miatt bútorokat hív vissza az IKEA, tarolt a Fekete Péntek

Gazdaság2017.11.26, 14:28

A héten főszerepet kapott az IKEA és a gyilkos bútorok. A benzinesek örülhettek, hiszen egy hét alatt kétszer is csökkent a benzin ára. Kiderült az is, hogy már a vállalatok is aggódnak a zaklatások miatt, és ezért egyre többen mondják le a karácsonyi bulikat, valamint hazánkban is hatalmas sikert aratott a Fekete Péntek. 

Ez a fontos adócsökkentések és egy óriási Wizz Air-üzlet hete volt

Gazdaság2017.11.19, 16:28

Bár hivatalosan a hálaadást követő pénteket nevezik Black Fridaynek az Egyesült Államokban, Magyarországon több online áruház is előrehozta akcióit. A Parlament több jogszabályt is elfogadott, amelynek köszönhetően jövőre mind a családoknak, mind a vállalkozásoknak könnyebb lesz. Emellett a nemzetközi gazdaságban is történtek érdekes dolgok: az Airbus minden idők legnagyobb rendelését kapta, de bemutatjuk Nagy-Britannia legjobban kereső emberét is.

II. Erzsébet és a szaúdi uralkodó vitte a hetet

Gazdaság2017.11.12, 10:19

A héten kiderült, hogy Erzsébet brit királynő vagyonát kezelő alap is offshore számlán tartotta pénze egy részét. Emellett Szaúd-Arábiában megkezdődtek Szalman herceg reformjai, ami rengeteg helyi milliomos életét nehezítette meg egyik percről a másikra. Hazai fronton erős negyedévet zárt az OTP, viszont rossz hír az autósoknak, hogy jelentősen drágult a benzin.

A vaj még azelőtt elfogyhat, hogy a robotok átveszik a hatalmat

Gazdaság2017.11.05, 15:58

A héten megmutattuk az olvasóknak, hogy a robotok melyik munkahelyekre veszélyesek, valamint azt, hogy kik érezhetik magukat a legnagyobb biztonságban. Kiderült, hogy Franciaország komoly vajhiányban szenvedhet az elkövetkező időszakban. Olvashattak egy furcsa mobilrendeletről és arról is, hogy mikor érdemes ingatlant venni a Balatonnál. Következik a hét gazdasági összefoglalója.

Olcsó gyorsétterem-menü és otthoni pénzgyűjtés

Gazdaság2017.10.29, 09:46

A héten egyaránt nagy figyelmet kapott a McDonald's és Észak-Korea is, mindkettő az élelmiszerrel kapcsolatos új ötleteik miatt. Ez a hét volt az, amikor elképesztő külsőségek között eltemették a már egy éve meghalt thai királyt, Skóciánál pedig olyan tengeri szélerőművet adtak át, amit még korábban nem látott a világ. Itthon a Nemzeti Bank több fontos döntést is hozott, a MOL pedig zöld utat kapott óriási beruházásnak megvalósításához.

Veszélyben Észak-Korea gazdasága és a világ banánültetvényei

Gazdaság2017.10.22, 15:10

A héten főszerephez jutott Észak-Korea, és mindenki kedvenc gyümölcse, a banán. Írtunk arról, hogy Észak-Korea hogyan próbál meg új bevételi forráshoz jutni a szerencsejátékon keresztül. Kiderült az is, hogy milyen veszély fenyegeti a világ banánültetvényeit. A briteknél is volt fontos esemény: bevezették az új egyfontos érmét. Heti gazdasági összefoglaló.

Hihetetlenül népszerű Magyarország és a skót whiskey

Gazdaság2017.10.15, 07:27

Ez a hét sem volt eseménytelen a hazai és a nemzetközi gazdaságban. A német pénzügyminiszter figyelmeztetésével kavarta fel az állóvizet. A Dove félresikerült reklámja kiverte a biztosítékot az amerikaiaknál, és ennek apropójából összeszedtük a történelem legbotrányosabb reklámjait. Kiderült az is, hogy a magyar turizmus megállíthatatlanul nyomul.

Felhőkarcoló és szabadulószobák Budapesten, bajban a Tesco

Gazdaság2017.10.08, 16:38

Az október izgalmasan kezdődött a gazdaság világában. Elképzelhető, hogy a Tesco kivonul Magyarországról, ha tovább folytatódnak a régióban a tüntetések, ráadásul már az Auchan is aggódhat. Újabb jó hírek érkeztek a magyar gazdaságból, de a külföldi események is mozgalmasak voltak. Olyan érdekességekről is szó lesz, mint az észak-koreai kortárs művészet vagy a szabadulószobák világa. Heti gazdasági összefoglalónk.

Csúcson a magyar fizetések

Gazdaság2017.10.01, 16:47

Kiderült, hogy a műanyag hogyan teszi tönkre a természetet, valamint megírtuk, hogy miért imádják annyira Marlon Brando szigetét a turisták. Írtunk a magyar fiatalok életéről is, és kiderült: a 30 alattiak fele még mindig szüleinél lakik. Ez volt a hét a hazai és külföldi gazdasági életben.