Henri Matisse

címke rss

Picasso- és Matisse-képet loptak egy párizsi múzeumból

Százmilliárdos kár érte a párizsi Modern Művészetek Múzeumát, ahonnan öt világhírű festményt loptak el az éjszaka. Az elrabolt képek között volt Picasso és Matisse egy-egy alkotása is.

Henri Matisse, akit "gyerekes butaságok" tettek naggyá

She2017.06.06, 18:37

Henri Matisse egy vakbélgyulladásnak köszönheti, hogy az lett belőle, aki: a "fény mestere". Mert bizony ő ügyvédnek készült, csak bimbódzó jogi karrierjét keresztülhúzta a betegség.

Művészek, akik előnyt kovácsoltak hátrányosnak tartott helyzetükből

Unilife.hu2021.01.25, 11:43

"Úgysem tudom megcsinálni, nekem ez nem megy" – van olyan ember, aki ne jelentette volna ki ezt élete valamelyik pontján? Hajlamosak vagyunk kishitűek lenni, és azt gondolni, hogy mások – főleg, ha tehetségesek – sokkal jobbak nálunk, könnyebb helyzetből indulnak, sikeresebben veszik az eléjük kerülő akadályokat, és ezért inkább meg sem próbálkozunk valamivel, hiszen úgysem nyerhetünk. Az alábbiakban olyan művészeket mutatunk be, akik rácáfoltak erre a felfogásra, és hátrányosnak ítélt helyzetük ellenére is sikeresek lettek – így talán mindenkit inspirálhatnak, akinek meginog az önmagába vetett hite.

Novemberig látható a Matisse-kiállítás

Kultúra2022.10.16, 13:15

Az eredetileg tervezetthez képest két héttel később, november 1-jén zár a Matisse-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban az intézmény vasárnapi tájékoztatása szerint.

Előző
  • 1
Következő