helyi adó

címke rss
Már helyi adókat is be lehet fizetni a Díjneten

Már helyi adókat is be lehet fizetni a Díjneten

A közművek, telekommunikációs cégek, biztosítók és egyéb szolgáltatók számlái mellett márciustól immár helyi adók is befizethetők a Díjnet iCsekk mobilfizetési szolgáltatásán keresztül. Az országban elsőként Kiskunhalas és Hódmezővásárhely polgárai, illetve a települések helyi vállalkozásai élhetnek összesen 11-féle adónem – adók, pótlékok, illetékek – egyszerű, elektronikus kiegyenlítésének lehetőségével. A Díjnet szolgáltatásához már csatlakozott két önkormányzatot a közeljövőben tucatnyi további helyhatóság követheti.

Egyre több helyi adó kerül a nagyvárosok kasszájába

Gazdaság2016.11.16, 06:26

Évről évre emelkedik a nagyobb magyarországi városok helyi adóbevétele, ennek köszönhetően több településen adócsökkentést indítottak el, illetve adókedvezményt adnak a lakóknak - írta a Magyar Idők szerdán a megyei jogú városok tájékoztatására hivatkozva.

Átalakulhatnak a helyi adók

Gazdaság2015.11.27, 14:53

A kormány várhatóan hétfőn kivételesen sürgős eljárást kérve nyújtja be a parlamentnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal átszervezésével kapcsolatos törvénymódosító javaslatát, amelyben a települési adókivetést érintő kérdéseket is rendezi - mondta el Kósa Lajos pénteken Zalaegerszegen, a Megyei Jogú Városok Szövetségének kétnapos ülését záró sajtótájékoztatón.

A baloldal is kitalált egy új adót Zuglóban

Itthon2015.11.02, 08:28

Garázs- és telekadót is fizethetnek 2016-tól a zuglói lakosok, akik egyébként nemrég kapták vissza a 2012-ben kivetett kommunális adó összegét. A helyi baloldal tavaly a kommunális adó visszafizetésével kampányolt, de a túl nagyra nőtt költségvetési lyukat be kell valahogyan tömni. A végső szót novemberben mondják ki a képviselők.

Nem vetnek ki új adót Nagykanizsán

Gazdaság2015.02.13, 12:35

Nem vet ki új adókat és az eddigieket sem emeli meg Nagykanizsa önkormányzata. A dunántúli városban ma fogadták el az új költségvetést, amelyben csak az eddigi bevételi források szerepelnek.

Új helyi adót vetnek ki Zalaegerszegen

Gazdaság2015.02.06, 13:52

Új helyi adó kivetését is tartalmazza a zalaegerszegi önkormányzat most elfogadott rendelete. Az új adóra a csökkentett iparűzési adó pótlására van szükség.

Törvénytelen volt a temetők adóztatása

Itthon2014.12.04, 19:30

Törvényellenes volt a Kúria szerint, hogy telekadót vetettek ki a köztemetőkre. A  testület önkormányzati tanácsa a napokban határozott a csepeli temető ügyében. Ábel Attila csepeli alpolgármester szerint ők nem akartak adóztatni, de nem tehettek mást.

Adót emelt és engedett el a parlament

Gazdaság2012.04.02, 21:32

A Budapest Airport tulajdonosának nyakába több mint háromszorosára emelkedő adót varrtak, és biztosították, hogy a háziorvosoknak ne kelljen építményadót fizetniük. Jól járnak a temetők is.

Egymilliárdnyi telekadót is fizethet a Liszt Ferenc reptér tulajdonosa

Itthon2012.03.27, 08:49

Elfogadta a parlament azt a fideszes módosító javaslatot, amelynek értelmében nem mentesülne a helyi adó megfizetése alól a Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető Budapest Airport német tulajdonosa.

Milliárdos reptéri lobbi után kutakodik Orbán Viktor

Itthon2012.03.21, 22:42

Összesen több mint egymilliárd forintot bukik néhány önkormányzat azon, hogy zavaros körülmények között módosítottak egy adótörvényt a kormánypártok tavaly év végén. A módosítás miatt a Ferihegyi repülőteret üzemeltető német cég ilyen nagyságrendű adó befizetése alól mentesül idén. Az önkormányzatok meghökkentek, Orbán Viktor tudni akarja, hogy történt a dolog, mert még az sem teljesen világos, kinek az ötlete volt a javaslat.

Népszabadság: Saját adókat vethetnének ki az önkormányzatok

Itthon2011.03.09, 07:19

Saját adókat vethetnének ki a települések az új önkormányzati finanszírozási rendszerben a Népszabadság értesülése szerint.

A települések már adót csökkentenek

Gazdaság2009.05.14, 11:43

A gazdasági válság hatása drasztikusan még nem mutatkozott meg az önkormányzatoknál, az idei első adóelőleg befizetési határidőkre többé-kevésbé befolyt a tervezett bevétel, de a megszokottnál többen kértek fizetési könnyítést. Biztosan kalkulálni azonban sehol nem tudnak az önkormányzatok, sok függ attól, hogy az új kormány csomagjának lesz-e konjunkturális hatása. A helyhatóságok mindenestre már élnek az adócsökkentés befizetést ösztönző eszközével.

Az APEH szedné be a helyi adót is

Archívum2008.12.15, 06:44

A Pénzügyminisztérium azt vizsgálja, hogyan lehetne az illetékhivatalok integrálása után a helyi adók beszedését is az APEH hatáskörébe rendelni - írja a Napi Gazdaság.

Puhul az értékalapú ingatlanadó

Ingatlan2007.10.26, 18:15

Csupán opcionálisan vezetnék be az értékalapú ingatlanadót a szocialisták, és a kormánnyal ellentétben meghagynák a területalapú ingatlanadókat is. Az önkormányzatok szerint akkor lenne hatékony a rendszer, ha ők dönthetnének a helyi adókról.

Jön az egységes ingatlanadó

Ingatlan2007.07.02, 15:12

Januártól egyszerűsödnek az eddigi adófizetési jogszabályok, miután a pártok vasárnap aláírták a koalíciós szerződést. Életbe lép az új áfatörvény, és összevonják a kisadókat, szűkülnek a személyi jövedelemadót érintő kedvezmények, és a négy helyi adó helyébe belép az értékalapú ingatlanadó. Jó hír, hogy aki jelenleg sokat fizet, januártól kevesebbet fog, míg aki nem fizet adót, biztos, hogy fizetni fog - közölte Tátrai Miklós, a Pénzügyminisztérium államtitkára.

Hétfőig lehet adóelőlegeket fizetni

Gazdaság2007.03.13, 09:57

A március 15-i nemzeti ünnep miatt átrendezett munkanapok néhány nap haladékot eredményeztek a helyi adók és a gépjárműadó előlegének fizetésére. Így március 19-én még be lehet fizetni a vállalkozókat terhelő iparűzési és vállalkozói kommunális adó előlegét, valamint a magánszemélyek kommunális adójának, az építményadónak és a gépjárműadónak az első részletét. Ez utóbbi persze csak annak, aki kapott határozatot.

Draskovics először a helyi adókat csökkentené

Gazdaság2004.05.20, 18:34

A következő három évben a kormány hozzáfog egyfajta adócsökkentési programhoz, amelynek első időszakában a helyi iparűzési adó, majd a személyi jövedelemadó kulcsainak változtatására helyezik a hangsúlyt, az időszak végén pedig elkezdik az áfa-kulcsok átrendezését - mondta Draskovics Tibor pénzügyminiszter egy csütörtöki rendezvényen.

Szja: titkos kulcsok és sávok

Archívum2002.09.13, 08:56

Kikerültek a nulla kulcsos áfabesorolásból a gyógyszeralapanyagok és - termékek - derül ki többek között a jövő évi adótörvény-módosító javaslatcsomagból. Az önkormányzatok jövőre csak a kis cégeknek adhatnak kedvezményt a helyi adók esetében. A társaságok beruházási kedvét javíthatja, hogy adómentes fejlesztési alapot hozhatnak létre.

Előző
  • 1
Következő