Helsinki

címke rss

Helsinkibe is indul fapados járat

[origo] utazás2012.12.21, 11:03

Közel tíz évvel a fapadosok magyarországi megjelenése után végre lesz olcsó légi kapcsolat Budapest és Helsinki között is. A Norwegian április 11-én indítja be járatait, melyek heti három alkalommal repülnek majd a nyári menetrendi időszakban a magyar és a finn főváros között.

Újra közlekedtet járatot Budapestről a Blue1

Travelo2017.10.10, 16:37

Újra közlekedtet járatot Budapestről a Blue1

Schmitt szombatig Helsinkiben tárgyal az EU-ról

Itthon2012.02.09, 08:43

Csütörtökön Helsinkibe utazik Schmitt Pál, ahol szombatig az Európai Unió helyzetéről tárgyal többek között a szlovén, a lett és az osztrák államfővel is.

Rasszizmussal vádolják a romákat kitelepítő finn rendőröket

Nagyvilág2011.08.30, 17:32

Kempingekbe, illetve az evangélikus egyház e célra kialakított létesítményeibe irányították azt a közel száz kelet-európai romát, akit kedd reggel telepített ki a helsinki rendőrség egy lebontásra ítélt tömbházból.

Őrült hajrával győzött Helsinkiben a fociválogatott

Sport2010.10.12, 23:50

A magyar labdarúgó-válogatott - a svédeket kiütő holland csapat mögé - feljött a második helyre az Eb-selejtezők E csoportjában, miután 2-1-re győzött Helsinkiben. Szalai Ádám gólja után a finnek a hajrában egyenlítettek, Dzsudzsák Balázs azonban a kilencvennegyedik percben egy remek lövéssel eldöntötte a meccset.

Háttérbe szorult nőkkel égetjük magunkat az ENSZ előtt

Itthon2010.09.23, 15:32

A nők és a férfiak között még mindig nincs egyenlőség Magyarországon - ismeri el az az országjelentés, amelyet októberben tárgyal majd meg az ENSZ emberi jogi bizottsága. A jelentés azt sorolja fel, hogy milyen jogszabályokkal igyekezett biztosítani az elmúlt közel 10 évben Magyarország a polgári és politikai jogok egyenlőségét. A dokumentum egyik önkritikus része a nők helyzetéről szól, ami ráadásul rosszabbodott a jelentés megírása óta.

Cseles róka végzett a helsinki állatkert flamingóival

Nagyvilág2010.04.13, 11:43

Átkelt a jégen, átmászott egy kerítésen, végül átharapta 16 flamingó torkát egy róka a finn főváros állatkertjében. Az intézmény vizsgálatot indított, hogy kiderítse, ki és miért hagyta a szabadban a hideget nem kedvelő madarakat.

Jégtáblák közé szorult egy komp Helsinki és Tallin között

Nagyvilág2010.01.29, 18:54

Több mint 800 utassal a fedélzetén a jégtáblák közé szorult egy komp a Balti-tengeren, Helsinki és Tallin között. A mentőakció folyik, az utasok biztonságban vannak, a komp várhatóan még pénteken befut Tallinba.

Szerverekkel fűtenek majd lakásokat Helsinkiben

Techbázis2009.11.30, 15:39

Egy helyi IT-cég a föld alá költöztetett szerverparkjának hűtését kapcsolja össze a helyi távhőszolgáltató hálózatával, hogy a gépek által leadott hőenergia ne vesszen kárba.

Csőtörés miatt a fél metrót lezárták Helsinkiben

Nagyvilág2009.12.10, 11:22

Öt metrómegállót elöntött a víz Helsinkiben, mert vasárnap eltört egy főnyomócső az egyik megálló fölött. A város egyetlen metróvonalának felét lezárták, a felszíni közlekedés kaotikussá vált.

Stockholmban rekedt hokisaink felszerelése

Sport2009.02.09, 15:37

Amikor az ember egy sikertelen, ám tanulságos olimpiai jégkorong-selejtező után hazaindul, nem számít arra, hogy a hétfőn rajtoló magyar válogatott három oszlopos tagja is felbukkan a rigai repülőtéren. De ha már így történt, kedélyes utazás vette kezdetét Ladányi Balázzsal, Vas Mártonnal és Szélig Viktorral a sikeres átszállástól kezdve egészen hazai meglepetésig.

Sebestyén: összeomlás után Eb-8. hely

Sport2009.01.28, 13:42

Bár Sebestyén Júlia lelkileg teljesen összeomlott azután, hogy a Helsinkiben zajló műkorcsolya Eb-n a pénteki rövid programban a bírók alaposan lepontozták, és kérdéses volt, szombaton a kűrben egyáltalán elindul-e, végül összeszedte magát, és a tizennegyedik helyről a nyolcadikra lépett előre. Az aranyérmet a házigazdák nagy örömére a rövid program után is vezető, a tavalyi Eb-n éppen Sebestyén előtt bronzérmes finn Laura Lepistö szerezte meg.

Sebestyén Júlia: El kell gondolkodnom a folytatáson

Archívum2009.01.27, 10:38

Helsinki bizonyosan nem tartozik majd Sebestyén Júlia kedvenc városai közé. Európa-bajnok műkorcsolyázónőnket alaposan lepontozták a finn fővárosban rendezett múlt heti Eb-n, a rövid programban általános megdöbbenésre csupán a 14. lett, s innen egy jól sikerült kűrrel is csak a 8. helyre tudott előrelépni.

Sebestyén Júliával elbántak a pontozók az Eb-n

Sport2009.01.23, 19:50

Sebestyén Júliával csúnyán elbántak a pontozók a Helsinkiben zajló műkorcsolya Eb-n, Európa-bajnoknőnk a rövid program után csak a 14. helyen áll. Másik indulónk, Hadford Katherina számára viszont véget ért a vereny, mert pénteken csupán 31. lett, a szombati szabadkorcsolyázásban pedig csak a legjobb huszonnégy versenyző léphet jégre.

Vardanjan nem mutathatja be kűrjét a műkorcsolya-Eb-n

Sport2009.01.21, 22:01

Vardanjan Tigran a 35. helyen végzett a rövidprogram után, így nem mutathatja be kűrjét a Helsinkiben zajló műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon.

Sebestyén Júlia dobogóra állna a műkorcsolya-Eb-n

Archívum2009.01.19, 23:34

Rövid pályás gyorskorcsolyázóink igencsak kitettek magukért a múlt heti Eb-n - Torinóból egy aranyat, egy ezüstöt és hat bronzot hoztak haza -, keddtől pedig műkorcsolyázóinknak kellene helyt állniuk a maguk kontinensbajnokságán. Helsinkiben Sebestyén Júlia a papírforma alapján dobogós lehet, a nemzetközi versenyen most bemutatkozó Hoffmann Nóra, Makszim Zavozin jégtáncos duó az első tízbe szeretne betörni, Hadford Katherina és Vardanjan Tigran számára pedig a huszonnégybe kerülés a cél.

Tele volt a bugyogó a korcsolyás Eb-válogatón

Archívum2009.01.11, 15:31

A fővárosi Gyakorló Jégcsarnokban rendezett válogatón vasárnap eldőlt, hogy a Helsinkiben január 19-én kezdődő műkorcsolya és jégtánc Eb-n Sebestyén Júlia mellett Hadford Katherina lesz a másik magyar induló. A decemberi magyar bajnokságon ezüstérmes Pádár Bianka itthon marad.

A forralt bor mentette meg Sebestyén Júliát

Sport2008.12.30, 14:33

A műkorcsolyázó Sebestyén Júlia másfél hete a nyolcadik magyar bajnoki címét szerezte meg, és jelenleg teljes erőbedobással készül a január második felében, Helsinkiben rendezendő Európa-bajnokságra. A felkészülésnek tulajdonképpen az is szerves része, hogy az óév utolsó, illetve az újév első napjaiban külföldi gálákon szerepel. Az elmúlt hét végén a romániai Nagyszebenben lépett fel, ahol a hideg volt a legnagyobb ellenfele.

Átadták a Nobel-díjakat Stockholmban

Nagyvilág2008.12.11, 01:42

Szerdán átadta XVI. Károly Gusztáv svéd király az idei Nobel-díjakat a stockholmi hangversenypalota nagytermében. A békedíjat külön ünnepségen, Oslóban nyújtották át.

Iparosok a zseniális csatársor mögött - bemutatjuk a svéd futballválogatottat

Sport2008.09.10, 10:53

A magyar válogatott szerda este 20.15-kor Svédországban kísérli meg pontjai gyarapítását a 2010-es dél-afrikai világbajnokság kvalifikációs sorozatában. A döntetlen már nagy bravúr lenne a háromkoronások ellen, akikkel az előző három selejtezősorozat közül kettőben szintén egy csoportban voltunk - és négy találkozóból egy döntetlen mellett három vereségre futotta az erőnkből.

Igazi nyár van Finnországban

Időjárás2008.07.24, 15:10

Finnországba végre beköszöntött az igazi nyár. Az elmúlt hetek változékony, hűvös időjárását felváltotta a napsütés és a kellemes meleg. Helsinkiben a szinte zavartalan napsütésben ma már 25 fokig melegedett a levegő.

Az utazók szerint Stockholmban élnek a legszebb nők

[origo] utazás2008.06.18, 09:39

A Traveler's Digest utazási magazin felmérést készített azokról az országokról és városokról, ahol olvasóik szerint a legszebb nők élnek. Az első helyen Stockholm végzett, Moszkvában pedig több a szebb nő, mint az egész Egyesült Államokban.

Helsinkiben télen az igazi

[origo] utazás2008.05.14, 13:35

Bár Finnországról mindenkinek az iszonyú hideg jut elsőre eszébe, az ezer tó országát télen is érdemes felkeresni, hiszen ilyenkor mutatja igazi arcát.

Városok, ahol élni szeretnénk

[origo] utazás2008.05.14, 13:33

Megrögzött városlakók, elkötelezett városlátogatók és kozmopoliták figyelem: Íme a világ 25 legurbánusabb városa, amelynek toplistáját nem befolyásolta sem a szolgáltatások mennyisége, sem a lakosok száma, sem városok nagysága, sokkal inkább az innovatív elemek kerültek a középpontba.

1956 Melbourne - történelem ausztrál módra

Sport2008.04.29, 14:43

Amikor a NOB 1949-ben Rómában döntött a XVI. nyári olimpia rendezőjének kilétéről, a szavazás negyedik fordulója előtt már biztos volt, hogy az ötkarikás játékok Európa és Észak-Amerika után egy újabb földrészen is bemutatkoznak. Melbourne 21, Buenos Aires 20 voksot kapott (az argentinok feltehetően szétrobbantak a méregtől), így 1956-ban Ausztrália lett a házigazda. Azzal a "jelmondattal", hogy versenyzők jöhetnek, de a lovak nem tehetik be a patájukat a kontinensre. Így a lovasversenyeket Stockholmban rendezték meg.

1912 Stockholm - svéd minőség

Sport2008.04.29, 14:49

Az 1908-as olimpián tapasztalt ellenséges viselkedést négy évvel később egy teljesen másfajta, pozitív értékszemlélet váltotta fel.  1912-ben Svédország kapott lehetőséget: az impozáns stockholmi stadion csaknem egymillió korona költséggel, a középkori lovagvárak stílusában épült. 28 ország 2541 versenyzője tökéletes körülmények között, szinte otthon érezhette magát Stockholmban. A játékokat V. Gusztáv svéd király nyitotta meg.

Stockholm melegebb volt Rómánál

Időjárás2008.04.29, 13:05

Kedd délben Stockholmban 6 fokkal melegebbet mértek, mint Rómában. A ritka jelenség a skandináv tavasz érkezésének és a mediterrán térségen áthaladó hidegfrontnak az egybeeséséből jött létre. Szerdán már visszatér a "rend".

Visszavonult a finn síugró fenomén

Sport2008.03.26, 16:45

A korábbi sajtóértesüléseknek megfelelően bejelentette visszavonulását Janne Ahonen, minden idők egyik legjobb síugrója. A 30 éves finn sztár szerdán Helsinkiben tartott sajtótájékoztatóján búcsúzott el.

1952, Helsinki - magyar aranyolimpia

Sport2008.02.26, 10:01

Helsinki. A sport világában jártas olvasók tudják, hogy az 1952-es finnországi olimpia a magyarok legnagyobb dicsőségét hozta - 16 aranyérmet! Ami azonban még fontosabb, immáron 69 ország 4925 sportolója a béke és a barátság jegyében küzdött egymással. Az addigi legjobban szervezett olimpián.

1912, Stockholm - svéd minőség

Sport2008.02.26, 09:51

Az 1908-as olimpián tapasztalt ellenséges viselkedést négy évvel később egy teljesen másfajta, pozitív értékszemlélet váltotta fel.  1912-ben Svédország kapott lehetőséget: az impozáns stockholmi stadion csaknem egymillió korona költséggel, a középkori lovagvárak stílusában épült. 28 ország 2541 versenyzője tökéletes körülmények között, szinte otthon érezhette magát Stockholmban. A játékokat V. Gusztáv svéd király nyitotta meg.

1956, Melbourne - történelem ausztrál módra

Sport2008.02.26, 10:02

Amikor a NOB 1949-ben Rómában döntött a XVI. nyári olimpia rendezőjének kilétéről, a szavazás negyedik fordulója előtt már biztos volt, hogy az ötkarikás játékok Európa és Észak-Amerika után egy újabb földrészen is bemutatkoznak. Melbourne 21, Buenos Aires 20 voksot kapott (az argentinok feltehetően szétrobbantak a méregtől), így 1956-ban Ausztrália lett a házigazda. Azzal a "jelmondattal", hogy versenyzők jöhetnek, de a lovak nem tehetik be a patájukat a kontinensre. Így a lovasversenyeket Stockholmban rendezték meg.

Barta Nóra Eindhovenben megnézné Dzsudzsákot

Sport2008.02.05, 18:38

Tavaly a melbourne-i "vizes" világbajnokságon műugrásban Barta Nóra hajszállal maradt le az olimpiai kvótáról; az ezúttal tényleg balszerencsés 13. helyen zárt, miközben a nála két ponttal többet gyűjtött 12. helyezett kijutott Pekingbe. Ám Eb-bronzérmes versenyzőnk jó előjelekkel várhatja a számára sorsdöntő, történetesen Pekingben rendezendő Világkupát, ahol ugyancsak kvótákat osztanak. Barta az elmúlt hét végén Stockholmban többek között az Európa-bajnok svéd Anna Lindberget és a vb-3. olasz Tania Cagnottót is maga mögé utasítva nyerte meg a Bajnokok Kupája elnevezésű viadalt 3 méteren.

170. Gunda Lénárd - Helsinki

iWiW-vel a világ körül2008.01.11, 09:38

Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Gunda Lénárd válaszol Helsinkiből.

Cseh rápihent a 400 vegyes döntőjére

Sport2007.12.14, 12:48

Ahogy ígérte, Cseh László a csütörtökön 200 vegyesen világcsúccsal megszerzett aranyérme után péntek délelőtt a 400 vegyes előfutamában rápihent a délutáni döntőre a debreceni rövid pályás Eb-n. Ám így is a harmadik legjobb időt úszta, a tavaly Helsinkiben őt megtréfáló olasz Luca Marin, valamint a 400 gyorson már bronzérmes Kis Gergő mögött. A női 200 vegyesen harmadik Verrasztó Evelyn 100-on is remekel, a harmadik helyen jutott tovább a tizenhat közé.

136. Gerák Andrea - Stockholm

iWiW-vel a világ körül2007.11.27, 08:50

Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Stockholmról mesél Gerák Andrea.

Tóth menetel, Póta kiesett Stockholmban

Archívum2007.11.16, 22:29

Tóth Krisztina második főtáblás mérkőzését is megnyerte az asztaliteniszezők Pro Tour-sorozatának stockholmi állomásán. A magyar kiválóság nagy csatában, az utolsó, mindent eldöntő szettet 11-9-re hozva verte meg a horvát Boros Tamarát, így nagyon közel került a pekingi olimpiai induláshoz

Demszky embere kételkedik a dugódíjban

Itthon2007.09.19, 16:46

A főpolgármester szerint elkerülhetetlen a dugódíj bevezetése Budapesten, erről azonban nem minden szakember van meggyőződve a városházán sem. Az egyik tanácsnok, Dancs Gábor nemrég terjedelmes cikkben szállt vitába a díj támogatóival, mert szerinte a fővárosban egyáltalán nem biztos, hogy beválik az, ami Londonban vagy Stockholmban sikeresnek bizonyult. Dancs azt sem érti, miért épül több parkoló a belvárosban, ha a cél épp az lenne, hogy kiszorítsák az autókat a központból.

A klímaváltozás veszélyezteti vízkészleteinket

Időjárás2007.09.07, 17:07

A klímaváltozás egyik legsúlyosabban érintett területe a vízgazdálkodás. Megváltozhat a csapadék időbeli és térbeli eloszlása és ennek következtében a folyók vízjárása, árhullámai.Veszélybe kerülhet az ivóvízbázis és komoly hatást gyakorolhat a mezőgazdaságra is. A témával foglalkozik a Helsinkiben most zajló, Nemzetközi Víz- és Klímakonferencia.

Amerika tarolt az atlétikai vb-n

Sport2007.09.02, 16:30

Akárcsak két éve Helsinkiben, az oszakai atlétikai világbajnokságon is 14 aranyérmet szereztek az Egyesült Államok versenyzői. A taroló amerikaiak mögött öt elsőségükkel a kenyaiak következnek a rangsorban. A vb-n nem született világcsúcs, bár női magasugrásban a horvát Blanka Vlasic megpróbált átjutni a 210 centin.

Rekordok dőltek meg a stockholmi atlétikai GP-n

Archívum2007.08.08, 08:17

Az olimpiai és világbajnok amerikai Jeremy Wariner a világ idei legjobb idejével (43.50 mp) nyerte meg a 400 m-es férfi síkfutást a Stockholmban rendezett atlétikai szuper Grand Prix-n. 

Stockholmban is bevezetik a dugódíjat

Nagyvilág2007.07.29, 18:57

Reggel fél héttől ese fél hétig csak pénzért lehet majd behajtani a svéd főváros kijelölt zónáiba. A svédek is az autós közlekedés csökentését várják a dugódíjtól, ami autónként 250-500 forintnak megfelelő koronát jelent majd, napszaktól függően. A külföldi rendszámú autók és a buszok mentesülnek a fizetés alól.

27. Lányi Eszter - Stockholm

iWiW-vel a világ körül2007.07.20, 11:21

Új, iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Rio de Janeirótól Tallinnig minden iWiW-felhasználónak ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel, bízva abban, hogy válaszaik nyomán kiderül: hogyan változnak az életkörülmények városról városra.  Ma Lányi Eszter mesél Stockholmról.

A lágerek elfeledett olimpiái

Archívum2007.07.13, 07:08

Bár a második világháború miatt hivatalosan az 1940-es és az 1944-es nyári olimpiai játékokat nem rendezték meg Helsinkiben és Londonban, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság számon tartja a XII. és XIII. olimpiaként. Arról azonban se a NOB-nak, se a német hadsereg tagjainak nem volt, nem lehetett tudomása, hogy Langwasser, Woldenberg (Dobiegniew) és Grossborn koncentrációs táboraiban a túlélés egyik eszközeként a foglyok bepótolták egymás között az elmaradt játékokat.

Rúzsa Magdi a döntőben

Archívum2007.05.11, 17:12

Szombat este rendezik Helsinkiben az Eurovíziós Dalverseny döntőjét, melyben 23 másik előadó mellett ott található Rúzsa Magdi is, aki nyolcadikként léphet színpadra. Győzelme a nemzetközi közvélemény számára meglepetést jelentene, hiszen a fogadóirodák nem tartják számon a legnagyobb esélyesek között.

Rúzsa Magdi döntős Helsinkiben

Kultúra2007.05.11, 13:31

Csütörtök este világszerte közel 150 millió tévénéző szeme láttára mérkőzött meg Rúzsa Magdi az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőjében a továbbjutásért, és bejutott a szombati döntőbe, kilenc másik ország versenyzőjével egyetemben.

Gundel Takács újra képernyőn

Tévé2007.05.08, 12:41

A TV2-től az MTV-hez igazolt tévést a repülőtéren értük utol, épp Helsinki felé vette az irányt. Hosszú szünet után újra az m1-re kerül, és a per sem aggasztja.

Mielőtt Rúzsa Magdi összecsap DJ Bobóval

Kultúra2007.05.03, 08:49

Alig két héten belül rendezik az idei Eurovíziós Dalfesztivált, és május 10-én, majd 12-én Helsinkiben hazánk is versenybe száll az európai televíziózás egyik legismertebb zenei eseményén, ahol nem kevesebb mint 42 ország előadóművészei és az általuk képviselt dalok versenyének lehetünk majd mi is szemtanúi. A rendezvény közeledtével egy gyors történeti áttekintést szeretnénk nyújtani az Eurovíziós Dalfesztivál múltjáról és jelenéről, valamint a hazai vonatkozásokról is. Honnan is indult ez a nagyszabású európai megmérettetés és hogy milyen esélyekkel nézhetünk - akár mi magyarok - egy ilyen verseny elébe.

Megéneklik a mocskos buszt és a kutyaszart

Itthon2007.05.03, 12:19

Mocskosak a buszok? Szlalomoznia kell a kutyaszarhalmok között? Nem adnak vissza a sarki boltban? Többé senkinek sem kell önmagában bosszankodnia, Magyarországra is eljutott ugyanis a megoldás: a panaszkórus. Birmingham, Helsinki, Hamburg és Szentpétervár után budapesti civilek is elkezdték megszervezni a panaszkodós dalárdát, és azt ígérik, lepipálják nyugati társaikat.

Botrány egy ukrán transzvesztita miatt

Kultúra2007.04.03, 12:48

Verka Szergyucska ukrán transzvesztita képviseli Ukrajnát Helsinkiben az Eurovíziós Dalfesztiválon az ukránok szavazatai alapján, ám számos nacionalista honfitárs felháborodottan tiltakozik a sztár fellépése ellen, mert szerintük lejáratja az országot

Ünnepeltek öttusázó olimpiai bajnokaink

Archívum2007.03.30, 19:28

A Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) vezetői, Pintér Erika, Tiszafüred polgármestere, valamint egykori és mai versenyzők köszöntötték 80. születésnapja alkalmából Benedek Gábort, aki 1952-ben részese volt az első magyar olimpiai öttusagyőzelemnek, emellett Helsinkiben egyéniben a dobogó második fokára állhatott.

ruzsa_magdi

T-Online Portal2007.03.13, 14:20

Bizonyára hallottatok már arról, hogy idén Rúzsa Magdi képviseli Magyarországot a híres Eurovíziós Dalfesztivál döntőjén. Magdi saját dalának, az Aprócska blues-nak angol nyelvű változatát fogja előadni. Más nóták is felmerültek ugyan, ám az idő rövidsége miatt azt is mérlegelni kellett, melyik dalhoz készülhet alig tíz nap leforgása alatt korrekt videóklip is.  Az idei Fonogram-díjat Magdi nyerte, így lehetőséget kapott, hogy a Eurovíziós Dalfesztiválon képviselje hazánkat. A jelentkezés feltétele azonban a kiválasztott dal videóklipje és egy koncertanyag, melyen élőben adja elő a nótát. Mivel minderre csak tíz nap állt a Magdi körrül ...

Rúzsa Magdi utazhat Helsinkibe

Kultúra2007.02.26, 15:51

A várakozásoknak megfelelően Rúzsa Magdi lett az év felfedezettje a MAHASZ által rendezett Fonogram-gálán, és így ő képviseli hazánkat  az Eurovíziós Dalfesztiválon. Díjat kapott még többek között Ákos, a Neo és Balázs Pali is.

Délebbre hatol a sarkvidéki levegő

Időjárás2007.02.20, 15:19

Kedden Helsinkiben -15 fok körül tetőzött kora délután a hőmérséklet, hajnalonként -25 fokot mutat a hőmérő. A sarkvidéki levegő Lengyelországot és Ukrajnát is fokozatosan betölti, de hozzánk csak jelentős enyhüléssel érkezik meg.

Rúzsa Magdi lehet az Eurovíziós Dalfesztivál magyar résztvevője

Kultúra2007.02.09, 12:38

A február 24-én megrendezendő Fonogram-gálán nemcsak díjakat osztanak majd ki, de az is eldől, hogy ki képviseli hazánkat Helsinkiben, az Eurovíziós Dalfesztivál 2007-es döntőjén. Az indulót elvileg a közönség szavazza meg, de a jelöltek névsorát látva nem nehéz kitalálni a döntéshozók szándékát.

-22 fok délben - fáznak Finnországban

Időjárás2007.01.22, 15:59

Finnországba beköszöntött a zord hideg. Még Helsinkiben is igen kemény fagyok uralkodnak, de az ország északi részén van igazán hideg. Ott napközben is -20 fok alatt marad a hőmérséklet.

Boszniai kínzásai miatt ítéltek el egy svéd zsoldost

Nagyvilág2006.12.18, 20:33

Nyolc évi börtönre ítéltek hétfőn Stockholmban egy svéd állampolgárt, aki 1993-ban 11 boszniai muzulmánt kínzott meg a boszniai horvát hadsereg zsoldosaként.

A nőikézilabda-Eb menetrendje

Sport2007.01.19, 18:59

A december 7-től 17-ig tartó, svédországi nőikézilabda-Eb menetrendje.

Gyurta bearanyozta az Eb zárónapját

Sport2006.12.11, 15:42

Gyurta Dániel aranyérmes lett 200 méter mellen Helsinkiben, 2:06.58 perces országos csúccsal kiérdemelve a szám rövid pályás Európa-bajnoki címét.

Gyurta Dániel megmentette edzőjét

Sport2006.12.11, 22:30

Hétfőn hazaérkeztek úszóink a Helsinkiben rendezett rövid pályás Európa-bajnokságról, s az érmesek - Cseh László, Gyurta Dániel, Boulsevicz Beatrix és Kerékjártó Tamás - útja a ferihegyi repülőtérről egyenesen a Hotel Stadionba vezetett, ahol sajtótájékoztatón köszöntötték őket.

Cseh László ezüstérmes 200 pillangón

Sport2006.12.09, 20:06

Cseh László - a csütörtökön 200 m vegyesen aratott győzelmét, majd a pénteken 400-on szerzett ezüstérmét követően - szombaton második lett 200 m pillangón a Helsinkiben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.

Nem tudták kizökkenteni úszóinkat Helsinkiben

Sport2006.12.07, 12:18

A helsinki Mäkelänrinne sportközpont 25 méteres medencéjében zajló rövid pályás Eb első napjának előfutamaiban 15 magyar állt rajthoz, s a gárda remek mérleggel zárta a délelőttöt: öten a döntőkbe, hárman az elődöntőkbe jutottak.

Cseh megvédte címét a rövid pályás úszó-Eb-n

Sport2006.12.07, 20:04

Cseh László arany-, Boulsevicz Beatrix ezüst- és Kerékjártó Tamás bronzérme után női 200 méter vegyesen Verrasztó Evelyn ötödik, Hosszú Katinka pedig hatodik lett a Helsinkiben zajló rövid pályás Európa-bajnokságon.

Jóra fordítaná a bánatenergiát a panaszkórus

Nagyvilág2006.12.07, 12:33

Újfajta mozgalmat indított néhány finn művész. Panaszkórusokat szerveznek hétköznapi emberekből világszerte, ahol mindennapi problémáikat énekelhetik ki magukból a résztvevők. Birmingham, Helsinki, Hamburg és Szentpétervár már dalol, de születőben van a londoni, a szingapúri és a budapesti kórus is. Az [origo] által megkérdezett pszichológus szerint "gyönyörű irónia" rejlik a kórusokban, de a túl sok panaszkodás kihúzhatja a lábunk alól a talajt.

Gyurtáék Eb-érmekért úsznak Helsinkiben

Sport2006.12.06, 12:14

Az úszók rövid pályás Európa-bajnokságainak története 1996-ban indult, ám mivel a következő év rögtön "bajnoki szünettel"  folytatódott, a 25 méteres medencében versengők az idén érkeztek el a jubileumhoz. A tizedik Eb keretében viaskodnak csütörtöktől vasárnapig Helsinkiben a kontinens 36 nációjának képviselői, köztük 16 magyar is.

Öt-hat érem az elvárás a rövid pályás úszó-eb-n

Sport2006.12.02, 23:03

Öt-hat érmet, benne két aranyat vár Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya a válogatott tagjaitól a Helsinkiben jövő csütörtökön kezdődő rövidpályás Európa-bajnokságon.

Leblokkoltak a "villámikrek"

Melbourne 19561956.12.01, 14:25

A Helsinkiben bronzérmes, "villámikrek" néven ismert négyes váltó most Melbourne-ben kiesett a középdöntőben. Varasdi Géza lesérült az elődöntő folyamán, nyilvánvalóan ez is közrejátszott a rossz szereplésben. A sprinterek nagyon csalódottak. "Nincsenek többé villámikrek" - mondja Goldoványi. "Véget ért a magyar váltó legendája."

Tizenhat úszónk indul a rövidpályás Eb-n

Sport2006.11.15, 14:27

A Magyar Úszó Szövetség elnöksége szerdai ülésén elfogadta a decemberi, helsinki rövidpályás Európa-bajnokságra utazó magyar csapat névsorát. A válogatásnál Kiss László alapelve az volt, hogy aki döntős volt a budapesti Európa-bajnokságon, illetve aranyérmet szerzett az ifi Európa-bajnokságon, az automatikusan tagja a keretnek. Hárman - Gyurta Dániel, Molnár Ákos, Nagy Péter - pedig azért csatlakozhattak, mert a debreceni rövidpályás ob-n az európai ranglista 10. helyezettjénél jobb időt értek el, azaz reális esélyük van a döntőbe jutásra. Így 16 magyar indul Helsinkiben: 9 férfi és 7 női versenyző, összesen 46 számban.

A legjobb múzeumok Európában

[origo] utazás2018.01.18, 11:54

Európa országait járva mindenhol akad amolyan kötelezően ajánlott múzeum, amit fel kell keresnünk, viszont így gyakran nem marad időnk a kisebb, de legalább ilyen érdekes gyűjteményekre, kiállításokra. Egy ország vagy város másodszori, harmadszori meglátogatásakor érdemes ezeket is felkeresni. Összegyűjtöttünk néhány javaslatot.

Melbourne-be készülnek az olimpia hősei

Sport2006.11.06, 18:07

London és Helsinki után Melbourne-be készülnek a magyar érmesek az olimpiai játékok ötvenéves évfordulóján.

Hóvihar Helsinkiben

Időjárás2006.11.06, 12:21

Az elmúlt hét téli időjárását követően erőteljes meleghullám tört rá Európa nagy részére. A kontinens északabbi vidékein tartja magát a tél első nagy támadása. Finnország északi térségében hétfő hajnalban -29 fokra csökkent a hőmérséklet, a legdélibb vidékeken, például a fővárosban erős szél mellett ömlik a hó.

55 újonc a magyar olimpiai csapatban

Melbourne 19561956.10.17, 10:14

A Magyar Olimpiai Bizottság szerdán este közzétett névsora alapján 106 sportoló képviseli a magyar színeket a melbourne-i olimpián. Közülük 51-en "öregek", azaz már Helsinkiben is versenyzett az érmekért. Az 1952-es bajnokok közül nyolc - köztük a labdarúgócsapat - nem lesz ott Ausztráliában.

McEnroe Stockholmban sem kímélte a bírót

Sport2006.10.14, 19:26

John McEnroe - a hazai közönség előtt szereplő Jonas Björkman oldalán - kiesett a párosverseny második fordulójában a 635 ezer euró összdíjazású stockholmi kemény pályás férfitenisz-tornán.

Lőrincz erőlevessel készül a vb-rajtra

Sport2006.09.24, 17:47

Kantonba a  12 óra alatt repülővel eljutni, és az átszállást sem spórolhatja meg az, aki Európából indul útnak a hétfőn kezdődő birkózó-világbajnokság helyszínére. Az [origo] tudósítója első célállomásnak Helsinkit választotta, ahol váratlanul Kásás Zoltánnal, a férfivízilabda-válogatott másodedzőjével futott össze. 

Mókás gólt szerzett egy labdaszedő

Archívum2006.09.21, 17:42

E heti futballmagazinunkban az argentin, a brazil, a francia, a holland és a skót bajnokságból, valamint az UEFA-kupából is szép jeleneteket, gólokat tekinthetnek meg. Beszámolunk arról is, hogy Maradona mit csinált Stockholmban, s megszólal Sir Bobby Charlton. Tartson velünk - focival a világ körül!

Játékautóját keresi az elrabolt Natascha

Nagyvilág2006.08.27, 13:04

Nem beszél az anyjával a 18 éves Natascha Kampusch, aki most került elő nyolc éve tartó fogságából - állítja az RTL Klub az osztrák Die Presse című újságra hivatkozva. A lány hallgat a vele történtekről. A pszichológusok egyelőre még jósolni sem mernek, hogy milyen esélyei vannak a lánynak a felépülésre.

Szőke Kató náthásan nyert 1952-ben

Sport2006.08.09, 13:42

Los Angeles egyik legszebb lakónegyedében él Szőke Kató, az 1952-es helsinki olimpia kétszeres aranyérmese. Az úszónő több mint fél évszázada 100 méteres gyorsúszásban és a 4x100 méteres gyors váltóban hódította meg a világot. Az egykori kiváló sportoló az aranyérmei születéséről, a kezdetekről és a melbourne-i olimpiáról is mesélt.

Pars bronzérmet szerzett Helsinkiben

Sport2006.07.26, 23:56

A kalapácsvető Pars Krisztián bronzérmet nyert a Helsinkiben rendezett atlétikai Grand Prix-versenyen. A számot az olimpiai bajnok japán Murofusi Kodzsi nyerte meg.

Szörnyek hozták vissza a finnek önbecsülését

Archívum2006.05.26, 16:44

Ünneplő finnek tízezreit várják Helsinki piacterére péntek este, amikor az Eurovíziós dalfesztivál nyertese, a Lordi először koncertezik a múlt heti győzelme óta. A szörnymaszkos hard rock zenekar tagjait nemzeti hősként ünneplik Finnországban.

Európa rejtett szépségei

[origo] utazás2008.02.05, 16:20

Ha Európai leglátogatottabb városait és régióit választjuk utazásunk célpontjául, sokszor találhatjuk szembe magunkat a hatalmas tömeggel, órákig várhatjuk az őrségváltást a Buckingham Palotánál, hogy bejussunk a Vatikáni múzeumba, vagy épp az Eiffel-toronyba. Pedig a legnépszerűbb országokban is találhatunk eldugottabb, kevésbé zsúfolt látnivalókat, üdülőhelyeket. Néhány javaslat a sok közül.

Finnország is magyarázatot követel a CIA-tól

Nagyvilág2005.11.24, 20:48

A holland külügyminiszter figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy kérdésessé válhat hazája részvétele az amerikai vezetésű hadműveletekben, ha Washington továbbra is eltitkol információkat a titkos kelet-európai CIA-börtönökről, míg a finn biztonsági szolgálat magyarázatot kért a Központi Hírszerző Ügynökségtől egy Helsinkiben leszállt gyanús repülőgépről.

A VMSZ fellebbez a temerini eset miatt

Nagyvilág2005.10.22, 11:17

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a szerbiai köztársasági elnökhöz és a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul amiatt, hogy jogerősen összesen 61 év börtönbüntetéssel sújtottak öt temerini magyar fiatalt, akik félholtra vertek egy újvidéki szerb férfit - közölte Kasza József, a VMSZ elnöke.

Dán fapados Helsinkiből indít járatot Budapestre

[origo] utazás2005.10.12, 11:29

Jövő év március végétől újabb fapados légitársaság indít járatot Budapestre. A dán Sterling légitársaság 79 eurós akciós árával hirdeti járatait, ám meglepő módon nem a dán fővárosból, hanem Helsinkiből jönnek majd hetente háromszor a gépek.

Szétverték a büntetőt hibázó kameruni focista házát

Archívum2005.10.11, 07:49

Szétverték a feldühödött szurkolók Pierre Wome kameruni labdarúgó házát. A futballista szombaton sorsdöntő 11-est hibázott az Egyiptom elleni világbajnoki selejtezőn.

Zátonyra futott egy svéd komphajó

Nagyvilág2005.09.28, 06:58

Üzemzavar miatt irányíthatatlanná vált, majd zátonyra futott egy svéd komphajó szerdára virradó éjjel. A személyzetnek azonban pár órás veszteglés után sikerült újraindítani a motorokat és a hajó folytatni tudta útját. A Regina Baltica 500 utast szállított a fedélzetén.

Titkolódzó kapitányok a svéd-magyar előtt

Sport2005.09.20, 12:14

Sem Lothar Matthäus, sem Lars Lägerbäck nem adta meg kezdőcsapatát a szombati Svédország-Magyarország világbajnoki selejtező előestéjén. A pénteki nap egyébként is a titokzatosság jegyében telt: a svédek senkit, míg a magyarok válaszul svéd tévéseket nem engedtek be a délutáni edzésükre. Matthäus bízik benne, hogy a válogatott jó eredményt érhet el Stockholmban, ami szerinte akkor lesz megvalósítható, ha csapatunknak sikerül rátalálnia a saját játékára, és semlegesítenie a svédek kulcsembereit.

Matthäus szerint a hozzáállással is gond van

Sport2005.09.20, 12:13

Lothar Matthäus szövetségi kapitány szerint a magyar válogatott saját hibái miatt veszítette el 3-0-ra a Svédország elleni világbajnoki selejtezőt Stockholmban. A magyar kapitány úgy látta, hogy csapatából néhányan nem tettek meg mindent a sikerért, továbbá azt is kifogásolta: a játékosok nem voltak dühösek a vereség miatt. A csapatkapitány Gera Zoltán úgy véli, többet is ki lehetett volna hozni a szombati találkozóból, míg Bodnár László szerint hazai pályán kell visszavágnunk legyőzőinknek. 

Lyukas lehet a svéd védelem bal oldala

Sport2005.09.20, 12:12

Agyrázkódása miatt nem léphet pályára szombaton Stockholmban a 17 órakor kezdődő, magyarok elleni világbajnoki selejtezőn Eric Edman, a svéd labdarúgó-válogatott balhátvédje. A magyar válogatott csütörtök este már Svédországban fog tréningezni, s Lothar Matthäus játékosai bizakodóan várják a mérkőzést.

Esélyt sem hagytak a svédek a válogatottnak

Sport2005.09.20, 12:13

Nem sikerült megismételni a két évvel ezelőtti bravúrt, a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőn 3-0-s vereséget szenvedett Stockholmban.

Dárdaiék szerint győzhetünk is Stockholmban

Sport2005.09.20, 12:16

Csütörtök délután megérkezett Stockholmba a svédek elleni világbajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott. A játékosok jókedvűen és önbizalommal telve várják a szombati mérkőzést, Torghelle Sándor és Dárdai Pál szerint akár még a remek eredménynek számító döntetlennél is vérmesebb reményeink lehetnek, sőt, a Hertha BSC középpályása azt is biztosra veszi, hogy a magyar csapat szerez majd vezetést a Rasunda-stadionban.

Lagerbäck: Szervezett és erős Matthäus csapata

Sport2005.09.20, 13:11

Lars Lagerbäck, a svéd labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint tavaly óta - amikor is csapata Stockholmban simán, 3-0-ra legyőzte Magyarországot - sokat fejlődött Lothar Matthäus együttese, így nehéz mérkőzésre számít szerdán a Puskás Ferenc-stadionban.

Justin Gatlin gáton is futna

Sport2005.08.18, 19:02

Mindössze öt nappal a Helsinkiben befejeződött világbajnokság után pénteken este Zürichben rendezik meg az atlétikai Golden League idei negyedik versenyét, amelyre ketten őrizték meg veretlenségüket, s így az esélyüket, hogy megszerezzék a sorozat egymillió dolláros fődíjat. A nőknél a francia Christine Arronnak 100 méteren, az orosz Tatjana Lebegyevának hármasugrásban kellene újra győznie.

Érem mellett csalódások is az atlétikai vb-n

Sport2005.08.16, 07:13

A tízpróbázó Zsivoczky Attila bronzával válogatottunk az éremtábla 33-40. helyén végzett a Helsinkiben vasárnap befejeződött atlétikai világbajnokságon. A nemzetközi szövetség egytől nyolcig pontoz, így a kalapácsvető Pars Krisztián hetedik helye is beszámít az értékelésbe, s itt a nemzetek között a 38-43. helyen zártunk nyolc ponttal.

Kenyát lesújtotta a gyenge vb-szereplés

Sport2005.08.15, 17:07

A kenyai újságírókat és a teljes közvéleményt lesújtotta az atlétikai csapat gyenge világbajnoki szereplése, ezért többen személyi változtatásokat sürgetnek.

A nagy öreg és az ifjú titán döntőzik Montrealban

Sport2005.08.15, 00:46

A veterán Andre Agassi és a tinédzser Rafael Nadal találkozik a 2,45 millió dollár összdíjazású montreali férfi tenisztorna fináléjában.

A Balti-tengerbe zuhant egy finn helikopter

Nagyvilág2005.08.10, 18:49

A tengerbe zuhant egy finn helikopter 14 emberrel a fedélzetén szerdán, az észt fővárostól északra, s nagy valószínűséggel mindenki odaveszett.

Vaszi 4. helyen döntős az atlétikai vb-n

Sport2005.08.10, 00:45

A Helsinkiben zajló atlétikai világbajnokságon Vaszi Tünde a női távolugrás selejtezőjéből a negyedik legjobb eredménnyel került be a szerdai döntőbe. A Honvéd 2001-ben vb-4., 2003-ban vb-6. versenyzője bízik benne, hogy most is pontszerző helyen végez. Jó esélye van erre Zsivoczky Attilának is, aki az első nap után az 5. helyen áll tízpróbában.

Kővágó csak tizedik az atlétikai vb-n

Sport2005.08.07, 21:44

Az olimpiai ezüstérmes Kővágó Zoltán a tizedik helyen végzett a diszkoszvetés döntőjében a helsinki atlétikai világbajnokságon. Vasárnap a többi magyar versenyzőnek sem termett sok babér, a rúdugró Molnár Krisztina a selejtezőben, míg a 400 méteren induló Petráhn Barbara az előfutamban búcsúzott. Az amerikai Justin Gatlin tavalyi olimpiai aranyérme után megszerezte első világbajnoki címét: Helsinkiben 9.88 mp-cel diadalmaskodott férfi 100 méteren.

Atlétikai vb: 1892 versenyző Helsinkiben

Sport2005.08.05, 15:15

Kissé hűvösen fogadta Helsinki, a 10. szabadtéri atlétikai világbajnokság helyszíne a 196 országból érkező 1892 versenyzőt, köztük a 16 magyart. A borús, inkább a tavaszt, mint a nyarat idéző időjáráshoz a vendéglátók is idomultak, mert túlzás lenni azt állítani, hogy az 1983-as első vb otthona az esemény lázában égne.

Petráhn Barbara 25 éves csúcsot döntene

Sport2005.08.05, 20:05

Hiába a jeles jubileum, a 10. szabadtéri atlétikai világbajnokság is azon versenyek közé kerül, amelyeken a házigazdák éppen hogy elkészülnek a rajtra. S bár Helsinkiben az Olimpiai stadionban és környékén pénteken még meglehetősen kaotikus állapodtak uralkodtak, azt azért már csak a "rokoni" kapcsolataink miatt is előlegezzük meg a finneknek, hogy a szombati megnyitó ünnepségen remélhetőleg minden csillog-villog majd.

Előző
Következő