Heller Ágnes

címke rss

Jobban szeretik a zsidókat hamu formájában

Archívum2015.11.23, 19:01

Nemes Jeles László rendező, a magyar Oscar-díj nagy reménysége éppen a Saul fia című filmjét utaztatja a világ körül. Múlt pénteken Tokióból érkezett Budapestre, hogy elmesélje, mit tapasztalt eddig. Például kiknek nem tetszett a filmje, és a japánok miért izgulnak különösen az európai nácizmusra. A Budapesti Zsidó Filmfesztivál keretében a Művész moziban rendezett beszélgetésen kiderült az is, mit gondolnak a filmről a vén rókák: Heller Ágnes filozófus, illetve Réz András és Surányi Vera esztéták.

A diákokat listázó iskola nem engedte be Heller Ágnest

Itthon2013.06.04, 16:46

Az igazgató szerint a szülők nem akarták az előadást. Az egyik szervező szerint ez nem igaz.

Vágóval és Hellerrel is egyeztetett Mesterházy

Itthon2013.05.07, 08:19

Meghatározó értelmiségiekkel tárgyalt hétfőn Mesterházy Attila MSZP-elnök - írja a Magyar Nemzet. Az egyeztetés résztvevői baloldali összefogást szorgalmaztak a kormányváltás érdekében, és kampánystratégiáról is beszéltek.

Lady Gaga és a filozófusügy

Vélemény2012.05.25, 11:58

Vége a filozófusügynek, legalábbis jogilag. Azok a problémák azonban, amelyek egyáltalán lehetővé tették, nem szűntek meg. Na de mi köze ehhez Lady Gagának?  

Magyar filozófusok zaklatásáról ír az egyik vezető tudományos lap

Tudomány2011.02.07, 14:12

Az egyik legnagyobb nemzetközi tudományos folyóirat, a Science híroldala is részletesen foglalkozik azzal a botránnyal, ami a hazai filozófusoknak nyújtott támogatásokkal kapcsolatban alakult ki néhány hete Magyarországon. Az egyik legnevesebb filozófus, Jürgen Habermas az Európai Uniótól kért vizsgálatot, egy Pálinkás Józsefnek címzett nyílt levélben pedig hatvan hazai és nemzetközi szakember állt ki a hűtlen kezeléssel megvádolt magyar kutatók mellett. 

Mucsi Zoltán levetkőzött!

Life.hu2011.01.18, 14:09

A végéhez közeledik a Népszavazás a Nőkért! kampány, a nők nagyobb arányú közéleti és politikai részvételét megcélzó népszavazási kezdeményezés.  

Till Attila a Megasztár zsűrijébe is több nőt tenne

Tévé2010.12.02, 10:07

Till Attila meztelenül pózolt a közelmúltban egy plakáton, férfiasságát csak Heller Ágnes takarja el saját könyvével. A kép nem a Tv2 egy újabb celebes vetélkedőjét reklámozta, hanem azt a népszavazást támogatja, amelyet a nők döntéshozatalban való markánsabb részvételéért indított a Nők a Pályán nevű szervezet. A kampány ötlete már elsőre tetszett Tillának, akinek így a meztelenkedéssel sem volt gondja: szerinte a magyar miniszterelnök is lehetne néha nő, és a Megasztár zsűrijében is javulhatna a nemek közötti arány.

Terézanyu szerint a világ - Magyar anya nem svéd anya

Life.hu2011.01.13, 15:33

Népszavazás női kvótáért a parlamentben - Rácz Zsuzsa írása. Sajátságos, de kétségtelenül hatásos módját választotta Tilla és Heller Ágnes a figyelemfelkeltésnek. És erről természetesen Terézanyunak is megvan a véleménye - eredeti ötletekkel kiegészítve...

Heller Ágnes kapta idén a Sonning-díjat

Mindentudás egyeteme2006.02.21, 21:50

A koppenhágai egyetem február 20-án jelentette be, hogy idén Heller Ágnes, a Mindentudás Egyeteme korábbi előadója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja nyerte el az egymillió dán koronával, azaz 134 ezer euróval dotált Sonning-díjat az európai kultúra kutatásában szerzett érdemeiért - számolt be a Népszabadság keddi számában.

Heller, Agnes

Mindentudás egyeteme2005.05.23, 16:19

Philosopher