HBO

címke rss

New York nem helyszín, hanem karakter - mesél a Kergetjük az amerikai álmot alkotója

Archívum2012.02.29, 10:31

Az HBO február 28-tól adja a Kergetjük az amerikai álmot második, egyben befejező évadját, melyben a két New York-i fiatal továbbra is mindent megtesz azért, hogy elérje az áhított sikert. A sorozattal debütált író-producer, Ian Edelman a városról, divatról, a kollégákról és a Törtetők-ről beszélt az [origo]-nak egy nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen: több szereplőt az utcáról ismer, és nagyban hatott rá Ralph Lauren is.

Összeomlás Mácsai Pál díványán

Tévé2012.02.28, 14:44

Mácsai Pál nyolc héten keresztül egy fotelba szögezve hallgatja páciensei problémáit, miközben saját élete is széthullóban van: ő alakítja az HBO ősszel induló, Terápia című sorozatának pszichológus főhősét. A forgatáson jártunk, ahol megtudtuk, miért van válságban Nagy Zsolt házassága, és az is kiderült, hogy a rendező, Gigor Attila igazából nem is szereti a sorozatokat.

Napi nézettségi görcs nincs, de kockázat van - interjú az HBO Magyarország vezetőjével

Archívum2012.02.21, 08:23

Miközben a TV2-nél és az RTL-nél is elbocsátások voltak 2011-ben a csökkenő reklámbevételek miatt, az előfizetőkre építő HBO évente bő öt százalékkal növeli forgalmát, elérését. Többek között Mácsai Pállal, Nagy Ervinnel forgatják a Terápia című sorozatot, miután tavaly a Társas játék hazai remake-je jó kritikákat kapott. Fülöp Tamás, az HBO Magyarország vezetője szerint a legnagyobb különbség a tévépiaci szereplők közt, hogy az HBO nem függ görcsösen a napi nézettségtől, mint a főképp reklámszpotokból élő kereskedelmi csatornák, így van idő építkezni.

Az ágyjelenettől is tartott a Camelot Artúr királya - interjú

Tévé2012.02.15, 18:28

Az HBO keddenként adja az Artúr-mondakört feldolgozó Camelot-ot, melyben az ifjú királyt Jamie Campbell Bower játssza. A viszonylag frissen felfedezett - de már a Harry Potter és a Halál ereklyéi-ben, valamint az Alkonyat-szériában is látott - színész nagyon megijedt, mikor megkapta a szerepet, majd egyhónapos edzőtáborban sajátította el a kardforgatást. A Ginivert alakító színésznőt gyerekkora óta ismeri, és ha valóban megválasztanák királynak, ingyen sajtot osztana a népnek.

Valentin-napi képeslapok Trónok harca-rajongóknak

Archívum2012.02.14, 09:18

Április 1-jén folytatódik második évadjával a 13 Emmy-díjra jelölt, ezek közül kettőt be is gyűjtő Trónok harca, 2011 egyik legtöbbet emlegetett tévésorozata. A rajongóknak addig várniuk kell új epizódra, legfeljebb pár Valentin-napra készült képeslappal vigasztalódhatnak.

Tizenhét új fotó a Trónok harca második évadjából

Archívum2012.02.10, 12:12

Áprilisban kerül képernyőre az HBO-n a 2011-es év egyik nagy sorozata, a Trónok harca második évadja: újabb képek kerültek ki a csatorna honlapjára.

Artúr király története indul az HBO-n

Tévé2012.02.07, 18:15

Február 7-én újabb történelmi témájú sorozat érkezik az HBO-ra. Az Artúr király legendáját feldolgozó Camelot-ban többek között Joseph Fiennes, Jamie Campbell Bower, Eva Green és Tamsin Egerton látható.

Overdose pályatársaiban bízik az HBO

Archívum2012.02.06, 15:45

Február 6-án mutatja be a magyar HBO a Befutó című sorozatot Dustin Hoffmannal a főszerepben. A széria lassan indul, de megfelelően látványos - és nem csak azok élvezhetik, akik ordibálva kapálóznak a Kincsem-park lelátóján vasárnap délutánonként, a galoppversenyeken.

Tíz résszel bővül Dustin Hoffman tévésorozata

Tévé2012.01.31, 21:41

Röviddel a rajt után az HBO már be is rendelte a Befutó (Luck) második évadját.

Kinn a Trónok harca folytatásának látványos előzetese

Archívum2012.01.30, 13:42

2012 áprilisában folytatja az HBO a tavalyi év egyik nagy sorozatsikerét, a Trónok harcá-t. Az új évadban a készítők a Tűz és jég dalá-nak második könyve, a Királyok csatája eseményeit dolgozzák fel. A jelenetek egy részét Dubrovnikban vették fel, ahogy az alábbi videón is látható.

A Treme csúszik, a Trónok harca folytatása közeleg

Archívum2012.01.23, 13:41

A Treme folytatása csak 2012 késő őszére várható, nincs helye az HBO tavaszi műsorrendjében.

"A szerep miatt elszívtam száz cigarettát" - mesél a Gengszterkorzó maffiózója

Tévé2012.01.23, 16:15

Az HBO január 23-án adja a Boardwalk Empire - Gengszterkorzó második évadjának utolsó előtti részét, amelyben a már sok filmben ábrázolt gengszter, Lucky Luciano is megjelenik. Alakítója, Vincent Piazza szerint a figura jóval érdekesebb, mint Al Capone, és a jellegzetes akcentus elsajátításával sem volt különösebb gondja. A szerep miatt kezdett el dohányozni, az előképek inkább összezavarták, mint segítették volna, Martin Scorseséről pedig azt mondja, nagyon erős személyiség. A színészt egy nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen kérdeztük.

Egy rész már biztosan készül a Szex és New York előzménysorozatából

Tévé2012.01.20, 13:00

Megrendelte a CW csatorna a The Carrie Diaries pilotját, amely Carrie Bradshaw középiskolás éveibe enged bepillantást.

Artúr király mondája elevenedik meg az HBO-n

Tévé2012.01.17, 16:50

Február 7-én indul az HBO-n az Artúr-mondakört feldolgozó, látványos történelmi sorozat, a Camelot.

"A karrieremet a sebhelyemnek köszönhetem" - mesél a Gengszterkorzó színésze

Archívum2012.01.09, 13:27

Az HBO hétfőnként adja a Boardwalk Empire - Gengszterkorzó második évadját, amelynek egyik fő karaktere a helyi fekete közösség vezetője, Chalky White. Az őt alakító Michael K. Williams korábban a Drót-ban játszotta Omart, aki Obama kedvenc sorozatkaraktere: a színészi pályán jellegzetes sebhelye indította el, és Chalky megformálásához sokat merített nagybátyja életéből. A színészt egy nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen kérdeztük.

Férfias akciósorozat jön az HBO-ra

Archívum2012.01.03, 14:02

Kőkemény férfiak, kupleráj, szex, terroristák, véres, illegális bunyó egy szakadt pincében - január 3-án indul az HBO-n a Cinemax saját gyártású sorozata, a Válaszcsapás második évadja.

Holokauszt-túlélő világpolgárról szól az HBO új dokumentumfilmje

Archívum2011.12.22, 14:21

A magyar HBO december 22-én mutatja be saját gyártású dokumentumfilmjét, az Egyéletes kaland-ot, amely Thomas Beck nem mindennapi élettörténetét tárja a nézők elé. 

Mindenkinek fizet egy italt a frissen elkaszált sorozat alkotója

Archívum2011.12.21, 16:45

Az HBO az Író és kamuhős negyedik évadját már nem rendelte meg - a sorozatot készítő Jonathan Ames a rajongókkal együtt szeretné elbúcsúztatni a szériát.

Egyszerre három sorozatot is elkaszált az HBO

Archívum2011.12.21, 07:21

Nem kapott folytatást a Hung - neki áll a zászló, a Kergetjük az amerikai álmot és az Író és kamuhős sem.

"A filmezés ma már szerencsejáték" - Kelly Macdonald, a Gengszterkorzó színésznője

Tévé2011.12.19, 10:55

Kelly Macdonald az HBO-n hétfőnként futó Boardwalk Empire - Gengszterkorzó-ban Nucky barátnőjét, Margaretet játssza, amiért a napokban Golden Globe-ra is jelölték a legjobb női mellékszereplő kategóriájában. Az annak idején a Trainspotting-gal feltűnt színésznő szerint a filmezés ma már szerencsejáték, a tévé azonban biztos munkát ad, és úgy gondolja, Európában is kíváncsiak erre a tipikusan amerikai történetre. Az [origo]-nak azt is bevallotta, hogy nem látta a Maffiózók-at.

Alakul a Trónok harca második évadja - videó

Archívum2011.12.12, 13:07

December 11-én, a Gengszterkorzó évadzárója előtt az HBO levetített egy 45 másodperces kedvcsinálót a Trónok harca második évadjához. A sorozat az amerikai képernyőkre 2012 áprilisában tér vissza. A fantasy-széria itthon is igen sikeres volt, fellendítette a könyvesboltok forgalmát, a vetítések után el is fogytak (utánnyomásig) a Tűz és jég dala-saga kötetei.

"Mindenképpen Budapesten kellett felvenni" - Herendi Gábor a Társas játékról

Archívum2011.12.07, 11:41

Az HBO-n vasárnaponként megy a csatorna saját gyártású sorozata, a Társas játék, melynek vezető rendezője a Valami Ameriká-t és a Magyar vándor-t is jegyző Herendi Gábor. Sajnálta, hogy a munkát át kellett adnia a későbbi epizódokat készítő Fonyó Gergelynek, a gyermekeit nem ő protezsálta be a szériába, és úgy akarta bemutatni Budapestet, ahogyan előtte még senki. A rendezővel az irodájában beszélgettünk, ahol magyar és külföldi sorozatokról, korhatáros jelenetekről és Pokorny Lia orráról is esett néhány szó.

"Érdekesebb a gonoszság, a hazugság, az intrika" - mesél a Gengszterkorzó alkotója

Tévé2011.12.05, 12:53

Az HBO hétfőnként adja a Boardwalk Empire - Gengszterkorzó második évadját, melyet a Maffiózók-ban is közreműködött Terence Winter jegyez. Az író-producer egy nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen elmondta az [origo]-nak, hogy már a harmadik szezon is a fejében van, és nem mondott le arról, hogy Martin Scorsese rendezzen még a sorozatba; valamint elárulta azt is, hogy mi került a pilotban 18 millió dollárba, és hogy miért a gengszterre cseppet sem emlékeztető Steve Buscemit választotta a főszerepre. 

Új, negyvenrészes magyar tévésorozat forog

Archívum2011.11.25, 13:03

A Társas játék után újra izraeli formátum alapján készít sorozatot a magyar HBO. A Be Tipul (In Treatment) című izraeli széria hazai adaptációjának főszerepében Mácsai Pál látható. A Terápia forgatása november 22-én kezdődött.

Kemény akciósorozat jön az HBO-ra

Archívum2011.11.25, 10:39

A Cinemax-féle Strike Back, a Válaszcsapás 2012 januárjában kerül a hazai tévézők elé.

Ingyen adja az HBO magyar sorozata első öt részét

Archívum2011.11.24, 21:19

December végéig ingyenesen elérhető a magyar HBO új, saját gyártású sorozata, a Társas játék első öt epizódja az HBO GO weboldalán.

Így készül a Trónok harca folytatása - videó

Archívum2011.11.21, 15:06

A George L. L. Martin regényéből írt Trónok harca című sorozat első évadja siker volt itthon is, az HBO-n jó nézettséggel ment, a könyveket pedig felvásárolták a rajongók. A fantasy második kötete a Királyok csatája címen fut, több új helyszínnel és új szereplőkkel, ebből készül a második évad - az alábbi videóban a stáb mesél a forgatás nehézségeiről és örömeiről.

"Ez nem egy tipikus maffiasztori" - Steve Buscemi a Gengszterkorzóról

Tévé2011.11.21, 16:00

Az HBO hétfőnként adja a Boardwalk Empire - Gengszterkorzó második évadját, amelybe az eddiginél több humor került, és a szereplők magánélete is jobban kirajzolódik. A főszerepet alakító Steve Buscemi szerint jót tett a sorozatnak, hogy kicsit más irányba megy, és örül annak, hogy több mindent megmutathat karakteréből. Szerinte a Gengszterkorzó korántsem maffiasztori, és nehezen tudja felfogni, hogy annak idején alkoholtilalom volt az Egyesült Államokban. A színészt egy nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen kérdeztük.

"Jó látni, hogy kicsit másfelé megy a történet" - folytatódik a Gengszterkorzó

Tévé2011.11.14, 15:23

Az HBO októberi kódolatlan hétvégéjén már leadta a Boardwalk Empire - Gengszterkorzó második szezonjának nyitó epizódját, november 14-től pedig - ismét az első résszel kezdve - a teljes évadot képernyőre küldi. Visszatérnek tehát a húszas évek Atlantic Cityjének gengszterei, akik ezúttal humoros - vagy legalábbis kevésbé komoly - oldalukat is felvillantják, és magánéletük is jobban kirajzolódik. A szereplőket egy nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen kérdeztük.

Több videojáték is készül a Trónok harcából

Archívum2011.11.09, 08:15

Az HBO fantasysorozata, a Trónok harca több játékfejlesztőt megihletett, a nemrég megjelent számítógépes változat mellett még három készül.

Az HBO a kódolatlan hétvégén indítja magyar sorozatát

Archívum2011.10.18, 15:21

Október 23-án, az HBO kódolatlan hétvégéjén lesz a Társas játék tévés premierje: a párkapcsolati nehézségeket bemutató romantikus komédiasorozatban olyan színészek játszanak, mint Pokorny Lia, Thuróczy Szabolcs, Balsai Mónika, Gazsó György, Martinovics Dorina, Réti Adrienn, Tornyi Ildikó, Simon Kornél.

Három kódolatlan nap lesz az HBO-n

Archívum2011.10.03, 20:09

Az HBO huszadik születésnapja alkalmából három napon keresztül, október 21. és 23. között kódolatlanul sugározza az HBO és az HBO HD adását.

Jön a Boardwalk Empire - Gengszterkorzó új évadja

Archívum2011.09.26, 10:07

A sorozat második évadja szeptember 26-án látható lesz az HBO GO és az HBO On Demand filmtárban, majd hetente újabb epizód kerül a nézők elé.

Anthony Hopkins tévésorozatban szerepelne

Archívum2011.09.07, 10:23

Az HBO sorozatot készíthet Jonathan Franzen The Corrections című könyvéből, a főszerep a tévében ritkán látott Anthony Hopkinst is érdekli.

Háborús dokumentumfilmet készített James Gandolfini

Archívum2011.09.06, 10:44

Szeptemberben a magyar HBO-n is látható lesz a Háborús sebek, mely a háborút megjárt katonák lelki sérüléseit és későbbi életlehetőségeit vizsgálja. A dokumentumfilm a Maffiózók főszereplőjeként is ismert James Gandolfini produceri közreműködésével készült.

"A férfiak bűnös élvezetként tekintenek a sorozatra" - Ginnifer Goodwin a Hármastársakból

Tévé2011.09.06, 13:54

Az HBO szeptember 6-án adja a Hármastársak sorozatzáró epizódját, amivel a mormon Henrickson család (egy férj, három feleség, kilenc gyerek) története a végéhez ér. A legfiatalabb feleség, Margie megformálója, Ginnifer Goodwin szerint az utolsó évad messze felülmúlja a többit, de teljesen le volt sújtva, hogy véget ért a sorozat. A férfiak csak suttogva merték bevallani neki, hogy nézik a szériát, és afféle bűnös élvezetként tekintenek rá, a nőktől viszont kapott csípős megjegyzéseket. A színésznőt egy nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen kérdeztük.

Tony Soprano megformálója az Antarktiszra megy

Archívum2011.09.02, 10:16

A Maffiózók Tony Sopranója, James Gandolfini egy új HBO-szériában, az Antarktiszon játszódó sorozatban szerepel.

Csak kevesen tudták! Már márciusban súlyos betegséget diagnosztizáltak az elhunyt sztárnál

Archívum2011.08.27, 23:15

A 45 éves sorozatsztár, Michael Showers holttestét néhány napja találták meg a Mississippi folyóban.

Újabb szereplő a Trónok harca folytatásában

Tévé2011.08.26, 18:37

Patrick Malahide is aláírt az HBO sorozatához, Theon apját alakítja.

A Mississippiben találták meg egy HBO-s sorozatszínész holttestét

Archívum2011.08.25, 16:42

Az itthon is bemutatott Treme című sorozatban játszott Michael Showers, akinek holttestét a Mississippiben találták meg augusztus 24-én.

Érkezik az HBO-ra Kate Winslet 21 Emmy-díjra jelölt minisorozata

Archívum2011.08.20, 09:18

Szeptember 5-én indul az HBO-n az idén a legtöbb Emmy-jelölést begyűjtött Mildred Pierce, melynek címszerepét a tévében ritkán látott Kate Winslet játssza. 

Alakul a Szex és New York előzménysorozata

Archívum2011.08.17, 12:41

Készül a Szex és New York előzménysorozata, A pletykafészek producerei is beszálltak a projektbe.

Charlie Chaplin unokája is csatlakozik a Trónok harcához

Archívum2011.08.15, 15:14

Charlie Chaplin unokája, Oona Chaplin szerepet kapott a Trónok harca második évadjában.

"Semmit nem tudtam a poligámiáról" - Chloë Sevigny a Hármastársakból

Tévé2011.08.02, 10:05

Az HBO keddenként adja a Hármastársak ötödik, egyben befejező évadjának részeit, amivel a mormon Henrickson család (egy férj, három feleség, kilenc gyerek) története lassan véget ér. A második számú feleség, Nicki megformálója, Chloë Sevigny szívesen lehúzott volna még egy évet a sorozatnál, annak ellenére, hogy az előző szezon nem annyira tetszett neki. A forgatás előtt semmit sem tudott a mormonokról, a divatot a szórakoztatás egyik formájának tartja, és szerinte a tévében egyre erősebbek a női karakterek. Egy Beverly Hills-i hotelben, az HBO által szervezett nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen kérdeztük.

Ősszel érkezik az HBO-ra Matt LeBlanc új sorozata

Archívum2011.07.22, 15:40

Sikersorozat címmel adja szeptembertől az HBO a Jóbarátok Joey-ja, Matt LeBlanc új sorozatát, az Episodes-t.

"Jelenleg a televíziónál vannak a legjobb írók" - Jeanne Tripplehorn a Hármastársakból

Archívum2011.07.19, 15:27

Az HBO keddenként adja a Hármastársak ötödik, egyben befejező évadjának részeit, amivel a mormon Henrickson család (egy férj, három feleség, kilenc gyerek) története lassan véget ér. Az első számú feleség, Barb megformálójának, Jeanne Tripplehornnak a filmek már egydimenziósnak tűnnek az ötéves családregény után, úgy véli viszont, egyre jobb szerepek várnak rá, ahogy öregszik. Egy Beverly Hills-i hotelben, az HBO által szervezett nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen kérdeztük.

Kihagynak pár karaktert a Trónok harca folytatásából

Archívum2011.07.06, 18:18

A Királyok csatája című könyvet dolgozza fel az HBO-féle Trónok harca második évadja, amelyből kimarad pár mellékszereplő.

Bill Paxton a Hármastársakból: Úgy éltünk, mintha egy család lennénk

Archívum2011.07.05, 15:19

Az HBO július 5-től adja saját gyártású sorozata, a Hármastársak ötödik, egyben utolsó évadját, melyben a középpontban álló mormon férfi már nyíltan vállalja többnejűségét. A Bill Henricksont alakító Bill Paxton a valóságban nem szívesen tartana több feleséget, szeretné viszont, ha karakterével több közös lenne bennük; a sorozat végeztével több mindent ki szeretne próbálni, jelenleg egy dokumentumfilmen és egy képregényen is dolgozik. Egy Beverly Hills-i hotelben, az HBO által szervezett nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen kérdeztük.

A Baltazár Színházzal forgatott az HBO

Tévé2011.06.28, 15:02

A Varázslatos gladiátorok, a magyar HBO saját gyártású dokumentumfilmjének premierje június 30-án lesz a csatornán: a film a Baltazár Színház mindennapi életét és egy darabra való felkészülését mutatja be, az egyetlen hivatalos színtársulatét, ahol a tagok értelmi sérült színészekből állnak.

Kezdődhet a Borgiák uralma a képernyőn

Archívum2011.06.28, 16:45

Június 28-án este indul a magyar HBO-n a részben itt forgatott Borgiák - a bűnös család, amely leginkább az ókori sorozatok (Róma, Spartacus) vagy a középkorban játszódó Tudorok nézőinek kínál nyárra megfelelő szórakozást. Jeremy Irons VI. Sándor pápaként szívós, számító és kegyetlen, a díszletek igényesek, a méreg pedig - mint gyorsan kiderül - halálos.

Sorozat készül Mike Tyson élete alapján

Archívum2011.06.22, 08:55

A HBO új sorozatot készít, amelyet az egykori nehézsúlyú bokszvilágbajnok, Mike Tyson élete inspirált.

"Mostanában tapasztalom a nőiességemet" - mesél a Trónok harca hercegnője

Archívum2011.06.19, 14:04

A Trónok harcá-ban kapta első komolyabb színészi munkáját Emilia Clarke, akit egy Beverly Hills-i hotelben, az HBO által szervezett nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen kérdeztünk szerepéről és forgatási élményeiről. A Daenerys hercegnőt játszó színésznő úgy érzi, sok közös van benne és karakterében, a harci jeleneteket kifejezetten imádta, és szeretne is abban a korban élni, amelyben a Trónok harca játszódik. A fantasysorozat tizedik, évadzáró része június 20-án debütál az HBO-n.

Hamar ideér a True Blood folytatása és a Borgiák

Archívum2011.06.16, 12:17

A True Blood - Inni és élni hagyni című vámpírsorozat negyedik évadja már az amerikai premier másnapjától - több mint három hónappal a magyar HBO-s premier előtt - elérhető lesz az HBO GO online filmtárában.

Sorozat készül Claudius császár életéről

Archívum2011.06.13, 20:00

A HBO és a BBC2 minisorozatot rendelt Claudius császár életéről: a Róma producerei, Jane Tranter és Anne Thomopoulos készítik a szériát.

Lemarad Charlie Sheen a Törtetőkről

Tévé2011.05.26, 15:55

Az HBO Törtetők című sorozata megkereste a CBS-től kirúgott Charlie Sheent, hogy szerepeljen a feltörekvő hollywoodi színészek hétköznapi életébe bepillantást engedő szériában, de nem sietett visszajelezni, így lemaradt erről a lehetőségről.

"A Trónok harca a kegyetlenségre, brutalitásra épít" - Sean Bean mesél

Archívum2011.05.17, 09:06

Az HBO május 15-én indította a Trónok harca szinkronos verzióját, a feliratos változatból pedig továbbra is hétfőnként adja az új részeket. A fantasysorozat egyik kulcsfigurája Eddard Stark, akit Sean Bean alakít: a színész szerint a Trónok harca és A Gyűrűk Ura - amelyben szintén szerepelt - között nincs olyan sok hasonlóság, a forgatáson viszont hasznát vette az ott tanultaknak. Egy Beverly Hills-i hotelben, az HBO által szervezett nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen kérdeztük.

Bejrútból a nyolcadik kerületbe - interjú Nagy Viktor Oszkár rendezővel

Archívum2011.05.06, 15:25

A bicskei menekülttábor lakóiról készített dokumentumfilmet a magyar HBO számára Nagy Viktor Oszkár, akit a nagyközönség még az Apaföld rendezőjeként ismerhetett meg. A Két világ közt című portrésorozat hátteréről, előzményeiről a Gene Moskowitz-díjas alkotót kérdeztük: szerinte a táborban tapasztalt semmittevés, unalom és melankólia jelentette a legtöbb problémát; nagyon nehéz volt ebből a semmiből a mélybe jutni, és egy dramaturgiailag is működőképes filmet összehozni.

"Egy New York-inak minden más hely kicsi" - mesél a Trónok harca törpéje

Tévé2011.05.02, 10:56

Az HBO hétfőnként adja a Trónok harca című fantasysorozat új részeit, melynek törpéjét - A Gyűrűk Ura Gimlijével ellentétben - egy valóban kis növésű színész, Peter Dinklage alakítja. A sorozat főszereplői között ő az egyetlen amerikai, de így sem volt gond az akcentusával, csak az észak-írországi forgatási helyszín volt kissé kényelmetlen számára. Jon Snow alakítóját zseniálisnak tartja, Lena Headeyvel hamar megtalálta a közös hangot, a sorozatban feltűnő farkaskölykökkel viszont nem tudott mit kezdeni. Egy Beverly Hills-i hotelben, az HBO által szervezett nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen kérdeztük. 

"A pesti helyszín adja a magyaros ízt" - sorozatot forgat az HBO

Archívum2011.05.01, 19:20

Az HBO Magyarország - a Született lúzer című tévés antológia és több dokumentumfilm után - jelenleg első sorozatán, a Társas játék-on dolgozik, melynek egyik forgatási napjára az [origo] is ellátogatott. Egy izraeli sorozat remake-jéről van szó: a magyar színészek egy része meg sem nézte az eredetit, nehogy befolyásolja játékukat. Amit viszont mindenki megnézett, az Pokorny Lia új orra volt - Rudolf Péter elsőre fel sem ismerte az elrondított kolléganőt.

Elindult a Trónok harca - nyerjen ajándékcsomagot!

Archívum2011.04.21, 19:48

Április 18-án, az amerikai premier másnapján itthon is elrajtolt az HBO-n a Trónok harca. A csatorna három ajándékcsomagot ajánlott fel: nyerjen posztert, könyvet, pólót, tollat!

Egyetlen rész után megrendelték a Trónok harca második évadját is

Archívum2011.04.20, 09:28

Az HBO egyetlen rész után megrendelte a második évadot a Trónok harcá-ból, jövőre valószínűleg itthon is érkezik a folytatás. 

Jön a Kaliforgia negyedik évadja

Archívum2011.04.20, 09:54

Május 3-tól, dupla epizódokkal lesz látható az HBO-n a Kaliforgia negyedik évadja, melyben a főszereplő, Hank Moody változtatni kényszerül korábban félresiklott életén. Számos vendégsztár is feltűnik az új szezonban.

"Előszeretettel hívnak az amerikai Tolkiennek" - mesél a Trónok harca írója

Archívum2011.04.18, 09:46

A magyar HBO az amerikai premier után egy nappal, április 18-án mutatja be a Trónok harcá-t, amelynek első részét ráadásul kódolatlanul sugározza. A széria George R. R. Martin fantasy-regénysorozata alapján készült, és a végeredménnyel maga az író is igen elégedett. Martin a szűkös hollywoodi költségvetések miatt kezdte el írni a történetet, és a sikerek ellenére is úgy érzi, legalább egy szempontból a nyomába se ért Tolkiennek. Egy Beverly Hills-i hotelben, az HBO által szervezett nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen kérdeztük. 

Kódolatlanul adja az HBO a Trónok harca országos premierjét

Archívum2011.04.16, 11:08

Kódolatlanul adja a magyar HBO legújabb saját gyártású sorozata első részét. A Trónok harca az amerikai premier másnapján, vagyis április 18-án debütál a közép-európai régióban, beleértve Magyarországot is.

"Nem szerettem fiatal lenni" - Jason Schwartzman az Író és kamuhősből

Tévé2011.04.12, 20:19

Az HBO április 12-én adja az Író és kamuhős második évadjának záró epizódját, amivel be is éri a sorozat amerikai adásrendjét. A központi karaktert, Jonathan Amest alakító Jason Schwartzman szerint figurája sokat fejlődött az elmúlt szezonban, és sok olyan tulajdonsága is van, amely a színésznek is sajátja. Kollégája, Ted Danson nyitottságát szokatlannak tartja, James Francóval nagy élmény volt együtt dolgoznia, és egy szerep kedvéért még jellegzetes hajától is megszabadulna. A színészt egy Beverly Hills-i hotelben, az HBO által szervezett nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen kérdeztük.

Visszatér a képernyőre a Grace klinika szőkesége

Archívum2011.04.11, 12:54

A Grace klinika után az HBO új tévéfilmjében láthatják a nézők Katherine Heiglt, aki gyermekét gyászoló anyát alakít.

"A fantasy műfajához illenek a brit karakterek" - indul a Trónok harca

Archívum2011.04.04, 16:08

A magyar HBO az amerikai premier után egy nappal, április 18-án mutatja be az év egyik legjobban várt sorozatát, a Trónok harcá-t, április 4-én pedig egy tizenöt perces prológust tűz műsorára. A széria két alkotója, David Benioff és D. B. Weiss hű akart maradni az eredeti regénysorozat világához, és az író, George R. R. Martin jelenléte is inspirálta őket a forgatáson. Szerintük a fantasy műfajához jobban illenek a brit karakterek, mint az amerikaiak, és már készülnek a második szezonra is, amelyet még meg sem rendeltek. Egy Beverly Hills-i hotelben, az HBO által szervezett nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen kérdeztük őket.

Menekülttáborban forgatott az HBO

Archívum2011.03.31, 10:22

A magyar HBO ötödik saját gyártású dokumentumfilmje a menekültkérdésről szól: Nagy Viktor Oszkár alkotása olyan menekültek személyes történetét mutatja be, akik a bicskei menekülttáborban lelnek ideiglenes otthonra. A Két világ közt március 31-én kerül képernyőre.

Étteremben folytatja a Maffiózók egykori főszereplője

Archívum2011.03.24, 09:44

A Maffiózók Tony Sopranója, James Gandolfini az HBO-nak forgat egy tévéfilmet igaz történet alapján.

"Szeretjük a mocskos, romlott figurákat" - interjú a Spartacus Batiatusával

Tévé2011.03.21, 16:41

Az HBO alig két hónappal az amerikai premier után, március 22-től adja itthon a Spartacus: Vér és homok előzménysorozatát, a Spartacus: Az aréna istenei-t. A széria ugyanúgy Batiatus gladiátoriskolájában játszódik - csak épp a Spartacus előtti időben -, így a Batiatust alakító John Hannah továbbra is fontos szerepet kap a történetben. A színész telefonon, egy nemzetközi konferenciabeszélgetés keretében mesélt az [origo]-nak karakteréről, a szerepálmokról, a római korról és Lucy Lawlessről.

Ellopták a magyar filmesek kameráját Bolíviában

Archívum2011.03.09, 10:38

A világ különféle börtöneiben fogva tartott magyarokról forgatott az HBO Bolíviában, amikor meglopták őket, ugyanabban a szállóban, ahol korábban az államellenes szervezkedéssel gyanúsított Rózsa Flores Eduardót lelőtték.

A Törtetők egy szereplőjével folytatná a sorozat ötletgazdája

Archívum2011.03.02, 10:34

A Törtetők ötletgazdája, Doug Ellin új sorozattervvel állt elő, a pilotot az HBO-nak forgatja.

"Sokkal viccesebb vagyok, mint amennyire szexi" - interjú Ted Dansonnal

Tévé2011.02.22, 19:12

Az HBO-n február 22-én indul az Író és kamuhős (Bored to Death) második évadja, melyben a Cheers főszereplőjeként megismert Ted Danson is látható. A színész ma már a humornak egészen más fajához húz, és azzal sincs gondja, hogy igyon vagy káromkodjon a képernyőn - csupán a szexjelenetekkel áll még mindig hadilábon. A jelenkori televíziózásért egészen odavan, néha a műpiától is be szokott csípni, a főszereplőt, Jason Schwartzmant pedig szinte a fiának érzi. Egy Beverly Hills-i hotelben, az HBO által szervezett nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen kérdeztük.

Magyar sorozatötleteket vár az HBO

Archívum2011.02.21, 10:19

A magyar HBO terveket vár saját gyártásban elkészítendő drámai sorozatokhoz. Inkább folytatásos, semmint epizodikus szériához kellenek a szinopszisok.

Szupernő, drogdílerek, sebészek - hazai, februári tévépremierek

Archívum2011.01.22, 10:36

Február első napjaiban több sorozat debütál a magyar tévécsatornák valamelyikén: megérkezett a Breaking Bad, melyben egy kémiatanár drogdílernek áll, A nevem Earl alkotója pedig ismét prolikról mesél. Új kórházi széria indul transzplantációs esetekről, képernyőre kerül egy hetvenes évekbeli sci-fi sorozat remake-je, és egy új szuperhőssel is megismerkedhetünk.

Megvan az új Spartacus

Archívum2011.01.18, 08:58

A Spartacus: Vér és homok című sorozatban Liam McIntyre veszi át a rákbetegsége miatt távozni kényszerült Andy Whitfield szerepét.

Sean Beannel egy liftben - Los Angelesben a tévés szakma

Archívum2011.01.10, 13:23

Los Angelesben jelenleg is zajlik az amerikaiak egyik legnagyobb tévés eseménye, a TCA Press Tour, ahol minden nagyobb adó bemutatja közelgő sorozatait. Az [origo] tudósítója is kiutazhatott az eseményre, az HBO legújabb produkcióihoz kapcsolódó sajtótájékoztatókon és kerekasztal-beszélgetéseken vett részt.

Idén ismét láthatják az Oscar-gálát a magyar tévénézők

Archívum2011.01.06, 09:39

2010-ben egyetlen magyar tévécsatorna sem vállalta be, idén az HBO közvetíti élőben az Oscar-díjak átadását.

Űrhajósok, terroristák, rendőrnők - 2011 sorozattervei

Archívum2011.01.06, 09:21

Az Egyesült Államokban már javában készítik elő a 2011/2012-es tévés szezont: jelenleg is számos pilot készül, melyekből siker esetén sorozat születhet. Nagy nevek, ismert arcok is bőven vannak a mezőnyben, elsősorban az ő terveikből válogattunk - íme tíz érdekesnek ígérkező tervezet.

Szeszcsempészek, modellek, kretének a januári tévépremierekben

Archívum2010.12.27, 19:56

Az új év, új műsorokat is hoz, több amerikai produkció januárban debütál a magyar tévécsatornák valamelyikén. Az idei felvezetés után beindul Martin Scorsese gengsztersorozata, New Orleans zenészei a Katrina hurrikán pusztítása után próbálják megtalálni a helyüket, egy dilis család pedig egy nem kevésbé dilis várossal verseng a nézők megnevettetéséért.

"Ki tudtam emelkedni az előítéletből" - roma rendőrökről forgatott az HBO

Archívum2010.12.02, 14:43

December 2-án mutatja be a Romazsaruk című, magyar saját gyártású dokumentumfilmjét az HBO, amelyben egy már nyugdíjas férfi mellett főszereplőként feltűnik egy aktív rendőr és egy fiatal romalány is, aki a szakközépiskola után ezt a pályát választja. Az alkotók elmondásuk szerint nem beskatulyázni akartak, nem gondolták, hogy egy órában teljes szociológiai képet adnak, céljuk csak annyi volt, hogy bemutassanak három romát, akik hátrányból indulva választották ezt a hivatást.

"Bill egy úriember, csak éppen vámpír" - Stephen Moyer a True Bloodról

Archívum2010.11.23, 12:57

Egy évad során hét hónapot dolgoznak napi tizenhat órában, de a nem utálják egymást a stábtagok:  a True Blood-ban Bill Comptont megformáló Stephen Moyer például a valóságban is egy párt alkot sorozatbéli partnerével. Úgy véli, hogy a Sírhant művek írójának vámpíros sorozata nem csak egy bizonyos műfaj kedvelőinek szól. A magyar HBO november 23-tól adja a True Blood - Inni és élni hagyni harmadik évadját: a folytatásról, a többi szereplőhöz való viszonyáról, illetve más munkáiról beszélt a főszereplő, Stephen Moyer.

Eltűnik a képernyőről a Hármastársak

Tévé2010.10.29, 13:49

Az ötödik évaddal véget ér az HBO itthon is látható sorozata, a Hármastársak.

Hamarosan itthon is fut a gengszteres sikersorozat

Archívum2010.09.23, 09:48

A magyar HBO nézői 2011 januárjában ismerhetik meg az HBO legújabb sikersorozatát, a Boardwalk Empire - Gengszterkorzó-t, amelynek első részét Martin Scorsese rendezte.

"Sokkal több van a prostitúció világában" - interjú a Hung alkotóival

Archívum2010.09.14, 11:22

A magyar HBO-n szeptember 14-én indul a Hung - Neki áll a zászló második évadja. Alkotói, Dmitry Lipkin és Colette Burson férj és feleség, és ez befolyásolja is munkamódszerüket: az [origo]-nak elmondták, hogy szerintük a nők és a férfiak határozottan másképp látják a sorozatot, és ez a főszerepet alakító Thomas Jane-re is komoly terhet rak - de úgy látják, a főszereplő tisztában van a férfiasságával és a vonzerejével, de így is két lábbal a földön jár. Fontosnak tartják megmutatni, hogy negyven felé mi történik azokkal a srácokkal, akik a gimiben roppant népszerűek voltak.

"Véleményt mondasz, és repül a fejed" - Annabelle Wallis-interjú

Tévé2010.09.03, 10:41

A magyar HBO-n szeptember 2-án indult a Tudorok negyedik, befejező évadja, amelyben Jane Seymour alakja is feltűnik - annak ellenére, hogy meghalt az előző szezonban. A VIII. Henrik harmadik feleségét játszó Annabelle Wallisszal az 50. monte-carlói televíziós fesztiválon beszélgettünk, ahova az HBO Magyarország jóvoltából jutottunk el: a rendelkezésünkre álló tíz percben a színésznő elmondta, szerinte Jane Seymour az első feminista volt, VIII. Henrik pedig szerethető, de így sem élne a Tudorok korában.

Folytatja a munkát az HBO férfiprostituáltja

Archívum2010.09.02, 11:02

Megrendelte a tévécsatorna a Hung harmadik évadját is, 2011-ben folytatódnak Ray Drecker erotikus kalandjai.

Jön a Hung második évadja

Archívum2010.08.26, 17:19

Folytatódik a Hung az HBO-n, szeptembertől a második évadot láthatják a nézők.

Neil Patrick Harris már megkapta az Emmy-díját

Archívum2010.08.23, 11:02

Kiosztották a Creative Arts Emmy díjait, melyekkel a főműsoridőben futó tévés produkciók háttérmunkásait ismerik el. Itt adják át többek között a legjobb vendégszereplőknek járó díjakat is, melyek egyikét idén az Így jártam anyátokkal sztárja vihette haza.

Kevin Spacey az HBO-val dolgozik

Archívum2010.08.18, 16:43

Kevin Spacey az HBO-nál forgatja The Crux című sorozatát, amelyben egy szekta vezetőjét játszhatja.

Lengyel kihívót kapott Vlagyimir Klicsko

Archívum2010.08.17, 18:16

A WBO visszasorolta az orosz Alekszander Povetkint, így Tomasz Adamek lett Vlagyimir Klicsko következő kihívója. Az ukrán bokszoló és leendő lengyel ellenfele összecsapására az HBO is kíváncsi.

Miskolcon mutatkozik be Dr. Halál

Archívum2010.08.17, 11:09

A miskolci CineFest az HBO tévéfilmjével, az Al Pacino főszereplésével készült Dr. Halál-lal nyit szeptember 10-én.

Saját gyártású film jön a magyar HBO-ra

Archívum2010.08.16, 22:39

Láthatatlan húrok - A tehetséges Pusker nővérek címmel saját gyártású dokumentumfilmet vetít az HBO.

Végéhez közeledik a Törtetők

Archívum2010.08.09, 10:39

2011-ben, a nyolcadik évaddal biztosan véget ér a Törtetők, utána azonban jöhet még egy mozifilm.

Gyorsan ideér a friss gengsztersorozat

Archívum2010.08.05, 12:12

A Boardwalk Empire - Gengszterkorzó már az amerikai premiert követő napon megjelenik a magyar HBO kínálatában. 

Susan Sarandon az HBO-val dolgozik

Archívum2010.07.27, 13:10

Az Oscar-díjas Susan Sarandon egy színházi rendezőt alakít az HBO új produkciójában.

Dzsigolókkal készül valóságshow

Archívum2010.07.23, 15:35

A Showtime csatorna legújabb realityje pár férfi prostiuált mindennapjait mutatná be a nézőknek. 

Előzménnyel folytatódik a Spartacus

Archívum2010.07.19, 10:52

A történet előzményeit ismerhetjük meg a Spartacus: Vér és homok folytatásában, amihez már megtalálták a főszereplőt is.

Kell az HBO-nak Dustin Hoffman

Archívum2010.07.15, 10:05

Amint az várható volt, az HBO sorozatot készít a Luck-ból: Dustin Hoffman első komolyabb tévés szereplését várhatjuk. 

Morbid történeten dolgozik a True Blood írója

Archívum2010.07.12, 15:05

Az HBO újabb pilotot rendelt meg a True Blood - Inni és élni hagyni író-producerétől, Alan Balltól.