hazug

címke rss

Új szabályokat tanulnak a New York-iak

Egy hónappal a terrortámadás után lassan kedz visszatérni az élet New York-ba. Bár még mindig keresik a halottakat, és a hétvégéken egymást érik a temetések, a politikusok eddigi konszezusa helyett már hazugnak nevezik egymást. A romok eltakarítása és Manhattan felújításának tervezése folyik, de a sebek begyógyulásához még sok idő kell.

Irak a szankciók feloldását követeli

Nagyvilág2003.03.08, 16:55

Az Iraki elnök közleménye szerint országa már megfelelt az ENSZ előírásainak, és itt az ideje, hogy az országot sújtó embargót teljes mértékben megszüntessék. Szaddám Huszein emellett azt követeli az ENSZ BT-től, hogy nyilvánítsa hazugnak az USA-t és Nagy Britanniát. Washington és London pénteken tíz napos határidőt adott Iraknak arra, hogy teljesítse az ENSZ-határozatokban foglaltakat, ha el akarja kerülni a háborút.

Gyurcsány szerint visszaüt a bekiabálás

Itthon2006.09.08, 11:36

Gyurcsány Ferenc szerint az ő malmára hajtják a vizet a kampány-rendezvényeit megzavaró tiltakozók. Több helyen is kifütyülték, hazaárulónak és hazugnak nevezték a miniszterelnököt, aki viszont azt mondja, ez visszaüthet, a többség ugyanis a nyugalmat szereti.

Szijjártó hazugnak nevezi a volt fideszest

Itthon2006.10.05, 20:21

Szijjártó Péter hazug vádaskodásnak nevezte Körömi Attila, a Fideszből 2004-ben kilépett, volt országgyűlési képviselő nyílt levelének tartalmát, amelyben azt állítja, hogy Orbán Viktor az őszödi beszédnél megalázóbb hangütést engedett meg magának.

Gyurcsány szerint hazudott Orbán

Itthon2007.09.24, 14:26

Néhány fideszes vezetőt dicsért, Orbán Viktort, a párt elnökét azonban leszólta, sőt hazugnak nevezte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásában. Gyurcsány ugyan nem mondta ki Orbán nevét, de Orbán egy múlt heti kijelentése kapcsán emlegetett hazugságot.

Mindenki hazudik, aki nem, az is!

Life.hu2012.05.24, 10:01

Egy nem is olyan régi felmérés szerint kijelentéseink 34%-a nem fedi a valóságot. Amennyiben a felmérés készítői a teljes igazságot felfedték, akkor ennek fényében minden harmadik mondatunk hazugság.

Minden férfi életében van egyetlen nő, akit egész életében sirat

Life.hu2014.03.21, 01:59

A nők többsége csendben tűr, csak szenved, a semmiért adja oda magát, és minden nap némán imádkozik azért, hogy a sok-sok csalódással, megaláztatással töltött perc és óra egyszer értelmet nyerjen, és legalább egy kicsit visszakapjon abból a sokból, amit önzetlenül adott - gondolta Szofi, aki a Life.hu olvasóival osztja meg élete titkait.

Mindennapi hazugságok: Íme az 5 legnépszerűbb univerzális kamu

Life.hu2014.05.16, 06:55

Korábbi cikkeinben megvizsgáltuk már, hogy egyáltalán miért is hazudunk, valamint azt is, hogy milyen testi tüneket produkálunk egy nagyobb füllentés alkalmával. Volt olyan írásunk is, melyben bebizonyosodott, hogy minden harmadik kiejtett mondatunk hamis. A Life.hu most összegyűjtötte a legnépeszerűbb kamu dumákat, melyeket előszeretettel használunk nap mint nap.

Teli hólyaggal ügyesebben hazudunk

Life.hu2015.09.26, 17:52

A hazugság ugyanolyan önuralmat igényel, mint a vizelési inger, ezért a teli hólyag ügyesebb füllentővé tesz minket – állítják a szakemberek.

Hogyan buktassuk le a hazugokat?

Archívum2016.03.21, 15:32

A Harvard Business School professzora, Amy Cuddy szerint ha azt gyanítjuk, hogy valaki hazudik nekünk, akkor elsősorban a mimikáját és a testtartását érdemes megfigyelni.

Előző
  • 1
  • 2
Következő