házikedvenc

címke rss
Meglepő kutatási eredmények születtek arról, miért előnyös a kutyabarát iroda

Meglepő kutatási eredmények születtek arról, miért előnyös a kutyabarát iroda

A kisállatok az emberiség történetének kezdete óta jelen vannak az életünkben, hiszen már elődeink is tudták, hogy a kutyák és cicák társasága szinte megszámlálhatatlan pozitív hatással jár. De hogy pontosan milyenekkel is, arra a Purina nemzetközi tanulmánya mutatott rá, amelyben a június 23-i „Vidd a kedvenced a munkahelyedre!" kezdeményezés világnapja alkalmából összefoglalták az ember-állat kapcsolat áldásos hatásait vizsgáló kutatásokat. Kiderült, hogy a kisállatok jótékonyan hatnak többek között a mentális egészségünkre, a fizikai állapotunkra és a társas kapcsolatainkra is - írja a a Nestlé Hungária sajtóközleményében.

Egyre gyanúsabb a helyzet Vasvári Vivien körül

Tévé2022.10.19, 12:06

Ahogy korábban mi is megírtuk, Vasvári Vivien szomorúan tette közzé bejegyzésében, hogy eltűnt kiskutyáját holtan találták a szomszédban. A modell oldalán nem az együttérző, inkább a hibáztató megjegyzések gyűlnek, hiszen nem az első ilyen furcsa eset történik vele. Vasvári Vivien reagált, szerinte nem volt soha macskájuk, se malacuk, se nyuluk, csak a forgatás miatt vittek  oda ilyen állatokat. Simba kutyája él, Zorrót találták holtan a napokban. 

Házikedvencet szeretnél, de rendkívül elfoglalt vagy? Közülük érdemes választanod

Life.hu2022.10.11, 21:57

Úgy érzed, akkor lenne tökéletesen harmonikus az otthonod, ha minden nap hazavárna egy kedves kis teremtmény, ám sajnos nincs túl sok időd foglalkozni vele? Ne csüggedj, van megoldás!

Házi kedvencet a szorongó gyerekeknek!

She2022.09.15, 18:20

Most, hogy elolvastam Michelle Obama könyvét, leszűrtem belőle a legfőbb tanulságot: a gyereknek kutya kell!

Elképesztő összeget költött kiskutyája kezelésére Gombos Edina

Tévé2022.09.01, 22:09

Az évek óta Amerikában élő műsorvezető sokszor jelentkezik be a tengerentúlról és számol be az ottani jellegzetességekről. Nem először hasonlítja össze az amerikai és magyar árakat sem, most azonban ő is úgy érzi, hogy egy vagyont kellett otthagyjon az állatorvosnál.

Napi cuki: ezért nyalogatják a kutyák a gazdájukat

Life.hu2022.08.28, 22:12

Általában azt gondoljuk, hogy ha a kutyánk megnyalja az arcunkat, az olyan, mint egy puszi: szeretetet, ragaszkodást fejez ki. Ezzel a gondolattal pedig nem is lövünk mellé, azonban ennél sokkal több mindent is jelenthet.

Áll a bál Szinetár Dóráék otthonában - Fotó

Life.hu2022.06.09, 09:33

Szinetár Dóráéknál vitathatatlanul zajlik az élet. A színésznő betekintést engedett a kulisszák mögé.

20 szőrös cukiság, akik mellett te sem tudsz szó nélkül elmenni - Galéria

Life.hu2022.03.17, 16:00

Ha házikedvencünk egész nap csak fekszik és szinte semmit sem csinál, mi akkor is el vagyunk tőlük ragadtatva. Macskáink iránti rajongásunk sosem ér véget, a következő cukiságok mellett pedig te sem tudsz majd szó nélkül elmenni.

A kutyák is gyászolják elveszett kutyabarátaikat

Tudomány2022.02.25, 12:09

Egy 426 olaszországi többkutyás gazdi körében végzett felmérés szerint ha a család egyik házikedvence elpusztul, akkor a többiek nagyobb valószínűséggel mutatták a hiányérzet és szomorúság nyilvánvaló jeleit, mint ahogy azt az embereik észrevették. Bár mindez talán nem újdonság a kutyabarátok számára, az új tanulmány egy újabb lépést jelent az állatgondozás egy alábecsült aspektusának felismerése felé.

Rémisztő! Horrorfilmbe is elmenne a világ legcsúnyább macskája

Life.hu2022.02.19, 22:13

Napvilágot látott egy Twitter videó, amelyben első látásra különös, horrorisztikus lény szerepel. Ha jobban megnézzük, kiderül, hogy egy macska.

Imádja az internet a megmentett cobolyt: fotógaléria

Life.hu2022.01.16, 11:28

Háziállatként tartja Umorát, a cobolyt egy orosz nő, akit ő maga mentett meg a biztos haláltól. 

Hírességek házi kedvencei, akik karácsonyi szettben töltik az ünnepet

Life.hu2021.12.11, 22:07

Sokunk a háziállatokra úgy tekint, mintha családtagok lennének, így karácsonykor őket sem lehet kihagyni az ünnepi forgatagból. Éppen ezért fontos a sztárok számára is, hogy ne csak ők és házuk csillogjon karácsonykor, hanem kedvenc kutyusuk is ünnepi szettben töltse ezt az időszakot.

Ezért okoznak szorongást a lakás hangjai a kutyáknak

Tudomány2021.11.16, 10:53

A Kaliforniai Egyetemen végzett kutatásokkal  azt vizsgálták a szakemberek, hogy a gyakori háztartási zajok mekkora szorongást válthatnak ki a kutyáknál. Bár köztudott, hogy a hirtelen keletkezett hangos zörejek, mint például a tűzijáték vagy a zivatarral járó menydörgés könnyen nyugtalanságérzetet válthat ki a kutyákban, de a most publikált eredmények a stresszt kiváltó hangok sokkal szélesebb spektrumára utalnak.

Híres emberek és kedvenceik kvíz

Petplace.hu2021.10.25, 12:48

A hírességek ugyanúgy imádják az állatokat, mint mindenki más. Kvízünkben néhány ikonikus és állatrajongó művészt hoztunk nektek. Vajon ki gondozott gyermekeként egy őzgidát? Ki sétáltatott pórázon egy hangyászt és tartott mellette egy ocelotot? Ki halt bele imádott kutyája elvesztésébe?

Ön szerint a macskák vagy a kutyák az okosabbak?

Tudomány2021.10.07, 18:01

A kutya- és macskatulajdonosok sokszor vitatkoznak a négylábú társaik intelligenciájával kapcsolatban. Természetesen mindannyian szeretjük azt gondolni, hogy mi Cirmink vagy Buksink a legokosabb állat a világon, aki a labdát visszahozhatja vagy épp lecsaphat rá. Fel lehet tehát oldani ezt az ősrégi vitát? Vajon melyik faj az okosabb: a kutya vagy a macska?

Mopsz mánia - élet egy mopsz kutyával

Petplace.hu2021.09.14, 10:45

Ismerjétek meg Tibit és kutyáját Vincentet, aki egy fajtatiszta mopsz. Tibi elmeséli nekünk hogyan került hozzá négylábú barátja, miért pont rá esett a választása és milyen a közös életük.

Nincs cukibb a kutyákkal pózoló Tom Hardynál

Petplace.hu2021.09.17, 10:01

Bár szerepeiben többnyire kemény fickókat játszik, a kutyusoknak azonban még a világsztár sem tud ellenállni. A mi szívünk pedig úgy olvad el a látványtól, mint vaj a forró serpenyőben.

Ezek segítenek a kutyánknak a hosszabb, egészségesebb életben

Tudomány2021.08.31, 12:32

Bárki, akinek valaha is volt kutyája, pontosan tudja, hogy a gazdik gyakran érzik úgy, hogy nem jut elég idejük szőrös barátjukra. A legtöbb eb élettartama átlagosan csak 10-14 év között mozog, bár egyesek természetesen tovább élnek, míg mások hajlamosak lehetnek bizonyos betegségekre, amelyek korlátozhatják élettartamukat. Sokan azonban nem tudják, hogy az emberek és a kutyák számos genetikai hasonlóságot mutatnak. Ez azt jelenti, hogy számos „praktika", amit mi megtehetünk az egészségesebb és hosszabb életünk érdekében, az a kutyák esetében is működhet. A tudósok most összegyűjtötték néhány módját annak, hogy segíthessünk négylábúú ...

Ezért jobb az életed, ha van egy kisállatod - Galéria

Life.hu2021.07.30, 09:27

Az eredetileg mérnökként dolgozó művész, Peijin egy mini animációs sorozatban mutatja meg a világnak, hogy szerinte minden jó dolog még jobb, ha házikedvencünk is mellettünk van.

Kiderült, hogy be kell-e oltani koronavírus ellen a házikedvenceket

Life.hu2021.05.05, 11:06

Hamarosan a házikedvencek számára is elérhetővé válik a SARS CoV-2 elleni védőoltás, amit kifejezetten állatok számára fejlesztett ki egy orosz vakcinagyártó cég. Dr. Rusvai Miklós elárulta, hogy ezt a vakcinát elsősorban az állattartó telepek ellátására hozták létre.

Ilyen játékokat érdemes venni a kutyusodnak: kerüld a bóvlit, veszélyes lehet!

Thatslife.hu2021.04.07, 19:04

Hogy a te kutyád milyen játéknak örülne, azt valószínűleg senki nem tudja előre megjósolni. Ahány eb, annyi preferencia, de azért igyekeztünk összeszedni a legfontosabb szempontokat, amiket érdemes szem előtt tartanod játékvásárláskor.

Tudja-e, hogy mikor és miért váltak népszerűvé az ölebek?

Tudomány2021.02.23, 13:41

Aki szereti a történelmet, a történelmi regényeket és filmeket, az bizonyára el sem tudja képzelni a királyokat és királynőket anélkül, hogy ne rajonganák őket körül valamilyen módon a kutyák. A kezdetben inkább vadászatra, házőrzésre vagy más munkacélra beszerzett ebeket a történelem sodrában gyakran egyre inkább a kedvtelésből, házi kedvencként kezdték el tartani. Ez a trend azonban többször változott.

A kutyák lelkesebben játszanak, ha odafigyelünk közben rájuk

Tudomány2021.02.11, 14:19

Az ember legjobb barátja akkor játszik a leginkább felszabadultan és boldogan, amikor nézzük. Egy új tanulmány szerint a kedvtelésből tartott kutyák sokkal nagyobb valószínűséggel játszanak más kutyákkal, ha gazdájuk jelen van és odafigyel rájuk. Ez a tudósok szerint egy érdekes lehetőséget vet fel: talán ezek az állatok egyfajta bemutatót tartanak annak érdekében, hogy a tulajdonosuk örömére tegyenek?

Hihetetlen, milyen szuperképességük van ezeknek a cuki kutyusoknak

Unilife.hu2021.02.05, 22:13

A következő három kutyus rendkívüli képességekkel rendelkezik. Vigyázz! Lehet, hogy a cukiságmérőd kiakad majd!

Karácsonyi csoda: két méteres vizes gödörből mentették ki a rendőrök Szutykot

Life.hu2020.12.25, 09:10

Egy szomszédos ingatlan udvarán történt a baleset. 

Már évszázadokkal ezelőtt családtagként kezeltük a házikedvenceket

Tudomány2020.10.27, 14:16

Évszázadokkal, évezredekkel korábban a háziállat tulajdonosok hittek abban a túlvilágban, ahol a gazdák még egyszer találkozhatnak elhunyt kedvenceikkel. Az emberek és állataik között fennálló, a halálig és még azon túl is tartó kapcsolat gondolata már évezredek óta létezik.

Ezért hat az emberre pozitívan, a kutyára negatívan a csokoládé

Tudomány2020.09.10, 18:18

A macskákkal ellentétben a kutyák hozzánk hasonlóan igen vonzónak tartják a csokoládé fogyasztását. Ez persze nem azt jelenti, hogy a gazdáknak a kedvencük kedvükre kell tenni. Bár a sötét csemege sok esetben eufórikus örömet okozhat, mégis könnyen mérgező lehet a kutyák számára. A legfrissebb kutatások ezt a kérdéskört járták körül.

Még a házikedvencek is maszkban járnak Kínában

Life.hu2020.02.18, 14:41

Vannak, akik saját gyártású maszkokkal óvják a házi kedvenceiket is.

Vasvári Viviennél betelt a pohár: komoly döntést hozott

Life.hu2020.02.04, 09:12

A luxusfeleség nem bírja tovább, amit a kedvence művel otthon.

Tudja-e, hogy mi mindenre használják a kutyák a bajszukat?

Tudomány2020.01.20, 20:34

A kutyák bajsza néha viccesen meredezik az eléjük tett ételek felé, máskor békésen „áll vigyázba". Ez gyakran jelent igazi rejtélyt a gazdák számára. De mire is használják pontosan házikedvenceink a bajszukat? 

Ekkora aranyhalakkal biztosan nem szívesen találkozna a folyóban

Tudomány2019.09.08, 17:17

Miközben az aranyhalak kicsinek és aranyosnak tűnnek az otthonunkban, a vadonban már egészen másként fest a dolog. Világszerte egyre több helyen kell a helybélieknek szembesülnie azzal, hogy a patakokba vagy folyókba dobott, megunt úszó házikedvencek drámai inváziót indítanak el.

Miley Cyrus és Liam Hemsworth szakítása végleges: már a házikedvenceket is szétosztották

Life.hu2019.09.08, 15:14

Ahogy arról a Life.hu is beszámolt, Miley Cyrus és Liam Hemsworth kapcsolata sokadszorra ért véget. Bár többször újra össze is jöttek, ezúttal véglegesnek tűnik a szakítás.

Hatalmas trauma érte a magyar énekesnőt

Kultúra2018.10.29, 19:39

Boggie nem tudja feldolgozni, hogy nem tudta megmenteni kutyája életét. Az énekesnőre és kedvencére egy kerítés mögül kiszökő amerikai bulldog támadt rá, és mire a gazdája megérkezett, már megölte Boggie kistestű kutyáját. 

Ebben a rettentő melegben kedvenceink is hőgutát kaphatnak!

Travelo2018.08.09, 20:56

A napok óta tartó kánikulát az állatok is ugyan annyira rosszul viselik, mint az emberek. Ha nem figyelünk oda eléggé akkor a 30 Celsius-foknál magasabb nappali csúcshőmérséklet idején házikedvenceink is hamar hőgutát kaphatnak, ami hosszú távon pusztulásukhoz is vezethet. Ezért íme néhány tanács, amivel elkerülhetjük a legrosszabbat.

Megmutatjuk a világ leggazdagabb állatait: nem vicc, valóban dollármillióik vannak

Nagyvilág2018.06.09, 14:59

Minden évben készül egy felmérés az adott év leggazdagabb embereiről. A lista azonban, amit most mutatunk, a leggazdagabb állatokról szól, vagy, ahogy hívni szokták őket, kedvencekről. Persze, ehhez szükséges az is, hogy a nagyon gazdag gazda vagyonokat hagyjon kedvencére. A világ leggazdagabb állatai, kutyák, cicák, majmok és néhány szárnyas, olyan vagyon birtokában vannak, amiről a legtöbben csak álmodoznak.

Az IKEA berobbant a házikedvenc-bizniszbe

Gazdaság2018.06.04, 13:53

Az IKEA legújabb kollekciója nemsokára Magyarországon is elérhető lesz: kutyafekhely, önitató, macskaalagút és bútorkompatibilis macskabújó várja a gazdikat és négylábúikat.

Feltámadt a halottnak hitt macska

Nagyvilág2018.03.27, 14:39

Az eset az angliai Robinson családdal történt meg. A macskájuk Willow az Emmának elnevezett viharban tünt el. A család az állat keresésére indult, mikor megtaláltak egy macska tetemet. El is temették az állatot, de az két nap múlva hazatért. 

Tom Hardy közösségi oldalán búcsúzott el legjobb barátjától, Woodytól: Fotó!

Archívum2017.06.12, 11:44

Ennyi közösen eltöltött év után nem csoda, hogy Tom és Woody teljesen összenőttek. A színész szívfacsaró sorokkal búcsúzott a kedvencétől. 

Váratlanul lelövik a kutyákat

Itthon2017.04.15, 13:39

Az utóbbi hetekben egyre gyakoribb probléma, állandó konfliktus vadászok és kutyatartók között, hogy lelövik a kutyákat. Anélkül, hogy valóban bizonyították volna, hogy a kutya vadat űzött. Legutóbb egy békés kutyasétáltató mellett lőtték le a családtagként tartott kutyát. Erről beszélt a Párbeszéd politikusa ma Budapesten, a Városligetben.

Ezek az okok vezethetnek a cicák szorongásához

Tudomány2017.04.11, 15:31

Míg néhány évtizede inkább az egerészés miatt tartották a cicákat, mára a doromboló szőrgombócok igazi házikedvencekké, sőt, a család teljes jogú tagjává váltak. A szeretetteljes környezet ellenére azonban számos tényező szorongást okozhat a kedvenceknél, ami igencsak megnehezíti a gazdik mindennapjait is. A téma szakértőinek segítségével nézzük, hogy mitől alakulhat ki a macskastressz, melyek az árulkodó jelek, illetve hogyan lehet kezelni a problémát.

Kulcsár Edinának még a cicája is pózol

Archívum2016.09.09, 13:22

Az egykori szépségkirálynő egy cuki képpel rukkolt elő, amelyen megmutatta cicáját, Tonyt. A kis kedvenc láthatóan élvezte a fotózást, hiszen gazdájához hasonlóan ő is pózolt. 

Hatvanezer fontért klónoztatta elpusztult boxerét egy brit pár

Tudomány2015.12.28, 15:55

Kedvenc boxerük nyári halála után a brit pár sejteket vetetett ki az állatból és ezeket elküldték a híres-hírhedt dél-koreai kutyaklónozó céghez. A sejtekből klónozott két kölyköt december 27-én vehették át Szöulban.

Új kislánnyal bővült a Beckham-család? Íme az első fotó Olive-ról!

Life.hu2015.11.23, 17:31

Hát nem zabálnivaló? Ő a világhírű focista családjának új tagja. A neve Olive, és imádja, ha játszanak vele. 

Fontos, hogy mindig nézz a kutyusod szemébe!

Life.hu2015.04.19, 13:02

A kutyákkal való szemkontaktus és más interakció egyaránt emeli a kutyában és a gazdájában a szerelemhormonnak is nevezett oxitocin szintjét, és ez erősíti a köztük lévő kötődést. Ez a mechanizmus nagyon hasonló ahhoz, ami az anya és csecsemője közötti szoros kapcsolatért felelős.

A legdurvább fotó Nánási Páltól

Life.hu2013.11.28, 13:22

A Life.hu sztárszerzője ezúttal „második gyermekéről" osztott meg egy döbbenetes (döbbenetesen jó) fotót.

Nehogy férges legyen a gyerek!

Life.hu2013.11.19, 09:21

Rengeteg problémát okozhat a kutyákból emberre átkerülő féreg, ezért muszáj megelőzni a problémát. Szakértőnk ismerteti a legeredményesebb terápiákat.

Előző
  • 1
  • 2
Következő