házasság hete

címke rss
Egy működő házasság szakaszai: ne ijedj meg, ha úgy érzed, változik a kapcsolat!

Egy működő házasság szakaszai: ne ijedj meg, ha úgy érzed, változik a kapcsolat!

Amikor megismerjük a nagy Ő-t - de legalábbis azt az embert, akivel el tudjuk képzelni az életünket -, még lángol a szerelem, nem is gondolunk arra, hogy az összeolvadáson kívül létezik és lesz is más szakasza a kapcsolatunknak. Pedig egy jól működő párkapcsolatnak több szakasza van, a szimbiózis nem tart örökké, és ez nem is baj, sőt! 

2010 óta Magyarországon a család szerepe a helyére került

Itthon2023.02.12, 08:02

A vasárnap kezdődő Házasság hete apropóján elsősorban a házasságról és annak lényegéről kérdeztük Bagdy Emőke professzor emeritát, aki többek között arról is beszélt az Origónak adott interjúban, milyen szerepe van a családból hozott örökölt mintáknak a házasságokban, valamint hogyan lehet a házastársaknak egymás felé szeretettel fordulni, hogyan lehet összekapaszkodni a mai, nehézségekkel teli világban. A klinikai szakpszichológus a pozitív pszichológia elkötelezett híve, és ennek megfelelően arról is beszélt, miért olyan fontos, hogy a házastársak toleránsan és szeretettel forduljanak egymás felé, hogyan kaphatnak egymástól szerettetet, ...

Vasárnap kezdődik a Házasság hete

Life.hu2023.02.11, 11:27

Vasárnap kezdődik a Házasság hete programsorozat. A szervező egyházak és civil szervezetek egy héten át közel ötven településen száznál több programmal hívják fel a figyelmet a házasság, a család értékeire.

A kommunizmus megpróbálta kiölni a házasság mélységét is

Itthon2022.02.20, 08:24

A házasság fogalma nagymértékben károsodott az eredeti jelentéséhez képest, amelyben eredetileg a mi európai-keresztény kultúránk értelmében a házasságkötés, az eskü kimondása mindenképpen életre szóló elköteleződést jelentett – mondta el Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus professzor a Házasság hete alkalmából az Origónak adott interjúban. Bagdy Emőke úgy véli, hogy az elmúlt években nagyon sajátos változás történt, mert tíz éve folyik a családok előtérbe helyezése, a családokkal kapcsolatos mindenféle intézkedés pozitív kísérlete, hogy egyrészt legyenek családalapítások, a fiatalok találjanak úgy egymásra, hogy vállaljanak majd ...

Novák Katalin: Maradjunk együtt! - fotó

Itthon2022.02.13, 20:36

Maradjunk együtt! Ez a most kezdődő Házasság Hete idei mottója. Istvánnal most leszünk 20 éves házasok, mi is tudjuk, hogy nap mint nap tenni kell azért, hogy ez az egyszerűnek tűnő kívánság megvalósulhasson - írta közösségi oldalán Novák Katalin a ma kezdődő Házasság hete alkalmából.

Ezek a legnépszerűbb tengerparti álomesküvő helyszínek Szardíniától Ciprusig

Travelo2022.02.11, 09:14

A házasság hete alkalmából összegyűjtöttük a legnépszerűbb tengerparti esküvői helyszíneket, és utána jártunk, hogy a költségek és a nehezített eljárás ellenére, mégis mitől olyan népszerűek a külföldi álomesküvők?

Házasság Hete: Ikonikus filmekkel és sorozatokkal várják a nézőket a közmédia csatornái

Tévé2022.02.10, 16:12

A szerelem minden árnyalatát és a párkapcsolatok kihívásait is megjeleníti a közmédia csatornáinak filmkínálata a Házasság Hetében. Olyan nemzetközileg elismert mozifilmekkel várják a nézőket a megújult Dunán, mint a Paterson, a Fény az óceán felett, vagy a Színes fátyol. Egyúttal európai rendezők kiemelkedő alkotásai és egy magyar ismeretterjesztő film is helyet kap a programkínálatban a nemzet televízióján és az M5 csatornán február 13-a és 20-a között.

Vasárnap kezdődik a 15. jubileumi házasság hete - videó

Itthon2022.02.09, 11:44

Hazánkban február 13. és 20. között tizenötödik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. A jubileumi évben válaszul a pandémiás időszak párkapcsolati kihívásaira a szervezők a figyelmet a kapcsolatok tudatos gondozására kívánják irányítani - írják közleményükben. A házasság hete alkalmából Gary Chapman, az 5 szeretetnyelv „atyja" személyes videóüzenetben köszöntötte a magyar párokat, hangsúlyozva a házasságban való közös fejlődés fontosságát. A már húsz országban jelen lévő mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítsééget ...

Barátságból szerelem: így él 12 évvel fiatalabb párjával a magyar énekesnő

Life.hu2021.02.14, 07:57

Idén február 7-én kezdődött a házasság hete, amely éppen az év legromantikusabb napjával a Valentin-nappal ér véget.

Előző
Következő