Havas Henrik

címke rss
Menczer Tamás üzent az őt támadó Havas Henriknek

Menczer Tamás üzent az őt támadó Havas Henriknek

Felhívták a figyelmemet arra, hogy Havas Henrik időnként megtisztel a figyelmével – írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a Facebook-oldalán. Menczer Tamás leszögezte: "én erről nem tudhattam, hiszen, ahogy Havas úr írja – most épp egy olyan posztban, amelyben bevallja, hogy hazudott – olvasni nem tudok."

Havas Henrik akkorát hazudott, hogy kénytelen volt elhatárolódni saját magától

Itthon2024.02.04, 11:47

Havas Henrik a jelek szerint mostanra eljutott arra a szintre, hogy saját magát cáfolja meg a nyilvánosság előtt. A kirohanásairól ismert baloldali riporter nagyon súlyos vádakkal illette a Magyar Nemzet két újságíróját, hogy aztán a nyilvánosság előtt visszakozzon: minden szava hazugság volt. 

Szoboszlain gúnyolódott Havas Henrik

Sport2023.10.29, 11:31

Havas Henrik jól ismert, káromkodásokkal teli stílusában gúnyolódott a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikon.

A bukott tévés, Havas Henrik is védi a pedofilokat mentegető SZDSZ-alapítót

Itthon2023.08.17, 17:59

Ahogy az Origo is beszámolt róla, döbbenetes interjút adott Kőszeg Ferenc, a Helsinki Bizottság egykori SZDSZ-es alapítója. Az interjúban Kőszeg a pedofíliát bagatellizálta olyan mértékben, hogy még a sorosista Magyar Helsinki Bizottság is elhatárolódott tőle. Miután a 444 nevű Soros-blog kiállt Kőszeg mellett, most Havas Henrik támadta a Partizán műsorvezetőjét, Gulyás Mártont.

Havas Henrik megállapította, hogy Liptai Claudia tényleg lefogyott

Life.hu2023.03.29, 15:24

Pár hete indította el saját műsorát Liptai Claudia. A Youtube-on látható talkshow minden adásába három vendéget hív meg, pénteken pedig köztük lesz Havas Henrik is, aki megállapította, hogy Claudia valóban lefogyott. 

Havas Henrik elárulta, mennyit keresett a TV2-nél 20 évvel ezelőtt

Life.hu2023.03.29, 15:46

Havas Henrik lesz Liptai Claudia vendége a Nő a tét című műsorban. A beszélgetéshez Havas írt egy rövid ajánlót, amit Claudia megosztott a közösségi oldalán. Ebből az is kiderült, hogy mennyit keresett a aTV2-nél majdnem 20 évvel ezelőtt.

Havas Henrik: K.rvára nem érdekel a himnusz, a nőnap, a gyereknap

Itthon2023.03.10, 10:41

Szánalmas tombolásba kezdett havas Henrik nőnap alkalmából az interneten. Még a feleségét is gyalázta. 

Havas Henrik elárulta, mennyi a nyugdíja

Life.hu2022.09.06, 09:41

Havas Henrik nem kertelt, forintra pontosan elárulta, mennyi nyugdíjat kap.

Kirúgták Havas Henriket a Jobbik tévéjéből, erre gyorsan hollywoodi karrierről kezd fantáziálni

Itthon2022.06.25, 14:45

Ahogy az Origó is megírta, a Jobbik internetes tévéjében már nem tartanak igényt Havas Henrikre. Kirúgták. Természetesen Havas Henrik nem lenne Havas Henrik, ha újabb (sokadik) kudarca után ne kezdene eszeveszett dicsekvésbe. Ezúttal az elszalasztott hollywoodi karrierjéről elmélkedett. Szerinte pusztán csak egy jó menedzser hiányzott neki. Az nem derült ki egyértelműen Havas Henrik eszmefuttatásából, hogy milyen kategóriában juthatott volna el az Oscar-díjig. A szöveg logikájából az következik, hogy feltehetően - mondjuk - Aaron Sorkin dráma- és forgatókönyvírót nem ismerné a kutya sem a világban, ellenben Havast igen. Már ha lett ...

Elzavarták Havas Henriket, tömeges elbocsátás a Jobbik médiumainál

Itthon2022.06.13, 13:24

A Mandiner arról írt, hogy összeomlóban a Jobbik médiabirodalma.

Havas Henrik kitálalt: ez okozta Bajor Imre nagy összeomlását

Life.hu2021.10.30, 15:20

A hét éve elhunyt Bajor Imréről barátja, Havas Henrik elmesélte, mi roppanthatta meg az életét. 

"Meséljen valamit a szexről..." - Botrányos hangfelvétel került elő Havas Henrikről

Life.hu2021.09.24, 16:14

Futótűzként terjed az interneten egy botrányos hangfelvétel, amelyen Havas Henrik egykori tanítványával beszélget. Sokaknak ismerős lehet a mentorált hangja, aki - ahogy a felvételen is elhangzik - képernyős szeretne lenni.

49 perces felvétel bizonyítja, hogy Havas Henrik a tanítványát vette rá a szexre

Itthon2021.09.24, 14:06

Kikerült a netre a Havas-féle újabb szexbotrány teljesnek mondható hangfelvétele. Sokan tippelnek arra, hogy a becsapott áldozat állt így bosszút.

Egyre nagyobb bajban Havas Henrik, nem tagadja, hogy ő van a botrányos felvételen

Itthon2021.09.24, 10:22

Futótűzként terjed az interneten egy botrányos hangfelvétel, amelyen feltételezhetően Havas Henrik egy tanítványával vagy mentoráltjával került intim közelségbe. A magát Tanár úrnak nevező Havas hevesen cáfol, a felvétel azonban magáért beszél, írja a Bors.

Lebukása után megszólalt Havas Henrik

Itthon2021.09.23, 12:39

Megjelent egy felvétel az interneten Havas Henrikről, amelyen éppen egy tanítványával beszél a Bors cikke szerint. Úgy tudni, hogy maga a tanítvány készítette és hozta nyilvánosságra, mert meglehetősen kényelmetlenül érezte magát a lényegében kényszerű szituációban. Havas reagált a lebukása után.

Ezt mondja a tanítvány a botrányos felvételen Havas Henriknek: Ezt le kéne húzni, mert úgy jobban belefér a kezem

Itthon2021.09.23, 10:52

Már sok ezren megnézték és villámgyorsan terjed a neten az a felvétel, ami Havas Henrikről és állítólag egyik tanítványáról készült, írja a Bors.

Tovább dagad a Heti hetes körüli botrány, Verebes és Havas egy álhíradóban olvasott be a producernek

Kultúra2021.07.18, 10:27

Ezen a héten is új adással jelentkezett Bagi Iván szórakoztató műsora, a Darázsfészek újratöltve, amelyben ismét az álhíreké a főszerep. A műsor az elmúlt hét aktualitásait dolgozza fel, amelyeket humoros és könnyed formában tálal a nézőknek. A legfrissebb adásból egészen meghökkentő dolgok is kiderülnek, például azt is megtudhatjuk, hogy Gyurcsány Ferenc jóban van a zombikkal.

Egymást gyalázzák a Heti Hetes egykori szereplői

Kultúra2021.07.05, 18:59

Ismét cirkusz van az egykori Heti Hetes tagjai körül: Gulyás Márton még december végén, a Partizán nevű Youtube-csatornáján hozta össze egy humoros nosztalgiadélután szándékával a Heti Hetes "sztárjait", a stúdióban azonban Gyurcsány Ferenc kedvenc komédiásai hamar valódi énjüket mutatták meg. Mint kiderült, régóta komoly sérelmeik vannak, de a legmegvetőbben az adástól távol maradó Verebes Istvánról és egykori műsorvezetőikről, Csiszár Jenőről és Jáksó Lászlóról nyilatkoztak. Ahogy akkor írtuk, érthetően, hiszen Csiszár Jenő és Jáksó László azóta is sikeres ember. A minap Ónodi György, a "showműsor" egykori "producere" kötött bele ...

"Velejéig romlott hazug disznó" - a Heti Hetes producere kiosztotta Verebes Istvánt

Life.hu2021.07.05, 08:21

Komoly indulatok dúlnak a Heti Hetes producerében, Ónodi Györgyben, pedig már jó ideje lekerült a képernyőről a műsor. Havas Henrikről és Verebes Istvánról is elmondta a véleményét. 

Újabb tüntetés volt hétvégén a fővárosban, Havas Henrik egyeteme miatt demonstráltak

Kultúra2021.06.15, 17:19

Elképesztő képsorok láthatók a Darázsfészek újratöltve legfrissebb adásában! A műsor stábja felvételeket készített a tömeg vonulásáról az Andrássy úton, melynek tagjai skandálva követelték Havas Henrik régen becsődölt egyetemének újranyitását.

Havas Henrik alaposan befürdött azzal a házzal, amit Tenerifén vett

Life.hu2021.05.25, 09:25

Havas Henrik még évekkel ezelőtt vett házat Tenerifén, de ha visszaforgathatná az időt, biztosan nem így tenne.

Vitray Tamás saját magát buktatta le, Gyárfás Tamás nem tudott semmit cáfolni

Kultúra2021.03.29, 19:21

Felbukkannak alig ismert titokzatos háttéremberek, válogatott bűnözők, és kevéssé tudott összefüggések is Mező Gábor, A média lenyúlásának története című könyvében, a legfontosabb mégis az, hogy átláthatóvá válik, hogy a vörös polip, vagyis a kommunista nomenklatúra miként hálózza be az egész magyar médiát a rendszerváltoztatás első éveiben. A szerző a PestiSrácok munkatársaként évek óta kutatja a kommunista állambiztonság beszervezettjeinek karriertörténetét, a szóban forgó kötetből is olvashattunk epizódokat már a portálon. Például Vitray Tamás és Havas Henrik karrierjének alakulását is felfejtette már. Az Erdélyi Szalon gondozásáában ...

A magyarokat parasztozó, ostobázó Havas Henrikről, Pörzse Sándorról - általában a Jobbikról ezek után te mit gondolsz? - videó

Itthon2021.02.26, 14:59

Ahogy arról korábban írtunk, Pörzse Sándor és Havas Henrik a Jobbik tévéjében butázta és parasztozta a magyarokat. A volt jobbikos politikus, Pörzse Sándor és a szexuális zaklatási botrányai miatt a közéletből távozni kényszerült baloldali megmondóember, Havas Henrik „butának és parasztoknak" nevezték az általuk mélységesen lenézett és megvetett magyarokat. Ön mit gondol Havas Henrikről, Pörzse Sándorról és általában a Jobbikról ezek után? 

Pörzse Sándor és Havas Henrik a Jobbik tévéjében butázta és parasztozta a magyarokat - videó

Itthon2021.02.25, 12:16

A Magyar Nemzet és a Vasárnap.hu szemlézték a Jobbik párttévéjének, az N1TV-nek az egyik műsorát, amelyben a volt jobbikos politikus, Pörzse Sándor és a szexuális zaklatási botrányai miatt a közéletből távozni kényszerült baloldali megmondóember, Havas Henrik „butának és parasztoknak" nevezték az általuk mélységesen lenézett és megvetett magyarokat. A Vasárnap.hu értékelése alapján, „ha magyargyűlöletről van szó, tökéletes az összhang a két médiaszemélyiség között".

Több millió forintra perelték be Baukó Évát

Life.hu2021.02.11, 06:19

Havas Henrik többmilliós személyiség jogi pert indított Baukó Éva ellen.

Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik ismét a Heti Hetesben hízeleg Gyurcsánynak és szid mindenkit, aki nem úgy gondolkodik, mint ők

Itthon2020.12.31, 17:27

A Köztársasági Elnöki Hivatal meg az Állami Számvevőszék épületét összerondító Gulyás Márton egy internetes felvételre összetrombitálta a Heti Hetes "sztárjait". Hernádi Judit, Gálvölgyi János és Havas Henrik mellett ott volt a későbbi években megjelent Hajós András, Kéri László és egy, magát - ha jól emlékszünk - gyártásvezetőnek tituláló úr is. Vagy főszerkesztő. Bár ez jelen esetben mindegy is. A stílus pontosan az, amire számítani lehet: ocsmány trágárkodás, kínos viccek, a mostani kormány gyűlölete és persze Gyurcsány-imádat. Vagy pontosítsunk: feltehetően nem is imádatról van szó, hanem a baloldal régi-új főnöke felé egy tiszttelettudó ...

Havas Henrik könyvet írt Benkő Lászlóról, de már nem tudták átadni neki

Life.hu2020.11.20, 15:30

Havas Henrik tavaly nyáron kezdett el a Benkő Lászlóról szóló könyvön dolgozni, ami mostanra készült el. Sajnos azonban az Omega zenésze ezt már nem élhette meg.

Havas Henrik megrázó részleteket mesélt nagymamája haláláról

Life.hu2020.09.03, 17:18

Egy orvosi műhiba miatt vesztette életét Havas Henrik nagymamája.

Havas Henrik beszólt Kisónak: így emlékszik vissza a műsorvezető

Life.hu2019.11.23, 12:50

Kisó egy régi emlékéről vallott a NőComment! című műsorban. 

Akasztófázás, patkányozás: nem csak Bangóné gyalázkodik az ellenzékből

Itthon2019.04.27, 09:59

Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselőnő kormánypártiakat patkányozó kijelentése csupán a jéghely csúcsa azon nyilatkozatok tömegében, amelyekkel ellenzéki politikusok jellemezték a Fidesz-KDNP és a jobboldal híveit az elmúlt évtizedekben. Most összegyűjtöttük a legdurvább eseteket.

Havas Henrik nem tartja a kapcsolatot a fiával: nagyon haragszik rá

Life.hu2019.02.08, 14:47

Havas Henrik életének legkeserűbb pontja a fiával való kapcsolata: a műsorvezető nagyon haragszik a gyermekére.

Havas Henrik szánalmas őrjöngésbe kezdett, amikor az antiszemita Jobbikhoz fűződő kapcsolatáról kérdezték

Itthon2018.11.29, 16:23

Agresszivitással és személyeskedéssel vágott vissza Havas Henrik a PestiSrácok újságírójának, aki SMS-ben kereste meg a volt ATV-s műsorvezetőt. Az újságíró arra lett volna kíváncsi, hogy Szávay István antiszemita, zsidóverős botránya után is haknizik-e tovább a Jobbik tévében a „Tanár úr”, illetve bánja-e, hogy Vona Gábor könyvének megírásával próbálta megtolni a párt szekerét. Havas nem válaszolt, de úgy tűnik, rendesen felkapta a vizet.

Havas Henrik a nagy magyar maffiózóról, Radnai Lászlóról írt könyvet

Archívum2018.10.17, 07:46

Havas Henrik már hónapok óta nincsen képernyőn, de ez nem jelenti azt, hogy nem dolgozott, csak egészen mással foglalkozott eddig: a magyar keresztapaként emlegetett Radnai Lászlóról írt könyvet. 

Újra együtt a Jobbik két besült "csodafegyvere"

Itthon2018.09.28, 20:16

Megint egymásra talált a Jobbik két csodafegyvere, az „önkéntes” influenceri száműzetésbe vonult Vona Gábor és a szexuális zaklatási botrányokba belebukott kádárista újságíró, Havas Henrik. Az önmagát Tanár Úrnak kinevező Havas a választási kampány kezdetére időzített propagandakönyvet írt Vonáról, akin ez persze semmit sem segített, sőt, még azzal is túldicsérjük Havast, ha azt mondjuk: legalább ártott. Egyik sem, mint kiderült, a könyvet gyakorlatilag a kutya sem olvasta. Most a cica- és kutyabarátok legfőbb példaképe visszaadta a kölcsönt, ezúttal ő csinált interjút Havassal. Nem állítjuk, hogy rosszabb lett, mint az előző, de ezzzel ...

Havas Henriknek hízelgett, de csődben a Jobbik, és menekül a Jobbik tévéjéből az eddigi vezető

Itthon2018.08.01, 16:48

A kézi vezérlés miatt távozott a Jobbik-közeli N1TV-től Kisberk Szabolcs. A főszerkesztő azonban az elmúlt három évben sok mindent látott. A Figyelő készített interjút a volt főszerkesztővel. 

Havas Henrik úgy véli, jó a genetikája, a szexuális zaklatásokról is beszélt

Archívum2018.07.05, 12:41

Havas Henrik nem jelent meg a húszmilliós pere első tárgyalásán, a Story magazinnak adott interjújában beszélt a szexuális zaklatásról, amivel megvádolták és arról is, hogy úgy gondolja, jó a genetikája.

Istenhez és a valláshoz való viszonyáról beszélt Havas Henrik

Archívum2018.07.01, 07:23

Ahogy írtunk róla, Havas Henrik Kisoroszi házában-kertjében forgatott a Privátszféra stábja. A műsorvezető a házát megmutatta, de felesége ezen a videón sem látható. Persze a beszélgetés alatt szóbakerült- ahogy Havas hívja - Havasné valamint az is, hogy bánt-e meg valamit is az életében a Tanár úr. 

Feleségéről beszélt Havas Henrik

Archívum2018.06.30, 07:35

Ahogy írtunk róla, Havas Henrik Kisoroszi házában-kertjében forgatott a Privátszféra stábja. A műsorvezető a házát megmutatta, de felesége ezen a videón sem látható. Persze a beszélgetés alatt szóbakerült - ahogy Havas hívja - Havasné. 

Négymilliót keresett havonta a Mokkában Havas Henrik

Life.hu2018.06.29, 07:28

Havas Henrik a Privátszfárában - ahol megnézhettük gyönyörű otthonát is - elmondta, mennyit is keresett valójában a TV2 Mokkájában. 

Havas Henrik megmutatta gyönyörű otthonát Kisorosziban

Archívum2018.06.29, 07:03

A Hír Tv Privátszféra című műsorának forgatott Havas Henrikkel Péterfi Judit. A műsorvezető ezúttal beengedte a kamerát otthonába, helyesebben az egyik otthonába: a Kisorosziban lévő házába. 

Havas Henrik kihagyja azt ATV-vel szembeni tárgyalásának első napját

Archívum2018.06.26, 10:05

Havas Henrik nem vesz részt at ATV elleni tárgyalásának első napján, de ez nem azt jelenti, hogy békét kötne. Elárulta, miért nem megy el. 

Havas Henrik leállíttatta a forgatást, miután a zaklatási botrányairól kérdezte Péterfi Judit

Archívum2018.06.21, 10:13

Havas Hernik állítólag leállíttatta a Privátszféra című mosr forgatását, miután a műsorvezető, Péterfi Judot a zaklatási botrányairól kérdezte. 

Havas Henrik visszavonul a televíziózástól

Archívum2018.05.31, 06:56

Havas Henrik úgy döntött. visszavonul a nyilvánosság elől. A tévés  tavaly tűnt el az ATV képernyőjéről, miután nem hosszabbították meg a szerződését. Az ok: Baukó Éva azzal vádolta meg, hogy egykori főnöke zaklatta.

Havas Henrik: amikor megvádoltak, a lányom sírt, a feleségem mérges volt

Archívum2018.02.23, 08:41

Megszólalt Havas Henrik, akit két hónapja nem láthattak a nézők a tévé képernyőjén. Elárulta, jól esik neki, hogy reggelente sokáig aludhat és élvezi a pihenést, ugyanakkor ma is tele van ötletekkel.

Havas Henrik megint kapálózik, képtelen felfogni, hogy vége

Itthon2018.02.19, 19:25

Mulatságos (más olvasatban szánalmas, megint más nézőpontból gyomorforgatóan gátlástalan) írásokkal próbál munkát szerezni magának Havas Henrik. Nyilvánvalóan Simicska Lajost sietteti: pontosan tudja, hogyha a választások előtt nem ad neki munkát, akkor már sohasem fog. Merthogy utána feltehetően már senkinek sem fog... Úgy néz ki, hogy még a Jobbik-tulajdonos számára sem vállalható a szexuális zaklatásokkal lebukott, a Kádár-korszak áporodott szagát árasztó rádiós. A balliberális Jobbik-propagandista mindig szeretett volna kitűnni környezetéből. A "tanár úr" (jaj, milyen vicces elnevezés ez...), tehát Havas Henrik mindig azt próbállta ...

Új szereplő jelent meg a Havas Henrik-Kálmán Olga hazugságbotrányban

Itthon2018.01.08, 09:16

Folytatódik az elmúlt hónapok egyik leggusztustalanabb ügye: a két, balliberális propagandistából jobbikos propagandistává vedlett tévés hazudozási ügye. Ahogy többször írtunk róla, a szexuális zaklatásaival lebukott Havas Henrik azt állította, hogy Kálmán Olga viccelődött a zaklatásokon. Kálmán Olga ezt tagadta - a vita és egymás meghazudtolása élő adásban zajlott, mégpedig (hol máshol) Simicska Lajos Jobbik-tulajdonos tévéjében. Havas most a Facebookon elemezgette a beszélgetést, erről is beszámoltunk. Arról viszont még nem, hogy a gyalázatos ügybe Havas belekeverte Kuncze Gábor volt SZDSZ-elnököt is. Állítása szerint Kuncze (aki ...

Havas Henrik szerint Kálmán Olga azért hazudik, mert szégyelli, hogy a zaklatással viccelődött

Itthon2018.01.07, 18:58

Meghökkentő Facebook-bejegyzést írt Havas Henrik, aki botrányosan, alpári módon viselkedett Simicska Lajos televíziójában, ahol a szexuális zaklatásokkal kapcsolatban kapott lehetőséget magyarázkodni.

Jobbikos a Vona-könyvről: Havas most is egy prostituáltról írt

Itthon2018.01.05, 09:24

A Facebookon adta ki dühét Bertha Szilvia korábbi jobbikos képviselő, miután elolvasta Havas Henrik a Jobbik elnökéről írt könyvét. A volt képviselő úgy érezte, muszáj megszólalnia azoknak a szimpatizánsoknak a nevében, akik éveken át támogatták – anyagilag is – a pártot. A január 2-ai Facebook-posztról a Hiradó.hu számolt be.

Havas Henrik vagy Kálmán Olga hazudik?

Itthon2018.01.04, 16:36

Különleges szavazást indított a Ripost. Arra a kérdésre kell válaszolni az olvasóknak: ki hazudott? Kálmán Olga vagy Havas Henrik? A kérdésfelvetés természetesen teljesen logikus. A balliberális világ két hőse, a néhány hónapja már mindketten Jobbik-propagandista ugyanis egymást hazugozta le élő adásban.  

Havas Henrik csúnyán elárulva érzi magát

Life.hu2018.01.04, 13:25

Havas Henrik megszólalt, és elmondta a véleményét a körülötte zajló botrányról. A Tanár úr szerint Baukó Éva sem piskóta, de amit Molnár Anikó tett vele, az az igazi csalódás. 

Havas Henrik családját megviselte a zaklatási botrány: lánya elsírta magát

Archívum2018.01.04, 11:01

Havas Henriket több nő is zaklatással vádolja, csatornája pedig egy belső vizsgálat után nem hosszabbította meg a tévés szerződését. A botrány hetek óta tart, eddig azonban arról nem lehetett semmit sem tudni, Havas családja hogy viseli a történéseket. Most elárulta a tévés. 

Ezért viselkedett Havas Henrik alpári módon

Itthon2018.01.04, 09:54

Havas Henrik botrányosan viselkedett Simicska Lajos televíziójában, ahol Kálmán Olga kérdezte őt a szexuális zaklatási ügyeiről. A történtekről két pszichológus is elmondta a véleményét, akik szerint a bukott Jobbik-propagandista Havas a legjobb védekezés a támadás taktikát alkalmazta.

Havas Henrik interjút adott Kálmán Olgának: lemucikázta a műsorvezetőt

Archívum2018.01.03, 10:45

A szexuális zaklatási botrányairól kérdezte volna Kálmán Olga Havas Henriket, aki viszont nem volt túl tisztelettudó a műsorvezetővel. A Tanár Úr első körben lemucikámozta Olgát, majd azt állította, hogy a műsorvezető egy telefonbeszélgetésben sérelmezt, hogy őt nem zaklatta.

Egymást hazugozta le Havas Henrik és Kálmán Olga élő adásban

Itthon2018.01.03, 09:06

Ritkán látható, nevetséges és abszurd veszekedés alakult ki Simicska Lajos tévéjében a két, egyébként hűséges fegyverhordozó, Kálmán Olga riporter és a Vona Gábor-propagandakönyv szerzője, Havas Henrik között. Kálmán Olga a zaklatásokról kérdezte főleg Havast, Havas ennek nem örült, különösebben nagy meggyőződéssel nem is merte cáfolni, igaz, néha tagadott. Kálmán Olga nem volt kedves Havashoz, bár Havas azt állította korábban, hogy nagyon jóban vannak, pontosabban szerinte egy wellnesshétvégén összebarátkozott Kálmán Olga kisfiával. Most viszont magyar televíziókban ritkán látható módon veszekedett két úgymond kolléga, két tévéripoorter. ...

Az idei év a szexuális zaklatási botrányok éve volt

Archívum2017.12.28, 19:41

A szexuális zaklatás mindig is jelen volt az emberek, elsősorban a nők életében. Idén azonban úgy tűnik, a némaság megszakadt, és ezrek, ha nem milliók vallottak az őket ért visszaélésekről. Voltak megdöbbentő nyilatkozatok, állásukat elvesztett férfiak és a nagy „metoo" kampányt meglovagoló emberek is. Nézzük meg, melyek voltak a legnagyobb botrányok!

Havas Henrik tudja, nem sokáig lesz munka nélkül

Life.hu2017.12.21, 06:42

Sem Baukó Éváról, sem az ATV-vel való viszonyáról nem akar többet beszélni Havas Henrik. A jövőtől azonban nem fél, úgy érzi, nem marad sokáig munka nélkül.

Így érzi magát Baukó Éva Havas Henrik kirúgása után

Life.hu2017.12.20, 06:38

Az ATV nem hosszabbította meg Havas Henrik december 31-én lejáró szerződését a szexuális zaklatási vádak miatt. A tévést először Baukó Éva vádolta meg, majd Molnár Anikó is a nyilvánosság elé állt történetével.

Állítják, Havas Henrik kolléganőit is zaklatta az ATV-ben

Archívum2017.12.19, 10:53

Havas Henrik szerződését nem hosszabbítja meg az ATV, mivel sajtóértesülések szerint kiderült, hogy a tévés néhány kolléganőjét is zaklatta. 

Az ATV nem hosszabbít szerződést Havas Henrikkel

Life.hu2017.12.19, 07:08

Decemberben előbb Baukó Éva, majd pedig Molnár Anikó állította azt, hogy Havas Henrik szexuálisan zaklatta őket.  A molesztálási ügyek miatt az ATV december 11-én felfüggesztette a műsorvezetőt, most pedig megszületett a végleges döntés. 

Havas Henrik szerződését nem hosszabbítja meg az ATV

Archívum2017.12.18, 19:46

Az ATV hivatalos közelményben tudatta, hogy nem hosszabítja meg Havas Henrik december 31-én lejáró szerződését.

Saját munkahelyén is zaklatott nőket Havas Henrik - az ATV végleg elzavarta

Itthon2017.12.19, 16:19

Véget ért az ATV belső vizsgálata Havas Henrik ügyében. Kiderült: a szexuális zaklatással többszörösen lebukott tévés saját munkahelyén is zaklatott nőket, sőt közszereplőket is. Az ATV vezetősége szembesítette Havast a vizsgálat eredményével, és közölték vele, hogy nem hosszabbítják meg a jövő héten lejáró szerződését. Azaz, elzavarják.

Gyűlölködő Facebook-kommentet írtak Baukó Évának (18+)

Archívum2017.12.17, 07:53

Amióta Baukó Éva kitálalt Havas Henrikről, illetve arról, hogy a tanár úr egykor zaklatta őt, nincs nyugalma. Rengeteg mocskolódó üzenetet kap, a legutóbbi pedig minden határon túlmegy: konkrétan a fiatal nő halálát kívánja annak értelmi szerzője. 

Havas Henrik megszólalt az ellene felhozott zaklatási vádakról

Archívum2017.12.15, 08:47

Havas Henriket Baukó Éva, Molnár Anikó és egy volt üzlettársa vádolja szexuális zaklatással, a Tanár úr egészen eddig nem szólalt meg az üggyel kapcsolatban. A Pesthírnek azonban interjút adott, melyben kifejti véleményét ezekről az állításokról.

Schilling Árpád, Sárosdi Lilla férje kifejtette véleményét Havas Henrikről

Life.hu2017.12.15, 08:45

Schilling Árpád rendező, a hazai #metoo-kampányt kirobbantó Sárosdi Lilla férje is megszólalt a szexuális zaklatással vádolt Havas Henrik ügyében. A férfi állítja, a Tanár úr soha nem volt számára szimpatikus.

Havas Henrik korábban arról beszélt, őt is zaklatták: idősebb kollégája molesztálta

Life.hu2017.12.15, 07:32

Még jóval Baukó Éva - és a többiek - vádjai előtt az ATV #Bochkor című műsorában beszélt arról Havas Henrik, hogy a  nyolcvanas években környékezte meg az egyik idősebb férfi kollégája, ergo, ő is szexuális zaklatás áldozata volt... 

Havas Henrik volt üzlettársát is zaklatta: a házvezető mentette meg a Tanár úrtól

Archívum2017.12.14, 10:52

Havas Henriket nemcsak Baukó Éva és Molnár Anikó, hanem egyik volt üzlettársa is zaklatással vádolja. A nő azt mondta, Havas többször próbálkozott nála a kifejezett visszautasítása ellenére, egy alakalommal a házvezetőnője mentette meg a Tanár úrtól, akkor találkozott vele utoljára.

Sárosdi Lilla férje: Havas Henrik egy állat

Itthon2017.12.14, 11:10

Schilling Árpád teljes mellszélességgel kiáll Havas Henrik áldozatai mellett. A rendező a Lokálnak elmondta, a szexuális zaklatás minden formáját elítéli, aki így bánik a nőkkel, annak a bíróságon a helye, ahogy szerinte Havasnak is. Schilling megdöbbentőnek tartja, milyen magyarázatokat találnak és hogyan védik Havast a kollégái.

Több ezer nő szerelmes Havas Henrikbe Havas Henrik szerint

Itthon2017.12.14, 10:55

A Megyeihír nevű internetes újságnak adott úgymond exkluzív interjút a lebukott szexuális zaklató, Havas Henrik. Az interjú olyan, mint egy paródia. Csak azért kell komolyan venni, mert maga az ügy természetesen súlyos. A balliberális világ sztárja, aki egyúttal a Jobbik propagandistája, négy nőt zaklatott. Volt, akit fenyegetett, volt, akit fogdosott, volt, akit trágárságaival zaklatott, volt, akit csak azért nem erőszakolt meg, mert Havas olyan részeg volt.

Baukó Éva halálos fenyegetéseket kap a Facebookon

Archívum2017.12.14, 08:02

Baukó Éva volt az első, aki Havas Henriket zaklatással vádolta a nyilvánosság előtt, azóta, hogy megszólalt sok mindent kell kiállnia: folyamatosan fenyegető üzeneteket kap.

Havas Henrikről újabb ismert embereket kérdeztünk - meglepő válaszok

Itthon2017.12.14, 09:23

Több, zömében a balliberális oldalhoz tartozó közéleti embert kérdeztünk Havas Henrikről. Alapvetően arra voltunk kíváncsiak, hogy amíg Marton Lászlót elítélték, addig Havast nem, meg sem szólaltak az ügyében. Marton Lászlót az ellenzéki aktivista, Schilling Árpád felesége vádolta zaklatással. Tegnap beszélt nekünk Stohl András, Janisch Attila, Puzsér Róbert, Schilling Árpád, Lengyel Anna, Csáki Judit és Grecsó Krisztián is, de elítélni egyikőjük sem volt hajlandó Havas Henriket. Ma egyébként Schilling a Facebookján visszakozott. Réz Anna számát nem volt hajlandó megadni a filozófiai intézet, Tóth Gabi és Kiss "Tibi" ügynökén kereszztül ...

Megfenyegette üzlettársát Havas Henrik, mert nem akart a szeretője lenni

Itthon2017.12.13, 21:35

Egy üzletasszony a napokban mesélte el a TV2 Tények című hírműsorában, hogyan zaklatta szexuálisan akkori üzlettársa, Havas Henrik. Azt mondta, anális szexre akarta kényszeríteni, de az újságíró annyira részeg volt, hogy nem tudta megerőszakolni. Az üzletasszony a mai hírműsorban azt is elmondta, mivel fenyegette Havas, és hogy a férfi a szeretője akart lenni. Ahogy többször elmondtuk, a balliberális oldal kedvencét hétfőn függesztette fel az ATV és levette a képernyőről, mert szinte naponta derül ki, hogy újabb és újabb nőket zaklatott. Havas Henriket sem a balliberális oldalon, sem a Jobbikban nem hajlandóak elítélni. A Jobbik úgyy ...

Havas Henrik egy ATV-s megbeszélésen elmondta, tényleg vitt vibrátort Molnár Anikónak

Life.hu2017.12.13, 18:30

Ahogy írtunk róla, Baukó Éva után Molnár Anikó beszélt arról, hogy Havas Henrik szexuálisan zaklatta. Az egykori Nagy Ő azt is elmondta, a Tanár úr vibrátort ajándékozott neki. Később előkerült egy videó, amelyen az látható, hogy Havas Görög Zitához közeledik a Hal a tortán adásában. A műsorvezetőt az ATV levette a képernyőről, sőt, korábbi műsorainak az ismétlése sem látható. 

Rejtélyes üzenetet tett közzé az Instagramján Görög Zita

Life.hu2017.12.13, 16:34

Miután Baukó Éva és Molnár Anikó is kitálalt, kiderült, egykor Görög Zitának is meggyűlt a baja Havas Henrik illetlen közeledésével, amit szóvá is tett: a Tanár Úr viszont már akkor sem látott problémát a kéretlen fogdosásban. Zita nem akart nyilatkozni az üggyel kapcsolatban, azonban a legutóbbi Instagram-posztja akár annak is felfogható. 

Baukó Éva nem perel és az igazát sem akarja bizonygatni

Archívum2017.12.13, 16:11

Napok óta címlapokon van Baukó Éva vallomása, amely szerint egykor szexuálisan zaklatta őt Havas Henrik. A volt valóságshow-sztár kap hideget-meleget, Havas ellen pedig vizsgálat indult, amíg nem ér véget, levették az ATV képernyőjéről. Baukó most arról beszélt, kikészült az ügytől. 

Havas Henriket megkérdezték Görög Zita zaklatásáról

Life.hu2017.12.13, 18:16

Évekkel ezelőtt a Hal a tortánban viselkedett illetlenül Havas Henrik Görög Zitával: folyamatosan a combját simogatta. Most megkérdzeték a Tanár urat, mi a véleménye a felelvenített esetről.

Baukó Éva reagált Havas Henrik felfüggesztésére

Life.hu2017.12.13, 13:49

Reagált Baukó Éva Havas Henrik felfüggesztésére: az egykori villalakó azt mondja, ezt csak magának köszönheti az újságíró.

Havas-botrány: óriási a felháborodás Kisorosziban

Itthon2017.12.13, 10:38

Az óriási felháborodás ellenére nem lesz rendkívüli testületi ülés Kisorosziban Havas Henrik ügyében. Molnár Csaba polgármester szerint nem tartozik az önkormányzat hatáskörébe Havas botrányos ügyeinek vizsgálata. Kisorosziban köztiszteletben álló személyek kérték a rendkívüli ülés összehívását. Négy áldozatról tudunk eddig.

Üzlettársa is zaklatással vádolja Havas Henriket: videó

Life.hu2017.12.13, 16:41

Újabb nő állítja, hogy Havas Henrik zaklatta őt. A neve elhallgatását kérő áldozat üzleti kapcsolatban állt Tanár úrral, sokszor találkoztak. Az egyik ilyen alkalommal azonban a tévés elkapta, és szexuális tevékenységre akarta rávenni. 

Ő lesz Havas Henrik utódja az ATV-nél

Archívum2017.12.13, 08:01

Havas Henriket felfüggesztette az ATV, zajlik a vizsgálat az ellene felhozott vádak miatt: Baukó Éva és Molnár Anikó is azt állítja, zaklatta őket a Tanár úr. A csatorna már talált is Havas helyettesítésére valakit. 

Az ágyba akarta rángatni üzlettársnőjét Havas Henrik, és anális szexet akart

Nagyvilág2017.12.13, 10:01

Újabb áldozat jelentkezett és beszélt arról, hogy Havas Henrik szexuálisan zaklatta. Egy üzletasszony mesélte el a TV2 Tények című hírműsorának, hogy erőszakoskodott vele a tévés. Azt mondja, csak azért nem tudta megerőszakolni, mert Havas részeg volt. A balliberális kedvencet, a Vona Gábor udvari szerzőjét hétfőn az ATV felfüggesztette, és nem vezethet náluk műsort. Ugyanakkor a balliberális világ nem hajlandó elítélni, sőt vannak, akik védeni próbálják, esetleg elviccelik a botrányt. És nem határolódik el Havastól a Jobbik sem.

Ezt mondja Stohl András, Schilling Árpád vagy Puzsér Róbert Havas Henrikről

Itthon2017.12.13, 09:54

Ismert, többségében balliberális embereket hívtunk fel, olyanokat, akik keményen elítélték Marton Lászlót a zaklatási ügyével kapcsolatban. Mint ismert, a színházrendező és főleg ellenzéki aktivista, Schilling Árpád felesége, Sárosdi Lilla színésznő vádolta először a Vígszínház akkori főrendezőjét. A balliberális kultúrkör Sárosdi Lilla mellé állt. Most, hogy Havas Henrik esetében a balliberális világ jelképes figurája, a Kádár-Horn-Gyurcsány-időszak vezető újságírója (emellett a Jobbik propagandistája és Vona Gábor udvari szerzője) a szexuális zaklató, a balliberális világ fülét-farkát behúzva hallgatott. Most mindannyiuktól azt kéérdeztük: ...

Nem engedi a mai Havas Henrik-műsort képernyőre az ATV

Itthon2017.12.12, 16:32

Nem engedi műsorra tűzni az ATV a szombati Havas a pályán című műsor ismétlését. Kétségtelenül tartja szavát a televízió, ahogy ígérték, Havast felfüggesztették és nem szerepelhet a képernyőn.

Görög Zitát is fogdosta Havas Henrik: videó

Life.hu2017.12.13, 16:29

Görög Zitának is meggyűlt a baja Havas Henrik illetlen közeledésével, amit szóvá is tett: a Tanár Úr viszont már akkor sem látott problémát a kéretlen fogdosásban.

Görög Zitát is fogdosta Havas Henrik

Itthon2017.12.13, 10:11

Egy taxiban fogdosta és zaklatta Görög Zitát Havas Henrik - írta a Ripost. A balliberális ikonról és a Jobbik propagandistájáról az elmúlt napokban derült ki, hogy több nőt is zaklatott. Időközben az ATV levette a képernyőről Havast, aki egyébként a nyíltan antiszemita pártot vezető Vona Gáborról írt könyvet. 

Análszex, fenyegetés, fogdosás - még így is kell a Jobbiknak Havas Henrik?

Itthon2017.12.12, 11:23

Péntek este óta tudjuk, hogy nem csak  egy fiatal nőt zaklatott szexuálisan Havas Henrik, hanem legalább kettőt. Baukó Éva után ugyanis Molnár Anikó is jelentkezett. Baukó Éva arról beszélt, hogy análszexre akarta rávenni Havas, illetőleg fenyegette, hogyha nem engedelmeskedik, tönkreteszi majdani karrierjét. Molnár Anikó konkrét fizikai erőszakról is beszámolt, Havas Henrik megfogta Molnár Anikó kezét és rátette a péniszére, egyszer meg erőszakosan szájon csókolta. Szombaton azt mondta az Origónak az ATV vezérigazgatója, Németh Szilárd, hogy az első munkanapon, tehát hétfőn megtárgyalják Havas ügyét és döntenek a sorsáról. Az ATV kkétségkívül ...

Havas Henrik ügyében még idén dönt az ATV

Archívum2017.12.12, 07:00

Havas Henriket Baukó Éva és Molnár Anikó is zaklatással vádolta meg. A tévést, amíg le nem zárul a vizsgálat, menesztették az ATV képernyőjéről. A vezérigazgató elárulta, még idén döntenek a sorsáról.

Jobbikos képviselőkkel beszéltük ki a Havas Henrik-botrányt

Itthon2017.12.11, 19:38

Miután ma az ATV is felfüggesztette Havas Henriket, a parlament folyosóin próbáltuk szóra bírni a Jobbik országgyűlési képviselőit, hogy ugyan kommentálják már Havas szexuális kényszerítési ügyét. Egészen pontosan arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire zavarja őket, hogy a Vona Gábor pártelnök baloldali fordulata megkoronázásának szánt könyv kapcsán kiderült, hogy annak szerzője, Havas Henrik nőket zaklatott. A feladat egyszerűnek tűnt, de kis híján beletört a bicskánk. Legközelebb majd a holt-tengeri tekercsekről kérdezünk, hátha arról szívesebben beszélnek, mint a lebukott propagandistájukról. 

Havas Henrik megszólalt a felfüggesztéséről

Life.hu2017.12.12, 08:54

Körülbelül 45 percet tölött el Havas Henrik az ATV székházában, távozásakor röviden nyilatkozott a Blikk munkatársának a felfüggesztéséről és a zaklatás ügyei miatt indult vizsgálatról.

Molnár Anikó állítja, hogy vibrátort kapott Havas Henriktől

Life.hu2017.12.13, 18:15

Baukó Éva után Molnár Anikó is azt állítja, hogy zaklatta Havas Henrik. Az egykori Nagy Ő elmondta, hogy egy alkalommal vibrátort ajándékozott neki a Tanár Úr. 

Felfüggesztették Havas Henriket

Archívum2017.12.11, 11:09

Először Baukó Éva majd Molnár Anikó vádolta meg Havas Henriket azzal, hogy a múltban zaklatta őket. Pár napja pedig Vágó István is előállt, hogy Havas az ő feleségét is molesztálta.

Emlékeim Havasról

Itthon2017.12.11, 11:28

A tényeknek mindig kétféle arca van – szól egy grúz mondás. Persze, lehet, hogy nem is grúz, de egészen biztosan idevág.

Ki is valójában Havas Henrik, a szexuális zaklató „tanár úr"?

Itthon2017.12.11, 11:14

Ahogy a napokban kiderült, Havas Henrik újságíró szexuálisan zaklatta egykori titkárnőjét, Baukó Évát. Ami a lebukott zaklatók szokása, Havas mi mást is csinálna, mint előszörre tagad. Aztán kiderült, hogy Molnár Anikót is zaklatta, őt fizikailag is inzultálta. Jött a perrel fenyegetés, aztán jön majd, hogy mégsem perel, esetleg egy gyáva bocsánatkérés, végül eltűnik (nyugodtan fogalmazzunk egy ilyen ember esetében durvábban: eltakarodik) a szemünk elől. Marton László nevét Havassal kapcsolatban leírni szégyelljük, hiszen Marton azért valaki volt. Havas inkább a vállfával verekedő, a beosztottai péniszét fogdosó, a kiszolgáltatott eemberekkel ...

Szánalmas Havas Henrik viselkedése Molnár Anikó bátyja szerint

Itthon2017.12.10, 22:25

Szánalmasnak nevezte Havas Henrik viselkedését Molnár Anikó bátyja, aki a TV2 Tények című hírműsorának nyilatkozott. Molnár Anikó, aki másodikként vádolta meg szexuális zaklatással Havas Henriket, a Facebookon azt írta, örül, hogy elmondta a történetet és ezzel kicsit megkönnyebbült.

Havas Henrik Vágó István feleségét is zaklatta, a tévés mesélt a történtekről

Archívum2017.12.10, 21:27

Havas Henriket Molnár Anikó és Baukó Éva után Vágó István is zaklatással vádolja. Mi lesz még itt?

Totálisan összezárt a balliberális elit Havas Henrik zaklatási ügyében

Itthon2017.12.10, 19:51

Mint ismert, az elmúlt napokban két, televíziókban is szereplő fiatal nő, Baukó Éva és Molnár Anikó is beszámolt arról, hogy Havas Henrik zaklatta őket. Az Origo tegnap szerette volna megkérdezni az ügyben a balliberális médiaelit két ikonikus figuráját, Vágó Istvánt, a magát korábban kvízprofesszornak hívó egykori tévést, a Demokratikus Koalíció jelenlegi elnökségi tagját, és Hernádi Juditot, a Heti Hetes humoristáját, azonban nem kívántak érdemben reagálni. Ma Lampé Ágnest, a Simicska-féle Hír TV újdonsült munkatársát, és Ónody-Molnár Dórát, a 168 Óra publicistáját, Havas Henrik állandó vendégét kerestük meg kérdéseinkkel, érdemi ...

Ennél nevetségesebben már nem is próbálhatná védeni magát Havas Henrik

Itthon2017.12.10, 17:25

Két napja megírtuk: lebukása után Havas Henrik gyorsan megbukott kommunikációs szakemberként, aztán jogászként is. Ha elhatározta, hogy nem reagál a vádakra, hogyhogy óránként kezd vitatkozni vádlóival? És hogy képzeli, hogy jogilag bármit is számít egy esetleges pernél, hogy egy nevét nem vállaló internetező azt írja neki, hogy őt nem zaklatta, akkor ez érdekes lehet? Ha egy valakit nem zaklatott Havas, az azt jelenti, hogy mást sem? Pontosítunk: jogilag evidens, hogy nem ér semmit. De hangulatilag sem: ezzel senkit nem tud maga mellé állítani. Na, de nézzük újabb trükkjeit.

Vágó István elszólta magát: tudja, hogy Havas Henrik egy zaklató

Itthon2017.12.10, 15:12

Pontosan tudja, hogy Havas Henrik szexuális zaklató, meg is veti érte, mégsem hajlandó elítélni őt Vágó István - ez derül ki a kvízprofesszor Facebook-bejegyzéséből. Vágónak van is oka tudni, hogy milyen ember Havas Henrik, hiszen néhány évvel ezelőtt egy könyvben elárulta, Havas az ő feleségét is zaklatta.  

Előző
Következő