hatáskör

címke rss

Mécs szerint nem hagytak ki neveket

Itthon2002.09.24, 16:40

Markó György, a Történeti Hivatal elnöke hétfőn azt állította: a Mécs-bizottság négy volt kormánytagot lehagyott a listáról. Mécs szerint azonban Markó pontatlanul és félreérthetően fogalmazott olyan kérdésekben, amelyek nem tartoznak a hatáskörébe.

Még az idén elindulhat az üvegzseb-program

Itthon2002.07.12, 17:34

Már szeptemberben benyújthatja a kormány azokat a törvénymódosításokat, melyek az üvegzseb-program megvalósításához szükségesek - jelentette be a kormányszóvivő. A program célja, hogy átláthatóvá tegyék az állami pénzek elköltését. A tervek szerint módosítanák a közbeszerzési törvényt, és bővítenék az ÁSZ és a Kehi hatáskörét.

Felemelték a diákhitel összegét

Itthon2002.05.14, 18:19

A kormány teljes hatáskörében utoljára ülésezett kedden. Borókai Gábor szóvivő elmondta, a kabinet úgy döntött, hogy havi 21 ezerről 25 ezer forintra emeli szeptembertől a diákhitel maximum összegét, és több érettségiző tanulhat tovább államilag támogatott képzés.

A DSS nélkül alakult meg Vajdaság új kormánya

Nagyvilág2002.03.12, 20:23

A Vajdaságban megalakult az új, átalakított kormány, amelyben egyetlen helyett sem kapott a jugoszláv államfő vezette Szerbiai Demokrata Párt (DSS). Azért volt szükség a kormány - Tartományi Végrehajtó Tanács - átalakítására, mert a tartomány nemrégiben köztársasági törvény révén visszakapta autonóm hatásköreinek nagy részét, ami többletfeladatokat ró a tartományi adminisztrációra.

Horváth Béla tovább vádolja az SZDSZ-t

Itthon2001.12.06, 17:16

Horváth Béla fenntartja vádjait az SZDSZ-szel kapcsolatban, noha az Állami Számvevőszék jelentésén alapuló SZDSZ-közlemény szerint több, a párttal kapcsolatos állítása nem felelt meg a valóságnak. A kisgazda politikus szerint az SZDSZ-szel kapcsolatos igazán fontos kérdések nem az ÁSZ hatáskörébe tartoznak, ezért nem foglalkozott velük a hivatal.

Kisebb apparátussal, új tárcákkal igazgatna az MSZP

Itthon2001.11.28, 06:47

A szocialisták kormányra kerülésük esetén több minisztériumot megszüntetnének, csökkentenék a tárcák apparátusát, azonban megerősítenék a miniszterek hatáskörét.

Előző
  • 1
Következő