határozati javaslat

címke rss
Teljes leleplezés: a baloldal nyíltan bizonyította, hogy a háború pártján áll

Teljes leleplezés: a baloldal nyíltan bizonyította, hogy a háború pártján áll

Pénteken szavazott az Országgyűlés a kormánypártok békepárti határozati javaslatáról, amelyet az orosz-ukrán háború egyéves évfordulója kapcsán nyújtottak be. A határozatot 130 igen és 24 nem szavazat mellett szavazták meg a képviselők, a baloldal pedig ismét bizonyította háborúpártiságát. Ugyanis a Gyurcsány-vezette baloldal nem szavazta meg a határozatot. Gyurcsányék nem nyomtak semmilyen gombot, az MSZP és a Jobbik pedig részt sem vett a szavazáson.

Most világosan kiderülhet, hogy a baloldal a háború pártján van

Itthon2023.02.27, 11:45

Magyarország elkötelezett a béke mellett, és minden eszközt megragad arra, hogy ennek hangot is adjon, ezért terjeszt a Fidesz-KDNP békepárti határozati javaslatot az Országgyűlés elé – mondta Kocsis Máté. Az Országgyűlés hétfőn kezdődő tavaszi ülésszaka elsőként tárgyal és szavaz majd erről a javaslatról. A Fidesz frakcióvezetője szerint az ország politikai nyomás alatt áll, más uniós tagállamok vezetői, illetve a brüsszeli elit azt szeretné, hogy Magyarország például fegyverszállításokkal vegyen részt a konfliktusban. A határozati javaslatot várhatóan egyetlen baloldali párt sem szavazza meg, ezzel is bizonyítva, hogy a háború párrtján ...

Nem vonják vissza a baloldali pártok a keleti vakcinák betiltását követelő parlamenti határozatukat

Itthon2021.05.11, 15:33

A baloldali pártok továbbra sem vonják vissza az oltásellenes, a keleti vakcinák betiltását követelő parlamenti határozatukat. Az Origo ezzel kapcsolatos kérdésére egyetlen baloldali frakció sem válaszolta azt, miszerint a WHO múlt pénteki döntését követően megváltozott volna a véleményük a keleti vakcinákról. Mint ismert, a nemzetközi szervezet engedélyezte a kínai vakcina használatát, amit biztonságosnak és hatékonynak nevezett. Egyébként, ha a magyar kormány nem rendelt volna keleti vakcinákat, akkor kétmillió emberrel kevesebb lenne beoltva, sokkal többen haltak volna meg, és még mindig sokkal több megbetegedés is lenne, tehát nnem ...

Karácsony Gergely pártja meg akarja tiltani a nyugdíjasoknak, hogy használják a tömegközlekedést

Itthon2020.10.27, 19:38

A Párbeszéd hétfőn tizenegy pontos járványügyi javaslatcsomagot nyújtott be az Országgyűlésnek. A javaslatot Szabó Tímea frakcióvezető, társelnök írta alá. A Párbeszéd drasztikus intézkedéseket akar: javaslatuk elfogadása esetén például olyan szigorú feltételekhez kötnék a tömegközlekedés használatát, hogy a nyugdíjasok ezt nem tudnák igénybe venni. A helyenként abszurd felvetések azért is furcsák a baloldali politikustól, mert nem is olyan régen még bagatellizálta a járványt. 

Nem hagyjuk, hogy a határvédelem elvételével zsaroljanak

Itthon2018.09.18, 12:15

A Soros-Sargentini jelentésre válaszul benyújtott kormánypárti határozati javaslat a Fidesz-frakció szóvivője szerint arról szól, hogy Magyarország nem hagyja zsarolni magát a határvédelem ügyével.

Pluszpénzt kapnának a bizottsági munkáért a képviselők

Itthon2011.11.07, 18:44

A képviselői alapilletmény harminc százalékát kapnák meg pluszban azok az országgyűlési képviselők, akik kiemelt tagjai valamelyik bizottságnak. A képviselői fizetések módosításáról szóló új szabályozást előkészítő egyik albizottság további juttatásokat adna többek között a bizottsági elnököknek, a frakcióvezetőknek és a jegyzőknek is.

Rossz helyen van most József Attila szobra, állítja a fideszes bizottsági elnök

Itthon2011.10.19, 15:13

Orbán Viktor tavaly júniusban még azt mondta, ha már József Attila írt egy rendes verset a Dunáról, akkor szobra mégiscsak jó helyen van a Kossuth téren. A nyáron benyújtott határozati javaslat azonban Kossuth Lajos szobra mellett a József Attilát és a Károlyi Mihályt ábrázoló alkotásokat is elvinné a térről. A szobrok új helyének eldöntése nem a politika dolga - mondta az [origo]-nak L. Simon László.

21 év privatizációs szerződéseit néznék át a kolontári tragédia miatt

Itthon2010.11.18, 15:08

Egy év alatt az 1989 óta született összes privatizációs szerződés végrehajtását felülvizsgáltatná az állammal három kormánypárti képviselő, hogy kiderüljön, betartják-e a környezetvédelmi előírásokat az új tulajdonosok. A képviselők szerint erre az ajkai tározó gátszakadása miatt van szükség.

A BT nem hozott határozatot Grúziáról

Nagyvilág2008.08.20, 01:44

Ismét eredménytelenül ért véget az ENSZ Biztonsági Tanácsa Grúziának szentelt ülése, Oroszország ugyanis nem támogatta a Franciaország által benyújtott határozati javaslatot, amely megkövetelte az orosz csapatok azonnali visszavonását a kaukázusi köztársaság területéről.

Fideszes energiapolitikai javaslatot vett tárgysorozatba a Ház

Itthon2007.05.07, 19:16

Tárgysorozatba vette az Országgyűlés az Európai Unió közös energiapolitikájáról szóló, a Fidesz által kezdeményezett országgyűlési határozati javaslatot hétfőn.

Új szankciókkal sújthatják Iránt

Nagyvilág2007.03.03, 09:30

A Biztonsági Tanács 15 tagja a jövő héten egyeztetést kezd arról az új határozati javaslatról, amely további büntetőintézkedéseket rendel el az urándúsítás felfüggesztésétől vonakodó Irán ellen - jelentette ki Dumasani Kumalo, a BT soros elnöki posztját beröltő Dél-afrikai Köztársaság ENSZ-nagykövete.  

Az EU a NAÜ-höz fordul Irán miatt

Nagyvilág2005.08.10, 22:50

Az Európai Unió beterjesztette szerdán határozati javaslatát a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) elé, amelyben követeli Irántól a dúsított urán előállítására irányuló tevékenység leállítását - közölte a testület szóvivője Bécsben.

Milosevic otthon sem kapott amnesztiát

Nagyvilág2005.02.28, 21:14

Kétnapi ádáz vita után megbukott hétfőn a szerb parlamentben a Milosevic-család üldöztetése ellen beterjesztett ellenzéki határozati javaslat. A határozat véget vetett vona a volt elnök és családjának úgymond "politikai üldöztetésének".

Kivizsgálhatja Demszky terepjáróbérlését a Városháza

Itthon2004.08.11, 14:02

A Fővárosi Közgyűlés tulajdonosi bizottsága kedden nem vette napirendre azt a fideszes határozati javaslatot, amely szerint a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. vezetőjének számot kellene adnia terepjárói vásárlásáról, bérbeadásáról. A következő ülés napirendjén azonban már szerepel az ügy. A Fidesz arra is kíváncsi, a terepjáróbérlésen kívül milyen szolgálatatásokat nyújt még a fővárosi tuljadonú cég a főpolgármesternek.

Fidesz: határozati javaslat a sorkatonaság eltörlésére

Itthon2004.07.25, 15:33

A Fidesz hétfőn nyújtja be az Országgyűlésnek azt a határozati javaslatot, amely a sorkatonai szolgálat megszüntetésére tesz javaslatot - mondta Simicskó István, fideszes országgyűlési képviselő vasárnapi sajtótájékoztatóján. Zuschlag János, az MSZP országgyűlési képviselője szerint a Fidesz időhúzó taktikát folytat a kérdésben.

Kuba mégsem akar szavazást Guantanamóról

Nagyvilág2004.04.22, 15:08

Kuba lemondott arról, hogy szavazásra kerüljön az a határozati javaslata, amelyet az ENSZ emberi jogi bizottságához nyújtott be a guantánamói támaszpont ügyében, ahol terrorizmus gyanújával tartanak fogva 600 embert. A Fidel Castro által vezetett ország képviselője azzal indokolta a visszakozást, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei állítólag úgynevezett tétlenségi indítvánnyal akarta megakadályozni a szavazást. Kuba korábban Magyarország támogatását is kérte a határozati javaslathoz.

Csütörtökön újra szavaz a BT Irakról

Nagyvilág2003.08.13, 22:46

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtökön szavaz az Irakkal foglalkozó új határozati javaslatról - közölték New Yorkban diplomáciai források szerdán.

Az USA beavatkozást kezdeményezett Libériában

Nagyvilág2003.07.31, 08:55

Az Egyesült Államok határozati javaslatot nyújtott be szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsában nemzetközi békefenntartó erő Libériába vezényléséről.

Hamarosan feloldják az Irak elleni szankciókat

Irak2003.05.21, 22:13

Franciaország, Oroszország és Németország megszavazza az ENSZ Biztonsági Tanácsában azt a határozati javaslatot, amely lehetővé teszi az Irak elleni szankciók feloldását, s azt, hogy az amerikaiak vezette koalíció irányíthassa Irakot, míg csak létre nem jön egy elismert, legitim kormány az országban.

Ápolási díjat kaphatnának a nyugdíjasok

Itthon2003.04.03, 14:41

A magyar nyugdíjasok uniós csatlakozás utáni helyzetének javítására határozati javaslatot terjesztettek be kormánypárti képviselők. Ebben felkérik a kormányt, hogy dolgozza ki az állampolgári jogon járó időskori ellátás kibővítésének lehetőségét.

Hétfőn terjesztik a parlament elé a csatlakozási felhatalmazást

Nagyvilág2003.03.16, 14:51

A kormány hétfőn terjeszti az Országgyűlés elé azt a határozati javaslatot, amely felhatalmazza a kabinetet az európai uniós csatlakozási szerződés aláírására.

A Fidesz valószínűleg megszavazza a NATO-határozatot

Itthon2003.02.24, 17:44

A Fidesz támogatja a Törökország védelmével kapcsolatos NATO-felkérés ügyében beterjesztett országgyűlési határozati javaslatot, amennyiben elfogadják a frakció módosító indítványát, amely garantálja, hogy csak védelmi eszközöket lehessen Magyarországon átszállítani. A javaslatot mind a külügyi, mind a honvédelmi bizottság támogatja.

Az USA új BT-határozatért lobbyzik Irak ellen

Nagyvilág2003.02.22, 09:08

Az amerikai vezetők igyekeztek támogatást gyűjteni az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) tagjai körében, miközben amerikai és brit diplomaták szövegezték az Irak elleni katonai erő alkalmazásához utat nyitó újabb határozati javaslatot. Ezért felveszik a kapcsolatot valamennyi BT tag vezetőjével.

A kormány lefújta a nemzetőrséget

Itthon2003.01.30, 16:26

A Honvédelmi Minisztérium (HM) visszavonja a nemzetőrség felállításáról hozott 2001-es országgyűlési határozati javaslatot. A HM indoklása szerint nincs valós igény a nemzetőrség felállítására, és az elkövetkezendő években finanszírozása sem lenne megoldható.

Csernobil áldozatainak kárpótlását sürgeti a Fidelitas

Itthon2002.11.13, 15:39

A csernobili atomkatasztrófa magyar áldozatainak kárpótlásáról terjesztenek be országgyűlési határozati javaslatot a Ház elé a Fidelitas parlamenti képviselői. A politikusok arra kérik a kormányt, hogy mérje fel az atomkataszrófa magyar áldozatainak számát, március végéig pedig dolgozzon ki törvényjavaslatot egy kárpótlási alap létrehozásáról.

Az átvilágítás volt a fő téma az Országgyűlés mai vitanapján

Itthon2002.09.25, 20:23

Az Országgyűlés szerdán lezárta az Állami Számvevőszék 2001. évi tevékenységéről, valamint a Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 1997., 1998., 1999., 2000. és 2001. évi tevékenységéről szóló beszámolók, illetve a hozzájuk kapcsolódó határozati javaslatok, továbbá az átvilágítási előterjesztések általános vitáját.

Jöhetnek a Gripenek

Itthon2001.12.18, 15:11

Az Országgyűlés 201 igen szavazattal, 109 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta a harcászati repülő erők fejlesztéséről szóló határozati javaslatot kedden. A határozat szerint 14 darab Gripen vadászrepülőgépet bérel a magyar állam a honvédség részére.

A Parlament dönthet Orbán felelősségéről

Itthon2001.11.23, 12:14

Az ellenzéki vizsgálóbizottság szerint a kormányfő mellett az egész kormányt felelősség terheli az FVM-nél történt törvénysértések miatt. Az Országgyűlésnek benyújtott határozati javaslatról sürgős eljárásban dönthetnek a képviselők.

A Parlament hamarosan szentesítheti a Gripeneket

Itthon2001.09.26, 12:29

A honvédelmi miniszter az Országgyűlés elé terjesztette a harcászati repülő erők fejlesztéséről szóló határozati javaslatot. Elfogadásával az Országgyűlés szentesíti a Gripenek bérlését.

Száz millió juthat a kampányra

Itthon2001.09.26, 12:18

A Belügyministóztérium határozati javaslata szerint 6,37 milliárd forint juthat a 2002-es választások szervezésésre és lebonyolítására. A kampányra fordítható összeg 100 millió forint.

Előző
  • 1
Következő