határozat

címke rss
Megdöbbentő ítélet született az Adidas védjegyéről

Megdöbbentő ítélet született az Adidas védjegyéről

Az Adidas német sportszergyártó nem bizonyította, hogy a bármely irányban felvihető, három párhuzamos sávból álló márkajelzésének alkalmazásával az Európai Unió egész területén megszerezte volna annak minden más jelzéstől megkülönböztető képességét, ezért az uniós bíróság helybenhagyta az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) a védjegy törlését előíró döntését.

Ötpárti határozat a magyar sport ünnepnapjairól

Sport2017.12.14, 16:59

Az Országgyűlésben képviselőcsoporttal rendelkező pártok között olyan példátlan összefogás jött létre, ami ritka a magyar belpolitikában - mondta Dúró Dóra, az Országgyűlés sportért is felelős kulturális bizottságának jobbikos elnöke csütörtökön a magyar sport ünnepnapjairól elfogadott ötpárti határozatról.

Határozatban álltak ki a zuglói képviselők a Liget projekt mellett

Itthon2016.04.21, 21:34

Határozatban állt ki a zuglói képviselő-testület Liget projekt mellett. Rozgonyi Zoltán előterjesztését a Jobbik, az LMP és a Civil Zugló nem támogatta, de így is meg lett a többség. Karácsony Gergely polgármesternek május végéig kell együttműködési megállapodást kötnie a Városliget Zrt.-vel.

Az Országgyűlés is beleállt a budapesti olimpiába

Itthon2015.07.06, 18:48

Az Országgyűlés elfogadta a kormánypártok határozatát, így a parlament támogatja az ötkarikás játékok budapesti megrendezésének megpályázását. A zárószavazásra több olimpikont, köztük olimpiai bajnokot is meghívtak.

Alkotmánybíróság: Mehet a takarékok állami átvétele

Gazdaság2014.07.02, 15:28

A szövetkezeti hitelintézetek integrációja csak két, kisebb jelentőségű ponton alkotmányellenes, az Alkotmánybíróság szerint a lépések összességében megfelelnek az alaptörvénynek.

A Mol pert nyert Brüsszel ellen

Gazdaság2013.11.12, 11:28

Az Európai Unió Bíróságának Törvényszéke megsemmisítette azt az európai bizottsági határozatot, amely tiltott állami támogatásnak minősített egy bányajáradékkal kapcsolatos megállapodást.

Hétfőn reggel felmondtak a NEO Fm dolgozói

Life.hu2012.08.06, 17:12

Hétfő reggel azonnali hatállyal felmondtak a Neo FM rádiót működtető FM1 Zrt. alkalmazásában álló dolgozók az elmaradt munkabérek és az új tulajdonos "által teremtett kilátástalan helyzet, körülmények és a tulajdonos szakmai jövőképe miatt" - jelentette be a 26 munkavállaló képviseletében Berényi Attila, a rádió volt hírigazgatója sajtótájékoztatón, Budapesten.

Tilos a különcködő divatolás az agrárminisztériumban

Itthon2012.08.03, 16:04

Nemcsak pántnélküli felsőt, miniszoknyát és strandpapucsot nem viselhetnek a Vidékfejlesztési Minisztérium dolgozói a közigazgatási államtitkár új szabályzata szerint, de tabu a túl mély dekoltázs, a szélsőséges stílusú ruházat és a reklámpóló is. A férfiak nem járhatnak vicces pólóban és nyakkendőben, de azt is figyelik, mennyire koptatott a farmerjük.

Támogatást kap a magyar-magyar örökségi turizmus

Itthon2012.03.28, 13:12

A nemzeti örökségről szóló határozati javaslatot nyújtottak be kormánypárti képviselők az Országgyűlésnek szerdán. Az indítvány elfogadásával a törvényhozás egyebek mellett elkötelezné magát, hogy "Kárpát-medencei nemzeti kulturális örökségünket utódaink, valamint az emberiség számára megőrizze és továbbadja".

Lemondása szólítja fel a szíriai elnököt az ENSZ közgyűlése

Nagyvilág2012.02.17, 00:31

Az ENSZ Közgyűlése csütörtökön túlnyomó többséggel elfogadta azt a határozatot, amely az Arab Liga tervezetével összhangban lemondásra szólítja fel Bassár el-Aszad szíriai elnököt, és elítéli a damaszkuszi rezsimet az emberi jogok megsértéséért. A határozatot 17 ország nem szavazta meg, köztük Kína. Peking egy szuverén ország belügyeibe való beavatkozásnak tekinti a dekrétumot.

A munkaügyi bíróság szerint törvénytelen volt a létszámleépítés a közmédiában

Itthon2011.09.09, 16:14

A Fővárosi Munkaügyi Bíróság szerint jogellenes volt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapban lezajlott, a közmédia dolgozóit érintő csoportos létszámcsökkentés. Elsőfokú ítéletében a bíróság az elbocsátások felfüggesztésére szólította fel az alapot.

Mégsem zárják be a badacsonytomaji borhotelt

Archívum2011.08.19, 20:52

Egyelőre tovább üzemelhet a badacsonytomaji borhotel, miután a szálloda tulajdonosai elfogultsági kifogást nyújtottak be a jegyző határozata ellen.

Népszabadság: Hétezermilliárdot költene a kormány autóutakra 2040-ig

Itthon2011.07.02, 11:03

Összesen csaknem hétezermilliárd forintot költene a kormány az úthálózat fejlesztésére - írja a Népszabadság. A lap szerint a kormány tervei 2040-ig nyúlnak, 2020-ra lehet teljes az M0-s és egy másik elkerülőt is építenének Budapest körül.

Időt kért Szíriának Oroszország az ENSZ-től

Nagyvilág2011.06.09, 17:57

Nem veszélyezteti a nemzetközi békét és biztonságot a szíriai helyzet, ezért semmi szükség az ország ellen irányuló ENSZ BT-határozatra - mondta az orosz külügyminisztérium szóvivője, aki szerint a beavatkozással csak tovább romlana a helyzet, inkább időt kell hagyni a szíriai kormánynak, hogy véghezvigye korábban bejelentett reformjait.

Megszakítaná a kapcsolatot saját ifjúsági szervezetével az MDF

Itthon2009.01.11, 23:13

Úgy döntött az MDF a vasárnapi választmányi ülésén, hogy megszakítja az együttműködést az Ifjúsági Demokrata Fórummal. A szervezet szerint a testületnek erre nincs jogköre, és a határozat elfogadása is szabálytalan volt.

Újrakezdi a segélymunkát az ENSZ a Gázai övezetben

Nagyvilág2009.01.10, 11:07

Újrakezdi a munkatársait ért izraeli támadás miatt felfüggesztett segélyezési munkát az ENSZ a Gázai övezetben, miután biztosítékot kapott dolgozóinak biztonságára Izraeltől. Eközben egyik fél sem tesz eleget az ENSZ BT határozatának, amely a harcok azonnali felfüggesztésére szólított fel. A nehezen tető alá hozott határozatot Izrael azzal utasította el, hogy kivitelezhetetlen, a Hamász palesztin szervezet pedig azzal, hogy őket meg sem kérdezték róla. A hadműveleteknek már közel 800 halottjuk van.

Megrovásáról is tárgyal Szili szlovák kollégájával

Nagyvilág2008.12.03, 08:15

Szerdán találkozik Komáromban Szili Katalin, a magyar, és Pavol Paska, a szlovák parlament elnöke. A tanácskozáson szóba kerül szlovák parlament azon határozata, amely elítélte, hogy a szlovákiai magyar képviselők részt vegyenek egy a magyar Országgyűlés által létrehozott fórumon.

Jogellenes volt a gyöngyösi fideszesek visszahívása

Itthon2008.10.03, 08:15

A közigazgatási hivatal döntése szerint jogellenes volt, hogy augusztusban visszahívták a bizottsági elnöki posztokról a gyöngyösi fideszeseket, akik előzőleg a gumigyár megépítése ellen tiltakoztak - írja a pénteki Népszabadság. A polgármester ennek ellenére nem akarja visszavonni a visszahívásról szóló határozatot.

Tilos behozni kínai tejtermékeket az országba

Itthon2008.10.02, 14:02

Tilos minden kifejezetten csecsemők és gyermekek táplálására szánt összetett, állati és növényi eredetű termékeket egyaránt tartalmazó élelmiszer importja Kínából - tartalmazza az országos főállatorvos határozata.

Kisbenedek lehet az Allianz első embere

Gazdaság2008.08.22, 10:12

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) pénteken tette közzé honlapján azt a határozatát, amelyben engedélyezi, hogy Kisbenedek Péter Iván legyen az Allianz Hungária Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója.

�tveheti a Groupama az OTP Garanci�t

Gazdaság2008.08.22, 14:04

�j hat�rozatban enged�lyezte a P�nz�gyi Szervezetek �llami Fel�gyelete (PSZ�F), hogy a Groupama International S.A. befoly�sol� r�szesed�st szerezzen az OTP Garancia Biztos�t� Zrt.-ben, a hat�rozat p�nteken jelent meg a fel�gyelet honlapj�n.

Újabb ÚMFT projektek EU támogatásra

Archívum2008.07.14, 15:13

A kormány újabb 12 projekt kiemelését javasolja az Új Magyarország Fejlesztési Tervben, az erről szóló határozat a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg.

Kivonul az AAA Auto Lengyelországból

Archívum2008.06.20, 19:13

Megszünteti lengyelországi üzletágát az AAA Auto Group N.V. a pénteki igazgatósági határozata alapján.

Letiltotta riválisát a falubuszról egy polgármester

Itthon2008.06.13, 16:06

Nem engedte utazni a falubuszon Somogyhatvan polgármestere egykori politikai riválisát, és ezzel megsértette az egyenlő bánásmód követelményét - mondta ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság. A szervezet megtiltotta a polgármesternek, hogy tovább folytassa a hátrányos megkülönböztetést, de a panaszos azt állítja: a határozat megszületése után is rászóltak a buszozás miatt.

Csáky Bernadett a PM szakállamtitkára

Archívum2008.03.27, 14:31

Csáky Bernadettet 2008. március 25-i hatállyal kinevezték a Pénzügyminisztérium (PM)szakállamtitkárává - az erről szóló miniszterelnöki határozat a Magyar Közlöny március 21-i számában jelent meg.

Csökken a pénztárak száma

Archívum2008.03.25, 07:23

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) határozatban vonta vissza a Tallér Önsegélyező Pénztár tevékenységi engedélyét - értesült a Napi Gazdaság.

A BT jóváhagyta az Irán elleni újabb szankciókat

Nagyvilág2008.03.03, 20:22

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) jóváhagyta az Irán ellen újabb szankciókat elrendelő határozatot.

Nem vádolhatják a hatóság félrevezetésével Kármán Irént

Itthon2008.02.29, 18:42

Hatóság félrevezetése miatt nem indulhat eljárás Kármán Irén újságíró ellen, mert a Legfőbb Ügyészség határozata szerint az ügyében folytatott nyomozást nem bűncselekmény, hanem bizonyíték hiányában szüntették meg.

Nem döntenek idén a különadóról

Archívum2007.11.22, 08:01

Egyebek mellett a népszavazási kérdések alkotmányossági vizsgálata miatt nem marad ideje az Alkotmánybíróságnak, hogy még az idén határozatokat hozzon a Gyurcsány-csomag miatt beadott indítványokról - írta a csütörtöki Napi Gazdaság.

Ezer euróba kerül a független iPhone

Techbázis2007.11.21, 22:38

Egy német bíróság határozata értelmében a helyi T-Mobile-nak hűségszerződés és hálózati korlátozás nélküli változatban is árusítania kell az iPhone-t, igaz, ilyen konstrukcióban ezer eurót, vagyis több mint 250 ezer forintnak megfelelő összeget kell majd fizetni érte.

Nem mert ujjat húzni a törökökkel az USA kongresszusa

Nagyvilág2007.10.18, 16:06

Elakadt az örmények elleni 1915-17-es büntetőhadjáratot népirtásnak bélyegző amerikai határozati javaslat az USA képviselőházában. Bár eredetileg a demokraták többsége és sok republikánus is támogatta a javaslatot, pár tucat képviselő végül kihátrált a Törökországot, az Egyesült Államok egyik jelentős szövetségesét rossz színben feltüntető határozat mögül.

Az USA is elismeri az örmények elleni népirtást

Nagyvilág2007.10.11, 01:29

Az amerikai képviselőház külügyi bizottsága elfogadta szerdán az örmények elleni népirtásról szóló kongresszusi határozatot, félresöpörve a Fehér Ház figyelmeztetését, hogy ez "nagy kárt" okoz az amerikai-török viszonynak.

Az amerikaiak is az OTP-t akarják

Archívum2007.08.31, 14:21

A Julius Baer Investment Management LLC-nek engedélyezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), hogy az OTP Bankban 10-15 százalék közötti részesedést szerezzen - a határozat a felügyelet honlapján pénteken jelent meg.

Közzéteszik a fogyasztóvédelmi bírságokat

Archívum2007.08.29, 15:55

A fogyasztóvédelmi hatóság szeptembertől folyamatosan nyilvánosságra hozza honlapján azokat a határozatait, amelyek kötelező publikálását jogszabályok írják elő - nyilatkozta Kathi Attila, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főosztályvezetője.

Jogsértő lehet az MTV székházbérletre adott felhatalmazása

Itthon2007.05.14, 20:06

Az Országgyűlés és az Állami Számvevőszék elnökéhez fordul két, a Magyar Televízió (MTV) új székházával kapcsolatos kuratóriumi elnökségi határozat miatt a közmédiumot felügyelő közalapítvány ellenőrző testülete - derül ki a fórum hétfői határozatából.

Nem kapott amerikai vízumot az abház politikus

Nagyvilág2007.04.11, 01:52

Oroszország kedden bírálta az Egyesült Államokat, mert Washington nem adott beutazási vízumot egy abház vezetőnek, aki még azelőtt akart New Yorkba utazni, hogy az ENSZ határozatot hozzon Grúzia és a tőle elszakadni kívánó abház terület ügyében.

ENSZ-határozat tiltja a vallásgyalázást

Nagyvilág2007.03.30, 20:16

Az ENSZ emberi jogi tanácsa olyan határozatot fogadott el pénteken Genfben az iszlám országok nyomására, amely szorgalmazza a nyilvános vallásgyalázás globális betiltását.

Irán-ellenes szankciókon szigorított az ENSZ

Nagyvilág2007.03.24, 23:42

Egyhangú döntéssel elfogadta szombaton az ENSZ Biztonsági Tanácsa az Irán elleni új, az érvényben lévőknél valamelyest szigorúbb szankciókat előirányzó határozatot.

A szerb parlament elutasította az Ahtisaari-tervet

Nagyvilág2007.02.14, 22:35

Elutasította a Koszovó jövőjével kapcsolatos Ahtisaari-tervet első határozatában a szerdán megalakult új szerb parlament. A 250 tagú törvényhozás alakuló ülésén jelenlévő 243 honatya közül 225 szavazott a kormány által előterjesztett állásfoglalásra, 15 volt ellene, s 3 tartózkodott.

Irán nem törődik az ENSZ büntetéseivel

Nagyvilág2006.12.24, 12:35

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szerint a Nyugatnak bele kell törődnie, hogy együtt kell élnie az atomenergiát hasznosító Iránnal. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának büntetőintézkedéseket elrendelő határozatát papírfecninek nevezte, és azt mondta, hogy az azt elfogadó országok vezetői utólag majd megbánják döntésüket.

Életbe lépnek a szankciók Irán ellen

Nagyvilág2006.12.23, 20:22

Egyhangúlag elfogadta az ENSZ Biztonsági Tanácsa az Irán elleni szankciók bevezetéséről rendelkező határozatot. A gazdasági és kereskedelmi szankciók bevezetésére azért kerül sor, mert Teherán nem hajlandó felfüggeszteni urándúsító programját.

A cégjegyzékből is tájékozódhatnak a hitelezők

Gazdaság2006.11.22, 09:33

Az igazságügyi tárca által kidolgozott javaslat szerint 2008-tól hitelezővédelmi okokból a cégjegyzékben is szerepelnek majd a jogerős bírósági vagy hatósági, elmarasztaló határozatok, a cég ellen indított pénzkövetelésre irányuló peres eljárások. Ezeket az adatokat bárki megtekintheti a cégfigyelő lapról.

Az ENSZ Közgyűléshez fordulna az Arab Liga

Nagyvilág2006.11.12, 15:44

Ismét megvétózta az Egyesült Államok az Izrael gázai övezeti támadását elítélő biztonsági tanácsi határozatot. Az arab külügyminiszterek ezért vasárnap folyamán Kairóban arról tanácskoznak, hogyan fordulhatnának a világszervezet Közgyűléséhez.

A magyar kosárlabdázók elítélik az OTSB-t

Melbourne 19561956.11.01, 21:24

A magyar kosárlabdázás budapesti szakemberei - mint a Magyar Kosárlabdázók Ideiglenes Forradalmi Bizottmánya - csütörtökön összeültek és fontos határozatokat hoztak.

Késik az alku Észak-Korea szankcionálásáról

Nagyvilág2006.10.14, 13:33

A Korea-félsziget nukleáris kérdését diplomáciai úton, békés eszközökkel kell megoldani, természetesen erőszak nélkül - értettek egyet az ENSZ Biztonsági Tanácsának küldöttei. Mindazonáltal Oroszország és Kína fenntartásai miatt késik a szavazás a határozatról.

Izrael hétfőn leállíthatja libanoni támadásait

Nagyvilág2006.08.12, 22:46

Izrael várhatóan hétfőn leállítja a Hezbollah fegyveresei elleni offenzívát az izraeli külügyminiszter szerint. A bejelentésre azután került sor, hogy az ENSZ elfogadta a libanoni konfliktus megoldását javasló határozatot, amely a harcok beszültetésére szólítja fel a feleket. Közben azonban Izrael tovább folytatta a péntektől kiszélesített offenzíváját. A libanoni kormány már szombaton rábólintott a határozatra. A Hezbollah szintén kész elfogadni a világszervezet javaslatát, de az izraeli katonák libanoni kivonulásáig nem teszik le a fegyvert.

Újabb határozattervek Libanon ügyében

Nagyvilág2006.08.11, 01:15

Az USA és Franciaország megállapodott egy újabb ENSZ-határozattervezetről - a CNN jelentése szerint. A határozatot a remények szerint akár pénteken el is fogadhatják. Ebben többek között az szerepel, hogy Dél-Libanont közös ENSZ és libanoni ellenőrzés alá helyeznék, és a Hezbollah és Izrael is kivonulna onnan. Az oroszok szerint ugyanakkor nincs megállapodás, és pénteken majd az ő saját tervezetükről szavaz a Biztonsági Tanács.

Őszre véget ér az iráni atomjátszma

Nagyvilág2006.07.31, 21:57

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának hétfői határozata értelmében gazdasági szankciók lépnek életbe Iránnal szemben, ha nem függeszti fel urándúsító tevékenységét augusztus 31-éig. Irán korábban már jelezte, hogy erre nem hajlandó, de augusztus 22-éig válaszol a nyugati hatalmak elképzeléseire. Több hónapja tartó válságnak vethet véget, ha az ENSZ határideje előtt megállapodásra jut Irán a nagyhatalmakkal, erre azonban alig van esély.

Phenjan fütyül a BT elítélő határozatára

Nagyvilág2006.07.16, 11:44

Észak-Korea "a legcsekélyebb mértékben sem tekinti magára nézve kötelező érvényűnek" az ENSZ BT határozatát, amely a kommunista ország rakétakísérletei ítélte el. A határozat felszólítja az ENSZ-tagországokat, hogy akadályozzák meg az Észak-Koreába irányuló rakéták vagy rakétákkal kapcsolatos cikkek és anyagok exportját.

Guantanamo bezárását kéri az Európai Parlament

Nagyvilág2006.02.16, 23:22

Határozatban szólította fel az Egyesült Államok vezetését az Európai Parlament, hogy zárja be a guantanamói amerikai bázist. Korábban az ENSZ is hasonló tartalmú jelentést adott ki.

Az OTP Bank megveheti a Niska Bank�t

Gazdaság2006.02.10, 19:36

A P�nz�gyi Szervezetek �llami Fel�gyelete (PSZ�F) enged�lyezte, hogy az OTP Bank Rt. 89,39 sz�zal�kos, befoly�sol� r�szesed�st szerezzen a Niska Bank�ban - der�l ki a fel�gyelet publikus hat�rozat�b�l.

Elmarasztalták, de nem bírságolták meg a T-Online-t

Techbázis2006.01.24, 20:34

Elmarasztaló határozatot hozott a Gazdasági Versenyhivatal a T-Online-nal szemben fogyasztók megtévesztésére hivatkozva. Az ügy előzménye, hogy augusztusban 48 előfizetőnek a szolgáltató felmondta a szerződését.

Terry Black örökbe fogadhatja Danikát

Itthon2005.12.19, 17:32

Több évi jogi huzavona után megszületett az a határozat, amely kimondja, hogy Terry Black örökbe fogadhatja azt a kisfiút, akit négy éve nevel. 2002-ben egyébként a gyermek apja és anyja is hozzájárult ahhoz, hogy a transzvesztita művész örökbe fogadhassa az általa nevelt kisfiút.

Összevesztek a kurátorok a rádiós nyugdíjazásokon

Itthon2005.12.12, 14:43

A Magyar Rádió kuratóriuma hétfőn törvénytelennek ítélte az elnökség egy héttel ezelőtti határozatát, amely alapján a két alelnök több dolgozót kényszernyugdíjazott. A kuratórium elnöke, Gellért Kis Gábor ennek ellenére úgy vélte, hogy nem ró kötelezettséget a kuratórium határozata a testület elnökségére.

Lezárta a hatásköri vitát a két főbíró

Itthon2005.12.01, 17:29

Lezárta a hatásköri vitát az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Ennek előzménye, hogy a Legfelsőbb Bíróság sérelmezte, hogy az Alkotmánybíróság felülvizsgálja jogegységi határozatait. Az LB elnöke ugyanakkor kérte, hogy a jövőben fontolják meg a jogegységi döntés kötelező jellegének megszüntetését. Ezen kívül azt is kérte, hogy az Alkotmánybíróság szabjon bővebb határidőt a megállapított alkotmányellenesség kiküszöbölésére.

Koszovó továbbra is a függetlenség útját választja

Nagyvilág2005.11.16, 19:18

Még a szerb parlament napirendjére sem került a kormány által előterjesztett koszovói határozat, a pristinai albán politikusok azonban egyként utasították el a dokumentumot, miközben a tartomány képviselőházában függetlenségi határozatot kívánnak elfogadni, dacára a nemzetközi közösség ellenkezésének.

Újabb szerb nem Koszovó függetlenségére

Nagyvilág2005.11.15, 19:45

A szerb kormány kedden határozatban utasította el, hogy a Koszovó jövőjéről decemberben kezdődő, az ENSZ közvetítésével zajló tárgyalások keretében függetlenné váljon az elszakadásra törekvő tartomány.

Szírek százai tüntettek az ENSZ-határozat ellen

Nagyvilág2005.11.01, 20:34

Több százan tüntettek kedden Damaszkuszban a Hariri-gyilkosság kivizsgálásában való teljes szíriai együttműködést szorgalmazó ENSZ-határozat ellen. Szíria az Arab Liga rendkívüli csúcsértekezletét szeretné összehívni az ENSZ Bitonsági Tanácsának határozata miatt, és ártatlanságát hangoztatja.

A BT elfogadta a Szíria elleni határozatot

Nagyvilág2005.10.31, 17:49

Egyhangúlag elfogadta az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn azt a határozatot, amely felszólítja Szíriát, hogy teljes mértékben működjön együtt a Rafík Haríri volt libanoni miniszterelnök meggyilkolását vizsgáló nemzetközi bizottsággal.

Beperelte az Econet.hu a PSZÁF-ot

Archívum2005.09.20, 10:08

Az Econet.hu bírósági úton akarja elérni, hogy a PSZÁF vonja vissza a társaság részvényeinek kereskedésére vonatkozó 30 napos felfüggesztő határozatát.

A NAÜ az urándúsítás leállítását követeli Irántól

Nagyvilág2005.08.11, 19:13

Egyhangúlag elfogadott határozatában a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség kormányzótanácsa csütörtökön felszólította Iránt, hogy állítsa le a nukleáris üzemanyag előállítását célzó valamennyi tevékenységét.

Az ENSZ BT kiszélesítette a kongói fegyverembargót

Nagyvilág2005.04.18, 21:22

A Biztonsági Tanács kiszélesítette hétfői határozatával a Kongói Demokratikus Köztársaság esetében 2004 júliusában elrendelt fegyverembargót. A határozat szankciókat helyez kilátásba mindazok ellen, akik megsértik a fegyverszállítási embargót.

Az ENSZ BT szankciókkal sújtja a dárfúri tűzszünet megsértőit

Nagyvilág2005.03.30, 06:19

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) helyi idő szerint kedden határozatot fogadott el, amelynek értelmében utazási tilalommal és számláik befagyasztásával sújthatók azok a személyek, akik megsértik a dárfúri tűzszünetet és polgári személyek elleni erőszakért felelősek.

Már nem nyomoznak az Ezüsthajó ügyében

Itthon2004.11.06, 20:33

Megszüntette az ügyészség az Orbán Viktor miniszterelnöki útjait filmen megörökítő Ezüsthajó Kft. ügyében indított nyomozást. A cég összesen 298 filmet készített a volt miniszterelnök külföldi útjairól, a filmekért 460 millió forintot kapott a kft., az ügyészségi határozat szerint jogszerűen.

Az etikai bizottsághoz utalták a lakitelekiek ügyét

Itthon2004.10.20, 20:32

Az MDF országos elnöksége szerdai ülése után továbbítja az országos választmány határozatát az etikai és fegyelmi bizottsághoz, mivel a Herényi Károly frakcióvezető ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt a képviselőcsoport úgynevezett Lakitelek munkacsoporthoz tartozó tagjai hétfő délig nem vonták vissza - közölte Katona Kálmán, az elnökség zárt ülése után.

Szudán elfogadta a Biztonsági Tanács határozatát

Nagyvilág2004.07.31, 18:35

Szudán mégi elfogadta az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) szankciókkal fenyegető határozatát. A BT abban az esetben léptet életbe kereskedelmi megszoríytásokat az ország ellen ha a kormány harminc napon belül nem fegyverzi le a Darfúr tartományban garázdálkodó arab milicistákat. Eközben Franciaország beindította a milicisták elől Csádba menekült darfúri feketék segélyezését, és katonákat küldött véedlmükre. Darfúrban a dzsandzsavídeknek nevezett milicisták harmincezer embert öltek meg, egymillió ember menekült el a vérengzések elől.

Szudán elutasította az ENSZ BT határozatát

Nagyvilág2004.07.31, 01:24

Elutasította Szudán az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) a Dárfúrban kegyetlenkedő milíciákkal kapcsolatban pénteken elfogadott határozatát. A BT a határozatban szankciókkal felérő lépések megtételét helyezte kilátásba arra az esetre, ha Kartúm 30 napon belül nem fegyverzi le és állítja bíróság elé a nyugat-szudáni Dárfúrban kegyetlenkedő arab milicistákat.

Irán folytatja az urándúsítást

Nagyvilág2004.06.19, 12:31

Irán felújítja az urándúsítást. A teheráni kormány ezt azután jelentette be, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség Iránt bíráló határozatot fogadott el.

A BT egyhangúlag megszavazta az iraki határozatot

Nagyvilág2004.06.09, 00:02

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden este egyhangúlag megszavazta Irak szuverenitásának helyreállítását és a demokratikus állam megteremtését támogató határozatát. A BT 1546. számú határozata értelmében Irak június 30-án visszanyeri teljes szuverenitását, feloszlik az ideiglenes koalíciós hatóság, és hivatalba lép az ideiglenes kormány.

Az ENSZ BT a házrombolások ellen

Nagyvilág2004.05.19, 23:57

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán határozatban szólította fel Izraelt, vessen véget a palesztin házak lerombolásának.

Oroszország megvétózta a Ciprus-határozatot

Nagyvilág2004.04.22, 02:11

Oroszország megvétózta szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsában azt a határozatot, amely az esetleges ciprusi újraegyesítés utáni biztonsági garanciákat tartalmazza.

Az ENSZ meghosszabbította afganisztáni misszióját

Nagyvilág2004.03.26, 20:52

Egy évvel meghosszabbította az ENSZ afganisztáni missziójának mandátumát pénteken a világszervezet Biztonsági Tanácsa. A Biztonsági Tanács 15 tagja egyhangúan fogadta el az erről szóló határozatot. A döntés értelmében a misszió alkalmazottai 2005. március 27-ig maradnak Afganisztánban.

Késik a NAÜ-határozat az iráni atomprogramról

Nagyvilág2004.03.12, 22:05

Péntek estig sem tudott határozatot elfogadni az iráni atomprogramról a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzó tanácsa.

Határozat a mobil-összekapcsolási díjakról

Techbázis2004.02.13, 12:24

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) a vezető mobilszolgáltatókat arra szólította fel, hogy új módszertan alapján állapítsák meg összekapcsolási díjaikat. A lépéstől a verseny élénkülését várják.

Hivatalosan is Terry Black lett Danika gyámja

Itthon2004.01.15, 16:54

Jogerősen is a Terry Black néven ismert Rácz Károly transzvesztita művész lett a két éves Danika gyámja. Rácz az erről szóló határozatot csütörtökön kapta kézhez. A művész elmondta: szeretné örökbe fogadni Danika egyik testvérét is. Az örökbefogadást hosszú huzavona előzte meg. A Fővárosi Főügyészség ugyanis korábban megóvta az örökbeadási határozatot, a gyerek apja pedig jelezte, hogy mégsem kíván lemondani gyerekéről, ezért új gyámeljárást indítottak.

Téves jogértelmezés miatt nem léptek fel a rasszisták ellen

Itthon2003.12.10, 11:27

Egy alkotmánybírósági határozat téves értelmezése miatt nem léptek fel 11 éven keresztül a rasszista, gyűlölködő kijelentésekkel szemben a hatóságok - mondta az [origo]-nak a határozat előadó alkotmánybírója. Szabó András tapasztalatai alapján kételkedik abban, hogy a hétfőn elfogadott szigorítás ellenére lenne merszük a hatóságoknak eljárniuk a "gyűlölködőkkel szemben". A fővárosi főügyész szerint az üldözhetőség határainak kitágulásával több eljárás indulhat és fejeződhet be sikeresen.

Határozat a Sulinet Expressz szűkítéséről

Techbázis2003.12.10, 08:00

Januártól néhány termékcsoport kikerül a Sulinet Expressz adókedvezményes program hatálya alól. Így a jövő évtől sem játékkonzolok, sem videokamerák nem lesznek hozzáférhetők sulinetes formában.

Alkotmánysértő volt a titkosszolgálati múlt kutatása

Itthon2003.11.03, 16:19

Az Alkotmánybíróság (AB) az alaptörvénybe ütközőnek tartja a rendszerváltást követő kormányok tagjainak titkosszolgálati múltját vizsgáló Mécs-bizottság létrehozását és annak tevékenységét. Az AB kifogásolta többek között, hogy a testültet megállapításai ellen nem élhettek jogorvoslattal az érintettek. Az Országgyűlést felszólították arra, hogy jövő márciusig törvényben rögzítsék a vizsgálóbizottságok pontos jogkörét. Mécs Imre, a testület egykori elnöke szerint jóhiszeműen jártak el. Demeter Ervin, a bizottság korábbi alelnöke viszont úgy véli: a határozat figyelmezteti a kormánypártokat arra, hogy az alkotmányossági szabályokat bee ...

Izrael nem hagy fel a védőfal építéssel

Nagyvilág2003.10.22, 15:20

Csak négy állam voksolt nemmel arra az ENSZ-határozatra, amely arra szólítja fel Izraelt, hogy hagyjon fel a palesztin területeket elválasztó védőkerítés építésével. A határozat szerint az eddig megépített szakaszokat is le kell bontani, mert nemzetközi egyezményeket sért. Izrael azonban várhatóan nem teljesíti a világszervezet közgyűlésének felszólítását.  

A Biztonsági Tanács elfogadta az USA iraki rendezési tervét

Nagyvilág2003.10.16, 18:22

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) egyhangúlag elfogadta  az Egyesült Államok Irakról benyújtott határozat tervezetét. Amerika ugyan rá tudta venni Irak megszállásának ellenzőit a határozat elfogadására, azonban a diplomáciai győzelem nem biztos, hogy több erőforrást jelent Irak stabilizálásához. A határozat felhatalmazza az ENSZ tagállamait, hogy csapatokat és pénzt juttassanak Irakba, azonban nem szól arról, hogy pontosan milyen menetrend szerint juttatják vissza az ország irányítását az irakiaknak.

Az ENSZ-közgyűlés Arafat mellett szavazott

Nagyvilág2003.09.19, 21:05

Jasszer Arafat palesztin elnök elleni fenyegetések azonnali beszüntetését követelték pénteken elsöprő többséggel elfogadott határozatukban az ENSZ-közgyűlés ülésszaka rendkívüli ülésének résztvevői, szembehelyezkedve ezzel az Egyesült Államokkal, amely a Biztonsági Tanács keddi ülésén vétójával megakadályozta, hogy a testület hasonló értelmű határozatot hozzon.

NAÜ: még nincs döntés Iránról

Nagyvilág2003.09.11, 20:35

Nem tudott határozatot elfogadni a tervezett időpontig Iránról a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa Bécsben, így csütörtökön nem zárták be a testület négynaposra tervezett ülését.

A mentősök kiállnak Gőbl főigazgató mellett

Itthon2003.08.31, 17:24

A Magyar Mentő és Mentőtiszti Egyesület közgyűlésének vasárnapi csopaki határozata szerint a továbbiakban is Gőbl Gábor főigazgató személyében látja biztosítottnak az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) jó működését, a mentés és a betegszállítás biztonságát.

ORTT-döntés miatt tett feljelentést a Jobbik

Itthon2003.08.17, 15:52

Feljelentést tett közokirat-hamisítás miatt ismeretlen tettes ellen a Jobbik Magyarországért Mozgalom. A mozgalom médiapolitikai kabinetjének vezetője szerint az ORTT egy Magyar Rádiót elmarasztaló 2002-es határozata hamisított idézeten alapult.

Irak: elfogadták a BT-határozatot

Nagyvilág2003.08.14, 22:13

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtökön elfogadta azt az előző nap beterjesztett határozatot, amely üdvözli az iraki kormányzótanácsot, és felhatalmazást ad az Irak újjáépítését, valamint demokratikus kormányzat létrejöttét segítő ENSZ-erőfeszítéseket ellenőrző misszióra.

Kéksisakosokat küldenek Libériába

Nagyvilág2003.08.02, 11:41

Októbertől az ENSZ kéksisakosai biztosítják a tűzszünetet Libériában, miután pénteken a világszervezet Biztonsági tanácsa jóváhagyta az erről szóló amerikai javaslatot - közölte a BBC. A határozatot Franciaország, Németország és Mexikó nem támogatta.

Fidesz: Nem az országot, a kormányt bíráltuk Lisszabonban

Itthon2003.06.13, 17:24

A Fidesz szerint a Kereszténydemokrata Internacionálé határozata nem Magyarországot, hanem az MSZP és az SZDSZ hatalomgyakorlását bírálja. Áder János frakcióvezető közölte: a legfőbb ügyész és az MNB elnöke elleni támadások is azt jelzik, nem alaptalan a Lisszabonban hozott határozat.

Vasárnap egyeztetnek az iraki kontingensről

Itthon2003.05.24, 16:27

A honvédelmi miniszter szerint az iraki háború utáni rendezésről szóló ENSZ BT határozatának megszületését követően már nincs akadálya a magyar békefenntartó katonák Irakba küldéséről szóló országgyűlési határozati javaslat elfogadásának. Juhász Ferenc vasárnapra négypárti egyeztetést hívott össze a témában.

Tovább működhet a szemétégető két kazánja

Itthon2003.05.22, 19:47

Egy évvel tovább, 2004. március 31-ig üzemelhet a fővárosi szemétégető négy kazánja közül az a kettő, amelyeknél még nem kezdték el a felújítási munkát. Lényegében ezt teszi lehetővé a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség csütörtöki határozata.

UMNIK tiltás a koszovói albánoknak

Nagyvilág2003.05.15, 20:47

A koszovói ENSZ-igazgatás (UNMIK) csütörtökön eltiltotta az albán politikai vezetést több nemzetközi fórumon való részvételtől amiatt, hogy a tartományi parlament határozatot fogadott el, amely szentesíti az egykori albán gerillaszervezet, a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) "felszabadító" harcát és mindenfajta küzdelmet Koszovó függetlenségéért.

Előző
  • 1
  • 2
Következő