határozat

címke rss

Idén 600 millió plusztámogatást kérnek a parlagfû ellen

Archívum2003.05.13, 17:32

Idén 600 millió, jövõre másfél milliárd forintot kér a kormánytól a parlagfûmentesítéssel kapcsolatos kiadásokra a "Parlagfûmentes Magyarországért" eseti bizottság kedden egyhangúlag elfogadott határozatában. Illés Zoltán, a bizottság fideszes tagja szerint évi 6-7 milliárdra lenne szükség, a testület MSZP-s elnöke szerint viszont a forrásoknál fontosabb kérdés a megfelelõ jogi környezet megteremtése, hogy a parlagfüves területek tulajdonosait rákényszeríthessék a gyomirtásra. A határozat erre vonatkozó javaslatokat is tartalmaz.

Elhalasztott döntés a melegek jogairól

Archívum2003.04.27, 11:16

Öt iszlám ország megakadályozta egy, a melegek és leszbikusok jogait védõ határozat elfogadását az ENSZ emberi jogi bizottságának legutóbbi ülésén. Jelenleg mintegy 70 országban büntetik a homoszexualitást, több helyen kivégzik a melegeket.

Az Arab Liga a tömegpusztító fegyverek betiltásáért

Archívum2003.04.16, 19:33

Az Arab Liga határozatot követel az ENSZ Biztonsági Tanácsától, amelyben tömegpusztítófegyver-mentes övezetté nyilvánítaná a Közel-Keletet.

Simicskó nemmel szavazott az EU-ra

Archívum2003.04.15, 15:40

Egy kivétellel támogatta az Országgyûlés azt a határozatot, amely felhatalmazást ad a kormánynak az uniós csatlakozási szerzõdés aláírására. Egyedül Simicskó István fideszes képviselõ nyomta meg a nem gombot.

Straw: Franciaország megbénította a BT-t

Archívum2003.03.17, 23:02

Franciaország bénította meg a döntéshozatali folyamatot az iraki leszerelés ügyében, azon álláspontjával, hogy bármely körülmények között bármilyen biztonsági tanácsi határozatot megvétóz - mondta hétfõn a brit külügyminiszter.

Parlamenti határozat kell az EU-szerzõdéshez

Archívum2003.03.11, 15:13

A csatlakozási szerzõdés április 16-i, athéni aláírását megelõzõen az Országgyûlés határozatban ad felhatalmazást a miniszterelnöknek a szerzõdés aláírására. A javaslatról a jövõ héten négypárti egyeztetést tartanak, de már elõre jelezték a frakciók képviselõi, hogy egyetértenek az ötlettel.

Bush nem megy el az iraki szavazásra

Archívum2003.03.10, 21:52

George Bush amerikai elnök nem megy New Yorkba, az újabb iraki határozat elfogadásáról döntõ biztonsági tanácsi szavazásra - közölte hétfõn a Fehér Ház szóvivõje.

A Fehér Ház teljes leszerelést követel

Archívum2003.03.03, 20:45

A Fehér Ház szóvivõje szerint a valódi iraki leszerelés csakis teljes, átfogó és haladéktalan lehet. Fleischer szavai szerint Irak csak annyit teljesít az ENSZ határozatából, hogy fenntartsa az együttmûködés látszatát.

Iraki rakéták fenyegetik a szövetségeseket

Archívum2003.02.23, 02:01

Irak rakétákat telepített a kuvaiti határ közelébe, és ezzel veszélyt jelenthet a szomszédos országban állomásozó szövetséges csapatokra. Az Egyesült Államok közben bejelentette, hogy jövõ héten olyan határozati javaslatot terjeszt be az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé, amely kimondja, hogy Irak nem teljesíti a leszerelési követeléseket. Bush elnök közölte, az új határozat elfogadása az utolsó alkalom, amikor a BT bizonyíthatja saját jelentõségét.

Szakadás a Biztonsági Tanácsban: a franciák vétóznának

Archívum2003.02.08, 21:38

George W. Bush amerikai elnök és Tony Blair brit miniszterelnök a francia vétó kikerülésével olyan határozatot sürget, amely után elkezdõdhet az Irak elleni csapás, az Independent értesülései szerint. A biztonsági tanács vétójoggal rendelkezõ tagjai között vita alakult ki egy újabb ENSZ-határozat meghozataláról.

Blix február 14-én tesz újabb jelentést

Archívum2003.01.31, 20:42

Tony Blair brit miniszterelnök azt szeretné, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb határozatot fogadna el Irakról, mielõtt megkezdõdnének a katonai mûveletek a bagdadi rezsim lefegyverzésére.

Medgyessy még nem kapta meg az átvilágítási papírt

Archívum2003.01.29, 15:21

A miniszterelnökhöz nem érkezett meg az átvilágító bírák határozata. "Úgy látszik, illetékes helyrõl kiszivárogtatták az átvilágítóbírák határozatát a miniszterelnök érintettségérõl" - állítja Gál J. Zoltán kormányszóvivõ. A kormányfõ - amennyiben ismét megkapja - tudomásul veszi a határozatot, amelyet már 1997-ben pénzügyminiszterként is átvett.

ORTT: negyedórás büntetés az ATV-nek

Archívum2003.01.22, 21:07

A Magyar ATVadása negyed órára szünetel csütörtökön este 8 órától az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) 2002. december 17-én hozott határozata alapján.

Március közepéig megismétlik az OCÖ-választást

Archívum2003.01.18, 20:43

Február 16-a és március 12-e között ismétlik meg az Országos Cigány Önkormányzat választását. A Legfelsõbb Bíróság csütörtökön semmisítette meg az OVB Országos Cigány Önkormányzat választásának eredményét jóváhagyó határozatát, és elrendelte a választás megismételtetését.

Ficzere szerint sikeres az OVB

Archívum2003.01.17, 17:21

Az Országos Választási Bizottság több határozatát is megsemmisítették felsõbb jogi fórumok az elmúlt hónapokban. Legutóbb a Legfelsõbb Bíróság hozott az OVB határozatával ellentétes döntést, amikor érvénytelennek minõsítette a roma önkormányzati választást. Az OVB elnöke, Ficzere Lajos ugyanakkor sikeresnek tartja a testület munkáját. Mint mondja, az elmúlt egy évben több mint 150 határozatukat támadták meg, és a Legfelsõbb Bíróság csak egy esetben adott helyt a kifogásnak.

Funar harcol a kétnyelvû helységtáblák ellen

Archívum2003.01.07, 19:02

Bíróságon támadja meg Gheorghe Funar kolozsvári polgármester a román kormánynak azt a határozatát, amely kimondta, hogy többek között Kolozsváron is két nyelven - románul és magyarul - kell kiírni a város nevét.

Pénteken kezdik lebontani a Citadella-teraszt

Archívum2002.12.11, 14:45

Megkezdi pénteken az engedély nélkül épített Citadella-terasz bontását a Kincstári Vagyoni Igazgatóság által megbízott cég. A terasz építtetõje kifogással élt a bontási határozat ellen, szerintük ennek elbírálásáig nem lehet elkezdeni a terasz megsemmisítését.

A Citadella 4-u megkérdõjelezi a KÖH határozatát

Archívum2002.12.05, 23:47

A Citadella 4-u Vagyonkezelõ Kft. megdöbbenéssel fogadta a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) szerdai határozatát, amely alapján a Kincstári Vagyoni Igazgatóságot (KVI) jogosította fel a Citadella-terasz bontására.

Több magyar ülhet az Európai Parlamentben

Archívum2002.11.20, 14:08

Az Európai Parlament nagy többséggel jóváhagyta szerdán azt az állásfoglalást, amely szerint 2004-ben tíz tagjelölt ország csatlakozhat az Európai Unióhoz. A határozat támogatja azt a magyar kérést, hogy Magyarország a tervezettnél több képviselõi helyet kapjon az Európai Parlamentben. A dokumentum ugyanakkor kiáll a tagjelöltek által bírált védzáradékok bevezetése mellett.

Elutasította az ENSZ határozatát az iraki parlament

Archívum2002.11.12, 14:28

Egyhangúlag döntött az ENSZ BT határozatának elutasítása mellett az iraki parlament. A képviselõk szerint a világszervezet feltélei súlyosan sértik az ország függetlenségét. Szaddam Huszein legidõsebb fia, Udai a határozat elfogadása mellett foglalt állást. A határozatról azonban nem a parlament, hanem a Szaddam Huszein vezette Forradalmi Parancsnokság Tanácsa hozza meg a végsõ döntést péntekig.

Irak állítólag elfogadja a BT-határozatot

Archívum2002.11.10, 10:28

Szaud el-Feiszal szaúd-arábiai külügyminiszter bejelentette szombat este, hogy Irak elfogadta a Biztonsági Tanács 1441-es számú határozatát. Nadzsi Szabri iraki külügyminiszter azonban - ezt cáfolva - azt nyilatkozta, hogy országa egyelõre tanulmányozza a határozatot, még nem döntött álláspontjáról. Az arab országok megpróbálnak nyomást gyakorolni Bagdadra a határozat elfogadásának és az ENSZ-szel való együttmûködés folytatásának érdekében.

Az iraki külügyminiszter szerint az ENSZ-határozat véd a támadástól

Archívum2002.11.09, 13:11

Irak állítólag néhány napon belül választ ad az ENSZ Biztonsági Tanácsának pénteki határozatára. Nadzsi Szabri iraki külügyminiszter szerint a határozat megvédte országát az amerikai támadástól. A Szaddám Huszein fia tulajdonában lévõ Bábel címû iraki napilap szerint tárt karokkal várják a leszerelési ellenõröket.

Megszületett az Irakot sújtó ENSZ-határozat

Archívum2002.11.09, 00:41

Nyílt katonai akcióval nem, csupán komoly következményekkel fenyegeti Irakot az ENSZ, amennyiben az nem tesz eleget mostani határozatában foglaltaknak. Az határozat - melyet egyhangúan támogatott a Biztonsági Tanács valamennyi tagja - felszólítja az arab országot, hogy minden létesítményébe engedje be a tömegpusztító fegyverek után kutató ENSZ-ellenõröket - feltétel nélkül.

Az USA pénteken döntést vár Irakról

Archívum2002.11.08, 09:59

Bush elnök bejelentette: már pénteken elfogadhatja az ENSZ Biztonsági Tanácsa az Irakról szóló határozatot. A javaslat tételesen felsorolja Irak kötelezettségeit, ugyanakkor nagyobb szerepet szán a rendezésben az ENSZ-nek, mint a korábbi, önálló amerikai akciót is kilátásba helyezõ változat.

Terry Black nyert a gyámhivatallal szemben

Archívum2002.10.17, 15:33

Érvényét vesztették azok a gyámhivatali határozatok, amelyek alapján Terry Blacknek vissza kellett volna adnia örökbefogadott kisfiát. A Fõvárosi Bíróság jogerõs döntésének indoklása szerint a határozatokat meghozó jogász elfogult volt, és különbözõ eljárásjogi szabálytalanságok is történtek. Danika örökbefogadása miatt új eljárás indul.

Bush aláírta az Irak elleni határozatot

Archívum2002.10.16, 20:01

George Bush amerikai elnök szerdán aláírta azt a határozatot, amelyben a kongresszus nagy többséggel felhatalmazta õt, hogy ha szükségesnek ítéli, háborút indíthasson Irak ellen.

Új BT-határozatot követel az USA Irakról

Archívum2002.10.02, 17:46

Ellenzi a fegyverellenõrök iraki utazását az USA addig, amíg az ENSZ BT nem hoz új határozatot Bagdadról. Washington követelését a londoni kormány is támogatja.

Az MTV még nem reagál az elsötétítésre

Archívum2002.09.04, 17:14

Félórás mûsorfelfüggesztéssel sújtotta a Magyar Televíziót (MTV) a tavaszi választási kampány alatt sugárzott, politikailag kiegyensúlyozatlannak és nem tárgyilagosnak ítélt mûsorok miatt az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT). Az MTV vezetése csak az írásbeli határozat kézhezvétele után, az indoklás pontos ismeretében kíván reagálni a döntésre.

Boros Imre közleménye az MDF határozatáról

Archívum2002.09.04, 11:02

Itt olvasható Boros Imre volt PHARE-miniszter közleménye szó szerint az MDF elnökségének határozatáról, amely felszólította õt, hogy lépjen ki a frakcióból.

Hétfõn megkezdik a Citadella-terasz elbontását

Archívum2002.08.22, 06:07

Hétfõn, augusztus 26-án bontatja el a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal a Citadellán engedély nélkül felépített és így mûködtetett teraszt. A kiküldött határozat határideje ugyanis ezen a napon jár le.

Névváltoztatással szerzett engedélyt a Citadella-terasz

Archívum2002.07.23, 14:31

Megszerezte a szakhatósági engedélyeket a Citadella-terasz, és tulajdonos-építtetõje szerint érvényes mûködési engedély van rá. A kft. egy szintén a Citadellán üzemelõ mulatóhely korábbi mûködési engedélyére kért és kapott névváltoztatást, úgy, hogy azon a Citadella-terasz hivatalos neve, a Citadella Garden szerepeljen. Ugyanakkor a kft. még nem kapta meg a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal bontási határozatát, melyet két hete postáztak. A határozat kézhezvételtõl számított 15 napon belül le kellene bontani az építményt.

Az elsõ félévben 30 millió forintnyi bírságot vetett ki versenyhivatal

Archívum2002.07.16, 16:06

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az elsõ félévben 72 határozatot hozott, 19 törvénysértést állapított meg, és mintegy 30 millió forint bírságot szabott ki - mondta el Polgárdy Géza, a GVH sajtófõnöke.

Címere lesz a Vajdaságnak

Archívum2002.06.27, 17:43

Ezentúl címere is lesz Szerbia északi tartományának, a Vajdaságnak. A határozat ellen fõleg Kostunica jugoszláv elnök pártja szavazott.

A kerületi jegyzõ a Citadella-terasz mellett

Archívum2002.06.25, 18:54

A XI. kerületi jegyzõ elutasította a Kincstári Vagyoni Igazgatóság kérelmét, amelyet a hivatal a Gellérthegyen építkezõ vagyonkezelõ cég ellen nyújtott be. A cég vezetõje szerint a jegyzõi határozattal elismerték, hogy jogosan használták a Lõdombot.

Köteles átalánydíjas netet kínálni a DT

Archívum2002.06.12, 12:01

A német telekommunikációs- és postaügyi hatóság határozatban kötelezte a Deutsche Telekomot, hogy átalánydíjas internetkapcsolatot kínáljon versenytársainak a vezetékes telefonvonalakon.

Húsz kormányhatározatot vonnának vissza

Archívum2002.06.12, 11:00

Százmilliárdos nagyságrendû, az Orbán-kormány által a választások elsõ fordulóját követõen vállalt állami garancia- és fedezetvállalástól szabadul meg a Medgyessy-kabinet, mely pénteki ülésén várhatóan húsz, az elõdje által az elmúlt alig több mint egy hónapban hozott határozatot készül visszavonni - tudta meg a Világgazdaság. Korábban - az elsõ hivatalos kormányülést követõen - azt jelentették be, a Medgyessy-kabinet elõdje 33 határozatát vizsgálja ki célszerûségi, jogi és egyéb szempontok alapján, hogy sorsukról dönteni lehessen.

A héten eldõlhet a Citadella-terasz sorsa

Archívum2002.06.11, 16:39

A héten egyeztetnek az illetékes hatóságok a Citadellánál illegálisan létrehozott terasz ügyében. A jövõ héten születhet határozat arról, hogy milyen mértékben kell visszabontani a létesítményt - mondta a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatója.

II/24/B/2002. számú határozat a Közlekedési Biztosító Egyesületnél lefolytatott helyszíni ellenõrzés lezárásáról

Archívum2002.06.04, 10:16

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (a továbbiakban: Felügyelet) által a Közlekedési Biztosító Egyesületnél - 1213 Budapest, Toboz u. 6. - (a továbbiakban: Egyesület) a 61/2001. számú megbízólevéllel elrendelt folyamatos helyszíni felügyeleti ellenõrzés megállapításai alapján az alábbi határozatot hozom:

Az ENSZ felülvizsgálja az Irak-ellenes szankciókat

Archívum2002.05.14, 20:39

Az ENSZ biztonsági tanácsa legutóbbi ülésén az Irak ellen hozott szankciók mielõbbi felülvizsgálatáról döntött. A határozat célja az ország civil lakossága ellátásának javítása.

Megszakította diplomáciai kapcsolatait Kubával Uruguay

Archívum2002.04.24, 14:08

Castro kijelentései miatt Uruguay megszakította diplomáciai kapcsolatait Kubával. Uruguay terjesztette be azt az határozatot, amelyben az ENSZ felszólítja Havannát, hogy tartsa tiszteletben az emberi és politikai jogokat.

Washington ellenez egy dzseníni vizsgálóbizottságot

Archívum2002.04.19, 22:35

Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete pénteken megerõsítette: Washington ellenzi, hogy a világszervezet határozatot hozzon a dzseníni menekülttáborban történtek kivizsgálásáról.

Õrizetben a volt argentin gazdasági miniszter

Archívum2002.04.03, 16:16

Illegális fegyverkereskedelem vádjával letartóztatták a volt argentin gazdasági minisztert. Cavallo a volt argentin elnökkel együtt Horvátorsztágnak és Ecuadornak adott el fegyvereket a kilencvenes évek elején, annak ellenére, hogy az ENSZ határozata ezt szigorúan tiltotta.

Elégedetlenek a radikális csoportok a BT-határozatával

Archívum2002.03.13, 17:42

Izrael kimérten reagált az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatára, amely a palesztin állam létrehozásának szükségességét mondja ki. A Palesztin Hatóság üdvözölte a dokumentumot, a radikális szervezetek azonban elégedetlenek. Az Iszlám Dzsihád szerint a határozat nem szólít fel az izraeli agresszió leállítására, a Hamasz pedig az 1948-as határozathoz képest visszalépésnek minõsítette a dokumentumot.

Palesztin államról hozott határozatot az ENSZ

Archívum2002.03.13, 08:42

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatot fogadott el, amely "a térség két, egymás mellett, elismert és biztonságos határokon belül élõ államára, Izraelre és Palesztinára" vonatkozó elképzelésrõl szól. Ez az elsõ olyan határozat, amely egyértelmûen a "palesztin állam" kifejezést használja.

Milliárdos befektetéstõl eshet el Nagykanizsa

Archívum2002.03.05, 19:22

Az olasz Redilco cég és a nagykanizsai önkormányzat érdekeltségével az ipari park kiépítésére létrejött NagyPlus Rt. szindikátusi szerzõdésének felbontását határozatban kezdeményezte a város képviselõ-testülete.

Végleg lemondhat pénzérõl a Gyermekrák Alapítvány

Archívum2002.02.28, 12:02

Most már biztos, hogy az alapítvány nem veheti fel az adófizetõk által 2000-ben felajánlott összeget. A Legfelsõbb Bíróság, a Fõvárosi Bíróság és az Alkotmánybíróság határozatai után már nincs több jogi lehetõsége az alapítványnak. A pert az APEH nyerte.

Terry Black megtámadja a gyámhivatal határozatát

Archívum2002.01.16, 10:01

A Fõvárosi Gyámhivatal másodfokon helyben hagyta a XVI. kerületi gyámhivatal azon döntését, mely szerint Terry Black nem fogadhatja örökbe az általa hónapok óta nevelt csecsemõt. A döntés ellen a transzvesztita mûvész fellebbez.

Terry Black feljelentést tesz a gyámhivatal miatt

Archívum2002.01.04, 11:55

Feljelentést tesz Terry Black ügyvédje, mert szerinte a XVI. kerületi gyámhivatal szándékosan nem küldött meg védencének egy határozatot, így nem tudtak ez ellen jogorvoslattal élni. Ez az a határozat, amelyben a gyámhivatal elrendeli, hogy a transzvesztita mûvész által nevelt néhány hónapos Danikát azonnal a Máltai Szeretetszolgálatnál kell elhelyezni .

Az ENSZ-közgyûlése elmarasztalta Izraelt

Archívum2001.12.21, 03:07

Az ENSZKözgyûlése csütörtökön két közel-keleti vonatkozású határozatban is kiállt Jasszer Arafat palesztin vezetõ mellett, elmarasztalva Izraelt.

Az USA megvétózta az ENSZ BT határozatát

Archívum2001.12.15, 17:49

Az Egyesült Államok szombaton megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát, amely elítélte volna a Gázai övezetben zajló erõszakos cselekedeteket.

A dunamellékiek szerint érvénytelen a Hegedûsrõl hozott döntés 

Archívum2001.12.12, 14:47

A Dunamelléki Református Egyházkerület jogtanácsosa szerint törvénytelen és érvénytelen az egyház zsinatának határozata ifjabb Hegedûs Loránt református lelkész ügyében. A Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke idõsebb Hegedûs Loránt.

Az ENSZ BT jóváhagyta a petersbergi határozatot Afganisztánról

Archívum2001.12.06, 21:46

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtökön egyöntetûen jóváhagyta az átmeneti afgán kormányzatról a Bonn melletti Petersbergben ezen a héten létrejött megállapodást.

"Polgárivá" válik a Légügyi Igazgatóság

Archívum2001.12.05, 17:09

A Légügyi Igazgatóság szervezetének jelentõs mértékû fejlesztésérõl fogadott el határozatot a kormány. Január 1-jétõl az igazgatóság neve Polgári Légiközlekedési Hatóságra változik, és a tervek szerint jövõre új helyre költöznek.

Nincs döntés az autóklub és a versenyhivatal perében

Archívum2001.12.04, 15:39

A Fõvárosi Bíróság kedden december 12-ére halasztotta a Magyar Autóklub által indított közigazgatási pert, amiben az autóklub megtámadta azt a versenyhivatali határozatot, amelyben a GVH megszûntette a Mol üzemanyag-árképzési gyakorlatának vizsgálatát.

Korlátozható a gyülekezési jog

Archívum2001.11.26, 15:22

Az Alkotmánybíróság (AB) szerint a gyülekezési jog nem korlátozhatatlan jog - derült ki az AB hétfõi határozatából. Emiatt nem semmisítik meg a gyülekezési jogról szóló törvényt.

Terrorista-ellenes határozatot fogadott el az ENSZ

Archívum2001.09.29, 07:39

A világszervezet összes tagállamára, azonnali hatállyal érvényes határozat többek között felszólít a terrorizmussal gyanúsítható személyek pénzügyi forrásainak befagyasztására. A határozat kötelezi a tagokat, hogy állítsák igazságszolgáltatás elé azokat, akik részt vesznek a terrortámadások elkövetésében, megszervezésében, finanszírozásában vagy elõkészítésében.

Indiában tévével küzdenek a népszaporulat ellen

Archívum2001.08.30, 10:58

Az indiai kormány, családtervezési politikája keretében, határozatot hozott a tévékészülékek olcsóbbítására.

Mégsem évült el a Kossuth téri sortûz ügye

Archívum2001.07.26, 13:08

Az 1956-os Kossuth téri sortûz ügyében a Legfõbb Ügyészség tíz nappal ezelõtt hatályon kívül helyezte a Fõvárosi Fõügyészség júniusi határozatát, mellyel elévülés címén szüntették meg a nyomozást.

A versenyhivatal 45 millió forint bírságot vetett ki az elsõ félévben

Archívum2001.07.24, 10:19

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az elsõ félévben 114 határozatot hozott, 18 törvénysértést állapított meg, és 45,4 millió forint bírságot szabott ki - közölte Polgárdy Géza, a versenyhivatal sajtófõnöke hétfõn.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ