határnyitás

címke rss

Megnyitja kolumbiai határának egy részét Venezuela

Nagyvilág2019.06.08, 08:14

Venezuela szombattól újra megnyitja kolumbiai határát az ország nyugati részén, Táchira államban - jelentette be helyi idő szerint pénteken Nicolás Maduro venezuelai elnök.

30 éve volt a Páneurópai Piknik

Itthon2019.08.19, 05:59

Éppen 30 évvel ezelőtt, 1989. augusztus 19-én, egy Sopron melletti határátkelőhelynél szervezték meg a Páneurópai Pikniket, és az ebből az alkalomból néhány órára megnyitott osztrák-magyar határon több száz, a kommunista Német Demokratikus Köztársaságból (NDK) menekülő ember jutott át Ausztriába, onnan pedig a Német Szövetségi Köztársaságba (NSZK). A történelmi esemény évfordulójáról közösen emlékezik meg Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár Sopronban.

Nem felejtjük el a magyaroknak, hogy átpöföghettünk a Trabantokkal

Auto2019.09.09, 19:16

Harminc évvel ezelőtt, 1989 szeptemberében történelmi pillanat következett be a magyar-osztrák határzárnál: miután pár héttel korábban rést ütött rajta a Páneurópai piknik, végre teljesen megnyílt, és nyugatra távozhatott a nálunk tartózkodó több tízezer NDK-s menekült. A jubileum alkalmából a korszak (ma már veterán) autóival érkezett Magyarországra egy német különítmény, hogy az eredeti helyszíneket bejárva emléktúrán emlékezzenek meg a kommunizmust felváltó szabadságról.

A német parlament elnöke: A magyaroknak köszönhetően új fejezet kezdődött a történelemben 1989-ben

Itthon2019.09.17, 10:59

Wolfgang Schäuble, a német szövetségi parlament (Bundestag) elnöke az M1 aktuális csatornának adott interjút, melyben kijelentette, hogy a magyarok bátorságának köszönhetően új fejezet kezdődött a történelemben 1989-ben, amikor szabadságszeretetüket is bizonyítva megnyitották a határaikat nyugat felé. Ezt a lépést soha sem fogják elfelejteni a magyaroknak, mely szabaddá tette az utat a német egységhez - tett hozzá a Kereszténydemokrata Unió politikusa. Aktuálpolitikai kérdésekkel kapcsolatban elmondta, hogy szerinte most egy egész jó európai bizottság alakul, hozzátéve, hogy Németországnak és Európa régi uniós országainak is tisztellettel ...

Megnyitották a magyar-szlovák határt a teherforgalom előtt Ipolyságnál

Nagyvilág2020.03.18, 18:24

A szlovák rendőrség a Facebookon tájékoztatott róla, hogy megnyitották az Ipolyság-Parassapuszta határátkelőt a teherforgalom előtt - olvasható a Paraméter.sk felvidéki hírportálon. A szlovák belügyminiszter bejelentette, hogy csütörtöktől ismét lehet ingázni a szlovák-magyar határ mentén, de csak 30 kilométeres körzetben.

Szijjártó Péter: Újra megnyílik a somoskőújfalui határátkelő

Itthon2020.03.29, 14:16

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megállapodott Richard Sulík szlovák gazdasági miniszterrel, hogy a két ország újranyitja a koronavírus-járvány miatt korábban lezárt somoskőújfalui határátkelőt. Így mindazok a magyarok és szlovákok, akik a határ másik oldalán dolgoznak, ezen az átkelőn is tudnak majd munkába járni. Szijjártó Péter ezt a Facebook-oldalán közölte vasárnap.

Csehország május 26-tól újra szabadon átjárhatóvá teszi a határait

Nagyvilág2020.05.18, 20:06

Csehország május 26-tól újra szabaddá teszi államhatárainak átlépését, az ellenőrzések ezután már csak szúrópróbaszerűek lesznek. Jan Hamácek belügyminiszter Twitter-bejegyzése szerint erről hétfői ülésén döntött a cseh kormány.

Szerbiában újra tarthatnak nyilvános szentmiséket, Bosznia megnyitja a határait

Nagyvilág2020.05.29, 11:03

Szerbiában a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedések enyhítésének köszönhetően ismét lehet misézni, esküvőket és keresztelőket tartani, és a térség több országához hasonlóan Bosznia-Hercegovina is a határok megnyitásáról döntött.