Harrach Péter

címke rss
KDNP: A kormányra számíthattak az emberek a védekezésben, a baloldalra nem

KDNP: A kormányra számíthattak az emberek a védekezésben, a baloldalra nem

A kormányra számíthattak az emberek a koronavírus járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetben, eközben a baloldal passzív, ellenálló magatartása veszélyeztette a védekezést - értékelte az elmúlt időszakot Harrach Péter szerdai budapesti sajtótájékoztatón. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője úgy fogalmazott, válságkezelésben az Orbán-kormány a legjobb, demokratikus viszonyok mellett hatékony eszközöket képes alkalmazni.

Kocsis Máté: A bűnözőknek nem jutalomra, hanem büntetésre van szükségük

Archívum2020.02.13, 17:02

A Fidesz-KDNP támogatni fogja a feltételes szabadlábra bocsátás szigorítására és a "börtönbiznisz" felszámolására vonatkozó igazságügyi minisztériumi előterjesztéseket, amelyek a tavaszi ülésszakban kerülnek majd az Országgyűlés elé - közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Balatonfüreden, a kormánypártok kihelyezett frakcióülését követően.

Harrach Péter: Kötelesség a rászorulókon segíteni

Archívum2019.12.11, 19:15

Akinek több jutott, annak kötelessége segíteni annak, akinek kevesebb - mondta a KDNP parlamenti frakcióvezetője szerdán Budapesten, amikor képviselőcsoportjának karácsonyi ajándékcsomagjait nyújtotta át rászorulóknak a Csak Egyet Szolgálat szociális segítő szervezet központjában.

A következő években a legtöbb forrást a gyermeket nevelő családokra, a Magyar falu programra és gazdaságösztönzésre fordítja a kormány

Archívum2019.10.17, 16:28

A következő években a legtöbb forrást a gyermeket nevelő családokra, a Magyar falu programra és gazdaságösztönzésre fordítjuk - mondta el Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Balatonalmádiban. 

Kelemen Hunor: Regionális együttműködésekben kell gondolkodniuk a magyaroknak

Archívum2019.09.27, 14:47

Regionális együttműködésekben kell gondolkodniuk a Kárpát-medencében élő magyaroknak - jelentette ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke egy, a témában rendezett konferencián, Nyíregyházán.

Harrach: Felelősen kell gondoskodni a természetről

Archívum2019.07.25, 12:01

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt pártja zöldprogramjáról, az egyházak szerepéről.

Az adócsökkentés és a családok költségvetése lesz a 2020-as

Archívum2019.06.17, 14:47

A jövő évi költségvetés és a közelgő önkormányzati választás is téma volt az Országgyűlésben a  napirend előtti felszólalásokban. 

A családközpontúságról kell szólnia a gyermekvédelemnek

Archívum2019.05.19, 16:17

A családközpontúságról kell szólnia a gyermekvédelemnek, hiszen a gyermekeknek a családban van a legjobb helyük - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára vasárnap, a Befogadlak nevű nevelőszülői program országjárásának záróhelyszínén, a budapesti Várkert Bazárban.

Harrach: A kampány Európa jövőjéről szól

Archívum2019.04.17, 16:48

Harrach Péter, országgyűlési képviselő, a KDNP frakcióvezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a közelgő Húsvétról, az EP választásról, de szóba került az a közlemény is, amit a párt adott ki a Holokauszt Emléknap alkalmából.

Harrach: Akciójával az ellenzék saját magát járatta le

Archívum2019.03.05, 15:11

Harrach Péter, a KDNP országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a családról, a kormány családvédelmi akciótervéről, valamint a hagyományos közösségek fontosságáról.

A magyar embereknek joguk van tudni a brüsszeli migránspárti tervekről

Archívum2019.02.14, 19:33

Mindenkinek joga van ahhoz, hogy pontosan tudja, mit akarnak a brüsszeli bürokraták, akik a Soros-terv továbbörökítésén dolgoznak. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a kormánypárti képviselőcsoportok kihelyezett ülésén azt mondta, bevándorlóországgá akarják tenni Európát a kötelező kvóta és a határvédelem gyengítésével. 

Migránsok tízezrei indulhatnak Magyarország felé

Archívum2018.11.26, 15:03

Határozott nemet kell mondani az újabb brüsszeli migránscsomagra – mondta egy képviselői napirend előtti felszólalásra Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Az Országgyűlésben szóba került még a brexit, az új nemzeti alaptanterv családot érintő rendelkezései és a görögországi migránshelyzet.

Harrach Péter: A hajléktalanság szociális kérdés

Archívum2018.11.08, 14:42

A hajléktalanságot járta körbe egy csütörtöki fórum az Országházban. Az ülésen többek között Harrach Péter KDNP-s politikus, valamint Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke is felszólalt.

A Sargentini-jelentés miatt nagy veszélybe került Európa jövője

Archívum2018.09.12, 17:48

Európa ma nagy veszélyben van, mert a parlamenti képviselői tévednek Európa gyökerei és pozíciója tekintetében – mondta Vejkey Imre, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezető-helyettese.

Reményre adnak okot a népesedési adatok, a kivándorlás is csökken

Archívum2018.07.25, 13:53

A legújabb népesedési adatok némi reményre adnak okot, emellett biztató, hogy a munkavállalási célú kivándorlás jelentősen csökken, és nőtt a visszatelepülők száma is - mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a demográfiai témájú, szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Harrach Péter: A méltóság helyreállítása a fontos

Archívum2018.05.18, 16:51

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában a Pünkösd kapcsán beszélt értékekről, a családról, valamint arról is, hogy mit is jelent a kereszténydemokrácia.

Egyhangúlag döntöttek a kormánypártok a Stop Soros támogatásáról

Archívum2018.02.15, 14:40

A Stop Soros törvénycsomag tárgyalása jövő héten megkezdődhet az Országgyűlésben, de döntés a választások után várható róla - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője a kormánypártok kihelyezett, együttes frakcióülése után, csütörtökön Visegrádon.

Harrach: Identitásválság van Európában

Archívum2017.12.26, 08:44

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője beszélt eredményekről, lehetőségekről, Magyarországról, Európáról és a közösségek felelősségéről is.

Harrach Péter: Az üldözött keresztényeket támogatni kell

Archívum2017.11.10, 14:36

Mi abban segítjük az üldözött keresztényeket, hogy a szülőföldjükön maradhassanak, vagy visszatérhessenek oda - mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a keresztényüldözésről tartott konferencia sajtótájékoztatóján pénteken Budapesten.

A kilakoltatási moratórium meghosszabbítása átmeneti segítség a családoknak

Archívum2017.11.01, 09:38

A kilakoltatási moratórium meghosszabbításával átmeneti segítséget kaptak a családok – mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az M1 aktuális csatornán szerdán.

Harrach: Nem szabad beleavatkoznunk a magánéletbe

Archívum2017.10.12, 11:13

A fiatalok lényegesen több gyermeket szeretnének, mint amennyit végül vállalnak – mondta Harrach Péter az Origónak. A KDNP frakcióvezetője szerint a családpolitikának az a feladata, hogy megteremtse azokat a feltételeket, hogy a fiatalok minél több gyermeket vállaljanak.

Harrach Péter: a segítés és az önvédelem egyaránt fontos

Archívum2017.08.04, 13:29

Az illegális bevándorlás szempontjából a segítés és az önvédelem egyaránt fontos- mondta a KDNP frakcióvezetője, Harrach Péter a gondola.hu portálon megjelent interjúban.

Harrach: A Fidesz-KDNP épít, Soros Györgyék rombolnak

Archívum2017.06.23, 10:10

Soros György és köre semmibe veszi a választók többségének akaratát, és megpróbálja felülírni a demokratikus választás eredményét - mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a Magyar Időknek adott interjúban. Leszögezte: hiába hirdettek polgári engedetlenségi mozgalmat a parlamenten kívüli ellenzéki csoportok; ahol erős társadalmi támogatottságuk van a demokratikusan megválasztott erőknek, ott nem lehet az utcáról kormányt buktatni.

Véget vetettek annak, hogy a bankok kifosztják az adósokat

Archívum2017.03.07, 15:05

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője szerint ha egy család önhibáján kívül ellehetetlenül, akkor segítséget kell nyújtani számára, amit az államnak és a pénzintézetnek is kötelessége megadnia.

Harrach: Méltatlan az otthonok elárverezése

Archívum2017.03.03, 08:57

Mintegy 145 ezren vannak azok az eladósodott jelzáloghitelesek, akik legalább három hónapja nem tudnak törleszteni, bár vannak köztük olyanok is, akik nem is akarnak - mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel.

Orbán Viktor: Öt veszélyforrásról lesz nemzeti konzultáció

Archívum2017.02.20, 15:41

A gazdasági adatok azt mutatják, hogy a magyar modell működőképes, Magyarország a 2016-ra kitűzött gazdaságpolitikai céljait elérte – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a tavaszi ülésszakot megnyitó napirend előtti felszólalásában a parlamentben. A kormányfő bejelentette: nemzeti konzultáció kezdődik annak az öt veszélyforrásnak a kérdésében, amelyekkel Magyarországnak az idén szembe kell néznie. Az ellenzék szerint nem a valósággal foglalkozik a miniszterelnök, míg Kósa Lajos szerint brutális adóemelésre készül az ellenzék.

Harrach Péter: A szegénység csökkent

Archívum2017.01.01, 19:02

Mind az egyénre, mind a társadalomra jó hatása van annak, hogy a munkalehetőség biztosítása áll szociálpolitikánk középpontjában, ez – a mentális hatásán túl - a szegénység csökkentésének legbiztosabb eszköze is – többek között erről beszélt Harrach Péter az Origónak. A KDNP frakcióvezetője ellenzi az alapjövedelem bevezetését, de támogatná az önkormányzati bérlakásépítési intézkedéseket.

Fontos bejelentést tett a KDNP frakcióvezetője

Archívum2016.09.19, 10:13

A törvényben biztosított havi egy szabad vasárnap helyett kettőt javasolunk – mondta Harrach Péter. A KDNP frakcióvezetője szerint, ha a magyar társadalom többsége megérti, hogy ez fontos kérdés, akkor a parlamenti többség meghozza a megfelelő döntést. A politikus bejelentette, hogy többet nem indul egyéni körzetben.

A KDNP egy komplett intézkedéscsomagot tervez

Archívum2016.06.28, 05:48

A családok helyzetén könnyítő intézkedéscsomagot készít elő a Kereszténydemokrata Néppárt - mondta Harrach Péter.

KDNP: Havonta csak egy vasárnapra osszák be a dolgozókat

Archívum2016.04.19, 07:50

A KDNP szerint csak önkéntes alapon és havonta egyszer lehetne kötelezni a kereskedelmi dolgozókat vasárnapi munkavégzésre. Harrach Péter szerint a munka törvénykönyvét és a kereskedelmi törvényt is módosítani kéne.

A KDNP nem adja fel, küzd a boltzárért

Archívum2016.04.11, 16:05

A kezdeti sokkból hamar ellentámadásba lendült a KDNP. A kormány által eltörölni rendelt vasárnapi boltzár ötletadója, a kisebbik koalíciós partner, tartózkodni fog a boltzár eltörlésekor a parlamenti szavazásnál, és azt ígéri: nem adja fel. 

Kósa Lajos újabb akciót jelentett be

Archívum2016.02.12, 12:06

A Fidesz–KDNP azt kezdeményezi, hogy a parlament tartson politikai vitanapot a migrációról, a kötelező betelepítési kvótáról – közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője. 

Orbán úgy érezte, megmozdult a történelem a héten

Archívum2015.11.08, 14:59

Ezrek búcsúztatták Göncz Árpádot. Orbán Viktornak az önvédelmi reflex jutott eszébe a közel-keleti népvándorlásról. Mégsem ültetnek kémeket a szerkesztőségekbe. A KDNP nemet mondott a gyermekéhezést felszámoló programra. Két tragikus eset után előkerült a Merényi kórház felújítására szánt pénz. Drágábban szívnak majd a dohányosok - ezek történt a héten.

Harrach Péter nem támogathatta a gyermekéhezés felszámolását

Archívum2015.11.03, 16:50

A gyermekéhezés felszámolását célzó Nemzeti Minimum Program tárgysorozatba vételét azért nem szavazta meg a Kereszténydemokrata Néppárt hétfőn az Országgyűlés népjóléti bizottságában, mert nem kívántak baloldali kampányt támogatni - mondta a párt frakcióvezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedd reggel.

Így lángolt a Harrach Péter kocsijába hajtó autó

Archívum2015.08.12, 15:01

A KDNP frakcióvezetője is részese volt annak a kedd esti balesetnek, amelyben a 11-es úton kigyulladt egy autó. Harrach Péter autója Szentendre felé tartott, amikor egy Mercedes nagy sebességgel hátulról beleütközött, majd kigyulladt. A balesetet okozó sofőr elmenekült a helyszínről.

Harrachnak a migránsokról is a liberálisok jutnak eszébe

Archívum2015.08.06, 11:12

A Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője szerint az európai vezetők képtelenek kezelni az évszázad kihívását, "a népvándorlást", a multikulturális társadalom álma megbukott.

Nem KDNP-s káderé lesz az állami trafikellátó

Archívum2015.06.27, 07:01

Alaptalannak nevezte Seszták Miklós fejlesztési miniszter azokat az ellenzéki értesüléseket, miszerint a még formálódó, ősztől működő állami trafikellátó cég üzemeltetését egy KDNP-s "kádergyerekre" bíznák. A nyílt pályázat nélkül, a versenytörvényt megkerülve 20 éves monopoljogot elnyerő trafikellátó körül Habony Árpád munkatársa is felbukkant.

Kósa Lajos focira költené a lottófőnyereményét

Archívum2015.10.28, 15:53

Lottóznak-e a honatyák? Mennyire nagy pénz 5 milliárd forint? Hány nullával kell leírni? Vajon mire költenének a képviselők, ha sok pénzük lenne? Álmodozásra buzdította az Origo a politikusokat.

Nem pont így gondoltuk a vasárnapi boltzárat

Archívum2015.05.22, 15:30

Nem teljesen így gondolta a KDNP a vasárnapi boltzárat, mint ahogyan most szabályozva van. A párt eredeti javaslata sokkal megengedőbb volt, mondta Harrach Péter. A törvény szerint most már csak a kormánynak van lehetősége esetleges kivételeket tenni – tette hozzá.

Ön elvenne 228 ezer forintot Harrach Pétertől?

Archívum2015.05.08, 12:30

Veszélybe kerülhet a parlamenti képviselők nyugdíja, mivel hitelesítették az ellátás párhuzamos folyósításának tilalmát célzó népszavazási kérdést. A benyújtó civil aktivista szerint, ha a közszférában van ilyen tilalom, az vonatkozzon a jogszabályt megszavazó képviselőkre is. A legtöbb kárvallottja a Fidesz-KDNP-ben lenne a sikeres referendumnak.

A politikusok nem értik az óraátállítást

Archívum2015.03.28, 17:16

A Parlamentben arról kérdeztünk honatyákat és honanyákat, hogy mire is jó az óraátállítás, és hogyan spórolunk vele. Már-már nagykoalíció kezd kibontakozni az óraátállítás eltörléséért, sőt, uniós szinten lehetne kedzeményezni a rendszer eltörlését. 

Nem vásárolhat vasárnap? Gyártson mémet!

Archívum2015.03.25, 11:16

Múlt hétvégén volt az első vasárnap, hogy nem nyithattak ki a boltok, ennyi idő pedig elég is volt az internet népének, hogy reagáljon a kormány döntésére. A régi és új mémeket, illetve a videókat nézve nem vitás, hogy a kormány komoly gondban lesz, ha valóban népszavazást tartanak a kérdésben.

Tovább szigoríthatják a vasárnapi boltzárat

Archívum2015.03.24, 09:06

Lázár János szerint minden olyan lépést érdemes támogatni, amely csökkenti azok számát, akiknek vasárnap dolgozniuk kell. Harrach Péter szerint pedig két hónap múlva át kell tekinteni a vasárnapi boltzárról hozott intézkedéseket.

Semjén Zsolt Simicska Lajosról is beszélt

Archívum2015.03.21, 17:09

Ismét Semjén Zsoltot választotta elnökévé a Kereszténydemokrata Néppárt szombati tisztújító országos választmányi ülésén Budapesten. A zárt ülésen szóba került Simicska Lajos és Orbán Viktor konfliktusa is.

Hazug, fáradt Orbán-beszédet hallott az ellenzék

Archívum2015.02.27, 18:18

Hazug, fáradt és semmitmondó évértékelőnek tartják orbán Viktor beszédét az ellenzéki pártok, a DK, az MSZP és az Együtt is egy gyengülő miniszterelnököt látott a Vártkertbazár pódiumán. A Magyar Liberális Párt nyílt provokációról, Harrach Péter KDNP-elnök viszont nagyívű szónoklatról beszél.

Harrach megvédte Simicskó Istvánt

Archívum2015.02.26, 20:48

Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője szerint méltatlan támadás érte szülei vagyoni helyzete kapcsán frakciótársukat, Simicskó Istvánt.

Török Zsolt és Harrach Péter munkatársak lettek

Archívum2015.02.15, 11:27

Török Zsolt munkatársa lett Harrach Péter Zuglóban. Harrach Péter, a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének a fia. Korábban a zuglói Fidesz–KDNP frakciót vezette, az idei önkormányzati voksoláson már nem indult a XIV. kerületben.

Közösségi szimbólumokat védene a terroristáktól a kormány

Archívum2015.01.14, 14:56

Bizonyos közösségi szimbólumokat kiemelten védene a kormány a terrorizmustól. A szólásszabadság nem terjedhet ki a vallásgyalázásra. Ezek hangzottak el a terrorizmussal kapcsolatos ötpárti egyeztetés után.

Harrach: Veszélyezteti az európai identitást a bevándorlás

Archívum2015.01.13, 21:31

A Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője szerint a legális bevándorlást úgy kell korlátozni, hogy az az európai identitást ne veszélyeztesse tovább. Harrach Péter erről kedd este a HírTV Magyarország élőben című műsorában beszélt.

Harrach: Hozott rossz döntéseket a kormány

Archívum2014.12.22, 12:36

A kormány népszerűségvesztésének okairól, drogtesztről, internetadóról is beszélt Harrach Péter, a KDNP parlamenti frakcióvezetője az MTI-nek adott évértékelő interjújában. A kereszténydemokrata politikus beszélt arról is, hogy a tavaszi ülésszakban benyújtják a családi csődvédelemről  szóló javaslatukat.

Orbán Viktor is azt akarja, hogy bezárjanak vasárnap az üzletek

Archívum2014.11.06, 23:54

A kormányfő támogatja a szabad vasárnapról szóló kezdeményezést, és ez a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetőjének „elegendő” - ezt mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.

Harrach szerint a kormány támogatja a szabad vasárnapot

Archívum2014.11.06, 14:30

A kormány megtárgyalta és támogatja a Kereszténydemokrata Néppárt javaslatát, amely a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozza, jelentette be Harrach Péter. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn még arról beszélt, hogy nem támogatják a javaslatot.

Megvárakoztatták Orbán Viktort

Archívum2014.09.28, 09:31

Megalakulásának 70. évfordulóját ünnepelte a Kereszténydemokrata Néppárt szombat reggel Budapesten. Orbán Viktor kormányfő már a jubileumi választmányi ülés kezdetére megérkezett, de csak bő két és fél órával később, a párt és a megjelent egyházi vezetők felszólalásai, valamint egy kisfilm levetítése után mondhatta el beszédét. 

Szakállas nő volt a téma az első parlamenti ülésen

Archívum2014.05.12, 16:42

Folytatódott a szokásos adok-kapok a parlament első ülésnapján, miközben a pártok érezhetően ráfordultak az EP-kampány hajrájára is. Csak az MSZP-s Tóbiás József beszélt az egyetlen napirendi pontról, a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról. Szóba került az Eurovíziós Dalfesztivál nyertese, a szakállas nőként fellépő osztrák Conchita Wurst is.

Kiszélesítik a családi adókedvezményt

Archívum2013.09.05, 14:29

Jövő januártól kiszélesítik a gyermekek utáni adókedvezményt, amelyet így nemcsak a személyi jövedelemadóból, hanem a járulékból is le lehet majd vonni - közölte Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője csütörtökön Visegrádon, majd Rogán Antal is megerősítette ugyanezt.

Nehéz terepre vett dzsipet a KDNP

Archívum2013.03.24, 20:52

Szélsőséges időjáráskor is be lehet  vetni a terepjárót, amely a frakció feladatainak ellátásához szükséges.

Orbán az ötmillió bűvkörében - parlament percről percre

Archívum2012.06.04, 20:58

A nemzetközi nyomásnak engedve elhalasztották a jegybanktörvény hétfőre tervezett zárószavazását a parlamentben, az alaptörvényt azonban módosították, így Schmitt Páltól már senki sem veheti el járandóságait. A nemzeti összetartozás emléknapján tette le a miniszteri esküt Varga Mihály. A szocialisták távolmaradásukkal tüntettek az ünnepi megemlékezés alatt, a KDNP-s Harrach Péter pedig nem kapott szót a házelnöktől, ezért később már fel sem akart szólalni. Orbán Viktor az oligarchákat firtató ellenzéki kérdésre úgy felelt: először ez a kormány volt képes olyan szabályokat alkotni, amelyek kizárják az off-shore cégeket a közbeszerzésekből.

Kitaníttatná a KDNP az iskolaőröket

Archívum2012.05.31, 13:42

Az iskolaőrök alkalmazása az oktatási intézményekben ne legyen kötelező - ezt javasolja a KDNP. A kormánypárti frakciók a hétfői zárt ülésen is támadták Pintér Sándor belügyminiszter javaslatát az iskolaőrökről, a KDNP most azt is javasolja, hogy csak olyan iskolaőröket lehessen alkalmazni, akik "egyfajta" pedagógusképzésben is részt vettek.

Végtelenül nyugodt fideszesek legyintenek az oligarchabizottságra

Archívum2012.05.21, 16:42

Orbán Viktor már megnyugató választ adott a parlamentben arra, hogy Simicska Lajos jogszerűen jutott állami megrendelésekhez, ezért indokolatlan vizsgálóbizottságot felállítani a kérdés tisztázásra - indokolta Harrach Péter az [origo]-nak, miért nem szavazzák meg a Jobbik kezdeményezését. Pokorni Zoltán még sosem látott eredményesen működő vizsgálóbizottságot, és több képviselő is biztos abban, hogy minden jogszerű a Közgép körül. Azért van olyan képviselő is, aki nem utasítaná el a Jobbik javaslatát.

Harrach: Lesz következménye a Schmitt-bírálatnak

Archívum2012.04.02, 12:18

A KDNP budapesti elnöke, Szalma Botond szerint az államfőt bíráló nyilatkozatai dacára nem kell felkészülnie a kizárásra a pártból. A frakcióvezető azonban azt állítja, lesznek következményei Szalma kijelentéseinek.

Ájuldoznak a fideszesek a szenzációs Schmitt-től

Archívum2012.04.02, 18:44

Korainak tartják az [origo]-nak nyilatkozó kormánypárti képviselők azt találgatni, ki lehet Schmitt Pál utódja, de Kósa Lajos fideszes alelnök máris sok nevet hallott. Van, aki az államfő lemondását "egy nagy formátumú ember döntésének" tartja, Rétvári Bence államtitkár pedig azt mondta, hétfőn magasabb szintre emelkedett a politikai kultúra.

Ez egy mintaország polgárainak az akciója lesz

Archívum2012.03.26, 20:50

A munka szeretete, a talpra állás képessége - kormánypárti képviselők szerint ezek miatt is büszkék lehetnek ránk a külföldiek. Orbán Viktor kormányfő vasárnap egy bajor televíziónak kijelentette, hogy Magyarország mintaország lesz. Lázár János még nem tudja, büszke lesz-e ránk Európa, Lezsák Sándor elmagyarázta, mi a különbség a sárga és a piros irigység között, Szőcs Géza szerint büszkék lehetünk arra is, hogy okosan spórolunk a kultúrán.

A KDNP szerint támadói sem ellenzik a Szent István-rend megújítását

Archívum2011.11.24, 18:25

Elkészült a családok védelméről szóló törvény tervezete, amely hamarosan a parlament elé kerülhet - közölte a KDNP csütörtökön. A tervezet szerint a gyermektelen házaspárok is családnak minősülnének. A KDNP szerint a Szent István-rend megújítását is tartalmazó, kitüntetésekről szóló javaslatukat csak egy történelmi utalás miatt támadják, de magát a rend megújítását nem ellenzik.

Régi bűnöket támaszt fel a Fidesz

Archívum2011.11.21, 11:02

A költségvetési lyukakat különadókkal is be lehet majd foltozni, az önkormányzati választások ötévente lesznek, a kommunizmus nevében elkövetett bűnöket pedig újra megvizsgálják az új alaptörvény átmeneti intézkedéseiről szóló törvényjavaslat szerint. A Fidesz és a KDNP frakcióvezetője által benyújtott javaslat egyéves határidőt szab a korhatár előtti nyugdíjak átalakítására, és tartalmaz egy, közvetve az MSZP elleni vádiratot is.

A KDNP és Gyurcsány is megtartaná az evát

Archívum2011.11.08, 14:59

Elfogadja a frakciószövetség álláspontját, de nem szeretné az eva eltörlését a KDNP - közölte kedden Harrach Péter, a kisebbik kormányzópárt frakcióvezetője. A Demokratikus Koalíciót vezető Gyurcsány Ferenc szintén kedden azt üzente a kormányfőnek: "el a kezekkel az evától!"

Harrach: A gyerekek kötelesek eltartani a szüleiket

Archívum2011.10.27, 18:51

Harrach Péter szerint a hamarosan benyújtandó családvédelmi törvény a gyermekvállalási kedv erősítését fogja szolgálni. A KDNP frakcióvezetője csütörtökön elmondta, hogy a törvény rögzíteni fogja a gyerekek jogait és kötelességeit, mint például a családban nevelkedés jogát.

Párkapcsolati ismereteket oktatna a középiskolában a KDNP

Archívum2011.10.21, 08:08

Magyarország termékenységi arányszáma miatt javasolja a KDNP frakcióvezetője, hogy a középiskolai oktatásban szerepeljenek a jövőben a párkapcsolati és családi ismeretek. Harrach Péter szerint fontos, hogy a gyermekvállalási kedv erősödjön, mert a század végére a felére csökkenhet az ország lakossága.

A KDNP elutasítja a női kvótát, "a természetes fejlődést" támogatja

Archívum2011.10.20, 14:32

A KDNP szerint a női kvóta nem más, mint az "ultrafeminizmus vadhajtása, torzszülöttje", ezért a párt nem támogatja azt.

Várandósnak nevezné a terhes nőket a KDNP

Archívum2011.08.31, 07:24

Újradefiniálná a család fogalmát, a gyereknevelésből visszatérő szülőknek pedig a versenyszférában is biztosítaná a részmunkaidős foglalkoztatást a KDNP.

Az apák jogait féltik a kormányoldalon az új munka törvénykönyvétől

Archívum2011.08.04, 15:21

Több ponton is megnehezítené az apák családi életét az új munka törvénykönyvének koncepciója, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium tett közzé. Ez ellentétben áll a kisebbik kormánypárt, a KDNP terveivel, amely az apák szerepének növelését a gyermeknevelésben kulcskérdésnek tartja. A párt szerint a minisztérium nem egyeztetett az elképzeléseiről, a vitatott koncepciót jelen formájában a Fidesz és a KDNP sem tartja elfogadhatónak.

Harrach Péter: A KDNP-nek elfogadhatatlan a munka törvénykönyvének tervezete

Archívum2011.08.02, 09:59

Harrach Péter szerint a javaslat nemcsak a védett kor intézményével megy szembe, hanem a KDNP által készített sarkalatos családvédelmitörvény-javaslattal is.

Mélygarázs, park és 1944 előtti arculat lesz a Kossuth téren

Archívum2011.06.24, 21:26

Kormánypárti képviselők pénteken benyújtották a parlamentnek a budapesti Kossuth Lajos tér rekonstrukciójáról szóló országgyűlési határozati javaslatukat, amely szerint 2014. május 31-ig át kellene alakítani a teret, a kormánynak pedig ugyaneddig ki kellene költöznie az Országházból. A tér a tervek szerint visszakapná az "1944 előtti képzőművészeti arculatának állapotát", de építenének parkot és mélygarázst is. A képviselők szerint a "kommunista államfelfogás maradványa", hogy a végrahajtó hatalom nem költözött ki a Parlamentből.

Nyugdíjaskorban hálálná meg a gyereknevelést a KDNP

Archívum2011.06.01, 10:19

Magasabb családi pótlékot fizetne a kamaszok, mint a csecsemők után a KDNP, amely kidolgozta és még nyáron a kormány elé vinné a családtámogatási rendszer átalakításáról szóló tervét. A párt a nyugdíjjogosultság eléréséhez szükséges rövidebb szolgálati idővel vagy magasabb nyugdíjjal kompenzálná a gyereket nevelőket. A párt tervezetéről a hétvégén kiszivárgott információk között a KDNP frakcióvezetője szerint "kedves csacskaságok" is vannak.

A pelenkacserés rutinból rántaná ki az apákat az új családtörvény

Archívum2011.05.31, 15:58

A pótszabadságok átalakításával ösztönözné a kormány, hogy az apák több időt töltsenek a gyerekükkel - a családról szóló, most készülő sarkalatos törvénybe beleírnák, hogy az anya és az apa közti különbséget mindkét fél érdekében ki kell egyenlíteni. Egy apa szerint jó érzés ugyan családfenntartónak lenni, de a gyereke nélkül töltött időért nem kárpótolja. Milyen ma kisgyerekes apának lenni Magyarországon?

Magyar Nemzet: Májusig dönthet a kormány a szabad vasárnapról

Archívum2011.03.30, 08:40

Januártól életbe léphet az üzletek vasárnapi nyitva tartását korlátozó jogszabály, a szolgáltatások területét azonban a szabad vasárnap egyelőre nem érintené - mondta Harrach Péter a Magyar Nemzetnek. A nemzetgazdasági tárca szerint május elejére alakulhat ki a kormány végleges elképzelése a szabad vasárnapról.

Üres padsorokkal, borzongó jobbikossal kezdődik az alkotmányozás

Archívum2011.03.23, 11:29

Visszafogott érdeklődés mellett kezdődött meg az új alaptörvény vitája kedden a parlamentben. A kormánypártok képviselőinek csak mintegy harmada volt kíváncsi az alkotmányozásra, amit részben elfoglaltsággal magyarázták, részben pedig azzal, hogy az ellenzéki bojkott miatt nincs igazán kivel vitatkozni.

Benyújtotta az alkotmánytervet a parlamentnek a Fidesz-KDNP

Archívum2011.03.14, 12:18

A Fidesz frakcióvezetője szerint a most benyújtott tervezet a jövő Magyarországának alkotmánya lehet, a KDNP-s Harrach Péter szerint pedig minden magyar alkotmánya lesz. Az új alaptörvényről várhatóan április 18-án tart zárószavazást az Országgyűlés.

Fanatikus megoldás a cigitilalom szigorítása két KDNP-s szerint

Archívum2011.03.08, 16:16

Vendéglátóhelyeken és munkahelyeken lehetőséget adna dohányzóhelyek kijelölésére két KDNP-s képviselő, akik szerint a dohányzás káros, de a fanatikus megoldások ugyanilyen károsak. A Fidesz több képviselője február végén nyújtott be egy olyan törvényjavaslatot, amely megtiltaná a dohányzást zárt légterű nyilvános helyeken. A javaslatot több kormánypárti képviselő próbálja felpuhítani.

Népszabadság: Egyedül vág neki a vasárnapi boltzárnak a KDNP

Archívum2010.12.10, 07:49

Önálló indítványként nyújtja be az üzletek vasárnapi zárva tartásához kapcsolódó javaslatait a KDNP. A javaslat még idén az Országgyűlés elé kerül. A korábban már beterjesztett koncepción nem akar változtatni a párt, noha a Fidesz nem támogatja a szabad vasárnap ötletét. Az Országos Kereskedelmi Szövetség tagjai megosztottak az ügyben.

A Fideszre vár a vasárnapi boltzár

Archívum2011.04.20, 16:08

A parlament előtt két olyan törvényjavaslat is van, amely zárva tartaná a boltokat vasárnaponként, és bár az egyiket kormánypárti képviselők jegyzik, így sem biztos, hogy átmegy az országgyűlésen a vasárnapi boltzár. A kormány és a Fidesz-frakció még nem döntött az ügyben, a nagyobbik kormánypárt egyik vezető gazdaságpolitikusa pedig a munkanélküliség megugrásától tart, ezért szerinte korai lenne a korlátozás bevezetése.

Bevenné az alkotmányba határon túliak szavazati jogát a KDNP

Archívum2010.10.23, 15:53

Az alkotmányban garantálná a határon túli magyarok szavazati jogát a KDNP. Harrach Péter frakcióvezető szerint emellett az alaptörvényben rögzítenék azt is, hogy a vasárnap pihenőnap.

Mesterházy sámánt, Vona narancsszínű beszűkülést látott - reakciók az Orbán-beszédre

Archívum2010.07.22, 17:54

Valamennyi ellenzéki párt keményen kritizálta Orbán Viktornak a parlament nyári utolsó ülésén elmondott értékelő beszédét, valamint a kormány két hónapos munkáját. Az LMP-s Schiffer András szerint szolidaritásellenes a kormány, az MSZP-s Mesterházy Attila azt mondta, a kormány lejáratja Magyarországot, a jobbikos Vona Gábor pedig azt, hogy a szerinte biztató jelek ellenére is narancsszínű beszűkülést lát.

Schmitt Pál lesz az Országgyűlés elnöke

Archívum2010.05.05, 14:34

Schmitt Pál a kampányban többször elmondta, hogy szívesen elvállalná a házelnöki posztot, ma bejelentették, hogy megkapja. A Fidesz és a KDNP frakciójának alakuló ülésén az is véglegessé vált, hogy Lázár János lesz a Fidesz, Harrach Péter pedig a KDNP frakcióvezetője.

Harrach Péter lesz a KDNP frakcióvezetője

Archívum2010.04.27, 21:28

Felkérte Harrach Pétert az új KDNP-frakció vezetésére Semjén Zsolt, a párt elnöke. A KDNP frakciójának várhatóan 30-35 tagja lesz. A Fidesz és a KDNP frakciói Harrach szerint a jövő héten alakulnak meg.

Harrach Péter vezetheti a KDNP-frakciót

Archívum2010.04.26, 08:44

Harrach Péter vezeti majd az új összetételű parlamentben a KDNP frakciót. Harrach vasárnap az [origo]-nak azt mondta: a héten a parlamenti ülés előkészítésével fog foglalkozni, mint a KDNP-frakció lehetséges vezetője.

Munkamentes vasárnapot akarnak a kereszténydemokraták

Archívum2008.06.12, 08:38

Harrach Péter, a KDNP politikusa szerint ha Hollandiában és Ausztriában be tudnak zárni szombat délben a boltok, akkor ezzel itthon sem lenne probléma. "Nem irigylem azokat, akiknek az a vasárnapi szórakozásuk, hogy plázában lődörögjenek" - mondta a politikus.

Megsajnálta a falusi képviselőket több ellenzéki

Archívum2006.07.18, 16:05

A hétfői parlamenti szavazáson elfogadott, az önkormányzati képviselők juttatásainak csökkentéséről szóló javaslatot az ellene szavazók látszatintézkedésnek tartják. A KDNP-s Harrach Péter szerint pénzügyileg nem jelent nagy megtakarítást, az MDF-es Hock Zoltán pedig úgy véli, hogy a törvény a kicsi önkormányzati testületek tagjait csődbe viszi, a nagyok viszont úgyis kitalálnak valamit az ellensúlyozására. Az [origo] megkérdezett néhány nemmel szavazót.

Kitartott a külön frakció mellett a KDNP

Archívum2006.04.29, 15:07

"Hitet tett" az önálló KDNP-frakció mellett a párt elnöksége. Emellett a szombati ülésen döntöttek arról, hogy a Harrach Péter vezette MKDSZ beolvad a KDNP-be és kulturális egyesületként működik tovább.

Karambolozott az Országgyűlés fideszes alelnöke

Archívum2005.04.11, 17:34

Balesetet szenvedett autójával Harrach Péter, az Országgyűlés fideszes alelnöke a fővárosban. A balesetben, amelyben három autó ütközött, az egyik gépkocsit vezető nő könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Melegnek tartják az SZDSZ-t a Fideszben

Archívum2004.08.04, 18:46

Semjén Zsolt fideszes képviselő, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke szerint "bizonyos SZDSZ-es körök bizonytalan nemi identitásukból próbálnak politikai ideológiát csinálni". Semjén ezt egy Harrach Péterrel közösen tartott sajtótájékoztatón jelentette ki tiltakozásul az ellen, hogy az SZDSZ kedden közleményben bírált egy vatikáni körlevelet. Az SZDSZ felháborítónak tartja a két politikus nyilatkozatát. A párt ügyvezetője jogi lépéseket helyezett  kilátásba.  

Harrach maradt az MKDSZ elnöke

Archívum2004.02.14, 15:48

Elsöprő többséggel Harrach Péter volt családügyi minisztert választotta országos elnökévé a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) tisztújító országos küldöttgyűlése szombaton. A szövetség társelnöke Surján László maradt.

Az ellenzék az esélyegyenlőségi törvény visszavonását javasolja

Archívum2003.12.09, 21:49

Az esélyegyenlőségi törvényjavaslat visszavonását kezdeményezte az ellenzék a parlamentben az előterjesztés keddi, részletes vitájában; az SZDSZ felszólalója úgy vélte: több időre lenne szükség a javaslat pontos kidolgozása érdekében.

Legfelsőbb Bíróság: Jár a kismamáknak a pótlék

Archívum2003.06.25, 17:48

Jár a kismamáknak az elmaradt havi 6700 forintos jövedelempótlék, igaz, nem öt, hanem csak három évre visszamenőlegesen, kamatmentesen - mondta ki a Legfelsőbb Bíróság. A kifizetésekről az államháztartási hivataloknak új eljárásban kell dönteniük. A döntés több százezer kismamát érint, az állam fizetési kötelezettsége becslések szerint több tízmilliárd forint lehet. A kormányszóvivő szerint az ügyben felvetődik Harrach Péter volt családügyi miniszter és Varga Mihály volt pénzügyminiszter felelőssége.

Fidesz-kongresszus: tart a jelölés a tisztségekre

Archívum2003.05.17, 17:04

Délután fél egy előtt megkezdődött a jelölés a vezető tisztségekre a Fidesz tisztújító kongresszusán - jelentette az [origo] tudósítója. Ezt megelőzően beszédet mondott Dávid Ibolya, az MDF elnöke, aki kiállt az MDF önállósága mellet, ugyanakkor a két párt közötti együttműködést is szükségesnek nevezte. Délelőtt a határon túli magyarság képviselői, valamint Harrach Péter, az MKDSZ elnöke és Gyürk András, a Fidelitas elnöke szólalt fel a kongresszuson.

Lehetőség a KDNP-frakció kiválására

Archívum2003.01.30, 17:02

A Fidesz-frakcióhoz tartozó 13 kereszténydemokrata képviselő önálló frakcióalapításának lehetőségét biztosítja a tervezett házszabály-módosítás. Ebben a kérdésben mind a négy párt egyetért. Az MKDSZ elnöke szerint a kiválásról döntés csak a Fidesz-frakcióval közösen, az előnyök és hátrányok számbavételével születhet.

Kompromisszumot javasol a Fidesz az MSZP-nek

Archívum2003.01.06, 16:27

Kompromisszumos javaslattal állt elő a Fidesz a szociális törvénycsomaggal kapcsolatban. A Harrach Péter és Surján László által ismertetett ellenzéki önálló képviselői javaslat szóról szóra megegyezik az MSZP által benyújtottal, csupán hiányoznak belőle azok a részek, amelyek miatt Mádl Ferenc köztársasági elnök nem írta alá a törvényt. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője szerint az ötlet jó szándékú, de nem szerencsés.

Büntetlenül nyomhatják egymás gombját a képviselők

Archívum2002.10.02, 11:20

Amennyiben a szavazás végeredményét érdemben nem befolyásolja, akkor még figyelmeztetés sem jár annak a képviselőnek, aki saját gombja mellett az ülésről hiányzó szomszédjáéval is szavaz, még szándékosság esetén sem. Kedden Harrach Péter fideszes frakcióvezető-helyettes elismerte, hogy véletlenül Orbán Viktor helyett is szavazott. 

Előző
  • 1
  • 2
Következő