Harkány

címke rss

Embercsempészt és 13 migránst fogtak el Baranyában

Embercsempészt fogtak el a rendőrök csütörtök hajnalban a Baranya megyei Harkányban, később pedig a környéken tizenhárom migránst tartóztattak fel - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

Letartóztatták a 43 éves machetés rablót

Itthon2020.07.22, 16:59

A harkányi férfival kapcsolatban tartani lehet attól, hogy megpróbálna elrejtőzni, vagy megszökni, vagy, hogy újra hasonló bűncselekményt követne el, ezért egy hónapra letartóztatták. 

Több milliárd forint jutott a harkányi gyógyfürdőkórház fejlesztésére

Itthon2018.10.31, 16:08

Az elmúlt időszakban mintegy négymilliárd forint fejlesztési forrás érkezett a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórházba - mondta a térség fideszes országgyűlési képviselője szerdán a baranyai fürdőváros gyógyító intézményében.

Két fürdő, ahol önre találhat a szerencse két csobbanás közben

Travelo2018.10.26, 11:05

Keresse elő a szekrény mélyéről fürdőruháját, hiszen a termálfürdőkben gazdag hazánkban az ősz sem vethet véget a lubickolásnak. Néhány fürdő ráadásul őszi nyereményjátékkal is megfűszerezte a csobbanás örömét. Mutatjuk a részleteket.

Búcsúztassa velünk a nyarat Harkányban és nyerjen!

Travelo2018.12.04, 16:45

Ne pakolja el a fürdőruhákat még a szekrénybe, inkább látogasson el egy nyárbúcsúztató lubickolásra a Harkányi Fürdőbe, ahol most értékes nyereményekkel is gazdagodhat!

Strandszezon a maximumon- Töltse az augusztust Harkányban!

Travelo2018.07.27, 12:11

Hozza ki a maximumot az idei strandszezonból és látogasson el a Harkányi Fürdőbe, ahol augusztusban minden korábbinál több program vár a víz és a zene szerelmeseire!

Csobbanjon a családdal Harkányban!

Travelo2018.07.23, 09:45

A mediterrán klímájú Harkányi Fürdőben mindent megtalálhat, amire egy emlékezetes családi vakációhoz szükség lehet- korhatár nélkül!

Nyár, zene, strand, szórakozás – Harkány!

Travelo2018.07.12, 11:46

Nem sikerült még kiválasztania az úti célt a júliusi nyaraláshoz? Akár a barátokkal, akár a családdal szeretne közösen kikapcsolódni, a Harkányi Fürdő ideális választás!

Itt biciklizni felér egy wellness kényeztetéssel

[origo] utazás2018.06.24, 12:28

Hogy mi az a bikla, és miért érdemes kerékpárral felfedezni az Ormánságot? Élménybeszámolónkból sok más mellett ez is kiderül.

Németh Kristóf és fia Harkányban töltötték az apák napját

Archívum2018.06.19, 14:47

A Fórum színház népszerű tulajdonosa, Németh Kristóf és fia igazi „férfias" hétvégét töltöttek a Harkányi Strandfürdőben, ahol még lövésztudományukat is próbára tették.

Marton Adrienn: Íme, az ország egyik legjobb étterme

Life.hu2018.05.04, 20:13

Nem titok, hogy ugyan Budapesten élek és a munkám is ide köt, de a mai napig szívesen utazom haza Pécsre a szüleimhez és nagy örömmel kutatom fel az ország gasztrogyöngyszemeit a térségben. Legutóbbi látogatásom során egy Pécset Harkánnyal összekötő úton található csárdában jártam, ahol igazi hagyományőrző, mégis világszínvonalú ételeket kóstoltam.

Horváth Éva Harkányban nyaralt, csodásan fest fürdőruhában a kismama

Archívum2018.04.19, 19:29

Édesanyjával és kisfiával együtt utazott Harkányba Horváth Éva, a népszerű műsorvezető, ahol megmutatta, milyen csodásan fest fürdőruhában. Láthatóan, kisfia is nagyon élvezte a fürdőzést.

Ismét féláron csobbanhatunk február utolsó napján

Travelo2018.02.06, 11:14

A Magyar Fürdőszövetség az idei szökőáras kampányában megint február 28-ára tette azt a napot, amikor féláron szökhetünk el a családdal egy fürdőbe.

A pályavonalazó lett a nap hőse Beremenden

Sport2017.05.17, 11:47

Az elmúlt hétvégén Beremend-Harkány U19-es mérkőzést játszottak a Baranya megyében található nagyközségben, amelyben önmagában semmi szenzáció nem lenne. Viszont az ott történtek már megérdemelnek pár sort.

Tavasztól ingyenes a harkányi fürdő csúszdaparkja

Travelo2017.10.13, 15:10

Tavasztól ingyenes a harkányi fürdő csúszdaparkja

Egymilliárdból újul meg a harkányi gyógyfürdő

Travelo2017.10.16, 15:13

Egymilliárdból újul meg a harkányi gyógyfürdő

Kockahasak és giga csúszdapark várják Harkány Fürdőfesztiválján

Travelo2017.10.12, 09:39

Koncertek, vízi sportok és a nemrég átadott hétemeletes csúszdapark várják a XXIII. Fürdőfesztivál vendégeit július 22-24. között a Harkányi Gyógy- és Strandfürdőben.

Fák közötti csúszdapark épült a harkányi gyógyfürdőben

Travelo2017.10.13, 13:02

Gumimatracos ufó- és anakondacsúszda, négyszemélyes családi csúszda és nagy sebességű hagymacsúszda is várja a fürdőzőket július 1-től a a Harkányi Gyógy-és Strandfürdőben. A csúszdapark mellett egy új dunai homokos plázst is kialakítottak.

Harkányfürdő nagy dobásra készül

Archívum2016.06.21, 14:43

Egy közel 200 millió forintos beruházás keretében adják át hamarosan a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő vadonatúj csúszdaparkját. A zöldövezetben, a fürdő sportpályáinak közvetlen közelében kialakított létesítmény hét különböző csúszdaelemmel és dunai homokkal feltöltött környezettel várja a vendégeket várhatóan július 1-től.

Hételemes csúszdapark nyílik a harkányi fürdőben

Travelo2017.10.13, 10:24

A Harkányi Gyógy- és Strandfürdőben heteken belül megnyílik a legújabb attrakció, a hét elemből álló csúszdapark.

Újabb erőszakos úszóedzőnél borult ki a liszt

Sport2016.04.12, 17:22

Lemondott mandátumáról Éva Ferenc, Harkány társadalmi megbízatású alpolgármestere kedden, miután kiderült, hogy korábban elítélték súlyos testi sértésért és nemi erőszak kísérletéért. 

Hitler-képet posztolt a harkányi alpolgármester is

Nagyvilág2015.10.21, 19:16

Remmert Ferenc azt mondja, figyelmetlenségből osztotta meg Facebook-oldalán a Hitlerrel és a menekültekkel viccelődő képet, és már le is szedte azt.

114 km hosszú bringaút a Dráva mentén

Travelo2017.10.12, 09:49

Befejeződött a főként Dráva menti településeket és látványosságokat összekötő kerékpárút-hálózat kialakítása Dél-Baranyában és Dél-Somogyban.

Természetgyógyászati centrum nyílik Harkányban

Travelo2017.10.06, 14:14

Természetgyógyászati centrum nyílik Harkányban

Feltöltődés januárban - kapcsolj ki itthon!

Life.hu2014.01.16, 15:55

Ha az év végi szabadnapok viszonylag hosszú sora sem segített azon, hogy kipihend az egész éves hajtást, vagy az új évben egyszerűen csak többet szeretnél törődni magaddal, kezdd januári pihenéssel az évet. Ez az időszak már csak azért is kedvező, mert számos wellness-szállodában hirdetnek viszonylag gazdaságos akciókat. Mutatunk 4 kellemes és megfizethető helyet. 

Pszoriázis turizmusban lehet erős Harkány

Travelo2017.10.19, 09:57

A Harkányi Gyógyfürdőt legendás gyógyvízének és magas szintű egészségügyi szolgáltatásainak köszönhetően, ma a világ egyik legjobb psoriasis terápiás központjaként tartják számon. A fürdő a napokban az ötcsillagos minősítést is megkapta.

Hét településen választottak polgármestert

Itthon2013.03.11, 12:09

Hat településen is időközi választást tartottak vasárnap. Újraválasztották a harkányi polgármestert, és új vezetőt kapott Tyukod és Vajszló is. Zala megyében öt faluban is voksoltak.

Orosz atomnyugdíjasok jönnek jövőre Harkányba

Itthon2012.10.30, 07:26

A gyógyfürdőbe több százezer, korábban atomenergiával foglalkozó dolgozó érkezhet pihenni.

Boszorkányságok Harkányban

Travelo2017.10.10, 16:29

Boszorkányságok Harkányban

A helyi hívők miatt repülhet az ördög a harkányi címerből

Itthon2012.05.22, 12:37

Nem nézik jó szemmel a harkányi címerben lévő ördögöt a helyi hívők, ezért a város képviselői egy heraldikustól várnak javaslatot egy új címerre. A város címerében a Harka-legendához kapcsolódóan 20 éve van egy ördög.

Adósságcsökkentés helyett a fürdőre költ Harkány

Itthon2012.02.23, 08:35

A súlyosan eladósodott kisváros önkormányzata eladja a harkányi fürdőben lévő 35 százalékos részvénycsomagját, de a befolyó 851 millió forintot a fürdő fejlesztésére fordítja. A Népszabadság szerint a Fideszhez közelinek tartott Aquaplus Kft. veszi meg a részvénycsomagot.

200 ezer hektár vetés ment tönkre a belvíz miatt

Itthon2011.01.14, 15:56

Mintegy 200 ezer hektár őszi vetés menthetetlen a belvízi helyzet miatt a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára szerint.

Advent a Börzsönytől Rómáig

[origo] utazás2009.11.21, 09:48

Lassan elérkezik az év vége, megkezdődik a készülődés a decemberi ünnepekre. Az utazási irodákban is megjelentek az adventi időszakra, illetve a karácsonyi, szilveszteri napokra vonatkozó programok, utazási ajánlatok. Mi is ezekből válogattunk szubjektíven, olyan külföldi helyeket bemutatva, ahová mi is szívesen elutaznánk.

Távol a locsolkodó rokonságtól

[origo] utazás2009.04.09, 13:28

Távol a fővárostól, és a locsolkodó rokonságtól a vidéki szálláshelyek húsvéti kínálatait még az utolsó pillanatban is érdemes figyelni. Belföldi ajánlatok az ünnepekre.

Újra itt van a nagy Pappa - hétvégi partyajánló

Partytár2007.06.08, 20:23

A szovjet csapatok mintájára ideiglenesen Magyarországon állomásozó Anthony Pappa a Dokkban és Kecelen, Emanuel Phaz Kecskeméten és Harkányban, Felix Da Housecat a Symában, Nas az Eventshallban virít a hétvégén.

Vádemelést javasolnak Harkány polgármestere ellen

Itthon2006.11.16, 18:56

Vádemelést javasol hivatali visszaélés miatt a rendőrség egy baranyai város polgármestere ellen - közölte Bális Eszter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A távirati iroda szerint a gyanúsított Bédy István, Harkány fideszes polgármestere.

Kitiltották a disznókat Harkány belvárosából

Itthon2005.03.08, 14:44

A turizmus érdekében Harkány önkormányzata megtiltotta a helyi lakosoknak, hogy sertést és szarvasmarhát tartsanak a belvárosban. Az idén életbe lépő önkormányzati rendelet értelmében a fürdőváros lakói öt kilogramm feletti kutyából is csak egyet, macskából pedig kettőt tarthatnak. Az állatvédők szerint a rendelet az állattartókat hátrányosan megkülönbözteti.

Hó lassítja a közlekedést

Itthon2002.12.16, 09:44

A Dunántúlon, Bács-Kiskun, Pest és Nógrád megyében a havazás miatt hókásásak, latyakosak a főutak, a mellékutak pedig havasak. Baranya megyében Pécs és Harkány környékén ónos eső váltotta fel a havazást. Az utak országszerte csúszósak. A előrejelzések szerint további havazásra és ónos esőre lehet számítani.

Nincs megállapodás a harkányi gyógyfürdőről

Itthon2001.09.07, 17:55

A napok óta tartó tanácskozások ellenére sem sikerül megállapodnia Baranya megye és Harkány város önkormányzatának a harkányi gyógyfürdő tervezett fejlesztésének menetéről. A fejlesztésre kidolgozott terveket a Széchenyi-terv pályázatán nyújtanák be, ennek határideje azonban a napokban lejár. Ha a tulajdonosok lecsúsznak a határidőről, a fürdő 1,5 milliárd forintos fejlesztési támogatástól eshet el.

Előző
  • 1
Következő