Harangozó Teri

címke rss
Csűrös Karola, az ország Etusa: Nem adtam fel az életet, de ez mégsem jó már így

Csűrös Karola, az ország Etusa: Nem adtam fel az életet, de ez mégsem jó már így

A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett, Déryné-díjas, Érdemes-művész színésznő. Hivatása mellett házasságával is példaadó évtizedeket tud maga mögött: több mint ötven évig voltak hű társai egymásnak a 2019-ben meghalt Horváth Ádám televíziós rendezővel. A Szomszédok című teleregényt kitaláló, majd megvalósító televíziós alkotó osztotta feleségére a sorozatbeli keramikus művész, Etus szerepét, akinek karakterét szívébe zárta az ország. Csűrös Karola persze már korábban is népszerű művész volt, a Madách Színház mellett más színterek vendégeként, illetve a korábbi televíziós, filmes, rádiós, szinkronfeladatok kappcsán ...

Mellimplantátuma okozta a magyar énekesnő halálát: szétrepedt a burka, a szilikon pedig a tüdejébe került

Life.hu2021.08.07, 06:27

A 2015-ben elhunyt Harangozó Teri vasárnap lenne 78 éves. Poór Péter most arról beszélt, szerinte miért halt meg pályatársa ás jó barátja. 

Sosem hallott titkok derültek ki Harangozó Teri magánéletéről

Life.hu2020.08.19, 11:04

Meghökkentő titkok derültek ki Harangozó Teri életéről. 

Kiderült, mi lesz a sorsa Harangozó Teri hagyatékának

Archívum2017.12.29, 14:04

Sokáig kérdéses volt, hogy mi lesz a 2 éve elhunyt Harangozó Teri hagyatékával, ám most kiderült: hamarosan elárverezik.

Így emlékeznek barátai Harangozó Terire - ma temették a népszerű énekesnőt

Life.hu2015.09.26, 13:35

Isten veled, Terike! - Búcsúztak ma a budapesti Szent István bazilikában a népszerű énekesnőtől.

Harangozó Teri különleges hangja csendül majd fel a gyászszertartásán?

Life.hu2015.09.17, 16:18

A 72. életévében elhunyt Harangozó Teri - kívánságának megfelelően - szülei mellett nyugszik majd Bátyán. A közkedvelt énekesnő rajongóira is gondolt a család, földi maradványaitól bárki elbúcsúzhat a budapesti Szent István Bazilikában. Vajon sikerül megtalálni egyetlen, a búcsúztatásához méltó dalát? A család keresi a felvételt.

Jövő szombaton helyezik végső nyugalomra Harangozó Terit

Life.hu2015.09.16, 14:36

Schmuck Andor, a Tisztelet Társasága nevű non-profit szervezet elnöke nyilvánosságra hozta, hogy a rajongók mikor és hol vehetnek végső búcsút az énekesnőtől.

Unokaöccse szerint a passzív dohányzás ölte meg Harangozó Terit

Life.hu2015.09.15, 08:07

A híres énekesnő augusztus végén került kórházba, majd nem sokkal később elhunyt. A halálának pontos oka még tisztázatlan.

Aradszky László Harangozó Teriről: "Nem tudok múlt időben beszélni róla"

Life.hu2015.09.10, 10:35

Aradszky László régóta nagyon jó barátja volt Harangozó Terinek. Soltész Rezsővel az énekesnőre emlékeztek.

Meghalt Harangozó Teri

Kultúra2015.09.10, 12:59

Elhunyt Harangozó Teri énekesnő, a halálhírt a család is megerősítette.

Elhunyt Harangozó Teri, énekesnő

Life.hu2015.09.09, 06:56

Életének 72. életévében elhunyt Harangozó Teri - tette közzé a Facebookján Terry Black.

Nincs kómában Harangozó Teri

Life.hu2015.09.05, 11:59

Megnyugtató hírt adott a népszerű magyar énekesnő állapotáról egy rokona.

Aradszky László nagyon izgul Harangozó Teriért

Archívum2015.09.04, 06:58

Aradszky László évtizedek óta Harangozó Teri legjobb barátja. Az énekes nem érti, miért titkolózik Terike családja.

Rossz minőségű mellimplantátum súlyosbíthatta Harangozó Teri állapotát

Life.hu2015.09.03, 07:01

Nehézlégzéssel és mellkasi fájdalommal került kórházba Harangozó Teri. Megműtötték, azóta azonban - legalábbis a sajtóhírek szerint - kómában van. Egy barátnője szerint a rossz minőségű mellimplantátum okozta vagy súlyosbította a rosszulléteket.

Kómában fekszik Harangozó Teri

Life.hu2015.09.02, 18:44

Barátai és rajongói nagyon aggódnak Harangozó Teriért. Az énekesnőt két hete szállították kórházba, és azóta sincsenek jó hírek róla. 

Újra műteni kell Harangozó Terit

Life.hu2015.08.27, 11:41

Az ismert énekesnőt pénteken szállították kórházba szívinfarktussal, most pedig műtétre vár.

Hátsófali infarktusa volt Harangozó Terinek

Life.hu2015.08.25, 07:23

A Ki mit tud? egykori felfedezettje a hétvégén olyan rosszul lett, hogy mentőt kellett hívni hozzá. Sajtóértesülések szerint Harangozó Terit hátsófali infarktussal ápolják a kórházban. 

Előző
  • 1
Következő