Happy End

címke rss

Happy End: extraprofit a mobilvécén

Itthon2002.06.26, 14:39

A Happy End Kft. listaáron bérelt mobilvécéket a Toi Toi Kft.-től, amit huszonötszörös áron számolt el a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozó Országimázs Központnál. Az ORFK Szervezet Bűnözés Elleni Igazgatósága jelenleg több köbméternyi szerződést vizsgál át.

Vissza kell adni a Happy End papírjait

Itthon2002.06.20, 10:59

Részben jogosnak találta az ügyészség a Happy End Kft. által benyújtott panaszt. A hatóság szerint olyan iratokat is lefoglalt a rendőrség, amelyek nem függnek össze a nyomozással, így ezeket vissza kell szállítani. A házkutatás jogosságát azonban nem vonta kétségbe az ügyészség, holott a Happy End ezt is panaszolta.

Tanúmeghallgatások az Országimázs-ügyben

Itthon2002.06.12, 16:14

Megkezdték az ÁSZ munkatársainak meghallgatását az Országimázs-ügyben. A dokumentumok egy része még mindig a Miniszterelnöki Hivatalban van. Lefoglalásuk és rendszerezésük az aprólékos előírások betartása miatt hosszadalmas, még heteket is igénybe vehet. Az ügyben érintett cégek - a Happy End és az Ezüsthajó Kft. - vezetőit majd csak akkor hallgatják meg, ha az összes irat a nyomozók birtokába került.

Megkezdődnek a tanúkihallgatások Országimázs-ügyben

Itthon2002.06.10, 07:07

Országimázs-ügyben a héten kezdődnek a tanúkihallgatások - írja a Népszabadság. Az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt rendeltek el nyomozást.

Globexnyi irat a Happy Endtől

Itthon2002.06.08, 09:00

A hét végéig lezárul az iratlefoglalás a Wermer András érdekeltségébe tartozó Domínium '64 Kft. székhelyén, Csévharaszton. Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága (SZBI) hét elején megkezdett akciója eredményeként olyan hatalmas menynyiségű irat vár feldolgozásra, mint utoljára a Globex-ügyben.

Még napokig gyűjtik az iratokat országimázs-ügyben

Itthon2002.06.07, 14:37

A rendőrség várhatóan egy-két nap múlva befejezi a nyomozáshoz szükséges iratok lefoglalását az országimázs-pénzek kapcsán elkövetett hűtlen kezelés bűntette alapos gyanújával, ismeretlen tettesek ellen indított eljárásban.

Csévharaszton foglalták le a Happy End iratait

Itthon2002.06.06, 08:34

Inárcs község mellett, a Happy End Kft. egyik könyvelője otthonában nagy mennyiségű iratot foglalnak le - tudta meg a Magyar Hírlap.

Visszautasítja az ügyészség a Happy End-es vádakat

Itthon2002.06.03, 16:25

Az ügyészség mai sajtótájékoztatóján visszautasították azt a vádat, hogy már korábban is tudható volt a Happy End törvénysértése, mégsem tettek semmit. Varga Zs. András, a legfőbb ügyész helyettese közölte: szó sincs arról, hogy szándékosan csak a választások után foglaltak állást az ügyben. A milliárdos állami megrendeléseket kapó cég ügyében két szocialista képviselő tett feljelentést márciusban.

Rendőrségi akció az Ezüsthajó Kft. irodáiban

Itthon2002.05.30, 19:19

Szerződéseket, számlákat foglaltak le a nyomozók az Ezüsthajó Kft. irodájában csütörtökön. A dokumentumokat igazságügyi könyvvizsgálók nézik át, majd jelentésük után folytatódhat a nyomozás annak megállapítására, hogy történt-e bűncselekmény a cég működése során.

Az ügyészség a héten végez a Happy Enddel

Itthon2002.05.27, 13:27

A Legfőbb Ügyészség valószínűleg már a héten lezárja a Happy End Kft. szerződéseinek vizsgálatát, a rendőrség pedig hétfőn elkezd nyomozni hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt. A rendőrség tanúk kihallgatását is tervezi, neveket azonban nem árultak el.

Az ügyészség a héten végez a Happy Enddel

Itthon2002.05.27, 13:03

A Legfőbb Ügyészség valószínűleg már a héten lezárja a Happy End Kft. szerződéseinek vizsgálatát, a rendőrség pedig hétfőn elkezd nyomozni hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt. A rendőrség tanúk kihallgatását is tervezi, neveket azonban nem árultak el.

Happy End: Hétfőn indul a nyomozás

Itthon2002.05.25, 09:44

A Magyar Hírlap értesülései szerint a rendőrség hétfőn hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt elrendeli a nyomozást a Happy End Kft. milliárdos megbízásaival kapcsolatban. A lap úgy tudja, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság egyelőre ismeretlen tettes ellen indít eljárást. A nyomozás elrendelését követően megkezdik a cég vezetőinek kihallgatását - egyelőre tanúként.

Elrendelték a nyomozást a Happy End ügyében

Itthon2002.05.25, 16:34

A Happy End  Kft. szerződéseivel összefüggésben hűtlen kezelés alapos gyanújával rendelte el a nyomozást ismeretlen tettes ellen a rendőrség - tudta meg az MTI szombaton.

Happy End: Hétfőn indul a nyomozás

Itthon2002.05.25, 09:44

A Magyar Hírlap értesülései szerint a rendőrség hétfőn hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt elrendeli a nyomozást a Happy End Kft. milliárdos megbízásaival kapcsolatban. A lap úgy tudja, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság egyelőre ismeretlen tettes ellen indít eljárást. A nyomozás elrendelését követően megkezdik a cég vezetőinek kihallgatását - egyelőre tanúként.

Elrendelték a nyomozást a Happy End ügyében

Itthon2002.05.25, 16:34

A Happy End  Kft. szerződéseivel összefüggésben hűtlen kezelés alapos gyanújával rendelte el a nyomozást ismeretlen tettes ellen a rendőrség - tudta meg az MTI szombaton.

Erős ország, erős imázs - vitanap a parlamentben

Itthon2001.12.12, 15:10

A kormány az Országimázs Központon keresztül hazudik a polgárainak, a polgárok pénzén - mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke az imázsközpont tevékenysége miatt kezdeményezett parlamenti vitanapon. Minden erős ország erős imázzsal rendelkezik - idézett egy neves marketing szakembert Stumpf István kancelláriaminiszter. Az Országimázs Központ "A tett első, a szó második" címmel külön kiadványt jelentetett meg a vitanapra. A füzetet a Happy End készítette.

A diákhitelt népszerűsíti a Happy End

Itthon2001.09.18, 16:05

A Happy End Kft. készítette el azt a diákhitelt népszerűsítő reklámfilmet, amely az október 11-i veszprémi konferenciát propagálja. A konferencia témája a diákhitel.

ÁSZ-kritika az imázsközpontnak

Itthon2001.08.31, 08:15

Ellenőrizhetetlen, hogy mire költi pénzét az Országimázs Központ - derül ki az Állami Számvevőszék vizsgálatából. A közpénzekből fizetett szerződések egy részéről a Happy End Kft. állapodik meg magáncégekkel, ezeket a dokumentumokat pedig az ÁSZ nem vizsgálhatja.

A reklámszövetség nem tartja illetékesnek magát

Itthon2001.08.22, 07:11

A reklámszövetség etikai bizottsága nem tarja magát illetékesnek arra, hogy a szocialisták által kérteket kimondja a Happy End Kft.-ről, amiért az az MSZP szlogenjét használta. A szocialisták alelnöke viszont épp a bizottság illetéktelensége miatt úgy érzi, hogy megszületett a párt első győzelme a kft.-vel szemben.

Még nincs happy end

Itthon2001.08.02, 09:12

Bár ma jár le a határidő, amelyet a szocialisták a Happy End Kft.-nek adtak, az MSZP elnökhelyettese még egy napot vár a következő lépés megtételével. Szili Katalin azt tervezi, a Reklámszövetség etikai bizottságához fordul, hogy erkölcsi és anyagi elégtételt szerezhessen pártjának, mert annak jelmondatát a forrás megjelölése nélkül használta a cég.

Előző
  • 1
Következő