Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája

címke rss
Rugalmasabbak lesznek a diákhitel-követelések behajtásánál

Rugalmasabbak lesznek a diákhitel-követelések behajtásánál

Remélhető, hogy a Magyar Követeléskezelő Zrt. (MKK) rugalmasabb lesz a diákhitel-követelések behajtásánál, mint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt – nyilatkozta a keddi Magyar Nemzetben Vámosi Péter, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökhelyettese.

Ez ellen egyetlen diák sem tüntet majd

Itthon2013.11.20, 10:00

Óriási nyomulás kezdődik majd az egyetemek között a hallgatókért, ha a kormány a jövő héten elfogadja az új felsőoktatási stratégiát. Egyetlen egyetemet és főiskolát sem zárnak majd be, de amelyik nem bírja a versenyt, az magától elsorvad. A keretszámok eltűnhetnek, akárcsak  az egy-két fős szakok. Jönnek viszont a zsúfolt előadók.

A HÖOK beletörődött a röghöz kötésbe

Itthon2013.03.22, 17:15

Folytatja a korábban a hallgatói szerződés ügyében megkezdett tárgyalásokat a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája - erről döntött egyhangúlag a hallgatói szervezet pénteki gödöllői közgyűlésén. A hallgatói érdekképviseletnek elfogadható, hogy az ösztöndíjas diákok annyi ideig dolgozzanak itthon, ameddig támogatta őket az állam. A HÖOK alelnöke szerint ez a felelősségteljes magatartás, miután a röghöz kötés lehetősége bekerült az alaptörvénybe.

Nem is vagyok focibuzi - ELTE-sek a HÖK-listáról

Itthon2013.02.20, 13:59

Volt, aki be tudta azonosítani magát, volt, aki meglepődött a saját jellemzésén, más pedig meg sem akarta tudni - az [origo] olyan ELTE-s bölcsészhallgatókat kérdezett, akik szerepelnek a kar Hallgatói Önkormányzata által készített listán. Lakcím, gimnázium, telefonszám, email-cím van rendelve az olyan információk mellé, mint hogy az illető kinek az ismerőse az iwiw-en, zsidó-e, gyaníthatóan melyik pártra szavaz, és, hogy "rajgyerek", "belpesti zsidó picsa" vagy netán "óriási ribanc". A teljes listát innen is elérheti.

40 ezer ingyen helyet ígért a miniszter a felsőoktatásban

Itthon2012.12.18, 15:51

Legalább 40 ezren tanulhatnak állami ösztöndíjjal jövőre a felsőoktatásban - erre számít Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki a hallgatókkal való egyeztetés után azt mondta, hogy a pontos szám függ attól is, hányan jelentkeznek, és hányan érik el a kijelölt ponthatárt. A hallgatók felálltak a tárgyalóasztaltól, mert szerintük semmi garancia nincs arra, hogy valóban lesz ennyi ingyen hely, a minisztérium ugyanis ezt nem írta le sehová.

Országszerte tüntettek a tandíj ellen

Itthon2012.12.13, 20:55

Több nagyvárosban is folytatódtak csütörtökön a felsőoktatás átalakítása elleni demonstrációk, a tiltakozáshoz középiskolások is csatlakoztak.

A Margit hídon vonulnak a tüntető diákok

Itthon2012.12.13, 18:50

Újabb diáktüntetés kezdődött Budapesten, a Széll Kálmán téren gyülekező gimnazisták a Margit hídon át elindultak az Emberi Erőforrások Minisztériumához. A tiltakozó diákok sárga szalagot választottak jelképüknek.

Befejeződött a diáktüntetés

Itthon2012.12.13, 15:40

Kevéssel kilenc óra előtt elhagyták a Kossuth teret a keretszámcsökkentés miatt tüntető diákok, akik korábban több helyen is dugót okoztak a városban. A diákok Hoffmann Rózsát és Orbán Viktor is többször élesen bírálták, de sokszor tanácstalannak tűntek, és a hideg miatt fokozatosan lemorzsolódtak. Az este komolyabb összetűzések nélkül zajlott, néhány százan a Corvinuson lévő hallgatói fórumra mentek, de onnan - épp a HÖK képviselői - elzavarták őket.

Nincsen Rózsa tandíj nélkül

Itthon2012.12.13, 10:13

A Parlament főbejáratánál rendőrsorfallal nézett szembe több ezer diák, aki a keretszámok csökkentése és a felsőoktatás átalakítása ellen tüntetett szerda este. A hallgatók egy másfél órás, rektorokkal és szakszervezetisekkel közösen tartott fórum után lendültek bele igazán: leállították a forgalmat az Erzsébet hídon és több budapesti főútvonalon, majd beözönlöttek az Országház amúgy lezárt parkolójába. A diákok úgy gondolják, ez továbbra is csak a kezdet - ha a kormány nem vonja vissza a döntését.

Ezt a tandíjat nem nyomják le a torkunkon

Itthon2012.12.11, 09:48

Két hidat is elfoglaltak, és több utat is eltorlaszoltak azok a fiatalok, akik a felsőoktatási keretszámcsökkentés ellen tiltakoztak hétfőn este. Több 18 éves végzős sajnálja, hogy a tandíj miatt valószínűleg nem jut be egyetemre, a jelenlegi egyetemisták közül pedig többen attól rettegnek, hogy jövőre tőlük is pénzt szedhet a kormány, ha ezt lenyelik. A diákok szerdán még nagyobb tüntetésre készülnek.

Orbán "eredményes" beszélgetést folytatott a hallgatói szervezetekkel

Itthon2011.11.18, 15:41

"Intellektuálisan izgalmasnak" nevezte Hoffmann Rózsa az Orbán Viktor, valamint a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és a Doktoranduszok Országos Szövetsége közötti megbeszélést a felsőoktatási törvényről. A HÖOK örül, hogy garanciát kaptak arra, hogy a jövőben már a javaslatok tervezése során figyelembe veszik a hallgatók indítványait.

"Eltemettük a felsőoktatást, de van remény" - interjú Nagy Dáviddal, a HÖOK elnökével

Itthon2011.11.04, 10:21

Elfogadhatónak tartja, hogy az állam valamilyen módon visszafizettesse képzésük költségét a külföldre távozó diplomásokkal, de szerinte ezt nem lehet egy összegben megfizettetni - mondta Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának az [origo]-nak adott interjúban. A diákhitelt megtartaná, akárcsak a hallgatók vétójogát az egyetemi tanácsokban. Azt mondta, optimista, mert Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár helyett Navracsics Tibor közigazgatási miniszterrel tárgyalhat, akin szerinte nem fognak gúnyolódni az egyetemisták.

Virtuális számlán vezetné az állam az egyetemisták tartozását

Itthon2011.11.02, 10:58

A hallgatói érdekképviselet és a kormány arról tárgyal, hogy az állam virtuális számlán tartaná nyilván az ösztöndíjszerződést aláíró egyetemisták tartozását - mondta az InfoRádiónak Nagy Dávid a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke. A virtuális tartozás a számlán a tervek szerint akkor csökkenne, ha a diplomás Magyarországon dolgozik.

Temetős tüntetéssel tiltakoztak az új felsőoktatási törvény ellen diákok

Itthon2011.10.28, 08:35

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár menesztését sürgették a hallgatók a készülő felsőoktatási törvény, a tervezett hallgatói szerződés és a "bujtatott" tandíj elleni tüntetésen. A megmozduláson a szervezők szerint tízezren vettek részt. A tüntetés végén jelképesen eltemették a magyar felsőoktatást, a szervezők szerint azonban a megmozdulás pozitív hatással lesz a további tárgyalásokra.

A készülő felsőoktatási törvény miatt tüntetnek a hallgatók

Itthon2011.10.27, 07:56

Szakmai alapokon és kompromisszumokon nyugvó felsőoktatási törvényt szeretnének a hallgatók, ezért tüntetnek csütörtökön a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája szervezésében az oktatási államtitkárság előtt. A demonstrációt annak ellenére tartják meg, hogy szerdán, a közigazgatási miniszternél tartott egyeztetésen jelentősen közeledett a két fél álláspontja.

Mentőakciót indított Orbán az egyetemisták csitítására

Itthon2011.10.21, 10:20

Navracsics Tibor közigazgatási minisztert kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök, hogy simítsa el az egyetemi hallgatói érdekképviseletek és az oktatási államtitkárság közti nézeteltéréseket. A hallgatók a felsőoktatási törvény tervezete miatt tiltakoznak, szerintük a kormány röghöz akarja kötni a magyar diákokat, és a rendszerben megjelenik a bújtatott tandíj. Jövő csütörtökön tüntetnek.

Jön a hallgatói szerződés és a kötelező felvételi nyelvvizsga

Itthon2011.10.18, 17:46

Vasárnapig lehet véleményezni az új felsőoktatási törvény tervezetét, amelyet kedden hozott nyilvánosságra az oktatásért felelős államtitkárság. A javaslat szerint nem szűnne meg jövőre egyetlen felsőoktatási intézmény sem, az államilag finanszírozott képzésben szerződést kötne az állam a hallgatókkal, és felvételi feltétel lenne egy C típusú, középfokú nyelvvizsga.

Kedden tárgyal a hallgatókkal a felsőoktatási törvényről a minisztérium

Itthon2011.10.14, 15:58

Tárgyalásra hívja a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját a készülő felsőoktatási törvény miatt. A HÖOK elmegy a keddi egyeztetésre, de ragaszkodik ahhoz, hogy kikerüljön a törvénytervezetből a hallgatók röghöz kötése.

A "bújtatott tandíj" és a "röghöz kötés" ellen hirdet tüntetést a HÖOK

Itthon2011.10.06, 19:39

Országos tiltakozó demonstrációt hirdet a fővárosba október végére a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), mert a hallgatói szervezet elfogadhatatlannak tartja a készülő felsőoktatási törvényben tervezett "bújtatott tandíjat és a diákok röghöz kötését".

Csak a pénzről szól az új felsőoktatási koncepció a HÖOK szerint

Itthon2011.10.02, 10:24

Elutasítja az oktatási államtitkárság felsőoktatási törvénykoncepcióját a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) - közölte a szervezet a pécsi közgyűlése után. A HÖOK attól tart, hogy a változtatások miatt több szociálisan hátrányos helyzetű hallgató lesz a felsőoktatásban, mert a koncepció csak a pénzügyi szempontokat veszi figyelembe.

Problémalista alapján egyeztetnek a felsőoktatási koncepcióról

Itthon2011.01.14, 18:38

Abban egyetértenek a résztvevők, hogy új felsőoktatási törvény kell, de a tartalomról továbbra is eltérőek a vélemények. A felsőoktatási törvény koncepciójáról hallgatókkal és rektorokkal egyeztetett Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, a problémalista és az alapelvek megfogalmazása után, februárban újra tárgyalnak.

HÖOK: a tandíj nem politikai kérdés

Archívum2008.02.15, 09:35

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) folytatja tandíj ellenes küzdelmét, a tandíj ugyanis nem politikai kérdés, és rendkívül fontos a társadalom véleménye a március 9-i népszavazáson - mondta Miskolczi Norbert, a hallgatói szervezet elnöke.

Többezer diák tüntetett a tandíj ellen

Itthon2007.10.17, 23:17

Szerda este a Margit híd budai hídfőjénél gyülekeztek a tandíj ellen tüntető diákok, hogy innen vonuljanak az oktatási minisztérium épületéhez. A tárca bejelentette, hogy készek tárgyalni a hallgatói szervezet alternatív tandíjjavaslatáról, ám azt a jelenlegi formájában nem tartják bevezethetőnek. A HÖOK szerint a szaktárca csak az időt húzza.

Tandíjellenes demonstráció lesz Budapesten

Itthon2007.10.06, 15:39

Olyan javaslatot dolgozott ki a HÖK, amely szerint a felsőoktatásban csak a krediteket meg nem szerző hallgatóknak kellene tandíjat fizetniük. Ha a minisztérium nem fogadja ezt el, a szervezet tüntetést szervez a kormány által tervezett rendszer ellen.

A tandíj ellen tüntettek Kecskeméten

Itthon2007.09.20, 21:27

Több mint száz kecskeméti főiskolás vonult fáklyákkal a város központjába csütörtök este; a diákok a tandíj jövő évi bevezetése ellen tiltakoztak. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) az ősz folyamán minden egyetemi városban figyelemfelkeltő demonstrációt tart.

A HÖOK is támogatja a PDSZ aláírásgyűjtő akcióját

Itthon2007.03.26, 20:59

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) is támogatja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) aláírásgyűjtő akcióját a kötelező óraszámok emelése ellen - jelentette be Miskolczi Norbert a HÖOK elnökségi ülését követően.

Az őszi ösztöndíjakért aggódik a HÖOK

Itthon2007.03.08, 16:57

A HÖOK szerint több száz hallgató eshet el ősszel a tanulmányi és szociális ösztöndíjtól, mert az Oktatási és Kulturális Minisztérium késlekedése miatt nem jelent meg idejében egy kormányrendelet. A tárca szerint alaptalanok a HÖOK aggodalmai.

Aláírást gyűjtenek a rezidensképzés finanszírozásáért

Itthon2007.03.07, 23:53

A szakminiszter és a tárca képviselője távollétében tartották meg szerda este a HÖOK fórumot, amelyen bejelentették: aláírásgyűjtést indítanak az orvoskarok hallgatói a rezidensképzés tervezett átalakítása miatt.

Csütörtökön jár le a hallgatók ultimátuma is

Itthon2006.11.09, 16:21

Az oktatási tárca vonja vissza a tandíjra vonatkozó részt a felsőoktatási törvényből - ez áll a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) csütörtökön lejáró ultimátumában. A minisztérium szerint teljes az együttműködés, a HÖOK szerint azonban a tárca nem foglalkozik az üggyel.

Foghíjas sorokban tüntettek a diákok

Itthon2006.10.19, 19:31

A vártnál jóval kevesebb hallgató ment el a budai Várba szervezett tandíjellenes tüntetésre. A diákok előtt Nagy Zoltán, a Hallgatatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának alelnöke mondott először beszédet, amelyben színvonalas, finanszírozott felsőoktatást követelt. A szervezők arra biztatták a demonstrálókat, hogy legyenek kitartóak, és újabb, hasonló tüntetéseket helyeztek kilátásba.

Tömegesen mondták le a tüntetést vidéki diákok

Itthon2006.10.19, 16:03

Csütörtökre időzített zárthelyi dolgozatokkal és az órai jelenlétet ellenőrző rendkívüli katalógusokkal próbálta megakadályozni néhány vidéki egyetem, hogy a hallgatók felutazzanak a budapesti tandíjellenes tüntetésre - állítja a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. Az érintett egyetemeken nem tudnak ilyen akciókról, a HÖOK szerint azonban az, hogy a demonstráció napjának reggelén hallgatók tömegei mondták vissza a részvételt, magáért beszél.

A Szabadság hídon demonstrált a HÖOK

Itthon2006.09.28, 23:11

A tandíj ellen tüntetett mintegy félezer hallgató fáklyával kezében csütörtök este a budapesti Szabadság hídon a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) Budapesti Regionális Szövetsége szervezésében.

Lemondott tüntetéseket szerveznek újra

Itthon2006.09.21, 18:11

Két hivatalosan lemondott rendezvényt is meg akarnak tartani a fővárosban. Egy honlapon a csütörtökre tervezett, de a diákok szervezete által lemondott, tandíjellenes gyűlésre hívnak ismeretlenek, míg az iwiw-en a - szintén lemondott - pénteki critical masst szervezik. A diákok demonstrációjának helyszínén egyelőre nagyon kevesen vannak - számolt be róla tudósítónk. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szolidarít, míg a Critical Mass hivatalos szervezői elítélik az önállósult biciklistákat.

Külön tüntetnek a tandíjellenes diákok

Itthon2006.09.19, 18:54

Megtartja csütörtökre meghirdetett tandíjellenes demonstrációját a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. Mivel a diákok demonstrációjához eredetileg lefoglalt Kossuth teret időközben elfoglalták a kormányellenes tüntetők, a hallgatók a szomszédos utcában tiltakoznak majd. Az [origo]-nak a szervezők azt mondták, így nemcsak elkülönülnek a Gyurcsány lemondását követelőktől, de biztonságosabb is lesz a rendezvény.

Egy nap alatt bebiztosítaná a tandíjat az MSZP

Itthon2006.08.03, 17:20

Az MSZP szerint egy nap alatt kiküszöbölhető a csorba, ha alkotmányellenesnek találják a felsőoktatási törvénynek - többek között a tandíj bevezetését is tartalmazó - módosításait. A köztársasági elnök szerdán küldte meg a törvényt az Alkotmánybíróságnak. Az államfő nem a tandíjat, hanem a gazdasági tanácsok túlzott vétójogát kifogásolta, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája mégis abban bízik, hogy a kormány átgondolja a tandíjjal kapcsolatos terveit.

Kreatív tüntetésre készülnek a diákok

Itthon2006.07.26, 11:59

Szeptember végén tartja a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája azt a demonstrációt, melyen a tandíj visszavonását és valódi felsőoktatási reformokat fog követelni a kormánytól. A tüntetésnek van úgynevezett kreatív felelőse is. A részleteket várhatóan az elkövetkező két hétben hozzák nyilvánosságra, de a szervezet már jelezte, folyamatosan figyelemfelkeltő akciókat fognak tartani.

Tüntetést terveznek a hallgatók a tandíj ellen

Itthon2006.07.12, 14:51

Utcára vonulnak a hallgatók ősszel, ha a parlament elfogadja a tandíjat is tartalmazó módosított felsőoktatási törvényt. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának szerdai közleménye szerint a hallgatók szeretnének partnerek lenni a felsőoktatás finanszírozási reformjában, de szerintük a tandíj bevezetését tartalmazó törvényjavaslat lehetetlenné teszi az érdemi vitát.

Kevesebb hallgatóval helyettesítenék a tandíjat

Itthon2006.07.06, 16:05

Megküldte a felsőoktatási reformmal kapcsolatos elképzeléseiket a HÖOK az oktatási tárcának. A diákok továbbra is ellenzik a tandíj bevezetését, az egyetemek pénzhiányát ehelyett úgy oldanák meg, hogy lefaragnák az államilag támogatott képzésre járó hallgatók számát. A diákokat pedig az ösztöndíjrendszer átalakításával és büntetések kiszabásával sarkallnák jobb teljesítményre.

2008-tól bevezetik az egyetemi tandíjat

Itthon2006.06.27, 17:04

Utólagos képzési hozzájárulás helyett bevezetik a tandíjat a felsőoktatásban, melyet 2008 szeptemberétől fizetniük kell az egyetemistáknak. Az alapképzésben 105 ezret, a mesterképzés után évente 150 ezret kell várhatóan fizetni. Hiller István oktatási miniszter szerint a költségvetésnek mindebből nem származik plusz bevétele. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának alelnöke elutasítja a tandíjat.

Tandíj miatt perli egy diák az egyetemét

Itthon2006.04.04, 15:53

Pert indít egy hallgató a Szegedi Tudományegyetem ellen a tőle félévenként beszedett díjak miatt. Az egyetem Budapesti Médiaintézete az oktatási ombudsman állásfoglalása szerint éveken át jogtalanul szedett pénzt a diákoktól. A hallgató, akinek perét a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) támogatja, 860 ezer forintot szeretne visszakapni az egyetemtől.

Alkotmánybírósághoz fordulnak a hallgatók

Itthon2005.12.02, 18:10

A héten elfogadott felsőoktatási törvény miatt Alkotmánybírósághoz fordul a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. A hallgatók kifogásolják, hogy az egyetemek gazdasági tanácsának csak diplomával rendelkezők lehetnek tagjai. Nehezményezik azt is, hogy a új törvény nem ad elegendő garanciát azon diákok számára, akik a régi képzési struktúrában kezdték meg tanulmányaikat.

Elfogadták az új felsőoktatási törvényt

Itthon2005.11.29, 15:48

Elfogadta kedden az Országgyűlés az új felsőoktatási törvényt, amely többek között a bolognai folyamathoz való csatlakozást is tartalmazza. A törvény több pontját októberben alkotmányellenesnek találta az Alkotmánybíróság. Az új változatot viszont kifogásolja a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, a törvény ugyanis az egyetemmel kapcsolatos gazdasági döntésekből kizárná a diákokat.

Pórul járhatnak a kollégiumból kimaradó egyetemisták

Itthon2005.09.14, 17:26

A kollégiumi díjakról szóló rendelettervezet szerint az egyetemek és főiskolák ezentúl elvehetnék a kollégiumokba helyhiány miatt be nem került hallgatóktól a lakhatási támogatás jelentős részét, ha a pénzt a kollégiumban lakók támogatására fordítják. A hallgatói szervezetek támogatják az elképzelést, az ellenzék szerint viszont a kormány hibás konstrukciót választott, és most elveszi a hiányzó pénzt azoktól, akik nem jutottak be a kollégiumokba.

Csalással vádolják a HÖOK-elnökválasztókat

Itthon2004.12.06, 15:14

Több hallgatói önkormányzat tagjai az ügyészséghez fordultak, mert szerintük csalás történt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának novemberi elnökválasztásán. Az ügyészséghez fordulók szerint olyan karok küldöttei is szavaztak elnökre, akik jelen sem voltak. Barthel-Rúzsa Zsolt jelenlegi HÖOK-elnök szerint ez elképzelhetetlen.

A HÖOK nem támogatja a csütörtöki tüntetést

Itthon2004.11.30, 21:10

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) nem támogatja az új felsőoktatási törvény miatt csütörtökre a fővárosba szervezett tüntetést - a szervezet választmányának döntését kedden este hozta nyilvánosságra a HÖOK elnöke.

Előző
  • 1
Következő