Halj már meg

címke rss
Batman és Superman együtt sem tudta lenyomni a Saul fiát

Batman és Superman együtt sem tudta lenyomni a Saul fiát

Hogyan teljesítettek tavaly a magyar filmek? A Saul fia annak ellenére vitt mindent, hogy még 2015 nyarán mutatták be, Tom Hankst, Leonardo DiCapriót és a Suicide Squadot is legyűrte. Fontos tanulság, hogy brutális, magas korhatár-besorolású thrillerekből nem csupán a külföldire, de a hazaira is van kereslet, illetve kiderült, hogy a Filmalapon túl is van élet. A lovasíjász, az Ernelláék Farkaséknál és a Wellhello-film az állami szervezet segítsége nélkül találta meg a közönségét. Romantikus komédia most nem volt, kaptunk viszont helyette időutazós sci-fit és kerekesszékes gengszterfilmet, amelyek több nézőnek is örömet szerezhettek volna.

Nem így akartunk búcsúzni

Film2016.12.22, 21:17

Ha minden úgy halad a medrében, ahogy a kezdő jelenetek ígérik. Ha Kováts Adélnak és Ónodi Eszternek a lelki megrázkódtatás után hiteles jellemfejlődés adatik, és nem egy akciókrimivel kevert bohózat. Ha a többi remek színész, aki a filmplakáton még izgalmas karakternek látszott, nem válik karikatúrává; és lenne egy főhősünk, akinek az élete mások számára is tanulság - akkor talán valamit megtudhattunk volna a közelmúltunkról Kamondi Zoltán utolsó filmjéből, a Halj már meg!-ből. De nem így történt, és ezt most különösen fájdalmas kimondani.

Brad Pittet nem szerették eléggé a magyarok

Film2016.12.05, 19:52

Vaiana közel sem érdekelte annyira honfitársainkat, mint Elza vagy Aranyhaj, Brad Pitt régimódi romantikus drámája sem robbantott kasszát, a két újonnan bemutatott magyar film közül pedig az egyik hatalmasat bukott. Hétvégi mozinézettség.

Megint lesz magyar a világ legjobbjai között?

Film2016.04.11, 23:14

Tavaly ilyenkor indult a Saul fia elképesztő diadalútja, amikor kiderült, hogy beválogatták a minden évben májusban megtartott cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába. Óriási meglepetés lenne, ha rögtön egy évvel a fantasztikus siker után most is a világhír felé katapultálna egy magyar filmet a cannes-i zsűri, de sosem lehet tudni. Három nappal a 2016-os fesztivál programjának kihirdetése előtt összeszedtük, mely magyar filmek törhetnek az idén cannes-i babérokra. Benzinkutas dráma prostikkal, abszurd szerelmi történet egy vágóhídon, szatirikus krimi egy masiniszta kettős életéről – nemsokára kiderül, drukkolhatunk-e valamelyiknek.

Meghalt Kamondi Zoltán

Film2016.03.17, 12:20

Csütörtök hajnalban elhunyt Kamondi Zoltán Balázs Béla-díjas filmrendező, akinek a nevéhez olyan filmek fűződtek, mint a Halálutak és angyalok, Az alkimista és a szűz és a Dolina. Ötvenöt éves volt, a halála előtt a Halj már meg! című ötödik filmje utómunkálatain dolgozott.

Andy Vajnáék hárommilliárd forintot osztottak szét

Film2015.07.20, 18:44

Hét új mozifilmre, mintegy hárommilliárd forintnyi támogatást osztott ki az Andy Vajna vezette Magyar Nemzeti Filmalap. A nyomozó után hét évvel ismét filmet forgat Gigor Attila, második háborús drámát csinál Török Ferenc, elkészül Sopsits Árpád pszicho-thrillerre a martfűi rémről, de a Régi idők focija és a Ripacsok 75 éves rendezője, Sándor Pál is újra a kamera mögé állhat. Dobó Kata és Gryllus Dorka amatőr romákkal játszik együtt egy mesében, Ónodi Eszter pedig szerelmi háromszögbe keveredik.

Előző
  • 1
Következő