Halásztelek

címke rss

Garami nagyon megszerette a Fradit

Archívum2002.12.20, 13:29

Kevesen gondolták volna, hogy a szezon közepén komoly hullámvölgybe került, ráadásul a sorozatterhelések, azaz a négyfrontos helytállás miatt elpilledni látszó Ferencváros végül - az azonos pontszámmal, de rosszabb gólkülönbséggel rendelkező MTK-t megelőzve - őszi első lesz a labdarúgó NB I-ben. Az lett, mégpedig az Üllői útiak szerint elsősorban a játékosok makacsságának, másodsorban a hűséges publikum bIztatásának, harmadsorban pedig a következetes szakmai munkának köszönhetően. Ezzel a vélekedéssel szembesítettük Garami Józsefet, a Fradi szakmai igazgatóját.

Tököli családi gyász miatt nem játszik a gálákon

Archívum2002.12.19, 13:36

Eredetileg a győri és zalaegerszegi futballgálán is jelen lett volna Tököli Attila, ám családi gyász miatt a ferencvárosi center az összes meghívást kénytelen volt lemondani. A szabadságát Pécsett töltő futballistának a nagymamája hunyt el, a temetési szertartására szombaton kerül sor, s az érthetően szomorú Tököli, egy kivételével, az összes invitálást udvariasan elhárította.

Döntetlent játszott Moldovával a magyar futballválogatott

Archívum2002.11.21, 16:02

A magyar labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen 1-1-es döntetlent ért el Moldova ellen.

Hosszabbítás után nyert a Fradi és a Siófok

Archívum2002.11.06, 08:10

A Magyar Kupa legjobb tizenhat csapata közé jutott a Ferencváros és a Siófok, de egyik élvonalbeli együttesnek sem volt könnyű dolga NB I/B-s ellenfelével szemben. A Fradi Pápán, a Siófok Diósgyőrben túlórázott a győzelmért.

Titkos katonai iratokra bukkantak Tökölön

Archívum2002.11.05, 02:32

Az egykori Magyar Néphadsereg hivatásos katonáinak személyügyi aktáira bukkantak a régóta használaton kívüli tököli katonai repülőtéren - adta hírül a tv2 Tények című műsora. Az iratokban a katonák egészségügyi vizsgálatai éppúgy szerepelhetnek, mint esetleges titkosszolgálati beszervezésük. A honvédség vizsgálatot indított az ügyben.

A Fradi legyőzte a címvédő ZTE-t

Archívum2002.10.07, 00:18

A Borsodi Liga tizedik fordulójában vasárnap Horváth Ferenc két góljának köszönhetően magabiztosan nyert 3-1-re az Újpest a bajnokság utolsó helyezettje, a Békéscsaba otthonában, a Ferencváros pedig 3-2-re diadalmaskodott a bajnoki címvédő Zalaegerszeg ellen.

Gólesős vasárnap a Borsodi Ligában

Archívum2002.08.18, 22:33

Tizenöt gól született a Borsodi Liga három vasárnapi mérkőzésén. A MU-verő ZTE 3-3-as döntetlent játszott Dunaújvárosban, az Újpest 5-2-re nyert Debrecenben, a négy forduló után kapott gól nélkül álló FTC 2-0-ra verte a Sopront, s ezzel újra átvette a vezetést a tabellán.

Ikszelt az Újpest Feröeren, kiütéssel nyert a Fradi

Archívum2002.08.15, 23:16

Szerdán negyven mérkőzést rendeztek a labdarúgó UEFA-kupa selejtezőjében. Az Újpest 2-2-es döntetlent ért el feöreri Klaksvik otthonában, a Ferencváros viszont 4-0-ra verte ciprusi AEL Limassolt az Üllői úton.

Tököli játszik a Limasszol ellen

Archívum2002.08.14, 13:09

Kisebb sérüléséből felépült és csütörtökön pályára lép az AEL Limasszol elleni UEFA-kupa mérkőzésen Tököli Attila. A Ferencváros centere számára egyébként ismerős lehet a vendég együttes, hiszen tavaly a Dunaferr éppen ciprusi csapat ellen búcsúzott a nemzetközi porondtól. Mint alábbi mondataiból kiderül, Tököli nem felejtette el ezt a kudarcot.

A Fradi négyet lőtt a Kispestnek

Archívum2002.08.03, 22:42

A Ferencváros az NB I második fordulójában a Kispestet fogadta: a zöldek a második meccsén is betaláló Tököli révén hamar vezetést szereztek, majd Leandro növelte a tavalyi ezüstérmes előnyét. Az új kapussal "próbálkozó" Kispest a második félidőben sem tanúsított nagyobb ellenállást, a Fradi még további két gólt szerzett (mindkettőt védő lőtte: az egyiket Szkukalek, a másikat Dragóner) és megérdemelten győzte le a Kispestet.

Tököli góllal debütált a Fradiban

Archívum2002.07.27, 23:15

Helyzetek nélküli első félidő után sokkal jobb második játékrészt láthattak a nézők. Az első ferencvárosi gólig a Siófok  fölényben játszott, de a vendégek jobban használták ki lehetőségeiket.

Mélypontról indul a Borsodi Liga

Archívum2002.07.26, 11:51

A kormányváltás után kikerül a magyar foci az állam szíve csücskéből: a klubok kistafírozása-pénzelése befejeződik. Játékoseladásokra sem lehet alapozni az egyesületek gazdagodását, mert immár nálunk sem kérhető pénz a lejárt szerződésű játékosokért. Nézősereg és színvonal nélkül, de mától ismét indul a magyar bajnokság.

Tököli kezd

Archívum2002.07.26, 16:48

A ferencvárosi szurkolók hetek óta árgus szemekkel figyelik, Tököli Attila, a Dunaferrtől szerződtetett élvonalbeli gólkirály felépül-e a bajnoki rajtra. Kiderült, Tököli nem csupán rendbe jött, hanem rögtön a kezdő tizenegyben kap helyet Siófokon.

Életveszélyes kardcsata Tökölön

Archívum2002.07.15, 15:53

Mellkason szúrta egymást két férfi vasárnap este a Pest megyei Tökölön. Előbb egy 45 éves férfi a nyílt utcán megszúrta 32 éves társát, majd a sértett követte támadóját annak lakásába, ahol egy karddal többször megvágta és leszúrta a férfit. Mindkét személy sérülése súlyos, életveszélyes.

Tököli aláírt a Ferencvároshoz

Archívum2002.07.01, 21:32

Hétfő délután Tököli Attila, az NB I többszörös gólkirálya, a Dunaferr támadója aláírt a Ferencvároshoz. A megállapodás egy plusz egy évre szól, azaz a zöld-fehér klub jövő júniusban opciós joggal rendelkezik a válogatott csatár megszerzéséhez.

Tököli a Ferencvárost választja

Archívum2002.06.30, 21:34

A Ferencvárosnál ugyan igyekeznek titkolni, ám egyre biztosabbnak tűnik, hogy a a Dunaferr többszörös gólkirálya, Tököli Attila napokon belül aláír a zöld-fehér klubhoz. Mindezt nem hivatalos formában az Üllői úton is megerősítették, sőt mint megtudtuk, most már Tököli is nagyon hajlik arra, hogy a Fradihoz szerződjön.

Tököli az MTK és az FTC közül választhat

Archívum2002.06.23, 18:23

Hétfőtől edzőtáborban készül a bajnoki idényre az MTK, egyelőre még a régi kerettel, csupán a Dunaferrtől visszatért Molnár Zoltán szerződtetését lehet kész tényként kezelni. No meg természetesen a korábbi sikeredző, Egervári Sándor újbóli Hungária körúti ténykedését, a komolyabb játékos igazolások azonban csak az elkövetkező napokban, vagy hetekben várhatók.

Évi 120 milliót kínálnak Tökölinek

Archívum2002.06.04, 17:10

Nem vitás, a Magyarországon játszó futballistáink közül Tököli Attila a legkapósabb idehaza és külföldön egyaránt.

Ismét otthon bukott az Újpest

Archívum2002.05.11, 21:38

Az újpestiek a mérkőzés elején akár három gólt is szerezhettek volna, de miután a kínálkozó lehetőségek kimaradtak, Rósa H. és Tököli vezérletével fordítani tudtak a vendégek és megérdemelten szerezték meg a három pontot.

Tököli válogatott formában

Archívum2002.04.13, 21:35

Alacsony színvonalú mérkőzésen Tököli két nagyszerű megmozdulása három pontot eredményezett a hazaiaknak.

Tököli már megszokta a mellőzést

Archívum2002.04.12, 14:26

Gellei Imre szövetségi kapitány kijelölte a jövő szerdai, Debrecenben sorra kerülő Fehéroroszország elleni barátságos mérkőzésre vonatkozó válogatott keretet, amelynek feltűnő érdekessége, hogy a névsorban nem található Tököli Attila, a honi góllövőlistát 22 találattal vezető Dunaferr csatára.

Tököli huszonkét gólja kevés a kerettagsághoz

Archívum2002.04.11, 18:33

Gellei Imre, a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitány kijelölte a jövő szerdai, Fehéroroszország elleni barátságos mérkőzésre készülő 20 fős keretét. Érdekesség, hogy a Vasas ellen szerdán három gólt szerző Tököli Attila csak a biztonsági tartalékok között szerepel. A kapitány jelöltjei közül eddig egyedül Molnár Balázs nem játszott az A válogatottban.

Tököli nyárig marad a Dunaferrben

Archívum2002.02.22, 21:02

Nem kétséges: mostanság Tököli Attila, a Dunaferr centere a legkapósabb magyar labdarúgó. Ciprusra, a válogatott nemzetközi tornájára megfigyelőként személyesen Billy Jennings, az angol West Ham United egykori nagyszerű futballistája, a londoniak volt csapatkapitánya is elutazott, hogy megnézze az újvárosi támadót, akinek akad  török, legújabban pedig skót ajánlata is. Nyárig azonban biztosan marad a Dunaferrben.

Tököli a legrosszabbkor sérült meg

Archívum2002.02.11, 19:13

Megérkezett Ciprusra kedd délutáni ellenfelünk, a cseh labdarúgó-válogatott, amely ellen egy felkészülési torna keretében lép pályára Gellei Imre csapata. A mieinknél egyedül Tököli Attila játéka kérdéses, a csatár ugyanis megsérült, ami többek között azért is kellemetlen, mert a Manchester City és a West Ham United megfigyelője is miatta érkezik Ciprusra.

Tököli játékát a West Ham is megtekinti

Archívum2002.02.05, 06:13

Tököli Attilát, a Dunaferr csatárát újabb európai csapatok szemelték ki maguknak.

Egervári vérszerződést kötött játékosaival

Archívum2002.01.17, 14:45

A tavalyelőtti bajnok Dunaferr anyagi gondjainak ismeretében hatalmas bravúrnak tekinthető, hogy harmadik helyről folytathatja az együttes a labdarúgó NB I-ben. A komoly tartozások miatt a klub eladta két meghatározó futballistáját, Rabóczki Balázst és Marek Penksát, a góllövőlistát vezető Tököli Attilát pedig bármelyik pillanatban elvihetik, ám nem kétséges, már így is alaposan meggyengült Egervári Sándor csapata.  

Tököli: Vasas helyett Franciaország

Archívum2002.01.07, 18:45

Sokan kétkedéssel fogadták a minap szárnyra kapott hírt, miszerint Tököli Attila, a Dunaferr gólkirályjelölt csatára az NB I sereghajtójához, a Vasashoz szerződne. A Dunaferr most év eleji "végkiárusításba" kezdett, már Rabóczki Balázst és Marek Penksát is eladták, s valószínű, Tököli végállomása Magyarország helyett - a labdarúgó menedzsere, ifjabb Laczkó Mihály szerint - nagy valószínűséggel Franciaország lesz.

Tököli: "Nem mindegy, hová hívnak és mennyiért"

Archívum2001.12.07, 16:04

A Dunaferr csatára, Tököli Attila tizenhét találattal őszi gólkirály lett az NB I-ben, így nem véletlen, hogy több külföldi csapat is kiszemelte magának a válogatott támadót.

Őszi ezüstös a Zalaegerszeg

Archívum2001.12.01, 19:55

A Borsodi Liga 21. fordulójának rangadóján a második fogadta a harmadikat, döntetlen lett, a Bozsik-csapat a második helyen telelhet. Tököli megint gólt rúgott.

Tököli kiemelkedik a mezőnyből

Archívum2001.11.26, 18:08

Egervári Sándor, a Dunaferr edzője a csapat elmúlt héten lejátszott két bajnoki mérkőzésével kapcsolatban elsősorban azt emelte ki, hogy együttese játékát az MTK ellen már nem befolyásolta a Győrrel szemben mutatott mérsékelt teljesítmény.

A Dunaferr megverte az őszi bajnok MTK-t

Archívum2001.11.25, 17:04

A két csapat felállásából kitűnt, hogy a vendégek megelégedtek volna az egy ponttal is, hiszen csak a kontrákra építettek. Tököli gólja után azonban a listavezetőnek fel kellett adnia addigi taktikáját, s bár a második játékrészben mezőnyfölényben játszott, egy pontrúgás megpecsételte a sorsát.

Tököli hivatalosan csak 15 gólos

Archívum2001.11.23, 14:05

Mivel a gólkirályi címnek még a mi kis "háztáji" bajnokságunkban is komoly rangja van, nem mindegy, hogy jelen esetben például Tököli 16, vagy 15 góllal áll az élen.

Szombathelyi feladat: Tököli semlegesítése

Archívum2001.11.03, 13:53

A Haladás vasárnap ebédidőben a Dunaújváros vendégeként lép pályára. Flavio Pim, Fred, Takács Béla sérülés, Filipovic és Nagy Gábor pedig eltiltás miatt nem léphet pályára Egervári Sándor csapata ellen.

Tököli duplájával verte a Dunaferr a Sopront

Archívum2001.10.20, 16:36

A Dunaferr 50 percen keresztül nem tudta feltörni a vendégek védelmét - ehhez egy kapushiba kellett -, végül az immár 13 találatnál tartó Tököli góljaival megérdemelten nyertek a hazaiak.

Termelt a Dunaferr

Archívum2001.09.23, 15:56

Beindult a Dunaferr, a Zalaegerszegnek viszont most már semmi nem sikerül. A Borsodi Liga tizedik fordulójában gyengébb első félidő után felpörgött a meccs, amit Tököli mesterhármasával simán nyert a Dunaferr.

Tököli hármat vágott a Debrecennek

Archívum2001.08.04, 21:05

Őrzi veretlenségét a Dunaferr, Tököli három gólt szerzett - a honi élvonal negyedik fordulójában hazai pályán 4-0-ra verte a Dunaferr a Debrecent.

A Dunaferr nyerte a nyitányt

Archívum2001.07.22, 01:18

A századik magyar futballbajnokság nyitó mérkőzésén a házigazda Dunaferr 2-1-re verte az Újpestet. A rekkenő hőségben játszott találkozó első gólját az elmúlt szezon legjobbja, Tököli szerezte, szünet után Bagoly növelte az újvárosiak előnyét. Tokody révén csak szépíteni tudtak a lila-fehérek.

Előző
Következő