halászat

címke rss

A valaha volt egyik legnagyobb, illegális ipari halászatot leplezték le

Gazdaság2020.07.24, 19:39

Meghökkentõ beszámolót tett közzé a Bloomberg arról, hogy egy nonprofit szervezet állítása szerint, Kína éveken át halászott Észak-Korea vizein, értékes tengeri zsákmánytól fosztva meg a latorállamot. Azaz nem egészen, mert ha igazolni minden kétséget kizáróan nem is lehet, de igen valószínû, hogy a szemethunyásért - vagy az alkuért - cserébe Észak-Korea keményvalutához jutott. Ez pedig már ENSZ-szankciókat sért, amiket - állítása szerint - Peking egyébként maradéktalanul betart.

A tervezettnél több agrártámogatást kap Magyarország az uniótól

Gazdaság2020.07.22, 12:30

A várakozásokhoz képest jobb egyezség született, és több támogatás érkezik az Európai Uniótól, mint amire számítani lehetett – mondta Nagy István agrárminiszter az M1 aktuális csatornán.

Keményen bírságolják az engedély nélkül horgászókat

Gazdaság2020.07.20, 17:39

Sokan halásznak szabálytalanul a nagyobb folyókon, két héten belül öt eljárást is indítottak rekreációs célból halászókkal szemben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) halõrei, akik több mint egymillió forint halvédelmi bírságot is kiszabtak - közölte a Nébih.

A Balatonra is kiterjedt a világ 31 tavát érintõ egyedülálló kutatás

Tudomány2020.06.10, 14:37

A világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában közölt tanulmány szerint a vízminõségben bekövetkezett változások jelentõs hatással lehetnek a tavakon regisztrált halfogási adatok alakulására, ami kihat az adott régió gazdaságára és élelmiszerbiztonságára is. A jelentõs nemzetközi összefogással megvalósult kutatás során öt kontinens 31 tavát érintõ adatokat hasonlítottak össze, melyek közé dr. Weiperth András, a Szent István Egyetem kutatójának közremûködése révén a Balaton is bekerülhetett, írja a SZIE közleménye.

Kiderült, már a neandervölgyi-emberek is halásztak a tengeren

Tudomány2020.03.26, 20:46

Az eddig véltnél régebb óta eszik tengeri táplálékot az ember. A Göttingeni és a Barcelonai Egyetem kutatói szerint már a neandervölgyi ember is rendszeresen fogyasztott kagylókat, halakat és más tengeri állatokat.

Már a delfinek nyolcvan százaléka eltûnt az Indiai-óceánból

Tudomány2020.03.05, 10:34

Az Indiai-óceánban élõ delfinek száma több mint 80 százalékkal csökkent az elmúlt évtizedekben. Az Endangered Species Research tudományos folyóiratban közzétett tanulmány szerint ezért az 1950-es évek óta engedélyezett kereskedelmi célú tonhalhalászat tehetõ felelõssé, amely mintegy 4 millió vízi emlõsállat pusztulását okozta, mintegy „járulékos fogásként".

Óriás tonhalszörnyet fogtak, nem fogja elhinni, mi történt utána

Tudomány2019.09.27, 11:18

Hatalmas, 270 kilogramm tömegû, 2,5 méter hosszú kékúszójú tonhalat fogott egy férfi Írország partjainál. Habár az állat több millió fontot ér, a halász mégis visszaengedte a tengerbe.

A halászat miatt nagyon megfogyatkoztak a tigriscápák

Tudomány2019.09.12, 12:53

Hetvenegy százalékkal esett vissza a tigriscápák száma az északkelet-ausztráliai Queensland állam partjainál - derült ki két ausztrál egyetem kutatásából.

Elengedték az orosz cetbörtönbõl az utolsó fogavtartott kardszárnyú delfineket is

Tudomány2019.08.27, 16:03

Elengedték az Ohotszki-tengerben az utolsó két példányt is az orosz Távol-Keleten felfedezett "cetbörtönben" fogva tartott 11 kardszárnyú delfin közül - közölte kedden az Összoroszországi Halászati és Oceanográfiai Kutatóintézet, a VNIRO sajtószolgálata.

Néhány napon belül már a második fiatal dugong pusztult el Thaiföldön

Tudomány2019.08.23, 18:21

Elpusztult egy elárvult öthónapos dugong, amelyet egy hónapja vetett partra a víz Thaiföld déli részén. A tengeri emlõst meg kellett mûteni, mert az emésztõrendszere elzáródott, de nem sikerült megmenteni. A múlt héten egy másik fiatal példány hullott el a beleit elzáró mûanyagdarabok miatt.

Dél-Koreába tévedt pár észak-koreai katona

Nagyvilág2019.07.28, 08:08

Dél-koreai felségvizekre tévedt az észak-koreai hadsereg egyik halászhajója három fõvel a fedélzetén, a vízi jármûvet Jangjang katonai kikötõjébe vontatták - írta a Yonhap dél-koreai állami hírügynökség vasárnap vezérkari forrásokra hivatkozva.

105 kilós pontyot fogott állítólag egy brit férfi Thaiföldön

Nagyvilág2019.07.08, 10:55

Az eddig kifogott legnagyobb pontyhal landolhatott a Thaiföldön élõ brit férfi hálójában, amennyiben a halász tényleg igazat mond.

Havonta legalább egy ember halálát okozzák a krokodiltámadások

Tudomány2019.06.18, 17:28

Két kutató hosszú utat tett meg a világ egyik legismeretlenebb és legkevésbé látogatott országában. Kelet-Timorban azoknak az állatoknak a viselkedését tanulmányozták, amelyeket a legtöbb ember igyekszik elkerülni: az emberevõ krokodilokét. Yusuke Fukuda és Sam Banks, ausztrál biológusok az egyik legkevésbé fejlett országba utaztak, hogy megvizsgálják a „halálos nemzeti rejtélyt": miért emelkedett az elmúlt évben a hússzorosára a támadások száma?

Közel tíz százalékkal emelkedhetnek a halászatra fordítható EU-s források

Itthon2019.04.14, 14:33

Mintegy tíz százalékkal közel 7,74 milliárd euróra emelkedhetnek a halászatra fordítható európai uniós források - jelentette ki Erdõs Norbert fideszes európai parlamenti képviselõ vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Hálózatelemzéssel mutatják be a túlhalászat problémáját

Tudomány2019.04.04, 14:23

Jordán Ferenc, az MTA Balatoni Limnológiai Intézet új igazgatójának vezetésével magyar kutatók a vízi ökoszisztémák táplálékhálózati modelljeit elemezve arra keresik a választ, mely fajok halászatával milyen mértékben sérül az ökoszisztéma, vagyis melyik hal mennyire "fontos" a tengeri életközösség számára.

Hatalmas cápafejet halásztak ki a tengerbõl Ausztrália partjainál

Archívum2019.04.03, 16:53

Ausztrál horgászok egy 100 kilós cápafejet fogtak ki a tengerbõl.

Kirabolták a vizeket, tönkremehet a halászat

Gazdaság2019.04.03, 16:42

Egy hónapon át, április 1-tõl 30-ig tartó halászati tilalmat rendeltek el az ország vizeire Sierra Leone hatóságai, egyúttal a nagy halfeldolgozó vállalatoknak megtiltották az exportot ugyanerre az idõtartamra - írja az Africanews. Az ok: kínai és koreai illegális halászok olyan mértékig fosztották ki az afrikai ország felségvizeit, hogy már az ottani, tradicionális alapokon nyugvó halászat számára sincs elég hal.

Mostantól tilos a halászat az Altaj régió folyóin

Travelo2019.03.25, 08:34

A kínai halászati hatóságok természetvédelmi okokból betiltották a halászatot az Altaj-hegység folyóin, beleértve az Irtist, az Ob legnagyobb mellékfolyóját, amelynek vize a Jeges-tengerbe ömlik.

Felemelkedõben a Közel-Kelet halászati nagyhatalma

Gazdaság2019.01.18, 11:25

A közel-keleti Omán, az Arab-tenger és az Indiai-óceán találkozásánál fekvõ, konszolidált arab ország fontos halászati állammá válhat Kínának köszönhetõen. Peking a világ élelmezésében. egyre lényegesebb szerepet játszó tengeri élõvilága kapcsán is fontosnak tartja a stratégiai elhelyezkedésû, mérsékelt iszlám államot. De mint az Asia Times bemutatja, Kína egyúttal feldolgozó- és kereskedelmi elosztóközponti szerepet is szánna Ománnak.

Olyat léptek meg a Seychelle-szigeteken, amit eddig sehol máshol

Gazdaság2018.11.13, 13:36

A Seychelle Köztársaság kibocsátotta a világ elsõ, úgynevezett kék kötvényét - jelenti az Africanews. Az annak értékesítésbõl származó bevétel kizárólag a helyi halászat környezettudatos fejlesztésére valamint fenntarthatósági törekvések megvalósítására fordítható.

Harry herceg volt kedvese, Cressida Bonas meztelenül hívta fel a figyelmet a túlhalászatra

Archívum2018.10.05, 19:04

A túlhalászatra hívja fel a figyelmet más hírességekkel együtt Harry herceg volt kedvese, Cressida Bonas modell. 

Felszámolják a rabszolgamunkát a világ egyik legnagyobb halászországában

Gazdaság2018.09.29, 09:40

Akár áttörés is történhet a kényszermunka, az emberi jogok megsértésének visszaszorításában, valamint a modern rabszolgaság intézményének felszámolásában, ha Thaiföld megfogadja az ezekben a kérdésekben számára megfogalmazott ajánlásokat, illetve konkrét lépéseket tesz ez ügyben. A The Nation beszámolója szerint, a világ vezetõ, halászatból származó élelmiszereket forgalmazó, thaiföldi székhelyû vállalatcsoportja is javaslatokat fogalmazott meg országa számára.

Régészeti meglepetés: õsi halászhálósúlyokat találtak egy barlangban

Tudomány2018.08.07, 12:50

Az eddig feltárt legrégebbi halászhálósúlyokra bukkantak a régészek egy dél-koreai barlangban: a kutatók szerint a felfedezés azt sugallja, hogy az emberek az eddig véltél jóval korábban, már 29 ezer évvel ezelõtt is kifinomult módszerekkel halásztak.

Belülrõl bomlasztják a rendszert Kim Dzsongun maszekolós halászai

Gazdaság2018.07.19, 09:18

Folytatják a keménykedést az észak-koreai hatóságok saját halászaikkal szemben, Észak-Hamjong tengerparti tartományában. Az ok az, hogy az egyik halászati vállalatnál jóval több hajóval dolgoznak, mint amennyit nyilvántartanak.

Az elsõ ismert melegvérû hal öt faját azonosították

Tudomány2018.06.08, 17:31

Az elsõ ismert teljesen melegvérû hal, a tündöklõhal, más néven királyhal (Lampris) öt faját azonosították amerikai kutatók, köztük egy olyat, amely óriási szemével és lila nyelvével tûnik ki a többiek közül.

Hatalmas vízi szörnyet fogtak ki a tengerben a Fülöp-szigeteken

Archívum2018.04.09, 14:47

Egy közel két és fél méter hosszú furcsa tengeri lényt húzott ki egy halász a tengerbõl a Fülöp-szigeteken.

Mintegy négyszáz illegális halászhajót süllyesztett el a ’fish lady’

Gazdaság2018.03.09, 15:28

Jelenleg a legnépszerûbb kormánytagnak számít hazájában az indonéz halászati miniszter, Susi Pudjiastuti. A tárcavezetõ készen áll arra, hogy a következõ ciklusban is ellássa a feladatkörébõl adódó teendõket, ha a jövõre esedékes választásokon ismét Joko Widodo elnök kap szavazói bizalmat. A nemzetközi sajtóban gyakran csak 'fish lady'-ként emlegetett miniszterasszony népszerûségét annak köszönheti, hogy keményen beleáll Indonézia egyik legfontosabb gazdasági erõforrása, a tengeri halállomány védelmébe.

Trükkösen törleszti adósságát a híres turistaparadicsom

Gazdaság2018.03.01, 15:39

A Seychelle-szigetek a világ több országához hasonlóan megszenvedte a gazdasági világválságot. A forgatókönyv ismert. Az ország az IMF-hitelhez fordult, azonban a törlesztés módja nem szokványos. Úgy fizet vissza a turistaparadicsom rengeteg pénzt, hogy a saját vizeit menti meg egy szervezet segítségével.

Aprócska csónakban hánykolódtak nyolc napon át

Nagyvilág2018.02.21, 07:34

Az amerikai haditengerészet kedden kimentett három halászt, akik nyolc napja a Csendes-óceánon sodródtak csónakjukon.

Kína lassan elkészül polgári célúnak beállított mesterséges szigeteivel

Gazdaság2018.02.14, 09:47

Egyre nehezebben tagadhatja Kína azt, amit eddig próbált: katonai erõdemonstrációval kívánja eldönteni a Dél-kínai-tenger egyes szigetei kapcsán régóta húzódó regionális vitát, egyszersmind a vizek fölötti dominanciát. A most nyilvánosságra került felvételek, valamint a legfrissebb mûholdképek tanulsága szerint, az ország lassan befejezi a Spratly-szigetcsoportnál fekvõ hét korallzátony beépítését és militarizálását. Ami történik, az leginkább a Kína-barát politikát folytató Fülöp-szigeteken okozott riadalmat, de a tengeri vita ennél nagyobb jelentõségû: kereskedelmi erõfitogtatás helyett akár az USA és Kína háborús terepe is lehet.

Az óceánok felmelegedése miatt megcsappanhat a halászható halállomány

Tudomány2018.01.10, 13:43

A klímaváltozás következtében felmelegedõ óceánokban összeomolhat a táplálkozási lánc, ami végül ahhoz vezet, hogy nem lesz elég lehalászható hal a piac számára - ezt állapította meg egy szerdán publikált ausztrál tanulmány.

Halvédelmi bírságokat szabott ki a Nébih

[origo] Gasztro2017.12.02, 14:24

2017-ben a duplájára, 8 millió forintra nõtt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által, jogszerûtlen horgászat és halászat miatt kiszabott halvédelmi bírságok összege a tavalyi évhez képest. 

Idén több mint 8 millió forint halvédelmi bírságot szabott ki a Nébih

Gazdaság2017.12.01, 12:56

Idén tavalyhoz képest a duplájára, 8 millió forintra nõtt az Állami Halõri Szolgálat feljelentései alapján a jogszerûtlen horgászat és halászat miatt kiszabott halvédelmi bírságok összege, amely arányosan emelkedett a tettenérések, feljelentések számával - mondta Zsigmond Richárd, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal földmûvelésügyi igazgatóságának vezetõje.

Észak-koreai halászokat mentett ki a tengerbõl a japán partiõrség

Nagyvilág2017.11.16, 17:10

Több mint egy tucat észak-koreai halász horgászott kisebb csónakokkal a japán felségvizeken. Miután észlelték a japán partiõrség hajóját, vélhetõleg menkülés közben az egyik fából készült csónak felborult. A három halászt a japánok kimentették a tengerbõl, majd feltették õket egy észak-koreai teherhajóra.

Száztizenkét ország szövetkezett a világtenger megmentésére

Tudomány2017.10.08, 13:19

Több mint hatmilliárd euró gyûlt össze 112 ország állami- és magánkézbõl érkezett felajánlásai révén a Málta fõvárosában, Vallettában megrendezett Our Ocean (A mi óceánunk) elnevezésû konferencián. A tanácskozás legfõbb célja a napjainkra aggasztó méretûre növekedett tengeri környezetszennyezés visszaszorítása.

Halat nem nagyon eszünk, de a pecásoknak jól megy

Gazdaság2017.07.25, 11:08

Bár kevés halat eszünk, a halászattal és halgazdálkodással foglalkozó vállalkozások stabil szereplõi a hazai cégvilágnak. 

Pörölycápával találkozott egy halász: Videó!

Archívum2017.07.05, 06:48

Nem mindennapi felvétel került napvilágra egy floridai halászról, aki döbbenetes közelségbe került egy pörölycápával.

Végleg eltûnhet a tenger pandája

Tudomány2017.05.15, 22:26

A "tenger pandájának" is nevezett kaliforniai disznódelfinekbõl napjainkra körülbelül 30 példány maradt fenn a WWF kedden publikált elemzése szerint. A szervezet a világ segítségét kéri a kritikusan veszélyeztetett tengeri emlõs megmentésében, amelyért Leonardo DiCaprio is felszólalt.

A Balatont egész évben vonzóvá kell tenni

Gazdaság2017.04.26, 17:46

A turisztikai piacon ma már desztinációk versenyeznek egymással, nem szolgáltatások vagy települések, ezért szükséges a Balaton egységes szemléletû fejlesztése – mondta az Origónak a Balaton Turizmus Szövetség (BTSZ) elnöke. Hoffmann Henrik szerint a Balaton mint turisztikai célpont áttörés elõtt áll, és végleg levetkõzheti a rendszerváltás elõtti SZOT-üdülõs, tömegturisztikai hangulatot.

Nem bírnak a kalózokkal Délkelet-Ázsiában

Gazdaság2017.03.31, 07:32

Szerte a világon egyre kevesebb a kalóztámadás és tengeri rablás, de az óceán egyetlen délkelet-ázsiai szeglete dacol ezzel a trenddel.  

Arcfelismerõ szoftverrel harcolhatunk a túlhalászás ellen

Tudomány2016.11.22, 16:34

Segíthet megszámolni a kifogott halakat, és jelez, ha a mennyiség elérte a túlhalászás határát - egy ilyen technológia kifejlesztésén dolgoznak a Google Impact Challenge közönségdíjasai.

Módosul a balatoni halászat

Gazdaság2016.10.24, 14:58

Egyedi engedélyekkel ismét lehetõvé akarják tenni a halászatot a Balatonon, de általánosságban maradna a halászati tilalom. A busákkal kapcsolatban nem a lehalászásra, hanem az utánpótlás megszüntetésére helyeznék a hangsúlyt. 300 milliót költenének a balatoni horgászturizmusra.

Így kerülhetne újra balatoni hal a helyi éttermekbe

Travelo2017.10.12, 13:20

A balatoni önkormányzatokat tömörítõ szervezet két ötlettel is elõállt. Nem a halászat visszaállítása a megoldás.

Unatkozik? Inkább nyomozzon illegális halászhajók után!

Unikornis2016.09.18, 17:45

Naponta több tízezer halászhajó fésüli át az óceánokat a jófogás érdekében, és vannak köztük olyanok, amelyek illegálisan tartózkodnak bizonyos vizeken. Ezek a hajók a túlhalászás miatt teljes halpopulációkat veszélyeztetnek. Ám egy interaktív térkép segítségével most bárkinek lehetõsége van lebuktatni a törvénytelen halászokat. 

Nincs helyi hal a balatoni éttermekben

Gazdaság2016.09.07, 11:23

Kevés hal van a Balatonban, ezért már évek óta más területekrõl érkezik az ottani vendéglõkbe a hal – mondta Fazekas Sándor földmûvelésügyi miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán. A múlt heti Kormányinfón is szóba került a probléma, hogy miért nem lehet a balatoni vagy Tisza menti éttermekben helyi halat kapni.

Hatalmas igazgyöngyöt rejtegethetett tíz éven át egy halász az ágya alatt

Unikornis2016.08.24, 11:38

Amennyiben hitelesítik a tíz évvel ezelõtt megtalált, de mindeddig egy Fülöp-szigeteki halász ágya alatt õrizgetett gyöngyöt, a féldrágakõ a maga 34 kilós súlyával a világ legnagyobb igazgyöngye lehet, és értéke meghaladhatja a százmillió dollárt is. 

Észak-koreai halálhajók sodródhattak Japánba

Nagyvilág2015.11.27, 12:27

Holttesteket találtak közel tucatnyi sodródó hajón a japán partok közelében, a japán hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben - közölték pénteken Tokióban.