Halálos iramban 8

címke rss
A Halálos iramban 8 sem tudta legyőzni a Kincsemet

A Halálos iramban 8 sem tudta legyőzni a Kincsemet

Egy évvel ezelőtt kinevettük volna azt, aki azt mondja, jön egy magyar film, amely több nézőt vonz majd, mint a Halálos iramban aktuális része. Most azonban a Kincsem pont ezt cselekedte meg, visszaverte Dwayne Johnson és Vin Diesel támadását. A hétvégén A galaxis őrzői 2 volt a legnépszerűbb film a magyar mozikban.

Emma Watsonnál még egy idősödő dzsigoló is népszerűbb

Film2017.05.02, 12:40

Forrás: Big Bang Media middle on 7244 4835 A Halálos iramban 8-at persze nem érintette a kicsik csatája, harmadik hete őrzi az elsőségét Amerikában, és világszinten már egymilliárd dollár felett jár. A galaxis őrzői 2-t 37 országban mutatták be, Portugálián, Törökországon és Vietnamon kívül mindenhol az első helyen nyitott, és Belgium kivételével többet hozott, mint az első rész. 106 milliónál tart most, a következő hétvégén már Amerikában és más országok mellett nálunk is látható lesz az űropera. Tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban): 1. Halálos iramban 8 ($119,9 ...

Tizenegy éve nem néztek annyian magyar filmet, mint a Kincsemet

Film2017.04.25, 12:58

A Kincsem már 300 ezer nézőn túl jár, és ezzel ott van a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb magyar közönségsikerei között. Már az Üvegtigris második és harmadik részét is felülmúlta. Az év legnézettebb filmje címért kemény csatát vív a Halálos iramban 8-cal.

A Halálos iramban 8-ra nagyon ráugrottak a magyarok

Archívum2017.04.18, 16:34

Forrás: InterCom middle on 1100 733 A Brazilok-at tizenegy nap alatt 33 695-en nézték meg, ezzel máris megelőzte a tavalyi magyar filmek túlnyomó többségét, és ha így halad, akkor a negyvenezres A martfűi rém-et és az ötvenkilenc ezer nézőt vonzó A lovasíjász-t is meg fogja szorongatni. A tízes nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség): 1. Halálos iramban 8 (130 341 / 168 598) 2. Bébi úr  (50 511 / 50 511) 3. Kincsem (27 193 / 278 878) 4. A szépség és a szörnyeteg (21 475 / 235 303) 5. Vén rókák (20 274 / 48 684) 6. Brazilok (15 782 / 33 695) 7. Hupikék törpikék 3 - Az elvveszett ...

A Halálos iramban 8 lenyomta a Star Wars 7-et

Film2017.04.16, 22:11

Forrás: UIP-Duna Film middle on 1280 853 Többek között Kínában is rekordot döntött a Halálos iramban 8, 190 milliós bevételével a hetedik rész 182 millióval beállított csúcsát múlta felül. Az Amerikán kívüli világban eddig a Jurassic World szedte össze a legtöbb pénzt egyetlen hétvége leforgása alatt, szám szerint 316,7 milliót, de most már erről a rekordról is múlt időben kell beszélni, Vin Diesel legfrissebb adrenalinfutama ugyanis 432,3 milliót termelt. A legnagyobb bravúrt hagytam a végére, a Halálos iramban 8 a globális rekordert, a Star Wars: Az ébredő Erő-t is letaszította a trónról. Az űrfantasy világszinten 529 milliióval ...

Teljesen rendben van a Halálos iramban 8

Film2017.04.15, 18:27

A Halálos iramban világában a helyzet változatlan: történet nincs, a logikának már rég búcsút mondtunk, de az eszetlenül túlzó akciók továbbra is vagányak, és még mindig nem tudja senki Vin Dieselénél komolyabb fapofával mondani, hogy „elromlott a benzinpumparelé”. Szerencsére meg se próbálják, inkább nevetnek magukon a szuperhőssé átvedlett autótolvajok, aminek köszönhetően úgy is korrekt szórakoztatást nyújt a sokadik kocsizúzda, hogy már nem volt hova emelni a téteket.

Van valami jó film a moziban?

Film2017.04.15, 15:19

Moziba menne, de nem tudja, mire üljön be? Segítünk! A Halálos iramban 8 most a fő látványosság, de az ünnepi hosszú hétvége arra is alkalmat ad, hogy elmaradásokat pótoljon: együtt nevethet Farkas Franciskával, együtt ábrándozhat Borbély Alexandrával, Martin Scorsesével pedig hitbéli kérdéseken rágódhat. 

Itt a bizonyíték, hogy Charlize Theron mindig is brutálkemény volt!

Film2017.03.16, 16:49

Forrás: InterCom middle on 3000 2002 Theron a Mad Max: A harag útjá-ban volt eddig a legkeményebb, kíváncsiak leszünk, hogy angol kémként vajon felül tudja-e önmagát múlni a Magyarországon forgatott Atomszőké-ben. A Halálos iramban 8 április 13-án debütál Magyarországon, az Atomszőke július végén vagy augusztus elején érkezhet meg hozzánk. Kamaszkorunk legszebb mellei - Charlize Theron Charlize Theron most éppen az akciófilm műfaját újítja meg feminista szemszögből a Mad Max negyedik részével, de előtte többször elkápráztatott minket a meztelenkedéseivel. Az értelmező szótárban az ő fényképe kellene, hogy szerepeljen a tökkéletes ...

Kétszer is kiakadtunk a Halálos iramban 8 új előzetesén

Film2017.03.09, 17:22

Forrás: Fórum Hungary middle on 5384 3840 Hatalmas fegyvertény a sorozattól, hogy hiába tart már a nyolcadik részénél, még mindig képes újat húzni, az eddigi túlzásokra egy még nagyobb őrültséggel rátromfolni. Még a történet is érdekesnek ígérkezik, Dominic Toretto hátat fordít a családjának, és egy szuperhackert kezd el támogatni, akit Charlize Theron formál meg. A közös munkára kényszerített Dwayne Johnson és Jason Statham kakasviadalát is öröm lesz nézni. A Halálos iramban 8 április 13-tól lesz látható a magyar mozikban.

Megrendítő, milyen messze került Vin Diesel a családjától

Film2017.03.06, 19:01

Forrás: UIP-Duna Film middle on 1200 630 Ha jobban megnézzük, van egy komoly kakukktojás Dwayne Johnson környezetében: a Jason Statham által megformált Deckard Shaw a hetedik részben még a család ellen küzdött. A Halálos iramban 8-ban viszont annyira összekeverednek a lapok, hogy Shaw kénytelen lesz a régi ellenfeleivel szövetkezni. A moziplakát alsó fele arról kíván meggyőzni minket, hogy a sorozat lényegéről a nyolcadik rész sem feledkezik meg. Most is egy minden eddiginél őrültebb autós üldözéssel próbálják majd a nézőket elkápráztatni. Ezúttal még egy tengeralattjárót is be fognak üzemelni ennek érdekében. A Halálos irambban ...

Előző
Következő