halálbüntetés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irak
- kékfény
- iraki konfliktus
- USA
- gyilkosság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Iránban szüneteltetik a kövezést
Iránban eltörölték vagy legalábbis egy időre szüneteltetik a megkövezés általi kivégzést - tűnik ki egy csütörtöki iráni lapjelentésből. Az 1979-es iszlám forradalom óta érvényben levő iszlám törvények értelmében rendszerint megkövezéssel büntették eddig az ázsiai országban a házasságtörést.
Halálra ítélhetik a washingtoni orvlövészt
Tíz hónap múlva áll bíróság elé az a férfi, akit azzal vádolnak, hogy kiskorú fogadott fiával együtt október 2. és 24. között Washington, Maryland és Virginia államokban tíz embert lőttek agyon, hármat pedig megsebesítettek. Virginiában, ahol a férfi ügyét tárgyalják majd, érvényben van a halálbüntetés.
USA: kivégzéselhalasztás az utolsó órában
Jeb Bush, Florida állam kormányzója másfél órával a tervezett idő előtt elhalasztotta egy elítélt kivégzését, hogy lehetőséget adjon ügyében DNS-eljárás alkalmazására.
Újabb hivatal emelt vádat az orvlövész ellen
Virginia és Maryland államok után az amerikai igazságügy-minisztérium is vádat emelt John Allen Muhammad ellen. A washingoni orvlövész 17 éves társa ebben a vádiratban nem szerepel, mert még kiskorú. Az ügyben az amerikai igazságügy-miniszter is halálbüntetést szorgalmaz.
Egy megrémült kisfiú miatt támadtak a kommandósok
Szemtanúk újabb beszámolói alapján tisztul a kép a szombat hajnali moszkvai túszszabadító akció körülményeivel kapcsolatban. A kommandósok állítólag az elnök értesítése előtt támadtak egy hajnali lövöldözés miatt, amire azt hitték, hogy megkezdődött a túszok kivégzése. A csecsenek valószínűleg egy pánikba esett kisfiú miatt kezdtek lövöldözni.
Két embert nyilvánosan felakasztottak Teheránban
Egy rendőrgyilkost és egy rokonait kivégző férfit akasztottak fel vasárnap Teheránban. A hatóság elrettentésképp döntött a nyilvános kivégzés mellett.
- címkék:
- Teherán
- halálbüntetés
- elrettentés
- Címkefelhő »
Négy színész kiszabadult Moszkvában
Újabb túszok hagyhatták el a moszkvai kultúrház épületét péntek késő este. A terroristák három nőt és egy férfit engedtek ki az épületből. Mindnyájan a színház színészei. A tárgyalóknak este sikerült elérniük, hogy élelmiszert juttassanak be a csecsen terroristák által 48 órája fogva tartott túszoknak. A csomagokat azonban csak kézben vihették be a segítők. A Pravda internetes kiadása korábban arról adott hírt, hogy az orosz kormány megszakította a tárgyalásokat a túszejtőkkel és a fegyveres beavatkozást fontolgatja. A terroristák pénteken ultimátumban közölték, hogy ha nem teljesítik követeléseiket, szombat reggel megkezdik a túszook ...
Halállal büntetné az ügyészség az orvlövészt
Benyújtották az első vádiratokat a washingtoni rémnek tartott férfi és cinkorstársa ellen. Az ügyészség halálbüntetést tervez kérni a gyanúsítottakra.
- címkék:
- Washington
- kékfény
- halálbüntetés
- re
- Címkefelhő »
Bevetésre készül az Alfa-kommandó Moszkvában
Az orosz kormány megszakította a tárgyalásokat a csecsen terroristákkal, és állítólag a fegyveres beavatkozást fontolgatja. A Melnyikov utcai színház épületéhez mindenesetre megérkeztek az Alfa-kommandó egységei, és elküldték az újságírókat. Nem sokkal korábban a túszejtők közölték: szombat reggel megkezdik a túszok kivégzését, amennyiben haladéktalanul nem teljesítik követeléseiket. A külföldi túszokat a korábbi ígéret ellenére továbbra sem engedték el.
Halálbüntetést kérnének a sorozatgyilkosokra
A rendőrség szerint halálbüntetést kellene kiróni a marylandi sorozatgyilkosokra. A nyomozók, most a bizonyítékokat keresik, amivel alátámaszthatnák a halálbüntetést maga után vonó vádat. John Wilson rendőrfőnök úgy véli, hogy a fiatalabb gyanúsítottat is felnőttként kellene kezelni az eljárásban.
- címkék:
- Washington
- rendőrség
- halálbüntetés
- Címkefelhő »