halálbüntetés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irak
- kékfény
- iraki konfliktus
- USA
- gyilkosság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Külföldi hívásért is kivégzés jár Észak-Koreában
Tavaly is Kínában hajtották végre a legtöbb halálos ítéletet, bár pontos számok nem állnak rendelkezésre - derül ki az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet 2007-es jelentéséből. Az összefoglaló szerint több országban gyermekeket is kivégeztek, Észak-Koreában pedig egyebek mellett azért büntettek halállal egy cégvezetőt, mert külföldre telefonált.
Kína nem tervezi a halálbüntetés eltörlését
Kína nem tervezi a halálbüntetés megszüntetését, mert azt saját jelenlegi fejlődési szintjének megfelelőnek és a bűnözők elrettentésére alkalmasnak tartja - közölte egy vezető kínai bíró a hétvégén.
Kajáért szökdöső észak-koreaiakat végeztek ki
Az észak-koreai hatóságok állítólag kivégeztek tizenöt illegális határsértőt, akik élelmiszerért és rokonaik miatt szökdöstek át Kínába - állítja egy szöuli emberjogi szervezet. A hírt a két Korea egyesítésével megbízott miniszter nem erősítette meg. Egy phenjani tisztviselő szerint azonban az ilyen kivégzések mindennaposak - írja a BBC.
Kivégezhetik Vegyi Alit
Most már biztosnak tűnik, hogy a tavaly decemberben felakasztott Szaddám Huszein unokatestvére, a Vegyi Aliként ismertté vált férfi sem ússza meg a kivégzést. A kurdok elleni vegyianyagokkal elkövetett támadások miatt halálra ítélt volt pártvezetőt eddig nem tudták kivégezni, mert az iraki elnöki tanács nem hagyta jóvá az ítéletet - a testület pénteken beleegyezett a kivégzésbe.
A halál torkából mentették ki az afgán egyetemistát
Visszavonták az ítéletét annak a 23 éves egyetemistának, akit a múlt héten akartak kivégezni Afganisztánban. A döntést követően a brit The Independent napilap kezdeményezte nemzetközi petíció - amelyet 63 ezren írtak alá világszerte - azonban az afgán kormány meghátrálását eredményezte. A fiatalembert a Korán bírálatával vádolták, és a nők egyenjogúságának kérdése miatt ítélték halálra.
Ceausescu-nosztalgia és turizmus
Ami egykor vérfagyasztó valóság volt, ma groteszk látványosság: ennyi maradt az egykori kommunista rendszerből a diktátor és felesége, Elena kivégzése után több mint másfél évtizeddel. Az önkényúr kultusza ma Drakuláéval vetekszik, s van, aki ebből remek üzletet csinál.
Agrárkereskedelemért kivégzés Észak-Koreában
Nyilvánosan kivégezték az egyik mezőgazdasági termelőszövetkezet vezetőjét, a "munka hőse" cím birtokosát a múlt hónapban Észak-Koreában, mert a saját hasznára értékesített agrártermékeket - jelentette csütörtökön a Good Friends dél-koreai humanitárius szervezet.
Ha sok a néző, nincs káromkodás
Belegondolt már valaki abba, hogy milyen lenne a Maffiózók, ha Tony Soprano választékos irodalmi nyelven rendelné el legújabb ellenségének vagy felebarátjának kivégzését, miközben azt sziszegné fogai között, hogy "ebadta" vagy "irgumburgum"?. Vagy mi lenne, ha a Kemény zsaruk Vic Mackey-je ezúttal nem kiverné a gyanúsítottból a vallomást, hanem hosszú tirádákkal próbálna a lelkére hatni?
New Jersey eltörölte a halálbüntetést
Az egyesült államokbeli New Jersey szövetségi állam törvényhozása csütörtökön törvénytervezetet fogadott el a halálbüntetés eltörléséről - közölteJoe Donnelly, a testület szóvivője.