halal

címke rss

Egy francia gyorsétteremben most már csak az iszlám halal eljárásban készülnek a húsok

A Poitiers-i Quick gyorsétteremben mostantól kizárólag halal hús termékekből készült hamburgereket árulnak, tudósított a France 3 közszolgálati televízió regionális adásában. A belga alapítású, de az amerikai Burger King által megvásárolt európai gyorsétteremhálózat étterme júniusban döntötte úgy, hogy fokozatosan kivonják a nem halal hústermékeket az üzletből. Először a sertéshúsból készített húspogácsák tűntek el, majd megjelentek a halal eljárással készített marha és szárnyas hústermékek. Leegyszerűsítve a halal eljárás annyit jelent, hogy a muszlim vallási rituálénak megfelelően először imát mondanak (Allah nevének kell elhangozznia), ...

Olaszország megtiltaná a halal eljárás szerinti húskészítést

Nagyvilág2018.10.05, 13:04

Matteo Salvini pártja törvényjavaslatot nyújtott be, amelyben Olaszországban megtiltaná a halal eljárást, azzal érvelve, hogy az állatokat meg kell kímélni a szenvedéstől.

Nem lesz halal hús a bécsi Sparban

Nagyvilág2015.12.04, 10:43

Pár hete a holland tulajdonban álló Spar üzletlánc, a vélelmezett fogyasztói igényeknek megfelelve, a muzulmán vallási előírások szerint előkészített húst és húskészítményeket kezdett árusítani egyes bécsi boltjaiban. A kísérlet olyan erős iszlámellenes indulatokat váltott ki egyes vásárlókban, hogy az üzletlánc alig két hét után beszüntette a halal eljárás szerint előkészített termékek árusítását. 

Iszlám szexbolt nyílik Mekkában

Nagyvilág2015.04.23, 17:53

Vallási vezetőkkel és szaúdi sejkekkel is konzultált Abdelaziz Auragh, az amszterdami székhelyű El Asira alapítója, hogy a Mekkában megnyitni tervezett szexbolt mindenben megfeleljen az iszlám előírásainak.

Tömegverekedés a halal miatt

[origo] Gasztro2015.04.13, 11:09

Sydney város Fairfield nevű negyedében tegnap, április 12-én tartották az első ausztráliai halal ételvásárt és fesztivált. A helyszínen megjelentek az iszlámellenes és a rasszizmus ellen tiltakozó tüntetők is. 

Előző
  • 1
Következő