Haladás

címke rss

MTK-Újpest rangadóval zárul az alapszakasz

Sport2004.04.06, 18:27

Szerdán kerül sor az alapszakasz utolsó fordulójára a labdarúgó Arany Ászok Ligában, s a programból a címvédő MTK FC és a tavasszal már négy győzelmet aratott Újpest FC fővárosi rangadója emelkedik ki.

Elmozdult az utolsó helyről a ZTE

Sport2004.04.02, 12:23

Az Arany Ászok Liga 20. fordulójának záró mérkőzésén a Zalaegerszeg Sebők Vilmos 11-es góljával Szombathelyen legyőzte a Haladást, s ezzel Tóth Bálint csapatát megelőzve elmozdult a tabella 12. helyéről.

Feledtetné a Fradi a tavalyi, Üllői úti botrányt

Sport2004.03.28, 13:19

A hét végén a 20. fordulóval folytatódik a labdarúgó Arany Ászok Liga, s egyértelmű, hogy a szombaton sorra kerülő Ferencváros- Debreceni VSC-MegaForce összecsapás emelkedik ki a programból. Az alsóházi rangadón a Haladás a Zalaegerszeget fogadja.

Véberék a Balatont is legyőznék

Sport2004.03.17, 17:51

Remekül debütált az élvonalbeli kispadon a Mészöly Géza, Véber György duó az Újpest élén, hiszen a lila-fehérek 2-0-ra nyertek Szombathelyen, s ezzel máris felsőházi tagságot érő pozícióba kerültek, ráadásul egy meccsel kevesebbet játszottak. Véber György, a lilák pályaedzője elmondta: örül a Haladás elleni sikernek, de győzelmet vár a Balaton elleni hazai meccsen is. Nagy Tamás, a pécsiek szakvezetője szerint az ellenfelek már tisztelik a csapatát.

Idegenben verte a Haladást az Újpest

Sport2004.03.16, 21:07

Az Arany Ászok Liga 18. fordulójának elhalasztott mérkőzésén az Újpest idegenben 2-0-ra legyőzte a Haladás együttesét. A lila-fehérek győzelmükkel - úgy, hogy egy meccsel még mindig kevesebbet játszottak - feljöttek a hatodik helyre a tabellán, míg a Lombard továbbra is utolsó előtti.

Már Gyepes is bevetésre kész a Fradinál

Sport2004.03.10, 18:30

A hét végi ZTE elleni bajnokin három sárga lapja miatt a Ferencváros együtteséből hiányzik majd Dragóner Attila és Lipcsei Péter, őket nagy valószínűséggel Sorint Botis, valamint Somorjai Tamás helyettesítheti, s visszatérhet a kezdőbe a védő Gyepes Gábor is. A határidő lejárta ellenére még nem fizette ki a támogatói szerződésben foglalt összeget a Ferencvárosnak Kovács Ádám, illetve az általa képviselt Celladam cégcsoport. Illés Béla szerint a Haladás legyőzheti az Újpestet.

Szemléletet váltott a Haladás

Sport2004.02.13, 16:52

Racionálisabbá tette költségvetését a Haladás labdarúgócsapata, amelynek tulajdonosa, Bíró Péter elmondta, a játékosok alapfizetését 20 százalékkal csökkentette, a győzelmi prémiumot viszont ötven százalékkal emelte. A cél idén a biztos bennmaradás, jövőre viszont már a hatba jutás.

Illés nem tudott elköszönni az MTK-tól

Sport2004.02.03, 13:38

Illés Béla, a 64-szeres magyar válogatott középpályás hétfőn szerződött egykori csapatába, a Haladásba, kedden pedig már törökországi edzőtáborozásra utazott régi-új együttesével, így nem tudott elköszönni egykori MTK-s csapattársaitól. Elképzelhető, hogy az elmúlt évtized egyik legjobb magyar labdarúgója végképp Szombathelyre költözik.

Illés Béla nyárig marad az MTK-ban

Sport2004.01.14, 15:48

Jóllehet anyaegyesületében, a Haladásban tárt karokkal fogadnák, Illés Béla nyárig szinte biztosan marad az MTK-ban. Mindez csak abban az esetben változhat meg, ha a kék-fehérek a szűkös anyagi helyzet miatt pénzt kapnának a szombathelyiektől legnépszerűbb labdarúgójukért.

Hajdut három NB I-es klub is megkereste

Sport2004.01.05, 17:15

Egyelőre nincs csapata Hajdu Attilának, ám a futballista bízik abban, hogy tavasszal újra élvonalbeli csapat kapujába állhat. Az MTK hálóőre a tavalyi szezon utolsó előtti fordulójában súlyos vesesérülést szenvedett, majd ezt követően, nyáron a kék-fehérek nem kínáltak neki új szerződést, viszont megengedték neki, hogy a Hungária körúton tréningezzen. Az utóbbi időben a ZTE, a Sopron és a Haladás is érdeklődött Hajdu iránt.

Edzőcsere felsőfokon Albániában

Sport2003.12.17, 08:10

A magyar bajnokságban az ősz során viszonylagos nyugalom volt a kispadok környékén, hiszen az első osztályban szereplő együttesek közül csak három váltott edzőt (igaz, a Haladás és a Győr kétszer is). Albániában bezzeg nem számít ilyen nyugdíjas állásnak a vezetőedzői poszt: a tízcsapatos élvonalból kilencnél már nem ugyanaz a tréner vezeti a gárdát, akivel elkezdték a bajnokságot.

Külföldről erősítene a Haladás

Sport2003.12.09, 16:47

Vészes gólszegénységben szenvedett a Haladás együttese ősszel, nem véletlenül áll a tabella második felében, mindössze két ponttal megelőzve a kieső pozícióban lévő Békéscsabát. A vasiak vezetőedzője, Bozsik Péter szerint télen mindenképpen meg kell erősíteni az együttes keretét.

Sopronban zárul a magyar fociősz

Sport2003.12.05, 15:08

Szombaton a korábban a rossz időjárás miatt elhalasztott Sopron-Békéscsaba találkozóval zárul hivatalosan az NB I őszi idénye. Hazai siker, de még döntetlen esetén is Pintér Attila együttese az első hat helyezett között telelhetne, míg a jelenleg 13 pontos vendégek esetleges győzelmükkel pontszámban beérnék a Haladást és a Győrt, sőt, előbbit meg is előznék. A Káposztás úti stadionban 15 órakor kezdődő mérkőzés előtt a két csapat szakvezetője a következőket nyilatkozta.

Magyarfoci-szinten a stadionrekonstrukció

Sport2003.11.18, 19:44

Az Ifjúsági és Sportminisztérium - a GYISM jogelődje - 2000-ben hirdette meg a stadionrekonstrukciós programot: hároméves futamidőre 12,7 milliárd forint állami támogatással 38 labdarúgó-stadion felújítását tervezte. Idén szeptember végéig ebből mindössze négy pálya átépítése valósult meg. Az MTI annak járt utána, hol tart most a program, s mi a helyzet az érintett stadionokban.

Továbbra is élen a Fradi, már második a Balaton

Sport2003.11.15, 18:37

A Ferencváros együttese 2-0-ra győzött a Békéscsaba ellen a labdarúgó Arany Ászok Liga 14. fordulójában, így megőrizte vezető helyét a bajnoki táblázaton. A Balaton FC 4-0-ra nyert Szombathelyen a Haladás vendégeként, így a szezon meglepetéscsapata már második a bajnokságban.

Ikszelt a Loki Szombathelyen

Sport2003.11.09, 18:13

Gól nélküli döntetlennel zárta az Arany Ászok Liga 13. fordulóját a Haladás és a Debrecen Szombathelyen. A hazaiak zsinórban tizedik meccsükön nem tudtak nyerni, és 655 perce gólt sem lőttek.

A focisták pénzén szurkolhatnak a szombathelyiek

Sport2003.11.04, 22:04

Bíró Péter, a Lombard FC Haladás labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaság többségi tulajdonosa úgy döntött: ingyen tekinthetik meg a szurkolók az együttes vasárnapi, Debrecen elleni hazai bajnoki mérkőzését, a kieső jegybevételt pedig - büntetésképpen az elmúlt fordulókban mutatott gyenge játékért - a futballisták béréből vonják le.

Bozsik Péternek csatárgondjai vannak

Sport2003.10.26, 18:50

Immáron a felsőházban található a hét végén a Haladás ellen 2-0-ra diadalmaskodó Ferencváros, ám az Üllői úton leginkább azt hangoztatják, hogy - a hatpontos levonást nem számítva - a zöld-fehérek nyerték a bajnokság első körét. Bozsik Péter, a szombathelyiek edzője azért panaszkodik, mert szerinte alig rendelkezik bevethető csatárral.

Kovács Zoltán megtörné az újpesti gólcsendet

Sport2003.09.30, 16:59

Immáron három mérkőzés óta gólképtelen, s négy bajnokin mindössze három pontot szerzett az Újpest. Ezzel komoly esélyt szalasztottak el a lila-fehérek, a Győr, a Haladás és a Balaton FC ellen ugyanis győzelmi esélyekkel lépett pályára Mezey György csapata. Mindenesetre pánik nincs a Megyeri úton, hiszen az első és a tizedik helyezett között csekély négy pont a különbség.

Szektorbezárás a szurkolói rendbontás miatt Újpesten

Sport2003.09.16, 19:51

A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága úgy döntött, hogy a szeptember 1-jén lejátszott Újpest-Ferencváros mérkőzésen történt rendbontás miatt a lila-fehér klub a soron következő két bajnoki mérkőzésén (a Haladás, majd a Videoton ellen) köteles a Megyeri úti stadion D lelátóját zárva tartani.

Nem bírt az MTK a Haladással

Sport2003.09.13, 22:25

1-1-es döntetlent hozott az Arany Ászok Liga szombati rangadója, miután a Szombathelyre látogató MTK nem tudta megőrizni brazil légiósa, Welton Silva révén szerzett előnyét a Rohonci úton. A Győr hazai pályán 0-0-ra végzett az Újpesttel, míg a ZTE hatodik meccsén a hatodik vereségét könyvelhette el. A Videoton 2-0-ra verte a Debrecent.

Bíró Péter: Senkinek sem tartozunk

Sport2003.09.04, 19:45

Bíró Péter, a Lombard FC Haladás többségi tulajdonosa azokra a hírekre reagálva, hogy a szombathelyi klubnál tartoznak a játékosoknak, elmondta: a közel ötmillió forintos tartozás nem a jelenlegi labdarúgó kft.-t, hanem a Haladás Kft.-t terheli, amit mégis átvállaltak és teljesítenek is, sőt a kifizetés időpontjáról is megállapodtak a labdarúgókkal.

Gujdár lett Détári utóda a Haladásnál

Sport2003.08.28, 16:05

Szerződésszegés miatt fegyelmi eljárás indult Détári Lajos, a Haladás labdarúgócsapatának lemondott szakvezetője ellen. A klub tulajdonosa, Bíró Péter már ki is nevezte az új trénert, Gujdár Sándort. A fegyelmire és a pénzügyi okokról Détári a korábbiaknál lényegesen bőbeszédűbben reagált.

Détári nem visszakozik

Sport2003.08.27, 16:01

Szombathelyen egyre nagyobb viharokat kavar Détári Lajos, a Haladás vezetőedzőjének keddi lemondása. Noha az egykori világválogatott középpályás nem kívánt nyilatkozni az okokról, pletykaszinten elhangzott: pénzügyi okok állnak Détári távozása mögött.

Szentes mozgékony DVSC-t akar

Sport2003.08.17, 21:28

Ahogy a bajnokságban, úgy a nemzetközi kupában is közepesre lehetett értékelni a DVSC eddigi szereplését. A pontvadászatban Újpesten kikapott, a Haladás ellen győzött, majd a Sopronnal döntetlent játszott a Loki, míg az UEFA-kupa selejtezőjében 1-1-re végzett Szentes Lázár alakulata a litván Ekrenas otthonában.

Újpesten már pontot szereznének Keneseiék

Sport2003.08.07, 18:26

Pénteken és szombaton rendezik a labdarúgó Arany Ászok Liga harmadik fordulóját, amelynek az egyik legérdekesebb és legkiélezettebb találkozójára várhatóan Újpesten kerül sor, ahová a tavalyelőtti bajnok, ám jelenleg még pont nélküli Zalaegerszeg látogat. Az éllovas MTK a második Pécset fogadja, a Haladás a Balatonhoz, a Fradi pedig Békéscsabára utazik, míg a Videoton a Győrt, a Debrecen pedig a Sopront látja vendégül.

Siófokon elmaradt a balhé és a Fradi-siker

Archívum2003.07.26, 22:49

Zárt kapuk mögött 1-1-es döntetlent ért el a Ferencváros bajnoki ezüstérmes együttese a névváltozáson átment siófoki Balaton FC otthonában. A 2003/2004-es idény első fordulójában a Békéscsaba 3-1-es győzelmet aratott a Zalaegerszeg ellen, a Haladás 2-0-ra verte a Győrt, míg a Pécs emberhátrányban egyenlített Székesfehérvárott.

Ki megy ma? - Jagodics, Tudor

Sport2003.07.20, 16:31

Ismét zöld-fehér mezt öltött Jagodics Zoltán, a Haladás és a Ferencváros egykori játékosa újra Szombathelyre szerződött. Román kapust igazolt a Videoton Daniel Tudor személyében, a Békéscsabához cseh védő, Kolin igazolhat.

Bajnoki rajtra kész a Haladás

Sport2003.07.04, 15:14

Nem sok idejük maradt a nyaralásra a Lombard FC Haladás futballistáinak, hiszen az NB I/B-s bajnokság befejezése után egy héttel már megkezdték a felkészülést az élvonalbeli szereplésre. Détári Lajos, a hajdani világválogatott középpályás, a szombathelyiek jelenlegi szakvezetője szerint akár már a bajnokság is elkezdődhetne.

Ki megy ma? - Korsós, Seper

Sport2003.06.26, 18:32

Új rovatunkban a magyar labdarúgás legfrissebb átigazolási híreit gyűjtjük.

Elküldték Nagy Norbert két csapattársát

Sport2003.05.16, 10:51

Az NB I/B-s Lombard FC Haladás labdarúgócsapatánál lezajlott belső vizsgálat után a vezetőség úgy döntött, hogy két játékosától megválik, négyet pedig július 31-ig kizár az első csapat keretéből. 

Belső vizsgálat a Haladásnál Nagy Norbert halála ügyében

Sport2003.05.14, 19:41

Belső vizsgálat indult a Haladás NB I B-s futballcsapatánál a múlt pénteken autóbalesetben elhunyt Nagy Norbert halálának ügyében. A klub elöljárói arra kíváncsiak, hogy milyen előzmények után történt a halálos kimenetelű baleset. A Nyugat.hu információi szerint az autóban ülő három játékos az éjszakát egy szórakozóhelyen töltötte.

A Vasas egy lépésre az ötödosztálytől

Sport2003.03.28, 18:49

A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága szerdai ülésén dönt az NB I/B-ben szereplő Vasas elleni szankciókról, miután az angyalföldi klub - játékjogának felfüggesztése miatt - a pénteken 15 órára kiírt, Haladás elleni mérkőzésen sem állt ki, s ez már a negyedik kihagyott találkozója volt.

Egykori és jelenlegi sztárok a Mézga-focisuliban

Sport2003.03.07, 18:48

Nem véletlenül népszerű a kaposvári Mézga-focisuli tábor, hiszen ezen az eseményen a gyerekek egykori és jelenlegi klasszisokkal is találkozhatnak, illetve éppen a neves sportemberek tartják a lurkóknak az edzéseket.

A ZTE és a REAC lép fel elsőként a teremdöntőben

Sport2003.01.31, 13:59

Vasárnap, a debreceni Főnix-csarnokban rendezik a labdarúgó-terembajnokság hatos döntőjét.

Elfogytak a debreceni teremdöntő jegyei

Sport2003.01.28, 13:42

Debrecenben és az Üllői úton is közel egy óra alatt elfogytak a jegyek a terembajnokság hét végi döntőjére. Erdős László főszervező már a múlt héten jelezte, hogy a tikettek hetven százalékát a hazai hívek kapják, míg a fináléba jutott csapatok közül a legnagyobb szurkolótáborral rendelkező Ferencváros szimpatizánsainak minimum 500 belépőt biztosítanak.

A Haladás is teremtorna-döntős

Sport2003.01.26, 20:22

Utolsóként az NB I/B-s Haladás került a teremlabdarúgó-bajnokság döntőjébe, amelyet jövő vasárnap a debreceni Főnix-csarnokban rendeznek. A finálé további résztvevői: ZTE, Debrecen, MTK Hungária, Ferencváros és a REAC.

A Paranaense igazgatója nem tud Tüskéről

Sport2003.01.07, 10:19

Mégsem szerződik Brazíliába Tüske Roland, a másodosztályú Lombard FC-Haladás csatára. A fiatal játékost a dél-amerikai Atletico Paranaense csapatával hozták hírbe, de az [origo] érdeklődésére Carlos Gomes futballigazgató elmondta, nem tud a magyar játékos érkezéséről.

Ciprus: Ankara újraegyesítést szeretne

Nagyvilág2003.01.03, 19:50

A Törökországban kormányzó Igazság és Haladás pártja pénteken ismét a ciprusi probléma mielőbbi megoldására szólított fel.

Fitos nem hagyja palira venni magát

Sport2002.11.07, 19:25

A Kispest, a Haladás és a Panathinaikosz csapatában is megfordult Fitos József szerint akik lezüllesztették a magyar labdarúgást, azok máig vígan megélnek belőle.

Olimpiai válogatott védőt igazolna a Sopron

Sport2002.10.14, 17:55

Egy korábbi olimpiai válogatott védőjátékost szeretne leigazolni a Matáv Sopron futballcsapata. Amint arról Komjáti András vezetőedző beszámolt, a Haladás volt futballistáját, Horváth Andrást szeretné megszerezni a klub.

Újabb két légiós Debrecenben

Sport2002.07.23, 09:10

Kialakult a Debrecen labdarúgócsapatának kerete is, a klub a hétfői, utolsó napon még két légióst szerződtetett. Szentes Lázár vezetőedző tíz új labdarúgót kapott, míg a tavalyi csapatból több kulcsember is távozott.

Kétszáznyolcvanegy fiatal sakkozott Miskolcon

Sport2002.07.19, 16:46

A korcsoportos nemzeti sakkbajnokságot a Miskolc Város Sakkozó Ifjúságáért Alapítvány rendezte meg. A rendezés jogát pályázat útján elnyert alapítvány Miskolc-egyetemvárosban sikeres versenyt szervezett. Az öt-öt leány és fiú korcsoportban ifjúsági sakkozásunk 281 résztvevője versengett a bajnoki címekért, a korcsoportos világversenyeken való részvétel jogáért s a minél jobb helyezésekért.

Leandro a Ferencvárosba szerződött

Sport2002.06.24, 18:51

Bár több élvonalbeli csapat is szerette volna megszerezni Leandrót, ám végül a Ferencváros lett a befutó, s a Haladás brazil labdarúgója hétfőn alá is írta szerződését az Üllői úton.

Halmosi Ausztriába, Flavio Pim Debrecenbe igazolt

Sport2002.06.20, 17:12

Az APA hírügynökség információja szerint két évre az osztrák labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Grazer AK-hoz igazolt Halmosi Péter, a Haladás középpályása. A szombathelyi együttes védője, Flavio Pim Debrecenben folytatja pályafutását.

Leandro az MTK-ba tart

Sport2002.06.18, 11:26

Annak ellenére, hogy új szponzort kapott a Haladás labdarúgócsapat, lehet, a gárda erősségei közül többen inkább elszerződnek, minthogy a másodosztályban szerepeljenek.

Szentes Lázár a DVSC új edzője

Sport2002.06.11, 17:35

A hét elején menesztett Dajka László helyett, nagy meglepetésre, a Haladástól kiebrudalt Szentes Lázárt nevezte ki a Debrecen élvonalbeli labdarúgócsapatának élére a DVSC elnöksége. A tréner kettő plusz egy éves szerződést kötött a hajdúsági klubbal.

Haladás: új csapat, új klubszínek

Sport2002.06.07, 14:47

Komoly változások elé néz a szombathelyi Haladás labdarúgócsapata. Az élvonaltól búcsúzó vasi gárda csütörtökön hivatalosan is bejelentette, jövőre Lombard FC-Haladás néven indul a másodosztályban, és a tatabányai játékosokkal megerősített, zöld-fekete színűre változtatott csapatot új edzőpáros irányítja majd.

Idegenbeli győzelemmel búcsúzott a Haladás

Sport2002.05.25, 19:26

A már korábban kiesett Haladás idegenben 3-1-re verte a Sopront.

Idegenbeli győzelemmel búcsúzott a Haladás

Sport2002.05.25, 22:22

A már korábban kiesett Haladás idegenben 3-1-re verte a Sopront.

Fegyelmi bizottsági szinten is kiesett a Haladás

Sport2002.05.23, 22:25

Furcsán alakul a Haladás labdarúgó-csapatának sorsa. A hét végi, Vasas elleni vereség matematikailag is azt jelentette, hogy a szombathelyi csapat kiesett az élvonalból, de mivel még két fegyelmi ügye is vissza van, elméletileg még akár benn is maradhat. A csapat esélyei annyiban csökkentek, hogy az MLSZ csütörtökön megsemmisítette a Győr elleni összecsapás eredményét és megfosztotta a Haladást a megszerzett egy ponttól. Sőt, a Kispest elleni óvásnak sem adott helyt.

Fegyelmi bizottsági szinten is kiesett a Haladás

Sport2002.05.23, 22:25

Furcsán alakul a Haladás labdarúgó-csapatának sorsa. A hét végi, Vasas elleni vereség matematikailag is azt jelentette, hogy a szombathelyi csapat kiesett az élvonalból, de mivel még két fegyelmi ügye is vissza van, elméletileg még akár benn is maradhat. A csapat esélyei annyiban csökkentek, hogy az MLSZ csütörtökön megsemmisítette a Győr elleni összecsapás eredményét és megfosztotta a Haladást a megszerzett egy ponttól. Sőt, a Kispest elleni óvásnak sem adott helyt.

A Vasas kiejtette a Haladást

Sport2002.05.22, 22:56

A Haladás ezzel a vereséggel kiesett az élvonalból, mivel az utolsó forduló előtt hátránya három pont a tizedik Debrecennel szemben, de a két csapat egymás elleni eredményeit tekintve egy góllal jobb a hajdúsági együttes.

Homály miatt óv a Haladás

Sport2002.05.18, 21:54

A rendkívül alacsony színvonalú összecsapás 85. percben Szentes Lázár, a Haladás vezetőedzője lehívta a pályáról a kiállítások miatt kilenc főre fogyatlozott csapatát, és arra kérte a kispesti rendezőket, kapcsolják fel a reflektorokat. Azzal indokolta kérését, hogy játékosai nem látnak jól a szürkületben, és jelezte: megóvják az összecsapást. Néhány perc kényszerszünet után folytatódott a mérkőzés, és hamarosan a reflektorok is világítani kezdtek.

Halmosi Cottbusban járt

Sport2002.05.16, 10:46

A topligákban egyedül az Energie Cottbus labdarúgócsapata fedezte fel a magyar futballt, legalábbis az utóbbi évek igazolásai ezt mutatják. A csapat pár éven belül a nyolcadik magyar labdarúgót szemelte ki, ezúttal a Haladás tehetséges válogatott játékosa, Halmosi Péter utazott próbajátékra a keletnémet városba.

Május 21-én döntenek a győri óvás ügyében

Sport2002.05.15, 06:45

Benyújtotta óvását a Győri ETO a labdarúgóliga fegyelmi bizottságához a pénteken lejátszott Haladás elleni mérkőzésük ügyében. Már a meccs után közölték óvási szándékukat a győri vezetők, mégpedig azért, mert a mérkőzés egy szakaszában a megengedett öt légiós helyett hat volt egyszerre a pályán a Haladásban. A szombathelyiek el is ismerték hibájukat, a győriek pedig óvtak.

Megóvja a Haladás elleni meccset a Győr

Sport2002.05.12, 18:00

A Győri ETO megóvja a Haladás ellen pénteken lejátszott bajnoki mérkőzés eredményét. A Borsodi Ligában pénteken lejátszott labdarúgó-mérkőzés 0-0-ra végződött, de a győriek a 94. percben Nicsenko révén gólt értek el, amit a játékvezető később érvénytelenített.

Túl sok légiós játszott a Haladásban

Sport2002.05.11, 21:42

A Borsodi Liga 35. fordulójának nyitómeccsén rendkívül gyenge színvonalú mérkőzésen - bár Nicsenko a 93. percben szabályosnak tűnő gólt lőtt, a bíró lefújta az akciót - a Haladás-Győr kiesési rangadó gól nélküli döntetlennel végződött.

Senkinek sem jó iksz Debrecenben

Sport2002.05.04, 22:41

A Debrecen hazai pályán nem tudta legyőzni at őt üldöző Haladást, amelynek viszont azért nem jó a döntetlen, mert továbbra is kieső helyen tanyázik.

Az Újpest nyerte a Magyar Kupát

Sport2002.05.02, 00:30

Az Újpest nyerte a labdarúgó Magyar Kupát, miután Vagner hosszabbításban szerzett góljával 2-1-re legyőzte a Haladást.

Bognár: A Simon által megkezdett munkát folytatom

Sport2002.05.01, 16:49

Szerdán délelőtt hivatalosan is bemutatták a Matáv Sopron labdarúgóinak az elhunyt vezetőedző, Simon Tibor utódául  kinevezett új edzőt, Bognár Györgyöt, aki bő egy hete még az  MTK kispadján ült, ám ott a Haladás elleni vereséget követően lemondott. A 41 esztendős, korábbi 50-szeres válogatott Bognár már meg is tartotta első edzését a soproni futballcsapatnál.

Pontot rabolt a Haladás a Zalaegerszegtől

Sport2002.04.28, 20:01

Jó iramú, küzdelmes mérkőzésen, élvezetes és izgalmas csatát láthattak a szurkolók Zalaegerszegen, ahol a Haladás vendégszerepelt. A pontosztozkodás a látottak alapján teljesen igazságosnak mondható.

Edzőváltás az MTK-nál

Sport2002.04.24, 13:23

A Haladástól elszenvedett 3-0-s vereséget követően lemondott posztjáról Bognár György, az MTK labdarúgó-csapatának vezetőedzője. A klubvezetés elfogadta az egykori kitűnő középpályás kérését, majd a bajnokság végéig Popovics Sándort bízta meg a szakmai munka irányításával.

A Haladás kiütötte az MTK-t

Sport2002.04.24, 22:02

A Borsodi Liga 32. fordulójának egyetlen keddi mérkőzésén a bajnokságot hét ponttal vezető MTK a kiesés ellen harcoló Haladás otthonában megsemmisítő vereséget szenvedett.

Bombagóllal nyert az ETO

Sport2002.04.20, 22:05

Alacsony színvonalú, de küzdelmes mérkőzésen jobbára a Haladás irányította a játékot, a hazaiak azonban egy szép lövésből elért góllal megszerezték a három pontot.

Tornyi pontrablással debütált

Sport2002.04.13, 21:30

A sáros, mély talajú pályán küzdelmes mérkőzést vívott a két csapat. A Haladás ugyan többet támadott, de a döntetlen igazságos.

A Fradi ötöt rúgott a Haladásnak

Sport2002.04.11, 03:05

A Ferencváros a megilletődött Haladással szemben szinte tetszés szerint érte el góljait, szünet után teljesen felőrölte a vendégcsapat addig is csekély ellenállását.

Az utolsó percben nyert a Haladás

Sport2002.04.07, 11:27

Közepes színvonalú meccsen a Haladás támadott többet, nagyobb helyzetek azonban a Debrecen előtt adódtak. A szombathelyiek az utolsó  percben szerzett góllal, némi szerencsével tartották otthon a három pontot.

Tokody: össze kell rázódnunk

Sport2002.04.04, 16:25

Nagy nehézségek árán jutott az Újpest a labdarúgó Magyar Kupa döntőjébe - a másodosztályú Tatabányát büntetőkkel verték a lilák. Tokody Tibor szerint csak magukat okolhatták volna a kudarcért, és a fináléban sem lesz könnyű dolguk, egy jó formának örvendő Haladás vár rájuk.

MK-döntős az Újpest

Sport2002.04.03, 19:32

Az Újpest lesz a kedden, Dunaújvárosban győztes Haladás ellenfele a labdarúgó Magyar Kupa május 1-jei fináléjában, miután az elődöntőben tizenegyesekkel nyert a Tatabánya otthonában. A játék helyett sokkal inkább a küzdelem dominált, végül a szerencsésebb csapat jutott a döntőbe.

A Haladás a kupában is megverte a Dunaferrt

Sport2002.04.02, 16:09

A pénteki bajnoki találkozón aratott 3-1-es győzelme után kedden, a Magyar Kupa elődöntőjében is sikerrel járt a Haladás: ezúttal idegenben verte a Dunaújvárost, s került elsőként az MK május 1-jén sorra kerülő fináléjába, ahol az ellenfele a szerdai Tatabánya-Újpest párharc győztese lesz.

A Dunaferr a kupában visszavághat a Haladásnak

Sport2002.04.01, 19:08

A fináléba jutás a tét a labdarúgó Magyar Kupában. Az elődöntőben kedden a Dunaferr a Haladást, szerdán az NB I /B-ben szereplő Tatabánya az Újpestet fogadja.

Legyőzte a Haladás a Dunaferrt

Sport2002.03.30, 22:16

Jó iramú, parázs hangulatú mérkőzésen a Haladás rászolgált a három pontra.

Az élvonalba készül a Celldömölk

Sport2002.03.25, 21:31

Könnyen megeshet, hogy a vasiak büszkesége, a Haladás kiesik a labdarúgó NB I-ből, ám egyre valószínűbb, hogy a megye másik együttese, a Halinál lényegesen szerényebb múlttal és költségvetéssel rendelkező Celldömölk feljut az élvonalba.

Bukdácsol a Videoton

Sport2002.03.24, 13:48

Küzdelmes mérkőzésen a sérülések miatt alaposan felforgatott Videoton ellen a Haladás kétszer is vezetett, de a döntetlen igazságos.

Két gól, három piros lap Szombathelyen

Sport2002.03.16, 22:02

A Sopron változatos és küzdelmes mérkőzésen megérdemelten ért el döntetlent a Haladás otthonában.

Túlio: háromból három

Sport2002.03.11, 01:02

Végig nagy iramú, változatos összecsapáson az Újpest megérdemelten tartotta otthon a három pontot. A lilák győztes gólját a brazil Túlio szerezte, aki eddig ígéretének megfelelően minden meccsén gólt lőtt.

Détári a Fradi ellen debütál a Bozsik-stadionban

Sport2002.03.08, 11:11

Fővárosi rangadóval kezdődik a magyar labdarúgó-bajnokság 24. fordulója. A mai találkozón a Kispest-Honvéd a Ferencvárost fogadja, és szeretné megőrizni a zöld-fehérekkel szembeni másfél éves hazai veretlenségét. A hét vége másik két izgalmas mérkőzését szombaton, illetve vasárnap játsszák. Előbbin a Debrecen a Videotont fogadja, utóbbin a bajnokságban és a kupában is sikerrel rajtoló Újpest a Haladással mérkőzik.

MK-elődöntős a Lombard, a Dunaferr és a Haladás

Sport2002.03.06, 20:53

A labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében gól nélküli 120 perc után a Lombard FC és a Haladás büntetőpárbajban harcolta ki a továbbjutást az NB III-as Szekszárd, illetve a Győr ellen. A Dunaferr hazai pályán 2-0-ra verte a Videotont. 

Détári vesztes meccsen debütált

Sport2002.03.02, 18:54

Kezdeti mezőnyfölényét kétszer is gólra váltotta a Haladás. A folytatásra a Kispest is belelendült, s a második félidő derekán utolérte a szombathelyieket. A Haladás nem hagyta annyiban a dolgot, két perc múlva ismét magához ragadta a vezetést, s meg is őrizte azt jó iramú mérkőzés végéig.

Détári a fiatalokra épít

Sport2002.02.28, 21:35

Nincs könnyű helyzetben a Kispest együttese, hiszen a piros-feketék a tavaszi rajton a kiesés elől inaló Haladáshoz látogatnak, a következő fordulóban pedig a Ferencvárost látják vendégül a Bozsik-stadionban.

Ötvenmillió forintot kaphat Szombathelytől a Haladás

Sport2002.02.27, 19:41

A tét ötvenmillió forint a Haladásnál. A szombathelyi önkormányzat ugyanis csütörtöki közgyűlésén ekkora összegű támogatásról szavaz, s ezt a pénzt a Haladás kaphatja meg a tavaszi idényre (ez az összeg a klub éves költségvetésének mintegy negyede), ha a testület tagjai támogatják dr. Szabó Gábor polgármester indítványát.

Selymes Kína helyett Szombathelyt választotta

Sport2002.02.13, 18:14

A brazil Túlio érkezése mellett a Borsodi Liga átigazolási időszakának eddigi legnagyobb szenzációja az erdélyi Selymes Tibor érkezése. Selymes a román válogatott legdicsőbb korszakában 46-szor kapott helyet a nemzeti tizenegyben. A baloldali középpályás féléves szerződést kötött a Haladás együttesével. Már évekkel ezelőtt nyílt titok volt, hogy a Selymes család idővel Magyarországon telepedik le, mert a futballista felesége Székelyföldről származik, szülei pedig Szombathelyen élnek.

Szlovák utánpótlás-válogatottal erősít a ZTE

Sport2002.02.12, 09:41

A február végén startoló magyar labdarúgó-bajnokság csapatai a felkészülés derekához érkezve többnyire külföldön, pontosabban Cipruson edzenek. A játékoskeretek megerősítése során természetes, hogy mindenhol a külföldi labdarúgók igazolása is előtérbe kerül, így előfordulhat, hogy hamarosan újabb légiósok kapnak szerződést.

Ragaszkodik Leandróhoz a Haladás

Sport2002.02.11, 17:55

Noha a Dunaferr együttesénél már kész tényként kezelték a brazil Leandro megszerzését, amivel Egervári Sándor a Ferencvároshoz távozott Marek Penksa pótlását igyekezett megoldani, a Haladásnál ragaszkodnak a dél-amerikai labdarúgóhoz. Leandro tehát tavasszal is Szombathelyen futballozik majd. Szegner Zsolt, a Haladás ügyvezetője érdekes adalékokkal szolgált a brazil ügyében, továbbá a klub terveiről is beszélt.

A Siófok a terembajnok

Sport2002.02.02, 18:25

A másodosztályú Siófok nyerte a labdarúgó Nemzeti Terembajnokságot, miután a dunbaújvárosi hatos döntőben az aranyéremért rendezett találkozón 2-2-es döntetlen után büntetőkkel legyőzte az élvonalbeli Haladást.

Szombaton terembajnokot avatnak Dunaújvárosban

Sport2002.02.01, 14:46

Három első osztályú és három másodvonalbeli együttes jutott be a Borsodi Teremlabdarúgó-bajnokság döntőjébe. Az A csoportban a Kaposvár, a REAC és a Haladás, a B-ben a Debrecen, a Ferencváros és a Siófok találkozik egymással.

Egy csoportban a Fradi és a Loki a teremtorna döntőjén

Sport2002.01.31, 22:00

Csütörtökön elkészítették a Nemzeti Teremlabdarúgó Bajnokság szombati, dunaújvárosi döntőjének a beosztását: az A csoportban a Kaposvár, a REAC és a Haladás, a B-ben a Debrecen, a Ferencváros és a Siófok találkozik egymással.

A Haladás nyerte a zalaegerszegi teremtornát

Sport2002.01.19, 17:32

A Haladás nyerte a nemzeti teremlabdarúgó-bajnokság zalaegerszegi selejtezőjét és bejutott a február 2-i dunaújvárosi döntőbe.

Bozsik Péter bízik a ZTE sikerében

Sport2002.01.18, 16:43

A szombaton Zalaegerszegen folytatódó terembajnokság meccsei közül kiemelkedik a dunántúli ősi riválisok rangadója, a házigazda ZTE és a Haladás párharca, persze a végeredményt illetően a másodosztályú Celldömölk és a Pécs is beleszólhat a szomszédvárak csatájába. Vasárnap aztán az MTK, a Sopron és szintén két NB I/B-s együttes, a Kaposvár és a Marcali lép parkettre.

Szekér újra a Haladásban

Sport2002.01.12, 17:33

Szekér István, a Haladás egykori játékosa, aki megjárta a Hollandiát, ahol a Willem II-ben szerepelt fél évig, kölcsönjátékosként ismét a szombathelyieket erősíti. A játékos és régi-új klubja között már korábban létrejött a megállapodás, az MTK vezetőivel azonban csupán mostanra sikerült megegyezniük a zöld-fehéreknek.

Flavio Pim újra játszhat

Sport2002.01.07, 21:03

Flavio Pim, a Haladás futballcsapatának a középhátvédje 2001. augusztus 3-án, csapata fehérvári mérkőzésén rosszullétre hivatkozva kért cserét. A gyors orvosi vizsgálat szívizomgyulladást állapított meg, sőt megkérdőjelezték a brazil védő élsportra való alkalmasságát, ám majdnem fél év után most kiderült: a brazil újra játszhat. 

Szentes Lázár a Haladás új vezetőedzője

Sport2002.01.03, 19:45

A várakozásoknak megfelelően a Haladás labdarúgócsapata csütörtökön fél plusz egyéves szerződést kötött Szentes Lázár vezetőedzővel.

Szekér, Balassa és Selymes a Haladás kívánságlistáján

Sport2001.12.22, 20:50

Szegner Zsolt, a Haladás ügyvezető-igazgatója három játékos, a jelenleg MTK-s Szekér, a Videotonos Balassa, és a belgiumi profiskodásból hazatérő román származású Selymes Tibor ügyében tárgyalt.

Új edző és öt játékos érkezhet a Haladáshoz

Sport2001.12.12, 19:38

Edzőt, valamint öt új játékost kíván szerződtetni a Haladás tizenegyedik helyen veszteglő labdarúgócsapata a téli szünetben. Mint azt Sákovits Péter ügyvezető igazgató elmondta, egy középső, valamint két szélső védőt, egy jobb oldali középpályást, valamint egy csatárt kíván vásárolni a zöld-fehér klub a téli pihenő idején.

Szerencsés ZTE-siker a szomszédvári rangadón

Sport2001.12.05, 19:54

A Haladás a kilencven perc során végig mezőnyfölényben játszott, és helyzetek sokaságát dolgozta ki. A ZTE nagy szerencsével szerezte meg a három pontot.