hajtómű

címke rss

Kekszvágóval a túl zajos repülők ellen

Időjárás2012.05.29, 13:31

Alakváltoztató hajtóműburkolatokkal kívánja csökkenteni repülőinek zajszennyezését a Boeing. Az intelligens burkolatok a repülési helyzethez alkalmazkodnának. A megoldást már tanulmányozzák a cég formatervező mérnökei, de egyelőre marad a kekszvágó-szerű zajcsökkentő.

Madarak miatt állt le az Airbus mindkét hajtóműve

Nagyvilág2009.02.05, 08:59

Mindkét hajtóműbe madár került ezért kellett kényszerleszállást végrehajtania az US Airways repülőgépének januárban a Hudson folyón - derült ki a baleset körülményeinek vizsgálata során. A pilóta olyan bravúrosan tette vízre a gépet, hogy mind a 155 utas túlélte az esetet. A szakértők most azt vizsgálják, milyen madarak kerülhettek a hajtóművekbe.

Kiemelték a vízből az Airbus másik hajtóművét is

Nagyvilág2009.01.24, 11:15

Kiemelték a Hudson folyóból a nyolc nappal korábban kényszerleszállást végrehajtó Airbus második hajtóművét.

Az Airbus feketedoboza bizonyítja a madarakkal ütközést

Nagyvilág2009.01.19, 14:19

A Hudson folyóra leszállt Airbus feketedobozainak első vizsgálata megerősítette, hogy az amerikai utasszállító repülőgép két hajtóműve azért állt le, mert a gép madarakkal ütközött - közölték a hatóságok. Az Airbus pilótája sikeres kényszerleszállást hajtott végre.

Téves riasztás miatt zuhant le a mentőhelikopter

Itthon2008.10.03, 10:49

Egy zárlatos kondenzátor miatti téves hibajelzés vezetett a július 31-én Bankháza mellett lezuhant mentőhelikopter egyik hajtóművének leállásához. Ezt állapította meg a független szakmai vizsgálat.

Kókuszbenzinnel repült a Jumbo

[origo] utazás2008.02.25, 14:18

Sikeres próbarepülést hajtott végre vasárnap a brit Virgin Atlantic légitársaság egyik Boeing 747-400-as típusú óriásgépe, amelynek egyik hajtóművét hagyományos kerozin és "tiszta" bioüzemanyag keverékével látták el.

Felszállásnál leszakadt egy dél-afrikai gép hajtóműve

Nagyvilág2007.11.08, 08:49

Felszállás közben "elvesztette" egyik hajtóművét egy dél-afrikai utasszállító repülőgép a fokvárosi repülőtéren.

Visszafordult egy Malév-gép

Itthon2007.10.05, 15:23

Hibát jeleztek a műszerek az egyik hajtóműnél, ezért visszafordult a Malév New York-i járata pénteken. Az utasok egy másik Malév-géppel a kora délutáni órákban indulhatnak újra el Ferihegyről.

Vadászgépeknek kellett leszállniuk Ferihegyen

Itthon2007.05.04, 14:03

Két F-15-ös vadászgépnek kellett megszakítania eredeti útvonalát és leszállnia Ferihegyen, mert az egyik gépnek meghibásodott a hajtóműve. A vadászrepülők jelenleg is a reptéren vannak, de ez nem okoz semmilyen fennakadást az utasforgalomban.